Felszólalás adatai

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A pedagógusok nyugodtan akarnak dolgozni, és sokan közülük nem örülnek azoknak a módosításoknak, amelyek ebben a tervezetben megfogalmazódnak. Természetesen tudják, hogy szükség van változtatásra, de úgy érzik, hogy nincs szükség bizonyos területek romba döntésére.

Kérdésként felmerül, milyen szakmai és egyéb társadalmi párbeszéd előzte meg a módosítás formába öntését. Az Oktatási Minisztérium honlapján megjelent, és az elmúlt héten a parlamentben is elhangzott, hogy körülbelül 400 iskolát kerestek meg az előzetes egyeztetések során, és a megtartott fórumokkal és egyéb véleménygyűjtési formákkal sok pedagógus véleményét tudhatja a minisztérium.

A 400-as szám, a 400 iskola soknak tűnhet, viszont ha azt nézzük, hogy körülbelül 8 ezer intézmény működik Magyarországon, akkor ez körülbelül az intézmények 5 százalékát jelenti, és ebben az esetben a 400-as szám, arányítva a 8 ezerrel, már nem olyan nagy szám. Azok a pedagógusok, akik átnézték a törvénytervezetet, mindannyian azt mondták, hogy sajnos olyan dolgokhoz nyúltak hozzá a tervezetben a módosítást előterjesztők, amelyekhez nem kellett volna, és olyanokhoz nem nyúltak hozzá, amelyekhez kellene.

A közoktatásról szóló törvénymódosítás szükségességnek okaként a minisztérium képviselője és a módosítás támogatói a múlt héten több dolgot soroltak föl, én kettőt emelnék ki ezek közül, és néhány gondolatot mondanék ezekről.

Az egyik ilyen az volt, hogy szerintük gyermekeink nem sajátítják el megfelelően az első négy évfolyamon az alapkészségeket, az írást, olvasást és számolást. Ennek a problémának az igazolására egy felmérés eredményét lobogtatják a kormánypárti politikusok, és ezzel próbálják sokkolni a közvéleményt és a pedagógusokat. A jelzett felmérés komoly problémát mutat az olvasás, ezen belül az értő olvasás tekintetében, azonban ha elfogadjuk ennek a felmérésnek az abszolút igazságtartalmát, amit azonban kérdésessé tesz más felmérésnek az eredménye, amely nem mutat ilyen riasztó képet, akkor is az e felmérés által felvetett gondok megoldására tett javaslat nagyon rossz irányt mutat.

Az egyik megoldási javaslat az, hogy amennyiben előfordul lemaradó tanuló egy osztályban, nem kell évet ismételnie, kivéve, ha a szülők így akarják, mivel az évismétlés traumát okozhat a gyermeknek. Ebben az esetben viszont felmerül egy kérdés, mekkora traumát fog okozni ennek a gyereknek, ennek a tanulónak az, ha azt látja, hogy a felsőbb évfolyamokban a többiek teljesítenek, ő pedig nem tud haladni velük a tananyag elsajátításában.

A problémára adott válasz másik része, hogy nem kell osztályozni, hanem szöveges értékelést kell adni a féléves, éves munkáról a tanulónak. Kérdésként felmerül, hogy év közben hogyan fogják értékelni a tanulót az őt tanítók. Az államtitkár úr a múlt héten azt mondta erre a változtatásra, idézem: “A változtatás azt szolgálja, hogy a kisgyermekek minél kevesebb traumával és kudarcélménnyel szembesüljenek az iskolában, és fokozatosan enyhüljenek azok az eltérő, szociális különbözőségből is fakadó hátrányok, amelyekkel átlépték az iskola határát, kapuját.ö

Folytatom egy másik idézettel: “Sok-sok ezer diák van, akinek gondot okoz az értő olvasás, a matematikai műveletek alkalmazása. Márpedig csak akkor létezik konvertálható, használható tudás a középfokon, csak akkor létezik versenyképes tudás felsőfokon, ha szilárd az alap.ö

Egyetértek a gondolatokkal, de a gondolatokban megfogalmazott problémát nem a követelmények csökkentésével és a könnyebb előrejutás lehetőségének megcsillantásával lehet megoldani. Jó lenne, ha látnánk olyan véleményt, amelyik az alsó tagozatban tanítók gondolatait tartalmazza, például az év végi osztályzás rendszerének megváltoztatásáról, kvázi megszüntetéséről.

Szeretném látni azokat a véleményeket, amelyek az évismétlés szükségességének eldöntését nem a szakemberre, a pedagógusra, hanem másra, vagy szülőre és pedagógusra bízza. Úgy tudom, hogy az alsóban eddig is nagyon szoros kapcsolat alakult ki a pedagógus és a szülő között abban az esetben, ha valamilyen probléma volt a tanulóval, és megbeszélték a feladatokat, hogyan lehetne a gyermeket felzárkóztatni.

Ezt a természetes gyermek-szülő-pedagógus érdekszövetséget nem hiszem, hogy törvényben kéne szabályozni. Aki úgy gondolja, hogy egy jól működő rendszert feltétlenül írásban kell szabályozni, az azt a fals eredményt érheti el, ami a mostani szabályozás után bekövetkezhet. Félő, hogy pontosan azok a gyermekek nem fogják megismételni az adott évfolyamot, akiknek erre szükségük lenne, sőt, még egy üzenetet is fog hordozni ez a rendszer számukra, mégpedig azt, hogy tanulás nélkül, munka nélkül is előre lehet jutni.

Vajon belegondolt-e a változás kigondolója abba, mi lesz ezzel az erőfeszítés nélkül való előrejutással, mi lesz azzal a gyerekkel, aki erőfeszítés nélkül jut előre, a 2., a 3. osztályba, ha nem tud olvasni, írni, számolni? Mit tegyen ebben az esetben a pedagógus? Hagyja magára ezt a gyermeket, aki nem sajátította el megfelelően az alapokat, vagy pedig azoknak a kárára foglalkozzon ővele, akik megfelelő tempóval tudnak haladni?

Úgy gondolom, nem szabad kísérletezni több ezer oktatási intézményben. Emlékszem, a '70-es években volt egy komoly kísérlet az alapkészségek jobb és alaposabb elsajátítása érdekében. Gyermekek sokasága tanult a szóképes olvasásoktatás módszerével olvasni, és tanulta a számolás alapjait mérőszalag segítségével. Ennek az lett az eredménye, hogy sokan nem tanultak meg helyesen írni, ugyanis nem tanították meg őket, ez a módszer nem tanította meg őket a szótagolásra.

Nem tanulták meg a szorzó és bennfoglaló táblát, mert nem volt kötelező, nem tanultak meg fejben összeadni, kivonni, ugyanis ott volt a segítség, a mérőszalag. Ennek a segítségével tanultak összeadni és kivonni, és nem számolni tanultak ezek a gyermekek. Még 3. osztályban is nagyon-nagyon sokan voltak, akik nem számoltak, hanem elővették a mérőszalagot, és a mérőszalagon tanultak meg lépkedni előre és hátra, attól függően, hogy éppen akkor összeadtak vagy kivontak.

Ezt akarjuk elérni? És pár év múlva vakarni akarjuk a fejünket, hogy megint meggondolatlanul beleugrottunk egy kísérletbe, minden komolyabb szakmai egyeztetés nélkül? Nem szabad azt a burkolt információt közvetíteni, hogy munka nélkül is lehet eredményt elérni. Az a cél, hogy a gyermekek komoly munka elvégzésével tapasztalják meg a sikert. Kétélű dolog azzal ámítani a közvéleményt, hogy a gyermekeink általában véve túlterheltek, és ezzel a megállapítással például a lexikális tudás fontosságát megpróbáljuk csökkenteni.

(21.40)

Megfelelő lexikális tudás nélkül nem lehet valaki alkotó, gondolkodó ember. Igenis, meg kell adni a gyermekeknek a munkával elért siker örömét. (Dr. Horváth János: Így van!)

Még egy olyan területével szeretnék foglalkozni a módosításnak, amelyik aggodalmat váltott ki a pedagógusok körében. Ez a terület a burkolt iskolaszerkezet-átalakítás. Bármennyire is tagadják az előterjesztők, ez a módosítás magában hordozza ezt a 6+6-os iskolaszerkezeti modellt. Hiába van benne a törvénymódosításban, s hiába idézte Szabados Tamás képviselőtársam múlt héten azt a szakaszt, amelyik kimondja, az alapfokú nevelés, oktatás szakasza az első évfolyamon kezdődik, és a nyolcadik évfolyam végéig tart, hisz a továbbiakban minden megfogalmazott változtatás ez ellen az elv ellen szól. Olyan ez a passzus, mint a fészekrakó madár tojása, amelyik mellé a kakukk is berakott egy tojást, és majd miután a kakukkfióka kikelt, csak idő kérdése, mikor löki ki a fészekben levő, számára felesleges és egyben konkurenciát jelentő tojást vagy fiókát. A kilökés veszélyét elszenvedő fióka ebben az esetben az alapfokú nevelés, oktatás nyolcéves időtartama.

Mi a veszély ebben a változtatásban? Az alapkészségek tanításának időben való kitolása az ötödik és a hatodik évfolyamra nem szolgálja a gyermekek érdekeit. Ugye, senki sem gondolja, hogy az alapkészség fejlesztésének címe alatt a gyermekek érdekeit szolgálja az, hogy ötödik és hatodik évfolyamon a szótagolt olvasás vagy az egyszeregy megtanulása a feladat. Ezt nem itt kell megtanulni, hanem az alsóbb osztályokban. Itt, az ötödik, hatodik osztályban már az alapkészségek elmélyítéséről kell beszélni úgy, hogy a szaktárgyak tanítása során olyan feladatokat kapnak a gyerekek, olyan feladatokat adnak a pedagógusok a gyermekeknek, amelyek munkára, gondolkozásra késztetik őket. Ezzel tulajdonképpen segítik az alapkészségek jobb szintű elsajátítását. Ehhez jó tankönyvek kellenek, olyan tankönyvek, amelyek figyelembe veszik a tanulók életkori sajátosságait és felkeltik érdeklődésüket.

Nem a magyar iskolaszerkezet átalakítására, hanem a meglevő működésének javítására van szükség. Követelmények felállításával és az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő terheléssel, munkára szoktatással lehet jó alapokat képezni a gyermekeknél és nem liberális, álliberális, mindent lehet elvekkel. Ilyen elv például, hogy majd a gyerek eldönti, hogy akar-e tanulni vagy sem. Ebben az esetben, ha valaki így gondolkodik, én elárulom, a gyermek nem fog magától tanulni, és nem akar magától tanulni. Ha azonban megízlelik a tudás édes gyümölcsét, akkor akarják a tudást, és ha akarnak tudni, tanulni is fognak. Ehhez viszont motiválni kell, pozitív motiváló eszközökkel motiválni kell őket; aminek például eszköze lehet az osztályozás is, legyen az számjegyes vagy bármiféle más osztályozás.

Korlátozza ez a módosító javaslat a szaktanárok ötödik és hatodik osztályban, valamint alsó tagozaton végzett munkáját ahelyett, hogy azon gondolkozna, hogy bizonyos tárgyakat csak tanárok tanítsanak már az alsóban is. Két ilyen tárgyat mondanék, az egyik a rajz, a másik a testnevelés. Mindenki tudja, hogy a rajzolásnak, a rajznak milyen fontos, jelentős szerepe van a személyiség és az alkotó magatartás kifejlődésének segítésében. A testnevelés esetében ugyanez a helyzet. Az alsó tagozat időszaka a mozgáskoordináció fejlesztése tekintetében a legfontosabb időszak, és a törvénymódosítás jelenlegi formájában nem tartható meg szaktanárral a foglalkozás alsóban.

Még egy érdekes, nem is érdekes sajnos - idézőjelbe tenném, hogy érdekes -, hanem szomorú dolog, hogy a törvénytervezetben az jelenik meg, hogy a felsőbb osztályban két és fél óra testnevelésórának kell lenni hetente. Ugyanakkor, ami az Oktatási Minisztérium honlapján megjelent utasításban vagy tájékoztatóban - ami alapján ki lehet számítani, hogy a tantárgyfelosztás hogy történhet meg -, ha jól emlékszem, hatodik, hetedik osztálytól már nem jut két és fél óra az adott osztályokban testnevelésre, hanem csak kettő óra jut. Tehát úgy néz ki, hogy a törvény és a gyakorlat egymásnak ellent fog mondani.

Persze, az alapképzés kitolásának van egy másik következménye is - visszatérve az előző témához, és az elkanyarodás után visszatérnék ide -, mi lesz a felsős pedagógusokkal, a szaktanárokkal. Hány pedagógus kerül utcára, és hány fog nem a végzettségének megfelelő feladatokat kapni? - és így kényszerítjük esetleg egy pályamódosításra őket. Nem mi mondjuk, nem mi becsüljük az elbocsátandó pedagógusok számát, hanem a szakszervezetek számolták ki, hogy abban az esetben, ha ez a törvénymódosítás ebben a formájában elfogadásra kerül, akkor hány pedagógus vesztheti el az állását.

Nincs meghatározva, mi az a nem szakrendszerű oktatás, hacsak az nem, amikor a tanító néni a szótagolt olvasásra tanítja az évismétlésre nem kötelezhető gyermeket az ötödik osztályban, például a történelemkönyvből. Bizottsági kisebbségi vélemény elmondójaként azt ajánlottam, vonják vissza ezt a tervezetet, hogy az oktatásügyet előrevivő területeken javasoljanak változtatásokat. Most is az a véleményem, és örülnék annak, ha az történne, hogy olyan módosításokról beszélhetnénk, amelyek segítik az oktatás legfontosabb szereplőit, a tanulókat a lehető legjobb teljesítmény elérésében. Ebben az esetben sok későbbi kellemetlenségtől óvnánk meg magunkat.

Szükség lenne komoly és széles bázist megmozgató szakmai vitára egy ilyen súlyú módosítás esetén. Sajnos, most ez a szakmai egyeztetés nem történt meg, ráadásul nem a megfelelő területen történő módosításokról beszélünk. Azt kell mondanom, ha ezt a javaslatot elfogadja a kormányoldal, súlyos gondok szakadhatnak az oktatásban tevékenykedők nyakába.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)