Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szerintem az első pozitívum, hogy az előterjesztő részéről az expozét az illetékes miniszter tartotta, mert például tegnap Hiller István egyik felsőoktatásra vonatkozó kérdésére egy teljesen másik minisztérium válaszolt, most legalább ennyivel beljebb vagyunk. Hogy kapunk-e érdemi válaszokat, az meg majd kiderül a végén; az előzőek tapasztalatai alapján persze azt gondolom, hogy nem, de majd meglátjuk. Na, akkor nézzük végig ezt a javaslatot, amelynek egy része valóban technikai jellegű módosítás, egy másik része az nem, azok tartalmi jellegű kérdésekre vonatkoznak. Valóban, itt egy salátatörvény áll előttünk. Zárójelben megjegyzem: egy törvényjavaslat nem attól salátatörvény, hogy technikai jellegű módosításokat tartalmaz, hanem attól salátatörvény, hogy több különböző törvény módosítását csatolja össze egy előterjesztésbe. Ez csak egy apró definíciós pontosítás, hogy ha valaki nézte a képviselő úrnak a korábbi felszólalását a közvetítésen keresztül, esetleg nehogy rosszul jegyezze meg ezt a definíciót. Na, de nézzük végig akkor, hogy milyen általam fontosnak tartott elemei vannak ennek a módosításnak, amiről úgy gondoltam, hogy a véleményemet érdemes elmondani.

Egyrészt ez a salátatörvény valóban a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréseinek szabályait módosítja, ez egy alapvetően technikai jellegű módosításcsomag, európai uniós eljárásrend átültetéséről van szó, és a hétköznapi gyakorlatból azt lehet mondani, hogy ráadásul ennek a csiszolgatására, pontosítására mindig szükség van. Én magam is több üggyel találkoztam már, amikor ilyen oklevelek elismerése ügyében belefutottunk a szabályok pontatlanságába, és ez valószínűleg így lesz a jövőben mindig, hogy ezen a részen állandóan csiszolgatni, javítani kell. Ezt a részét én magam támogathatónak tartom.

(11.50)

Aztán persze a salátatörvény a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény több pontját is módosítja, amivel már több problémám van. Az egyik egy aprónak tűnő módosítás, amit képviselőtársaim már szóba hoztak, hogy a kancellári pályázatokat elbíráló bizottságba a rektor is bekerül innentől kezdve. Az első kérdés lehetne persze ezzel kapcsolatban, hogy egyébként miért nem tették bele eleve akkor már ezt a szabályt a törvénybe, amikor létrehozták a kancellári rendszert. Nem mintha nekem az jobban tetszett volna abban a formájában, de egyébként logikus lett volna. Emlékezhetünk rá ugyanis, hogy mennyire átláthatatlan volt annak idején a kancellárok megpályáztatása és kinevezése.

Mi például hosszasan próbáltunk hozzájutni anyagokhoz. Palkovics államtitkár úr itt ül, és látom, hogy érdeklődéssel figyeli, amit mondok. Mi próbáltunk hozzájutni anyagokhoz, hogy milyen pályázatokat nyújtottak be, annak mi a szövege, ki bírálja el. Nem nagyon jutottunk hozzá semmihez. Jórészt azokat láttuk, amiket az intézmények kiszivárogtattak és abban sokszor nagyon érdekes dolgokat olvastunk egyébként. Persze, ez önöket nem zavarta abban, hogy kinevezzenek alkalmatlan embereket kancellárnak, de ez egy másik kérdés. Igazából ez a módosítás nem fogja megoldani azt a problémát, amit több képviselőtársam is már emlegetett. A kancellári pályázatok rendszere önmagában átláthatatlan, és semmiféle minőségi biztosítási rendszerek ebben nincsenek, és egyébként magával a kancellári rendszerrel is komoly problémák vannak.

Annak idején ezt elmondtuk nagyon világosan többen, hogy a kancellári rendszert az egyetemi autonómia jelentős korlátozásának látjuk. Ebben volt egy vitánk, nem értettek velünk egyet. Szerintem a hétköznapi, napi gyakorlat a mi félelmeinket erősítette meg. Mondok egy konkrét példát. Itt van az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az én egyetemem, mármint ahol oktató vagyok, az én egyik karom a természettudományi kar, de nem csak ez a kar érintett, mert másik két kar, tehát összesen három kar esetében komoly anyagi problémák vannak. A kancellár elég érdekes módon szállt bele ebbe a vitába. Konkrétan az oktatási és a tudományos munka alapvető feltételeit érintő részletekbe szólt bele például a TTK finanszírozásával kapcsolatban. Az gondolom, hogy ha arra utalgat a kancellár, hogy tessék kirúgni oktatókat, mert akkor majd lesz több pénz az ott maradóknak, meg lesz akkor pénz, mondjuk, laborgyakorlatra, azt nem tudom úgy értelmezni, hogy nem szól bele az oktatási és kutatási kérdésekbe; úgy egyébként, hogy nem is foglalkoztatója vagy munkáltatója legalábbis a törvény szerint az oktatóknak a kancellár.

Másrészt hozzá kell tenni őszintén: a kancellár általános tevékenysége is mindig arra fut ki, hogy beleszól olyan ügyekbe, ami a kutatási és az oktatási tevékenységet alapjaiban érinti. Nem lehet ugyanis szétszálazni az oktatási-kutatási tevékenységet az egyetemek általános gazdasági helyzetétől. Innentől kezdve teljesen nyilvánvaló, hogy a kancellár igenis az egyetemek autonómiáját jelentős mértékben korlátozza. Elég csak megnézni azokat az szmsz-eket, amelyeket elfogadtattak erős kormányzati hátszéllel az egyetemeken. Lehet látni, hogyan működnek. Innentől kezdve, megmondom őszintén, én semmifajta módosítását a kancellári rendszernek nem tudom támogatni azért, mert szerintem egy jó megoldás van: el kell törölni. Ez nem működik, ezt be kell látni.

Debreceni ügyekre inkább nem térnék ki, amit Pósán László előhozott, de egyébként például az is egy nagyon érdekes dolog volt, amikor pont a debreceni kancellár volt az egyik, aki beleszállt a CEU-ügy vitájába, miközben aztán az végképp egy tudományos jellegű kérdés. Szóval, ez is mutatja, hogy a kancellárok a legtöbb esetben nem értik, hogy mi a feladatuk, és azért nem értik, mert tudják jól, hogy ők nem azért lettek odaküldve, hogy ne szóljanak bele oktatási és kutatási kérdésekbe.

A következő módosítás, ami a törvényjavaslatban szerepel, a magasabb vezetői megbízású kollégák életkori korhatárára vagy foglalkoztathatóságának az életkori határára vonatkozik. Magyarul, amit többen emlegettek, hogy 60 éves korig lehet a jelenlegi szabályok szerint magasabb vezető beosztású ember egyetemen funkcióban. Ez nem csak a rektorokat érinti, de most ne menjünk bele a részletekbe. Általában a magasabb vezetői pozíciókra ez vonatkozik, dékán, tanszékvezető s a többi. Megmondom őszintén, ezzel a szabállyal alapvetően egyetértek, és ez a gyakorlatban szerintem jól működik.

Ez egy nagyon régi szabály, több szempontból is pozitív kimenetele, kicsengése van ennek a szabálynak. Egyrészt folyamatosan biztosítja azt, hogy az utánpótlás zökkenőmentes és zavartalan legyen olyan szempontból, hogy ha nevel egy egyetem, egy egyetemi közösség leendő tanszékvezetőket, dékánokat, rektorokat s a többi, akkor azok megfelelő életkorban, szellemi és fizikai teljesítőképességük, terhelhetőségük csúcsán jussanak valójában olyan vezető pozícióba, ami nagyon nagy napi leterheltséget igényel. Lássuk be, hogy a magasabb vezetői pozíciók nagyon nagy napi leterheltséget jelentenek. Éppen ezért ez alapvetően egy jó dolog, ráadásul, mondom, a fiataloknak ez egy kifejezetten jó üzenet: ha előrehalad az akadémiai pályán, akkor belátható időn belül belőle lehet egyetemi vezető. Másik oldalról a rektoroknak, dékánoknak és egyéb más, magas vezetői beosztású embereknek, foglalkoztatottaknak pedig lehetőséget biztosít arra, hogy 65 éves koruk után ne napi szervezési feladatokkal foglalkozzanak, hanem az általuk, az ő tudományterületükhöz legjobban kapcsolódó tárgyak oktatásával, neveljék azokat a fiatalokat, akik, mondjuk, a doktori képzésben benn vannak. Másrészt meg azokkal a tudományos kutatásokkal foglalkozzanak, amelyekre nem volt idejük az azt megelőző években, amikor egyébként a napi adminisztráció leterhelte őket.

Én nagyon sok kollégán láttam benn az egyetemen, hogy amikor ez alól a teher alól 65 évesen felszabadulnak, hirtelen a publikációik száma robbanásszerűen megnő, és mivel nekik az egyetlen érdemi, ilyen kvázi vezetői feladata a doktori programok és doktori iskolák vezetése marad, mert ezt 70 éves korig betölthetik, innentől kezdve a doktori iskoláknak, doktori programoknak a napi gyakorlatában, munkájában nagyon intenzíven részt tudnak venni. Ez, mint mondtam, az utánpótlásképzésben ez egy fontos dolog. Én a legtöbbet a főnökkel akkor tudtam beszélni, amikor betöltötte a 65. évét, és akkor lehetett vele folyamatosan, majdhogynem mindennap beszélni. Így lehet a legjobban tanulni, ezt, gondolom, mindenki aláírja.

Én nem látom be, mi értelme annak, hogy 65 éves kor után is vezető pozícióban legyenek kutatók. Nekik akkor már nem ezzel kell foglalkozni. Nekik akkor a tudománnyal kell foglalkozni és az utánpótlás-neveléssel. Semmiféle érdemi érvet én még nem hallottam, ami azt támasztaná alá, hogy van értelme meghosszabbítani, kitolni ezt a korhatárt.

Szóba került itt már a felvételi eljárás. Önmagában az, hogy a felvételi eljárásnál a fellebbezés vagy a bírósághoz fordulás határidejét most egy külön szabállyal megadják, az persze rendben van, mert valóban, ha a nyár közepén beadja valaki a bírósághoz a papírokat, akkor a jelenlegi eljárásrend szerint abból nem lesz döntés szeptember elejéig, amikor a beiratkozás van. De valóban, ahogy Arató Gergely mondta, egyébként ezt a rendszert önök alakították ki. Tehát eleve nem volt akkor már ez átgondolva, ezért kell most ezt megváltoztatni. De alapvetően ez rendben van, ha abból indulunk ki, hogy sajnos a közigazgatási eljárásrend így működik.

Azzal nem értek egyet, hogy a méltányosságot egyszerűen egy tollvonással kihúzzák. Én mindig máshogy közelítettem meg az ilyen ügyeket. Azt gondolom, hogy akkor azt kellene pontosan szabályozni, hogy milyen ügyekben, konkrétan milyen esetekben lehet méltányosságot kérni. Ugyanis lehetnek olyan speciális élethelyzetek, amikor igenis a méltányosságnak van helye még egy felvételi eljárásban is. Ezt nem zárnám ki teljesen.

Ami még érdekes, a doktori képzés: valóban, itt nagyjából 1300-ról 2000-re fog nőni a doktori ösztöndíjasok száma; ez teljesen rendben van, én mindig is támogattam, legyen minél több doktorandusz és azon belül ösztöndíjas doktorandusz az országban, az ország jövője ezt megkívánja. Ha én jól értem, van itt egy olyan szabály egyébként a doktori képzéssel kapcsolatban, hogy eltörlik azt a szabályt, hogy az adott doktori iskola legalább az egyharmadát a tárgyaknak, a krediteknek maga biztosítsa, amit én nem nagyon értek, mert az elvárható lenne egy doktori iskolától, egy doktori programtól, hogy legalább az egyharmadát ott helyben biztosítsa ezeknek a tárgyaknak, ezeknek a krediteknek. Mindig egy olyan érzése van az embernek, hogy ez a biznisz-doktoriiskolák lehetőségeit tolja csak ki. Lehet, hogy félreértem; érdekelne az államtitkár úr észrevétele ezzel kapcsolatban.

(12.00)

Amit Mellár képviselő úr mondott, az egy jogos kifogás, hogy az ösztöndíjak persze még mindig problémásak, meg nyilván ez az MNB-s ösztöndíj is, bár érdekes módon egyébként a Pécsi Tudományegyetem volt az egyik, amelyik ebbe… (Dr. Mellár Tamás közbeszól.) Igen, tudom, nem az ön kara, ezt persze tudom, csak eszembe jutott, hogy a Pécsi Tudományegyetem szállt ebbe be érdekes módon. Volt is abból nagy vita, igen, ön is, ha jól emlékszem, elmondta ezzel kapcsolatban a véleményét.

Én is kiemelném ezt a problémát, amit a MAB és az OH feladatkörének az átrendezése jelent. Nem nagyon értem én sem, hogy a MAB jogköreit miért kell szűkíteni, és miért kell az OH hatáskörébe tolni bizonyos feladatokat, például a felsőoktatási képzési központok működésének engedélyezését, valamint az ötévenkénti felülvizsgálatát. Nincs is értelme egyébként annak az indokolásnak, amit leírnak a szövegben, egyszerűen azért, mert amikor a MAB vizsgálja az adott képzési programokat és oktatási-kutatási intézményeket, akkor neki nemcsak önmagában a képzést kell nézni, hanem annak az infrastrukturális meg a humán feltételrendszerét is, és ezt nagyon jól csinálta a MAB; ez egy fontos minőségbiztosítási elem volt azért eddig a magyar felsőoktatásban.

Elhangzott az is, hogy furcsa ez a szabály, és az embernek nyilván nem jut más eszébe, csak a CEU, amikor az információkérési lehetőségét az OH-nak kiterjesztik. Ráadásul az az érdekes az egészben  én láttam azt a levelet például, amit Leslie E. Templeman, New York állam oktatási hivatalának az igazgatója küldött az OH-nak , hogy szabálymódosítás nélkül is ezeket az információkat az OH eddig megkapta, éppen ezért összességében ezt se nagyon értem, és kíváncsi lennék az államtitkár úr válaszára, hogy egyébként miért olyan fontos a MAB jogköreinek csökkentése és az OH jogköreinek a bővítése. Köszönöm szépen.