Készült: 2019.11.17.23:20:47 Dinamikus lap

Bizottság által benyújtott indítványok 2002-2006


Önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Benyújtók
1 H/9981 szöveges PDF A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Környezetvédelmi bizottság
2 H/9925 szöveges PDF A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1999-2000. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Környezetvédelmi bizottság
3 H/9083 szöveges PDF A Nemzeti Környezetvédelmi Program 2001-2002. évi végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról Környezetvédelmi bizottság

Nem önálló indítványok
  Iromány Szöveg Cím Típus Benyújtók
1 18709/73 szöveges PDF A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
2 18709/3 szöveges PDF A helyi önkormányzatok 2006. évi új címzett támogatásáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
3 18629/76 szöveges PDF Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Kulturális bizottság, Területfejlesztési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
4 18629/66 szöveges PDF Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Kulturális bizottság
5 18629/5 szöveges PDF Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
6 18363/20 szöveges PDF A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
7 18363/16 szöveges PDF A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
8 18363/4 szöveges PDF A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
9 18361/31 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság
10 18361/14 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
11 18207/48 szöveges PDF Egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
12 18207/44 szöveges PDF Egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
13 18207/3 szöveges PDF Egyes élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
14 18109/13 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
15 18109/11 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
16 18109/8 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
17 18109/3 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
18 18106/18 szöveges PDF A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Rendészeti bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
19 18106/2 szöveges PDF A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
20 18095/2 szöveges PDF Az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
21 18088/5 szöveges PDF Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
22 18088/2 szöveges PDF Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
23 18068/58 szöveges PDF Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról kiegészítő bizottsági ajánlás Területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
24 18068/57 szöveges PDF Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
25 18068/48 szöveges PDF Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Területfejlesztési bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság
26 18068/7 szöveges PDF Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
27 18067/89 szöveges PDF Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
28 18067/62 szöveges PDF Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
29 18067/8 szöveges PDF Az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
30 17999/2 szöveges PDF Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
31 17966/19 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Területfejlesztési bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
32 17966/13 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Területfejlesztési bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
33 17966/4 szöveges PDF A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
34 17937/9 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
35 17937/5 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
36 17937/2 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
37 17843/3 szöveges PDF Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
38 17796/70 szöveges PDF A vasúti közlekedésről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
39 17796/53 szöveges PDF A vasúti közlekedésről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
40 17796/3 szöveges PDF A vasúti közlekedésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
41 17700/1253 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság, Alkotmányügyi bizottság
42 17700/965 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
43 17700/952 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
44 17700/838 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Szociális bizottság
45 17644/59 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság
46 17644/58 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról kapcsolódó módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
47 17644/57 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról kapcsolódó módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
48 17644/56 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
49 17644/55 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
50 17644/46 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság
51 17644/3 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
52 17643/117 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
53 17643/116 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról kapcsolódó módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
54 17643/115 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
55 17643/114 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
56 17643/97 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
57 17643/4 szöveges PDF Egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezet-változással összefüggő módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
58 17547/128 szöveges PDF Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
59 17547/97 szöveges PDF Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
60 17547/78 szöveges PDF Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
61 17547/3 szöveges PDF Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
62 17507/1 szöveges PDF A "Parlagfűmentes Magyarországért" Tárcaközi Bizottság 2004. évi tevékenységéről, valamint a 2005. évi felkészülésről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
63 17395/7 szöveges PDF A kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes elvi hozzájárulásról és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság
64 17395/1 szöveges PDF A kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes elvi hozzájárulásról és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
65 17296/3 szöveges PDF A fokozottabb ár- és belvíz elleni védekezés és a károsultak megsegítése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
66 17290/52 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás) kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
67 17290/32 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás) bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
68 17289/3 szöveges PDF A Magyar Energia Hivatal 2004. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
69 17097/1 szöveges PDF Az atomenergia 2004. évi hazai alkalmazásának biztonságáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
70 16928/21 szöveges PDF A földgáz biztonsági készletezéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
71 16928/19 szöveges PDF A földgáz biztonsági készletezéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
72 16928/16 szöveges PDF A földgáz biztonsági készletezéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
73 16859/3 szöveges PDF A "Parlagfűmentes Magyarországért" Tárcaközi Bizottság 2004. évi tevékenységéről, valamint a 2005. évi felkészülésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
74 16858/3 szöveges PDF Magyarország energiapolitikájának végrehajtásáról, valamint a piacnyitásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
75 16418/11 szöveges PDF A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
76 16418/8 szöveges PDF A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
77 16418/2 szöveges PDF A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
78 16402/16 szöveges PDF A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
79 16402/11 szöveges PDF A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
80 16402/3 szöveges PDF A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
81 16397/7 szöveges PDF A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Környezetvédelmi bizottság
82 16397/3 szöveges PDF A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
83 16387/24 szöveges PDF A vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
84 16387/20 szöveges PDF A vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Önkormányzati bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
85 16387/3 szöveges PDF A vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
86 16305/34 szöveges PDF A katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Rendészeti bizottság, Önkormányzati bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Emberi jogi bizottság
87 16305/5 szöveges PDF A katasztrófavédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
88 16150/50 szöveges PDF Az alternatív energiahordozók elterjesztésének hatékonyabbá tételéről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
89 16150/4 szöveges PDF Az alternatív energiahordozók elterjesztésének hatékonyabbá tételéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
90 16150/1 szöveges PDF Az alternatív energiahordozók elterjesztésének hatékonyabbá tételéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
91 16127/88 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Mezőgazdasági bizottság
92 16127/78 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
93 16127/2 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
94 15894/2 szöveges PDF Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
95 15887/109 szöveges PDF A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
96 15887/91 szöveges PDF A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
97 15886/48 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Területfejlesztési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Költségvetési bizottság, Informatikai bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Önkormányzati bizottság, Gazdasági bizottság
98 15886/37 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Területfejlesztési bizottság
99 15886/1 szöveges PDF A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
100 15819/92 szöveges PDF A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
101 15819/70 szöveges PDF A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
102 15819/4 szöveges PDF A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
103 15783/2 szöveges PDF A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
104 15720/122 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
105 15720/118 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
106 15720/93 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Emberi jogi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
107 15720/5 szöveges PDF A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
108 15678/1 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
109 15642/5 szöveges PDF A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
110 15400/1 szöveges PDF Az atomenergia 2003. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
111 15399/1 szöveges PDF Az atomenergia 2002. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
112 15398/1 szöveges PDF A Magyar Energia Hivatal 2003. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
113 15266/2 szöveges PDF A parlagfű elleni védekezésről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
114 15265/14 szöveges PDF A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
115 15265/11 szöveges PDF A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
116 15265/2 szöveges PDF A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
117 15146/3 szöveges PDF Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
118 14719/2 szöveges PDF Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2004. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
119 14699/2 szöveges PDF A nagy távolságra jutó, országhatáron átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, nehézfémek (HM) légköri kibocsátásának csökkentését, valamint a veszélyes anyag felhasználás korlátozását célzó, Aarhusban 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyv megerősítéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
120 14603/1 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2003. évi tevékenységéről, a tulajdonában álló, valamint a hozzárendelt vagyon alakulásáról, hasznosításának eredményéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
121 14601/78 szöveges PDF Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Európai ügyek bizottsága, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
122 14601/76 szöveges PDF Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság
123 14601/4 szöveges PDF Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
124 14338/28 szöveges PDF A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
125 14338/19 szöveges PDF A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
126 14338/6 szöveges PDF A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
127 14337/9 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
128 14337/7 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
129 14337/3 szöveges PDF A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
130 13673/109 szöveges PDF A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről kiegészítő bizottsági ajánlás Területfejlesztési bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
131 13673/98 szöveges PDF A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Területfejlesztési bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
132 13673/3 szöveges PDF A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
133 13143/17 szöveges PDF Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
134 13143/16 szöveges PDF Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
135 13143/3 szöveges PDF Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
136 13142/133 szöveges PDF A távhőszolgáltatásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
137 13142/98 szöveges PDF A távhőszolgáltatásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság
138 13142/4 szöveges PDF A távhőszolgáltatásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
139 12721/58 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
140 12721/51 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
141 12721/2 szöveges PDF A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
142 11705/63 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
143 11705/60 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság
144 11705/2 szöveges PDF A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
145 11700/2167 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
146 11700/1759 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
147 11700/1751 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
148 11700/1750 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
149 11700/1682 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
150 11700/1351 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Európai ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság
151 11621/347 szöveges PDF Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
152 11621/247 szöveges PDF Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
153 11621/11 szöveges PDF Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
154 11050/64 szöveges PDF A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság
155 11050/61 szöveges PDF A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
156 11050/42 szöveges PDF A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
157 11050/1 szöveges PDF A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
158 11020/31 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
159 11020/23 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
160 10996/2 szöveges PDF A Magyar Energia Hivatal 2003. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
161 10849/1 szöveges PDF Az atomenergia 2003. évi hazai alkalmazásának biztonságáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
162 10730/3 szöveges PDF A gabonatermelés intervenciós kezelésének, valamint az állattartók támogatásának előmozdításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
163 10521/2 szöveges PDF Az egyes területi folyamatok megvalósítását szolgáló kormányzati intézkedésekről szóló 61/2003. (V.28.) OGY határozat végrehajtásáról készült jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
164 10520/2 szöveges PDF Az egyes területi folyamatok megvalósítását szolgáló kormányzati intézkedésekről szóló 61/2003. (V.28.) OGY határozat végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
165 9938/111 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Területfejlesztési bizottság
166 9938/108 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
167 9938/107 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
168 9938/106 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
169 9938/93 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Területfejlesztési bizottság
170 9938/5 szöveges PDF A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
171 9698/97 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság
172 9698/96 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
173 9698/77 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
174 9698/6 szöveges PDF A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
175 9583/40 szöveges PDF A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
176 9583/4 szöveges PDF A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
177 9582/6 szöveges PDF Az államháztartás egyensúlyi helyzetének javítására hozott rövid és hosszabb távú intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
178 9564/3 szöveges PDF Az ipari balesetek határokon átterjedő hatásaiból eredően a határvizeken okozott károkért viselt polgári jogi felelősségről és kártérítésről szóló, Kijevben, 2003. május 21-én aláírt Jegyzőkönyv megerősítéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
179 9444/136 szöveges PDF A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Oktatási bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
180 9444/133 Nincs szöveg. A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
181 9444/12 szöveges PDF A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
182 9275/8 szöveges PDF Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
183 9132/100 szöveges PDF Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság
184 9132/76 szöveges PDF Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Emberi jogi bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság
185 9132/10 szöveges PDF Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
186 9122/34 szöveges PDF A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Területfejlesztési bizottság
187 9122/27 szöveges PDF A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Területfejlesztési bizottság
188 9122/3 szöveges PDF A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
189 9052/2 szöveges PDF Az elektromos és elektronikus hulladékok kezeléséről és hasznosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
190 8927/6 szöveges PDF Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
191 8813/9 szöveges PDF Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
192 8665/2 szöveges PDF A Nemzeti Környezetvédelmi Program 2001-2002. évi végrehajtásának helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
193 8574/1 szöveges PDF A veszélyes áruk nemzetközi belvízi szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN ) megerősítéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
194 8540/11 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Területfejlesztési bizottság, Gazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Környezetvédelmi bizottság
195 8540/9 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
196 8540/6 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Gazdasági bizottság
197 8540/3 szöveges PDF Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
198 8247/42 szöveges PDF A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
199 8247/41 szöveges PDF A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
200 8247/28 szöveges PDF A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
201 8247/3 szöveges PDF A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
202 8233/4 szöveges PDF Az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének megerősítéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Külügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Környezetvédelmi bizottság
203 8233/1 szöveges PDF Az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének megerősítéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
204 8145/2 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság tulajdonában álló, és a hozzárendelt vagyonának változásáról, illetve a vagyonnal való 2002. évi gazdálkodásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
205 7730/288 szöveges PDF A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
206 7730/264 szöveges PDF A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Területfejlesztési bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
207 7730/8 szöveges PDF A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
208 6913/1 szöveges PDF A Magyar Energia Hivatal 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
209 6912/1 szöveges PDF A Magyar Energia Hivatal 2001. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
210 6473/15 Nincs szöveg. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
211 6473/12 HTML A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
212 6473/3 szöveges PDF A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
213 6334/170 HTML A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Önkormányzati bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
214 6334/166 Nincs szöveg. A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
215 6334/105 HTML A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
216 6334/5 szöveges PDF A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
217 6234/27 HTML Egyes törvények környezetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság
218 6234/26 szöveges PDF Egyes törvények környezetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
219 6234/5 szöveges PDF Egyes törvények környezetvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseinek módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
220 6195/60 szöveges PDF A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Önkormányzati bizottság
221 6195/40 szöveges PDF A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
222 6195/39 szöveges PDF A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
223 6195/38 szöveges PDF A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
224 6195/3 szöveges PDF A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
225 5833/30 HTML Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
226 5833/28 Nincs szöveg. Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
227 5833/27 Nincs szöveg. Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
228 5833/26 Nincs szöveg. Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
229 5833/25 Nincs szöveg. Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
230 5833/24 Nincs szöveg. Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
231 5833/23 Nincs szöveg. Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
232 5833/21 HTML Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
233 5833/1 szöveges PDF Egyes földművelésügyi ágazati törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
234 5621/20 HTML A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
235 5621/17 HTML A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
236 5621/16 szöveges PDF A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről kapcsolódó módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
237 5621/15 szöveges PDF A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Költségvetési bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
238 5621/4 szöveges PDF A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság jelentésének elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
239 5620/4 szöveges PDF A "Parlagfűmentes Magyarországért" eseti bizottság munkájáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
240 5601/2911 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
241 5601/2064 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
242 5601/2047 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság
243 5601/1792 szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság
244 5566/2 szöveges PDF A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok (POP) légköri kibocsátásának csökkentéséről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott jegyzőkönyv megerősítéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
245 5481/132 HTML A környezetterhelési díjról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Költségvetési bizottság, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
246 5481/102 HTML A környezetterhelési díjról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
247 5481/1 szöveges PDF A környezetterhelési díjról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
248 5480/40 HTML Az energiaadóról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
249 5480/37 HTML Az energiaadóról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
250 5480/1 szöveges PDF Az energiaadóról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
251 5478/389 HTML Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Költségvetési bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
252 5478/385 HTML Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
253 5478/276 HTML Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
254 5478/6 Nincs szöveg. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
255 4966/77 HTML A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
256 4966/48 HTML, szöveges PDF A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
257 4940/1 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2002. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
258 4665/1 szöveges PDF Az atomenergia 2002. évi hazai alkalmazásának biztonságáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
259 4393/9 HTML A 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Egészségügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
260 4393/1 szöveges PDF A 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
261 4138/17 HTML A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
262 4138/3 Nincs szöveg. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
263 4126/1 szöveges PDF A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról szóló 39/2001. (VI. 18.) OGY határozat végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
264 4125/1 szöveges PDF A területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az Országos Területfejlesztési Koncepció végrehajtásáról szóló 39/2001. (VI. 18.) OGY határozat végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
265 4069/39 Nincs szöveg. A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
266 4069/38 Nincs szöveg. A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
267 4069/37 Nincs szöveg. A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
268 4069/36 HTML A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
269 4069/26 HTML A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
270 4069/2 Nincs szöveg. A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
271 4060/39 HTML Egyes agrár-tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
272 4060/34 szöveges PDF Egyes agrár-tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
273 4060/4 Nincs szöveg. Egyes agrár-tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
274 4008/32 HTML A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság
275 4008/31 HTML A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
276 4008/16 HTML A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati bizottság, Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
277 4008/3 Nincs szöveg. A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
278 4000/2 Nincs szöveg. A Magyar Energia Hivatal 2002. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
279 3885/1 szöveges PDF Az Ügyészség 2002. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
280 3802/4 szöveges PDF A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1999-2000. évi végrehajtásának helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
281 3709/20 szöveges PDF A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
282 3709/18 szöveges PDF A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság
283 3709/17 szöveges PDF A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
284 3709/16 szöveges PDF A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
285 3709/5 szöveges PDF A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
286 3709/2 Nincs szöveg. A védett őshonos állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
287 3560/113 HTML A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Honvédelmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Szociális bizottság
288 3552/1 Nincs szöveg. Az egyes területi folyamatok megvalósítását szolgáló kormányzati intézkedésekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
289 2828/3 Nincs szöveg. A Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
290 2696/3 Nincs szöveg. Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
291 2545/6 Nincs szöveg. Az Állami Számvevőszék 2002. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
292 2526/3 Nincs szöveg. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
293 2380/253 HTML A földgázellátásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
294 2380/245 HTML A földgázellátásról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
295 2380/155 HTML A földgázellátásról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Területfejlesztési bizottság
296 2380/1 Nincs szöveg. A földgázellátásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
297 2112/15 HTML Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
298 2112/14 HTML Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
299 2112/12 HTML Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
300 2112/3 Nincs szöveg. Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény és a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
301 1817/279 HTML Az Országos Területrendezési Tervről kiegészítő bizottsági ajánlás Területfejlesztési bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság
302 1817/275 Nincs szöveg. Az Országos Területrendezési Tervről módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
303 1817/274 Nincs szöveg. Az Országos Területrendezési Tervről módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
304 1817/273 Nincs szöveg. Az Országos Területrendezési Tervről módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
305 1817/183 HTML Az Országos Területrendezési Tervről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Kulturális bizottság
306 1817/4 Nincs szöveg. Az Országos Területrendezési Tervről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
307 1813/28 HTML Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról kiegészítő bizottsági ajánlás Egészségügyi bizottság, Ifjúsági bizottság, Önkormányzati bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Környezetvédelmi bizottság
308 1813/12 HTML Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Egészségügyi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
309 1813/4 Nincs szöveg. Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
310 1471/13 Nincs szöveg. A közlekedésről szóló egyes törvények módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
311 1471/3 Nincs szöveg. A közlekedésről szóló egyes törvények módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
312 1317/98 HTML A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Foglalkoztatási bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Önkormányzati bizottság
313 1317/79 HTML A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Emberi jogi bizottság, Gazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság
314 1317/4 Nincs szöveg. A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény, valamint az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
315 1220/1498 HTML A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
316 1220/1190 HTML A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről kiegészítő bizottsági ajánlás Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
317 1220/809 HTML A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság
318 1217/1 Nincs szöveg. Az agrárgazdaság 2001. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
319 1030/3 Nincs szöveg. Az agrárgazdaság 2001. évi helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
320 949/30 HTML A miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
321 949/28 HTML A miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Ifjúsági bizottság, Informatikai bizottság, Költségvetési bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
322 949/1 HTML A miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
323 945/194 HTML Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Gazdasági bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Foglalkoztatási bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Területfejlesztési bizottság
324 912/8 HTML A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Önkormányzati bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
325 912/6 HTML A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Önkormányzati bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság
326 912/3 Nincs szöveg. A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
327 876/1 szöveges PDF Az atomenergia 2001. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló beszámoló elfogadásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
328 860/27 HTML Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság
329 860/26 Nincs szöveg. Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről módosító javaslat Környezetvédelmi bizottság
330 860/25 HTML Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről kiegészítő bizottsági ajánlás Környezetvédelmi bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
331 860/20 HTML Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság, Egészségügyi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Gazdasági bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Önkormányzati bizottság, Területfejlesztési bizottság
332 860/6 HTML Az Országos Hulladékgazdálkodási Tervről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
333 842/1 Nincs szöveg. A Magyar Energia Hivatal 2001. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
334 762/43 HTML A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról kiegészítő bizottsági ajánlás Alkotmányügyi bizottság, Egészségügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság, Területfejlesztési bizottság, Költségvetési bizottság
335 762/38 HTML A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Költségvetési bizottság, Alkotmányügyi bizottság, Emberi jogi bizottság, Európai integrációs ügyek bizottsága, Foglalkoztatási bizottság, Gazdasági bizottság, Honvédelmi bizottság, Idegenforgalmi bizottság, Ifjúsági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Kulturális bizottság, Külügyi bizottság, Mezőgazdasági bizottság, Nemzetbiztonsági bizottság, Oktatási bizottság, Önkormányzati bizottság, Rendészeti bizottság, Számvevőszéki bizottság, Szociális bizottság, Társadalmi szervezetek bizottság
336 758/1 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2001. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
337 669/1 Nincs szöveg. Az Ügyészség 2000. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
338 668/1 Nincs szöveg. Az Ügyészség 1999. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
339 667/1 Nincs szöveg. Az Ügyészség 1998. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
340 661/2 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2000. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
341 660/2 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság tevékenységének, a hozzárendelt vagyon alakulásának, privatizációjának és működtetésének ellenőrzéséről - 1999. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
342 659/1 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1998. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
343 658/2 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. hozzárendelt vagyonnal kapcsolatos 1997. évi tevékenységének ellenőrzéséről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
344 657/1 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság 1999. évi tevékenységéről, a hozzárendelt vagyon változásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
345 656/1 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1998. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
346 655/2 szöveges PDF Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 1997. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
347 654/2 szöveges PDF A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációja helyzetéről - 2000. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
348 653/2 szöveges PDF A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint általában Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációjának helyzetéről - 1999. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
349 652/3 szöveges PDF A társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról és a további végrehajtásra szolgáló kormányzati intézkedési terv megvalósulásáról, valamint általában Magyarországnak az Európai Unióba történő integrációjának helyzetéről - 1998. bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
350 651/2 szöveges PDF Magyarország energiapolitikájáról, valamint a piacnyitásról az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamán bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
351 650/1 szöveges PDF A magyar energiapolitikáról szóló 21/1993. (IV.9.) OGY határozat végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
352 644/2 szöveges PDF Az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát veszélyeztető ár- és belvízkárok következményeinek elhárításáról szóló 2303/1998. (XII.30.) Korm. határozat végrehajtásáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
353 640/2 szöveges PDF A régiók, a megyék és a kistérségek társadalmi, gazdasági és infrastrukturális kapcsolatrendszerének alakulásáról, valamint a régiók lehatárolásának vizsgálatáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
354 639/1 szöveges PDF A Nemzeti Környezetvédelmi Program 1997-1998. évi végrehajtásának helyzetéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
355 607/1 HTML Az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló, Hágában, 1995. június 16-án aláírt nemzetközi Megállapodáshoz történő csatlakozásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
356 483/1 Nincs szöveg. Az ügyészség 2001. évi tevékenységéről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
357 463/1 HTML Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
358 428/1 Nincs szöveg. Az atomenergia 2001. évi hazai alkalmazásának biztonságáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
359 287/32 HTML A földbirtokpolitikai irányelvekről kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Alkotmányügyi bizottság
360 287/27 HTML A földbirtokpolitikai irányelvekről bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Alkotmányügyi bizottság
361 287/5 HTML A földbirtokpolitikai irányelvekről bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
362 286/18 HTML A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról kiegészítő bizottsági ajánlás Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Alkotmányügyi bizottság
363 286/16 HTML A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás részletes vita megkezdéséhez Mezőgazdasági bizottság, Gazdasági bizottság, Környezetvédelmi bizottság, Alkotmányügyi bizottság
364 286/5 HTML A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság
365 221/1 Nincs szöveg. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról bizottsági ajánlás általános vita megkezdéséhez Környezetvédelmi bizottság