Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A békés pillanatok elillantak, ami az előző javaslatokat jellemezte vagy jellemezhette. Az a helyzet, hogy azon adócsomag tekintetében, ami előttünk fekszik, sem az általános vitában, sem a későbbi TAB-bővítmény szakaszában, sem pedig most nem tudnak a kormánypártiak olyan alapvető aggályokat eloszlatni, amelyek eloszlatása nélkül támogathatatlan ez a csomag, sőt önsorsrontó azok számára, akik ezt elfogadják, hiszen ez vissza fog ütni. Teljesen egyértelműnek tűnik ugyanis, hogyha az adórendszer egészét szemléljük, az a hozzáállás, amit ez a kormányzat most már kilencedik éve tanúsít, a multinacionális cégek, közületek számára egyfajta simogató, kényeztető környezetet szavatol. Gondoljunk csak a munkahelyteremtési támogatásokra, vissza nem térítendőre, infrastrukturális beruházásokra és egyáltalán azokra a stratégiai szerződésekre, amelyek sokkal nagyobb volumenkedvezmény-tömeget biztosítottak ezen érdekeltségek számára, mint korábban a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok, amelyeknek a gazdaságpolitikája ellen én már akkor küzdöttem, és nekik is azt mondtam és azt szegeztem, hogy túltámogatják a multicégeket. Erre jön egy kormányzat, amely támogatási volumen tekintetében meghaladja a balliberálisnak nevezetteket is, és ezen felül, miközben a társasági adót csökkenti, lényegében multicégek számára adóparadicsomi szintre, magyar kis- és középvállalkozók számára egy 1 százaléknyi kozmetikai jellegű engedményt biztosítva, az itt is megtalálható kafetériaelemek tulajdonképpeni bérjövedelemként adózó körbe való bevonásával nettó adóemelést hajt végre.

Tehát gyönyörű szép az egykulcsos adó gondolata, bár filozófiai viták, ameddig a történelem fennáll, fognak folyni arról, hogy a progresszív vagy az egykulcsos az igazságosabb. Én el tudom fogadni egyébként az egykulcsos mellett szóló érveket, és nekem semmilyen problémám nincs ezzel, ha egy hatékony gazdasági szerkezettel párosul, de a helyzet az, hogy azt látjuk, hogy ezen kafetériaelemek tekintetében, mivel bérjövedelemként jelennek meg, ugyanúgy kell majd adózni az eddig kedvezményesen megszerzett bevételek után, mintha az ember munkabért kapna.

Egy nagy átlagot számolva bizony valóban kijön az az évi akár 180 ezer forint fejenként és dolgozónként, ami itt a veszteség oldalon megjelenhet. És ha államtitkár úrra nézek, és mondjuk, arra a fizetési szintre, ami a parlamentben jellemző, akkor ez éves szinten 800 ezer forintot is elérhet. Tehát egy nagyon tetemes átcsoportosításról van szó.

Értem én a kormányzati logikát: komolyabb reálbér-növekedést már nem tudnak úgy garantálni, mint az előzőekben  jellemzően a külföldi források elapadása és más begyűrűző hatások miatt , és abban érdekeltek, hogy majd a munkavállalók és a munkaadók között egy kényszerű konszenzus jön létre, ahol az eddigi kafetériaelemeket vagy -összegeket majd a munkaadó be fogja építeni a munkabérbe. A helyzet az, hogy ez egyáltalán nem biztos, erre nincsen garancia. De ha ez így megtörténik, és reméljük, hogy megtörténik, akkor is a kedvezményes adókörből kivonva a nettó, tulajdonképpen bérjövedelemként adózó tömeggel egyértelműen rosszabbul jár a munkavállaló, mint korában.

És mivel ez átlagosan és nagyságrendileg egy 10 százalékos adóemelésnek is megfelelhet egy átlagos munkavállaló esetén, az az érdekes helyzet állt elő, hogy jellemzően a magyar dolgozó az, aki megint hátrányos helyzetbe kerül a saját hazájában, és nincs igazából magyarázat arra, hogy a kafetéria-rendszernek miért csak azt az egyetlen elemét kívánják megtartani a maga súlya szerint, amely adott esetben kormányközeli körökhöz köthető, és milyen szakmai magyarázattal akarják felszámolni azt a részét és azt a szegmensét az egésznek, amelyről pedig egyértelműen elmondható, hogy magyar emberek életét könnyítette meg.

Ha ezt összeadjuk a lakás-előtakarékossági rendszer állami lába támogatásának felszámolásával, kivezetésével, akkor egy rettentően negatív üzenetet küldenek magyar fiatalok számára, kivándorlással kacérkodók számára. És, államtitkár úr, komoly a felelősségük.

Értem én, hogy demográfiai téren a termékenységi arányszám egyébként örvendetes módon  és nagyon örülök, hogy így van  növekedett, de azt rendre elhallgatják, ma is elhallgatták a viták során, hogy a szülőképes korú hölgyek száma, az a bázis, aminek az értelmezésében a termékenységi arányszám egyáltalán értelmet nyer, olyan szinten csökken, hogy az élve születések száma, államtitkár úr, megint csökkent.

(21.30)

Engedje meg, hogy felszólalás közben turkáljak! Ma vásároltam meg egy könyvesboltban a Demográfiai portré 2018-as kiadását (Felmutatja.), nyilván önök is jól ismerik, ha jól ismerik, az a kérésem, hogy ne hallgassák el a benne szereplő adattömegből a következtetések lényegét, miszerint az a báziscsökkenés és az élve születések számában vett csökkenés, amiről beszélünk, egyértelműen tűzoltó jellegű beavatkozást igényel. Egy ilyen környezetben nem szabad akár a kafetéria-rendszerhez így hozzányúlni, nem szabad az LTP-hez így hozzányúlni, nem szabad ennyire negatív üzeneteket küldeni, mert a helyzet az, hogy magyar fiatalok további elüldözésével fenntarthatatlanná teszik az ellátórendszereket ebben az országban, és ez már nem az MNB korábbi, kétezerharminc-akárhányas jóslatáról szól, ezzel már a közeli, tehát egy évtizeden belüli távlatra hozzuk ezt a katasztrófát, hozzák önök pontosabban, ha ezen az úton haladnak tovább.

Egyetlen témát kell még megemlítenem, ez pedig egyértelműen az új építésű lakásokra vonatkozó áfakedvezmény kitolására vonatkozik. Talán meg fognak lepődni azon, de én támogatom ezt az indítványt, ugyanakkor nézzünk a számok mögé! Azt látjuk, hogy 2016 eleje óta a lakásépítési engedélyek száma tekintetében, államtitkár úr, 96 ezernél egy kicsit több engedélyt adtak ki, az átadások száma ugyanakkor csak 34,5 ezer, tehát egy elképesztően nagy szakadékot találunk a kiadott építési engedélyek száma és az átadott, 5 százalékos áfakörbe tartozó új építésű ingatlanok között, 61,6 ezerrel több engedélyt adtak ki, mint ahány épület, lakás, ingatlan összesítve megépült  ez egyébként a Takarékbank összesítésében kiválóan követhető módon megtalálható. És látjuk azt, hogy most azzal, hogy a már meglévő engedélyesek számára kiterjesztik a kedvezményes áfakulcsot, lényegében kormányközeli jó barátok befagyott lakásépítési projektjei újraindulhatnak, új életet lehelhetnek ezekbe  de nem az lenne az össznemzeti érdek, hogy a jelenlegi szintről, ami az ingatlanállomány, a teljes 200-300 évenkénti cseréjét teszi lehetővé, eljussunk oda, hogy legalább százévente kicserélődhessen az ingatlanállomány? Mit jelent ez egy békásmegyeri panellakás tekintetében? Tehát gondoljuk azt végig, hogy egy tarthatatlan helyzetben vagyunk egy demográfiai tél közepén, egy lakhatási válság közepén!

Államtitkár úr, ezek a költségvetési tételek, az LTP esetében szerényen azért pár tíz milliárdról beszélünk, a CSOK tekintetében sokkal több összegről, de ezt értelmesebben is be lehetne csatornázni a CSOK mellett, nem helyette és nem ellene, hanem mellette, rengeteg költségvetési mozgástér lenne ezen vívmányok megtartásához.

Államtitkár úr, egy kérdésre válaszoljon akkor a részletes vita tekintetében is, mert ez fontos a végső döntéshez: minek köszönhető ez a megszorító csomag, amelynek az elemeit itt üdvözölhetjük, és itt az üdvözlésen egy nagy idézőjelet tessenek érteni a jegyzőkönyvben. Minek köszönhető az, hogy a költségvetésből könnyedén kigazdálkodható tételeket sarcolnak le a magyar fiatalokon, a magyar jövendőn, miközben ezzel a negatív üzenettel további ezreket üldözhetnek el ebből az országból? Szerintem ebből az előterjesztésből ez az alapkérdés következik. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)