Felszólalás adatai
160. ülésnap (2011.12.28.), 238. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Lamperth Mónika (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 238 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Én az előbb is közjogi kérdéseket feszegettem, és a törvénytervezet vitájában, illetve az alkotmányügyi bizottságban is közjogi kérdéseket tettünk föl az államtitkár úrnak, és közjogi szempontból mondtunk kritikát a tervezetről.
Az egyik kritikai észrevételünk az volt, hogy a törvénytervezet a népi kezdeményezésre vonatkozó szabályok alkalmazását írja elő az egyház elismeréséhez szükséges eljárásban. De az a helyzet, hogy az új alaptörvény, ami január 1-jén lép hatályba, nem ismeri a népi kezdeményezés jogintézményét. A ma hatályos alkotmány, ami még három napig hatályban van, az ismeri, abban benne van a népi kezdeményezésre vonatkozó eljárási rend, de az új alaptörvényben nincsen ilyen.
Egészen furcsa érveket használt az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, azt mondta, hogy attól, hogy nincs benne az új alaptörvényben a népi kezdeményezés, attól még lehet ilyen rendelkezéseket hozni, még lehet ilyen jogintézményt más törvényben megalapítani. Ezzel szemben mi meg azt gondoljuk, a Magyar Szocialista Párt közjogi kabinetjének az az álláspontja, hogy a népi kezdeményezést, már amennyiben ilyet akar a jogalkotó - és szerintünk kell hogy akarjon -, ahhoz bizony alkotmányos garanciák szükségesek, nem lehet eljárási rendet alapítani egy olyan szabályra, aminek nincs meg az anyagi jogi rendelkezése.
Tehát valaminek a leírását próbálja meg vagy valamire hivatkozással próbál meg egy törvény népi kezdeményezésről beszélni, miközben az, hogy a népi kezdeményezés micsoda, az nincsen leírva az alaptörvényben. Ez szerintünk súlyos fogyatéka ennek a törvénytervezetnek. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 238 Következő Ülésnap adatai