Felszólalás adatai

DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Gazdaságpolitikai alapelvekről jöttünk össze szólni. Itt szeretném mondani, hogy meggyőződésem szerint országgyűlési határozatot hozni ebben a témában csak akkor szabad - akkor azonban kötelező -, hogyha nem többség, hanem konszenzus van felőle. Azt gondolom ugyanis - bár egyesek cövekeket keresnek -, hogy itt nem cövekekről van szó, hanem arról, hogy a jövőnket érintő kérdésekben milyen alapelvről, platformról indulva kívánjuk a dolgunkat, meg a bennünket követők a dolgukat végezni, a nemzet boldogulását szolgálni.

Úgy gondolom, ez egy kísérlet arra, ami lényegét tekintve elmaradt a rendszerváltozás időszakában. A kerekasztal-tárgyalásokon sikerrel lettünk túl az ország állami életének átrendezésében, a demokrácia megteremtésében, de adós maradt az akkori politika is bizonyos gazdaságpolitikai alapelvek rögzítésében. Olyanokban persze akkor is sikerült egyetérteni, hogy piacgazdaság legyen, bár innen visszafele nézve nem biztos, hogy ki-ki ugyanazt érti a piacgazdaság alatt, de hogy a gazdaságpolitikai jellegű megalapozott egyezségek hiányoztak, azt mutatja a privatizáció gyakorlata, az agrárgazdaság sorsa, a föld- és a szövetkezeti kérdés, hogy csak a legizgalmasabbakat említsem.

Szeretném nagyon határozottan rögzíteni, hogy a gazdaságpolitikai alapelvek nem közgazdászok, bankárok és üzletemberek játékszerei, ezek alapvető alkotmányos jogot érintő kérdések, ezért a kocsmai verekedés stílusú tárgyalás felőle nem illik a Magyar Köztársaság Országgyűléséhez.

Azért kértem szót, mert én abból a szempontból néztem meg a gazdaságpolitikai alapelveket, hogy vajon tartalmazza-e a szerintem fontos feltételeket és célokat.

(19.30)

Megmondom őszintén, találtam hiányt, és erről a hiányról szeretnék néhány szót szólni.

Talán köztudott ma már Magyarországon, hogy nem is a ’89-ben elfogadott, jelenlegi körülményeink közötti végleges köztársasági alkotmány, hanem már jóval korábban, még a népköztársasági alkotmány is biztosította hazánkban az egészséges környezethez való jogot. Vajon gazdaságpolitikai alapelv-e? Én azt gondolom, hogy igen. Ez nem egyszerűen állampolgári jog, hanem egy olyan alapelv, amit gazdaságpolitikánkban is érvényesíteni kell. Máskülönben ezt a bizonyos alkotmányos jogot hogyan is lehetne garantálni? Legfeljebb persze úgy, hogy valaki, mondjuk, a gazdaság folyamatosan ellene dolgozik, és a beszedett adókból valaki folyamatosan megpróbálja ezeket a gazdasági kártételeket orvosolni. Azt gondolom, hogy ez nem egy helyes metódus, inkább az a jó gazdaságpolitika, és ezért alapelv szintjén is fontos erről szólni, amelyik ezt a gazdaság szereplőinek gazdasági tevékenysége által állítja elő. Hagyományosan szoktam ezt úgy mondani, hogy nem a gazdától kell félteni a földet, nem a halásztól a vizet, nem az erdésztől az erdőt, hanem olyan feltételeket kell teremteni, hogy az ő érdekeltsége és gazdasági tevékenysége őrizze meg jó állapotában a talajt, a földet, a vizet és a fákat, az erdőt.

Ottvagyunk a hiányérzetemnél. Azt hiányolom ebből az előterjesztésből, hogy szerintem nemcsak a magyar, hanem a világgazdaság egyik legfontosabb versenyképességi feltételét, nevesen: a környezeti értelemben vett fenntarthatósághoz való viszonyt nem tisztázza. Meggyőződésem, hogy alapelvi szinten rögzítendő, hogy olyan gazdaságpolitika folytatható Magyarországon, amelyik az erőforrásaink fenntartható használatán alapul. Igenis el kell tudjuk kötelezni magunkat az elkövetkezendő tíz évben arra, hogy unokáink számára is legalább ennyire használható módon adjuk át az országot. Azt gondolom, hogy ez egyrészt feltétel, más oldalról egyben cél is kell hogy legyen. Tehát olyan gazdaságpolitikát folytatni, amelyik kizsigereli a földet, amelyik a természeti erőforrásainkat megszünteti, azt gondolom, nem lehet sem Európa közepén, sem pedig a világban, de azt látjuk, hogy mégis folyik ilyen, sajnos hazánkban is, a világra kitekintve meg még inkább.

Ez azt is jelenti, hogy a gazdaságpolitikai alapelvek, az általunk fontosnak gondolt alapelvek lényegében meghatározzák azt is, vagy ennek kapcsán szólunk arról is, hogy hogyan is viszonyulunk, mi a pozíciónk a világ ilyen-olyan folyamataihoz. Ezek közül jó néhányról szól a határozati javaslat is. Én úgy érzem, hogy egyfajta megközelítéssel szól; ez a fajta megközelítés az “elfogadjukö megközelítés. Ezzel önmagában nekem sincsen bajom. Azt azonban már őszintén kérdőjellel fogadom, hogy vajon úgy helyes-e, hogy mindent így, ahogy van, elfogadunk, avagy azt gondoljuk, hogy léteznek vagy létezhetnek másfajta megfontolások is.

Nem szeretnék antiglobalistának tűnni, de lényegében a globalizáció fő kérdéseihez való viszonyunkról van szó. És mint tudjuk, látjuk, azért ez egy olyan mechanizmus, amelyik egy az egyben inkább árt, semmint használ. Végső soron tehát ezt a kérdést is tisztáznunk kell. El kell tudnunk dönteni, hogy gazdaságpolitikánk alapelvei között elfogadjuk-e, hogy Magyarország és annak egyes térségei az uniformizált világ egy-egy helyi láncszemei lesznek-e, avagy éppen a vidékpolitikai megfontolásokat gazdaságpolitikai alapelvvé téve, a jól működő helyi gazdaságok akár globálisan is szerveződő hálózatához tartjuk magunkat inkább tartozónak, vagy ezt kívánjuk kialakítani.

Sokan szóltak itt arról, hogy az elmúlt éjszaka a mába nyúlóan vitatkoztunk bizonyos energiapolitikai kérdésekről. Azt gondolom, hogy az energiapolitikai kérdések is hasonlóképpen a gazdaságpolitikai alapelvek részét képezik, bár ha a fenntarthatóság, az erőforrások használatához való gazdaságpolitikai alapelvi szintű viszonyunkat rögzítjük, akkor ezzel a legfontosabb energiapolitikai stratégiai kérdésekben is állást foglalunk. Azt gondolom tehát, hogy több ez annál, semmint hogy azon lenne érdemes huzakodni, hogy vajon az előző kormány időszakában dolgoztak-e többen az államapparátusban, vagy most. Mindenesetre annyi látszik, hogy a Házban a nagy vita hevében egy egyetértő hangzavar kialakult, nevesen: itt mindenki olcsóbb államot akar. Azt javaslom, hogy a megelőző másfél- vagy kétórás vitából ne egymás sértegetése, hanem az egyébként a gazdaságpolitikai alapelvek között felsorolt fő szempont ragadjon meg mindannyiunkban.

Azzal szeretném tehát zárni, hogy én nem cövekeket szeretnék látni, hanem konszenzuson nyugvó, a nemzet érdekeit szolgáló gazdaságpolitikai alapelveket, és mert ilyet szeretnék látni, ezért is nem álltam el e hosszadalmas intermezzo után sem attól, hogy ezeket a - talán eddig a vitában el nem hangzott - gondolatainkat megosszam képviselőtársaimmal.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)