Felszólalás adatai
122. ülésnap (2004.02.16.), 162. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kovács Kálmán (SZDSZ) |
Beosztás | informatikai és hírközlési miniszter |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:24 |
Felszólalások: Előző 162 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter: Igen, nekem az jutott eszembe, hogy vizsgáztatásnál fordul elő az egyetemen, hogy megkérdezem a diákot valamiről, válaszol, az ember jóindulatú, és megkérdezi még egyszer. Nem azért kérdezi meg, mert nem hallja, hanem azért kérdezi meg, mert arra gondol, hogy talán ebből érzi a diák, hogy az mégsem az. Megkérdezi, megint kapja ugyanazt a választ, harmadszor is, negyedszer, és azt hiszi a diák, ha sokszor elmondja, akkor attól az úgy van. Akárhányszor fogják elmondani, ez a konstrukció akkor sem rosszabb, sőt jobb, mint amit önök meg a TriGránit, meg nem tudom, kicsoda állít, és ezt tényekkel is lehet igazolni szemben azzal az állítással, hiszen itt nyilvánosságra fogjuk hozni a szerződést, nem úgy, mint korábbi kivásárlásoknál és korábbi, például autópálya-megbízási szerződéseknél. (Babák Mihály közbeszól.)
(17.30)
Tehát ez nyilvánosságra kerül, és önök is láthatják feketén fehéren. (Babák Mihály: Ott van az irattárban! El lehet olvasni!)
Azon pedig, hogy valaki nem tudja, hogyan működik a parlament, én nem segíthetek. Még egyszer mondom, amennyiben - a Házszabályt ismertetem - a miniszterelnök úrnak tetszenek feltenni a kérdést - ma kellett az azonnali kérdést kiadni -, és olvassák az újságban, hogy a gazdasági miniszter külföldön van, akkor tudhatják, hogy nem ő fog válaszolni rá, hanem egy miniszter. Ha szeretnék, hogy a gazdasági tárca válaszoljon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor tud válaszolni az államtitkár úr, ha a gazdasági miniszternek címezik az azonnali kérdést. Segítek máskor is a Házszabályban.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Balla György közbeszólása.)
Felszólalások: Előző 162 Következő Ülésnap adatai