Felszólalás adatai

Hadd kezdjem azzal, hogy én üdvözlöm, hogy a magyar kormányfő eljutott arra a pontra, amikor is a mai napon arra kéri az Országgyűlést, hogy támogassa ennek a megállapodásnak az elfogadását. Akkor is üdvözlöm, hogyha látni vélek érdemi elmozdulást az ő álláspontjában az elmúlt egy-másfél hónapban, de azt gondolom, annál izgalmasabb és fontosabb a vita, mint hogy most belemenjünk abba, hogy miért következett ez be; konstatáljuk, hogy a végeredmény szerintem helyes, amit most a miniszterelnök a lényeg tekintetében képvisel.

Egyetértek azokkal a képviselőkkel, akik azt mondják, hogy ez nem fog megoldani mindent - de erre nem is vállalkozik! Nem azt mondja ez a megállapodás, hogy ha ezt a részes felek alá fogják írni, akkor holnaputántól vagy az ezt követő naptól az Unió összes nyavalyájától meg fog szabadulni. Erről szó nincsen. Természetesen ez a megállapodás viszonylag kevés számú, de fontos kérdésre tud válaszolni, és nem válaszol azokra a súlyos dilemmákra: foglalkoztatás, ökoszociális kérdések és ezer más ügyre, amelyet helyesen felvetnek itt a képviselők. Nem kell ettől a megállapodástól mindezt természetesen elvárni.

Ugyanakkor ennek a megállapodásnak lesz egy-két súlyos következménye. Az egyik következmény, amiről elég szégyenlősen szoktunk itt beszélni, hogy elég világos, hogy az Unió hatalmi központja egyre közelebb kerül Németországhoz. Németország befolyása ezen megállapodás megkötésével és annak következményeivel az Európai Unióban az eddigieknél is meghatározóbb lesz, lesz ennek egy kulturális következménye. Ez a megállapodás nem egyszerűen számokat tartalmaz, hanem mondjuk úgy, hogy az Unió északi tagországainak weberi értelemben használt protestáns gazdasági kultúráját teszi majd dominánssá.

Hogy Magyarország ezt szeretné-e magára nézve vagy nem szeretné, erről érdemes itt vitatkozni. Azt gondolom, hogy ha egymással szemben áll alapvetően a mediterrán periféria kultúrája és ez a fajta gazdasági protestantizmus, akkor Magyarországnak inkább az az érdeke, hogy ez utóbbi legyen meghatározó és domináns. De ez egy valóságos dilemma, ez egy valóságos vita, hogy akarja-e ezt Magyarország, vagy sem.

Pokoli nagy távolságok vannak a parlamentben képviselt álláspontok között. Gaudi képviselőtársam azt mondja, hogy ez gyarmatosítás. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Így van!) Ha ő ezt képviseli, akkor azt gondolom, ennek az kell hogy legyen az adekvát következménye, hogy ő és a pártja azért kell hogy síkra szálljon a választók előtt, hogy Magyarországnak el kell hagynia akkor ezt a gyarmatot, akkor fel kell szabadítani Magyarországot. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Így van! Nem figyelsz, erről beszélünk már másfél órája!) Ez az egyik álláspont. Én ezzel természetesen nagyon nem értek egyet, de ha ez az álláspontja önöknek, akkor nem kell amiatt megsértődni, hogy úgy értjük az önök álláspontját, hogy önök ki szeretnének lépni az Európai Unióból. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Pontosan így van! Jól mondod!)

Én azt gondolom, hogy ez Magyarország számára nem lenne jó. Azok, akik Unió-pártiak, azok is többfajta fogalmat használnak. Önök is inkább egyetértenek a nemzetek Európája kifejezéssel, bár őszintén szólva ez és a gyarmattartó, gyarmatként viselkedő Brüsszel nem nagyon férnek meg szerintem egy lapon, de mindegyikünk érti, mert ezt muszáj elmondani a választóknak, meg nekünk szembesülni ezzel, hogy ezekkel a megállapodásokkal megyünk egy föderatív Európa felé. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Így van, ez az, amit nem szeretnénk.)

Hadd mondjam el, hogy egyébként én ezt személy szerint támogatom. Nem tekintem hazaárulásnak sem azt az álláspontot, sem ezt az álláspontot. De nem érdemes szóvirágokkal eltakarni a lényeget, teljesen világos, hogy ha 2003-ra hivatkoznak, amikor a nemzetek Európája volt a meghatározó közös eszmei talapzat, akkor ahhoz képest a mai napig, 2012-ig érdemi és jelentős elmozdulás volt a föderatív Európa irányába, és ezzel a megállapodással is ez fog történni.

Én a magam részéről ennek örülök. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Mi nem.) Azt gondolom, hogy jó lesz, ha az én gyermekeim egy demokratikusan felépülő, Európa polgárai által közösen, több szinten választott nemzeti és európai kormányzás keretei között, egy erős demokratikus közösségnek a polgárai lesznek. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: De nem demokratikus ez a közösség!)

(22.00)

Én ennek örülök. Azt gondolom, hogy a jövendő nemzedék magyar gyermekei így ahhoz megközelítő esélyekkel fognak rendelkezni tudományban, művészetben, üzletben és más területeken, mint mondjuk, az Egyesült Államok gyermekei. Én úgy gondolom, hogy ha választanom kell aközött, hogy izolálom Magyarországot, vagy hogy egy nagy demokratikus politikai-kulturális közösség részeként fogom mindezt képviselni, inkább az utóbbit gondolom, de el tudom fogadni, hogy önök gyökeresen mást gondolnak ettől.

Az elmúlt hónapok vagy elmúlt hetek vitáinak egyik kulcsfogalma a szuverenitás kérdése. Ebben a vitában is újra és újra ez felbukkan. A szuverenitás ügye az önállóságukért, szabadságukért megküzdő nemzetállamok nagy központi politikai törekvése, ezeknek a politikai törekvéseknek a sűrítménye. A szuverenitás ügye a nemzetállamok kialakulásának egyik legpozitívabb története, ezért én aztán pozitívan is tekintek rá, de szerintem tévedésben vannak önök akkor, amikor Magyarország mai ügyét, mai törekvéseit, jövőjének dolgát a szuverenitás fogalma köré akarják megszervezni.

A példa profán lesz, és - hogy mondjam? - nem saját szellemi termék, de érteni fogják, gondolom, a példázatot. Észak-Korea szuverénebb-e, mint Dél-Korea? Igen, Észak-Korea ma szuverénebb ország, mint Dél-Korea. Dél-Korea jó néhány nemzetközi együttműködésben, integrációban részt véve, saját akaratából egyesítette szuverenitásának egyes darabjait más országok szuverenitásával.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Észak-Koreánál szuverénebb ország talán nincs a Földön. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Már csak Izrael.) Kérem szépen, melyik ország polgárai szabadabbak, melyik ország teremt több lehetőséget (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Jamaica.), gazdagabb világot, Észak- vagy Dél-Korea? Szerintem a szuverén országok jövőjéről beszélgetve, merthogy Magyarország szuverén ország, a központi kategória mostantól kezdve nem a szuverenitás, hanem a nemzeti mozgástér bővítésének lehetősége és képessége. Azt gondolom, hogy Magyarország mozgásterét egy mélyebben együttműködő Európában való sikeres részvétel növeli, ezért nekünk ez érdekünk.

Azt is gondolom - ezen az egy ponton megengedek magamnak egy kritikus megjegyzést a mostani kormánnyal szemben -, hogy éppen az a baj, hogy rossz premisszából, a szuverenitás őrzéséből, kiterjesztéséből kiindulva Magyarország jelenlegi kormánya az elmúlt hónapokban az ország mozgásterét nem növelte, hanem éppenséggel csökkentette. Ez az igazi tragédiája az elmúlt időszak törekvéseinek.

A másik ilyen központi fogalom ebben a vitában ezeknek az adóelőnyöknek a megőrzése. Szekeres Imrének egyébként igaza van, de nem is erre szeretnék utalni. Szerintem a jelenlévők pontosan tudják, hogy számos országban, Szerbiában a magyarnál még kedvezőbb adófeltételek vannak nominálisan, és mégsem az történik, hogy tolonganak Szerbiába a befektetők. Végzetes, és azt gondolom, hogy buta leegyszerűsítése egy ország gazdasági-társadalmi versenyképességének, hogyha egyetlenegy elem köré építjük ezt a versenyképességet. A miniszterelnök, úgy látom, hajlamos egy alacsony társaságiadó-kulcs köré építeni ezt a versenyképességet. Ezer dolgon múlik, és miközben Magyarországon valóban a mai kormányzás alatt alacsonyabb szintre süllyedt, minden korábbinál alacsonyabb szintre süllyedt a társasági adó, ettől Magyarország az elmúlt húsz évben nem volt annyira kevésbé vonzó hely befektetés számára, nem volt annyira bizonytalan hely, mint amennyire ma. Ha úgy tetszik, nem volt annyira versenyképtelen, mint amennyire ma.

Ezért én azt gondolnám, hogy akkor járunk el helyesen - és ezt csak azért hozom szóba, mert e megállapodás kapcsán is újra és újra visszatérünk az adófüggetlenség kérdéshez -, hogy megpróbálok kiszabadulni ebből a középszer által létrehozott intellektuális csapdából, és megpróbálok egy picikét árnyaltabban beszélni arról, hogy Magyarország mitől lesz vonzó hely a saját polgárai számára, mitől lesz vonzó hely mindazok számára, akik úgy tekintenek ránk, hogy ha velünk együttműködnek, akkor velünk és általunk sikeresebbek lesznek. Ma nem ez a helyzet, ma éppen ennek az ellenkezője a helyzet.

Hadd mondjak egy-két megjegyzést az LMP-s Scheiring Gábor nagy hozzászólásának a végén említettekre, mert mi akkor várhatunk el némi empátiát az Unió többi polgárától, ha mi is értjük őket. Volt lehetőségem sok ideig hallgatni ezeket a vitákat belülről is. Kérem, lehet követelni az eurókötvények kibocsátása intézményi feltételének megteremtését - én magam egyébként ezzel egyetértenék, hogy legyenek eurókötvények -, de kik vannak az eurókötvény mögött? Milyen nemzeteknek milyen képessége? Kik fizetik meg az eurókötvényeknek a magasabb vagy alacsonyabb kamatkülönbségét? Ha erre nincs nekünk válaszunk, hogy egyik oldalról tartunk a német befolyás fokozódásától, a másik oldalon azt szeretnénk, hogy a német adófizetők álljanak oda az eurókötvények mögé -, amelyeknek nyilván alacsonyabb lesz a kamatuk, mint hogyha az olaszok bocsátják ki -, akkor mi magunk is kettős játékot űzünk saját politikai fantáziánkkal, mert egyébként az eurókötvényeknek éppen az lesz a következményük, hogy még inkább német központú Európa jön létre.

Én ezt egyébként hajlandó lennék végiggondolni következményeiben, de az biztosan nem fog menni, hogy azt mondjuk, hogy szeretnénk egy kiegyensúlyozottabb Európát, nem szeretnénk a periférián maradni, de szeretnénk, hogy a kohéziós politikában - ez volt talán a második javaslatuk - tegyenek be sokkal-sokkal többet a német adófizetők. Nem fognak betenni. Önök nyilván legalább olyan jól vagy nálam jobban ismerik a Németországban zajló vitákat. Nem követelheti ugyanazt Európa Németországtól, mint amit megtett Németország nyugati fele a keleti felével együtt, és akkor az ossie-k vitájára már nem is térek ki, hogy mit okozott ez társadalmilag mind a mai napig. Ez egy végtelenül bonyolult dolog, és éppen ezért énszerintem teljesen rendben van, ha akár szenvedélyesen és indulatosan is itt a frakciók vitatkoznak egymással. Merthogy ugyan nem old meg ez a megállapodás egy sor dolgot, de azt gondolom, hogy miután kimondta az Unió az át, azaz teremtett egy Monetáris Uniót, nem tud mást tenni, mint kell mondani a bét, oda kell mögéje tenni a költségvetési uniós kapacitást intézményekkel és szabályozókkal.

Természetesen nincs más választás, Magyarország számára viszont van egy új kérdés. Én korábban az euró minél gyorsabb bevezetésének a pártján álltam, önök ezt rólam minden bizonnyal tudják. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.) A mostani helyzetben, látva az elmúlt évek történéseit, most azzal egyetértek, ami egyébként le van írva ebben a határozati javaslatban, hogy a feltételeit teremtsük meg. Mert az mit jelent? Az államadósságot jelent, költségvetési deficitet jelent, s a többit jelent, kamatszintet jelent. De sokáig gondolkodnék azon, hogy éppen azért, mert létezik az az összefüggés, amit Scheiring Gábor mond, hogy tudniillik van egy jövedelemáramlás a perifériáról Németország felé, ezt többek között azzal lehet csökkenteni, ha az embernek van szabadsága kamat- és árfolyam-politikában.

Éppen ezért, hogy mikor kell bevezetni az eurót, azt ma nem tudom, ma messze nem olyan automatikus a válaszom, mint lett volna pár évvel ezelőtt, de a bevezetés feltételeinek megteremtését, költségvetési és monetáris feltételeinek megteremtését én helyes törekvésnek látom, és egyébként kiküszöbölhetőnek vagy legalábbis csökkenthetőnek azt a nemkívánatos jelenséget, mint amiről Scheiring Gábor beszámolt.

Szóval, miközben szerintem ez egy igen rossz preambulum, azt nem hiszem, hogy szeretjük, azt módosítani javasoljuk, de magát a felhatalmazást, hogy ilyen megállapodást kössünk (Az elnök csenget.), azt támogatjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek padsoraiból.)