Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Nagyon szépen köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Végtelenül sajnálom, hogy az ellenzéki képviselők elhagyták az üléstermet, miután a múlt heti, Horger Antal ügyében bekövetkezett fiaskó okán úgy gondoltam, hogy ma egy könnyebb feladattal próbálunk megbirkózni. Azt reméltem, megörvendeztethetem ellenzéki képviselőtársaimat is egy könnyű idézettel, és hogy ne okozzak ezzel különösebb problémát senkinek sem, mindjárt el is mondanám, hogy Széchenyit fogom idézni. Már csak azért is, mert Széchenyi azon kevesek közé tartozik, akit példának és sok tekintetben mintaadónak fogad el mindkét politikai oldal. Rövid lesz az idézet; remélem, nem fog komoly gondot okozni, nem csak középiskolás fokon.

Szóval, ahogyan Széchenyi írja: "A magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ilyen külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán!" - olvashatjuk Széchenyinél. Persze, kérdezhetik önök, hogy mi végre itt a Széchenyi-idézet. Azért gondoltam, hogy megosztom ezt önökkel, kedves képviselőtársaim, különösen kedves ellenzéki képviselőtársaim, mert azt látom, hogy a kampány hevében a nemzetért aggódó szó, a Magyarország jövőjéért való áldozatos tevékenység oly sokszor buzog föl az ellenzéki képviselők ajkáról, hogy talán érdemes figyelmeztetnünk egymást, hogy nem elég reggeltől estig a szent magyar trikolórba öltözködni, érdemes talán törekvéseinket is a haza jövőjéhez illeszteni, és ebből a jövőből megpróbálni a mai cselekedeteket eredeztetni.

És ha már ez a mérce, akkor talán érdemes nagyobb célokat kitűznünk magunk elé, mintsem hogy arra rábeszélni az országot, hogy ha miközben azt mondom, hogy a magyar egészségügybe és a magyar felsőoktatásba több pénz, több lehetőség, több forrás kell, mi több, ezt olyan sajnálkozó és szánakozó arccal tudják elmondani időnként az ellenzéki képviselők, hogy már csaknem megsajnáljuk őket, eközben mindjárt azzal folytatják a mondatot, hogy na, de épp azért, mert kevés a pénz, legyen hát még kevesebb, vegyünk el tőlük, sőt, rendezzünk ebben népszavazást; hadd üljön tort a magyar, hogy miközben azt mondjuk egyik oldalról, hogy kevés a pénz, megmutatjuk mi, ellenzéki képviselők és pártvezetők: lehet az még kevesebb is, ha úgy akarjuk. Sőt, hogy még nagyobb legyen a zavar, már arra készülünk, elmondjuk jó előre, hogy amit az egyik kezünkkel megpróbálunk visszatartani, rábeszélni, hogy mégse adjuk oda a magyar felsőoktatásnak és a magyar egészségügynek, a másik kezünkkel pedig sürgetjük, hogy adjuk még inkább, amit nem adunk oda betegként, nem adunk oda hallgatóként, azt majd adjuk oda adófizetőként.

Hát ez olyan... - még csak nem is féloldalas hazafiság. Ez, kérem szépen, az igazi nagy magyar átverőshow. Arról szól, hogyan lehet megtéveszteni és tévedésben tartani sokakat; arról, hogy a nemzet távlatos víziójának hiányát hogyan lehet elleplezni 300 forintról szóló kérdésekkel. Én egyébként azt gondolom, hogy sehogy - tényleg sehogy. Mert nem az az igazi kérdés, hogy az emberek, egyébként ha választhatnak, hogy kell-e fizetni a helyi közlekedésért vagy nem kell, akkor valószínűleg arra szavaznának, hogy ne kelljen, legyen ingyen; nem az a kérdés, hogy ha választhatnak, kelljen-e fizetni a szemétdíjért vagy ne kelljen, valószínűleg azt mondanák, hogy ne kelljen; nem az a kérdés, hogy ha azt kérdeznénk tőlük, hogy kelljen-e fizetni a színházért, hiszen már fizettünk adóban, valószínűleg az emberek sokasága azt mondaná, hogy hát, ha fizettünk adóban, akkor ne kelljen még egyszer jegyet venni - hanem az a kérdés, hogy felelős politikusokként megpróbáljuk elhitetni a magyar polgárokkal, hogy bizony az ő tevékeny részvételük nélkül is, az ő hozzájárulásuk és erőfeszítésük nélkül is lehetséges-e Magyarországon erős, mindenki számára egyaránt hozzáférhető, lehetőséget teremtő egészségügyet és felsőoktatást teremteni.

(13.10)

Be kell valljam, nem tudom, hogy mi lesz a hét végi népszavazásnak a végeredménye, csak azt tudom mondani, hogy a lényeg szempontjából, az ország szempontjából majdnem mindegy. Majdnem mindegy, mert tudniillik az ország legfeljebb egy illúzióval lesz kevesebb, azzal az illúzióval, hogy azokat, akiket 18-19 évvel ezelőtt mint új, fiatal politikusokat köszöntött az éppen születő demokratikus Magyarország színpadán, és szerette bennük a szókimondást, szerette bennük azt a képességet, hogy bátrabbak voltak az akkori politikai elitnél, és nem a kibúvót keresték, hanem az egyenes szavakat, hát ez az akkori politikai elit mára hamisabb mondatokat mond, mint időnként azok mondtak, akiknek a leváltására akkor szerveződtek. Mára nemcsak politikájuk, hanem egész nyelvük hamis lett, így lett aztán a választásból népszavazás, a mostani népszavazásból így lesz választás, a vizitdíjból ekként lesz adó - de miért is csodálkoznánk, hogyha egyszer az egykori liberálisból előbb polgári, majd a polgáriból úgymond nemzeti-keresztény, majd a nemzeti-keresztényből mára plebejuspolitika lett.

Mindezt, kérem szépen, ugyanaz a politikai elit, ugyanazok a szereplők adják elő, akik hol a tandíjért emelnek szót '94-ben, hol pedig 2008-ban azt mondják: aki azt kívánja, hogy fizessen tandíjat a magyar, az maga a hazaáruló. Már csak azt nem tudom, hogy akkor őket ki mentette fel egykori saját vádjuk alól, ki lehetett az, akinek akkora ereje volt, hogy az önmagát hazaárulással vádolókat egyszer csak felmenti ez alól a vád alól, mi több, erőt ad nekik ahhoz, hogy egykori önmagukkal szembefordulva mára azokat tekintsék hazaárulóknak, akiknek lehet, hogy több idő kellett, hogy eljussanak a '94-es Fidesz valóságáig, de eljutottak; akik pedig ezt gondolták, azok mára ugyanezt, a szabad demokratikus Magyarország eszményét elárulták. Nagy kár, önök nagy reménységei voltak a magyar demokráciának - a nagy reménységből mára csalódás lett. Jövőt vázoló, jövőt mutató vízió helyett pedig Magyarország abból nyerhet vigasztalást, hogy nem kell 300 forintot fizetni.

Igazából várom március 10-e reggelét, amikor állítólag a jövő el fog kezdődni, magam is kíváncsi vagyok, hogy milyen a jövő. Abban sem vagyok biztos, hogy tudok majd aludni aznap éjszaka, várni fogom, hogy elmúljon éjfél, hátha a jövő meg én összetalálkozunk, de abban reménykedem, hogy annál többet ígér nekem, mint hogy nem kell 300 forintot fizetni. Ha véletlenül többet tudnak erről a jövőről, meséljék már el, hogy ne kelljen izgatottan várnom még azt a pár napot, ami hátravan, hiszen gyermeki izgalomban vagyunk, hogy elénk álljon, és megmutassa önmagát ez a csoda, hogy egyszer a jelen és a jövő találkozik, és mindezt nekünk a liberális, polgári, nemzeti-keresztény, plebejus jobboldal hozza el. Hát fel fogjuk emelni a szívünket, ragyogó tekintetünket önökre fogjuk emelni, és biztosak lehetnek abban, hogy ezzel a kiváló teljesítménnyel beírják majd nevüket a nemzet aranykötésű történelemkönyvébe.

Az egyik verzió, hölgyem és uraim, kicsit homályos, szerintem kicsit sekélyes, azt is mondhatnám, hogy mulattató lenne, ha egyébként nem inkább tragikomikus volna a maga szörnyűségében. Létezik egy másik vízió is, az a vízió, amely nem állítom, hogy épp olyan egyszerű megoldást ígér, mint a "ne fizess 300 forintot" víziója... - bár mindig van gyanúm, hogy akinek ilyen egyszerű a megoldás, annak ilyen egyszerű lehet a lelke is, és ilyen egyszerű a gondolkodása, az pedig hogyan képes befogadni a világ bonyolultságát - nade ez már nem az én problémám. Létezik egy másik vízió is, amelyik azt mondja, hogy ennél bonyolultabb, izgalmasabb, nagyravágyóbb útra kell indulni, olyan útra, amely ráadásul magával visz tízmilliót vagy még annál többet is; amely azt mondja, hogy Magyarországon szükség van rátok, mindahányatokra, hogy Magyarország a ti erőfeszítésetekből, tehetségetekből, szorgalmatokból fog felépülni; amely arról szól, hogy nem lebeszél az erőfeszítésről, hanem biztat; amely nem azt mondja, hogy mit nem kell tenned - mert ez énszerintem a gyávaság programja, a gyengeség programja -, hanem arról beszél, hogy miért van szükség rád is, miért vagy te is fontos Magyarországnak, miért van szükség a te cselekvésedre. Ez egy másik vízió, belátom.

Az a kérdés, hogy milyennek látjuk az országot: olyannak, amelyben gyávák gyülekeznek, olyannak, amelyben lusták, és akik nem kívánnak tenni, vagy olyannak, amelyben tenni vágyó, nagyszerű emberek vannak, olyanok, akik Széchenyivel szólva inkább erőfeszítést tennének, vagy akik inkább Pató Pál uramékat követnék. Önök azt gondolják, hogy az országban Pató Pál úr programjával lehet igazából népszerűnek lenni. Azt nem tudom megmondani, hogy népszerűnek mivel lehet lenni, de azt tudom, hogy hasznosnak, jövőt építőnek inkább Széchenyi programjával lehet lenni.

Amikor a kormánypártok 2006-ban egy új Magyarország víziójáról beszéltek, akkor erről szóltak. Kétségtelen, az első másfél év cudarul nehéz másfél év volt, ennek feltételeit megteremteni nem egyszerű mulatság; ez olyan nehéz, hogy akár Kossuth reinkarnációjának is beletörhetne a bicskája. De mi nem vártunk másra, mi arra vártunk, hogy ennek a másfél évnek a végén megteremtődjön a lehetősége mindannak, amit új Magyarországnak hívtunk és hívunk ma is, egy felnőtt, erős, önmagában bízó ország, amely mer változtatni önmaga sorsán, amely nem azt mondja, hogy mit nem kell tenni, hanem azt mondja, hogy mit kell tenned. Erről szól az új magyar polgárosodás programja: munkáról, tudásról meg tulajdonról.

A múlt héten, kedden a Magyar Tudományos Akadémián arról beszéltünk, azt a konzultációt nyitottuk meg, amely adóról, szociális kérdésekről és munkaügyi kérdésekről szól. Ez a konzultáció elkezdődött, és azt szeretnénk, hogyha a konzultáció végén, június végéig a szükséges jogszabályokat megalkotnánk annak érdekében, hogy Magyarországon több legyen a munkahely, bizony szükség van rá, és erőteljesebb legyen a növekedés, erre is szükség van.

Sokszor hallottam az önök vádjait, ellenzéki képviselőkét, frakcióvezetőkét is, hogy: miniszterelnök úr, de hát hol vannak azok a hatástanulmányok - biztos vannak, akik ezekben a mondatokban magukra ismernek. Elkerülendő mai, sokadszor elmondott kritikájukat, még a mostani napirend előtti hozzászólásomat megelőzően valamennyi parlamenti párt frakciója vezetőjének elküldtük azokat az adó-hatástanulmányokat, amelyek az eddig napvilágra került, átfogó adójavaslatokról készültek. Mi több - csak tájékoztatom önöket -, miután a múlt hét végén napvilágot látott volt pénzügyminiszterünk tollából egy újabb javaslat, aki az interneten elkezd böngészni, megtalálhatja Bokros Lajos pénteken tett indítványának mára elkészített első, előzetes hatástanulmányát is. Természetesen nem kérjük, nem kívánjuk önöktől, hogy ma erre reagáljanak, időnk sok van, először a rendszerváltozás óta hónapokat fogunk eltölteni azzal, hogy megvitassuk az adókérdéseket - ebbe a vitába szeretnénk önöket is invitálni. Ez egy nehezebb vita, mint a 300 forintos vita, de önök tehetséges, nagyravágyó emberek, nyilván alig várják a pillanatot, hogy bekapcsolódhassanak ebbe.

A kormány nevében alkalmas időpontban, valamikor március végén azt fogjuk javasolni, hogy itt az Országgyűlésben legyen egy adóvitanap, még azt megelőzően, hogy a kormány a maga álláspontját kialakítja. Több hét fog rendelkezésre állni, hogy önök végiggondolják, mit javasolnak Magyarországnak.

(13.20)

Van olyan párt, amelyik családi adózást javasol. Akkor azt javaslom, hogy mutassa be épp olyan részletesen gondolatait, mint ahogyan például a hatástanulmányban lehet látni, sőt, azt is ajánljuk, hogy a Pénzügyminisztérium mindenkinek kidolgozza javaslata következményeit. Hadd lássuk, hogy a szép álmok és tervek mögött milyen valóságos számok vannak. Számok vitatkozzanak számokkal, következmények következményekkel, kedvezményezett csoportokat hasonlítsunk össze más kedvezményezett csoportokkal, vagy éppen azokat, akik egy ilyen átalakításnak nem a kedvezményezettjei.

Mindazok, akik Széchenyi idézetére reagálva szeretnek hazafinak mutatkozni, hát most mutassák meg hazafiságukat abban, hogy itt a parlamentben, legyenek bár ellenzékiek vagy éppen kormánypártiak, elmondják, hogy egészen pontosan milyen adó- és szociális javaslataik vannak. Mi annyit tudunk megtenni a partnerség jegyében, hogy minden javaslatot ugyanazokon a modelleken futtatunk végig, amelyeket a kormány a maga javaslataiban is használ; egymás mellé lehet majd tenni. Nem egyszerűen úgy elvileg lehet majd fogalmazni a nemzet felemelkedéséről, nagyságáról és arról, hogy mennyire szeretnénk, hogyha a nemzet virulna, hanem egészen konkrétan itt lesz a lehetőség, hogy kereszténydemokraták, egykor fiatal, mára kevésbé fiatal, és nem is tudom, mennyire demokraták, a Magyar Demokrata Fórum képviselői és a kormánypártiak összehasonlítsák adó- és szociálisrendszer-javaslatukat.

Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor legfeljebb még azt érdemes végiggondolnunk, hogy ugyanilyen parlamenti vitanapot fogunk az új tudás programjáról vagy az új tulajdonosi programról itt a parlamentben szervezni, rendezni azért, hogy még mielőtt a kormány ebben állást fog foglalni április végén, valamennyi ügyben, előtte ismerjük a hazáért aggódó valamennyi képviselő és képviselőcsoport nagyon konkrét véleményét és javaslatát.

Természetesen tudatában vagyok annak, hogy önmagában adócsökkentéssel, járulékcsökkentéssel a magyar gazdaság alapfolyamatai nem változtathatóak meg. Ennyire naiv nem vagyok. Az adó- és járulékcsökkentés önmagában nem csodaszer. Ezt mondtam 2006-ban is. Volt, aki azzal kampányolt, hogy egyszerű a feladat: csökkenteni kell a járulékot, ebből növekedni fognak a bevételek, a növekvő bevételekből pedig majd fizetünk 14. havi nyugdíjat. Ez nemcsak hogy képtelenségnek és butaságnak hallatszott akkor is, annak hallatszik ma is, de nyilvánvalóan a választók tudatos megtévesztésének a szándéka vezérelte ezeket a mondatokat.

Ennél többre van szükség. Legalábbis elsősorban szükség van költségvetési mozgástérre, mert aki járulékot és adót csökkent, annak tudnia kell, hogy kevesebb bevétele lesz. Ezt csak olyan mértékben teheti meg, amire a költségvetésében van mozgástér, és bizony, az elmúlt másfél év éppen arról szólt, hogy ez a mozgástér megteremtődött.

Van vita, hogy ez mekkora. Szerintünk ez nagyjából 200-250 milliárd forint. Van, akik azt mondják, hogy ennél többet kellene. Akkor lássuk, hogy honnan lehetne többet. Mondom még egyszer: szerintem két nagy forrás van, vagy a szociális, jóléti támogatások rendszere, onnan lehet több pénzt előteremteni, akkor meg kell mondani, hogy honnan vegyünk el pénzt, vagy a meglévő adókedvezmények szűkítése. Ez két nagy forrás, valóságos forrás. Ha itt beavatkozunk, lehet több pénzt teremteni 250 milliárdnál. Aki úgy gondolja, hogy sokkal több pénz kell ennél, az kérem, terítse ki a lapjait, lássák Magyarországon azt, hogy hogyan kívánják átalakítani akkor az adórendszert kedvezményoldalon vagy a szociális rendszert.

De még ennél is több kell, természetesen kell adóeljárás-egyszerűsítés, például azzal, hogy mostanra az adóbevallások számát nagyjából a felére csökkentettük, az adóbevallás sorainak számát nagyjából kétharmadára; hogy Magyarországon az idei év közepétől nagyjából egy óra kell, hogy bejegyezzenek egy céget, ez lényegében a legrövidebb idő Európában. Ez meg fog történni. Kell aztán piacbővülés, ezért fordítottuk figyelmünket kelet felé, meg a szomszédos országok felé. Ezért védjük a piacainkat a mezőgazdaságban. Kell vállalkozásfejlesztés, ezért az Új Magyarország fejlesztési programban 1200 milliárd forint - elképesztően sok pénz - áll rendelkezésre erre a célra, ebből több mint 300 milliárdot már meghirdettünk. És persze, kell költségvetési egyensúly, mi több: költségvetési mozgástér.

Ez nehezebb program, mint azt mondani, hogy magyar, ne fizess 300 forintot. De tudják, ez legalább egy hazafias program, nemcsak beöltözve maskarába, a hazafiasság jelmezébe, hanem azért tevőlegesen, áldozatot is hozva. Hát, erről szól Magyarország jövője. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)