Felszólalás adatai

Akkor vesz rajtunk erőt a nyugtalanság, ha ezek az elemzések és iránymutatások inkább hasonlítanak egy táltos önbizalmára, egy felhevült elme vízióira, mint egy reálisan gondolkodó politikus józan megfontolásaira.

Jóllehet pár valós elem, néhány részigazság tagadhatatlanul érzékelhető a látomásokban. Most is szeretnénk azt hinni, hogy a keleti nyitás néven közkinccsé vált külügyi koncepció biztos stratégiai mérlegelésen alapul. Szeretnénk ezt hinni, mert lenne értelme annak, hogy a kormány bővítse Magyarország nemzetközi mozgásterét közvetlen geopolitikai környezetén kívül is. Szeretnénk ezt hinni, dacára annak, hogy a létező külkapcsolati stratégiához csak nehezen illeszthető, a kormány által előkészített biztonságpolitikai stratégiának pedig néhol kifejezetten ellentmond mindaz, amit a magyar külpolitika irányairól hallhatunk.

Sajnos magát a stratégiai elemzést nincs szerencsénk ismerni, csak a kormány tagjainak idevágó gondolatfutamait. Ezért aztán fogalmunk sincs, hogy az ajtónyitogatással megcélzott országok listáján miért nincsenek rajta olyan gazdasági hatalmak, régi partnerek, mint Japán és a Koreai Köztársaság, vagy a világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága, India. Az nyilván nem lehet ok, hogy ezek az országok véletlenül működő demokráciák, más okot viszont ez idáig nem találtunk.

Látványos képekkel igyekszik bennünket elkápráztatni a magyar miniszterelnök, mondván, hogy a szél most keletről fúj, és ezt kell nekünk jól befogni a mi vitorlánkba, hadd dagadjon, és így röpítse az ország hajóját. Egyetlen megjegyzéssel szerencsés megszabadulni ettől a képtől, azzal, hogy ebből a szélből itt a hajón még egy lenge fuvallatot sem érezni, a dagadást és a röpítést akkor így hagyjuk is.

Ha kiszállunk a szédületből, egy csomó kétely és kérdés fogalmazódik meg bennünk. Egy globális válság közepén, az Európai Unió új költségvetésének elfogadása előtt mi is a követendő irány? A szabatos válaszból kéretik kihagyni a megkopott retorikai elemeket és a nagy ívű képeket. Nem bánnánk, ha a teendők megfogalmazásakor most már végre elmaradna az obligát ömlengés a sajátos magyar karakterről. Arra sincs szükség, hogy valaki kifejtse, miben áll a világnemzeti együttműködés, amúgy globálisan. Viszont tudni szeretnénk, hogy ki irányítja a magyar külpolitikát.

Nem kell rendkívüli éleslátás ahhoz, hogy bárki észrevegye, a külügyminiszter és a Külügyminisztérium szerepe folyamatosan leértékelődik. Kikerült hatásköre alól az Információs Hivatal; a miniszterelnöki hivatalban Szijjártó Péter eddig nem tökéletesen bizonyított diplomáciai szakértelmére bízták a kormányfő nemzetközi szerepvállalásainak menedzselését. Az eredmény mindannyiunk számára látható. A száműzött Rákóczi nagyobb diplomáciai mozgástérrel rendelkezett, mint az önök kuruc világnemzet-politikája. Nem irigylem a Külügyminisztériumot a bonyolult mozdulatsorért, amikor úgy próbál meg ajtókat nyitogatni, hogy ugyanazzal a lendülettel el kellene először takarítania mindazt, amit a miniszterelnök maga után hátrahagyott.

Félreértés ne essék, nem példa nélküli, hogy a magyar kormány külügyeit valójában a miniszterelnök vezesse, bár őt Antall Józsefnek hívták. De akkor tegyék ezt nyilvánvalóvá. Vállalják a politikai felelősséget, ne a külügyminiszterrel takaríttassák fel a romokat, amikor a diplomáciai fogadásokon a tükörbe lőnek!

A mostani munkamegosztás egyenes következménye a felelősség tologatása, a mellébeszélés, mint ahogy történt ez a legújabb diplomáciai bravúr, az azeri gyilkos kiadatásának tálalásakor is. Valóban nehéz a nyitás politikája mellett érvelni, azaz mosdatni a szerecsent, amikor éppen megszakadnak a diplomáciai kapcsolatok Örményországgal egy ostobaság miatt.

Ha ezt így folytatja a magyar kormány, akkor az áhított magyar gazdasági felemelkedés esetében egyetlen sikerágazatra, a diplomáciai katasztrófaturizmus fellendülésére számíthatunk. Nem igazán lelkesítő távlat.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Sebestyén László: Szép volt, Lajos!)