Felszólalás adatai

Az első fontos elem, hogy szóba került az a kérdés, vajon az a gazdaságpolitikai cél, ami a jelenlegi időszakban a kormánypolitika centrumában van, a hiánycél, vajon helyes-e, helyeselhető-e azok után, amik Európában történtek az elmúlt hetekben, nevezetesen a francia választások, illetve az erre való reagálása a Világbank elnök asszonyának.

Nem mentünk bele gazdaságpolitikai vitába, hiszen nem ez volt a tárgya a bizottsági ülésnek, mint ahogy adópolitikai vitákba se mentünk bele. Jóllehet az is fölmerült, hogy adópolitikai szempontból helyeselhető-e, illetve elfogadható-e egyértelmű tendenciának az a kormányzati törekvés, miszerint minden adóbevételt a forgalmi, fogyasztási típusú szférára terel, és érthető módon ugyan, de nem foglalkozik napjainkban a jövedelemtípusú adókkal - zárójelben, az egykulcsos szja kérdésével - és a vagyoni típusú adókkal sem. Tehát ez is egy adófilozófiai kérdés, amit meg lehet vitatni persze, majd lesz rá mód a költségvetési vita során, mármint a jövő évi költségvetésről szóló vita során, ez is fölmerült.

Fölmerült végül egy részben fogalmi, részben filozófiai természetű kérdés, hogy vajon illeték-e az, amiről szó van, és nem adó-e, ugyanúgy, mint ahogy a távközlési adó vagy a következő napirendi pont tárgyát képező biztosítási adó. Tudjuk, hogy az adó egy olyan állami bevétel, amiért direkt módon, közvetlenül az adófizető semmit sem kap, legkevésbé annak látja a nyomát, hogy mire használta föl az adót szedő állam, szemben az illetékkel, ami szintén állami bevétel, de azért valamit az illetékfizető kap. Ha vagyonszerzési illetéket fizet, akkor a vagyon után, vagy illetékbélyeget vesz, és nem sorolom tovább.

Itt az a helyzet, hogy ez a bizonyos tranzakciós illeték tartalmát tekintve sokkal inkább nevezhető adónak, semmint illetéknek, annál is inkább, mivel az általános indokolása is ugyanazzal kezdődik, amivel a múlt héten elfogadott távközlési adóról szóló törvényjavaslat általános indokolása, tudniillik a hiánycél tartásának az érdekében kell itt mindenféle módon pénzbevételre szert tenni. Tehát ez forgalmi típusúnak vagy fogyasztási típusúnak mondható bevétel, és ha ez így van, akkor viszont gondok lehetnek akár a köztársasági elnök úrnak a törvény aláírásával, akár az Európai Unió megítélése szempontjából, hogy nem történik-e esetleg kettős adóztatás, tekintettel arra, hogy áfa már terheli ezeket a dolgokat.

Végül a harmadik kérdés, ami szintén szóba került anélkül, hogy különösebb vita folyt volna róla, ez pedig az a kérdés, hogy a hiánycél elérése helyeselhető természetesen ellenzéki oldalról is, a hiánycél közelítése. Csak a hiánycsökkentésnek legalább két oldala van: a bevételek növelése, kiadások csökkentése vagy az érem harmadik oldala: mind a kettő egyszerre. Úgy tűnik az előterjesztés általános indokolásából is, hogy sokkal kisebb hangsúly esik, esett eddig a kiadási oldal csökkentésére. Még akkor is igaz ez az állítás, azt gondolom, hogyha ez év tavaszán született egy kormányhatározat, amiben megjelölték azokat a területeket, amely területeknek újabb faragásokra lesz szüksége ahhoz, hogy megtakarításokat érjenek el.

Nos, elnök úr, ezek voltak azok az elemei a kisebbségi álláspontnak, amik miatt nem volt teljes körű, nem volt egyhangú a vitára bocsátási döntés.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)