Felszólalás adatai

DR. CZINEGE IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Határozottan hiszek abban, hogy 50-80 év múlva az akkori történelemkutatók, a politológusok, hogyha lesznek, nagyon nagy szeretettel foglalkoznak majd a magyar rendszerváltással és az azt követő néhány évvel. Abban is biztos vagyok, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakítására tett kísérletek, a mindenkori politikai elit felelőssége, az egészségügyi ellátórendszer vezetőinek a felelőssége is felkelti az előbb említett kutatók figyelmét.

Sokakban megfogalmazódik a kérdés ma, akik a nézték a televíziót vagy hallgatták a rádiót, és megfogalmazódik majd 50 év múlva is, hogy kormányoktól függetlenül miért történt az, hogy az átalakítás bármilyen változata mindig megbicsaklott, elvetélt, mielőtt megszületett volna, hogy egyetlenegy ágazatban se fordult elő annyi minisztercsere és államtitkárcsere, hogy mennyire megtörte az egészségügy gondolkodását az, hogyha egy ciklusban két miniszter volt, és a két miniszternek egymástól eltérő véleménye volt. Ezt azért mertem mondani, mert az előbb még Mikola miniszter úr is itt volt, és Mikola miniszter úrra és Gógl miniszter úrra gondolok, hiszen két teljesen különböző koncepcióval irányították az egészségügyet.

Magam inkább mint orvos próbálom erre a válaszokat megadni, hiszen öt éve vagyok politikus, és az öt év túl rövid idő, túl kevés. Pedig az alapgondolat egyszerű, azt hiszem, az egyszerű emberek is arra gondolnak, hogy induljunk ki abból, hogy egészségesek vagyunk, aztán betegek leszünk, van egy egészségügyi ellátórendszer, és az meggyógyít bennünket. És ebben a gondolatban mindenkinek egyforma az érdeke: az egyénnek az, hogy meggyógyuljon, és ez a társadalom és az egészségügyi ellátórendszer érdeke is. Ahhoz azonban már túl régen dolgozom az egészségügyben, és túl sokat tapasztaltam, hogy ne lássam azt, hogy a felszínen és a mélyben milyen sok ellentmondás feszül, és a legszomorúbb akkor vagyok, amikor ennek az ellentmondásnak az eredője, az ellentmondásnak az oka nem szakmai, hanem politikai természetű, és erről meg is győződtem a vita eddigi idejében.

Azt gondoltam, őszintén megmondva, hogy a patkó mindkét oldalán a képviselők, különösen az orvos képviselők megegyeznek abban, hogy elengedhetetlen minden változásnál, hogy legyen egy sarokpont, egy kiindulási pont, és számomra ez a mindenki által elfogadott alap, a fundamentum a szolidaritáson alapuló járulékfizetésből és állami hozzájárulásból fenntartott, mindenki által egyformán igénybe vehető társadalombiztosítás. Ezt gondoltam, és amikor erre a vitára készültem, akkor azt gondoltam, hogy legalább ebben egyetértünk. Véleményem szerint az előttünk fekvő T/4221. számú törvényjavaslat ezt az alapot biztosítja is. Az előbb elmondottak szerint számomra azt jelenti a vita, hogy egyaránt káros, hogyha élből mindent elutasítunk egyszavas nemmel, de ugyanolyan káros számomra az is, hogyha az ugyanazon gondolkodásból fakadó "csak nekünk van igazunk" igenjét hangsúlyozzuk.

Szilárd a meggyőződésem abban, hogy a mai egészségügyi rendszer igazságtalan, és azt kell vizsgálnunk, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat hoz-e előrelépést a betegek számára, javítja-e a méltányos és igazságos hozzáférés esélyeit, és abban is támpontot ad-e, hogy a betegért versenyző szolgáltatók számára igazságos környezetet jelent - hangsúlyozom: verseny a betegek ellátásért versengő szolgáltatók számára.

(15.40)

Számomra - a törvényjavaslatot átnézve, és sok időt rászánva - a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a közpénzből finanszírozott biztosítási csomag nincs meghatározva. Néhány órával előbb Mikola képviselőtársam és mások is próbálták ezt a definíciót - a miniszter asszony is - elmondani nekünk, hogy mit is jelent az alapcsomag. Azt gondolom, nagyon fontos kérdés, hogy ezt meghatározzuk, mert valljuk be - és van néhány miniszter és államtitkár a teremben -, hogy a mindenkori egészségügyi kormányzat egyik legnagyobb gondja az volt, és talán még jó is volt számukra, hogy ez nem volt meghatározva, mert így számtalan esetben nem kellett szembenézni azzal a ténnyel, hogy a pénzügyi források valóban nem is elegendők a finanszírozásra. Emlékszem - és sajnálom, hogy nincs itt Mikola képviselő úr - azokra a tárgyalásokra, amit a Sebész Társaság tagjaként vele mint miniszterrel folytattunk, végül "Győrig üldöztük", és a győri ülésen, amikor az egyik mellkassebész kolléga megkérdezte tőle, felsorolva a műtét költségét, hogy valóban elhiszi-e, elfogadja-e, hogy a műtétre használt anyagok költsége sokkal nagyobb, mint amit a finanszírozás ad, akkor Mikola miniszter úr azt mondta, igen, ezt akkor elismerem.

(A jegyzői székben dr. Hende Csabát Pettkó András váltja fel.)

Tehát azt mondom, hogy a méltányosság, igazságosság és a biztosítási alapcsomag problematikája vezet el bennünket a törvénynek a betegeket és az intézményeket egyaránt érintő fontos részéhez. Mert ha lecsupaszítok mindent, akkor a betegeket az érdekli, hogy mit kapnak a pénzükért, az intézményeket pedig az érdekli, hogy az ellátásért milyen finanszírozásban részesülnek.

Ezért engedjék meg, hogy a javaslatból az 51-54. §-okkal foglalkozzak. Az 51-54 §-ok nem másról szólnak, mint a díjtételbizottságról és a fejkvótabizottságról és azok működéséről. A mai nap folyamán - hála istennek - a miniszter asszony szájából hallottam, hogy a díjtételbizottságra az 52. § (1) bekezdésében foglaltak nem érvényesek. Magyarul, nem a díjtételbizottság fogja meghatározni az egészségügyi ellátás tartalmát. Mert azt sokkal szélesebb körben kell meghatározni, mert sokkal nagyobb, hiszen az előbb önökkel megosztottam azt a kételyemet, hogy hogyan lehet egyáltalán hozzárendelni a megfelelő javakat, hogyan lehet egyáltalán meghatározni - meg lehet-e határozni - ezt a fogalmat.

A díjtételbizottságnak hihetetlen fontos szerepe van, hiszen a díjtételekre besoroló rendszerekre utalást tesz, és felelős azért is, hogy új egészségügyi technológiákat befogadjanak, vagy új egészségügyi módszereket befogadjanak. De szeretném felhívni mindenki figyelmét, és azt hiszem, a miniszter asszony is partner abban, hogy ez egy javaslattevő szerv. Azt gondoltam, hogy a délelőtt folyamán - vagy délután is, a vita során - az ellenzéki képviselőtársaim azzal bírálnak bennünket, és igazat is adtam volna nekik, és most is ennek hiányát érzem, hogy a szakmai szervezetek és a szakmai protokollokat kidolgozó kollégiumok nem voltak eléggé bevonva ebbe a munkába. Ezért az 53. §-ban található utalás, miszerint ezeknek megkerülhetetlen fontossága lesz, az számomra perdöntő. Fontosnak tartom azt is, hogy a díjtételbizottságon belül orvosszakmai, gyógyszerészszakmai és költségvetési albizottságok is működjenek, hiszen a díjtétel megállapításával és az előbb felsorolt cselekvések meghatározásával az egyik legfontosabb szerve lesz a jövőben az egészségügyi ellátásnak.

Szeretnék néhány szót szólni arról is, hogy a díjtételbizottság által meghatározott szabályok, törvények ne csak azt mondják meg, hogy mi mennyiért kapható, tehát nemcsak a betegek számára jelent utat, hanem jelent az intézmények számára is. Kicsit másként gondolom a protokollokat, a sztenderdeket és a minőségbiztosítást, mint az ellenzéki képviselőtársaim. Szomorúan tapasztaltam azt, hogy Magyarországon 2007-ben vannak olyan egészségügyi intézmények, amelyek nem rendelkeznek minőségbiztosítási kézikönyvvel, mert a minőségbiztosítási kézikönyvben le kell írni mindazokat a szakmai protokollokat és eljárásokat, amelyek adaptálva vannak annak az intézménynek a lehetőségeihez. Tehát ha azt mondom, hogy a pénztárak megkövetelik, hogy behozzák a szakmai szervezeteket, a szakmai kollégiumokat, már egy jó pontot jelent, hogy kikényszerítik az intézményekből azt, hogy ezeket a szakmai protokollokat megalkossák, és alkalmazni is tudják.

A minőségbiztosítás és a szakmai protokollok révén Nagy Kálmán képviselőtársamra gondoltam, és elárulok egy titkot: 10 vagy 15 évvel ezelőtt, aktív orvos koromban magam is úgy éreztem, hogy egy ilyen protokoll az orvosok szürkeállományi tevékenységét, a nagyon fontos mentális funkciót akadályozza. Különösen akkor, amikor szembesültem azzal, hogy Angliában úgy is lehetett betegséget vizsgálni, hogy benyomunk egy gombot, betápláljuk a tüneteket, és kiadja a diagnózist, és ez rendkívül helytelen. Ezért itt és most, amikor azt mondom, hogy helyesnek tartom a szakmai protokollok, sztenderdek meghatározását, és helyesnek tartom azt, hogy a szakmai kollégiumok részt vesznek az eljárásrendek kidolgozásában, felhívom a miniszter asszony figyelmét, hogy legyen joguk olyan döntésekben is, amelyek a későbbi finanszírozásra is kihatással vannak.

Hadd mondjak egy sebészeti példát! Ha a Magyarországon sajnálatosan nagy számban előforduló vastagbéldaganatra gondolok, akkor a vastagbéldaganattal közösen a végbéldaganat gyógyításának egyik legfontosabb eszköze az a speciális varrógép, amelyet - hála istennek - az OEP ingyen bocsát a kórházak rendelkezésére. Ezzel a varrógéppel olyan betegek életét mentjük meg, és normális életviszonyokat teremtünk számukra, ami nem jelent többletköltséget. Ha most ez a varrógép nincs, és nem tudják betartani azok a sebészeti osztályok azt a szakmai protokollt, és képtelenek ezt a műtétet elvégezni, és a beteg egész életére egy zacskó viselésére kényszerített, akkor nemcsak emberi életében károsodott, hanem nagyon nagy költséget jelent a biztosításnak.

Befejezésül néhány szót szeretnék szólni az úgynevezett országos kockázatközösségi alapról, az OKA-ról. Azt szeretném kérni, és sajnálom, hogy nem szólt senki előttem, hogy határozzuk meg pontosan, mit jelent ez a szó. Tegyük előre a meghatározások közé, és nagyon fontos, hogy meghatározzuk azt is, milyen tevékenységet lehet ebből az alapból finanszírozni, különös tekintettel arra, hogy az egészségpénztárak milyen esetben utalhatják át a betegüket arra a számlára, amit az OKA finanszíroz. Magyarul: szeretném kérni, hogy ennek a jogszabálynak a megalkotásában a segítségünket felajánlhassuk, és abban részt vehessünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi rendszer átalakítása hosszú évek óta halogatott és nehéz kérdés. Az átalakítás szükségességét számos európai ország érzi, és a nehézségeivel kínlódnak. A magam részéről - és a mai vita meggyőzött arról, és jegyzeteltem azokat a javaslatokat, amelyeket az ellenzéki képviselőtársaim mondtak - ezt a törvényt módosító javaslatokkal alkalmasnak tartom arra, hogy egy új ellátórendszert hozzunk létre. Nem könnyű a döntés, magamnak sem az, megmondom őszintén. Csak értelmes szakmai vitában tudunk életképes döntést hozni.

Ebben bízva köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

(15.50)