Felszólalás adatai

Mi a támadások legélesebb része? A szociális temetés. Úgy tesznek, mintha ez egy kötelező dolog lenne, de ez nem az. Teljesen világos, hogy mindaz az állami vagy önkormányzati segítség, ami eddig a temetkezések kapcsán megvolt, ezután is megmarad. Megmarad a temetési segély is, és megmarad a köztemetés is. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem marad meg!) Ha valaki úgy dönt, hogy nem kívánja a szociális vagy ingyenes temetést igénybe venni, nyugodtan fordulhat az önkormányzathoz, és nyugodtan kérheti a köztemetést, mint eddig. Csak vannak nagyon sokan, tisztelt képviselőtársaim, akik azt gondolják, hogy saját maguknak kell minden körülmények között az elhunytjukról gondoskodni, mert kegyelettel fordulnak hozzá, mert azt gondolják, hogy ez a kötelességük. A kötelességérzet megvan bennük, maximum pénzük nincs. Számukra nyújt komoly lehetőséget ez a javaslat, és még egyszer mondom, lehetőséget és nem kötelezettséget.

Én nem értem, hogy ellenzékből önök miért akarnak rosszat az embereknek. (Felzúdulás az MSZP padsoraiból.) Miért akarnak elvenni egy lehetőséget tőlük? A legtöbb kritika, tisztelt képviselőtársaim, a személyes közreműködést érintette. Az ingyenes, teljesen ingyenes temetésnek két eleme van. Az állam és az önkormányzat rengeteg szolgáltatást ad, illetve kifizet, és elvár a teljesen ingyenességért bizonyos személyes közreműködést. Tisztelt képviselőtársaim, az egyik ilyen közreműködés, ha otthonában hal meg valaki, és nem is szállítják be a kórházba boncolásra, akkor a halottat otthon kell fölöltöztetni. De, képviselőtársaim, az nem más, mint az időskori elmúlás. Minden más esetben egyébként vagy kórházban halnak meg, vagy boncolásra szállítják be a halottat.

Meg tudná nekem mondani valaki, hogy ki az a lány vagy fiú, aki egyébként hónapokon keresztül ápolja az édesanyját vagy az édesapját, naponta többször megmosdatja, öltözteti, és éppen a halálában ne tenné meg ezt? Ezt nevezik önök morbidnak? Vagy azt tételezik föl, hogy a koporsó vitele a temetőben egy teher a barátoknak, kollégáknak, rokonoknak? Az nem teher, képviselőtársaim, az megtiszteltetés. A legjobb barátomat én kísérhetem el a sírjához, én helyezhetem sírba. (Taps a kormánypárti sorokból.) Ennek szokása van. Ezt nem teherként kell fölfogni, hanem megtiszteltetésként (Lendvai Ildikó: Kiásni a sírt, az teher!), és én biztos vagyok benne, hogy azok, akik élni szeretnének ezzel a lehetőséggel, megtiszteltetésnek is fogják fölfogni, egy lehetőségnek fogják fölfogni.

Ami a sírásást illeti, pontosan tudják, hogy változott a törvény ebben a tekintetben, és megteremtette a lehetőséget egyébként az urnaelhelyezési helyek kialakításának is; pontosan azért, hogy ha végképp magára maradt valaki idős, és nem akar a köztemetéshez fordulni, ami egyébként a legtöbb esetben hamvasztás, akkor is igénybe tudja venni a teljesen ingyenes temetést.

Azt is tudni kell önöknek, tisztelt képviselőtársaim, amikor teljesen ingyenességről beszélek, hogy ez több, még anyagi értelemben is több, mint a köztemetés, hiszen a köztemetés esetén az önkormányzat minden esetben áthárította a temetés költségét a hagyatékra, a hagyatékra terhelhette, most pedig nem, azokat a költségeket sem lehet áthárítani, amiket egyébként az állam effektíve ad vagy kifizet; a hamvasztás költségét sem, a koporsó költségét sem, a halottszállítás költségét sem, semmit.

Én tisztelettel még egyszer megkísérlem a lehetetlent, megkísérlem azt, hogy ne a bulvárhírt keressék benne. Megkísérlem azt, hogy gondolkozzanak el rajta. Gondolkozzanak el azon, hogy méltó módon búcsúztatja-e el, mondjuk, egy barát, egy kolléga, egy rokon a sírnál az elhunytat, mint a polgári szónok, mondjuk. Gondolkozzanak el ezen, és ennek megfelelően nyomják meg a gombot (Az elnök csenget.), ne akarjanak elvenni az emberektől egy lehetőséget, legalább azt (Az elnök csenget.) engedjék meg, hogy Magyarországon születni és meghalni ingyen lehessen.

Köszönöm szépen, képviselőtársaim. (Taps a kormánypárti sorokból.)