Felszólalás adatai

Amikor Kozma képviselő urat hallgattam, egy pillanatig elgondolkodtam, hogy ugyanarról a törvényjavaslatról beszélünk-e. Először is szeretném tisztázni, hogy mi a magunk részéről egyetlen hivatalban lévő vagy akár az elmúlt fél évben elmozdított bírónak sem kérdőjelezzük meg a pártatlanságát, illetve a politikai hatalomtól való függetlenségét. Személyében. Itt nem arról van szó, tisztelt Kozma képviselő úr, hogy bármelyik ellenzéki képviselő egy adott bírónak vagy több adott bírónak a politikai elfogulatlanságát vonná kétségbe. Nem erről van szó. Nem az a kérdés, hogy akár országgyűlési képviselők, akár a magyar emberek közül bárki konkrét bírák pártatlanságában kételkedne. A kérdés az, hogy olyan rendszer uralkodik-e Magyarországon, ahol kinek-kinek a jóhiszeműségére van bízva, hogy egy bíró pártatlanságában bízik vagy nem bízik, elhiszi-e azt, úgymond hozomra, hogy egy bíró valóban csak a jogszabályoknak van alávetve, vagy pedig olyan rendszer uralkodik Magyarországon, ahol kőkemény elvek biztosítják, hogy senkinek eszébe ne jusson a bírák pártatlanságában, függetlenségében kételkedni. Ez utóbbit hívják jogállamnak, és ez utóbbi kategória az, amit önök az elmúlt két év szorgos aprómunkájával elbizonytalanítottak.

Ez a törvényjavaslat azért van itt a parlament előtt, mert a nyáron született egy alkotmánybírósági döntés. Annak idején, még az ellenzéki időkben, amikor a Fidesz hatalmi érdekei mást diktáltak, éppen a jelenlegi miniszterelnök mondta azt, hogy az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire nézve kötelezőek, ez a demokrácia vastörvénye. Ugyanez az Orbán Viktor az idén nyáron ezt miniszterelnökként már másként gondolja; közölte azt, hogy a rendszer marad. Ha az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire nézve kötelezőek, és ez a demokrácia vastörvénye, akkor ez a rendszer nem maradhat. Azért nem maradhat, mert az Alkotmánybíróság szava nagyon világos volt az egész bírói korhatár körüli barmolást illetően.

Tisztelt Országgyűlés! A 33/2012-es alkotmánybírósági határozatot az Országgyűlésnek végre kellene hajtania. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak az lett volna az alkotmányos kötelessége, hogy egy olyan törvényjavaslattal álljon a parlament elé, amelyik nagyon pontosan végrehajtja és érvényesíti az alkotmánybírósági döntést. Ezt nem tették meg, államtitkár úr. Nem annak a 274 bírónak a szociális helyzete, magánügye vagy személyes joga az elsődleges, amiért ezt az alkotmánybírósági döntést végre kell hajtani. Itt nem pusztán a 2012. június 30-ával elmozdításra került 274 bíró személyes sorsáról van szó. Ezt szeretném tisztázni.

Viszont azzal a szomorú hírrel szolgálhatok Kozma képviselő úrnak, hogy nem nagyon lehet más politikai szándékot sejteni az egész bírói nyugdíjkorhatár körüli cirkuszban, mint azt, hogy a miniszterelnök úr, illetve a Fidesz vezérkara egész egyszerűen az úgynevezett senior bírói korosztálytól, bírói vezetői garnitúrától meg akar szabadulni. Ez az egész szabály, amely arról szól, hogy 2022-től már visszaáll a régi rend, egész egyszerűen nem szolgál mást, mint hogy Orbán Viktor és néhány vezetőtársa fejébe vette azt, hogy a bíróságokat lefejezi. Egy jogállamban ilyen nem történhet meg, egy miniszterelnöknek, sőt továbbmegyek, a parlamentnek semmi köze a bírói vezetői garnitúrához. Bár egész biztos vagyok abban, hogy Répássy államtitkár úr ezt is kimagyarázza, de ez egész egyszerűen példátlan és megengedhetetlen. Ha megnézzük azt a folyamatot, ami az Országgyűlésben zajlik az igazságszolgáltatás szervezetrendszere körül 2010 nyara óta, akkor nagyon egyértelmű a szándék. Szó nincs itt a bírósági eljárások felgyorsításáról, pergazdasági megfontolásokról, szó nincs arról, hogy az igazságszolgáltatás színvonalát kívánnák emelni ezekkel az egészen vérlázító alaptörvény-, alkotmánymódosításokkal, illetve nyugdíjkorhatár körüli variálásokkal. Nettó hatalmi érdekről van szó! A miniszterelnök a fejébe vette, hogy eltávolít bírósági vezetőket, és ezt tűzön-vízen át, az Alkotmánybíróság határozatával is szembemenve végre akarja hajtani. Államtitkár úr, ön és az egész közigazgatási és igazságügyi tárca Orbán Viktor hatalmi hóbortját szolgálja ki. Ennek a változtatásnak semmiféle érdemi szakmai indoka nincs.

Érdemes végignézni, hogy miről szól az az alkotmánybírósági határozat, amit végre kellene hajtania a Magyar Országgyűlésnek. A 33/2012-es alkotmánybírósági határozat az okfejtését nagyon helyesen azzal kezdi, hogy miután a Nemzeti hitvallás felhívja a történeti alkotmányt, vagy ahogy az alkotmánybírósági határozat indokolása fogalmaz, a történeti alkotmány mintegy ablakot nyit az alaptörvény-értelmezésre, érdemes megnézni, hogy melyek azok a történeti alkotmány elemét képező szabályok, amiket tekintetbe kell venni. Ilyen egyrészt az 1869. évi IV. törvény, amelyben Magyarországon először lett kimondva a bírák elmozdíthatatlanságának elve, és ilyen az 1871. évi IX. törvénycikk a bírák nyugdíjazásáról, amelyik törvény garantálni hivatott a bírák személyes függetlenségét. Merthogy az olvasható ki az alkotmánybírósági értelmezés szerint a történeti alkotmányból, hogy a magyar jogtörténeti hagyományok szerves eleme a bírói függetlenség elve, és a bírói függetlenség elvéből levezethető a bírák elmozdíthatatlanságának elve és a bírák személyes függetlenségének intézménye.

Az alkotmánybírósági határozat az indokolásának 10. oldalán eléggé világosan érvel a bírák elmozdíthatatlanságának elve mellett. Azt mondja az alkotmánybírósági határozat, hogy a bírák elmozdíthatatlansága egyebek között olyan személyes garancia, amely a bírák döntési autonómiájának is biztosítéka, mivel kizárja annak lehetőségét, hogy a törvényeknek és lelkiismeretének megfelelő ítélete miatt közvetett, a szolgálati jogviszonyával összefüggő retorzió érje. Tehát a bírák elmozdíthatatlanságának elve pontosan azt jelenti, hogy egyetlen bírának sem kell azt gondolnia, hogy a működése, ítéletei miatt az a veszély fenyegesse, ami mondjuk, egy köztisztviselőt fenyegethet, egy politikust meg még inkább fenyegethet, hogy veszélybe kerül az állása. Amikor nagy hirtelenjében születik egy politikai döntés, amelyik gyakorlatilag kivégzi a bírói vezérkart, akkor sérül a bírák elmozdíthatatlanságának elve.

A másik biztosíték, ami kiolvasható a történeti alkotmányból, és amit rögzít a 33/2012-es alkotmánybírósági határozat, az a személyi függetlenség kérdése. Pontosan azért kell egy kiszámítható, stabil életpályát garantálni a bírák számára, azért kell megfelelő anyagi, egzisztenciális megbecsülést biztosítani, hogy semmilyen olyan személyi, egzisztenciális körülmény ne legyen, ami a bírák pártatlan, elfogulatlan eljárásával kapcsolatban a legkisebb kételyt is felvetheti.

Azt is kimondta az alkotmánybírósági határozat, hogy a bírák elmozdíthatatlansága a független, pártatlan bírósághoz való jog garanciája is egyben.

(10.10)

A jogalkotónak erre tekintettel a bírói hivatás gyakorlásának felső korhatárát oly módon kell meghatároznia, hogy az egyértelmű és előre kiszámítható legyen.

A helyzet az, hogy akkor, amikor a bírói függetlenség intézménye mellett törünk lándzsát, akkor, amikor egy olyan alkotmányos szabályt akar a parlament megalkotni, amely garantálja a bírói függetlenséget, egyszerre kell biztosítanunk a bírói elmozdíthatatlanság elvének érvényesülését. Tehát ne következhessen be olyan, hogy egy politikai döntés, egyszemélyi politikai akarat következtében akár egy konkrét bírót, akár bírák meghatározható csoportját egy csapásra el lehet mozdítani. Ezt jelenti a bírák elmozdíthatatlanságának elve. A másik, hogy biztosítanunk kell a bírák személyes függetlenségének intézményét is, tehát azt, hogy egyetlen bíró se legyen egy olyan kiszámíthatatlan, előre nem látható egzisztenciális helyzetben, amely megrendítheti a pártatlan működésbe vetett állampolgári hitet. A személyes függetlenség intézménye, valamint a bírói elmozdíthatatlanság elve egyszersmind garanciája annak, hogy ma Magyarországon mindenkit megillet a független, pártatlan bírósághoz való jog, tehát a törvényes bíróhoz való jog.

Tehát akkor, tisztelt Kozma képviselő úr, amikor az ellenzéki képviselők a bírák elmozdíthatatlansága, illetve a bírák személyes függetlensége mellett érvelnek, egyrészt olyan semleges elvek érvényesülését kérik önökön számon, ami megelőzi azt, hogy én személy szerint a konkrét bíró pártatlanságában hiszek-e vagy sem. Pontosan attól jogállam egy jogállam, hogy nem kinek-kinek a személyes hitéről van szó, hanem olyan semleges szabályok érvényesülnek, ami megkérdőjelezhetetlenné teszi például azt, hogy minden egyes konkrét bíró pártatlanul, befolyásmentesen jár el. Ez volt egyébként 1989-1990 nagy üzenete. Félreértés ne essék, nem valami elvont jogelvről van szó. Arról van szó, hogy a bírák elmozdíthatatlanságának elve és a személyes függetlenségük a garanciája annak, hogy ma Magyarországon minden egyes jogkereső polgár biztos lehet abban, hogy akkor, amikor bírósághoz fordul, az ügye bírósághoz kerül, akkor semmiféle külső politikai befolyás az ügyét nem mozdíthatja el egyik bírótól a másik felé, egyik bíróságtól a másik felé. Tehát itt nem pusztán elvont intézményekről van szó, nem pusztán hatalmi technikákról van szó, nem pusztán elvont jogelvekről van szó, hanem arról, hogy ma Magyarországon egyetlen embernek se legyen kételye abban, hogy ha bíróság elé kerül az ügye, akkor nem pusztán a konkrét bíró működése lesz pártatlan, de az ügyleosztás is pártatlan lesz, tehát semmiféle politikai befolyás nem érvényesül akkor, amikor az ügyét egyik vagy másik bíróra osztják.

A helyzet az, hogy az a korhatárszabály, amit önök megalkottak, és amitől érdemben nem tér el ez a törvény, ezt az elvet sérti. Azt mondja az alkotmánybírósági határozat, hogy a kinevezett hivatásos bírák kijelölésénél az ügyek elosztásakor abból indultak ki, hogy eddig az életkorig azokban az ügyekben, amelyekben a bíráknak eljárniuk kellett, a kijelölt bírók fognak döntést hozni, és a bírákat az ügyekről leválasztani súlyos ok nélkül nem lehet. A magyar jogrendszerben a bírótól elvonás tilalmát szövegszerűen sarkalatos törvény garantálja. A helyzet az, hogy ha önök végrehajtanák az alkotmánybírósági verdiktet, akkor a rendszer nem maradhat, akkor azokat a bírákat, akiket elmozdítottak év elején, sürgősen vissza kellene helyezni ugyanabba a pozícióba, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy itt nem pusztán a bírák egzisztenciájáról és székéről van szó, hanem az egyes állampolgárok törvényes bíróhoz való jogáról. Tehát önök akkor hajtanák végre az alkotmánybírósági határozatot, ha nemcsak visszahelyeznék ezeket a bírákat, hanem ezek a bírák megkapnák ugyanazokat az ügyeket, amelyeket az egész tébolyult nyugdíjkorhatár-szabályozás miatt elvontak tőlük.

Az a helyzet, hogy ez a törvényjavaslat alkalmatlan arra, hogy végrehajtsa az alkotmánybírósági határozatot. A 65 évre emelés nem egy olyan jellegű elmozdulás, ami azt a radikális változást, amit a 70 és a 62 év közötti időszak teremt, lerövidítette volna, nincsen kellő átmeneti idő. Tehát azok az elvek, amelyeket sérülni látott az alkotmánybírósági határozat, továbbra is sérülnek. Az a meglátásunk, hogy önmagában a felső korhatár megemelése nem orvosolja az alkotmányellenességet, a korábbi 70 év és a most javasolt 65 év közötti különbség elég nagy ahhoz, hogy az elmozdíthatatlanság sérelme megállapítható legyen. Sem a jogforrás szintjének, sem az abszolút nyugdíjkorhatárnak az emelése és konkretizálása nem elegendő a függetlenség sérelmének elkerülésére.

Tehát a parlament továbbra is alkotmánysértő szabályozást alkot, ez a kormány felvállalja azt, hogy folyamatos alkotmánysértésben van. Az meg különösen vicces, hogy az alaptörvény másik módosítása valójában nem is az alaptörvényt módosítja, hanem az alaptörvény kukáját. Ez az átmeneti rendelkezés szégyen, gyalázat a magyar alkotmányosság szempontjából. Egy normális alaptörvényt nem voltak képesek megalkotni, mert a különböző sanda politikai szándékokat egy kukába öntötték bele tavaly decemberben, és ezt az alaptörvény szintjére emelték idén tavasszal.

Tisztelt Országgyűlés! Kérnék egy perc hosszabbítást, elnök úr.

ELNÖK: Igen, akkor 16 percig következik.

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Tisztelt Országgyűlés! Végezetül szeretnék arról szólni, hogy ugyan a fő probléma nem a 274 bíró egzisztenciája, ugyanakkor a 274 bíró egzisztenciális problémája is komoly szankciókkal fenyegeti Magyarországot az Európai Emberi Jogi Bíróság előtt. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egyfelől az egyszeri csökkentésre objektív módon alkalmazható indokot nem tudott felmutatni a kormányzat, másrészt pedig jogos várományuktól fosztottak meg embereket.

Miért fontos azt megemlíteni? 2010 nyara óta folyamatosan jönnek be a parlament elé jogszabályok, amelyek önmagukban szűk csoportokat sújtanak. Gondolok itt a 98 százalékos adóra, amelyik pont a BKV-vezetőket nem sújtotta, de mindenki mást igen, aki jogszerűen szert tett magas végkielégítési várományokra, gondolok itt a korhatár előtti nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok csoportjára és így tovább. Összességében egy olyan helyzet alakult ki Magyarországon, hogy ma (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) senki nem érezheti a vagyonát biztonságban a nemzeti együttműködés rendszerében.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)