Felszólalás adatai

Amiért én szót kértem, az az, hogy egy vetületéről beszéljek ennek a vízpótlási kérdésnek, ami nem is szűken a Szigetközt érinti, hanem inkább a mi pátriánkat befolyásolja, ez a Rábaköz, Hanság vidéke. De még mielőtt beszélnék, azt kell mondanom, hogy nem egészen értem a Jobbik érvelését, amikor azt mondja, hogy duzzasztani akar, de nem fog építeni vízlépcsőt. Nem tudom, hogy mivel lehet még duzzasztani, ha nem akar ilyen műveket építeni, ez nyilván sajátságos. Azt sem értem pontosan, hogy nálunk miért csak a Duna-kanyar ezeréves, mert azt mondták, hogy azért nem akarnak oda vízlépcsőt építeni, mert az ezeréves képet nem akarják rontani. Az ország többi része nem ezeréves? Úgy gondolom, hogy ilyen módon kissé zavaros ez a Jobbik-álláspont, de ez már hozzátartozik ehhez. Örülök, ha esetleg elküldik azt a javaslatot, amivel ezt a kérdést megoldanák, azt megköszönöm.

Visszatérve a kérdésünkhöz, itt elhangzott korábban is, csak röviden említeném meg: maga ez a Dunaszaurusz-kérdés azért meglehetősen hosszú idő, és ennek az új demokráciánknak egy olyan jelensége, amelynek a révén végig lehet kísérni, hogy hogyan és mi történt az elmúlt 25 évben Magyarországon. Hiszen már akkoriban megindultak azok a civil kezdeményezések, amelyek a vízlépcső megépítése ellen voltak, és ez mutatja, hogy milyen hihetetlen fontos kérdésről és milyen bonyolult kérdésről van szó, hogy egy kis ország népe képes volt kiállni egy olyan vízlépcső ellen, amely vízlépcső komoly környezeti károkat okoz. Képesek voltunk, lehet, hogy nem százszázalékosan igaz, amit mondok, de azt gondolom, mindenképpen jelentős szerepe volt ennek a tüntetéssorozatnak, ennek az ellenállás-sorozatnak abban, hogy a rendszer is megváltozott, tehát képesek voltunk ennek a kérdésnek a kapcsán kibontva több irányba, megváltoztatni a rendszert.

Aztán a világ is változott, így aztán olyan helyzetbe kerültünk, amire mi magunk sem számítottunk. Aki 1992 nyarán még látta a Szigetközt a teljes vízmennyiséggel, és '93 nyarán odalátogatott, az megdöbbent a többméteres árkok láttán. Az elmúlt két évtizedben is sok vita zajlott különböző civil fórumokon, politikai fórumokon. Jómagam, amikor a megyei közgyűlésben dolgoztam, még kihelyezett ülést is tartottunk '99-ben azért, hogy valamit próbáljunk kezdeni ezzel az egész kérdéskörrel. De nehéz! Itt a mai napon sem hangzott el, és az elmúlt húsz évben sem lehetett olyan javaslatot hallani, ami egy és igaz megoldás lenne, egy és vitathatatlan megoldás, olyan, amire mindenki azt mondaná: hú, ezt kell megépíteni. Nem, a kérdés nagyon bonyolult; nemcsak nálunk, nemcsak környezetileg, nemcsak politikailag, hanem gyakorlatilag az egész jövőnket nézve, és itt kanyarodok vissza arra, amit az elején mondtam, hogy gyakorlatilag ez ugyanolyan társadalmi, politikai kérdés, ami átszövi az elmúlt 25, sőt még talán több évünket is.

Úgy hiszem, hogy az a munka, amit a kormány elvégzett, igenis jelentős. 13 milliárd forintot egy térségre elkölteni, az nem kicsi beruházás. És ha valaki felüti azt a honlapot, ahol ennek a programnak a leírása van, akkor az láthatja, nem kívánom felolvasni, mert az rettentő hosszú lenne, bár tényleg megérne egypár percet, de ha a keopszigetkoz.hu-t valaki felüti, akkor pontosan láthatja, hogy milyen komoly beruházás van. Itt valaki azt mondta, hogy nem jelentős a beavatkozás. Dehogynem jelentős! Az Alsó-Szigetköz állapotán sikerülne ezzel javítani, amit az alsó-szigetköziek meglehetősen régen várnak, hiszen gyakorlatilag Ásványráróig lehet valamit kezdeni a Szigetközzel, az alatt már sokkal nehezebb.

Tehát úgy gondolom, hogy az ilyen teljesítményeket még a magyar parlamentben még ellenzéki szemmel sem szabad lebecsülni. Igenis, komoly teljesítmény, főleg ebben az anyagi helyzetben, amiben az ország van.

(14.00)

Mindenki pontosan tudja, látja, hogy ez a kormány azért tud nehezebben előbbre jutni, mert egyszerűen kiürítették a kasszát; nem úgy ürítették ki a kasszát, hogy nincs benne pénz, hanem annak a pénznek is, ami belekerül, egyből máshova kell kerülnie, mert ki kell fizetnünk a hiteleinket. Egy ilyen környezetben a kormány igenis lép és előbbre jut, ezért fontos szerepe van minden ilyen kezdeményezésnek, és egy társadalom, egy ország elveszett, ha nincsenek ilyen civil kezdeményezések, ha nincsenek olyan kérdések, amelyek mellé az emberek odaállnának, és azt mondanák, hogy igenis várjuk a megoldást.

Itt kell elmondanom azt is, hogy azt gondolom, legalábbis remélem, hogy a kezdeményezők sem gondolják azt, hogy ez itt és most véget ért. Akkor van igazi ereje egy ilyen kezdeményezésnek, ha ezen a parlamenti vitán túlmenően is javaslatokkal jelentkezik, és a további előbbre lépést is segíti. Csak így tud az ország előbbre menni, ha a civil és a kormányzati szféra valamiféle együttműködést tud produkálni. Mindenki tudja ezt: ha egy kisebb területen, egy városban, egy faluban összefognak a civilek meg az önkormányzat is, abból jön ki az igazi eredmény. Ugyanez igaz az ország szintjén is, tehát azt gondolom, ezért nem érdemes úgy tekintetünk, hogy itt ma vagy a jövő heti szavazással gyakorlatilag pont kerül ennek a kérdésnek a végére. Nem! Nyilvánvalóan a kormány abban elkötelezett - és azt gondolom, erről azért kevesebb szó esett -, hogy megvédi a vizeinket, akármilyen vízről van szó. A kormánynak kiemelt célja, kiemelt programja - ezért vállalta fel a Duna-stratégiát is -, hogy igenis Magyarország kerüljön olyan helyzetbe, hogy az elkövetkezendő évtizedekben ténylegesen is rendelkezhessen azzal a természeti kinccsel, amivel rendelkezik, mert erről az elmúlt évtizedekben azért elfeledkeztünk. Ahogyan Szakács Imre képviselő úr mondta, ezt nem lehet két év alatt rendbe tenni. Jó, hogy kérdezik tőlünk, hogy két és fél év alatt miért nem tettünk mindent rendbe; azért nem, mert az az elmúlt 22 évet jelenti, és azért nem, mert az még ráadásul az azt megelőző éveket is jelenti. Én magam '47-től, a kékcédulás választástól számítom azt az időszakot - bár lehetne még korábbra is visszamenni -, amikor ez az ország gyakorlatilag egy olyan pályán indult el, aminek az árát ma is fizetnünk kell.

Visszatérve, úgy gondolom, hogy a civil kezdeményezésekre szükség van, szükség van arra, hogy azok az emberek, akik ebben a kérdésben megmozdulnak, továbbra is részt vegyenek ebben, és különböző javaslatokkal, megoldásokkal segítsék azt a munkát, ami a hivatalos szférában is történik.

Hogy aztán végezetül rátérjek arra a kérdésre is, ami ma itt nem hangzott el, és tényleg a mi pátriánkat is érinti: a Szigetköz alatt gyakorlatilag egy hatalmas kavicságy van, ami egészen a Rábaközig terjed, és ebben a kavicságyban a víz, mint egy közlekedőedényben, mozog. Az az árvíz, ami levonult a Dunán régebben, amikor még voltak rendes árvizek - a fene gondolta, hogy az ember még hiányolja ezeket -, azok a vizek két-három nap múlva megjelentek a Rábaközben, megjelentek a Hanságban. A régi emberek mindig pontosan tudták, hogy nem lehet pincét építeni Kapuvár vagy Csorna környékén a házak alá, mert ha jön egy nagyobb víz, akkor az megemeli az egész házat.

Ez a világ megváltozott, és ez az a jelenség, amire szeretném felhívni a figyelmet, hogy az elmúlt húsz év alatt azért egy szárazodás indult el ezen a területen. Azok a mocsaras, lápi élőhelyek, amelyek korábban megvoltak, kezdenek kiszáradni, az a hatalmas tőzegvagyon, ami ott van a Hanságban, kezd kiszáradni, és ezzel megint óriási természeti értéket veszítünk el. Nemcsak ez játszott ebben közre, mert azért az elmúlt évtized meglehetősen száraz évtized volt nyilvánvalóan, de azzal kapcsolatban, hogy beszéljünk arról, hogy folyik-e ott munka vagy nem, elmondom, hogy komoly munka folyik a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban és a vízügynél, hogy felmérjék, hogy pontosan milyen hatások is működnek, hogy érthetővé váljanak azok a folyamatok, amelyek alapvetően befolyásolják a mezőgazdasági termelést is.

A Kisalföld jelentős agrárvidék, és ilyen módon az emberek megélhetése múlik azon, hogy mit tudnak ott termelni és mit nem, ezért különösen fontos számunkra, hogy ez a vetülete is meglegyen, és amikor a Duna vizéről beszélünk, akkor ne csak szűken a Szigetközt értsük rajta, hanem azt az egész vízgyűjtő területet, amelyet ez a kérdés érint. Hogy aztán milyen őrült javaslatok fogalmazódnak meg a vízzel kapcsolatban, arra hadd mondjam el még kis színesként az elmúlt tíz év szerintem legszebb példáját. Bár nem közvetlen összeköttetésben, de mégiscsak valamennyire ott van azon a területen a Fertő tó, amely rendszeresen, 130-140 évente kiszáradt korábban. Kiszáradt most is, és amikor az osztrákok 2005-ben vitorlásversenyt akartak rendezni, akkor a Rábából akartak egy csatornát építeni, hogy odavigyék a vizet.

Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy javaslatok mindig lesznek, mindig lesznek a földtől elrugaszkodott javaslatok, de nekünk az a dolgunk, hogy megítéljük, hogy mi az a javaslat, ami az adott helyzetben segít. Bár magamat inkább a műszaki oldalnak gondolom, de mégiscsak fontosnak gondolom azt is, hogy nem mindenáron kell a műszaki szemléletnek diadalmaskodnia, ezért ilyen szempontból örülök, hogy a természeti szemlélet győzedelmeskedett. Ennek köszönhető az, hogy ezek a vízlépcsőépítések leálltak szerte a világban, és hála istennek, Magyarországon is.

Ilyen módon az a kérdés számunkra is, és mindannyiunk számára is, hogy hogyan tudja ez a fajta gondolkodás segíteni azt, hogy a természeti élőhelyeket, a mi környezetünket segítsük, és megóvjuk a jövőnek. Nem kis kérdésről van szó, a vita sok elágazást mutatott az elmúlt pár órában, de azt hiszem, a legeslegfontosabb az, hogy ami kincsünk megvan, arra vigyázzunk, és mindig egy kicsit lépjünk előbbre, mert ha egy kicsit előbbre lépünk, akkor azzal már tettünk valamit a jövőért. Ha ennyit tudunk tenni, akkor ennyit, ha többet, akkor pedig azonnal szóljon valaki, hogy miből, hogyan és mit kell csinálni, mert szerintem a polgári kormány erre kész és megcsinálja, csak egyelőre még nem jött ilyen javaslat.

Jó munkát kívánok mindenkinek, aki a Szigetközért, a szigetközi emberekért képes dolgozni, a szigetközieknek meg kitartást, mert azért lesz egyszer ebből még szép Szigetköz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)