Felszólalás adatai

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A bűncselekmények áldozatai, sértettjei, a bűncselekménnyel okozott károk megtérítése, illetve enyhítése érdekében évszázadok óta mindig szerettek volna valami megoldást, és a jog adott is mindig - évszázadok óta, már a római jogtól kezdődően - erre valamiféle rendezettséget. Érdekes lenne végigtekinteni ennek az egész kérdéskörnek a jogfejlődését, és erre az általános vita keretei tulajdonképpen lehetőséget is teremtenének, ám az időkeret azonban nem.

Ezért átugorva az évszázadokon most csak arról beszélek, ami most Magyarországon e témakörben szabályozva van. Elsősorban valóban meg kell említeni a polgári törvénykönyvet, amely kimondja, hogy a jogellenesen okozott károkért a károsult kártérítést követelhet. Ilyen jogellenesség természetesen a bűncselekmény is, és a legtöbb bűncselekmény elleni feljelentésnek ez a vége, hogy a büntetőeljárás során polgári jogi igényemet ennyiben meg ennyiben kívánom érvényesíteni. Elég kevés sikerrel, mert ha esetleg a büntetőbíróság foglalkozik is e kérdéskörrel, legtöbbször nem foglalkozik, hanem egyéb bírói útra irányítja át a kérdést; akkor is, ha meg is ítéli, mire számíthat a károsult? Hogy majd az elítélt a rabkeresményéből valahogy évek hosszú során megtérül a kára, tehát igazán nincs rendezve.

Van egy másik jogszabályunk is, egy kormányrendelet, amely már túlmegy ezen a kérdéskörön, és már az állam felelősségét feszegeti, illetve vállalja fel, mégpedig abból indul ki, hogy az alkotmány kimondja, hogy a kormánynak kell biztosítani az állampolgároknak, természetes személyeknek, jogi személyeknek a jogbiztonságát, és ha ezt nem tudja tenni maradéktalanul, megfelelően, és az állampolgárok, a természetes személyek bűncselekmények áldozataivá, sértettjeivé válnak, akkor az emiatti kárukat valamelyes formában átvállalja az állam, éppen e logika mentén, hogy először volt egy kötelessége, amit nem tudott teljesen teljesíteni, tehát akkor az ebből eredő kárban valamiféle enyhítést felvállal. Ez a logikája annak a kormányrendeletnek, amely az egyes erőszakos bűncselekmények következtében sérelmet szenvedettek állam általi kárenyhítésének szabályairól szól, jelenleg is hatályos jogszabályunk.

Nemcsak nálunk vannak ilyen jogszabályok, hanem szerte Európában, az Európai Unió tagállamaiban, és másként-másként közelítenek ehhez a kérdéshez, de ez a lényege mindegyiknek, hogy valahogy az állam átvállal valamiféle kárenyhítést, de másként szabályozzák. Az Európai Unió Tanácsa ezért kidolgozott egy irányelvet, illetve korábban egy keretszabályt is, amely pontosan azt célozza, hogy valahogy ezeket a különböző államokban hozott, de egy célra irányuló szabályozásokat próbálja valahogy egységesíteni, egymáshoz közel hozni, mégpedig annak érdekében, hogy az Európai Unió tagállamainak állampolgára, ha valahol más országban, de tagállamban őt ilyen bűncselekmény miatti kár éri, akkor a saját országában, ahol általában lakik, igényelhesse ennek a megtérítését, ám attól az államtól, ahol ez a bűncselekmény bekövetkezett.

(14.30)

Tehát ez igenis, valóban egy ilyen hosszabb adminisztratív szabályozási kérdéskört vet fel, és ez az irányelv ezt célozza. Az irányelv tavaly, valamikor tavasszal kelt, és már határidőket is határoz meg. Volt egy júniusi határidő, aztán októberi, de a legvégső, hogy a tagállamok az idevonatkozó jogszabályaikat január 1-jétől hatályba kell hogy léptessék. Tehát az idő erősen sürget bennünket, úgyhogy lépni kellett. Maga ez a tanácsi irányelv a hatályba léptetéssel együtt összesen húsz paragrafusból, 12 oldalból áll, és voltaképpen egy rendkívül, majdhogynem olvasmányos, igen jó szabályozás. Ha ezt pusztán azzal kiegészítjük, hogy nálunk milyen szervezet fogja ezt a kérdéskört kezelni, szerintem akkor egy elfogadható, jó jogszabály jött volna létre.

Nem ezt tettük, hanem egy másik jogszabályt szerkesztettünk, amely nagyjából eleget tesz ennek az irányelvnek, de rendkívül terjengősen, hosszú lére eresztve, a fogalmakat nem konzekvensen használva, időnként ezért az érthetetlenség határát súrolva, tehát többször el kell olvasni egy-egy paragrafust, vagy visszalapozni, hogy mit is akar tulajdonképpen. Ugyanakkor lényeges dolgokat viszont kihagy. Olyan lényeges dolgot hagy ki, mint amiről már itt szó volt, és amivel a parlament foglalkozott, és egy országgyűlési határozat is született arra nézve, hogy igenis bűncselekménnyel okozott kár a lakásmaffia áldozatainak kára, és ezt valamilyen formában igenis az államnak fel kell vállalni. Nem teljes kártérítésről van szó, lehetetlen is lenne, de egy ilyen kárenyhítésről. Tehát abban az időben, amikor a magyar parlament egy ilyen rendkívül fontos és sok embert sújtó kérdéskört tárgyal, és abban határozatot is hoz, hogy az ne kerüljön be egy ugyanilyen kérdéskörrel foglalkozó jogszabályba, ez egyszerűen elfogadhatatlan; ahogy az is persze, hogy az irányelv, amely tulajdonképpen kötelező érvényű, csak feléből-harmadából van igazán átvéve és átdolgozva, maga a keretszabály pedig egyáltalán nem.

Azt mondják, hogy azért nem, mert az másra vonatkozik, merthogy az a büntetőeljárásra vonatkozik. Ez igaz, tényleg, a címe is az. De a szakirodalom is azt tárgyalja, hogy a bűncselekménnyel okozott károk nagy része másodlagosan éppen a büntetőeljárás során keletkezik mindenfélével, gondoljunk csak arra, hogy az áldozat, a sértett ott kénytelen ülni, várakozni az elkövetővel és annak rokonságával együtt, míg bejut aztán a bíróságra, a tárgyalásra. Mit kell annak lelkileg elszenvedni? Számtalan ilyen kérdés merül fel, ami nincs szabályozva ebben a törvénytervezetben.

Vagyis azt is lehetne mondani, ki is mondom, hogy igazából az általános vitára alkalmatlan ez az előterjesztés. Mégis ezt azért csak így zárójelben mondom, és nem a frakció kifejezett álláspontja szerint, ugyanis ezt nem mondhatjuk ki, mert ha kimondanánk, és azt követelnénk, hogy ezt vonja vissza a kormány - mint ahogy a civil szervezetek, amelyek ilyen kérdéskörökkel foglalkoznak, egyébként követelik -, akkor mi magunk hiúsítanánk meg azt, hogy ez január 1-jétől hatályba lépjen, vagyis egy Európai Unióval szembeni kötelezettségünket szegnénk meg. Éppen elég van már ilyen, állandóan hallani róla televízióban, rádióban, tehát ezt mi fokozni nem kívánjuk.

Azt se tudjuk megtenni, hogy kellő módosító javaslatokkal megfelelő módon tudjuk jobbítani ezt a szerintünk nem szerencsés előterjesztést, mert nincs rá módunk, át kellene írni az egészet. Annyira kusza a szerkezete, ellentétben az irányelvvel, ami olyan logikus, hogy szerintem bárki, akinek az utcán odaadjuk, tökéletesen megérti, hogy miről van szó, ezt a jogszabálytervezetet viszont nem, holott minden jogszabály-szerkesztési alapmetódus, hogy annak érhetőnek kell lenni, és magyarul kell szólni. Tehát nem tudjuk így módosítani, de néhány hibára, a legfontosabbakra fel fogjuk hívni módosító javaslatokban a figyelmet. Kénytelenek vagyunk - ebből eredően, hogy olyan szoros határidő van az Európai Unió felé, aminek eleget kell tenni -, hogy azt mondjuk, hogy kérem, akkor menjen ez a dolog.

Amire utalok, és amiről tényleg szólni kell, ami egyszerűen elfogadhatatlan - és erre fog a módosító javaslat vonatkozni -, hogy sem a jelenlegi jogszabályunkban, sem az irányelvben, sem a szakirodalomban egyáltalán szó nincs arról, hogy természetes személyen kívül jogi személyiséget is megillessen ez a kárenyhítés. Persze van kár a reklámtevékenységben, egyebekben, van ilyen, de nem ide tartozik. Egyszerűen elfogadhatatlan az 1. §-nak az a bekezdése, amelyik arról szól, hogy a természetes személyeken kívül ez megillessen még jogi személyeket is.

Ugyanez vonatkozik a visszatérítésre is. Azt elfogadjuk, hogy ha valaki becsapta a hatóságokat, és azt mondta, hogy bűncselekménnyel okozott kára van, és kiderül, hogy nem igaz, annak esetleg vissza kell téríteni a kapott szolgáltatásokat. Bár azt sem mindig lehet, mert fizikailag lehetetlen a tanácsadást visszatéríteni. De ezenkívül elfogadhatatlan az is, ami a jogszabálynak egy valóban jó pontja, amelyik az azonnali kárenyhítésről beszél, hogy azt visszakövetelje három éven belül. Hát képtelenség! Miből fogja az a szerencsétlen visszafizetni? Meg olyan adminisztratív terheket ró az államra vagy arra az új igazságügyi hivatalra, hogy az ennek egyszerűen nem fog tudni eleget tenni. Vagy az előbb említett esetben, amikor a rabkeresményből vonják a kárt, ki fogja ezt nyomon követni, hogy 15 éven keresztül mennyit vontak le a rabkeresményből? Az egészet ugyanis nem követelhetik vissza, csak annyit követelhetnek vissza, ami megtérült, tehát ami éppen a rabkeresményből befutott, akkor az fizessen be havonta vagy negyedévente. Ki fogja ezt figyelemmel kísérni? Ez életidegen, ezt mindenféleképpen el kell hagyni.

Ami jó ebben a jogszabályban, egyébként pontosan ez az azonnali segítségnyújtás pénzben, és ez meg kellene hogy illesse pontosan a lakásmaffia áldozatait is, akik egyébként hajléktalanná válnak, ha még ezt a kicsi segítséget se kapják meg.

Elnök asszony, köszönöm, hogy túlléphettem fél perccel vagy egy perccel az időt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)