Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön is úgy kezdte az expozéját az előttünk fekvő törvény kapcsán, hogy az egyik, ha nem a legfontosabb része ennek a salátatörvénynek a hallgatói normatíva emelése, amivel egyet is értek, hiszen ez az, ami leginkább érinti a fiatalokat, az ő tanulmányi ösztöndíjuk lehet ezáltal magasabb, de pont azért, mert ez a legfontosabb és ennyire fontos a fiatalok szempontjából, érthetetlen az, hogy miért kellett erre 12 évet várni. 12 évvel ezelőtt, 2007-ben emelték ugyanis utoljára a hallgatói normatívát, amiből a tanulmányi ösztöndíj adható, és 12 év alatt bizony minden más költség, ami egy fiatalt az egyetemi, főiskolai tanulmányai során érint, hatalmas mértékben emelkedett. Elég csak a lakhatási költségekre, a kollégiumi árakra, de leginkább az albérletárakra gondolni, amelyek horribilis összegeket érnek el manapság már, a mindennapi megélhetéssel, az utazással, a jegyzet- és tankönyvtámogatással kapcsolatos költségek mind-mind nagyon komoly emelkedésen mentek keresztül, és önök ennek ellenére 12 évet vártak ezzel az emeléssel úgy, hogy ebből nyolc évet önök kormányoztak. Engedjék meg azt, nem nagyképűségből, de mégis azért elmondva, hogy igenis ezt részben a saját sikerünknek is tekintjük, ugyanis parlamenten kívül a HÖOK volt az, aki napirenden tartotta ezt a témát, a parlamenten belül pedig egyértelműen a Jobbik volt az, aki rendszeresen, különböző felszólalások, költségvetési módosítók, határozati javaslatok során folyamatosan számonkérte a kormányt. Nekem is volt szerencsém nemegyszer Rétvári államtitkár úr mellébeszéléseit hallgatni ennek a kérdésnek a kapcsán, amikor én mindig megkérdeztem, hogy miért is nem emelik az ösztöndíjakat, és soha nem kaptam egyenes, egyértelmű választ.

Azért is fontos a tanulmányi ösztöndíjak emelése, mert a nevében is benne van, hogy tanulmányok után adható, ily módon motiváló tényezőt kellene hogy betöltsön ez a felsőoktatásban részt vevők számára, ugyanakkor az a néhány ezer forint, amit az elmúlt években kaptak a tanulók, a hallgatók akár jó eredményeik után, sok esetben sem érte el, mondjuk, a 10 ezer forintot. Ez mindennek nevezhető, csak nem motiválónak, így az egész rendszer veszítette el azt a lényegét, ami miatt részben kitalálták.

Azért is fontos ez az anyagi ösztönző és segítség a fiatalok szempontjából, mert azt is láthatjuk, hogy az elmúlt években vagy akár évtizedben milyen drasztikus visszaesés látható a felsőoktatási hallgatók létszámát tekintve. Pont a napokban jelent meg egy olyanfajta kimutatás, amely azt hasonlítja össze, hogy 2005-ben még a magyar társadalom 4,2 százaléka volt felsőoktatási hallgató, két évvel ezelőtt pedig, 2016-ban mindez a szám 2,9 százalékra csökkent; 4,2 százalékról 2,9 százalékra, drasztikus visszaesés. De ha nem 11 évet vizsgálunk, hanem mondjuk, csak az önök kormányzásának hat évét, 2010 és 2016 között 25 százalékkal esett vissza a felsőoktatási hallgatók létszáma, és mind-mind ez a visszaesés összefüggésben van azokkal az anyagi tényezőkkel, amelyeket tapasztalhatunk a felsőoktatás kapcsán: egyre inkább az a tendencia, hogy azok tudnak egyetemre, főiskolára bejutni, akik olyan családi háttérrel rendelkeznek. (Dr. Rétvári Bence: Nem igaz!)

Pont ezért is fontos a tanulmányi ösztöndíj, és pont ezért is egyébként mi azt mondjuk, hogy ez az emelés, amit önök most ebben a salátatörvényben megfogalmaznak, egy előrelépés, de nem elégséges előrelépés, mi ennél nagyobbat szeretnénk, nagyobbat tudnánk elképzelni, főleg annak tükrében, hogy azért itt évek óta mi azt hallgatjuk, akár itt a parlamentben, akár a kormánypropaganda különböző termékein keresztül, hogy micsoda siker itt az ország gazdasága, micsoda gazdasági növekedés tapasztalható, mindenre van pénz; tapasztaljuk, persze a „minden” alatt azt kell érteni, ami önöknek fontos. Bízunk benne, hogy a fiatalok is önöknek fontosak lesznek, és nem állnak meg ennek az emelésnek a mértékénél, hanem ennél nagyobb mértékű emelés is várható a következő években.

Az ösztöndíjkérdés egyébként önmagában egy komplex kérdéskör, és mindösszesen egy része ennek az, hogy mekkora is az ösztöndíj mértéke, de magával az ösztöndíj rendszerével kapcsolatban is számos módosítási javaslatunk volt, és lenne is, ami nemcsak a mi javaslatunk, hanem mondjuk, a szakmai érdekképviseletnek, a HÖOK-nak is a javaslata. Egyet szeretnék azért idehozni, például az önköltséges hallgatók tanulmányi ösztöndíját, és kérem is majd államtitkár urat, hogy erre reagáljon válaszában, hogy van-e önökben nyitottság arra, hogy az önköltséges hallgatók is tanulmányi ösztöndíjban részesülhessenek.

Miért is lenne ez fontos? Azért, mert önöknek köszönhetően jó néhány olyan szak van ma, több tucatnyi olyan szak van ma az egyetemeken, amely szinte kizárólag önköltséges formában érhető el, és ráadásul ezek olyan szakok, amelyek nagyon keresettek; gazdasági, jogi és számos más szakot lehetne még felsorolni. Bizony előfordul az, hogy valaki jó tanuló, ennek ellenére nem kerül be államilag finanszírozott képzésre, önköltséges hallgatóként kénytelen felsőoktatási intézménybe járni, ami nagyon komoly terhet ró rá, és nemcsak hogy fizetnie kell a tanulmányaiért, de ő még semmilyen szociális, tanulmányi és más egyéb juttatásban nem részesülhet. Ebből egyenesen következik az, hogy neki bizony munkát kell vállalnia annak érdekében, hogy egyetemen az oktatásban részt tudjon venni, ha pedig valakinek munkát kell vállalnia, az érthetően a tanulás rovására megy.

Engedjék meg, hogy egy idevonatkozó tanulmányból idézzek: „Minden harmadik egyetemista egész évben, a szorgalmi és a vizsgaidőszakban, a tanítási szünetek idején is dolgozik. A munkát vállaló hallgatók 60 százaléka azért vállal munkát, hogy fizetéséből fedezni tudja kiadásait, minden második egyetemista, főiskolás egyenesen azt mondta a kutatóknak, ha nem dolgozna, nem engedhetné meg magának, hogy felsőoktatásban tanuljon.” Kérdezem ezért az államtitkár urat, hogy az önköltséges hallgatók számára is tervezik-e megnyitni annak a lehetőségét, hogy tanulmányi ösztöndíjban és egyéb juttatásokban részesülhessenek.

De a tanulmányi ösztöndíjak egész rendszere egyéb átdolgozást igényel, a HÖOK Jövőkép című tanulmánya is ezt fogalmazta meg. Itt az elmúlt években a felsőoktatásban olyan változások mentek végbe, amelyek miatt a régi rendszer elavultnak tekinthető, amelyek alapján kiszámolták ezeket a tanulmányi ösztöndíjakat. Ezért is lenne fontos, hogy egy központi iránymutatás alapján az egyetemek intézményenként újraszabályozzák a tanulmányi ösztöndíjak által kiosztható összegek nagyságát és ennek a módszertanát.

Egy másik témára áttérve, a doktori képzés kapcsán többen elmondták, és mi is csak üdvözölni tudjuk azt, hogy növelik az állami ösztöndíjjal képzésben részt vevő hallgatók számát, 1270-ről 2 ezer főre. Itt Mellár Tamás utalta arra, hogy ennek ellenére vagy önöknél az a tapasztalat, hogy csökkent az elmúlt években a doktoranduszhallgatók száma. Nem vitatkozva ezzel a kijelentéssel, de talán pont ezen is tud segíteni az, hogy most emelik az állami ösztöndíjasok létszámát. Nekem volt konkrétan olyan ismerősöm, aki azért nem ment doktoranduszképzésre, mert állami képzésre nem jutott be, arra pedig nem volt lehetősége, hogy saját zsebből fizessen ezért a képzésért. Tehát lehet, hogy akár ennek köszönhetően is ez egy picit jobb arányt fog mutatni a következő években.

De ha már a doktoranduszokról beszélünk, akkor engedjék meg, hogy két kérdést még idehozzak, ami szintén ezt a réteget érinti, és egy régi kérésük a doktoranduszhallgatóknak. Az egyik az úgynevezett nyugdíjkérdés, ugyanis egy 1997. évi törvénynek köszönhetően nem számolják bele a szolgálati időbe a képzés idejét, tehát a doktoranduszok képzésben eltöltött ideje nem számít bele a szolgálati időbe, ez pedig értelemszerűen hátrányt okoz számukra, hiszen a doktoranduszképzés mellett azért nehéz munkát vállalni, ha valaki komolyan veszi a kutatást, a publicisztikák írását, a tanulmányok írását, az oktatást, akkor bizony ez neki nem nagyon fog beleférni. Ez tehát egy olyan kérdés, kérés, ami a doktoranduszkörökben rendszeresen megfogalmazódik, az államtitkár úr felé is azért teszem fel, bár látom, hogy a telefonnyomkodás érdekesebb az ön számára (Dr. Rétvári Bence: Hahaha!), de azért bízom benne, hogy a doktoranduszok kérdése is lesz az ön számára hasonlóan fontos.

A felsőoktatásban részt vevők kapcsán, szintén a doktoranduszokhoz kapcsolódóan meg kell azt állapítanunk, hogy továbbra is fennáll a bérezés, az ő finanszírozásuk érdekében és ennek kapcsán egy probléma: konkrétan egy olyan, munkaerőpiaci folyamatokra megfelelően reagáló életpályamodellre lenne szükség, amely jelenleg nincs meg, és ez bizony azt okozza, hogy rengeteg oktató, kutató hagyja el ezt a pályát, és mivel a piaci igények, a piaci folyamatok olyan irányba mutatnak, hogy ott jobban tudnak keresni, ezért ők is váltanak. Ezért lenne szükség az oktatóikiválóság-növelés érdekében egy, az oktatók valódi, teljesítményközpontú, transzparens előmeneteli rendszerére, ami méri az oktatói teljesítményt, és egyúttal mindezt, az ő bérezésüket versenyképessé kell tenni a piaci folyamatokkal, ugyanis, ha ez nem fog megtörténni, akkor itt nagyon komoly problémák lesznek a jelenlegieken túlmutatóan is.

(12.20)

Mivel felsőoktatásról beszélünk, ezért engedjék meg, hogy egy olyan kérdést is idehozzak, ami szorosan nem kapcsolódik az előttünk fekvő törvényhez, de ha már láttuk, hogy a hallgatói ösztöndíjak kapcsán is sikerült eredményeket elérni, ezért szeretném ezt is rendszeresen itt a Ház előtt felvetni. Ugyanis nagyon komoly problémának látjuk azt, hogy a jelenlegi köznevelési rendszer nem biztosít kellő garanciákat arra, hogy a köznevelésben részt vevő diákok fel tudjanak készülni arra a középfokú nyelvvizsgára, ami 2020-tól feltétel lesz számukra az egyetemekre, főiskolákra való bejutáshoz. Ezt már többször beszéltük itt államtitkár úrral. Mi továbbra is nagyon nagy problémának tartjuk, de nemcsak mi, hanem minden szakember és tanulmány azt mondja, hogy a jelenlegi köznevelési rendszerünk nyelvoktatása nagyon komoly reformra szorul, mert a jelenlegi, hiába van kellő óraszámú idegennyelv-óra a középiskolákban, mégsem képes arra, hogy felkészítsen egy középfokú nyelvvizsgára, vagy az ezzel egyenértékű emelt szintű érettségire. Márpedig, ha nem tud felkészíteni egy diákot a köznevelés rendszere, akkor az a lehetőségük marad, hogy különórákra vagy nyelvkurzusokra fognak járni. Tudjuk nagyon jól, hogy ezt pedig azok engedhetik meg maguknak, akiknél olyan a családi háttér.

Innentől kezdve pedig egy nagyon komoly diszkriminációs tényező lép be ebbe a rendszerbe, azok fognak tudni felsőoktatási intézménybe menni, akiknél a családi háttér lehetővé teszi ezen különórák és nyelvkurzusok igénybevételét, azok előtt pedig, akik szegényebb sorsú családokból származnak, bezárul az egyetem kapuja. Ez tehát egy nagyon komoly probléma, és a felszólalásom elején jelzett tendenciákat, miszerint egyre kevesebben jutnak be a felsőoktatási intézményekbe, csak erősíteni fogja. Ezért arra kérem ily módon is államtitkár urat és a kormány jelen lévő tagjait, hogy gondolják újra a 2020-as bevezetését ennek a rendszernek, halasszák el. Mi alapvetően egyetértünk azzal, hogy majd legyen egy ilyen feltétel, a nyelvtudás sok szempontból fontos, de nem 2020-ban bevezetendő ez a kérdés. Az egy korai időpont, és több tízezer fiatalt zárna ki az egyetemekből és a főiskolákból.

Összefoglalóan: elsősorban a hallgatói normatíva emelése, ezáltal a tanulmányi ösztöndíjak emelése miatt támogatjuk ezt a javaslatot. Kérem a kormányt, hogy az általam felvetett kérdésekre is majd reagáljon, és mind az ösztöndíjak, mind a doktori képzés, mind pedig a nyelvvizsga 2020-as kötelezővé tétele kapcsán tegyék meg azokat az intézkedéseket, ami a fiataloknak fontos lenne, ugyanis minden értelemben fontos, hogy a fiataloknak gesztusokat tegyünk, érzékeltessük velük, hogy fontosak az ország és a kormány számára, hisz tudjuk nagyon jól, hogy mindenáron itthon kell tartanunk a fiataljainkat, és ehhez szükségesek ezek a lépések. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)