Felszólalás adatai

HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy rövid törvénytervezethez illene röviden hozzászólni, de sajnos ezt nem nagyon engedi meg az a helyzet, hogy itt - és ez már régi történet -, függetlenül attól, hogy melyik oldalon ülünk, hiszen az oldalak cserélődnek, maguk az állítások nagyon hasonlóak. Úgy érzem magam, mintha egy folyamatosan ismétlődő körben ülnénk, mintha nem is próbálnánk meg megérteni egymást. Ez nagyon nagy probléma, és ha tetszik, az egész szakma számára életveszélyes dolog, hogy a politika, a politikusok még csak meg sem kísérlik megérteni egymást, meg sem kísérelnek valamiféle szakmai konszenzusra jutni.

Egyébiránt jellemző módon azt gondoltam, hogy legalább az OKNT jogosítványának ügyében lesz valamiféle egyetértés. Azt gondoltam, hogy azt a végtelenül cinikus és buta lépést, amit 1998 őszén ez a parlament minden tiltakozásunk ellenére meglépett, amely a szakmától... - most lehet azt mondani, hogy ez a szakma milyen összetételű, ez a szakmai szervezet milyen összetételű, de négy év lett volna arra, hogy a szakmai testület összetételét, aki akarta volna, kormánypárti többséggel megváltoztathatta volna. Szeretném jelezni annak, aki nem tudja - a teremben nyilván mindenki tudja -, hogy az Országos Köznevelési Tanácsba húsz főt delegálnak, úgy delegálnak a szakmai szervezetek, hogy választanak.

Tehát itt egy jól kigondolt, végiggondolt választási rendszer van, ha joga és lehetősége van az összes szakmai szervezetnek egyrészt beküldeni embereket a választandók közé, utána pedig választani egy rangsorból. Ennél demokratikusabb eljárást nehéz lehet elképzelni. Gondolom, a Fidesz számára persze sokkal demokratikusabb lenne, ha ők eldöntenék, hogy melyek azok a szakmai szervezetek, amelyek mondjuk, a nyolcosztályos általános iskolákat képviselik, és oda behívják őket - ez egy fideszes döntés lenne. De ennél továbbment a Fidesz 1998-ban, hiszen fölszámolta az Országos Köznevelési Tanács egyetértési jogosítványát.

A mai vita is bizonyítja, hogy ez nem elfogadható lépés. Lényegbevágó, elkerülhetetlen, hogy legyen valamiféle szakmai kiszámíthatóság a rendszerben, legyen biztonságérzet ebben a rendszerben, és ezt a biztonságérzetet a szakma tudja megadni. Föl szeretném hívni ellenzéki képviselőtársaim figyelmét, hogy az Országos Közoktatás-politikai Tanács, amelynek véleményezési jogosítványa van, egyhangúlag támogatta a parlament előtt fekvő törvényjavaslatot, és az Országos Köznevelési Tanács is nagy-nagy többséggel támogatta ezt a törvénytervezetet. Tehát nem igaz, tényszerűen nem igaz az az állítás, hogy a két testület ne látta volna ezeket a tervezeteket, és ne támogatta volna. Ezt fontosnak tartom jelezni, hiszen ha valaki ide kijön, akkor legalább tájékozódjon, hogy mi a tényleges helyzet.

Azt gondolom, jelentős lépést teszünk - ha nem is a szakmai konszenzus felé, hiszen nincsenek illúzióim itt a parlamentben - a biztonságosabb, kiszámíthatóbb iskolarendszer felé akkor, ha a szakma számára valóságos szakmai és nem politikai fékeket építünk a rendszerbe. Az Országos Köznevelési Tanács egyetértési jogosítványa ilyen fék. Normális esetben, normális pártok egy demokráciában azon gondolkodnának, hogy még milyen további féket tudnak beépíteni annak érdekében, hogy a politika ne turkáljon bele négyévente különböző módon a közoktatásba. Ennek az ellenkezője történt 1998 óta fokozatosan, folyamatosan, szinte minden lépésben. Egy erősen centralizált, kézi vezérlésű oktatási rendszert épített ki a Fidesz-Magyar Polgári Párt az akkori kormánypártok támogatásával, amelynek egyik jellegzetes vonása volt a kerettanterv, ami a tanterv és utasítás rendszerének újraélesztése volt.

Mi most azt mondjuk, legalább annyit engedjünk meg, hogy egy iskola miniszteri engedély nélkül taníthasson, mondjuk, természetismeretet, mert nem akar fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot külön tanítani, hanem azt a fantasztikus gazemberséget teszi meg a gyerekeivel, hogy egységes természetismereti szemléletet akar oktatni. Vagy egy iskola azt gondolja, hogy nem irodalomra és vizuális kultúrára van szükség külön, hanem művészetekre.

Azt mondjuk, azt a féktelen elitizmust és elképesztő pimaszságot állítjuk, hogy ezt egy iskola el tudja dönteni, egy iskola képes erre. Fölhívnám képviselőtársaim figyelmét, hogy a nemzeti alaptanterv létező szabályozó eszköz. Nem igaz az, hogy egy iskola azt csinál, amit akar. A NAT ma működik, még önök sem vonták vissza, ennek következtében egy magyar iskolában ma nem lehet azt csinálni, amit akar egy iskola. Ez hazugság, egyszerűen nem felel meg semmilyen formában a valóságnak. A NAT követelményei mindenki számára kötelezőek, sőt továbbmegyek: a törvénymódosításban - ha egyszer legalább megpróbálták volna elolvasni - az is szerepel, hogy a kerettanterv követelményei is kötelezőek. Arra gondoltunk, azt a fantasztikus, elitista szemétséget gondoltuk el - elnézést az erős kifejezésért -, hogy talán-talán el lehet azt képzelni, egy tantestület képes arra, hogy eldöntse, más struktúrában, adott esetben más óraszámokban készíti fel a gyerekeket ugyanarra.

Ezt az elképesztő merészséget engedtük meg magunknak, meggyőződésem szerint egyébként pontosan azért, hogy az esélyegyenlőtlenséget föl tudjuk oldani. Mert sajnálatos módon - szomorúan kell jeleznem - másképpen kell tanítani egy olyan iskolában, ahol a felzárkóztatás az alapvető feladat, marginális helyzetben lévő, rossz családi körülmények között élő gyerekek tömegeit kellene eljuttatni valahová, és másképpen kell tanítani abban az elit iskolában, amire itt mindig hivatkozás történik, alapvetően másképpen, más időbeosztással, más tananyagtartalommal, más eszközökkel.

Aki ezt nem fogadja el, aki azt gondolja, az a megoldás, hogy egy minisztériumban létrehozott, összesen öt napig társadalmi vagy szakmai vitára bocsátott kerettanterv a megoldás, az nem ismeri a magyar oktatási rendszert, nem tudja, hogy milyen iszonytató különbségek voltak, mondjuk, a hetvenes években a magyar iskolarendszerben, pedig abszolút központi tervutasításos rendszer működött ebben a rendszerben, mégis a Fazekas Gimnáziumban vagy a Radnóti Gimnáziumban és a falusi szakiskolákban óriási különbség volt bizony színvonal és színvonal között.

Ez így volt, mert a színvonalkülönbségnek nincs köze a tantervi szabályozáshoz. Meg vagyok arról győződve, hogy az egységes követelmények jelentik a megoldást, nem pedig a folyamatos beavatkozás a rendszerbe. Ez régi vita közöttünk. Lehet itt különböző elveket vallani, azt gondolom, ez tényleg, ha tetszik, oktatásfilozófiai kérdés. Van, aki hisz abban, hogy az iskola, a helyi társadalom felnőtt, és képes arra, hogy végiggondolja, mit tanítson és hogyan, és van, aki nem hisz abban. Van, aki abban hisz, hogy bürokraták és botcsinálta vagy kevésbé botcsinálta politikusok képesek erre.

(18.30)

Valamely képviselőtársam hivatkozott itt a skandináv példákra. Szeretném jelezni, hogy például Dániában semmiféle szabályozási rendszer nem él, azt gondolják a dánok, hogy ha tizenkét szülő van, aki egy iskolát választ, nem lehet olyan hülye, hogy olyan iskolát válasszon, ami a szülők számára nem elfogadható, bármelyik a tizenkét szülőből. Nem gondolom, hogy ebbe az irányba kellene mennünk, bár egy kicsit irigykedem, mert azt gondolom, hogy egy társadalom bízhat az általa kiválasztott embereiben, a saját diplomásaiban. Tehát ha külföldi példákról beszélünk, akkor nem árt ezekhez hozzátenni: nincs a világon sehol olyan rigid, óraszámra lebontott tanterv és utasítás, mint a kerettanterv; nincs a világon olyan tanterv, amelyikben, mondjuk, hetedikben, nyolcadikban heti egy óra informatika van - heti egy, kérem szépen! Nincs ilyen a világon, legalábbis a világ jobbik felén.

Azt gondolom, el kell azon gondolkodnunk, kinek is segítünk. Meg vagyok arról győződve, hogy ez a lépés igenis az esélyegyenlőtlenség csökkentéséhez vezet, mert lehetővé teszi, hogy az iskolák sokszínű módon reagáljanak arra, hogy a saját területükön, a saját problémájukkal meg tudjanak küzdeni, miközben a követelmény egységes.

Tehát ezt a két lépést támogatjuk, mind a Köznevelési Tanács jogosítványainak a megerősítését, az egyetértési jogok megerősítését, ami a szakma számára jelent egy biztonságos, kiszámítható rendszert, és azt jelenti, hogy a közoktatás politikai szereplőit a szakma fogja tolni abba az irányba, hogy jobban működjön az egész folyamat, hogy az esélyegyenlőtlenség tényleg csökkenjen, és ne a parlamentben vagy az újságíróknak eldadogott vagy hosszasan elmesélt politikai szlogenné, luftballonná váljon, mint ahogy egyébiránt az előző négy évben vált. Sokat beszél a Fidesz az esélyegyenlőtlenség csökkentéséről, és elfelejti, hogy mind a szociálpolitikájában, mind az iskolapolitikájában az ellenkezőjét csinálta: az elmúlt négy évben nőtt a különbség iskola és iskola között, miközben a közoktatáspolitika folyamatosan az ellenkezőjét mondta. Jobban szétnyílt az olló '98-hoz képest 2002-re a falusi kisiskolák és a városi iskolák között - azért ezzel szembe kellene nézni, semmi nem történt ennek érdekében!

Hétezer gyerekkel kevesebb érettségizett 2002-ben, mint 1998-ban - nem történt meg a középiskola expanziója. Ezek azok a lépések, amelyek segítettek volna azon, hogy Magyarországon ténylegesen csökkenjen az esélykülönbség - ez egyáltalán nem történt meg. Romlott a helyzet minden szempontból. Az előző oktatáspolitika nem segítette, hanem gátolta az esélykülönbségek csökkentését. Lehet minket, szoktak volt önök minket hazaárulónak és az elit elkötelezettjének gondolni, mondani, nem gondolom, hogy ezen dolgoznánk; nem értünk egyet alapvető oktatásfilozófiai kérdésekben. Nem gondolom, hogy minket ebben az elit valamiféle elkötelezett védelme hajtana, hiszen akkor nekünk azt kellene csinálnunk, amit önök mondanak, mert az elit gimnáziumok ennek a feladatnak ma megfelelnek, oda be tudjuk tenni azokat a gyerekeket, akikre mi önök szerint hajtunk, ehhez nem kellene ilyen lépéseket tenni, amik ebben a törvénytervezetben, vagy a kormányprogramban le vannak fektetve.

Nagyon fontosnak tartom, hogy ez egy kompromisszumos lépés, hiszen nem azt mondjuk, hogy a kerettanterv teljes egészében megszűnik mint szabályozó eszköz, azt mondjuk, hogy nem a miniszter engedélyétől függ az, ha valaki el akar térni ettől a nagy formátumú közoktatási dokumentumtól. Az iskolának, a felnőtt embereknek, a helyi társadalomnak joga van eltérni ettől, nem kell ehhez a miniszternél engedélyért kuncsorogni, miközben, még egyszer mondom, a szabályozás ott van a rendszerben, mind a kerettanterv követelményei, mind pedig a NAT vonatkozásában.

Nagyon röviden szeretnék még két kérdésre rátérni, az egyik az óraszámemelés. Itt is szép játék történt a szavakkal, miközben be volt ígérve a pedagógusoknak egy 20 százalékos béremelés, ehhez képest volt egy 10 százalékos óraszámemelés. Lehet ezt csűrni-csavarni, lehet erre azt mondani, hogy itt tulajdonképpen arról van szó, hogy új feladatok vannak, és ezekhez a feladatokhoz akarunk pedagógusokat megnyerni, de akkor a pénzt is oda kell tenni; akkor azt kell mondani, hogy mi ténylegesen nem emeltük a pedagógusok bérét, hanem pluszfeladatot rendeltünk az iskola mellé, és úgy illik ilyenkor, hogy az ember azt mondja, hogy a pluszfeladathoz pluszpénzt is rendelünk, akkor ez rendben van, ezen el lehet gondolkodni.

Egyébként én itt is egy kicsit jobban bíznék a helyi társadalomban és az iskolákban. Ha van erre pénzük, akkor ők fognak korrepetálást, felzárkóztatást, tehetséggondozást csinálni, mert nem hülyék, nem azért ülnek ott az iskolában, hogy ne segítsenek a gyerekeiknek, igenis csak békén kell őket hagyni és finanszírozni kell őket, akkor a dolog működik, nem kell ehhez kötelező óraszámemelés. Ha például az önkormányzatok nem kerültek volna az elmúlt négy évben minden évben rosszabb helyzetbe, mint az előzőben, akkor sokkal inkább tudtak volna különórákra, szakkörökre, korrepetálásra, felzárkóztatásra pénzt adni, mert ez az érdekük; sokkal jobban tudják, hogy mire van szüksége egy iskolának, mint ahogy önök gondolják, hogy tudják akár a Szalay utcából, akár a parlamenti patkóból néhányan, akik itt maradnak egy-egy ilyen vitára.

Azt gondolom tehát, hogy az óraszám emelésének az eltörlése nemcsak a pedagógustársadalom felé egyfajta gesztus, és az önkormányzatok számára egy lehetőség, hanem annak a lehetőségét is tartalmazza, hogy ha a továbbiakban - és ennek mi neki szeretnénk futni a 2003-as költségvetés kapcsán - ténylegesen többletfeladatokat szeretnénk az iskolákhoz odarendelni a felzárkóztatás, az esélykülönbségek csökkentése érdekében, akkor emellé normatív módon oda kell helyezni a forrásokat is, és akkor ez a dolog rendben van. Ilyen javaslatokat lehet tenni, ha erre megvan a mozgástér, azt gondolom, örömmel el lehet ezeket fogadni.

Nem nagyon lényeges kérdés, talán nem szabadna belőle politikai ügyet csinálni, de hozzá vagyunk szokva, hogy mindenből az lesz, a tanév rendjének szabályozása. Abszurd helyzetnek tartom szülőként is, két iskolás gyerek szülőjeként is, hogy különböző időpontokban kezdődik az iskolákban a tanév. Elfogadhatatlannak, zavarosnak, áttekinthetetlennek, kezelhetetlennek tartom azt a helyzetet, amibe a családok kerültek, pusztán azért, mert az oktatáspolitika képtelen belátni - közben folyamatosan a rendről dumál -, hogy a normális működésnek vannak olyan alapszabályai, amelyek például azt jelentik, hogy egyszerre kezdődik el az iskola, és egyszerre végződik.

Nem gondolom, hogy a túlterheltség a 184 vagy a 185 napon múlik. Nem gondolom, hogy ha esetleg az egyik évben 183, a másik évben 186 napos az iskola, mert ugye nagyjából ekkora eltérésekben lehet gondolkodni, hiszen kiegyenlíti a két folyamat egymást, ettől valami fantasztikus túlterheltség lenne a gyerekekre rányomva, nem itt van a kulcs. A kulcs az - és erre vissza kell majd térnünk, és ősszel mi vissza fogunk térni -, hogyan lehet az oktatáspolitikának ténylegesen csökkentenie az iskolai tananyagot, hogyan lehet a gyerekeket felszabadítani az alól a nyomás alól, amely alá önök újból odavitték őket, amely lehetetlenné teszi ma egy személyközpontú, gyerekbarát, a tényleges esélyegyenlőséget biztosító iskolarendszer kialakítását.

Ez az első lépés, kis lépés errefelé, fontos gesztus a pedagógustársadalom irányába és a gyerekek irányába is, azt gondolom; ezeket a lépéseket mi folytatni fogjuk akkor is, ha önök nem akarják, és akkor is, ha vannak olyan pontok benne, amiket támogatnak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)