Felszólalás adatai
274. ülésnap (2013.05.06.), 313. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Lipők Sándor (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:02 |
Felszólalások: Előző 313 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
LIPŐK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim, hallgatva az önök hozzászólását, összeesküvés-elméleteket, ideológiákat gyártanak utólag, hogy hogyan néz ki. (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik padsoraiban.)
Az én szűk környezetemről beszélek. Én egy hátrányos helyzetű térségből érkeztem, és ebben a térségben a környező településeken, ismerve azokat az embereket, akik elnyerték ezeket a koncessziós pályázatokat, saját maguk készítették ezeket az üzleti terveket, és semmiféle politikai és semmiféle kapcsolatuk nem volt ezeknek. Ezek egyszerű kereskedőemberek, akik ezeket a pályázatokat elnyerték, sőt többen pályáztak a szomszédos településekre is, ahol sikerült ezeket a pályázatokat elnyerni, hiszen van több olyan település, ahova egyáltalán egyetlen pályázatot sem nyújtottak be, vagy nem kellő számú pályázatot nyújtottak be az én térségemben. Úgyhogy az ő nevükben is, akik tisztességes, becsületes pályázatot készítettek, vissza kell hogy utasítsam az ilyen jellegű alaptalan vádakat ebben a kérdésben.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Felszólalások: Előző 313 Következő Ülésnap adatai