Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! (Folyamatos zaj.  Az elnök csenget.) „A nemzet, amely nem tiszteli múltját, nem érdemli meg a jelen tiszteletét, és nincs joga a jövőhöz sem.” Tisztelt Képviselőtársaim! Az első világháborúban szervezett lengyel légió főparancsnoka, majd az újjászülető Lengyelország első államfője, Józef Piłsudski marsall imént idézett gondolata, úgy gondolom, valamennyiünk számára aktuális.A lengyelség száz évvel ezelőtt ugyan csatában nyerte el szabadságát, de ezt a harcot nemcsak a csatatéren vívták, hanem évszázadokon át minden lengyel családban, ahol hittek abban, hogy Lengyelországnak nemcsak múltja, hanem jövője is van. Ezek a lengyelek, nők és férfiak az idegen megszállás és elnyomatás alatt is képesek voltak identitásuk sarokköveit, a közös nyelvet és kultúrát, de legfőképp a hitet megőrizni, azt gyermekeikbe, unokáikba plántálni. Ez volt az a szellemi örökség, amiből megszülethetett és amiből építkezhetett a modern lengyel állam száz évvel ezelőtt.

(10.00)

Andrzej Duda köztársasági elnök úr ezen értékkel kapcsolatban a függetlenség visszaszerzésének jubileumán a következőképpen fogalmazott: „A lengyelek hagyományosan szabad emberek, akik tisztelik múltjukat, büszkék saját értékrendjükre, amely a katolikus egyház támogatásával tudott kiteljesedni.”

Hogy ez mit jelentett a XX. században? Azt mindannyian tudjuk. A katolikus egyház és különösen Szent II. János Pál pápa személy szerint is rengeteget tett nemcsak a lengyelek, hanem egész Közép-Európa, Európa szabadságáért, a vasfüggöny lebontásáért, Európa újjáegyesítéséért. Éppen ezért nem feledkezhetünk meg arról, hogy II. János Pál pápa Lengyelország európai uniós csatlakozásakor arra figyelmeztette népét, a lengyeleket, hogy ők a belépést követően is emlékezzenek és őrizzék meg értékrendjüket, hagyományukat, sajátos kultúrájukat és civilizációs örökségüket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánk számára az I. világháború vége sajnos nehéz hónapokat és éveket, fájdalmat és szétszóratást hozott, amelyek végül is a trianoni tragédiához vezettek. Arra azonban joggal lehetünk büszkék, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben is akartunk és tudtunk támogatást nyújtani a lengyel hazafiaknak, akik akkor a szabadságukért küzdöttek.

A sorsdöntő ütközetnél, a varsói csata, a visztulai csoda idején a magyar lőszerszállítmány biztosította, hogy megmaradhatott a szabadságát frissen visszanyert Lengyelország függetlensége. Ez a történelmi esemény is hű példája annak, hogy ezeréves történelmünk során a bajban is barátok tudtunk maradni.

Ennek a barátságnak az egyik megnyilvánulása az is, hogy a parlamenti magyar-lengyel baráti tagozat Snopek nagykövet úrral és a Lengyel Köztársasági Elnöki Hivatal vezetőjével a múlt hét elején, míg magyarok sokasága az elmúlt hétvégén a hazánkban élő Polónia tagjaival együtt országszerte közösen emlékezett és ünnepelt.

Sokkal több, tisztelt képviselőtársaim, ami összeköt minket, mint ami képes lenne elválasztani. Nem feledhetjük a világégés okozta tragédiánkat, de látnunk kell azt is, hogy mit nyertünk Lengyelország újjászületésével. Az elmúlt hétvégén és ma is erre emlékezünk.

Tisztelettel fejet hajtunk azok előtt a hősök előtt, akiknek köszönhetően Lengyelország ismét azzá az erős szövetségessé és változatlan jóbaráttá válhatott, ami mindig is volt. A mögöttünk hagyott egy évszázad megmutatta, ugyanúgy számíthatunk egymásra, mint az azt megelőző ezer évben.

Hiszem, hogy az előttünk álló évszázadokban is így lesz. Isten éltesse Lengyelországot! Isten éltesse a magyar-lengyel barátságot! Köszönöm. (Taps.)