Felszólalás adatai

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vitatnám Hargitai János képviselőtársam fejtegetését. Ezt a vitát egyébként mi már egy ötpárti egyeztetésen lefolytattuk, ha jól emlékszem, 2009. február 10-én.

Mindenekelőtt azt az álláspontját tartom megalapozatlannak, hogy ez a törvényjavaslat megkötné egy későbbi kormánynak a kezét. Ennek ugyanis, hogy vitatható az álláspontjuk, az az oka, hogy a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervét nem ez a törvénymódosítás statuálja. Ez az új államigazgatási szerv a 2008. évi LXXXII. törvény 26. §-ával jött létre, ez a paragrafus iktatta be a 2006. évi LVII. törvénybe 75. §-ként ennek az új államigazgatási intézménynek a létesítését. Tehát szó sincs arról, hogy kétharmados törvény lenne az, amely a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervét intézményesítené, létrehozná, így csak utalás történik arra, hogy a kormánynak van egy ilyen státusú szervezete, és amit itt a módosítás statuál, az nem más, mint a közigazgatási hivatal, ráadásul pontosan abban a formában, ahogyan ezt az ellenzék követeli, ahogyan ezt az ellenzék igényli.

Ebben az esetben a közigazgatási hivatal kap felhatalmazást arra nézve, hogy ismételten ellássa a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését. Szó sincs tehát arról, mint előbb már említettem, hogy itt bármely következő kormánynak a keze egy kétharmados szabályozással meg lenne kötve. Amikor pedig arról van szó, hogy önálló hatáskörrel rendelkezik ez esetben a közigazgatási hivatal, akkor teljesen egyértelmű, hogy azt az igényt elégíti ki az előterjesztés, amit egyébként az ellenzék is követelt. Természetesen világosan lehet látni, hogy az ellenzék számára egyedüli megoldásként a teljes fegyverletétel jöhet szóba, mégpedig az, hogy fogadja el a kormány a Fidesz és a KDNP álláspontját, ebben az esetben a megegyezés megszülethet, ennek hiányában viszont erről szó sem lehet.

Vitatom Hargitai képviselőtársam azon gondolatmenetét is, hogy itt a kormány látszatcselekvést folytat. A kormány itt valójában vállal egy kockázatot, egy ismételt elutasítást, noha megtehetné, hogy a hátralévő időszakra tekintettel már nem nyújt be semmiféle törvényjavaslatot, hanem a mostani állapot létezne, működne tovább.

Hargitai képviselőtársam érvelését azért sem tartom elfogadhatónak, mert rendkívüli jelentőségű alkotmányos skandalumról beszél, és utal arra, hogy a Fidesz, illetőleg a KDNP már 2006 őszén, amikor a 2006. évi CIX. törvényt még törvényjavaslati stádiumban tárgyaltuk, felhívták a figyelmet erre a rendkívül súlyos alkotmányossági problémára. Valóban voltak nagyon halvány utalások, de a Fidesz nem sokat foglalkozott, és a KDNP sem, azzal a 400 oldalas törvényjavaslattal, amelyből végül is a 2006. évi CIX. törvény megszületett.

Miért döntött úgy a kormány, illetőleg a parlament, ahogyan döntött? Azért, mert az alkotmány új 34. §-ának (2) bekezdése, úgy tűnt, erre lehetőséget biztosít, kimondva azt, hogy törvény minisztérium, miniszter vagy közigazgatási szerv megjelölésére vonatkozó rendelkezését a jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával elfogadott törvény módosíthatja. Ez pedig első közelítésben pontosan azt a célt szolgálta, hogy a kétharmados jogszabályokban lévő rendelkezéseket ez esetben, a megjelölés, a megnevezés esetében feles törvénnyel lehessen módosítani, különös tekintettel az Alkotmánybíróság korábbi, 4/1993. számú, illetőleg 1/1999. számú határozataira, amelyek nagyon szigorúan meghatározták azt, hogy kétharmados rendelkezések milyen módon módosíthatóak, kiegészíthetőek, illetőleg hatályon kívül helyezhetőek.

(18.20)

Az Alkotmánybíróság 90/2007. határozata egyfelől az írott alkotmány szövegéhez igazodott, amikor kimondta azt, hogy az alkotmány új 34. §-ának (2) bekezdése semmiképpen sem vonatkozhat olyan alkotmányos szervekre, amelyek esetében maga az alkotmány egyértelműen kimondja a kétharmados szabályozás szükségességét. Ez a helyzet a rendőrség esetében, ez a helyzet a honvédség esetében, ez a helyzet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében. De az Alkotmánybíróság nemcsak konkrét, tételes jogi rendelkezésre hivatkozott, hanem szokásos aktivista módján alkotmányt is fejlesztett, és kimondta azt, hogy abban az esetben, ha valamilyen kétharmados szabályozást igénylő alapvető jog vagy alapjog gyakorlásának garanciájaként kétharmados törvény létesít államigazgatási szervet, akkor ezen államigazgatási szerv esetében - ez a helyzet a közigazgatási hivataloknál, de ez a helyzet az ORTT-nél is - a változtatás kétharmados szabályozást igényel. Azonban ez közvetlenül nem volt levezethető magából az alkotmányból. Ez az Alkotmánybíróságnak volt az olyan jogfejlesztő álláspontja, amely szakmailag szerintem természetesen bírálható. Egy politikus természetesen nem tehet mást, mint hogy tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését, hiszen annak értelmezése, határozata mindenki számára, mint közismert, kötelező.

De a kormány, illetve az akkori parlamenti többség jó okkal gondolta, hogy megalapozott a törvényjavaslat alkotmányosan, és megadja a lehetőséget a 34. § (2) bekezdése egy ilyen jellegű módosításra, hiszen régebben az Alkotmánybíróság oly módon is állást foglalt, hogy például az önkormányzati alapjogok nem tekinthetők másoknak, mint hatáskörcsoportoknak. Ezt mondta ki például az általam előbb már említett 4/1993. AB-döntés, de ugyanezt mondta ki a 64/1993. alkotmánybírósági határozat is. Sőt, még 1990-ből származik egy olyan alkotmánybírósági döntés, amely a közigazgatási hivatalok jogelődje, a köztársasági megbízotti intézmény esetében a részletszabályok kialakítását alkotmányosnak tartotta feles döntéssel is; tehát számos precedensre lehetett hivatkozni, hogy mégsem áll fenn az a helyzet, mint amire a vitában, bár csak nagyon érintőlegesen, akkor a fideszes, illetve KDNP-s országgyűlési képviselők utaltak. Ennek következtében azt tudom mondani, hogy alkotmányos skandalumról nem beszélhetünk. Eltérő alkotmányértelmezésekről természetesen igen, és természetesen azt is figyelembe kell vennünk, mint erre előbb már utaltam, hogy az erga omnes hatály kötelezi a kormányt is, kötelezi a parlament egészét is.

Ha lenne megegyezési készség a másik oldalon, akkor azt az engedményt, hogy a törvényességi ellenőrzést megyei, illetőleg fővárosi szinten látják majd el a jövőben is, megfelelőnek tartanák, de a cél nem ez. A cél annak a demonstrálása, hogy ezzel a kormánnyal, ezzel a párttal - a Magyar Szocialista Pártról van szó természetesen - a mostani politikai helyzetben már nem érdemes megegyezni, nem érdemes konszenzusra jutni; inkább vállalják annak a kockázatát, hogy az önkormányzatok tevékenysége felett ne gyakoroljanak törvényességi ellenőrzést.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy persze a gyakorlat túlmutat esetenként a jogi szabályozatlanságon, hiszen számos önkormányzat, noha erre vonatkozóan nincs semmiféle jogi kötelezettsége jelenleg, mégis felterjeszti a jegyzőkönyveit, tárgyal az államigazgatás területi szervével, és ily módon lehetőség nyílik arra, hogy a legsúlyosabb törvénysértéseket vagy legalábbis azok egy részét ki lehessen küszöbölni.

Nem mondom azt, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, hogy támogassák a javaslatot, mert tudom, hogy önök most nincsenek olyan politikai helyzetben, hogy ezt megtehessék.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)