Felszólalás adatai

DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, mint ahogy a megelőző vezérszónoklatokból is kitűnt, mindenképpen egy különleges és érdekes törvényjavaslatnak tekinthető. Egyfelől azért, mert láthatóan nagyon sok közös van abban, amit ellenzéki és kormánypárti oldalról is elmondtak a szónokok, másfelől viszont különleges azért is, mert egy nagyon érzékeny, nagyon lényeges területet érint a jogi szabályozással, ez pedig a kisebbségek területe.

Engedjék meg, hogy én a Szabad Demokraták Szövetsége nevében a véleményünk kifejtését elsősorban abba az irányba tegyem meg, hogy ne a törvény részleteiről beszéljek, hanem annak általános politikai és jogi kérdéseiről. Teszem ezt azért is, mert előttem már Kiss Péter miniszter úr expozéjában megtette, hogy részletesen ismertette a törvényt, és két kiváló kollégám, aki szintén előttem szólt, egyfelől Simon Gábor ugyancsak részleteiben említette ezt, másfelől Hargitai János is a Fidesz nevében hozzátett ehhez adalékokat.

Én azt az utat szeretném folytatni, ami közelebb áll az előttem szólóhoz, szintén néhány lényeges kérdésre szeretnék koncentrálni a beszédemben.

Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, és mindazok, akik figyelik a vitát, hogy hadd kezdjem a mondandómat egy kicsit régebbről, ugyanis amikor e törvénymódosítással van dolgunk, akkor óhatatlanul is meg kell állnunk magánál a törvénynél, a hatályos törvénynél; a hatályos törvénynél, amely 1993-ban született, a rendszerváltás után néhány évvel, és azt gondolom, hogy érdemes rá néhány szót vesztegetnünk. Azért kell megtenni ezt a pillanatnyi megállást itt a törvény vitájában az egykori törvénnyel, a most hatályos és még létező törvénnyel kapcsolatban, mert amikor beszélünk a módosításról, akkor óhatatlanul is előhozzuk az egykori törvény hibáit és hiányosságait. De nem lennénk igazságosak az 1993-as törvénnyel kapcsolatban, ha nem mondanánk el azt, hogy mily nagy jelentősége volt a rendszerváltás után néhány évvel a kisebbségek jogairól szóló törvénynek. Nagyon fontos és lényeges törvény volt, és nemcsak képviselőtársaim, hanem nagyon sokan az országban, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, és akik most e vitát figyelik, talán igazat is adnak nekem; tehát akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, tudták azt, hogy ennek a törvénynek a jelentősége önmagán túlmutató.

Minden hiányossága és gyengesége mellett önmagában az, hogy a szabad identitásválasztás kimondásra került, az, hogy a kisebbségi önkormányzati rendszer megteremtésre került, ez egy hatalmas lépés volt. Hargitai János kitűnő kollégám utalt arra, hogy ha körbenézünk a környező országokban, nem nagyon látunk hasonló példát, mint ez a törvény, és nehezen tudunk fogódzkodókat találni arra, hogy milyen gyakorlati útmutatásokat tudnánk átvenni másoktól e téren. Ez valóban így van.

(10.20)

Mondhatni, hogy egyedülálló rendszert hoztunk akkor létre, és szerintem erre joggal lehetünk büszkék. Ez a rendszerváltás utáni parlamentnek jelentős teljesítménye volt. S azt gondolom - s ez nekünk, magyar liberálisoknak meggyőződésünk -, hogy a közjogi kérdések olyan kérdések, amelyekkel kapcsolatban illő tisztelettel érdemes viseltetni, nem érdemes a pillanatnyi népszerűség oltárán feláldozni az ország közjogi berendezkedését, és az erre vonatkozó javaslatokat is kellő megfontoltsággal kell tenni. Úgyhogy amikor erről a törvényről beszélünk, akkor helyes itt is a kellő megfontoltság, és helyes végigtekintenünk azon, hogy milyen folyamatos változása, fejlődése volt a törvénnyel kapcsolatos tapasztalatok összegzésének. Mert ez a törvény - mint ahogy említettem már - jelenős állomás, és az a határozott meggyőződésem, hogy okot ad a büszkeségre.

Ahogy a teremben körbe nézek, látom, hogy vagyunk még néhányan - nem sokan, de vagyunk néhányan -, akik 1993-ban részt vettünk az akkori törvény megalkotásában, és emlékszünk arra, hogy milyen körülmények között született. Már akkor tisztában voltunk azzal, hogy a különböző politikai kompromisszumok eredményeként természetesen vannak gyengeségei és nagyon súlyos hiányosságai. Ezek a gyengeségek az életben és a gyakorlatban a későbbiekben nagyon nyilvánvalóvá váltak. Erről sokat beszéltünk, Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman úr számtalan alkalommal kitűnő munkákban hívta fel erre a figyelmet, az előző parlamenti ciklusban pedig az emberi jogi bizottságnak egy albizottsága is alakult, amely szintén rendkívül értékes munkával tárta fel azokat az ellentmondásokat és gyengeségeket, amelyek egyébként ennek az önmagában rendkívül jelentős és kiváló törvénynek a kapcsán a gyakorlatban megszülettek.

Nos, így érkeztünk el ide. Azt gondolom, hogy ez a változtatási munka és a gyakorlatok összegzésének a munkája nagyon helyes és kívánatos cél volt. Az a meggyőződésem, hogy a kormány képviselői - s itt különösen Szabó Vilmos államtitkár urat szeretném kiemelni, de hadd tegyem hozzá ehhez az Igazságügyi Minisztériumot is - nagyon kitűnő és precíz munkát végeztek annak kapcsán, hogy elénk került ez a törvényjavaslat. A törvényjavaslat tehát itt van, vitára mindenképpen alkalmas, összegzi azokat a tapasztalatokat, amelyeket 1993 óta összegyűjtöttünk. Most azon kell elgondolkodnunk, hogy a tapasztalatok összegzésének eredményeként a törvénynek ezt az átfogó módosítását elfogadja-e a parlament, ilyen formában fogadja el vagy sem.

Azt gondolom, hogy a kisebbségekről való gondolkodás mindig a demokrácia egyik mérőműszere, mert a többségi demokráciák a valóban demokratikus meggyőződésüket általában a kisebbségi jogok gyakorlásának elismerése és erősítése kapcsán tudják demonstrálni. Így van ez a parlamentben is, hiszen a parlamenti többség demokratikus elkötelezettségének mindig fokmérője az, hogy a kisebbség felvetéseihez hogyan viszonyul, hogy a kisebbségi jogokat, az úgynevezett ellenzéki jogokat - a parlamentben ezeket így hívjuk - mennyire engedi érvényesülni, és mennyire tesz különböző gesztusokat is a jogokon túlmenően arra vonatkozóan, hogy a kisebbség meg tudja jeleníteni a véleményét. Így van ez az országban is. A többségnek - amelyet a nemzeti és etnikai kisebbségek oldaláról tekintünk - mindig látványosan és demonstratíven kell segíteni a kisebbségi jogok gyakorlását, ha kell, törvényi szabályozással, ha kell, egyéb más módon, politikai lépésekkel, gesztusokkal. A demokratikus meggyőződés mélységét mutatja az, hogy mennyire képes erre egy ország. Nos, ezért, mint mondtam, nekünk, magyar liberálisoknak a kisebbségi törvény önmagán túlmutató kérdéskör is, a demokrácia fokmérőjét jelenti, ezért a mi elkötelezettségünk a kisebbségi jogok deklarálása terén különösen erős. Így volt ez 1993-ban, és így van most, 2004-ben is.

A törvényjavaslatnak azok a változtatásai, amelyek az európai uniós csatlakozásunkkal vannak kapcsolatban, nagyon helyesek, és bírják a Szabad Demokraták Szövetségének a támogatását. Egyetértek az előttem felszólaló képviselőtársaimmal - mind a kettővel, tehát mind a Szocialista Párt, mind a Fidesz vezérszónokával -, hogy helyes a törvénynek az a változtatása, amely az Európai Unió - amelynek néhány hét múlva mi is tagjai leszünk - polgárai irányába is kiterjeszti e jogok gyakorlását. Ez így van rendjén. Vitánk Hargitai János képviselő úrral talán csak a státustörvény megítélésében lenne e téren, mert ő a státustörvény iránti elvi meggyőződésből vezette le ennek a gondolatnak a helyességét. Én erről másként gondolkodom, de ezt a kérdéskört nem ennek a vitának a során kell egymással megtanácskoznunk, megvitatnunk. Én azt gondolom, itt az a lényegi különbség, hogy mi az Európai Unió felé igyekszünk, és az Uniónak vannak kialakult játékszabályai, például az uniós polgárok választójogával és választhatóságával kapcsolatban, amelyeket a csatlakozó országoknak figyelembe kell venniük, mert ezeket közös akarattal alakították ki. S a státustörvény egyik legnagyobb hibája az volt, hogy a környező országok szándéka, akarata és együttműködése nélkül próbáltunk valamit az irányukba eljuttatni, ha úgy tetszik, rájuk erőszakolni. Ezért kaptuk azokat az ominózus pofonokat az Európai Uniótól, a szomszédos országoktól, és ezért volt az a várakozáson felüli érdektelenség e törvénnyel kapcsolatban a határon túli magyarság körében is, ami a törvény támogatóit is meglepte.

Nos, visszakanyarodva a törvényjavaslat lényegére: mi az Európai Unió irányába történő és az uniós csatlakozással összefüggő minden ilyen irányú változtatást helyeslünk és támogatunk. Támogatjuk a törvénynek azokat a törekvéseit is, amelyek a kulturális és oktatási autonómia erősítését szolgálják, amelyek lehetővé teszik a biztonságosabb anyagi bázis megteremtését az autonómia gyakorlásához. Ezek helyes és nemes célkitűzések. A gyakorlat számtalan tapasztalattal szolgált már ezen a téren, és helyénvaló, ha ezeket beépítjük a törvénybe. A szabad demokraták ezeket ugyancsak támogatni tudják és támogatni is fogják, mert ezeket jó iránynak tartjuk. Ilyennek tekintjük a települési, területi és országos önkormányzati rendszer kialakításának és definiálásának a szándékát. Ez szintén összhangban van az elmúlt évek tapasztalatával és a magyar önkormányzati rendszerrel is. Tehát itt sincs vita köztünk, mint ahogy az az előző felszólalásokból is kiderült.

Meggyőződésem, hogy ennek a törvénynek tulajdonképpen egy lényegi politikai kérdése van, az, amit a vezérszónokok már szintén érintettek, és amelynél én is szeretnék megállni: ez a névjegyzék kérdése. Ez viszont súlyos politikai kérdés. Nem véletlen, hogy a törvény módosításával kapcsolatos viták az elmúlt években is általában itt álltak meg. Ezzel a politikai problémával most nekünk is meg kell birkóznunk. Szeretném előrebocsátani, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének a meggyőződésétől, ha úgy tetszik, a lelkületétől nagyon távol áll a regisztráció gondolata. Mégis azt gondolom, hogy nem lehet ezt emocionális alapon elvetni, hanem pró és kontra alaposan meg kell fontolnunk azokat az érveket, amelyek felhozhatók a névjegyzék összeállítása ellen és a névjegyzék összeállítása mellett.

A regisztráció, tehát a kisebbségi választásokon részt venni kívánó polgárok számbavételét célzó eljárás ellen szóló érvek között az első és legfontosabb nyilván az úgynevezett történeti ellenérv, az, hogy a hazai kisebbségek közül jó néhánynak rossz tapasztalata van ezen a téren, s valljuk be, hogy ezek a tapasztalatok sajnos történelmi tények. Az idén van a hazai holokauszt hatvanadik évfordulója, amely az országot valószínűleg újra arra készteti, hogy átgondolja mindazt, ami a magyar történelemben hatvan évvel ezelőtt megesett, mindazt a szégyent és drámát, ami a magyar zsidósággal történt. Tudjuk jól, hogy az a huszadik századi borzalom, ami megesett, és amely több százezer magyar polgár megsemmisítéséhez vezetett, többek között azért történhetett meg ilyen vérfagyasztó és gyalázatos precizitással, mert megfelelő statisztikai bázis állt rendelkezésre.

(10.30)

Olyan felmérések, olyan összeírások, amelyek alapján magyar polgárok elhurcolása haláltáborokba gyorsan és könnyen ment az akkori magyar hatóságoknak. Ráadásul e történelmi gyalázat után, amelyet a magyar holokauszt néven ismerünk, a második világháború befejezése után is voltak olyan események, amelyek az összeírásokhoz, a kisebbségi hovatartozáshoz kötődtek. Többek között itt a magyarországi németség megpróbáltatásaira utalok, hogy csak egy látványos momentumot emeljünk ki ezek közül, ami megint csak azt az érzetet erősítette azon magyar polgárokban, akik egyúttal egy más néphez, egy más nemzethez való tartozásukat is identitásként vallják, hogy óvatosnak kell lenni az ilyen összeírásokkal, mert ugyan azok jószándékúan kezdődnek, de sokszor balul végződnek. Tehát ezt a történelmi tényt kalkulálnunk kell, hogy ez nagyon erős félelem a hazai kisebbségekben.

Van egy jelenkori félelem is, azt gondolom, amiről talán itt nem beszéltünk ilyen kimondva. Ez pedig az, hogy a regisztráció óhatatlanul is előidézhet olyan helyzetet, hogy jóval kevesebben fogják magukat a kisebbséghez tartozónak vallani, mint amiről jelen pillanatban gondolkodunk, vagy feltételezzük, hogy a kisebbségeknek ennyi a létszáma Magyarországon. Ez óhatatlanul is elindíthat bizonyos politikai fantáziákat, és ezt mint politikai problémát bizony kalkulálnunk kell, hogy jó-e ez az országnak, akarjuk-e ezt, származhatnak-e ebből különböző bel- és külpolitikai problémák, amelyekre tudunk-e megoldásokat. Erről is őszintén kell beszélni, azt gondolom, mert ez is nagyon fontos és súlyos ellenérv a regisztrációval kapcsolatban.

Viszont a másik oldalon szintén súlyos érvek állnak a regisztráció mellett. Az egyik maguk a kisebbségek egy jelentős részének a nagyon határozott és egyre intenzívebb fellépése a törvény hiányosságai kapcsán, hogy az a kisebbségi önkormányzati rendszert és magukat a kisebbségeket járatja le, hogy egyre többen vannak olyanok, akik kihasználják a kisebbségi önkormányzat létrehozásának lehetőségét, és visszaélve a kisebbségi státusszal, nem kisebbségiként próbálják ezeket a jogokat gyakorolni, és ezzel kétségtelenül hiteltelenítik a kisebbségi fellépést. Ez valóban nagyon súlyos érv a másik oldalról, a visszaélések problematikája, ami, azt gondolom, ezen a területen kétségtelenül átlépte a még elviselhető szintet; ezt egyre többet és egyre látványosabban látjuk. Látjuk azt, hogy egyes településeken hogyan próbálnak manipulálni a politikai erők, polgármesterek és mások az esetleges kisebbségi képviselők jelenlétével, hogy a szükséges többséget megszerezzék. Látjuk azt, hogy a kisebbségi önkormányzatok létrehozásánál is hogyan jelennek meg olyan személyek, akiknek nyilvánvalóan nincs közük a kisebbségekhez, és hogyan próbálnak visszaélni ezzel a státusszal. Ez valóban erodálja a rendszert. És ez nagyon súlyos és nagyon lényeges politikai ellenérv.

Fontos az az érv is, hogy a regisztráció erősítheti a kötődést a kisebbségekhez. Erősítheti, hiszen egy olyan típusú megvallást jelent, ami után a kisebbségi identitás, a kisebbségi státus vállalása jóval látványosabb, demonstratívabb. Ezek igazak. Tehát pró és kontra azt gondolom, hogy nagyon súlyos érvek hozhatók fel.

Mint mondtam, mi lelkünkben nem szeretjük a regisztrációt, és ezt is őszintén szeretném kimondani. Viszont a kisebbségek jelentős részének a kérése miatt és a felmerülő anomáliák miatt hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni ebben a kérdéskörben, és hajlandóak vagyunk akceptálni is ezt a javaslatot, egy esetben: ha azok a listák, amelyek elkészülnek a regisztráció révén, rövid időn belül és belátható időn belül - ahogy a javaslat kapcsán erről beszéltünk -, 30 napon belül megsemmisítésre kerülnek. Mert ezzel mindazok a történelmi érvek, amelyekre céloztam a regisztráció ellen az első pontban, mindezek a történelmi érvek zárójelbe tehetők. Mert azután nem lesznek olyan listák, amelyekkel a későbbiekben vissza lehet élni, így nem indokoltak azok a félelmek, amelyek egyébként a történelmi tapasztalatok kapcsán sajnos indokoltak lehetnének. Tehát mi egy ilyen típusú kompromisszumot elképzelhetőnek tartunk.

De látom a vitát, érzékelem, tudom, nemcsak itt a parlamentben, hanem az előkészítés kapcsán is, és én teljesen egyet tudok azzal érteni - ezt Hargitai János fogalmazta meg vezérszónoklatának a végén -, hogy ennek a törvénynek bizony adjunk időt és esélyt az érlelésre, mert nem sürget minket semmi sem, nem kell elfogadnunk egy vagy két hónap múlva. Annál lényegesebb az, hogy széles körű konszenzus, politikai konszenzus legyen mögötte, és az érintettek részéről, a kisebbségi szervezetek részéről is ott legyen mögötte az a szükséges és meghatározó többség, ami kell ahhoz, hogy egy ilyen törvény működjön, és arra ugyanúgy büszkék lehessünk, mint az 1993-as törvényre. Megvan rá az esély, még egyszer hangsúlyozom, és ezért szerintem dicséret illeti mindazokat, akik ebben az egyeztetésben részt vettek, hozzátenném, mind ellenzéki oldalról, mert tapasztaltuk ezt a konstruktivitást végig, mind a kormányzati oldalról, ahonnan szerintem nagyon színvonalas munkát tettek le ide a parlament asztalára.

Tehát a kiindulópont jó, az esélyek jók, és kétségtelen, hogy kell egy érlelési szakasz, mert itt nagyon súlyos politikai kérdésekkel kell szembenézni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezekkel az aggályokkal és mindezekkel a kétségekkel együtt a Szabad Demokraták Szövetségének az az álláspontja, hogy ez a törvényjavaslat mind az elmúlt évtized tapasztalatait jól tükrözi és jól összegzi, mind pedig az európai uniós elvárásoknak megfelel, mind a magyar alkotmányosság követelményeit is igyekszik figyelembe venni, és ezekkel a kétségekkel, amelyeket az előbb mondtam, mi a javaslatot elfogadhatónak tartjuk, és ha meg tudjuk kötni ezeket a kompromisszumokat, ha ki tudjuk alakítani azokat a garanciákat az első számú politikai kérdés ügyében, tehát a névjegyzék összeállításának az ügyében, akkor az SZDSZ kész arra, hogy a támogatását adja egy ilyen törvényjavaslathoz.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)