Felszólalás adatai

BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Egy kicsit pesszimista volt az előző felvezetés az idősügyi stratégiáról, főleg azért mondhatom, hogy sokkal optimistábban nyilatkozhatunk, hiszen elég sok társadalmi vitán vettem részt különböző klubokkal, körökkel, akik ezen stratégia megalkotásában, illetve véleményezésében részt vettek. Elsősorban azt szeretném felhozni, hogy maga ez az anyag, ami előttünk van, ez a hetvenvalahány oldal, csak egy része, eszenciája, egy rövid kivonata annak a hatalmas mennyiségű írott anyagnak, amit közel 130-140 szakértő a háttérben előkészített. Tehát lehet azt mondanunk, hogy ebben a stratégiában most nem szerepel bizonyos dolog, de aki utánanéz, az látja, hogy a háttéranyagokban bizony sokkal gazdagabb kutatás és különböző dokumentációk szerepelnek.

Maga a stratégia két részre oszlik, az egyik a helyzetelemzés, és a másik pedig a stratégiai feladatokat fogalmazza meg. Meg is kérdezhetjük azt, hogy miért kell ma egy ilyen stratégia. Szemben az előttem hozzászólóval, én igenis azt mondom, hogy most egy váltás következik be, tehát egy nagyon komoly léptékváltás, hiszen nemcsak Magyarországon, Európában, hanem az egész világon szerencsénkre, hála istennek, így is mondhatnám, hogy sokkal hosszabb kort érnek meg az emberek az eddigieknél, és nyilván ez egy másfajta társadalmi felfogást és másfajta filozófiát igényel tőlünk és egy sokkal összehangoltabb, sokkal konzekvensebb cselekvési sort.

Milyen háttéranyagok kerültek ebbe be? Egyrészt az ENSZ részéről, tehát a világ egészét tekintetbe vévő anyagokat dolgozták föl; ugyanúgy az Európai Unió által elkészített és javasolt stratégiák is belekerültek, és természetesen a magyar kormány által a korábbiakban, tehát nyugodtan mondhatom azt, hogy az elmúlt évtized során felhasznált, kidolgozott javaslatok is a stratégia részévé váltak. Tehát azt szeretném ezzel csak jelezni, hogy egy szerves egységben világ-, nemzetközi, európai és hazai anyagok egyaránt bekerültek. Ahogy említettem, ezt szakértők és maguk a különböző olyan közösségek készítettek, akik intenzíven vagy aktívan foglalkoznak ezzel, klubvezetőktől kezdve számtalan más szakember készítette ezt az anyagot, akik a mindennapi gyakorlatot meglehetősen jól ismerik.

A fogalomról néhány dolgot: nincs egyértelmű fogalom sem Magyarországon, sem Európában, sem a világon. Nemcsak azért, mert valamilyen módon nem tudják meghatározni, hogy kik az idősek, hanem ez nagyon sokféle szempontot vetít elénk. Az egyik ilyen például a biológiai idősödés, ami nyilván egy egészségi állapotot jelent. A másik ilyen, amikor idősödésről beszélünk, vagy ilyen kort próbálunk meghatározni, maga a pszichológiai állapot, tehát ki mint érzi magát, hogyan látja saját magát ebben a korban, és hogy viselkedik. A harmadik a szociológiai, itt a társadalmi elismertség, társadalmi elfogadottság jelentkezik. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nemrégiben épp a stratégiai vita kapcsán jelent meg a Népszabadságban egy nagyon jó összefoglaló cikk azzal a címmel, hogy jönnek a rocknyugdíjasok, tehát akik az ötvenes évek elején, a negyvenes évek végén születtek, és most élik nyugdíjas éveiket.

(10.00)

Ez a társadalmi csoport nagyon jól szimbolizálja azt, hogy nem beszélhetünk egyformán, tehát egyfajta meghatározással az idősekről, hiszen nagyon sokféle társadalmi csoportról van szó, és hiba, ha őket úgy kezeljük, hogy egy bizonyos korosztály után mindenkire egyformán érvényesítünk mindent.

S van egy negyedik szempont az idősödés meghatározására, ez a bizonyos kronológiai szempont, hogy ki hány éves; ez a legegyszerűbb, de azt is tudjuk, hogy ez a legkevésbé tükröz változásokat. Nemrégiben néztem egy filmet, amelyben az életmóddal kapcsolatos tájékoztatást vetítették elő, és bemutattak két nyolcvanéves embert: a két ember között elképesztő különbség volt az általam felsorolt biológiai és egyéb szempontok szerint. S bizony, aki másként élt, tehát megpróbált a saját egészségére vigyázni, vagy olyan szerencsés is volt - így is mondhatom ezt -, hogy korábban akár sportolt, akár olyan kertészeti és egyéb munkákat végzett, hogy ilyen kiegyensúlyozott életmódban érte el ezt a bizonyos nyolcvanéves kort, sokkal jobban nézett ki.

A WHO által meghatározott idősödéskronológiát, bár én ezt nem tartom túl jónak, de azért elmondom. Ők úgy határozták meg, hogy 60-74 év között az idősödőkről beszélünk, 75-89 év között az idősekről - nem túl szerencsések ezek a fordítások -, és 90 év felett tulajdonképpen aggkornak határozzák meg, de ez a magyar szóhasználatban nem teljesen jó, ők tehát a legidősebbek. Ezt a három csoportot vetítik előre.

Miben különbözik ez a stratégia, ez az elképzelés a korábbiaktól? A korábbi stratégiákat, amikor nyugdíjasokról, idősekről beszéltünk, elsősorban deficitmodell jellemezte. Ez azt vetítette elő, hogy ki miben sérült, milyen betegségekkel, milyen szociális ellátottságbeli hiányokkal és egyebekkel rendelkezik, hol él; tehát elsősorban ezt próbálta felvázolni, s azért deficites, mert követte a bajokat, és azok megoldására törekedett. A másik az úgynevezett fejlődésmodell, amelyet képviselőtársam az előbb nagyon negatívan kritizált. Ez elsősorban Amerikából terjedt el a világon, és azt jelenti, amikor valaki tudatosan készül ezekre a váltásokra, és megpróbálja már korábban akár gazdasági létalapját megteremteni, az egészségét megőrizni, újfajta életformákat keresni. Hiszen kétségkívül igen komoly váltást jelent az ember életében, ha a korábbi munkahelyét, ahol húsz-harminc éven keresztül dolgozott, elhagyja; ez a váltás pszichikailag ne rendítse meg az embert, ne hulljon önmagába, esetleg ne zárkózzon be - főleg, ha egyedül élő, akkor különösen ne zárkózzon be - az otthonába. Szeretnénk tehát ezt a váltást elérni, és az úgynevezett negatív sztereotípiákkal megküzdeni és ezeket megváltoztatni. A stratégia erre nagyon jó eszköz, hiszen pontosan ezeket a gondolatokat, ezt a szemléletet jeleníti meg.

Nézzük a helyzetelemzést! Érdemes néhány részt idéznünk ebből; elnézést, de néhány számot mindenképpen kell mondanom, és a százalékos arányok helyett inkább konkrét számokat szeretek mondani. Azzal vezettem be a felszólalásomat, hogy a megérhető kor jelentősen növekedett. Itt, Magyarországon is rendkívül büszkék lehetünk arra, hogy míg a kilencvenes években a férfiaknál 65 éves kor volt az átlagéletkor, mára, pontosabban 2007-re négy évvel több, 69 év lett. S érdekes, hogy ugyanígy van ez a hölgyeknél is, akiknél 73 év volt '90-ben az átlagéletkor, most ez 77-re növekedett, tehát itt is négyéves növekedés történt. Húsz év alatt a mi véleményünk szerint ez meglehetősen jó. De ezzel igazából nem lehetünk elégedettek, hiszen főleg az Európai Unió gazdagabb országaiban, tehát a nyugati féltekén öt-hat évvel hosszabb ez az átlagéletkor, és nyilván az egyik célunk is a stratégia során, hogy ezt növeljük.

Nagyon rossz, hogy a 65 éven felüliek között a férfiak aránya 38 százalék, míg a hölgyek 62 százalékos arányt érnek el.

Amellett, hogy milyen átlagéletkort érünk el, rendkívül fontos az, hogy milyenek azok a bizonyos korlátozásmentes évek, tehát amikor valaki nem szorul ellátásra; lehet, hogy kisebb betegségtől vagy egyebektől szenved, de ettől függetlenül a mindennapi életvitelét nyugodtan tudja folytatni. Ez a 65 éven felüliek esetében Magyarországon 30-40 százalékos; 30 százalékos a férfiak esetében, 40 százalékos a hölgyek esetében, akik korlátozásmentes éveket mondhatnak magukénak, és sajnos csak 6-7 százalék azok aránya, akik igen jó vagy nagyon jó egészségi, fizikai és szellemi állapotban élik ezeket az éveiket. Hangsúlyozom, ez azért is fontos, mert az érintettek számára is és a bizonyos ellátó szervezet számára is komoly üzenetet jelent, amit mi meg akarunk szervezni.

Sajnos van ellenpélda is, a tőlünk nem messze lévő Hollandiában a korlátozásmentes évek aránya az itteni 30-40 százalékossal szemben hangsúlyozottan 70-80 százalék. Ha tehát mi célt tűzünk ki magunknak, akkor természetesen efelé kell elmozdulni. Felhívom a figyelmet, hogy duplája ez az arány, úgyhogy ennek a célnak az elérése érdekében természetesen nagyon sok tennivalónk van.

Ezekben a tennivalókban csak részben felelős az egészségügyi és a szociális ellátórendszer, másrészt felelősek maguk azok a társadalmi körülmények, amelyeket mi teremtünk az idősek számára, tehát a kommunikációs rendszerek, és az, hogy a különböző szolgáltatásokat hogyan tudjuk összekapcsolni, és hogyan tudjuk megakadályozni az időseknek azt a bizonyos szellemi visszafejlődését, ami esetleg bekövetkezik, és főleg azért következik be, nem valamiféle betegség következtében, hanem azért, mert elsősorban a társadalmi tevékenységből kikerültek, és kevésbé aktívak, és a szellemi leépülés ugyanúgy, mint ha az ember nem használja az izmait, ez is bekövetkezik. A mindennapi élet vizsgálata során, amit képviselőtársam is többször felidézett, bizony elég jelentős a tévénézés és egyebek, ami passzív foglalkozást jelent. De ebben a körben meglehetősen magas arányú a kertészkedés, tehát olyan tevékenység, amely főleg az ilyen típusú embereket fizikailag is nagyon jól karbantartja.

A turizmus ma még kevésbé jellemző, de nagyon sok ilyen klubot ismerünk. Az én városomban, Pécsett is az időseket szervező klubok szinte félévenként, negyedévenként szerveznek különböző kirándulásokat, turisztikai utakat. Ők természetesen nem a Bahamákon szállnak le a repülőgépről, hanem olyan fürdőket, olyan helyeket keresnek föl, amelyek a közösségi élmény mellett az egészségüket, a fizikai állapotukat is jelentősen javítják. Nagyon ügyesen szervezik a tevékenységüket, de sajnos jellemző, hogy a nagyvárosokban ezek sokkal elterjedtebbek, és minél kisebb egy település, sajnos annál inkább magukra hagyatottak az idősek, és kevésbé erősen élnek ezek a klubok. Ez azért is érdekes, mert minél kisebb egy település - ezt mutatja a statisztika -, annál nagyobb az idősek aránya, és így kicsit ellentmondásos ez a dolog, hiszen éppen itt kellene továbblépnünk.

Ki kell emelnem a kulturális tevékenységet. Érdekes, hogy ezen belül az énekkarok esetében, itt egyedül, a 65 éven felüliek aránya magasabb, mint a fiatalabbaké. Ez tehát azt jelenti, hogy igenis megindult egy változás, ezek az idősek elkezdtek szerveződni, valamilyen közös tevékenységet folytatnak. Az énekkar nyilván adott is, hiszen más területeken kevésbé tudnának ilyen tevékenységet végezni.

Más a szemlélete a stratégiának a gazdasági aktivitást tekintve. Tudjuk, hogy sajnos ma, a recesszió idején, a gazdasági válság idején a munkahelyüket elvesztők esetében elsősorban az időseket szorítják ki, hiszen ők már rendelkeznek egyfajta nyugdíjjal. De azt is tudjuk, hogy mivel ez a stratégia 2032-ig szól, és két szakaszra bomlik, ez az állapot nyilván meg fog változni, és az idősekkel maga a stratégia is úgy számol, mint a társadalmi humán erőforrásnak egy rendkívül aktív, rendkívül gazdag merítőbázisával. A stratégia külön ki is emeli azt, hogy az idősek gondozásában is maguk az idősek vállalják a legnagyobb szerepet, és ehhez kapcsolódhatnának a képzések is. Hiszen amikor életen át tartó tanulásról beszélünk, sokszor visszahőkölnek, és Magyarországra ez sajnos jellemző, nemcsak a 65 éven felüliekre, hanem a 40-45 éven felüliekre is, hogy nem vállalják új ismeretek, új tudás elsajátítását. Ilyenkor mindenki valamilyen szervezett iskolára gondol, szakképzésre, esetleg egyetemre vagy bármilyen ilyen típusú képzésre, pedig nem erről van szó ebben az esetben. Szeretnénk például elősegíteni, éppen a stratégia világít rá erre, az olyan típusú képzést, amikor az ápolást, az idősek ápolását maguk az idősek végzik, és az ő képzésüket érdemes fölfejleszteni, mert ebben a tevékenységben ők sokkal megértőbben járnak el, és ha szakszerű ismeretekre tesznek szert, akkor nyilván úgy fognak élni, és ezt föl fogják tudni használni.

Azt is tudjuk, hogy a gazdasági aktivitással nemcsak a szociális jólétüket teremtik meg, hanem a tudatuk, a hozzáállásuk a világhoz is merőben más lesz.

(10.10)

Tehát amit a képviselőtársam említett, hogy vannak lemondó típusú emberek, akik azt mondják, á, nekem már nem érdemes, én nem akarok már ilyet csinálni, mert nincs értelme; ezzel szemben akit sikerül egy nyugdíjasklubba bevonni, akit sikerül ilyen tevékenységgel - függetlenül attól, hogy ez fizetett, tehát elismert tevékenység vagy olyan gazdasági tevékenység, amit önkéntesként vállal el - megbízni, egész más tudattal, egész más habitussal rendelkezik. Ezek az idősek szabályosan kivirulnak, nagyon nagy szeretettel látják el tevékenységüket, és látják az életük értelmét. Nekünk elsősorban ez a legfontosabb.

Én a stratégia öt legjelentősebb célját emeltem ki, amiket meg kell valósítanunk. Az egyik - amit említettem már - az élettartam meghosszabbítása, amit az európai szinthez szeretnénk közelíteni, a másik az egészségben töltött évek számának minél inkább való kitolása, megnövelése, az aktív élet fenntartása, ami - hangsúlyozom - nemcsak a gazdasági vagy a családi aktivitást, hanem a társadalmi, civil életben való aktivitást is jelenti, a jövedelembiztonság, ami - ha sikerül bekapcsolni a válság elmúltával az időseket egyre nagyobb arányban a munkahelyekre - nyilván tovább fog erősödni, és a társadalmi integráció erősítése, ami így együttesen - ha ezt a tevékenységet összefogjuk egy közös koncepcióba - elő fogja segíteni. Hangsúlyozom, nagyon fontos a stratégián belül is, hogy nagyon lényeges érdemi változásokat jelent abban a pillanatban, ha a meglévő külön egészségügyi, szociális és egyéb ellátórendszerek munkáját össze tudjuk hangolni. Ez a legfőbb célunk az első három évben, ezt követően pedig nyilván a helyzetnek megfelelően fogunk változtatni.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)