Felszólalás adatai

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg nekem néhány személyes mondatot. Akik ismernek és akikkel nyolc-tíz éve együtt dolgozom a parlamentben, azok meglepődtek azon, hogy én ebben a témakörben szót kérek. Ez a meglepetés bizony megalapozott, hiszen én megrögzött pacifistának vallom magam; ez egyesek szemében természetesen a politikai alkalmatlanság bevallásával egyenlő. Annak idején támogatója, sőt bizonyos értelemben kodifikátora is voltam a polgári szolgálatnak, ott voltam a balkáni békemenetben, és rokonszenvezem az Alba Kör törekvéseivel.

Mégis szót kértem, és örülök annak, hogy így tettem, hiszen itt a vitában - miközben az ellenzéki képviselők sorban kapják a szemrehányásokat - elhangzott, tisztesség ne essék szólván, egy csomó olyan előítéletes ostobaság, ami számomra utólag is helyessé avatja ezt a tőlem szokatlan döntést. Én ugyanis meg vagyok arról győződve, hogy a lövöldöző amerikai gyerek, a szerencsétlen, nem lehet érv egy ilyen vitában. Meg vagyok arról győződve, hogy azok a pszichésen sérült amerikai gyerekek, akik természetesen nem rendelkeznek fegyvertartási engedéllyel, legfeljebb fegyelmezetlen és a fegyvert helytelenül tároló szüleiktől juthattak hozzá a fegyverhez, semmilyen módon nem szolgálhatnak érvül e törvényjavaslat vitájában. Meg vagyok arról győződve, hogy a fegyvertartás önmagában nem vezet bűncselekményhez, megfelelő felelősség esetén még szerencsétlenséghez sem.

Mint ahogy kénytelen vagyok a túlzó általánosítások közé sorolni azt is, hogy a vagyonvédelmi cégek fegyvertartási lehetősége veszélyeztetettséget jelent.

(16.00)

Meg vagyok győződve arról is, hogy akinek fegyvere van, annak kötelessége azt szabályosan tartani, és a fegyvert szabálytalanul tartó állampolgárt megfelelően meg kell büntetni, legkevesebb azzal, hogy a fegyvertartási engedélyét visszavonják, de a veszélyeztetettség mértékétől függően más módon is.

Megnyugtatom Juharos képviselőtársam - akinek a kioktatásaival szemben már meglehetősen immúnis vagyok -, hogy nem fogok szót emelni a miniszterek és államtitkárok alanyi jogú fegyvertartási lehetőségéért. Ezt már szerencsétlen Herman Ottó védelmében is teszem, aki nyugodtabban látogathatja meg a Kis-Balatont. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Nem fogok szót emelni a képviselők alanyi jogú fegyvertartásáért. Én nem hallottam olyan szocialista felszólalót, aki ezt a jogot védte volna. Nem hiszem, hogy Kapronczi Mihály képviselőtársam a szocialista képviselők közé való besorolására igényt tart. Nagyon megértem az ő fenyegetettségi érzését, mint ahogy Atyánszky képviselő úrét is, és elképzelem, amint az ukrán maffiózók a parlamenti kézikönyvvel a kezükben róják a 4-es utat, és tartóztatják fel vagy engedik el a képviselőket. Sajnos, én két és fél év után is találkozom olyan arccal a parlamentben, akit még nem ismerek, de az ukrán maffiózók feltehetően a gyorsan menő autóban is hamarabb felismerik a képviselőket, mint ahogy én itt a parlamenti patkóban meg tudom tenni.

Befejezve a személyes felvezető részt: soha nem volt fegyverem, nem is lesz, nálam a fegyver válóok. Egyszer azt vettem észre, hogy életem párja a hétvégi házunkban, erdő mellett, kevésbé látogatott úton egy 15 kilós fejszét tart az ágyánál a feje mellett. Tessék eldönteni, hogy melyik a helyesebb megoldás!

A törvény kapcsán négy kérdésről szeretnék nagyon röviden szólni. Az első: nem vitatta senki, hogy az európai jogharmonizációs folyamatban vannak teendők, én magam sem vitatkozom ezzel. Azt viszont már vitatnám, hogy egy törvény tartalmánál elegendő hivatkozási alapot ad-e a többségi elvárás - s ezt kénytelen vagyok államtitkár úrnak címezni -, hiszen a többség várhat tőlünk olyan döntéseket, amelyeket éppen az európai jogharmonizációs kötelezettségeink miatt nem hozhatunk meg. Ha a többségi vélemény nyomását tartanánk a jogalkotás indokának, akkor bizony, államtitkár úr, a halálbüntetés visszaállítását is meg kellene fontolnunk.

Második megjegyzésem: a törvényi indokolás valóban nem része a jogszabálynak, de felfedi, bemutatja a jogalkotói szándékot, és bemutatja azt a társadalmi megalapozottságot és indokolást, ami miatt a jogalkotó a törvény normaszövegét elénk terjesztette. Ha ennek a törvénynek az indokolásából az derül ki, hogy a közrend és közbiztonság megerősítését várják a beterjesztett szövegtől, akkor az mindannyiunk számára tanulságul szolgál. És igenis fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy ezzel a törvénnyel hatékonyan védjük-e a közrendet és a közbiztonságot. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy ezzel a törvénnyel természetesen nem.

Hozzá kell tennem azt is, hogy a büntető törvénykönyv 29. § (1) bekezdése a jogos önvédelemről szóló törvényi tényállásban nagyon megfontolandó dolgot ajánl mindannyiunk, mindannyiuk figyelmébe. Ugyanis ennek a törvényi szakasznak a tartalma azt mondja ki, hogy a jogtalan támadással szemben az államnak kell megvédenie polgárait, de ezt a feladatot a társadalom tagjai, mint az államot létrehozó és alkotó polgárok át is vállalhatják. Hogyan, ha erre nincs eszközük? Ha támadás éri őket, azt fogják válaszolni, hogy "állj, vagy eláslak!"? Hogyan védjék meg az állampolgárok önmagukat akkor, ha az eszközt magát a veszélyforrásnak, potenciális veszély forrásának tekintjük? A közösség önvédelmi képessége eszköz nélkül megszűnik, és nem tudom, hogy mit ér a rendőrség a több nyelvű felhívásaival, nem tudom, hogy mit ér a rendőrség azzal a felhívással, amely magyarul is megjelenik, ha mindenki tudja, hogy a felhívás nem szól senkinek, mert legfeljebb a bűnözőknek van fegyverük, akik illegálisan hozzájuthatnak.

Harmadik megjegyzésem: sok szó esett arról, hogy miért kellenek új szabályok, de kevés szó esik arról, hogy bizonyos új szabályokat miért nem hozunk meg. Sok szó esett a leírt szigorítások indokolásáról, de nem esett szó arról, hogy más szigorításokban miért nem tudunk gondolkodni. Azt gondolom, ha sok a közúti baleset, akkor nem az autókat kell ritkítani, hanem jobban kell kiképezni az autót vezető embereket. Nekem van jogosítványom, de ha ma le kellene vizsgáznom, biztos, hogy megbuknék a vizsgán, és ezt így tartom helyesnek. Nagyon rossz vezető vagyok, szerencsére soha nem vezetek.

Ha az lenne a törvényben, hogy a fegyverhasználatot az eddiginél sokkal szigorúbb elméleti és gyakorlati alkalmasságot igazoló vizsgához kötik; ha az lenne a törvényben, hogy aki nem tudja tízszer egymás után szétszedni a fegyverét és hibátlanul összerakni; ha az lenne a törvényben, hogy aki nem tudja azt, hogy az automata fegyver csövében lehet még lőszer, attól elveszik a fegyverét, messzemenően egyetértenék vele. Ha az lenne a törvényben, hogy a fegyver tartásának és megtartásának feltétele a rendszeres lőtérlátogatás, a gyakorlatok elvégzése, a fegyvertartási szabályok maximális tiszteletben tartása, és ennek elmulasztása a fegyverviselési engedély visszavonásával jár, csak egyet tudnék vele érteni. Ha az van a törvényben - és ez szerencsére benne van -, hogy a pszichológiai alkalmasságot elő kell írni, akkor csak egyetérteni tudok vele. Legfeljebb azt tudom kérni, hogy tessenek nagyon szigorúnak lenni, mert Magyarországon mindenfajta alkalmassági papírhoz hozzá lehet jutni, nemcsak alkalmassággal, hanem készpénzzel is.

Mindezek alapján meg vagyok győződve arról, hogy a fegyvertartás szigorítása valóban hozzájárulhat a végzetes lőfegyver-használati hibák kikerüléséhez, és nem az állampolgároknál lévő fegyverek száma, hanem azok használata és helytelen tartása jelenti az igazi veszélyt. És különösen meg vagyok győződve arról, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való emberi alapjog érvényesítését nem a fegyver tartása veszélyezteti, veszélyeztetheti azt az önvédelmi képesség hiánya is.

Végül negyedszer: néhány mondatot engedjenek meg a sportlövészetről. Természetesen a sportlövészethez sem értek, de azt tudom sportlövészetben járatos barátaimtól, hogy az a bizonyos harmadosztályú szint 90 százalékos teljesítményt jelent. 180 kört kell lőnie annak, aki az új szabály szerint sportlövőként sportfegyver tartására engedélyt kaphat. Azt hallottam - államtitkár úr meg tudja mondani, hogy ez így van vagy nincs -, hogy vezető rendőrtisztviselők pezsgőt bontanak akkor, ha 150-160 körös teljesítményt érnek el. Azt is hallottam, hogy a lőversenyeken külön csoportban indítják a sportlövőket és a rendőröket, hogy a rendőröknek is lehessen sikerélményük. Ha ezek után nem változtatnak a kategóriába sorolás szabályain, akkor sikerül elérni azt, hogy a jelenleg negyedosztályú és igen népes sportlövőtábor kimarad az amatőr sportlövők köréből, nem kap lehetőséget arra, hogy sportfegyvert használjon, de nem hiszem, hogy tőlük kellene megvédeni a közösséget, nem hiszem, hogy ők veszélyeztetik a közbiztonságot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer megismételve, hogy mint valaki, aki fegyvert életében nem fogott a kezében, és a hátralévő túl hosszú idő alatt ezt az élményt ki sem akarja próbálni, azt mondom, olyan országban nem szeretnék élni, ahol a köz biztonságát azoktól féltik, akik önvédelmi fegyvert megfelelő felkészültséggel, megfelelően biztonságos körülmények között engedéllyel tartanak; nem szeretnék olyan országban élni, ahol a köz biztonságát a sportolóktól féltik; és különösen nem szeretnék olyan országban élni, ahol ezt a törvényjavaslatot így, ahogy van, elfogadják. Cserében megígérem, hogy soha nem igénylek fegyvert, és életem párja is marad a fejszénél. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(16.10)