Felszólalás adatai

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi hetek egészségügyi híreinek legfontosabb - nemcsak az ágazat, hanem a társadalom, sőt az utánunk jövő nemzedékek életét is befolyásoló - kérdése az, hogy jobb lesz-e a magyar betegeknek, ha a jelenlegi hagyományos, szolidaritási elven alapuló egységes egészségbiztosítást felváltjuk versenyző, részben üzleti biztosítókra támaszkodó kötelező magánbiztosítással. Elemzések, tanulmányok, előterjesztések készülnek a tárcák gondozásában, és ahogy lenni szokott, nyilvánosságot kapnak, nem mindig a szerzők szándéka szerinti módon és időben.

Az eddigi kormányzati megnyilatkozások többségéből úgy látom, hogy a több-biztosítós modell hívei a csehországi kudarc ellenére illúziók rabjaivá váltak, esetleg tisztánlátásukat is elhomályosíthatja egy-egy befektetői csoport nagyvonalú ígérete. Azt viszont örömmel nyugtázom - ha igazak a sajtó értesülései -, az egészségügyi miniszter úr nem osztja ezeket az illúziókat, nem híve ennek a több-biztosítós modellnek.

Ha számba vesszük a nemzetközi tapasztalatokat, tisztelt képviselőtársaim, számos kockázata van az egészségügyi alapszolgáltatásokra is megosztottan működő több-biztosítós modellnek. Először is az, hogy nem védhető ki egy negatív szelekció, a kedvező kockázatközösség létrehozása akkor sem, ha a jövedelmek alapján eltérő járulékokat központilag gyűjtik be és taglétszámuk alapján osztják szét a különböző biztosítók között. A magasabb jövedelemmel rendelkezők ugyanis nemcsak több járulékot fizetnek, hanem hosszabb távon kevesebb ellátást igényelnek.

Az egészségrizikóhoz kapcsolódó pénzkeret-meghatározás még a nagy tapasztalatokkal rendelkező Hollandiában sem sikerült, és egy olyan forráshiányos rendszerben, mint a magyar, nagy károkat, jelentős ellátásszűkülést eredményezhet. Ha viszont kompenzálni kívánják a szerényebb jövedelmű nyugdíjas és alkalmazotti többséget, az államnak kell a zsebébe nyúlnia.

Másodszor: jelentősen megnő az adminisztrációra fordított költség, ha a több-biztosítós modell útjára lépünk, még akkor is, ha a járulékbegyűjtés közös szervezetben valósul meg. Erre is számos nemzetközi példa van.

Harmadszor: a nyugdíjrendszer tapasztalatai nem másolhatóak. A szolidarisztikus egészségbiztosítás több járulékért a világon sehol nem ígér több szakmai szolgáltatást, senkinek nem veszik ki kétszer a vakbelét. A kórházi komfort többletigénye önkéntes kiegészítő biztosításokkal jól kezelhető.

Megítélésem szerint a biztosító szétbontása helyett most a szolgáltatói szférára, a kórházakra, a szakrendelőkre, a háziorvosokra kellene összpontosítani, folytatni a minőségelvű teljesítményösztönzés keserves reformját.

Az egészségügy átalakulása válaszúthoz érkezett. Úgy látom, van egy hatékonyságpárt, amelynek célja az egységes, kötelező, de jobban átlátható egészségbiztosítás megtartása, az ellátórendszer reformjával, ami persze olykor fájdalmas is, de úgy gondolom, hogy ez a lakosság és az egészségügyi dolgozók többségének érdeke. A másik alternatíva röviden szólva az amerikanizálódás, a magánfinanszírozás arányának növelésével, ami a társadalombiztosításból kilépők számára lehetővé teszi a szolidaritási elv feladását, viszont biztosítja a magánbiztosítók számára a piacot; ez csak a leggazdagabbak és mindenekelőtt a magánbiztosítók érdeke.

Tisztelt Országgyűlés! Azt ajánlom tehát, mielőtt döntenénk, a nyilvánosság előtt folytassuk le azokat a közgazdasági és szakmai vitákat, amelyek a honi egészségügy további átépítésének irányaihoz nélkülözhetetlenek. Ne kövessük el azt a régi reformer hibát, hogy előbb tüzelünk, mielőtt céloznánk.

Köszönöm a figyelmet.