Felszólalás adatai

DR. MESTER LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Április 24-e az örmény népirtás napja. E napra emlékezve több okból is fontosnak tartom, hogy szót kérjek az Országgyűlésben. Egyrészt mint az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoport örmény-magyar baráti tagozatának elnöke, másrészt mint az egyik legjelentősebb magyarországi örmény kisebbséggel rendelkező XVIII. kerület polgármestere, harmadrészt pedig magánemberként, mint Artasat város díszpolgára.

Az érintettséghez tartozik, hogy a kerületi örmény kisebbségi önkormányzat kezdeményezésére és szervezőmunkájának, valamint a Hadtörténeti Múzeum hathatós közreműködésének köszönhetően Jerevánban és Budapesten örmény-magyar katonai emlékmű őrzi a második világháborúban elesett örmény és magyar katonák emlékét. Szerte a világban az örmény közösségek e napokban a 94 évvel ezelőtt történt eseményekre emlékeznek. A genocídium, amelynek 90. évfordulóján Csapody Miklós képviselőtársam felszólalt itt a parlamentben, több szempontból is fordulópont volt az európai történelemben. Egyrészt egy sokat üldözött nép tragédiájának egyik csúcspontja volt. Intő jelei már a XIX. század végén megmutatkoztak, az ekkoriban történt véres eseményekről annak idején Helfy Ignác, Ugron Gábor és Kossuth Ferenc is tudósított az Országgyűlés képviselőházában.

(20.00)

Az örmények üldözése azonban az ifjútörök mozgalom hatalomra kerülésével teljesedett ki. Az első világháború éveire eső kitelepítések és mészárlások során több százezer, sőt egymilliónál is több örmény nemzetiségű ember pusztult el. Bár e borzalmas napokról sok helyütt máig nem beszélnek, s a kutatásokat, amelyek a történéseket objektív módszerekkel feltárhatnák, máig akadályozzák, a hírek szinte azonnal elterjedtek egész Európában. Akkor még senki nem sejthette, hogy ezek az események nagyobb méretekben, de hasonlóan eltervezetten nemsokára egy másik népcsoporttal is megismétlődnek. Az örmény és a zsidó holokauszt közötti összefüggés már a kortársak számára is világos volt. Hitler több megnyilatkozása is egyértelművé tette, hogy az örmények üldözésére a zsidóüldözés főpróbájaképp tekint.

Világosan látták ezt az összefüggést az 1920-as évek Magyarországán is, mint ez a nemzetgyűlési, majd az országgyűlési naplókból nyomon követhető. Itthon azonban a trianoni szerződés által szétszakított Magyarországon egy harmadik összefüggésre is felhívták a figyelmet: az örmény népirtás valamennyi kisebbségi sorban élő nép és nemzet közös tragédiája. Egy kultúrát, egy nyelvet, egy népet szinte észrevétlenül el lehet tüntetni néhány év alatt, ha lanyhul a nemzetközi figyelem. Ám a pusztítás lehet lappangó is, olyan eszközrendszert alkalmazó, amely nyelvet, kultúrát, vallást vesz el évtizedeken keresztül egyes népcsoportoktól, még ha különböző egyezmények garantálják is e jogokat.

"Európa örményei a magyarok" - jajdult fel egy nemzetgyűlési képviselő 1920-ban. Valóban, itt, a Magyar Országgyűlésben e tanulságokról egyszerre kell beszélni, és beszélni kell akkor is, ha más helyeken nem lehet. A népirtásról, amely egy olyan nemzetet sújtott elsőként, amelynek tagjai évszázadok óta itt élnek velünk a Kárpát-medencében, részt vállaltak múltunk dicső eseményeiben, mint az 1848-as forradalomban, osztoztak tragédiáinkban, mint 1849-ben az aradi ítélőszék előtt.

Szólnunk kell, ha népirtásról beszélünk, a zsidó holokausztról is, amely mély sebeket hagyott a magyar történelemben. És gondolnunk kell a határainkon túlra szakadt, kisebbségi sorban élő magyarokra, székelyekre, csángókra is egyúttal, valamint az erdélyi és felvidéki szászokra, a dunántúli, bánáti svábokra és ezen, egykor soknemzetiségű ország valamennyi tragikus sorsú kisebbségére. Ez a nap valamennyiük emléknapja is egyúttal.

Végül pedig az emlékezésen túl cselekednünk kell, hogy mindez se Európában, se máshol a világon ne ismétlődhessen meg. Ehhez pedig elsősorban beszélnünk kell róla, e tragédiákról objektíven, valamint a hatékony kisebbségvédelmi eszközökről és módokról, amelyek révén a jövőben végre valósággá és kézzelfogható értékké válhat, amit az Unióban sokan oly sokszor ismételgetnek: egység a sokféleségben.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Az egyedül jelen lévő dr. Szanyi Tibor tapsol.)