Felszólalás adatai

Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.

Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.

Valljuk, hogy a XX. század erkölcsi megrendüléséhez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra."

Kedves Képviselőtársaim! Én hiszek abban, hogy ennek a lelki és szellemi megújulásnak a következő lépése az is, hogy a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt meghozott döntéseket a parlament most felülvizsgálja és eltörli. Konkrétan most az elnevezésekről van szó, arról, hogy utcákat, közterületeket, intézményeket ne lehessen elnevezni, vagy ha már elnevezték őket, akkor névváltoztatással módosítani lehessen azokat. A Kun Bélákat, Szamuely Tiborokat, Münnich Ferenceket és Ságvári Endréket éppen úgy meg kell változtatni, mint az Engels, Tanácsköztársaság, November 7., Felszabadulás vagy Munkásőr utcaneveket, legyen az Budapesten, Tószegen vagy Barcson.

Ezzel természetesen nem magát az utcát elnevező személy vagy esemény létét tagadjuk, sőt igen, ők léteztek, de sajnos a tetteik is. Tagadjuk viszont azt, hogy ezek a személyek és ezek az események erkölcsi példaként álljanak a következő nemzedékek számára, vagy hogy konkrét legyek: ha a kislányom vagy az unokám megkérdezi, apa, nagyapa, ki az a Szamuely Tibor, akiről ezt az utcát nevezzük, mondjam neki nyugodtan azt, hogy ki volt? Amikor legszívesebben még a televíziót is kikapcsolnám előtte, ami olyan tárgyú filmeket vetít, mint amit Szamuelyék elkövettek?

Az utánunk jövő nemzedékek előtt, a gyermekek és unokák jövendő nemzedéke előtt mindannyian, akik itt vagyunk a parlamentben, felelősek vagyunk azért, hogy kiket állítunk eléjük példaképnek. Tisztelt Országgyűlés! Lehet-e példa az a Kun Béla, akitől a Rákosi Mátyás részvételével felálló Tanácsköztársaság rémuralmának 133 napja alatt tapasztalhatta meg először Magyarország, hogy milyen is a hétköznapok szocialista elnyomása, a vörösterror? Vagy lehet-e példa az a Szamuely Tibor, akinek keretlegényei a proletárdiktatúra példátlan pusztítását és fájdalmát okozták 1919 Magyarországán?

(15.20)

Ma halálvonatnak nevezzük azt a szerelvényt, amely körbejárta az országot, és Szamuely embereit szállítva megállt Szolnokon, ahol 30 főt, Kalocsán 20 főt, Dunapatajon 51 főt és több mint húsz községben és városban a diktatúra hivatalos gyilkosa tömegestül ölette a magyar lakosságot. És volt, ahol nyakig földbe ásott parasztok fejét kaszával üttette le.

Pár hónap alatt a Tanácsköztársaság projekt ugyan megbukott, ám 1945-ben a kommunisták immáron külső fegyveres segítséggel, de visszatértek, és hosszú évtizedek során kiteljesítették mindazt a rombolást, amelyet elődeik elkezdtek. Vagyis valóra válhatott Kun Bélának azon jövendölése, amelyet így fogalmazott meg, hogy "Nemsokára vissza fogunk térni! Csak egyelőre odázzuk el a kommunista világuralmat - mert a proletariátus még nincs eléggé előkészítve eszméink befogadására!" Igen, visszatértek, és ennek emlékét sajnos még ma is utcanevek őrzik: Néphadsereg, Felszabadulás, Munkásőr utcák.

Nem is értem azt sem, hogy az a Ságvári Endre, akivel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy nem volt jogos önvédelmi helyzetben, miként azt az 1959-bes ítélet állította, a népbíróság akkor úgy vélekedett: a kommunista vezető az ellenállási mozgalomban vett részt, emiatt jogosan használta fegyverét a rendfenntartókkal szemben, azok tehát törvénytelenül léptek fel. De mindez, ahogyan kiderült, fordítva igaz. Az indoklás szerint jogtalan lövöldözésével Ságvári maga idézte elő azt a tragikus helyzetet, amelynek a végén ő maga is áldozata lett.

Kérdezem, hogy viselheti-e egy olyan személynek a nevét egy utca, egy intézmény vagy bármi, akinek a megítélésében a Legfelsőbb Bíróság elmarasztalólag dönt, vagy legalábbis kétségek merülnek fel a személye iránt. Kell nekünk ilyen utca, vagy lehet nekünk ilyen utcánk? Tudom, persze ma is vannak, akik védik még ezeket a személyeket és eseményeket. Nem is tehetnek másként, hiszen évtizedekig védték, és most csak nem fogják beismerni azt, hogy rossz oldalon álltak ebből a szempontból is.

Tisztelt Országgyűlés! Talán sokan ismerik annak a katonának, Hiroo Onodának a történetét, akit a második világháború kitörésekor behívtak a japán császári hadseregbe. Ő a második világháború vége után mintegy harminc évig, egészen 1974-ig kitartott maroknyi csapatával a Fülöp-szigeteken abban a tudatban, hogy még tart a világháború. Puskájával állítólag több mint ötven békés embert vadászott le ez idő alatt, és csak akkor adta fel a további küzdelmet, harcot, amikor az utolsó társát is megölték egy küzdelemben. 1974-ben tért vissza szülőhazájába, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták.

Sajnos vannak még közöttünk, akik a Tanácsköztársaság harcát viszik most is tovább, azoknak a szellemében, akiket pártolnak. Nem akarok most párhuzamot vonni sem Onoda és a baltás gyilkosként elhíresült, hazájában azóta nemzeti hőssé tett azeri mészároson, de bocsánatot kérek, mi a különbség a kaszával lefejeztető Szamuely és az említettek között?

Az pedig számomra végképp döbbenetes és elfogadhatatlan, hogy az említett példák mellett egyesek itt a parlamentben is Wass Albertre hivatkoznak. Az érthető, hogy a románok mint magyarra nem tekintenek rá jó szemmel, ez benne van a történelmükben, de úgy gondolom, ez valahogyan kezelhető; de hogy a magyar parlament tagjaként valaki a Kun Béla utcanevet úgy védje, hogy Wass Albertről is neveztek el utcát, azt gondolom, hogy ez több mint kínos.

Van egy vicc, amit hallottam, és elnézést kérek érte. Az a kérdés a viccben, hogy mi a közös Vágó István és Petőfi Sándor között. Az, hogy mindkettőről hidat neveztek el. Magyarországon még van Munkásőr utca, és véleményem szerint sajnos ez a vicc. És ez ma még, elmondhatjuk, hogy a jelen is.

Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy méltatlan Magyarország demokratikus államberendezkedéséhez és méltatlan a magyar nemzet önbecsüléséhez, és nem utolsósorban méltatlan 1956 szelleméhez is, hogy a mai napig még Lenin, Munkásőr vagy éppen Vörös hadsereg utca található hazánkban a rendszerváltást követően 22 évvel.

A törvényjavaslat elnevezése és tartalma valóban a XX. századi önkényuralmi rendszerhez köthető elnevezésekről szól, függetlenül annak színezetétől. Tehát legyen szó fasiszta, nyilas, kommunista rendszerhez köthető elnevezésről, azokat határozottan és egységesen tiltani kell. Attól a ténytől azonban nem tudjuk függetleníteni magunkat, hogy a rendszerváltást megelőzően több mint negyven évig volt diktatúra, így tehát az országban a szocializmusban erőszakkal ránk kényszerített nevek maradtak fenn, és így elsősorban ezekről kell most beszélnünk, és ezeket kell megszüntetni.

Bizonyára voltak olyan települések, ahol ezeket már megtették, de vannak még ma is olyan települések, ahol nem történtek meg az utcanévváltozások. Voltak olyan települések, tudom, ahol legfőbb érvként az merült fel, hogy okmányokat kell cserélni a lakosságnak, és ez pénzbe kerül. Úgyhogy örülök a törvényjavaslat azon részének, amely kimondja, hogy a hatósági eljárások illetékmentesek.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat tehát ezt az áldatlan állapotot kívánja rendezni, melyhez minden demokratikusan gondolkodó képviselőtársam támogatását kérem, akár javító szándékú módosító javaslatok megtestesülésében, de mindenképpen a törvényjavaslat elfogadásával a lelki és szellemi megújulás reményében. Különösen úgy, hogy itt van előttünk október 6-a, nemzeti gyásznapunk, remélem, hogy meg tudja hozni a parlament azt a döntést, hogy aki ölt, akik öltek, azok ne legyenek példaképek, és azokról ne nevezzünk el semmit.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)