Felszólalás adatai

A délutáni vitában mondtam egy hasonlatot, az nem volt véletlen, én meggondoltam, ezért meg is ismétlem. Olyan benyomásom van immár több mint három esztendeje, követve és részt véve a költségvetési vitákban, olyan benyomásom van, hogy az igen tisztelt kormányszövetség, hasonlóképpen, mint a Bourbonok, amikor visszatértek 1814-ben, semmit sem tanult, és semmit sem felejtett. Nem tanult abból a gyakorlatból, amit a magyar költségvetési jog és a magyar költségvetés tárgyalásának a története adott volna alapul, aminek a lényege az, hogy amikor a kormány benyújtja a költségvetési javaslatát, jellemzően a miniszterelnök szokta ezt megtenni valamikor - a valamikor alatt értem a dualista időktől a második világháborúig terjedő több mint fél évszázadot -, nos, amikor a miniszterelnök vagy a pénzügyminiszter beterjesztette a javaslatát, akkor a házelnök kiadta ezt a javaslatot a mindenkori pénzügyi bizottságnak tüzetes tárgyalás és beható ellenőrzés megvitatása céljából. A mindenkori pénzügyi bizottság ezt egy hónapig vagy másfél hónapig tárgyalta olyan formában, hogy voltak szakreferensek a bizottságban az egészségügytől a honvédelmen át a különböző állami funkciók finanszírozásával bezárólag, és a költségvetési bizottság vagy pénzügyi bizottság volt az, amelyik ezzel a kérdéssel nagyon részletesen foglalkozott, bevonva abba a kormányzati szakértőket.

Az is előfordult, hogy a miniszterelnök is megjelent a bizottság ülésén, és a pénzügyminiszter rendszeres résztvevője volt a bizottsági üléseknek, nem úgy, mint napjainkban, amikor egyébként kiválóan felkészült helyettes államtitkárok látogatnak el a bizottság ülésére, de most már nemhogy a miniszter, még a politikai államtitkár sem teszi tisztét a költségvetési bizottság ilyesmivel foglalkozó ülésein. Tehát amikor a kormány átadta a stafétabotot a parlamentnek, akkor a bizottság vette azt át, és egy-másfél hónapos tüzetes tárgyalás után jelentést tett a plenáris ülésnek. Ez volt tulajdonképpen a vitája a költségvetésnek.

Nálunk az van, hogy 19 bizottság van arra kárhoztatva - hogy így fejezzem ki magamat -, hogy kénytelen foglalkozni a központi költségvetési törvényjavaslattal meg a zárszámadásival is ennek pandanjaként, és nincsenek érdemi viták, valljuk be őszintén. Nekem módom volt megismerni - más is megismerheti természetesen, hiszen kint vannak a honlapon ezek az információk -, tehát ha valaki megnézi azt, hogy milyen tartalmú bizottsági vélemények jöttek össze, az elég szomorú képet mutat. Általános vitára végül is szinte minden alkalmas, tehát annak megítélése bizottsági szinten, hogy alkalmas-e általános vitára, persze, miért ne lenne alkalmas. Néha nekem is dilemmáim vannak, hogy miért nem javasolom én magam is, miért nem szavazom meg, hogy alkalmas-e általános vitára valami; de ez így nincs rendben.

Tehát nem tanulta meg a kormány a költségvetés tárgyalásának a mikéntjét, és nemcsak a saját történelmünkből nem tanulta meg, pedig ennek olyan kiváló ismertetői vannak, mint Magyary Zoltán, akinek a nevét önök egy programhoz is használják, de nem tanulta meg a példaként tekintett nagynémetországi gyakorlatot sem, hogy hogyan készül a Bundeshaushalt, hogy készítik ezt Németországban. Hasonlóképpen. Egy 40 tagú költségvetési bizottság előtt van a költségvetési törvényjavaslat, amit a kancellár valamikor szeptember elején nyújt be, és 3,5-4 hónapon keresztül tart a költségvetési tárgyalás különböző fórumokon természetesen. Nem a plenáris ülés értendő ez alatt, hanem főként a bizottság, ahol a referensek készülnek az egyes területekről, és ezt összesíti a bizottság egy jelentésben, amit a költségvetési bizottság nyújt be aztán a Bundestagnak, és így készül el a német költségvetés.

Tehát ezt nem tanulta meg az igen tisztelt kormányszövetség, és nem felejtette el azt a rossz gyakorlatot, amit a tőlem jobbra helyet foglaló - helyet már nem foglaló - frakció elődje csinált, tudniillik akkor vezették be ezt a rossz gyakorlatot, amikor két cikluson át regnált az MSZP-SZDSZ szociálliberális kormány. Átvette a Fidesz ezt a gyakorlatot. Nekem volt szerencsém erre többször utalni, nem sok sikert értem el vele természetesen. Tehát nem felejtették el, ezért mondtam én a Bourbonoktól vett idézetet.

Ezen majd remélhetőleg a következő kormány, a következő parlament változtatni fog, hogy érdemi viták és mélyenszántó vizsgálatok történjenek, és a parlament úgy gyakorolja a költségvetési jogát, hogy a közpénzek elosztása a parlament hatásköre elsősorban, és nem a kormányé, mert ez fejezi ezt a viszonyt, ami egy fontos költségvetési elv - amelyről itt már volt szó -, amit az alaptörvény úgy rögzít, hogy az ésszerű részletezettség elve, ami azt jelenti, hogy mik azok, milyen részletes bontásban kerülnek ide a parlament elé a különböző előirányzatok. Ez kétféle értelemben is fontos. Hogy egy fejezeten belül az intézmények költségvetése idekerül-e, vagy nem kerül ide, csak aggregált formában, erre már hangzott el példa a rendőrséggel kapcsolatban, a rendőr-főkapitányságok valamikor még a kilencvenes években is egyesével részét képezték a központi költségvetésnek. De mondhatok más példát, az egyetemek példáját. Az egyetemek szintén részét képezték a központi költségvetésnek, hozzáteszem, hogy nem az indokolásnak, hanem a hivatalosan a törvénybe szánt 1. számú mellékletnek, amit bárki törvényként - a melléklet szerves része a törvénynek természetesen -, tehát törvényi tekintéllyel és szigorral ismertetett. Nos, az egyetemek kiestek a fejezetből, és olyan hatalmas összegek, mint például 137 milliárd forint támogatást kapnak az egyetemek, főiskolák a költségvetési törvényjavaslat szerint, de hogy azon belül aztán melyik egyetem mennyit kap, arról fogalmunk sincs, arról nincsenek tájékoztatások; kivéve egyet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet - a kormány kedvenc egyeteme -, ez szerepel a megfelelő fejezetben.

(20.10)

Itt meg a következetlenség az érdekes, hogy most ezt akkor külön miért mutatja be a kormány, ezt az egy egyetemet. A másik több tucatnyit pedig miért nem?

Ez tehát az egyik problémája az ésszerű részletezettségnek, illetve annak a hiányának. A másik pedig a dologi kiadások részletes bontásának a hiánya. Ha megnézi valaki a megint csak idézett német költségvetést vagy az Európai Unió költségvetését, ezek mind hozzáférhető információk, kérem szépen, az interneten megtalálhatók, olyan részletes bontásban tartalmazza a német költségvetés a dologi kiadásokat, mint: utazási költségek, gépjármű-üzemeltetés, takarítás, bérleti díj, reprezentáció, postaköltség, irodaszer-, telefon-, gépkocsibeszerzés, konferenciák, megbízások és a többi. Ez mind a parlament elé kerül. Természetesen nincs ezekről mindről vita, de át lehet tekinteni. Lehet látni, hogy X minisztérium mennyit költ külföldi utazásokra, vagy mennyi gépkocsival közlekedik, és hány államtitkára van. Nálunk 70 felé jár az államtitkárok száma. Fogalmunk sincs arról, mármint a parlamentnek, hogy mikor, melyik tárca hány államtitkárt foglalkoztathat.

A klasszikus, az ortodox gyakorlat szerint van kettő államtitkára egy minisztériumnak, két helyettese, egy politikai meg egy adminisztratív helyettese. Az egyik helyettesíti a parlamentben, mint most ugye, Cséfalvay államtitkár úr, akinek mandátuma van arra, hogy a miniszter nevében, a miniszter helyett vitában részt vegyen, szót kérjen, érveljen, cáfoljon, és van a másik helyettes, aki otthonról vezeti a boltot, a szakmai helyettes. Nálunk ugye, ez nem így van, mert annyi államtitkár van, tisztelettel jelentem, nem tudom már számon tartani, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban hány államtitkár van. Nem is beszélve a helyettes államtitkárok számáról, mert az megint csak igen jelentős. De hát ezek a létszámadatok, megint csak idézve a klasszikus forrást, a Bundeshaushaltot, ott tételesen benne vannak. Meg hogy hány gépkocsival üzemelhet az a minisztérium, és még az is benne van, hogy milyen szakmai összetételben foglalkoztatják a létszámot. Tehát a létszámterv, a státusterv, a Stellenplan, az ott van a nagy kötetekben, és bárki megnézheti azt, hogy a kormány mekkora apparátussal működik. Ez nálunk teljes mértékben hiányzik, nem teljes mértékben, de jórészt hiányzik.

Egy másik fontos költségvetési elv: nem ad rálátást a kormány az állam egészének a pénzügyeire. Még az államháztartás egészére sem nagyon, mert - itt az előbb szóló képviselőtársam beszélt a helyi önkormányzatok finanszírozásáról - rendkívül szűkszavú a helyi önkormányzatokról szóló költségvetési javaslat. Például olyan jelentős kérdésekről szó sem esik, hogy mi van az aprófalvak finanszírozásával. Mi van a feladatfinanszírozás problémáival? A normatív finanszírozásról áttért a kormány a feladatfinanszírozásra. Jó néhány feladathoz nem ad pénzt. Hozzám érkeznek polgármesterektől kétségbeesett hangú levelek, hogy tegyek valamit a saját hatáskörömben, amely nulla egyébként természetesen mint ellenzéki képviselőnek, merthogy a kormány adja a feladatot, és elvileg az finanszírozza, de a normatív finanszírozás viszont hiányzik. Ezekről a kérdésekről sem esik szó elegendő információval a költségvetési törvényjavaslatban.

De még az államháztartáson kívüli területek, a kormányzati szektornak nevezett egyéb szektor, ahol olyan jelentős intézmények vannak, mint az MVM vagy a Posta, vagy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, vagy közalapítványok, ezekről fogalmunk sincs. Valami van az indokolásban, de ezeket valamilyen módon integrálni kéne tudni a központi költségvetésben. Ami bekerül oda, az az állami tulajdoni részesedés révén járó osztalék, ami mint vagyon utáni bevétel jelentkezik a költségvetésben. Tehát számos olyan elvet nem tud vagy nem akar, vagy nem érti a kormány ezt, vagy érti, de nem akarja alkalmazni, vagy nem tartja fontosnak, és ezért aztán az a szomorú következtetésem, hogy az utóbbi két évtizedben nem történt érdemi kísérlet arra egyik kormány részéről sem, hogy az Országgyűlés érdemi szerepet kapjon a közpénzek elosztásában.

Kérem, 1990-től 2001-ig módom volt angol kollégákkal együttműködni, amikor az Európai Unióba való belépésre készült Magyarország, és a jelentésüket azzal zárták az angolok, hogy Magyarországon alacsony színvonalú a közpénzkezelés kultúrája. Én akkor szégyenkeztem, most már nem is mernék ezekről velük beszélni, mert most már a szégyennél is sokkal rosszabb érzés alakulna ki bennem, hogy milyen színvonalú a költségvetés tervezése, hát meg a végén az elszámoltatás, ami most szintén egy előttünk lévő törvény, a zárszámadási törvény, azt is hamarosan el fogja fogadni a parlament. Tehát ezért mondtam én, tisztelt Országgyűlés, azt, hogy tanuljunk ebből a 3,5 vagy 4 esztendőből, és a következő kormány már remélhetőleg, a következő Országgyűlés pedig végképp nem fogja alkalmazni ezt a nagyon szerencsétlen gyakorlatot, amikor nagyon sokan, nagyon felületes információk alapján, nagyon túlpolitizáltan és kevésbé szakmaian foglalkoznak ezzel a 16 ezer milliárd forinttal, aminek az elosztásáról itt most szó van.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)