Felszólalás adatai
231. ülésnap (2001.10.16.), 211. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Vincze László (FKGP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elfogadta a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 1:06 |
Felszólalások: Előző 211 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Elfogadom a miniszter úr válaszát, azzal együtt, hogy a tárca segítségét maximálisan igénybe fogjuk venni, és azt a fajta koordinációt, amit a miniszter úr fölajánlott a két térség között, ki is szeretnénk használni. Nem lehet cél az, hogy szétaprózott megoldás szülessen; a cél az, hogy mindkét helyen a hulladékgyűjtés és -elhelyezés szempontjából is munkahelyek teremtődjenek, magának a hulladék szállításának a lehetősége és elhelyezésének költsége pedig lehetőség szerint állampolgár-kímélő módon valósulhasson meg.
Az időpontot illetően pedig továbbra is szorgalmazom, hogy még idén történjen meg, hiszen hátra van még másfél hónap, és úgy tudom, hogy a másik térség, Halas térsége is felkészült erre.
Tehát a koordinációt és a segítséget várjuk. Elfogadom válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 211 Következő Ülésnap adatai