Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr, illetve Előterjesztők! A mi képviselőcsoportunk ezt az előterjesztést helyesnek és hasznosnak tartja. Azt gondoljuk, hogy a magyarság, az egész nemzet identitását erősíti, ha II. Rákóczi Ferencről folyamatosan emlékezünk és emlékeztetünk, ha a fejedelem életútját, tevékenységét, politikai és egyéb hatását saját életében és korában, aztán a későbbi nemzedékek emlékezetében is úgy őrizzük, hogy azt nem egyszerűen csak fogadjuk, hanem megerősítve továbbadjuk.Rákóczi Ferenc életútját a magyar történetírás évszázada vizsgálja, kutatja, és számos fontos és izgalmas, teljességre törekvő megállapítást tett. 1704. július 8-án lett Erdély fejedelme, merthogy megválasztotta az országgyűlés, az erdélyi országgyűlés Erdély fejedelmének. Ez a tett az akkori döntések egészében azt a pozíciót foglalta el, hogy egy szuverén állam, egy korábban a nemzetközi politika egészében aktívan részt vevő állam, az önálló Erdélyi Fejedelemség első embereként nemzetközi kapcsolatokat létesíthessen, hiszen az 1703-ban kitört szabadságharc nemzetközi megítélése kétséges volt. Ahhoz, hogy nemzetközi szövetségesekre a Habsburg-birodalom ellenkező oldalán, elsősorban Franciaország tekintetében szövetségre és szövetségesre tegyen szert, az erdélyi fejedelmi cím szükséges volt. Ezért felmenő ősei közül, akárhogy is nézem, ha csak Rákóczi Zsigmondot, I. Rákóczi Györgyöt, II. Rákóczi Györgyöt és édesapját, I. Rákóczi Ferencet nézzük, akkor négy erdélyi fejedelem is volt, következésképpen nagyon is aktuális és indokolt volt mindez.

Ugyanakkor kérem szépen, hogy ne úgy lássuk, mint egy félistent. Egy komoly gondolkodó, néha saját érdekeivel szembehelyezkedni képes politikus volt. Államtitkár úr helyesen említette az önálló magyar haderő felállítását, és nem akármilyen évszázadok után a mi hazánk nemzetközi képviseletének megteremtésén fáradozott. Nagyszerű ember volt.

Holnap lesz az évfordulója annak, hogy 1711. november 14-én az erdélyi országgyűlés egyébként behódolt a Habsburg-birodalomnak. Akkor ő már Lengyelországban volt. A lengyelországi, majd a franciaországi, elsősorban a párizsi életéről az elmúlt század elején egy kitűnő és mindannyiunk által tisztelt történetíró, Szekfű Gyula írt A száműzött Rákóczi című könyvében. Az olyan hatást váltott ki, most nem a sajtóról beszélek, hanem a henteséről, akihez minden héten elment friss húst venni, aki azt mondta neki, hogy ilyen könyv megírása után ő magyar húst nem ad neki  kiadatlan levél a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában. Ezek után megírta Szekfű a Mit vétettem én? Ki gyalázta Rákóczit? című művét. Egy embert látunk benne. Egy olyan embert, aki életét adta ezért az országért, és utána száműzetésben, Lengyelországban, majd Franciaországban próbálta valóban kétséges eszközökkel biztosítani a személyes és a politikája túlélését. Ezek lehet, hogy szomorúbb részek, mint a rodostói. Hogy világos legyen: ott ágylábakat faragott. Vissza akart térni a hazájába, de már semmilyen módon ezt nem tehette.

Akkor, amikor az indítványozók, tisztelt államtitkár úr, nagyon helyesen megteszik ezt az indítványt, hogy Rákóczira emlékezzünk, akkor nagyon kérem, úgy emlékezzünk rá, mint ennek az országnak meghatározó politikusára, de nem egy felhők felett lebegő emberre. Esendő volt. Sokat tudott az országról, és kimondottan sokat tudott a társadalmi viszonyokról. Rajongtak érte. Úgy mentek mellette harc közben és úgy mentek mellette tárgyalásra, hogy valóban azt mondhatnám XX., tehát nem XXI. századi kifejezéssel, hogy a legszélesebb társadalmi rétegek tekintették ezen ország vezetőjének.

(15.00)

Voltak persze az életének olyan szakaszai, amelyeket szintén feltárt a történetírás, és amelyek éppúgy ennek az embernek, ennek az élő és halandó embernek az életútjához tartoznak, mint a legnagyszerűbb pillanatok.

Azt hiszem, akkor vagyunk méltóak…  a mai Magyar Országgyűlés tagjai, ha Rákóczi Ferencet nemcsak megtartva a nemzet emlékezetében, hanem erősítve egy nagyszerű gondolkodóként, egy bátor politikusként és egy hús-vér emberként tudjuk őt a következő nemzedékek emlékeiben megőrizni. Őszintén remélem, hogy ebben egyek vagyunk, és egyek tudunk lenni majd végig a Rákóczi-emlékév során. Ezért az előterjesztést támogatjuk. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)