Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Módosítókat nyújtottam be, és annak kapcsán szeretnék további megjegyzéseket tenni, túl azon, amit az általános vitában már említettem.

A módosítóim témája, ha egy témára lehet egyszerűsíteni, az, hogy milyen mértékig kívánatos a miniszter részvétele a tankönyv előállításában, forgalmazásában, a tankönyvpiacon. Az előterjesztés ismételten a miniszter számára feladatokat jelöl meg, mintegy jogosítványokat, mondván, hogy ezt a miniszter teszi, elrendeli, előírja, gondoskodik róla. Ezek a kifejezések időnként nyugtalanítanak engem, tisztelt Országgyűlés. Valahogyan annak a témának is része ez, hogy milyen mértékig privatizálunk, és milyen mértékig államosítunk különböző tevékenységeket. Mert persze, itt oktatásról van szó, az ifjúságról, emberformálásról, de ugyanakkor termelünk könyveket, ami gazdasági tevékenység, ami pénzbe kerül, aminek ára van.

A megtermelés milyen formában, milyen intézményrendszerben történjen? Az elmúlt esztendők során, aki körülnéz, vagy aki nem is nagyon néz körül, észreveszi, hogy bizony a privatizálás, államosítás folyamatok, és azok visszafordítása és előmozdítása az árak tekintetében bizony nem mindig produkál megnyugtató megoldásokat. Most nem a tankönyvpiacról, de a könyvpiacról engedtessék meg egy példa: a közelmúltban megvettem a nagy magyar lexikon - nem tudom, hány kötete van meg - tizenhét vagy tizennyolc kötetét. Megjelent az újabb kötete, telefonáltak nekem, elhozták, megvettem 10 900 forintért. Amikor ezt elmondtam valakinek, aki ennél a kiadónál dolgozott a korábbi években, azt mondta, mi ezt 6500-ért szoktuk árulni. Azóta nem volt annyi infláció!

Ezt a kiadót államiból magánosították. Tehát az ember azt hinné, ha privatizálódik, akkor majd a szabadpiac, a verseny az árakat leszorítja. Én ennek híve vagyok, ezt prédikálom, ezt tanítom, erről írok, ezt bizonyítom. De itt pont az ellenkezője történt: a nagy magyar lexikon produkálója, úgy néz ki - nem tanulmányoztam végig -, hogy egy monopólium, és él a monopolista lehetőségével, és olyan árat számít, amennyit a monopolista piac általában elvisel. Ezt tudjuk, erre vannak közgazdasági elméletek, tapasztalatok, tehát nyugodtan beszélek a témáról.

Attól tartok, hogy hasonló körülmények előfordulhatnak, ha túl sok szabályozást írunk elő, olyasmit, hogy a miniszter kijelöli, hogy ki írhat tankönyvet, aztán a miniszter kijelöli, hogy ki lehet a tankönyv kiadója. Ez a része különösen nyugtalanít engem. Ha van öt-hat-tíz tankönyvkiadó, mert a piac akkora - több tízezres, százezres piac van, ha nem is minden tankönyvből, de jó néhányból -, ott a verseny friss szele és tisztító levegője kellene hogy azt produkálja, hogy jó minőségben olcsóbb könyv kerüljön a tanulók kezébe, és kevesebb költséget jelentsen az iskolának, a szülőknek, mindenkinek. Attól tartok, hogy ez az előttünk lévő törvényjavaslat ezeket a témákat eléggé ködösen hagyja és nem megnyugtató. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Azt tanácsolom, hogy nézzünk bele a módosítások nyomán az egészbe, és abba az irányba tegyünk lépéseket, tegyünk további módosításokat, hogy a szabályozások mennyisége kevesebb legyen. Legyen a miniszternek felelőssége, persze, hogy olyan - hogy mondjam? - szemét ne kerüljön az iskolákba (Az elnök ismét csenget.), amely ellene van a tudásnak és a jó ízlésnek, azonban ne azt határozza meg, hogy melyik tankönyvkiadó hogyan csinálja ezt, mert azt a piac jobban tudja.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)