Felszólalás adatai
197. ülésnap (2016.12.12.), 269. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Vas Imre (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:53 |
Felszólalások: Előző 269 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Az én emlékeim szerint e törvényjavaslat elődjeinél is én szóltam hozzá. A Fidesz-frakció nem támogatja a törvényjavaslat tárgysorozatba vételét, és azt is elmondom, hogy miért, egyébként hasonlóan a korábbiakhoz.
Az Igazságügyi bizottságból biztos, hogy csak én vagyok itt egyedül. November 30-án hallgattuk meg a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökét ‑ egyébként az egész testület ott volt ‑, ahol a bizottság elnöke elmondta, hogy nincs ügynöklista. Tehát az, amire a törvényjavaslat épül, ebben a formában nem létezik. S azt is elmondta a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke, ők dolgoznak azon, hogy a történeteket ismerjük meg. Tehát nem az ügynököt, hanem hogy az adott ügynök milyen tevékenységet fejtett ki a III/III-as valamelyik titkosszolgálati embereként, merthogy ez sokkal lényegesebb. Hiszen van olyan is, aki aláírt beszervezési nyilatkozatot, aztán jött róla olyan, hogy nem jelent, aztán megint aláírt beszervezési nyilatkozatot, de megint nem jelentett. Szerintem abban egyetértés lehet, hogy sokkal lényegesebb a történeteket megismerni, ez a törvényjavaslat pedig nem erre épül.
Tehát nem támogatjuk a tárgysorozatba vételt, mert alkalmatlan arra, hogy az Országgyűlés ezt érdemben tárgyalja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Felszólalások: Előző 269 Következő Ülésnap adatai