Felszólalás adatai

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Miniszter Úr! A menedékjog, az idegenrendészeti szabályok, az egész menekültügyi politika alapvetően és meghatározó módon emberi jogokat érint. Azt hiszem, hogy az állítás nem szorul külön bizonyításra, de ha erről egyetlen pillanatra is elfeledkeznénk, elegendő, ha elolvassuk az Európai Unió éves országjelentéseit, elegendő, ha figyeljük az emberi jogi szervezetek dokumentumait, és elegendő, ha például az Egyesült Államok legfrissebb külügyminisztériumi jelentését mérlegeljük, és a benne foglaltakat megszívleljük.

De mi, akik országgyűlési képviselőként évente meghallgatjuk az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a jelentését, tudjuk azt, hogy a magyar jogrend is erősen figyeli a menekültek emberi jogait, és tudhatjuk azt is, hogy éppen Gönczöl Katalin az éves jelentésében ennek az emberi jognak a komplexitására is felhívta a figyelmünket. Hiszen nem csupán a menekültek emberi jogaiért tartozunk felelősséggel, hanem felelősséggel tartozunk azokért is, akik velük dolgoznak, és felelősséggel tartozunk azért a közösségért, amelyet a menekültek vagy menedéket kérők ittléte közvetve vagy közvetlenül érint.

Több képviselőtársam utalt már a Magyarországon fejét felütő idegengyűlöletre, xenofóbiára. Figyelmeztetnek erre minket az európai dokumentumok is, legutóbb az ECRI második jelentése. Én szeretnék optimista lenni, és szeretném azt hinni, hogy ma Magyarországon nincs fenyegető idegengyűlölet, de azt tudom, és az egyik mai felszólalás is meggyőzött erről, hogy az idegenekkel szembeni fenntartás, tartózkodás több mint az ismeretlennel szemben táplált általános félelem. És ha itt a parlamentben is megjelenhet olyan hang, amely mögött megbújik az idegengyűlölet, akkor a mi politikai felelősségünk erősebb, mint ahogy azt gondolnánk.

A felszólalásomban összesen két kérdésről szeretnék szólni, mind a kettő az emberi jogokhoz és a menedékügy, a menedékjog általános problémáihoz kapcsolódik. Az eddigi felszólalásokban az európai uniós csatlakozási folyamatról leginkább úgy esett szó, mint a jogharmonizációs kényszert kiváltó eseménysorról. Kevesebbet beszéltünk az uniós csatlakozási folyamat mögött lévő társadalmi változások szükségességéről, és azokról a társadalmi folyamatokról, amelyek Magyarországon feszültséget kelthetnek, feszültséget válthatnak ki. És ezek között a társadalmi változások között ott van az a tény, hogy szükségszerűen szaporodik a Magyarországra illegálisan érkező külföldiek száma, akik nem Magyarországot tekintik célországnak. Üldöztetésnek vannak kitéve az otthonukban, vagy egyszerűen csak jobb életre vágynak, emberi körülményekre vágynak, és keresik azt a helyet, azt az országot, ahol ezt megtalálhatják.

Magyarország bizonyos értelemben tranzitország, hiszen Magyarországon át akarnak kelni, néha embercsempészek kezére jutva, és valahol Nyugat-Európában szeretnének letelepedni. De éppen a határőrizet eredményessége, a rendészeti szervek eredményes munkája felfedi az ittlétüket, és innentől kezdve már Magyarország számára jelentenek jogi és emberi felelősséget. De szaporodhat a Magyarországon menedéket kérők száma azért is, mert Magyarország az uniós országok számára biztonságos harmadik ország, és visszaküldik - eddig is megtették, és ezután még inkább meg fogják tenni - őket Magyarországra, itt válnak menedékjogot kérővé; ha pedig csatlakozni fogunk az Európai Unióhoz, akkor mint az eljárás lefolytatására illetékes országba fognak kerülni. Számolnunk kell tehát azzal a ténnyel, hogy a Magyarországon menedékjogot kérők száma szaporodni fog, még akkor is, ha a benyújtott menedékjogi kérelemmel együtt ki vagyunk téve annak, hogy a külföldiek száma erősen mozog, változik. Több tízezer külföldi tűnik el az országból, olyanok is, akik menedékjogi kérelmüket egyébként benyújtották.

Én úgy érzem, hogy e mögött az ellentmondásos helyzet mögött meghúzódik a politikai akarat bizonytalansága is. Nem a kodifikátoron kérem számon, de úgy érzem, hogy a politikai akarat bizonytalansága a normaszövegben is ellentmondásokat okoz, hiszen nem tiszta a számomra, és erről Gál Zoltán képviselőtársam már beszélt, hogy mit is akarunk hosszú távon tenni azokkal az emberekkel - és itt nyomatékosan húzom alá a szót: azokkal az emberekkel -, akik itt vannak Magyarországon, akik itt gyökértelenek, akik talán nem is ide akartak jönni, de mégis itt vannak, mi velük a tervünk.

Úgy vélem, hogy az egyik lehetséges szándék lehet az, hogy megpróbáljuk őket a határainkon kívül tudni. Erre számos utaló jel van a normaszövegben, hiszen ha vita van azon, hogy a menekültkérelem elutasítása után a fellebbezésnek mennyi a reális határideje, akkor a túl rövid határidő kelti bennünk azt az érzetet, hogy esetleg az a fontos, hogy minél hamarabb a határainkon kívül tudjuk őket.

(11.40)

Ha a menedékestől a menedékesvédelem visszavonható és ez a visszavonás megindokolható azzal, hogy a menedékes az országot a menekültügyi hatóság hozzájárulása nélkül el akarta hagyni, vagy az együttműködési kötelezettségét megszegte, akkor ez a gyanú újra felmerül. Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának magyarországi vezetője hívja fel a figyelmet arra, hogy a biztonságos harmadik ország fogalma - elnézést a szójátékért - meglehetősen bizonytalan a normaszövegben, és ha bizonytalan és nem mindenben felel meg a legújabb európai elvárásoknak, akkor a gyanú ismét erősödik.

Az ideiglenes védelem jogintézményének ellentmondásai vannak a normaszövegben. Amit a legnehezebb tudomásul venni: a kormány meghatározhatja a védelemben részesíthető menedékesek összlétszámát, ami ellentmond az acquis communautaire-nek és azoknak az alapvető menedékjogi elveknek, melyeknek az uniós csatlakozás folyamatában feltétlenül meg akarunk felelni. Tehát marad a levegőben a kérdés: vajon az-e a fontos számunkra, hogy a határainkon kívül tudjuk az ideérkezőket? Vannak erre utaló jelek a szövegben. Ugyanakkor lehet egy másik fajta magatartás: őrizni akarjuk őket, meg akarjuk akadályozni, hogy eltűnjenek, hogy újabb illegális határátlépéssel próbálkozzanak. Ez az őrzési szándék az eddig érvényes joganyagban igen erős volt, a mostani anyag az európai elveknek megfelelően határozott előrelépést mutat.

Az eddigi kemény őrizetre való törekvést, a közösségi szállásoknak gyakorlatilag idegenrendészeti őrizetként funkcionálását az európai szervek számtalanszor kifogásolták, az országjelentésekben többször szerepelt. Örülünk annak, hogy enyhébbek a szabályok, és örülünk annak, hogy változik az intézményi rendszer, hogy a szigorú őrizetű közösségi szállások helyett nyitott intézményekbe vagy esetleg más módon megtalálható lakóhelyekre távozhatnak a külföldiek. De az ellentmondások változatlanul nyugtalanítanak minket. Egyetértünk azzal, hogy a kiutasítást előkészítő őrizet 30 nap legyen. De nem vagyunk arról meggyőződve, hogy ez a 30 nap biztosan 30 nap. Egyértelművé kell tenni ebben a szabályozást.

Az idegenrendészeti őrizetnek a most nyilván sokkal tágabbá váló jogintézménye is bizonyos aggodalmakra ad okot. Eddig nagyon kevesen voltak idegenrendészeti őrizetben, mert ahogy mondtam, a közösségi szállás gyakorlatilag idegenrendészeti őrizetként funkcionált. Az viszont nem fogadható el számunkra, és úgy ítéljük meg, hogy az emberijogvédőknek ebben teljesen igazuk van, hogy az idegenrendészeti őrizet gyakorlatilag megszüntethetetlen, hiszen az idegenrendészeti őrizet megszüntetéséhez olyan feltételeket szab a normaszöveg, amelyek teljesíthetetlenek. Az idegenrendészeti őrizet elrendelésének az oka egy múltbeli esemény, amely visszamenőleg az időben nem tűnik el és nem szűnik meg.

A két kérdés, amelyet feltettem, hogy a határainkon kívül akarjuk-e tudni azokat, akik a szabályok megszegésével érkeztek az országba, vagy őrizni akarjuk-e őket, sajnos nem fut össze egy harmadik kérdésben, és ahogy Gál Zoltán képviselőtársam erről beszélt, meg vagyok győződve arról, hogy ez az igazi kérdés. Tudniillik nagyon keveset tudunk arról, hogy hogyan akarjuk integrálni azokat, akik kényszerűségből vagy szabad akaratukból Magyarországot választják új hazájuknak. Nagyon keveset tudunk arról, hogy ennek az integrációnak milyen eszközei és lehetőségei vannak, és nagyon keveset tudunk arról, hogy milyen emberi és anyagi eszközöket tudunk mozgósítani azért, hogy az előző két alternatíva ne egymásnak feszülő két kérdés maradjon.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egyetlen kérdésről szeretnék még szólni. A beterjesztett négy törvény feltételez egy újonnan létrejött hivatali hátteret. Ez a hivatal a jelenlegi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal utódja, amelynek még neve sincs, hiszen a bevándorlás jogintézménye éppen ebben a törvényi csomagban szűnik meg. A törvény hivatalnak nevezi, és tudjuk azt, hogy e hivatalnak rendkívül széles körű teendői, megváltozott és megnövekedett hatáskörei vannak.

Nem mondom el sokadszor, amit már sokszor elmondtam, hogy mindig fenntartásaink vannak az új csúcshivatalokkal kapcsolatban. De el kell hogy mondjam, a jogalkalmazást és a jogkövetést rendkívüli módon megnehezíti, hogy ennek az új hivatalnak a funkciói és hatáskörei nincsenek taxálva a törvényben. Tudjuk, hogy területi szervei vannak, csak az indoklásból derül ki, hogy hét regionális szervezettel számolnak. Tudjuk, hogy ezeket a területi szerveket idegenrendészeti hivataloknak hívják majd, de az is kiderül a normaszövegből, hogy idegenrendészeti szervei a határőrségnek is változatlanul vannak. Nem tudjuk, csak az indoklásban olvassuk, hogy az idegenrendészeti állomány és a hivatal köztisztviselői állománya részben összeolvad, és tájékoztatásból tudjuk, hogy az eredeti jogállásukat megtartják. Tudjuk azt, és az indoklásból világosan kiderül, hogy a hivatal hatásköröket vesz át a rendőrségtől, a határőrségtől és a közigazgatási hivataloktól. Kaptam - feltehetően a főigazgató asszonytól, és köszönöm - egy listát, amely egyértelművé teszi, hogy a hatáskörök hogyan rendeződnek át, és az új hatáskörök a hivatal kompetenciájában mit jelentenek. De ez a lista nem lesz a kezében sem a menedékjogot kérőnek, sem a vidéki ügyvédnek, aki őt képviseli. Én nem tudom, hogy nem lehetne-e egy mellékletbe ezt a felsorolást betenni, megkönnyítve ezzel a jogalkalmazást és az önkéntes jogkövetést.

Végül meg kell említenem, hogy osztjuk az ENSZ menekültügyi főbiztossága képviselőjének és az emberijogvédőknek azt a kételyét, hogy a másodfokú eljárás a hivatal kebelén belül marad és a bírósághoz csak nem peres eljárásban lehet fordulni. A bíróság természetesen ebben az eljárásban a kérelmezőt már nem hallgatja meg.

Tisztelt Ház! Én magam nem vagyok felkészülve arra, hogy abban a kissé akadémikus vitában, hogy időszerű-e a törvény módosítása, a magam voksát letegyem. Meg vagyok győződve arról, hogy mindig van egy jobb pillanat. De ha mindig a jobb pillanatra várunk, akkor azt sem tesszük meg, amit itt és most szükséges és lehetséges megtennünk. Éppen elégszer foglalkozott a bizottság ezzel a témakörrel ahhoz, hogy komolyan vegye az ENSZ menekültügyi főbiztosságának kérését, az emberijogvédő szervezetek sürgetését a most lehetséges és szükséges lépések megtételére.

Ezért mi a törvénymódosítás tényét nem ellenezzük. Úgy gondoljuk, hogy az elfogadás feltételeiben ugyanúgy kell együttműködnünk az előterjesztővel, mint ahogy azt annak idején az úgynevezett maffiacsomagnál tettük. Én nem azt mondanám, hogy kompromisszumkészek vagyunk, azt mondanám, hogy döntésünket ennek a tárgyalásnak az eredménye fogja meghatározni, és ha a tárgyalások végeredménye az lesz, hogy a számunkra kétséget jelentő pontok esetében, vagy a számunkra elfogadhatatlan pontok esetében józan megállapodásra jutunk, akkor azt hiszem, a módosítást sürgetők elvárásai is megvalósulhatnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)