Felszólalás adatai
168. ülésnap (2012.03.05.), 43-48. felszólalás | |
---|---|
Felszólalás oka | Interpelláció megtárgyalása |
Felszólalás ideje | 7:06
|
Felszólalások: 37-42 43-48 49-55 Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! L. Simon László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzeti erőforrás miniszterhez: "Mi lesz a Képcsarnok kiállítóhelyeinek jövője?" címmel. Képviselő urat illeti a szó.
L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A polgári kormány 2010-ben számos közalapítvány megszüntetése, illetve nonprofit kft.-vé alakítása mellett döntött. Így jött létre a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány helyett a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. A kormánydöntés értelmében a MAK, tehát a közalapítvány által tulajdonolt Képcsarnok Kft. az állami vagyonkezelő tulajdonába kerül, kezelését pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium végzi majd el. Kérdéses azonban, hogy a tárcának lesz-e még egyáltalán mit kezelnie. A Képcsarnok átadása ugyanis még várat magára, s félő, hogy mire erre sor kerül, a kft. csődbe megy.
A Képcsarnok 2011-ben 52 millió forintos veszteséggel zárt, az idei vesztesége havi 5-6 millió forintra tehető, a műtárgy-értékesítés árbevétele az elmúlt két évben a felére csökkent. A vállalat huzamosabb ideje fennálló pénzügyi problémái mára olyan mértéket öltöttek, hogy akár egy-két hónapon belül fizetésképtelenné válhat. A kft. vezetése, amely a kormányváltás óta lényegében változatlan, a pénzügyi nehézségeket a Képcsarnok galériáinak bérbeadásával kívánja megoldani. Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés: vajon mi garantálja, hogy ezek a jövőben is kiállítóhelyként fognak működni? Mi garantálja, hogy ezután is betöltik legfontosabb feladatukat, ami nem más, mint a magyar képzőművészet piacra jutásának segítése?
További bizalmatlanságra ad okot a kft. jelenlegi bérbeadási gyakorlata. A vezetés által meghozott döntés értelmében a Képcsarnok a tulajdonában álló Derkovits-termet jelentős kedvezménnyel adja bérbe egy jövedelemérdekelt galériának, miközben saját részére ennél jóval magasabb költséggel bérel kiállítóhelyet, a Prestige Galériát. Ennek az eljárásnak a jogi minősítése nem feladatom, erre nem is vállalkoznék, azt azonban tudjuk, hogy a Fővárosi Főügyészség a közalapítvány és a Képcsarnok egyéb korábbi ügyeiben nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folytat nyomozást, és ezen ügyeket a NAV is vizsgálja.
Ezért kérdezem államtitkár úrtól, milyen eszközei vannak a minisztériumnak a jelen helyzetben arra, hogy befolyásolja a fenti folyamatokat a Képcsarnok Kft. csődjének elkerülése érdekében. Amennyiben a teljes csőd elkerülhető, mi lesz a Képcsarnok kiállítóhelyeinek jövője?
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Halász János államtitkár úrnak adom meg a szót. Parancsoljon!
HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Képcsarnok Kft. tulajdonosa eddig a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány volt. A napokban benyújtásra kerül a közalapítvány megszüntetési kérelme, így belátható időn belül az új tulajdonos abban a helyzetben lesz, hogy pontos és teljes képet kapjon a Képcsarnok Kft. gazdasági helyzetéről, piaci pozícióiról és lehetséges konszolidációjáról.
A Képcsarnok Kft. egyelőre nincs a minisztérium vagyonkezelésében, így a minisztériumnak tulajdonosi jogosítványai, társasági jogi eszközei a kft. működésével kapcsolatban egyelőre nincsenek. Ez nem jelenti azt, hogy ne tennénk lépéseket a közalapítvány vagyonának biztonsága érdekében a kft. vonatkozásában is. A napokban a közalapítvány feladatait és ingatlanvagyonát átvevő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Hornyák Tibor úr személyében vagyonelszámolót neveztünk ki, az ő feladata többek között, hogy gondoskodjon az alapítványi vagyon megőrzéséről, és ellenőrizze a közalapítvány vagyonának felhasználását. A vagyonelszámoló közreműködésének köszönhetően jobban elkerülhetők esetleg olyan döntések, amelyek például a közalapítvány tulajdonában álló gazdasági társaságok jövőjét befolyásolnák.
Tájékoztatni szeretném arról, hogy február 24-én a közalapítvány kuratóriuma ismét napirendre tűzte a Képcsarnok Kft.-vel kapcsolatos hosszú távú szerződések jóváhagyását, amelynek elfogadása a korábbi miniszteri biztos fellépésének köszönhetően egyszer már lekerült a napirendről. Így történt ez most is, a kuratórium végül nem tárgyalta a kérdést, így a Képcsarnok ingatlanértékesítési és egyéb kérdéseiben már nem született döntés. Ezáltal az új tulajdonos keze nem lesz megkötve, mérlegelheti, hogy hogyan képzeli el az egyes üzletek és bérlemények jövőbeli működtetését.
A Képcsarnok leendő új vezetésének feladata lesz, hogy a birtokba kerülés után azonnal átvilágítsa és felmérje a kft. helyzetét, és ennek alapján az új tulajdonos számára egy gazdasági és szakmai koncepciót tegyen le a további működésről. A tárca célja, hogy a meglévő vagyonelemek hasznosítása az eddigieknél hatékonyabb módon és a kortárs magyar képzőművészet érdekében történjen. A képviselő úrral együtt azt szeretnénk, hogy a Képcsarnok Kft. üzletei továbbra is a kortárs magyar képzőművészet ügyét szolgálják.
Megjegyezni szeretném, hogy a Képcsarnok, amely a szocializmusban az állami műkereskedelem monopolvállalata volt, ma már szerény mása egykori önmagának, az egykori országos hálózat mára néhány galériára zsugorodott, és ez alapvetően a megváltozott piaci-gazdasági körülményekkel magyarázható. A meglévő galériák fontosak számunkra, hiszen sokszor egy-egy vidéki nagyvárosban ezek az üzletek jelentik a művészek számára a piacra jutást és a kapcsolatot a helyi közösséggel.
Tisztelt Képviselő Úr! Természetes, hogy tisztázni kell, mi vezetett oda, hogy a pár évvel ezelőtt még nyereséget felmutatni képes cég mára ennyire veszteségessé vált. Bízom benne, hogy a képviselő úr által kezdeményezett ügyészségi vizsgálat is belátható időn belül eredménnyel zárul. Ezzel együtt fontosnak tartom, hogy majd az ügyet a minisztérium mint új kezelő szerv is kivizsgálja, és a jövőben pontosabban meghatározza a Képcsarnok Kft. viszonyát a birtokában lévő kiállítóhelyekhez.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Megkérdezem képviselő urat, elfogadja-e a választ.
L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Válasza megnyugtató irányban halad, és nagyon örülök annak, hogy a vagyonelszámoló is át fogja tekinteni a Képcsarnok gazdálkodását, és leginkább az utolsó mondatának örültem, amelyben azt emelte ki, hogy a minisztérium is - amennyiben a vagyonkezelés hozzá kerül - ki fogja vizsgálni a Képcsarnok működését és gazdálkodását.
Ezért a válaszát tisztelettel elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: 37-42 43-48 49-55 Ülésnap adatai