Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy mielőtt a vitának teret adnánk, néhány gondolat erejéig reflektáljak a frakciók álláspontjára az uniós források felhasználása kapcsán, eloszlatva némely félreértéseket ez ügyben.

Visszafelé kezdeném, mert gondolom, ez az izgalmasabb, amit az ellenzéki képviselők említettek. Először is Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak szeretnék, már csak az udvariasság okán is, elsőként reagálni, valóban megköszönve a kezdeményezésüket, miszerint az LMP arra kérte a magyar kormányt, és ezt a kormány meg is fogadta, hogy félévente rendezzünk vitanapot az európai uniós források felhasználásáról, hogy az ellenzéki pártoknak legyen lehetőségük a parlament nyilvánossága előtt is elmondani a véleményüket a források felhasználásáról, illetve azok hasznosulásáról.

Képviselő asszony hiányolta az írásos dokumentumokat ezt megelőzően. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy vagy ki kell rúgni a kollégáit, akik a postáját kezelik, vagy gondosabban kell a saját postáját kezelnie, mert legutóbb november végén, immár hatodik alkalommal kapott egy olyan összefoglaló jelentést, amely tényszerű, több oldalon keresztül statisztikai kimutatást és nyilvántartást ad önnek arról, hogy Magyarország miként használja fel az európai uniós forrásokat. A Magyar Országgyűlés összes képviselője, mind a 199 képviselő háromhavonta kap ilyen jelentést, ez egy többoldalas dokumentum. Eddig még a dokumentumok tartalmát illetően semmilyen kritika nem érkezett vissza, de nagyon szívesen fogadjuk, amennyiben vannak ilyen kritikák. Illetve képviselő asszonynak garantálom, hogy amennyiben végigüli a vitát, számíthatunk becses jelenlétére, akkor ma este 8-ig az összes anyagot ki fogom nyomtatni, és ismételten átadom önnek (Schmuck Erzsébet: Holnap!), nehogy az legyen, hogy nem tudott az LMP megfelelő módon felkészülni erre a vitára.

A képviselő asszony felteszi a kérdést, hogy kinek a pénze ez a fejlesztési forrás. Ebben valóban van egy nagy ellentét kettőnk nézőpontja között, vagy ha úgy tetszik, az LMP és a kormányzat nézőpontja között. Mi azt gondoljuk, hogy ez igenis a magyar emberek pénze. Mert bár valóban pénzügytechnikai értelemben, ha kivonjuk a Magyarország által lehívható forrásokból a Magyarország által befizetett forrásokat, akkor azt látjuk, hogy Magyarország nettó haszonélvezője ezeknek a forrásoknak. De megnézném azt, hogy a 2008-as válságot követően lett volna‑e nyugat-európai gazdasági növekedés akkor, ha a kelet-közép-európai piac, amely 2004 után csatlakozott az Európai Közösséghez, nem lett volna egy olyan növekedési terület a nyugat-európai vállalkozások számára, amelyen keresztül piaci növekedést tudtak garantálni.

Valóban, ön említette azt a tanulmányt, amelynek, úgy látszik, a ténymegállapításán kívül egyéb következtetéseit már nem vonta le, amely szerint 1 befizetett euró 3 euróként áramlik vissza a nettó befizetőkhöz két év alatt. Egyrészt azáltal, hogy a kivitelezés időszakában nagy nyugat-európai cégek megjelennek a kelet-közép-európai piacon, másrészt azáltal, hogy az akkor beépítendő gépek, eszközök nagyrészt nyugat-európai importból származnak, harmadrészt pedig az így megjelenő többletbevételek a magyar cégeknél ugyancsak importot eredményeznek Nyugat-Európa irányába.

A képviselő asszonynak valóban igaza van abban, hogy mi nem hiszünk Brüsszelben. Mi nem egy európai uniós intézményben hiszünk. Mi abban hiszünk, hogy az Európai Unió és az Európai Közösség ereje 28 nemzetállam erejéből tevődik össze, és mi vindikáljuk magunknak azt a jogot, hogy igenis felemeljük a szavunkat az alapszerződés-ellenes európai bizottsági térnyeréssel szemben, amely olyan jogokat von el a nemzetállamoktól, amely jogok elvonására sem a nemzetállamok csatlakozásakor, sem azt követően semmilyen jogosultságot nem kapott Brüsszel.

Szeretném a képviselő asszony figyelmébe ajánlani, hogy ha egy-egy tanulmányra támaszkodik és idéz abból, jelen esetben a KPMG-GKI-ta­nul­mány­ból, akkor jól teszi, ha ezt teljeskörűen teszi. Mert valóban azt mondja a GKI tanulmánya, hogy 2006 és 2015 között egy 1,8 százalékos gazdasági visszaesés lett volna az európai uniós források nélkül. Csak szeretném felhívni a figyelmét, hogy a tanulmány további részei ezt kimutatják éves bontásban is, és látható, hogy a 2008-at követő válságévek jelentős visszaesése és a 2010-11-12 után beinduló prosperitás egyenlítette ki ezt az arányt, a fideszes kormányzatok számára a növekedést, az azt megelőző kormányzatok számára pedig a válságot követő években a zsugorodást megítélve.

Tehát itt nem egy számtani átlagot kell vonni ebből az öt kimutatásból, hanem azt kell nézni, hogy tendenciában valóban csak ennyire tudtuk feljavítani az amúgy siralmas növekedési számokat, amelyeket 2010-ig lehetett tapasztalni.

Képviselő asszony beszél az európai uniós függésről is, amit érdemes lenne tisztába tenni, hiszen valóban, a 2010-es kormányváltáskor az volt az általános tapasztalat, hogy az akkor megvalósuló közberuházások 98 százaléka európai uniós finanszírozásban valósult meg. Mára ez a szám 60 százalékra csökkent úgy, hogy közben van gazdasági növekedés. Tehát ez is azt igazolja, hogy a magyar gazdasági növekedés ma már nem kizárólagos és nem nagyrészt függ az európai uniós forrásoktól.

A növekedési mutatók tekintetében, illetve a gyors lehívással kapcsolatban megfogalmazódott kritikák kapcsán engedje meg, hogy némi helyesbítést kérjek öntől. Nem teljesen volt világos, hogy azt kritizálja, hogy a kormány túl gyorsan használja fel a forrásokat, vagy ‑ ha szó szerint idézem önt ‑ az a problémája, hogy minimális összegben költöttünk támogatásokat a magyar gazdaság fejlesztése érdekében. (Schmuck Erzsébet: Túl gyorsan!) Tehát most az a baj, hogy túl gyorsan, vagy az a baj, hogy túl lassan használjuk fel a pénzeket? ‑ mert mindkettő állítás megfogalmazódott képviselő asszony részéről. Szeretném, ha ebben tisztán láthatnánk, hogy akkor ön melyikben hisz igazán.

Output indikátorokat hiányol képviselő asszony. Engedje meg, hogy egy nagyon objektív számrendszert hasonlítsak össze a 2010 előtti állapotokkal. Nézzük meg a költségvetési hiányt, nézzük meg a munkanélküliséget, nézzük meg a gazdasági növekedést! Ezek azok a számok, amelyek, azt gondolom, talán politikai és világnézeti meggyőződéstől függetlenül reális képet festenek egy gazdaság állapotáról. 2010 előtt nem volt olyan év, amikor a költségvetési hiány 3 százalék alatt lett volna; a 2010-es gazdasági helyzetkép egyik legnagyobb problémája volt a munkanélküliség, és nemhogy nem volt gazdasági növekedés, gazdasági visszaesésről beszéltünk.

(16.30)

Hét év kormányzás után 4 százalék alatt van a munkanélküliség, immár évek óta 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, közel 10 százalékponttal csökkent a magyar állam adóssága, és ahogy azt ön is említette, van már gazdasági növekedés akkor is, amikor nincsenek európai uniós kifizetések, mutatja ezt a két ciklus közötti év, amikor egy 2,5 százalékos növekedés volt kizárólagosan a magyar gazdasági szereplők eredményének köszönhetően. E tekintetben azt gondolom, hogy némi korrekcióra szorul a képviselő asszony által elmondott helyzetelemzés.

Képviselő asszony számonkéri a számokat is és a támogatott fejlesztéseket, illetve az e mögött lévő vállalkozásokat. Engedje meg, hogy itt beszéljek önnek arról, hogy a 2014-20-as időszakban 130 ezer projekt kért támogatást, tehát kért állami vagy európai uniós hozzájárulást a saját fejlesztéséhez, ebből 76 ezer projekt konkrétan nyert, és a 76 ezer projekt tekintetében mintegy 40 ezer cégről beszélünk. Akiket önök az ellenzéki padsorokból rendszeresen a parlament nyilvánossága elé citálnak, az az öt-tíz vállalkozás, azt gondolom, töredéke, kevesebb, mint egy ezreléke ennek a nyertes számnak. De mindenképpen meg szeretném nyugtatni képviselő asszonyt, nem gondoljuk, hogy ez a 40 ezer vállalkozás mind fideszes vállalkozás lenne, de reméljük azt, hogy mégis a Fideszre fognak szavazni 2018-ban, mert ez a kormány folytat olyan támogatáspolitikát, amely számukra kedvező, és amelyről valóban el tudják azt hinni, hogy ez a kormány a magyar gazdasági érdeket képviseli.

Záró gondolatként az ön hozzászólásához azért engedje meg, hogy a Suzuki beszállítói nevében kikérjem magamnak azt, amikor a kormányt kritizálva azt a támogatáspolitikát kritizálja, amivel többek között a négy nagy magyarországi autóipari gyártó­cég egyikét, a Suzukit támadja, mert a Suzuki támogatása nem egy multinacionális cég Magyarországon meglévő leányvállalatának a támogatása. Ez a támogatás azoknak a beszállítóknak szól elsődlegesen, akik többek között a Suzuki hátán tudtak kijutni a világpiacra. 2010-ben kevesebb mint tíz olyan vállalkozás volt Magyarországon, amely a magyarországi négy nagy autóipari vállalkozásnak első vonalbeli beszállítója volt, 2010 óta pedig több tucat ilyen vállalkozásról beszélünk. A Suzukinak nyújtott támogatás őnekik nyújtott támogatás, a magyar foglalkoztatás valóban innovatív, magas hozzáadott értékű gyártást támogató foglalkoztatás ‑ ezek azok a célok, amelyek alapján a Suzuki is támogatást kapott. El kell dönteni a Jobbiknak (sic!), hogy azokkal a célokkal ért egyet, amiket többek között 2014-ben megfogalmazott, vagy a politikai kampány hevében ezeket a célokat lényegében szélnek eresztette.

Bana képviselő úr záró gondolataiban beszélt a józan észről. Na, hát ez volt az, amit én is hiányoltam a felszólalásából a Jobbik szlogenjei közül, mert sok ellentmondással találkozom az ön expozéjában is. Ezek közül egyre, engedje meg, hogy mindenképpen felhívjam a figyelmét, ez ugyanaz az ellentmondás, amivel Schmuck képviselő asszonynak is sikerült szembesülnie, méghozzá az ön által inkrimináltnak nevezett cégek közbeszerzéseken és különböző pályázati forrásokban való részesülése.

Egy, a Fideszhez túl közel állónak semmiképpen nem nevezhető volt politikus, ma már korrupciókutató Ungár Klára készített egy kutatást, amely szerint az MGTS-csoportot ‑ ez a Mészáros-Garancsi-Ti­borcz-Simics­ka-kör; utóbbi valószínű, ha máshonnan nem, a párt finanszírozói köréből biztosan ismerős ‑ vizsgálta (Dr. Apáti István: Nem volt szép tőled!), hogy 2008 és 2012 között ezek a cégek milyen támogatást nyertek el. Az igazság, képviselő úr, nem mindig szép, ezt én el tudom fogadni. 2009-ben volt ezeknek a cégeknek a prosperitása a legmagasabb. Ha ön jobbra néz, akkor jelen pillanatban nem lát ott senkit, de ha ott ülnének az MSZP-sek, akkor megkérdezhetné tőlük azt, hogy 2009-ben hogyan tudták ezek a cégek az akkori közbeszerzések 4,3 százalékát kihasítani saját maguknak. (Szilágyi György: Úgy, hogy megállapodtak a Fidesszel. Az MSZP meg a Fidesz megállapodott.) Azóta ez a szám ennél sokkal alacsonyabb volt.

Képviselő úr szóba hozza azt, hogy a jelenlegi kormányzat többek között a gazdálkodók tekintetében nem támogatja a kis gazdaságokat. Engedje meg, hogy megkérdezzem: kinek fáj ez jobban, önnek vagy Simicska Lajosnak? Hiszen a vidékfejlesztési források tekintetében ez volt az a kormányzat, amelyik először hozott olyan döntést, hogy degresszív támogatáspolitikát alkalmaz, ami azt jelenti, hogy 1200 hektár feletti tulajdonviszonyok esetében nem jogosultak akkora mértékű támogatásra, mint a kisebb vagy közepes családi gazdaságok.

Képviselő úr felszólalásában rendszeresen összekeverte, ezért engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét a támogatott projektekről hozott kormányzati döntések és a közbeszerzéseken a kivitelezői döntések közötti különbségre. Tudja, egyik esetében az a helyzet, hogy amikor a kormány dönt arról, hogy a költségvetés által rendelkezésre álló forrásokat hogyan, miként használja fel, akkor a fejlesztendő területek mennyisége mindig nagyobb annál, mint amekkora fejlesztési igénnyel rendelkezik, ezért ebben politikai döntést kell hozni. Ez, mondjuk, arról szól, hogy hol milyen út épül, például arról, hogy Magyarország összes autópályáját határmetszéspontig vezetjük ki 2022-ig. Ez egy politikai döntés. De ezt a döntést követően, ahol 2-3 kedvezményezettje lehet csak az ügyeknek, az autópálya-kezelő, a NIF, a közútfenntartó, amelyek állami szereplők, nekik közbeszerzést kell lebonyolítaniuk, ahol pedig piaci szereplők versenyeznek egymással egy-egy munka elnyeréséért.

Tehát szeretném felhívni a figyelmét, hogy jó néhány év parlamenti tapasztalattal a háta mögött nem biztos, hogy a magas szakmai hozzáértés bizonyítéka a támogatói döntéseket meg a közbeszerzési győzelmeket összekeverni egymással. A többi, Jobbik által felvetett kérdésre majd a vita további részében szeretnénk kollégáimmal együtt válaszolni.

Bánki képviselő úr megemlítette a gazdaságfejlesztési forrásokat. Itt két szám magáért beszél: a 16 százalékkal szemben áll a 60 százalék. 2010-ig, illetve ’14-ig, a ciklus végéig 16 százalék, 2014 után pedig 60 százalék. Azt gondolom, a magyar gazdasági szereplőknek nem politikai kampányokra van szükségük, elegendő megnézni azt, hogy milyen forrásokhoz jutottak hozzá azóta. S ezek a számok, illetve ez a támogatáspolitika megjelenik a GDP-növekedésben, megjelenik a munkanélküliség számaiban.

Valóban, ami a legnagyobb vita ma Brüsszellel, és ami a legnagyobb pénzügyi kockázatot jelenti, azok mind-mind egytől egyig olyan ügyek, amelyek a korábbi időszakhoz kötődnek. A 4-es metró ügye. A szocialisták elloptak belőle 166 milliárd forintot; most az a veszély fenyeget bennünket, hogy további közel 70 milliárd forintot kell befizetni a brüsszeli kasszába azért, amit ők elloptak. Vagy itt van az EMIR-ügy is, amit Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége még az NFÜ elnökhelyetteseként mentorált; majd meglepő módon azok a tanácsadók, akik akkor még 2007-2008 fordulóján részt vettek a Bizottsággal való tárgyaláson a kormányt képviselve, ahogy aláírták a dokumentumokat, leigazoltak az államtól, kimentek a piacra, és megvámolták a támogatáspolitikai rendszert.

Ez részben válasz Szilágyi képviselő úrnak is arra a kérdésére, hogy az NFÜ-t miért kellett 2013 végéig életben tartani. 2010-ben azt a döntést kellett meghozni a kormánynak, hogy vagy vállaljuk azt, hogy leállítunk nagyjából 2000 milliárd forintnyi kifizetést, és ezt hagyjuk bent ragadni Brüsszelben, vagy végigmegyünk egy olyan úton, amit mi sem tartottunk jónak, félreértés ne essék, de azzal az intézményrendszerrel kellett végigcsinálni az előző támogatási időszakot.

Ez ugyanígy van 2020-ig. Tehát 2014-15 forduló­ján aláírtunk egy hétéves megállapodást, 2018-ban lesz egy választás Magyarországon, de az az alapmegállapodásokra, hogy milyen célokra és milyen intézményrendszerben költjük el az uniós fejlesztési forrásokat, már nem lehet hatással, hiszen a hétéves keret tekintetében ez rögzített. Illetve, ha hozzányúl ehhez a 2018-ban megválasztandó, bármilyen színezetű magyar kormány, akkor az be fog árazni nagyjából egy 1000-1500 milliárd forintnyi bukást, ami magyar vállalkozásokhoz jutott volna el. Ez a kérdésre adott válasz, hogy miért csak ’13 végén nyúltunk hozzá az intézményrendszerhez.

Hörcsik képviselő úr szóba hozta, hogy milyen kockázatok fenyegetik az uniós források lehívását, itt megemlítette többek között a brexitet, tehát milyen kockázatot jelent az, hogy a britek kilépnek a közösségből. A mi meglátásunk szerint ez a kockázat nem egy 2020 után felmerülő kérdés, hanem már a jelenlegi költségvetési időszakban is komoly költségvetési problémát okozhat, ezért azok a tagállamok, amelyek gyorsabban, hatékonyan költik el ezeket a pénzeket, ki tudják kerülni ezt a kockázatot; azok, amelyek nem, azoktól el fogják venni az európai uniós fejlesztési forrásokat.

Elnök úr, tisztelettel ezeket a gondolatokat szerettem volna hozzáfűzni a vezérszónoki felszólalásokhoz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)