Felszólalás adatai

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Így van. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szerintem ez egy fontos és lényeges morális vita, ami itt kibontakozott. Egy percig sem szeretném egyébként kétségbe vonni a Jobbik elkötelezettségét a hazai nemzetiségek iránt, pusztán arról van szó, és szerintem ez a vita lényege, mondjuk ki bátran, hogy helye van-e bármilyen összefüggésben a pozitív diszkriminációnak a magyar jogi szabályozásban. Nagyon olcsó lenne, és szerintem ezt már megtették számosan itt, ebben a vitában, ha most alkotmányossági érvekkel jönnék vagy különböző európai uniós, vagy éppen nemzetközi jogi előírásokkal, amelyek különböző társadalmi csoportok pozitív diszkriminációját előírják.

(17.40)

Ezt nem teszem meg, mert vélhetően kibúvás lenne a vita alól. Sokkal fontosabb annak a mélyére ásni, hogy ezek a különböző nemzetközi vagy uniós normák vagy éppen a magyar alkotmányos gyakorlat miért ismeri el a pozitív diszkriminációt, és miért van vitám azzal, amit itt az imént önök állítottak, hogy a pozitív diszkrimináció rögvest egy negatív diszkriminációt jelent. Ez ugyanis nem igaz, én alapvetően ezzel szeretnék vitatkozni.

Arról van szó, hogy itt az érvelésnek, amit Babák képviselő úr és mások elmondtak, lehet egy tisztán haszonelvű megközelítése és van egy morális megközelítése. A tisztán haszonelvű megközelítés úgy néz ki, és hogy miért megalapozott a pozitív diszkrimináció a különböző magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kulturális tevékenységével kapcsolatban, és hogy ez egyébként a többségi nemzeti kultúrával szemben miért nem hátrányos, az nagyjából úgy néz ki, hogy talán elfogadhatjuk tételként, amit nagyon impresszív módon Babák képviselő úr - aki egyébként a többnemzetiségű Szarvas város polgármestere - elmondott, hogy Magyarország vagy a Kárpát-medence területén évszázadok óta élő különböző nemzetiségek, etnikai kisebbségek kultúrája igenis gazdagítja, gazdagította a magyar kultúrát.

Én azt gondolom, hogy ezt azért eléggé nehéz vitatni, mert feltételezem, hogy akár az önök frakciójában, de minden frakcióban számosan ülnek, ülünk olyanok, akiknek a családfájában és emiatt akár öntudatlanul is a kultúrájában, a szokásában ott van számos hazai, a Kárpát-medencében honos vagy egykor a Kárpát-medencében honos volt kultúrának a leszármazása, szokása, a különböző gesztusok, eszközrendszerek, amiket a különböző, a Kárpát-medencében egykor vagy éppen most is élő nemzeti és etnikai kisebbségek hordoztak. Én azt gondolom, hogy ez egy fontos tényező, és ahhoz, hogy a magyar kultúra fönnmaradjon, fönn tudott maradni évszázadokon keresztül, ahhoz igenis egy hozzájárulás volt az, hogy különböző, az évszázadok során betelepült vagy már a honfoglaláskor itt volt népcsoportok hozzáadtak valamit.

És akkor, amikor a nemzeti kultúrát védjük itt a parlamentben, amikor önök most a nemzeti kultúra védelme vagy egyenjogúsága mellett szólalnak föl, akkor talán azt sem haszontalan megnézni, hogy mit értünk vagy éppen akár önök mit értenek nemzeti kultúra alatt. Amikor nemzeti kultúráról beszélünk ma, 2010-ben Magyarországon, akkor ebben igenis benne van azoknak a nemzetiségeknek a hozzájárulása, akik gazdagították a magyar kultúrát, bármennyire ellentmondásosnak is tűnik ez az elmúlt évszázadokban. Olcsó poén lenne, azt gondolom, előhozakodni azzal, hogy Petőfi vagy akár mások milyen nem magyar népcsoportokhoz tartoztak részben, egészben, vagy az ő felmenőik milyen népcsoportokhoz tartoztak.

Pusztán azt szeretném jelezni - és ez lenne a haszonelvű érvelés -, hogy ha emellett elfogadjuk tényként azt is, amit pontosan tudunk a határon túl élő magyar kisebbségek sorsából, hogy akkor, amikor egy nagyon kicsi kisebbséget képvisel egy etnikai csoport egy társadalmon belül, akkor egy nagyon erős asszimilációs nyomásnak van kitéve. Asszimilációs nyomásnak vannak kitéve a magyarok például Kárpátalján, de azt gondolom, hogy mondjuk, a magyarországi horvát kisebbség, amelyik ráadásul nem is egy tömbben él, hanem szétszótran különböző vidékein a Magyar Köztársaságnak, még inkább egy nagyon erős asszimilációs nyomásnak van kitéve.

Ha ezt a két dolgot tényként elfogadjuk, akkor rögtön látjuk ebből a haszonelvű érvelésből, hogy jó oka van a Magyar Köztársaságnak, ha úgy tetszik, a többségi társadalomnak ezt a kisebbségi kultúrát, amelyik egy erős asszimilációs nyomásnak van kitéve, támogatásban részesíteni.

A másik pedig egy morális megközelítés. Arról van szó, hogy azok, akik minket ideküldtek a parlamentbe, az egyszerűség kedvéért beszéljünk nyolcmillió választópolgárról, ezeknek egy meghatározott százaléka magát nem magyarnak vallja, más nemzetiséghez tartozónak vallja magát különböző felmérések, népszámlálási adatok szerint. Viszont, és ez az alapját képezi annak az alkotmányos rendnek, amely létrehozza az Országgyűlést, amelynek alapján mi ide kerülünk, ezek a személyek, legyenek horvát nemzetiségűek, cigány nemzetiségűek vagy más, egyébként elismert nemzetiséghez tartozó személyek, ezek egyenjogú morális személyei, tagjai a magyar társadalomnak.

Nem arról van szó, hogy ők különbek lennének, ezt szerintem senki nem is állította, egyenjogúak. (Novák Előd felmutat egy papírt.) Nem, ez nem ezt állítja. Azzal kell számot vetni, és megint csak jó példa a határon túl élő magyarok helyzete, hogy egy olyan személy, aki egyébként egyfelől egyenjogú, az egyenjogúságából következik az, hogy önnel, velem, mindannyiunkkal egyenjogúan tudja magát kifejezni, mindegyikőjüket, mindannyiunkat egyenjogúan illet meg az identitásválasztás és az identitáskifejezés szabadsága.

Ha elfogadjuk azt, hogy ebből az egyenlőségből az következik, hogy mindenkinek egyenlő joga van ahhoz, hogy a saját hagyományait ápolja, továbbörökítse az utódaira, akkor számot kell vetnünk azzal a helyzettel is, hogy egy kisebbség, amelyik ráadásul, hangsúlyozom, egy nagyon erős asszimilációs nyomásnak van kitéve, és nem azért feltétlenül, amiért mondjuk, Ukrajnában, Kárpátalján a magyarok ki vannak téve, tehát nem adminisztratív okokból, hanem egész egyszerűen a kicsinység okán és a szétszórtság okán, ahhoz, hogy ezek az emberek meg tudják őrizni az identitásválasztás és az identitáskifejezés szabadságát, ezeket az embereket előnyben kell részesítenünk. Ez ugyanolyan pozitív diszkrimináció, ha úgy tetszik, előnyben részesítés, amiért, legalábbis eddig még nem hallottam, talán nem vitatott az, hogy a fogyatékkal élő személyeket is különböző tekintetben, de előnyben kell részesítenie a Magyar Országgyűlésnek.

Arról van szó, hogy azok a személyek, akik különböző dimenzióban, én nem azt mondtam, hogy teljesen analóg helyzetről van szó - egy szempontból viszont él az összehasonlítás, hogy azok a személyek, akik különböző okokból, vagy azért, mert a kulturális identitásuk van kisebbségben, és egész egyszerűen objektíve nincsenek abban a helyzetben, hogy ugyanúgy megőrizzék és átörökítsék a saját identitásukat, mint ahogyan ön vagy más ebben a helyzetben van ebben az Országgyűlésben, ezeket az embereket éppúgy előnyben kell részesítenünk, mint azokat a személyeket, akik mondjuk, testi fogyatékosság vagy valamilyen más szempontból hátrányt szenvednek el, és ehhez meg kell tudnunk adni azokat az eszközöket, amik mégis egyenjogú szereplőivé tehetik őket a politikai közösségnek.

Tehát ez, azt gondolom, a morális érvelés amellett, hogy részesítsük pozitív diszkriminációban azokat a csoportokat, azokat a társadalmi csoportokat, amelyek hordozói egy-egy nemzetiségi kultúrának. Ráadásul az az érvelés, hogy ez elvenne a határon túl élő magyarok támogatásából, azért fals, mert a magyar költségvetés egyébként húsz éve, egy szintén alkotmányos kötelezettségnek eleget téve nagyon komoly támogatásban részesíti, ciklusonként változó mértékben, a külhoni magyarság kulturális tevékenységét, komoly támogatásban részesíti a külhoni magyarságot annak érdekében, hogy adott esetben adminisztratív nyomásoknak ellenállva meg tudja őrizni nyelvét, kultúráját.

És szeretnék végezetül utalni arra, hogy akkor gondolom, vagy legalábbis sejtve az önök logikáját, nyilván azzal érvelnek, szemben amikor itt a határon túli magyarokra hivatkozunk vagy hivatkoztunk az elmúlt percekben, hogy a határon túl élő magyarok nem önszántukból kerültek határon túlra, és Trianon miatt kerültek el a magyar államtól. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy élnek határon túl élő magyarok olyan országokban, olyan területeken is, amelyek nem voltak a magyar korona részei, gondolok itt azokra a magyarokra, akik mondjuk, bármilyen kevesen is vannak, Csehországban, Észtországban vagy Ukrajnának azon a területein élnek, amelyek nem tartoztak a magyar korona alá, és mégis, ezeknek az embereknek a számára is fontos az, hogy a kulturális identitásukat egy elenyésző kisebbségként az adott társadalomban megőrizhessék.

(17.50)

Ezek a személyek is joggal tartanak igényt arra, hogy az ő kisebbségi kultúrájukat az adott állam támogassa, és természetesen ezeknek a közösségeknek a kultúráját is - nagyon helyesen - a magyar állam támogatja húsz éve. Úgyhogy én ezért nagyon szépen kérném önöket arra, hogy azt a felfogást vagy azt a kommunikációt, ami mintegy szembeállítja a többségi kultúra megőrzését, védelmét a kisebbségi kultúra támogatásával, pozitív diszkriminációjával, én azt gondolom, hogy nyugodtan félre lehetne tenni.

Köszönöm szépen. (Általános taps.)