Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pokol Béla frakcióvezető-helyettes úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából "A kegyelmezés mint jogintézmény" címmel. Frakcióvezető-helyettes úr, öné a szó.

DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban Göncz Árpád köztársasági elnök úr Kunos Péter elítélt kegyelmi kérvénye tárgyában támogató döntést hozott, miután azt az igazságügy-miniszter asszony elutasító javaslattal felterjesztette elé. Az alkotmány szabályai szerint, egész pontosan az alkotmány 30/A. §-ának (2) bekezdése szerint e döntés csak az igazságügy-miniszter asszony ellenjegyzésével nyeri el érvényességét, és ő - az előzetes javaslatának megfelelően - nem adta meg a döntéshez az ellenjegyzést. Az ezt követő sajtókampányban a miniszter asszony és a kormány ellen olyan állítások és vádak hangzottak el, amelyek megkövetelik a nyilvános cáfolást.

Az egyik követelés úgy hangzott - elsősorban a Szabad Demokraták Szövetsége politikusai és háttérjogászai részéről -, hogy a köztársasági elnöknek ellenjegyzés nélkül kellene megadni a kegyelmezési jogot, és még azt is mondták, hogy Európában példa nélküli, miszerint egy miniszter felülbírálja az államfő döntését. Az államfő korlátlan kegyelmezési jogát sürgetők felé hadd jelezzem, hogy ez valóban így volt az abszolút monarchiák idején, és a szuverén uralkodó jogon felül állásának egyenes következménye volt a bírói ítélet félretolásának lehetősége. Azonban épp ez a feudális eredet tette gyűlöltté ezt a feudális önkényt szimbolizáló kegyelmezési jogot, és például 1789 után a francia forradalmárok az államfő jogon felül állásának megszüntetésével egyben a kegyelmezési jogot is meg kívánták szüntetni.

Én nem kérem számon a szabaddemokratától és a szocialistáktól a francia forradalmárok szigorú hitét, de azért a XX. század végén az államfő korlátozhatatlan jogkörének tekinteni a kegyelmezést azt jelenti, hogy képviselőtársaink átaludták a felvilágosodást, Rousseau-t, Montesquieu-t, Diderot-t és általában az elmúlt két évszázadot és még néhány évet emellett. (Taps az FKGP soraiban.) Köszönöm.

De nézzük meg, hogy miként áll a kegyelmezési jog az európai országokban, abban a szűkített formában, ahogy fennmaradt, mennyiben él az államfő korlátlan kegyelmezési joga, ahogy azt a szociálliberális ellenzék követeli a magyarhoz hasonló parlamentáris berendezkedésű országokban.

A görög alkotmány 47. cikkelye így rendelkezik, idézem szó szerint: "A köztársaság elnöke jogosult az igazságügy-miniszter javaslatára és egy többségében bírákból álló tanács meghallgatása után a bíróságok által kiszabott büntetések átváltoztatására vagy csökkentésére.". Ehhez a 35. cikk még hozzáteszi, idézem: "A köztársasági elnök egyetlen aktusa sem érvényes, nem hajtható végre az illetékes miniszter ellenjegyzése nélkül." Ugyanilyen kettős kötés - előzetes javaslathoz kötés és annak az utólagos ellenjegyzéssel megfejelése - látható az osztrák alkotmányban is. A németben pedig - és döntő mértékben ennek az alkotmányjogi megoldásait vettük át '89-ben - elsősorban nem is az államfő a kegyelmezési jog elbírálója, hanem a tartományi miniszterelnökök. A parlamentarizmusban ugyanis az államfő felelőtlen, a kormány és tagjai viselik az alkotmányjogi és a politikai felelősség következményeit döntéseiért.

A magyar alkotmány tehát helyesen járt el, amikor a felelősséget nem viselő köztársasági elnökünk kegyelmi döntéseit az igazságügy-miniszter ellenjegyzéséhez kötötte. Sajnos azonban a büntetőeljárási törvény - a '73. évi I. törvény, ami még hatályban van - 401. §-ának (3) bekezdése azt a jogtechnikai hibát követi el, hogy ennek ellenére az igazságügy-miniszter számára az általa nem támogatott kegyelmi kérvény felterjesztését is kötelezővé teszi a köztársasági elnökhöz. Ez az alkotmány szintje alatti törvényi szabályozás ezzel megteremti a lehetőséget arra, hogy alkotmányjogi feszültség keletkezzen az államfő és a döntése ellenjegyzését mérlegelő miniszter között.

A politikai demokráciába és a parlamentarizmusba ugyan beleférnek az alkotmányjogi feszültségek is, ennek ellenére azonban alkotmányjogilag végiggondolandó, hogy helyes-e az említett büntetőeljárási szabályozás, érdemes-e kitenni a köztársasági elnököt annak, hogy a médiák nyomására, az ellenjegyzés várható, nyilvánvaló megtagadása ellenére hozzon döntést egy kegyelmi ügyben.

(9.30)

A Független Kisgazdapárt nevében most csak felvetni szeretném ezt a kérdést, és csak a nyilvánosság állásfoglalása után gondoljuk azt, hogy erre konkrét törvényjavaslatot nyújtsunk be.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonynak. Miniszter asszony, öné a szó.

DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Az a kérdés, amelyet ön ma napirend előtt felvetett, alkotmányos jelentőségű kérdés - számomra ez ma nem konkrét ügy.

A végrehajtó hatalom és a köztársaság legfőbb közjogi méltóságának kapcsolatrendszerét elsősorban az alkotmány szabályozza, azonban az alkotmány mellett egy nagyon alapos és mindenre kiterjedő alkotmánybírósági határozat rendezi, amely még a rendszerváltozás első kormányának idején született meg. A köztársasági elnök ugyanis számtalan döntési körben kapcsolódik a kormányzat konkrét tevékenységéhez. Ezeket fel is sorolja az alkotmány; ezek köre a nemzetközi szerződések megkötésétől kezdve a nagykövetek és követek megbízásán keresztül egészen állampolgársági ügyekben való döntésig terjed.

Az Alkotmánybíróság nagy ívű körben kifejtett álláspontja - amely a törvényhozó, a végrehajtó és az elnöki hatalom egymáshoz való viszonyát kimerítően elemezte - számomra kiindulópont. Ez az alkotmánybírósági határozat egyrészt szigorúan vett jogi kereteket fejteget, másrészt utal egy legalább ilyen fontos kitételre, miszerint a hatalmi ágak együttműködésének vannak bizonyos íratlan szabályai. Ezen íratlan szabályok sora óhatatlanul korlátozza mindegyik szereplő mozgásterét. Ám a politikai és jogi felelősséget viselő kormány vagy kormánytag tevékenységét erősítette az alkotmánybírósági határozat a felelősséget nem viselő köztársasági elnökkel szemben. Az íratlan normák felrúgása és az ebből adódó esetleges további ütközések, a helyzet elmérgesedése valóban alkotmányos válság veszélyét rejtheti magában.

Ennek az együttműködési sorozatnak egy eleme a kegyelem intézménye. A kegyelem - bár a képviselő úr említett európai példákat, én hadd mondjak néhány magyar példát - a magyar államiság kialakulása óta ismert intézmény, és ez mindig uralkodói felségjog volt, egészen 1848-ig, amikor az áprilisi törvények szabályozták a király kegyelmezési jogát, úgy, hogy a mindenkori igazságügy-miniszter ellenjegyzésével gyakorolhatta csak azt. Ez az elv az 1867. évi kiegyezést követően is érvényesült, sőt a két világháború között a kormányzót illette ez a jog, majd az 1946. évi I. törvény a kegyelmi jogkört a köztársasági elnökre ruházta. 1949-89 között az Elnöki Tanács gyakorolta ezt a jogot, elég furcsa módon. Az egyéni kegyelmi kérvények ugyanis csak akkor kerültek az Elnöki Tanács elé, ha a legfőbb ügyész, illetve az igazságügy-miniszter a kérelmezőt arra méltónak tartotta és felterjesztette. Ez az eljárás nemhogy az abszolút alkotmányosságnak, de még az akkori alkotmány rendelkezéseinek sem felelt meg.

Meggyőződésem, hogy a büntetőeljárás azon rendelkezése, mely szerint a legfőbb ügyész, illetőleg az igazságügy-miniszter a kegyelmi kérelmet a köztársasági elnökhöz akkor is felterjeszti, ha a kegyelem gyakorlása iránt nem tesz előterjesztést, a jelenlegi alkotmányon alapul, miszerint - az alkotmányunk szerint - a köztársasági elnök gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát.

Röviden összefoglalva a kegyelmezési eljárást: két főszereplője van, az egyik az igazságügy-miniszter, aki az előterjesztést megteszi, mérlegel, és leírja az általa figyelembe vehető méltányolható szempontokat. Itt - a kialakult gyakorlatnak megfelelően - kizárólag a jogerős bírói ítélet meghozatala után felmerült méltányolható körülményeket vesszük figyelembe; olyan körülményeket tehát, amelyeket a bíróság a jogerős döntése meghozatalakor még nem tudhatott figyelembe venni. Az előterjesztő miniszter szakmai felelőssége annak feltárása, hogy azok a körülmények, amelyekre a védő és az elítélt hivatkozik, valóban fennállnak-e. Így ezek nem egyszerű hivatkozások, hanem nekünk ténylegesen fel kell tárni, ellenőrizni és hiteles dokumentumokra kell alapítani az álláspontunkat, környezettanulmányt végzünk, hatósági igazolásokat szerzünk be. A köztársasági elnök ebben a jogkörében az előterjesztésünk alapján győződik meg arról, hogy a miniszter szakmai érvei fennállnak vagy nem állnak fenn.

A kegyelmi eljárás kivételes méltányossági eljárás, de az alkotmánnyal összhangban kell gyakorolnia mindenkinek, és miután az alkotmányban az is alapelv, hogy a Magyar Köztársaság területén a független bíróság ítéletét végre kell hajtani, ezért a két hatalmi ág képviselőitől rendkívül nagy körültekintést vár el. Több tízezer ügyben gyakoroltuk a köztársasági elnökkel a rendszerváltozás óta a kegyelmezés jogát - ez általában folyamatos és töretlen volt. Az, hogy kilenc éve ez az egyetlen ilyen eset, ami előfordult, számomra azt bizonyítja, hogy ez az intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és én abban bízom, hogy hosszú időn keresztül kivétel is marad ez az egy eset, ami a héten megtörtént.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Felszólalások:   9-13   13-17   17-21      Ülésnap adatai