Felszólalás adatai

ATYÁNSZKY GYÖRGY (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A fegyverekről, lőszerekről és lőterekről szóló, a társadalomban, az érintett tárcáknál és az ügyben érdekelt szerveknél, valamint személyeknél eltérő megítélést és vitát kiváltó T/3740. számú törvényjavaslatot a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt parlamenti frakciója a korrekciós javaslatok mellett általános vitára alkalmasnak találta. A javaslattal kapcsolatos álláspontunk a következő:

Mindenekelőtt azzal szeretnék foglalkozni, hogy szükséges-e a javaslat tárgyának alkotmányjogi, illetve más okokra visszavezethető törvényi szintű szabályozása, vagy a rendezésre váró életviszonyok alapvetően rendészeti szabályozást igénylő természete miatt alacsonyabb jogalkotási szintű szabályozás indokolt.

Az alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése értelmében az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvényben kell megállapítani. Ezzel azonosan rendelkezik a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénynek a törvényi szintű jogalkotás szükségessége szempontjából a legfontosabb alapjogokat kiemelő 5. §-a is. Az alapvető jogokat és kötelezettségeket pedig nevesíti az alkotmány XII. fejezete, az 54. §-tól a 70/K. §-ig felsorolva rögzíti. E felsorolásban azonban egyetlen olyan rendelkezés sincs, amelynek alapján a lőfegyvertartás jogát az alapjogok közé kellene vagy lehetne sorolni. Az alkotmány 55. § (1) bekezdése ugyan tartalmazza alapjogként a személyi biztonságot, ez azonban nyilvánvalóan nem foglalja magába a lőfegyvertartást mint az állampolgárt megillető alanyi jogot. Ettől eltérő álláspontra történő helyezkedés esetén ugyanis jelen esetben szükségképpen figyelemmel kellene lenni az alkotmány 8. § (2) bekezdésének második fordulatára, miszerint az alapvető jogok és kötelezettségek lényeges tartalmát a törvény sem korlátozhatja. Márpedig a javaslat az állampolgár lőfegyvertartási jogosultságát közismerten igen nagy mértékben korlátozza. Ez esetben a javaslat súlyos alkotmányos hibákat is szenvedhetne.

A lényeget tekintve ezt az álláspontot támasztja alá az Alkotmánybíróságnak az adott problémakör nagy részét tartalmazó 14/1992. (III.30.) számú határozata is. A szabályozás tárgya klasszikusan és hazánkban hagyományosan a rendészeti szabályozás kompetenciakörébe tartozó életviszony. Európában ez szinte általános felfogás, és a lőfegyvertartás tudomásunk szerint csak az Amerikai Egyesült Államokban tartozik az alkotmányos alapjogok közé. Erre figyelemmel semmi okunk nem volna tehát arra, hogy az eddigi felfogásunkkal szakítsunk; annál is inkább, mert egyrészt a törvényi szint alatti szabályozás megfelelő rugalmassággal tudná követni az annak alapjául szolgáló életviszonyok folyamatos, de legalábbis gyakori változásait, másrészt így mind a szabályozás, mind a végrehajtás igazgatási szférában maradna, és szükség esetén a szabályozás korrekcióival jobban lehetne érvényesíteni mind a rendészeti, mind az aktuális kriminológiai igényeket.

Amikor azonban a jogszabályi rendezés szintjének kérdésében állást foglalunk, nem tudjuk megkerülni a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 5. §-ának (1) bekezdését, melynek értelmében az Országgyűlés törvényben állapítja meg a személyi nyilvántartást, ebből következően pedig azokat a jogszabályokat is, amelyek állampolgárok tízezrei személyes adatainak nyilvántartását, az ezen adatokhoz való hozzáférést, illetve egy nyilvántartáshoz való adatszolgáltatási, valamint e nyilvántartásból való adatigénylési és adattovábbítási kötelezettséget és jogosultságot szabályozzák, több mint ajánlatos törvényi szinten szabályozni.

(14.50)

A javaslat 10. §-ának (1) és (3) bekezdése, továbbá a 15. §-a pedig éppen e jogalkotási szempontból kényes kérdéseket rendezi. Erre figyelemmel álláspontunk szerint a törvényi szintű szabályozás az állampolgárok jogbiztonsága szempontjából garanciális okokból indokolt.

Kifejezetten jónak tartjuk a tervezet 2. §-ában igen részletesen, körültekintően és helyesen megfogalmazott értelmező rendelkezéseket. A precíz, taxatív felsorolás minden valószínűség szerint jelentős mértékben megkönnyíti a megszületendő jogszabály értelmezését és alkalmazását.

Az előzőekben előrebocsátottak mellett szeretném azonban aggályainkat és javaslatainkat is elmondani. Kérjük annak megvizsgálását, hogy az önvédelmi célú lőfegyver tartására jogosultak körének a javaslat szerinti drasztikus szűkítése szükséges-e, azt igényli-e a társadalom, illetve a társadalom érdekeit szolgálja-e. A javaslat szűkítési koncepciójának ugyanis sem kriminológiai, sem biztonsági, sem igazgatásrendészeti indokait nemigen látjuk. Indoklást nem igénylő, közismert tény ugyanis, hogy a legálisan birtokolt lőfegyverrel rendelkező személyek fegyverükkel elenyésző, csekély számban valósítanak meg - többségében gondatlan - kriminológiai jellegű jogsértést, éppen ezért ez okból a lőfegyvertartási jogosultság beszűkítését nem minden esetben látjuk indokoltnak. A javaslat ugyanakkor valós és elfogadható korlátozási okot nem tartalmaz. A jogosultság szűkítését ellenzőkkel szemben kommunikációs szinten felhozott azon nem érdemi váddal, hogy az álláspontjukat nem egy esetben régi státusszimbólumokkal összefüggő nosztalgia motiválja, annak napjainkban való komolytalansága miatt nem kívánok foglalkozni.

Szükségesnek ítéljük meg annak az ismétlését és megvizsgálását, hogy a szabályozás jelenlegi formája a társadalmi célját tekintve nem vezetne-e a kitűzött céllal ellentétes eredményre, álláspontunk szerint ugyanis az a jelenlegi formájában nem a bűnözés visszaszorítását, hanem az önvédelem hatékony eszközének megvonását, így a többségében bűnözői körök kezében lévő illegálisan tartott fegyverek összetétele és nagy száma miatt az áldozatok számának növekedését segíti elő. Például épp az elmúlt napokban találtak Nyírbátorban rendőrségi kézigránátokat és puskagránátokat egy személygépkocsiban, de ezt csak példaként említem. Különösen érvényes e megállapodás azon személyi kör tekintetében, akik foglalkozásuknál, közmegbízatásuknál vagy közjogi státusuknál fogva fokozott veszélynek vannak kitéve, így felsorolhatnám az országgyűlési képviselőket, de a meghatározott szintű állami vezetőkre, minisztériumi vezetőkre s másokra is gondolok.

Jelenleg körülbelül 23 ezer darab önvédelmi lőfegyver van állampolgárok jogos birtokában, és az említett személyi kör ebből jelenleg csak 6 ezer darabot birtokol. Frakciónk nem látja semmilyen akadályát annak, hogy az élet és a testi épség fokozott védelme érdekében alanyi jogon ezekkel a kérdéssel foglalkozzunk; mint mondtam, az országgyűlési képviselőknek, minisztériumi tisztségviselőknek, bíráknak, ügyészeknek a körét át kell gondolni. Megítélésünk szerint ez körülbelül 6 ezer lőfegyvertartási engedély jogosultságát jelentené, felhívom ugyanakkor tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy ez a szám csak az alanyi jogosultságot, nem pedig a tényleges lőfegyvertartások számát jelentii.

Felülvizsgálatra ajánljuk a javaslatnak azt a részét, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai nem alanyi jogon kapnának lőfegyvertartási jogosultságot, hanem csak a szolgálati elöljárók engedélyezésével szolgálati maroklőfegyverüket tarthatnák maguknál önvédelmi fegyverként - erre később még visszatérek.

Ezen elvi fenntartások és javaslatok megfontolásra ajánlása mellett jelzem, hogy a javaslat jelenlegi konstrukciójában több olyan, kellően nem kidolgozottnak tűnő normaszövegrészt és fogalmazási, szerkesztési ellentmondást találunk, amely részben összefüggésbe hozható a kodifikációs munka lázas tempójával is. Kidolgozatlanságot elsősorban a javaslatnak a lőfegyver és a lőszer megszerzésének, tartásának a szabályait rögzítő IV. fejezetében lehet észlelni, a javaslat e fejezetében található normaszöveget olvasva nehezen lehet eligazodni, hogy az élet és a testi épség fokozott védelme érdekében a természetes személyek milyen köre milyen feltételek mellett és milyen eljárás során kaphat lőfegyvertartási engedélyt. Ugyanakkor az engedélyezési eljárást tartalmazó szabályok között mindenütt nyomon követhető - döntően szubjektív elemeken nyugvó - olyan jogkörjavaslat, jogosultság is... - nemegyszer megduplázódott.

A 28. § b) pontja értelmében a közvetlen munkahelyi vezető, helyesen: a közvetlen szolgálati elöljáró az ott felsorolt fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai részére a szolgálati lőfegyver önvédelmi célú birtoklását engedélyezheti. E meggondolást nem tartjuk szerencsésnek, hiszen minden esetben olyan nagy hatású katonai maroklőfegyverről van szó, amelyet önvédelmi célra nem ajánlatos felhasználni.

A javaslat 28. § (5) bekezdése - miként az előzőekben már általánosságban utaltam rá - az engedélyezést illetően szintén olyan kétszeres diszkrecionális jogkört tartalmaz, amely a javaslat céljával ellentétes, szubjektív és eredményekben megfontolásra lehetőséget ad. Egyébként a 28. § (1)-(5) bekezdései az engedélyezési felelősség tudatos megosztása gyanúját is keltik.

A javaslat több kodifikációs, technikai tévedést, illetve elírást is tartalmaz. Így a 28. § (7) bekezdése az (1) bekezdés a)-d) pontjára hivatkozik, jóllehet az (1) bekezdésnek a d) pontját nem is találtam meg. Továbbá a 31. § (2) bekezdése a 8. § (1) bekezdésének a)-h) pontjaira hivatkozik, bár itt nyilvánvalóan a 7. §-ra kell hivatkozni. Ugyanakkor nem érthető, hogy a jelzett hivatkozásban mint a lőfegyver és lőszer tartására jogosító engedély megadását kizáró további körülményt a 7. § i) pontját miért nem tüntette fel.

A javaslat 28. § b) pontja szerint a fegyveres szervek hivatásos állománya vonatkozásában indokolatlannak tartjuk, hogy a lőfegyvertartásra vonatkozó engedély megadását külön jogszabályban meghatározott, elméleti ismereteket, illetve gyakorlati jártasságot igazoló vizsgához köti. A 29. § b) pontja ugyanis ebben a tekintetben kivételt nem tesz.

Végül szükségesnek látjuk, hogy az előterjesztő a javaslattól elkülönítetten tekintsen át minden további szabályozási és állami felépítésű lehetőséget a mára tűrhetetlen nagy számú és a közbiztonságra nagy veszélyt jelentő illegális fegyvertartás visszaszorítására. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a lőfegyvertartás tervezett szabályozása csak akkor töltheti be társadalmi feladatát, ha a társadalom tagjainak egyéni vagy csoportos veszélyeztetettségét a jelenlegihez képest lényegesen csökkenti.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt képviselői frakciójának álláspontját ekként kifejezve megismétlem: a lőfegyvertartásra alanyi jogon jogosultak körét kifejezetten határozza meg, egyben a frakció nevében most elmondottakat próbálja hasznosítani, és tegye megfontolás tárgyává.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)