Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy kicsit úgy érzem, hogy lehet, hogy felül kell bírálnom azt a korábban elszánt hozzászólásnak szánt mondandómat, mert annyi minden jót hallottam a bányászokról itt, hogy lehet, hogy nem kellene ünneprontónak lennem. (Dr. Varga-Damm Andrea: Ne legyél!) De ennek elsősorban az az oka, mert az, akiről önök beszélnek, hogy 5000 műszakot dolgoztak le vagy kell ledolgozni, abból itt vagyok én egynek, aki ebből több mint 2 ezret egyébként konkrétan teljesített is. (Dr. Varga-Damm Andrea: Na!) Több mint 2 ezret dolgoztam, ennek jelentős részét csillésként, segédvájárként, vájárként, robbantómesterként, akiknek egyébként járt az a nyugdíj, amiről az előbb képviselőtársam beszélt, akik számítottak arra, hogy egyébként ők nyugdíjat kapnak, nem pedig járadékot.De ne szaladjunk ennyire előre, mert a „jó szerencsét!” köszönés az valóban nagyon illik ahhoz a munkához, amihez valóban több is kell annál, mint hogy valaki felkészült szakemberként elkezd dolgozni, éveken át végzi, tapasztalatot szerez, és a föld alatt, a mélységben végzi, akár  mint ahogy egy ideig magam is  ezer méter mélyen a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál azt a munkát, ahol még egyébként az 5000 műszakkal szemben még különleges eljárási lehetőség is volt. Ez a Mecseki Ércbányászati Vállalat egyébként ma is fontos része vagy fontos eleme, illetve annak jogutódja, hiszen ma is működő és feladata is van. De igazából persze az a kérdés, hogy azok a munkahelyek, amelyek gyakorlatilag évtizedekkel ezelőtt megszűntek, és a megszűnő munkahelyek után valamilyen nyugdíjassá váló bányászoknak igazából mi a sorsa, mert azt kell mondanom  és itt az ünneprontás része , hogy nagyon sok nyugdíjat bányászoknak nem fizettek ki.

Ennek természetesen az volt az oka, hogy a fokozott veszély, a fokozott egészségügyi igénybevétel mind arról szólt, hogy egyébként megrövidíti azt, ami nekik jár, még akkor is, ha egyébként ez egy tudatosan vállalt, kockázatokkal együtt járó magatartás, és azt gondolom, hogy a nagy többségünk azt hitte, hogy lehet, de én kivétel vagyok, és nekünk majd sikerül ezt túlélni.

(17.50)

A statisztika nem ezt mutatta. Éppen ezért volt nagyon fájdalmas az, amikor tulajdonképpen ilyen méltánytalanság következett be a bányásztársadalomban, amikor arról szólt a történet, hogy a nyugdíjas lehetőséget, a nyugdíjazást megszüntették, helyette az egyébként szolgáltatásokban is csökkenő járadékmegoldással, aminek, látjuk, hogy egyébként milyen következményei vannak. Ma pedig ez az önök előterjesztésében olyan munkaerő-utánpótlást jelent, amiből próbáljon meg néhány embert szerezni még, hogy az Orbán-csomag következményeiként Magyarországról elvándoroltak helyére azok az emberek, akik még dolgozni tudnak, bekapcsolódhassanak. De, kedves képviselőtársam, aki előterjesztőként vagy vezérszónokként ezt mondta, vagy az államtitkár asszony az előterjesztésében, ezeknek az embereknek nem munkára van szükségük, hanem tisztességes nyugdíjra az után a munka után, amit elvégeztek. Ezt kellene biztosítani nekik; erre van szükségük.

Ezeknek az embereknek, akik egyébként ezt az 5 ezer műszakot elvégezték és ledolgozták, nem új munkára van szükségük, mint ahogy egyébként én a nyugdíjas-társadalomról is azt gondolom, meg a közvélemény-kutatások eredménye is azt mutatja, hogy több mint 70 százalékuk nem dolgozni akar, hanem kényszerül, mert olyan körülményeket teremtenek, hogy nem tudnak megélni nyugdíjasként, meg a járadékból sem. Ez a probléma! És ebből a szempontból természetesen  hogy az elejére visszamenjünk  annak a néhány embernek, aki beleütközhet ebbe a problémába, vagy akinek jobb lehetőséget teremtünk, akkor természetesen érdemes ezt támogatni, feltéve, ha eljutunk odáig, hogy a módosító indítványok vagy az időközben érkező módosító indítványok nem teszik lehetetlenné ezt, de ezt majd, azt gondolom, önök fogják bizonyítani és bemutatni azt, hogy mi az, amit ebben tenni kell.

Ahhoz mindenképpen én is vagy csatlakozom, vagy kezdeményezem, ez most ebből a szempontból majdnem mindegy, de én itt hangsúlyoznám, és azt gondolom, hogy a kormányzat felelőssége az, hogy akár magától javítsa ki azt a hibát, amit elkövetett, amikor azt állítja, hogy kérelemre, méltányosságból, ha nagyon kéri valaki, akkor majd megadjuk. Nem! Ez jár nekik. Jár az, hogy az után, amit elvégeztek, ha önök lehetőséget akarnak nyitni, ne hagyják abban a bizonytalanságban őket, hogy egyébként ezt ki és milyen alapon fogja megítélni, hanem biztosítsák jogszabály alapján azt, hogy járjon nekik az a lehetőség, hogy ha ezzel élni akarnak, akkor ezt megtehessék.

Ezt azért is mondom, mert ezek között a bányászok között sokan vannak, akik egyébként az ott tervezett időszaknál is hamarabb kellett hogy valami más munka után nézzenek vagy más lehetőséget keressenek, talán így pontosabb ez, már csak azért is, mert a rokkantsági ellátást, rokkantsági nyugdíjat vették igénybe. Aztán öt évvel ezelőtt, 2012-ben történt, ami történt, önök jogszabállyal átírták azt, hogy mostantól, már ha nem nőtt ki közben a keze, akkor egyébként akinek súlyos sérülése volt, a munkahelyi baleset itt számtalan, akkor is egyébként elvesztette azt. Az Alkotmánybíróság néhány héttel ezelőtt megállapította azt, hogy önök teljesen alkotmányellenesen jártak el, és önök tartoznak most ezeknek az embereknek. Tudják, hogy hányan vannak közöttük, akik még ebbe a kategóriába tartoznak, vagy egyébként már igazából nem kell ezzel számolni, mert pénzügyi kiadást önöknek nem fog jelenteni? Az elmúlt év alatt elmentek közülük.

Tehát én azt mondom önöknek, és örülök annak, hogy sokan vannak így, hogy nemcsak munkaerő-tartalékként tekintenek arra a társadalomra, amely egyébként egy korábbi, akkor sokkal jelentősebb iparág dolgozójaként meghatározója volt Magyarország iparának, részben személyesen, részben pedig vállalatként, megbecsült módon…  a nálunk szokásos módon egyébként nem október 3-a, hanem szeptember első vasárnapja volt az a bányásznap (Dr. Latorcai János közbeszól.), bocsánat, amikor a hűségjutalmat kifizették azoknak a bányászoknak, akik egyébként ebben dolgoztak.

Amikor ez történt, az lehetőséget adott arra, hogy ott valóban akkor, abban az időszakban megbecsültnek érezték magukat. Hogy önök ezt a lehetőséget kihasználják-e, élneke ezzel, vagy csak munkaerő-tartalékként tekintenek erre az egész közösségre, vagy pedig ahogy néhány perccel vagy egy órával ezelőtt, amikor a sportolókat méltatták, hasonlóan lehetne folytatni ezt a kört, de ezt inkább nem én teszem, és örülök annak, ha más megtette, de legalább felhívja az önök figyelmét arra, hogy ebben az ügyben igen komoly adósságuk van mindazért, ami 2012-ben történt, és azért is, amit egyébként a bányászok nyugdíjának megszüntetésével önök csináltak. És ha ebben egy ilyen kicsi lépést tesznek az érdekükben…  de azt hiszem, vagy úgy érzem, ez sem az ő egyetértésüktől és az ő szándékaiktól függ, hanem önök munkaerő-tartalékként megpróbálják őket ebbe bevonni.

Én azt javaslom önöknek, hogy legyenek méltányosabbak a bányásztársadalommal, adjanak nekik többet, ne csak kérésre, ne csak méltányosságból próbáljanak jót tenni velük, hanem valóságos elismeréssel próbálják meg őket segíteni abban, hogy azt a munkát, amit akár ma végeznek, akár pedig a múltban megtettek, egy kicsit legalább úgy érezhessék, hogy a társadalom javára tették. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)