Felszólalás adatai

A már említett derivatívák esetében - nem kívánok ismétlésbe bocsátkozni, inkább további kérdéseket vetnék fel az elhangzottakhoz képest - nagyon fontos az, hogy a spekulánsok felderítését lehetővé teszi-e az a szabályozási környezet, amely kialakulófélben van Magyarországon. Elhangzott hivatkozásként, hogy nem fogják tudni felderíteni, kik spekulálnak Magyarország és a forint ellen, mert az úgynevezett fedezeti alapok, a hedge fundok mögött nem a közvetlen spekulánsok állnak, hanem brókercégeken, közvetítő társaságokon keresztül manipulálnak, adott esetben pedig a londoni székhelyű bank, amelyik érintett az ügyletben, ügyfelei titoktartási előírásaira hivatkozva nem fogja kiadni azokat az adatokat, amelyek által fel lehetne deríteni, hogy ki indított támadást Magyarország ellen. Ugyanakkor legalább egy gondolatkísérletet megérdemelne az, hogyan lehetne a PSZÁF-ot felhatalmazni arra, milyen jogosítványok, milyen eszközök birtokában lehetne képes arra, hogy megtalálja a Magyarország ellen spekulációs támadásokat végrehajtókat, erre ugyanis mára már lenne lehetőség.

Nem kívánok kitérni a salátatörvény kis- és középvállalkozások tőzsdére vitelét vagy vonulását megkönnyítő kitételeire sem, mert bár nagyon örülnék, ha sikeres magyar cégek tömegesen jutnának ebbe a fázisba, de nem ez a magyar rögvalóság. Ma Magyarországon nem az a realitás, hogy a kis- és középvállalkozások akárhogyan is tőzsdére jussanak, hanem hogy életben maradjanak, éppen ezért én az előterjesztés azon részéről szeretnék a legtöbbet beszélni, amely egy nagyon alulértékelt terület, nagyon alulartikulált terület, ez pedig az úgynevezett helyi pénzek kérdésköre. Nagyon nehéz itt a megfogalmazást is megfogni, hiszen ezen pénzhelyettesítő eszközök esetében nem árt feltárni, honnan indult ez az egész folyamat, mekkora lehetőségeket rejt, és bizony itt a fogalmi tisztázásig sem jutott el a magyar politikum, ezért én nagyon örülök annak, hogy legalább ezen vita során, szűk keretek között, de beszélhetünk róla.

Nyilvánvalónak tartom azt, hogy amikor helyi pénzek rendszeréről beszélünk, akkor egy óriási lehetőségről van szó, a helyi közösségek, kisközösségek esetében egy igazi, valódi kitörési pontról. Nagyon jól tudom azt, hogy az 1934-ben indított líra esetében, amely Svájcban mintegy 65 ezer elfogadóhelyen is elfogadható, sem történt meg az az áttörés, hogy a helyi pénz vagy pénzhelyettesítő átvette volna az alappénz szerepét. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet önmagában vett cél a hasonló rendszerek felerősítése, azt viszont állítom, hogy erős helyi pénzhálózatokkal bizony a globális futószalagról való leválás legalább részben megvalósulhat, és önépítő közösségeket erősíthetünk, helyi vállalkozások erősödhetnek. Nagyon sokat és nagyon nagy mértékben lehet formálni a vásárlói magatartáson azáltal, hogy adott esetben helyi termékre bocsátjuk ki azt az utalványt, és nem az idegen multinak a szemetét vásárolja meg a helyben élő polgár, végül pedig a pénz cirkulációjának helyben tartása, a minél nagyobb arányú helyben tartása is megvalósulhat általa.

A probléma az, hogy az, ami az előterjesztésben a pénzhelyettesítők körül, környékén megjelenik, az egyszerűen szemét, tűzre való, értékelhetetlen, hiszen olyan ellentmondások találhatók ebben a törvényjavaslatban, amelyek nemhogy nem segítik a helyi pénzek és pénzhelyettesítők felfutását, hanem adott esetben akadályozhatják azt. Vagy a pénzhelyettesítők közé nem sorolják be az úgynevezett kafetéria- és különböző éttermi utalványokat - ez nagyon helyes, hiszen egyszer használatos dolgoknak itt nincs helyük -, de önmagában az, hogy a pénzügyi szféra bele kíván nyúlni ebbe a területbe, általam nem támogatható, de ha megteszi, legalább tegye meg jól. Van például két kikötés, az egyik, hogy pénzhelyettesítő kibocsátása esetén 10 milliós jegyzett tőkét vár el az előterjesztő. Ez egy olyan szűkítő feltétel, amit egyébként meg lehet indokolni, ha vissza kell cserélni azt a helyi pénzt valós termékre, pénzre, bármire, legyen meg ennek a fedezete. Tehát ez egy jogos igényként is tálalható, de van egy második feltétel is, letétbe is kell helyezni a beváltási értéket a banknál.

(17.50)

Érdekes módon egy banknál kell ezt letétbe helyezni, nincs ott egy értelmes bővítő feltétel - nagyon remélem, hogy gondolni fognak erre -, hogy adott esetben állampapírba vagy kincstárjegybe is lehessen ezt a letétet fektetni. Miért a bankokat gazdagítjuk? Miért nem lehet a magyar államot gazdagítani ezzel a kötelezően letétbe helyezendő összeggel? S nagyon fontos az is, hogy itt van két szűkítő feltétel, a 10 milliós jegyzett tőke és az, hogy banki letétbe kell helyezni ezt a háttérértéket. Miért nem elég csak az egyik? Vagy az egyik, vagy a másik bőven elegendő lenne, ha csak fedezeti szempontokról beszélünk. A kettő együttesen teljesen értelmetlen szűkítést tartalmaz. S még egyszer mondom, annak végképp nincs értelme, hogy csak a banknál kelljen ezt letétbe helyezni. Miért nem lehet kincstárjegybe vagy állampapírba fektetni? Nincs olyan épeszű indok, ami ennek ellentmondana.

Tovább folytatván a sort azt is látnunk kell, hogy jelen pillanatban kibocsátásra jogosult a részvénytársaság, a kft., a szövetkezet. Itt is egy értelmetlen leszűkítés következik be, hiszen két nagyon fontos kör hiányzik ebből. Mi van az önkormányzatok társulásával, ami a helyi önszerveződés csúcsa lehetne? Ezeket is be kellene vonni ebbe a körbe, mert tőlük várható az, hogy széles körben tudjanak élni ezzel az eszközzel. S bizony idesorolandók az alapítványok is, tehát jellemzően olyan szervezetek, ahol a nem profitorientált mivoltuk lehetővé teszi azt, hogy valóban a helyi közösségek gyarapodására próbálják ezt a tevékenységet folytatni. Megint csak azt látjuk, hogy értelmetlen szűkítő feltételek szerepelnek a törvényjavaslatban, amely így nemhogy nem érheti el a célját, hanem ellenkező hatást is kifejthet. Tehát az önkormányzati társulások és az alapítványok körbe vonása elengedhetetlen, nélkülözhetetlen feltétele bármiféle támogatásnak.

Formai elemeket is megszabnak a helyi pénzeket, pénzhelyettesítőket illetően, de óriási túlzásba esnek. Azért mondhatom, hogy túlzásba esnek, mert elvárják azt, hogy mondjuk, a badacsonyi koronára vagy akármilyen képzeletbeli néven illetett pénzhelyettesítőre a forintértéket is nyomják rá. Ezzel az a probléma, hogy amellett, hogy zavart kelt, már jórészt kint vannak azok a bankjegyek, amelyekről beszélünk. Mind a három helyen, ahol szerencsére nemcsak hogy csőd nem következett be, de sikeresen felpörgették a helyi gazdaságot ezek a pénzhelyettesítők, már kint vannak azok a bankók, amelyekről beszélünk. Ha egy olyan feltételrendszert alakítanak ki, hogy kilencven napja van a kibocsátónak, hogy ezt visszahívja, újranyomtassa, akkor látható, hogy ezekben a rendszerekben súlyos károkat okoznak. Nyilvánvaló, hogy itt is egy lépcsőzetes, hosszú évekre előre szóló szabály- és feltételrendszer segíthetne. De az a gond, hogy ha nem teljesíti az előterjesztő által elvárt igényeket a jelenleg is működő pénzhelyettesítő, tehát nem tüntet fel rajta most hiányzó adatokat, akkor azt fogja mondani a hatóság, hogy nem tudta teljesíteni az előírásokat, tehát ki is vonhatják a forgalomból ezeket a helyi pénzeket, ezáltal leépítenék azt, amit ezek a civilek maguktól, nagy nehezen, jobbára állami támogatás nélkül fel tudtak építeni hosszú évek munkájával.

Teljesen értelmetlen és életszerűtlen kitételek is olvashatók itt, például az, hogy a kibocsátó megnevezése mellett a helyi pénzen vagy pénzhelyettesítőn az elérhetősége is szerepeljen. A XXI. században, a világháló korában miért nem elegendő önöknek a kibocsátó megnevezése? Vonja vissza a helyi pénzeket, írja rá a telefonszámát és az e-mail címét? S mi lesz a következő? Hirdetés is kerül rá? Mi értelme van ennek? Bárki leülhet a számítógép elé, és a legnépszerűbb keresőoldal alapján három másodperc alapján kiderítheti a kibocsátó elérhetőségét. A megnevezése tehát bőven elég lenne. Ez megint csak egy olyan értelmetlen szűkítő feltétel, amiből már a Magyar Nemzeti Bank rendszerbe hatolási szándéka érződik ki. A Magyar Nemzeti Bank felügyelete alá helyeznék ezt az egész szektort, de az MNB korábban sem csinált titkot abból, hogy bár nem ellenzi minden esetben a helyi pénzek, pénzhelyettesítők terjedését, de nem is tartja őket valami sokra, tehát tőle komoly és normálisan mérhető támogatás nem várható.

Azért mondhatjuk azt, hogy selejtmunka annak egy része, ami előttünk fekszik, tehát a tízes salátából legalább egy vagy kettő, mert önmagának ellentmondó passzusok is találhatók benne. Az egyik szerint példának okáért be kell jelenteni az MNB-nél azt, hogyha valaki hasonló pénzhelyettesítőt szeretne kibocsátani. Aztán az indoklásban már úgy beszélnek a bejelentésről, mintha kint a piacon lévő pénzhelyettesítőről volna szó. Ugye, meg kell adni azt, hogy mennyi van forgalomban belőle, pedig elvileg még ki sem bocsátották. Tehát az idővel is óriási zavarban vannak és bizony a tárgy- és a tényszerűséggel is. Az mindenesetre látszik, hogy olyan ember követte el ezt az előterjesztést, aki a helyi pénzek témájában nemhogy nem járatos, de ebben a világban egyáltalán nem rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyek alapján érdemben megnyilvánulhatna ebben a kérdésben.

Az már a vicc kategóriájába tartozott, hogy bizottsági ülésen megkérdeztük, hogy kivel egyeztetett az előterjesztő. Hiszen van egy Helyi Pénzek Szövetsége nevű szervezet, amely lényegében a három nagy kezdeményezés vezetőit öleli fel, és ott van aztán Varga István is, aki az MNB felügyelőbizottságának tagja, a helyi pénzek szakértője. No, őket kellene megkérdezni. Az volt az előterjesztő első válasza, hogy igen, történtek tárgyalások - próbálom szó szerint idézni, nem biztos, hogy sikerül, de van lehetőségük kijavítani -, aztán közölték, hogy nem nehezményezték az érintett helyi pénzek kibocsátói sem a 15 napos átállási határidőt, aztán egy kérdéssel később már nem tudták megmondani, hogy kivel egyeztettek, aztán pedig ma, miután felhívtam és megkerestem ezeket a szervezeteket, kiderült, hogy nem egyeztettek önök senkivel. Tehát bizottsági szinten elhangzott olyan dolog, ami nemhogy tárgyszerűen nem igaz, de azt is láthatóvá teszi, hogy nem voltak képesek megkérdezni azokat, akik ezeket a rendszereket sikeresen működtették a korábbi évek során.

Még egyszer mondom, a legnagyobb probléma az, hogy az állami szabályozás segítheti is a helyi pénzek rendszerét, de ki is nyírhatja őket, ha nem megfelelően használják. Én támogatom azt, hogy állami ösztönzőkkel segítsük a helyi pénzek, pénzhelyettesítők rendszerét, nem azért, hogy kizárólagos gazdasági cirkulációs rendszereket alakítsanak ki, hanem azért, hogy hatékonyan segíthessék kiegészítő jelleggel a helyi vállalkozásokat, helyi termékeket. De ha a Magyar Nemzeti Bank lesz a felügyeleti szerv a helyi pénzek felett, és ilyen módon történik ez, mint az általam felsorolt hibák tengere mutatja, hogy óriási hiányosságok által, akkor bizony élhetetlenné teszik a kibocsátók életét, értelmetlen szűkítő feltételekkel kizárnak ebből a rendszerből olyan magyar vállalkozói csoportokat, amelyek igenis tudnának tenni a helyi kisközösségekért. S ami a legfájdalmasabb, az alapítványok és az önkormányzati társulások kizárásával pedig pont azoktól veszik el a helyi pénzek és pénzhelyettesítők kibocsátásának a lehetőségét, akik helyben a legtöbb munkahelyet tudnák ezáltal teremteni, a legtöbb vállalkozói tőkét tudnák helyben tartani, és a legtöbb saját márkás magyar termék piacra jutásához tudnak hozzájárulni.

Éppen ezért az általam felvetett öt-hat módosítási igény végiggondolását ajánlom a figyelmükbe azért, hogy egyáltalán érdemi vitát kezdhessünk erről a kérdéskörről, hiszen amíg ezeket a teljesen ésszerű módosításokat nem lépjük meg, és értelmetlenül zárunk ki embereket ebből a rendszerből, nem lehet egy konstruktív, építő törvényjavaslatról beszélni. Arra biztatom tehát önöket, hogy gondolják végig az elhangzottakat és valóban a helyi pénzek, pénzhelyettesítők kibocsátóinak az érdekeiben járjon el a magyar állam, ne pedig a kárukra.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)