Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megszokhattuk már ebben a parlamenti ciklusban, hogy kétfajta törvényjavaslat van: az egyik direktben tör a polgárok szabadságára, a másik pedig sunyi módon. Ez a javaslat a második kategóriába tartozik. Nem más ez a javaslat, mint tulajdonképpen annak egy nagyon világos jele, hogy a kormány nem mer szembenézni azokkal a problémákkal, amelyeket az elmúlt most már közel egy évtizedben a felsőoktatás területén okozott. Nem néz szembe azokkal a valós gondokkal, amelyek a felsőoktatást sújtják, amelyek lehetetlenné teszik lassan a működését. A mai ülésen is említettek már kollégáim ebből többet.

Nincs benne szó arról, hogy a felsőoktatás jelentős részében már a működés minimális feltételei sem biztosítottak. Nincsen szó benne arról, hogy a kormány direktben avatkozik bele akadémiai és tudományos kérdésekbe és dönt arról, hogy milyen szakokat lát kívánatosnak és melyeket nem. Nincs benne sok mindenről szó, aminek a felszínét ez a törvényjavaslat kicsit masszírozza, de valójában nem foglalkozik a valós problémákkal.

Nézzünk néhány ilyet! Kezdjük avval, amire az államtitkár úr a legbüszkébb, a hallgatói normatívákkal. Önök most itt egy meglehetősen kis mértékű emelést adnak, ugyanis… (Közbeszólásra:) A 40 százalékot már ne mondják be, képviselőtársaim, mert 2020-ra bármit lehet mondani. 2030-ra mondhatnának 170 százalékot is, az számít, ami benne van a törvényben és benne van a költségvetésben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha önöknek fontos a hallgatói norma emelése, akkor miért szavazták le még egyébként a 2019-es költségvetés tárgyalásánál is azokat az ellenzéki módosító indítványokat, amelyek pont a hallgatói normatíva emelését célozták? Ha azt mondom, hogy az önök szándéka ebben a dologban nem egyenes és tisztességes, akkor nagyon finoman fogalmazok. Ha úgy gondolják, hogy valóban segíteni kell a hallgatói normatívákon, akkor a minimum az, hogy azt az elég szerény emelést…  mert valójában, ha kiszámolják, hogy egy hallgatónak mennyit jelent akár a 40 százalékos emelés is egy hónapban, akkor látni fogják, hogy ez néhány ezer forint, de legalább akkor ezt a néhány ezer forintos emelést adják már oda egyben. Ezt kibírja a költségvetés; azt hallom, hogy nagyszerűek a gazdasági eredmények, kár, hogy csak a statisztikában és nem a valóságban, de azért erre telne a költségvetésnek. Egy kicsit kevesebb hadi kiadás, kicsit kevesebb stadionépítés, egy kicsit kevesebb kormánypropaganda, és már sokkal előrébb lennénk. Ha önöknek fontosak a családok, akkor ne nemzeti konzultációra szórják el a pénzt, hanem adják oda a hallgatóknak, jobban járnak a hallgatók is meg az ország is evvel.

Ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, azért van ám, hogy nagyon kevés ez a pénz, mert nem arról van szó, hogy minden évben emelünk, és akkor most ekkora lépcső jön. Tizenvalahány éve nem nyúltak hozzá ezekhez a normatívákhoz. Utoljára a Gyurcsány-kormány emelte meg a hallgatói normatívát. Érdekes, amikor államtitkár úr a Gyurcsány-kormány tevékenységéről szeret beszélni, akkor ezt nem szokta megemlíteni, hogy az a kormány volt az, amelyik utoljára tisztességes hallgatóinormatíva-emelést csinált a gazdasági válságig. Az valahogy nem jut eszébe.

(11.30)

Úgyhogy itt az ideje, drága képviselőtársaim, hogy ha valóban akarnak a hallgatói normatívákkal kezdeni valamit, akkor most rögtön egy érdemi emelést adjanak oda, legalább ennyit most, és utána még évekbe telik ebben az ütemben is, ha minden évben adnak ekkora emelést, hogy ez valamit számítson.

Még rosszabb a helyzet az albérletekkel, tisztelt képviselőtársaim. Nem néznek vele szembe, hogy mibe kerül ma a lakhatás a hallgatók számára. A helyzet katasztrofális, és itt semmilyen érdemi intézkedés erre nincsen, mert egy aprócska albérlettámogatás-emelkedés nem sokat számít. Teljesen új rendszerre, lényegesen több pénzre, egészen másfajta szemléletre van szükség annak érdekében, hogy a hallgatók érdemben tudjanak az egyetemre járni, és tudjuk  ezt mindig elmondjuk , hogy éppen azokat a vidéki hallgatókat rekesztik ki a felsőoktatásból ezzel, akiknek az érdekében olyan sokat és szívesen szavalnak. Akkor már nem fontosak, amikor egy kicsi pénzt is kellene rá költeni, és nem csak a hülyeségre.

Nézzünk meg néhány más szabályozást! Hiller miniszter úr már említette a rektorok nyugdíjkorhatárával kapcsolatos szabályozást. Ez se zavarta önöket hosszú évekig. Akkor, amikor már az önök embereit, akiket egyébként nagyon gyakran az egyetemi közösséggel szemben erőltettek rá az egyetemekre, őket is érintené ez a dolog, akkor már fontos. Ha már ez a Testnevelési Egyetem rektorát, a Debreceni Egyetem rektorát  akik jó pártemberek  is érinti, na, akkor már lényegessé válik. És majd magyarázzák el, drága képviselőtársaim, hogy a rektoroknak lehet 65 év után maradni még vezetőként is, de a tanítónőket el kell küldeni akkor is, hogyha egyébként szeretnének tovább dolgozni, és hogyha szükség lenne a munkájukra.

Hogy van ez, drága képviselőtársaim? (Kunhalmi Ágnes tapsol.) Akinek van piros telefonja önökhöz, annak elintézik, egyébként meg az nem érdekli önöket, hogy nincsen tanár meg tanító az iskolákban, és mégsem engedik tovább dolgozni a pedagógusokat.

Többé-kevésbé hasonló a helyzet a kancellárokkal is. Lehet itt finoman masszírozni meg szabályozni, meg tekergetni a dolgot, de ez egy rossz rendszer. Ezt azért találták ki, hogy az önök által küldött komisszárok diktáljanak az egyetemeken. Leküldik a pártközpontból a fontos elvtársat, az majd ott intézkedik. (Dr. Hoppál Péter: Olyan nálatok volt!) És ne haragudjon, képviselőtársam, hogy most majd a rektor ott fog ülni a bizottságban, az mennyit fog számítani? Ezek ugyanúgy kormánymegbízottak, a kormány emberei lesznek, akinek az a dolga, hogy egyrészt garantálják azt, hogy az önök pénzkivonása a felsőoktatásból zavartalanul menjen végbe, másrészt pedig garantálják azt, hogy ne legyen túl sok önálló ötlete az egyetemeknek és az egyetemi vezetéseknek.

Ez az egyetemi autonómiának a meggyalázása. Nem is működik jól, állandó konfliktus van belőle. Azokra kell bízni a felsőoktatás vezetését, akik értenek hozzá, és ezek nem az önök által kinevezett kancellárok.

Hiller képviselő úr már hosszasan elemezte az Oktatási Hivatalnak a képbe hozását a nemzetközi szerződésen alapuló egyetemek ügyében. Ez egy újabb, meglehetősen sima trükk arra, hogy ne kelljen színt vallaniuk CEU-ügyben, mert nem elég, hogy ki akarnak nyírni egy magas színvonalú egyetemet, nem elég, hogy el akarják üldözni a CEU-t, de még ahhoz is gyávák, hogy ezt tisztességesen kimondják. Egyszerűen tovább folytatódik a porhintés, a ködösítés, hogy akkor majd nem a kormánynak kell meghoznia a döntést, hanem majd az Oktatási Hivatalnak, annak széles a válla, elbírja. Majd lehet mondani, hogy ezt hú, de objektíven megvizsgálták, miközben a korábbi években, amíg tisztességes törvényi szabályozás volt, akkor sosem talált az Oktatási Hivatal érdemi kifogásolnivalót a CEU működésében, de hát most rájuk lehet tolni ezt a történetet.

Végül beszéljünk az egyetemi felvételi ügyéről; ez a másik dolog, ahol fél téglával veri államtitkár úr a mellét, hogy megoldottak egy problémát. De hát egy olyan problémát oldottak meg, amit önök okoztak! Idén január 1-jéig simán lehetett fellebbezni a felvételi döntések ellen, erre volt egy jogorvoslati eljárás. Önök találták ki azt a zseniális rendszert, hogy bíróságra kelljen szaladgálni minden egyes felvételi döntésnek az ügyében. Ezt önök csinálták, önök hozták ezt össze! Most futnak a pénzük után, rájöttek arra, hogy ebből elképesztő botrány lesz, hiszen a bíróságoknak nyilván nem lesz meg a megfelelő eszközük, semmilyen módon nincsenek felkészülve arra, hogy egyébként beömöljön oda akár több ezer ilyen felvételi ügy, és akkor most megpróbálnak majd itt a határidőkkel játszogatni.

Nem ez a megoldás, drága képviselőtársaim. Volt egy rendszere a jogorvoslatnak, ami működött. Tessék azt visszaállítani! Tehát ami nem megy, nem kell erőltetni. Hülyeségekhez nem kell ragaszkodni, drága államtitkár úr, csak azért, mert az önök kormánya úgy döntött, hogy egyébként mindent a közigazgatási bíróságokra kell betolni, hátha ott el lehet venni az állampolgárok kedvét attól, hogy a saját érdekükben kiálljanak.

Összefoglalva tehát: sajnos, még azt a mérsékelt optimizmust sem tudom osztani, amelyet ellenzéki képviselőtársaim és vezérszónok-kollégáim tettek meg. A mi álláspontunk szerint ez a törvény önmagában nem okoz különösebben nagy károkat, kivéve néhány szabályozásától, amelyik egyszerűen felháborító, de az az általános probléma vele, hogy nem néz szembe a felsőoktatás valódi helyzetével, valódi problémáival, nem keres megoldást ezekre a problémákra, és ezért nem támogatható.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a DK és az MSZP soraiban.)