Felszólalás adatai

Egyfelől valóban kulcskérdés, hogyan lesz pénze erre az önkormányzatoknak, mert Hegedűs Lorántné képviselőtársam az előbb kiválóan elmondta, én csak röviden összefoglalnám. Elképzelhető, hogy azért kell majd bevezetni új helyi adókat, vagy megemelni a meglévő helyi adókat, azok mértékét, hogy kitermelje azt az összeget a többség, amit aztán ki kell fizetni majd segélyekre. Másrészt nem hangzott el, legalábbis addig, amíg én bent voltam az ülésteremben, és az idő nagyobb részében itt voltam egyébként, néhány alapvető fogalommeghatározás, egy alapvető igazság kimondása. Bármennyire is könyörtelen, vagy bármennyire is keménynek tűnik, nem hallottam még azt a mondatot, hogy különösen az átmeneti, temetési segélyre, rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra, összefoglalóan: az önkormányzati segélyre rászorulóknak bizony legszerényebb becsléseim szerint is a 70-80 százaléka cigány származású.

Korábban ezt legalább 90 százalékra tettem, ami azt mutatja, hogy egyre inkább növekszik a nem cigány származású, segélyre rászorulók száma is. Sajnos olyan mértékű az elszegényedés, olyan méreteket ölt a mélyszegénység, hogy egyre több a nem cigány ember is, aki erre rászorul. De akár személyes tapasztalataim, közvetlen vagy közvetett tapasztalataim is arra mutatnak, hogy pláne a cigányság nemzeten belüli számarányát tekintve szélsőségesen magas a rászorulók aránya. Ennek természetesen rengeteg olyan oka van, ami nem feltétlenül az önkormányzatiság világához, az önkormányzati szférához kapcsolódik. Rengeteg olyan dolgot rontott el az elmúlt 23 évben valamennyi kormány, ami arra ösztönözte nem kizárólag, de túlnyomó többségében a cigány embereket, hogy segélyekre vagy megélhetési gyermekvállalásra rendezkedjenek be.

Mindenesetre valóban előremutató része a törvénynek, kétségkívül elismerésre méltó, hogy megpróbálja egyszerűsíteni, egységesebbé, átláthatóbbá, érthetőbbé és alkalmazhatóbbá tenni azzal, hogy három ellátási formát összevon, és önkormányzati segély névre kereszteli, önkormányzati segély jogcímen adható mindez. Bizonyára az illetékes kormány és köztisztviselő kollégák el fogják készíteni hamarosan azokat a mintarendeleteket is, amelyekkel a legkisebb településeken, ott is, ahol nincs már önálló önkormányzati hivatal vagy polgármesteri hivatal, a köztisztviselő kollégák majd dolgozhatnak, akár a jegyző, akár más kollégák annak érdekében, hogy a képviselő-testületek minél hamarabb el tudják majd fogadni ezeket. Tehát erre az iránymutatásra, pláne a sokszor szakemberhiányban szenvedő kistelepüléseknek feltétlenül szükségük van.

Ugyanakkor nem látjuk elég határozottnak, igazából, futballnyelven fogalmazva, az átütő erőt nem látjuk a javaslat egy-két pontján. Nyugodtan tovább lehetne menni a lakókörnyezet rendben, tisztán tartásától a törvény szintjén. Kétharmados felhatalmazás mellett ne menjünk el rendeleti szabályozás felé, hölgyeim és uraim, semmi értelme! Ha valaki kétharmados felhatalmazást kapott, az abszolút nincs rászorulva arra, hogy rendeleti szinten szabályozzon. Tehát nem is kormányrendeleti vagy miniszteri rendeleti, hanem törvényi szintre kell emelni bizony a haszonnövény-termesztés és a haszonállattartás szabályait. Nemcsak azért, mert a munka nemesít alapon majd valóban visszaszoknak azok a munka világába, vagy talán újra felveszik a munkát azok, akik már két generáció óta leszoktak erről, hanem azért is, mert a mindennapi betevő megtermelése szempontjából nagyon fontos. Nemcsak azért, mert egyébként jó magyar földben termett, egészséges élelmiszert tudnak fogyasztani, hanem azért is, mert nagyon sokat segítenek elsősorban magukon, és nagyon sokat segítenek az önkormányzati kasszán és az államkasszán. Hiszen vélhetően sokkal kevesebb segélyre szorulnak rá, mivel a legalapvetőbb, a létfenntartáshoz, a biológiai fenntartáshoz, a biológiai minimumhoz szükséges növényeket meg tudják termelni, állatokat tudnak tartani. Itt nem csak a cigány kisebbséggel van probléma. Ugyanis azt látom, hogy az elmúlt 20 évben a magyar politika mesterien leszoktatta, nyilván önhiba is van ebben, de a politika is fő felelős, mesterien leszoktatta az embereket mindenfajta háztáji termelésről. Már faluhelyen is ritkaságszámba megy, ha megtermeli valaki a mindennapi létfenntartáshoz szükséges élelmiszert. Ha egy vagy két hétre bezárnának a vegyesboltok vagy a nagy kereskedelmi áruházláncok, bizony itt éhínség ütné fel a fejét.

Ezt azért tartom ilyen fontosnak elmondani, mert miniszterelnök úr a tavaly őszi, ülésszakot megnyitó beszédében egyértelműen utalt arra, hogy erősen kell tartani egy valószínű élelmiszerár-robbanástól, és ennek következményeként akár élelmiszerhiány is felléphet. Tehát nemcsak az önkormányzati segély csökkentése szempontjából, nemcsak a munkára való visszaszoktatás, rászoktatás szempontjából fontos, hanem adott esetben, kritikus nemzetgazdasági, világgazdasági helyzetben akár a túlélést is jelentheti ezeknek az embereknek. Ezt tehát mindenképpen bele kellene venni a normaszövegbe, ez egy súlyos hiányossága ennek a javaslatnak.

Nem ördögtől való az, hogy egyre szigorúbb kötelezettségeket, egyre magasabb szintű kötelezettségeket támasztunk azokkal szemben, egyre komolyabb kötelezettségeknek kell eleget tenni azoknak, akiket a mi adóforintjainkból, az általunk megtermelt, befizetett adóforintokból és járulékokból segélyeznek.

(12.10)

Természetesen - erre utaltam egyik kétperces felszólalásomban is - alapvető és éles különbséget kell tenni azok között, akik önhibájukból kifolyólag, nekik felróható okokból kerültek ilyen helyzetbe, és azok között, akik nekik nem felróható okból, tehát önhibájukon kívül kerültek ilyen szorult helyzetbe. Itt egyébként a kistelepülések előnyben vannak, hiszen egy kistelepülésen, egy kisebb faluban azért "mindenki ismer mindenkit" alapon könnyebb eligazodni a helyi viszonyok között. Minél nagyobb egy település - ez egyébként már egy körülbelül 4-5 ezres településméretnél is problémát okoz -, annál kevésbé ismerik egymást az emberek, annál kevésbé átlátható egy rendszer, egy nagyobb városban pedig már nagyon nehezen lehet megítélni, hogy valaki valóban saját hibájából vagy önhibáján kívül került nehéz helyzetbe.

Sokszor nagyon nehezen ellenőrizhető az adott család jövedelmi, vagyoni viszonya. Elképzelhető, hogy papíron megfelelnek akár a 100, akár a 130 vagy a 150 százalékos szintnek az örökségi nyugdíjminimumhoz viszonyítva, de nagyon gyakori - ezt államtitkár úr nagyon helyesen elmondta, és már nagyon régen hiányoltam egy ilyen bűvös mondatot kormányzati szereplők, kormánytagok megszólalásából -, hogy sokszor S osztályos Mercedesszel, 7-es BMW-vel közlekedő, bivalyerős, életerős, vastag arany nyaklánccal feldíszített, sűrűn kitetovált fiatalemberek mennek be segélyekért a polgármesteri hivatalokba. Az embert - a köztisztviselő kollégát, a jegyző kollégát - a gutatütés kerülgeti, mert nem tudjuk megfogni, mert a luxuskocsi rendszerint valamilyen közeli hozzátartozónak, egy nem a háztartásban élő, más állandó lakcímre bejelentkezett közeli hozzátartozónak a nevén van, tehát a jogosultsági feltételt, a rászorultságot alapvetően megkérdőjelező vagyontárgy egész egyszerűen egyértelműen bizonyítható módon nem az ő nevükön van. Természetesen ez borzasztó demoralizáló hatással van egyrészt a valóban rászorulókra is, másrészt pedig azokra, akik keményen dolgoznak, és adott esetben csak 1-2 ezer forinttal maradnak le az ilyen ellátásokról. Akiknek 1-2 ezer forinttal meghaladja a jövedelmük az adott jövedelemszintet - jelen esetben majd a 37 050 forintos szintet - , elvileg papíron nekik már nem adható az a támogatás, amit mások viszont némi ügyeskedés árán megkapnak. Ezeket az áldatlan állapotokat kell tehát felszámolni. Éppen ezért kell akár a lakókörnyezet rendben tartásán szigorítani, akár pedig a haszonnövény-termesztést, haszonállattartást előírni.

Másrészt persze jön a kérdés, hogy ki fogja ezt ellenőrizni, mert akkor itt nemcsak önkormányzati segélyezési kérdésről beszélünk mi, kérem szépen, hanem rendvédelmi kérdésről is. Most nem a korábbi munkahelyemre, Kocsordra gondolok, félreértés ne essék, nem akarom az ott élőket ok nélkül megbántani, mert az átlaghoz képest Kocsord ilyen szempontból a béke és a nyugalom szigete. Mi van azokkal, ki fogja megvédeni azokat a köztisztviselő kollégákat, amit esetleg itt, a Kossuth téren nem érzékelnek, amit a parlamentben senki nem érzékeli, ott viszont helyben fenyegetve vannak? Ki fogja megvédeni azokat a polgármestereket, akiket bizony igen keményen meg szoktak fenyegetni ezek a személyek, ha nem adnak azonnal olyan összegű átmeneti segélyt - most majd önkormányzati segélynek fogjuk hívni -, amelyet éppen ők elképzelnek, vagy éppen az aktuális élethelyzetükből kifolyólag úgy érzik, hogy nekik arra szükségük van? Gyakori az ezzel való bizniszelés is; pláne akkor, ha az adott falu közelében van egy nagyobb település, mindjárt átjelentkeznek oda, rögtön találnak egy havert, cimborát, rokont, ismerőst, bárkit - elég nagy a család alapon -, és adott esetben az 5 ezer helyett mindjárt 20 ezer forintos segélyeket tudnak felvenni.

Nagyon sok tehát az ügyeskedés, nagyon sok a belső igazságtalanság, nagyon sok a belső ellentmondás, amely joggal bántja azoknak az igazságérzetét, akik egyrészt ezeket az igényeket elbírálják - legyen az polgármester korábban, önkormányzati bizottság, képviselő-testület vagy köztisztviselő -, joggal bántja azokat, akik rászorulnak, és joggal bántja azokat, akik megtermelik ezeket a pénzeket, és adott esetben aztán alaptalanul támadják azokat is, akik valóban megérdemlik ezeket az ellátásokat. Nagyon sok olyan belső ellentmondás van tehát, amit viszont nem látok, nem tudom kiolvasni ebből, még akkor se, ha nagyon-nagyon akarom, és a legjobb szándékkal megpróbálok belemagyarázni olyat, ami nincs benne, ami egyébként alapvetően sem lenne szerencsés, amit nem fogunk tudni ezután sem megoldani.

Egy kicsit a munkaügyi vetületére átevezve a problémának, ha tetszik önöknek, ha nem, a közmunkaprogram ugyanolyan csőd az esetek döntő többségében - tisztelet a párját ritkító kivételnek -, mint volt a szocialista kormányzat idején. Ha úgy tetszik, ez egy ilyen politikai kemény drog, amivel kezelhetik magukat, mondhatják, hogy ennyivel meg annyival javult a foglalkoztatottság, csak kérdezzék meg azokat is, akik végignézik ezeknek a közmunkásoknak a tevékenységét; tisztelet a kivételnek, nem veszek mindenkit egy kalap alá, és nem általánosítok. Sajnos, a legtöbb esetben most is az van, mint 2002-2010 között volt, hogy napi egy óra munka után hazamennek, aláírják a jelenléti ívet, és angolosan távoznak, vizet gereblyéznek, havat lapátolnak halált megvető bátorsággal az út egyik oldaláról a másikra. Ennek semmilyen közösségi haszna nincsen; ahelyett, hogy valóban érdemleges, valóban értékteremtő munkát végezne, mondjuk, a település egy kültéri vagy beltéri árok- vagy csatornarendszerét tisztítaná, vagy valóban megindulnának például a mi környékünkön is azok a beruházások, például a sokat emlegetett M49-es gyorsforgalmi elkerülő út Őrtől Mátészalkán át egészen Csengersimáig, jelenlegi országhatárunkig, ami több ezer vagy több tízezer embernek tudna munkát teremteni. Ha megfordítanánk a sorrendet, nem a gép helyettesítené az emberi munkaerőt, hanem ahol csak fizikailag lehetséges, az emberi munkaerő venné át a gépi munka erejét, annak érdekében, hogy minél több embernek tudnánk értelmes és valódi értékteremtő munkát adni. Egyébként biztos, hogy javulna a helyzet, hiszen ezt ők is úgy élnék meg - mármint a közmunkások -, hogy végre ők is valami komolyabb és olyan munkát végeznének, aminek valóban van látszata és kézzelfogható vagy szemmel látható eredménye. Sajnos, a közmunkaprogram döntő többsége ilyen módon tehát ablakon kidobott pénz, egy látszatrendszernek a fenntartása.

Akkor nézzük meg a családtámogatási rendszerekkel való összefüggéseit! Erről sem volt még szó, hogy ezzel is sokszor milyen módon vannak visszaélések, és milyen alapvető, de nagyon szükséges és elodázhatatlan változásokat nem hajlandóak önök egyelőre beterjeszteni, pedig kénytelenek lesznek, mert hiába adjuk be mi, ha jobbikosok adják ezt be, akkor rendszerint leszavazzák. Nevezetesen, azt kell végre kimondani és törvényben rögzíteni, hogy bizonyos életkorig - egészen ritka kivételeket leszámítva, mondjuk a 18. vagy 19. életév betöltéséig - nincsen családi pótlék, mert ezek a családok döntő többségében, és ez normaszövegből is kiderül, azért kerülnek abba a helyzetbe, mert idő előtt nagyon sok gyermeket vállalnak. Nem kizárólag, de az esetek túlnyomó többségében ez is a cigány kisebbségre jellemző. Senki nem mondta nekik, hogy a 16. életév betöltése környékén a harmadik vagy a negyedik gyermeket kell várni. A saját szememmel láttam temérdek példát, hogy ez a helyzet. Ha valaki egy bizonyos életkor előtt pláne nem is egy, mert éppen úgy sikerült - van ilyen, emberek vagyunk, megtörténik -, hanem három, négy, öt gyermeket vállal, akkor ne a többségi adófizető társadalom tartsa el ezeket a gyermekeket. Egyébként is már régóta mondjuk, a Jobbik programjának már 2010-ben is az egyik alapköve volt, hogy a családi pótlék alanyi jogon legfeljebb két gyermekig jár, kettőnél több gyermek esetén pedig valamilyen szintű, valamilyen időtartamú - lehet ezen vitatkozni, hogy milyen mértékű - munkaviszonyhoz kötve, adókedvezménnyé átalakítva, hogy valóban a dolgozó emberek és azok a családok vállaljanak gyermeket, ahol valóban tudnak és akarnak is dolgozni.

Továbbra sem rendezi ez a javaslat egy kérdést, bár lehet, hogy nem is ebben a törvényben, hanem egyéb törvényekben kellene ezt megfogalmazni. Ne csak simogassuk meg kapargassuk a probléma felszínét, hanem mondjuk ki nyíltan, és beszéljünk őszintén, hogy mi történik azokkal, akiknek esze ágában sincsen dolgozni, akik nem akarnak dolgozni, pedig egyébként életerősek, mind pszichés, mind fizikai állapotuknál fogva erre kiválóan alkalmasak lennének, akik úgy gondolkodnak, hogy inkább megélnek kevesebből, nem mennek el dolgozni. Ezt személyesen megtapasztaltuk odahaza, Csengerben, a családi gazdaságunkban is, ahol több tucat embernek adunk - pláne szüret idején - munkát, rengeteg cigány embernek is, és bizony finoman szólva is nagyon változó a munkakedv; szokták volt mondani, hogy két hétig egy helyben miniszterek se tudnának lenni.

Akkor ilyen munkafegyelemmel, ilyen habitussal, ilyen vérmérséklettel vajon milyen változást várunk? Csak akkor, ha ezt a réteget keményen, a törvény szigorával és szigorú betartatásával szorítjuk rá erre. Azt pedig akár az önkormányzati segélyek, akár az egyéb kérdések kapcsán egyszer s mindenkorra ki kell mondani, és a leghatározottabban tiltakozni kell az ellen, ami borzasztóan rossz megítélést eredményez a tisztességes cigány emberek esetében, illetőleg egyébként a dolgozó többség esetében, amivel sokszor ezek az emberek dicsekednek - idézőjelben. Nem akarom a parlament méltóságát megsérteni, véletlenül sem akarok obszcén kifejezéseket használni ebben a Házban, de azért megpróbálom a lehető legfinomabban megfogalmazni, ami az önkormányzati segélyekért való sorbaállás szempontjából gyakori: a nagyszámú gyerek miatt kérik, amikor azzal dicsekednek, azzal hergelik a tisztességesen dolgozó embereket - megint mondom, próbálok nagyon finom maradni -, hogy ők a nemi szervükből is kiválóan meg tudnak élni, akkor minek dolgozzanak. Ezt a problémát a kétharmados többség egyelőre nem is kezeli.

Kételkedhetnek a szavaimban, de nyugodtan higgyék el, hogy semmi túlzás nincs benne. Megélt tapasztalatok - nem is feltétlenül kocsordi, hanem más tapasztalatok - tömkelege, több tucat ilyen személyes tapasztalatom volt. Ezt meg kell szüntetni; gyermeket csak az vállaljon, aki tisztességgel fel akarja nevelni, és ne az, aki sunyi, alattomos módon aztán a gyerek egészségi állapotára meg a számára hivatkozva meg akar ebből élni, főleg ne a többség adóforintjaiból.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(12.20)