Felszólalás adatai
39. ülésnap (2006.11.28.), 58. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Kozma József (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:02 |
Felszólalások: Előző 58 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, valójában sokkal több kérdésben értünk egyet, s még több kérdésben tudnánk egyetérteni, mint ahányban nagyon komoly vitánk van egymással.
Ugyanis a legalapvetőbb kérdésben, hogy a magyarság boldogulását szolgálni nekünk felelősségünk, mindenki egyetért ebben a teremben. Ugyanakkor az is világos, hogy a magyarság boldogulásának ügyében támogatást kaphatunk, esélyeket kaphatunk, de a felelős lépéseket helyettünk senki más nem fogja megtenni. Teljesen egyetértek azzal, hogy ha ezt akarjuk mindannyian mondani, akkor ezt pontosan fogalmazzuk meg.
Sokkal többet foglalkozzunk azzal, hogy ezekben a törekvésekben hogyan támogassuk egymást, mint hogy bélyegek osztásával ellehetetlenítsük a párbeszédet. Éppen ezért azt gondolom, a magam nevében szólva, hogy igenis használni kell a már meglévő kereteket és fórumokat arra, hogy nemzetstratégiai kérdésekről vagy olyan egészen konkrét ügyekről is, mint a lehetséges következményei e törvény jó működtetésének, beszéljünk. A parlamentben létezik a külügyi és határon túli magyarok bizottsága. Ha legalább ilyen, vagy reményeim szerint ennél nívósabb vita tudna kibontakozni abban a bizottságban, azzal biztos, hogy jót tennénk az ügynek. S létezik itt a parlament keretei között a Kárpád-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amelytől szintén elvárhatjuk, hogy az aktivitásával szolgálja ezt az ügyet.
A magam részéről bízvást mondom, hogy frakciónk részéről is igenis elképzelhetőnek tartjuk, hogy sorra véve egyes, a nemzetstratégia körébe tartozó ügyeket, igenis üljünk le szakmai, szakmapolitikai, nemzetpolitikai alapon ezekről a kérdésekről konzultálni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 58 Következő Ülésnap adatai