Felszólalás adatai
207. ülésnap (2001.05.10.), 46. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Horn Gábor (SZDSZ) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:47 |
Felszólalások: Előző 46 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Rövid leszek. Egyrészt szeretném jelezni Kádas képviselőtársamnak, kevés olyan dolog van, amely Európa nyugati részében olyan nagy érdeklődést váltott ki, mint a szakképzési alapon működő alap működése, amely Magyarországon jól működik, és nagyon sok nyugat-európai országban nem működik ilyen jól. Azt szeretném kérni, ne hangoztassa az EU-hoz való csatlakozást mint érvet, amikor ennek semmi alapja nincs! Magyarország ebből a szempontból legalábbis a nyugat-európai sztenderdeknek megfelel, ha nem jobban működik. Ilyen jó kapcsolat a vállalati szféra és a közoktatás szereplői között a szakképzés vonatkozásában kevés országban van Nyugat-Európában, az Európai Közösség tagjai között. Tehát azt szeretném kérni, hogy ne hivatkozzunk mindig teljesen feleslegesen Európára. Ennek semmi köze a jogharmonizációhoz, ami előttünk van! Semmi, de semmi köze! Ez az egyik megjegyzésem.
A másik megjegyzésem: Lezsák képviselőtársamnak szeretném jelezni, hogy nem a tandíj eltörlése miatt nőtt dinamikusan a létszám a felsőoktatásban. A tandíj bevezetésére sor sem került, mert önök azonnal felszámolták, annak tehát nem lehetett negatív hatása, hiszen szeptemberben felszámolták. (Taps a kormánypárti oldalon.) Ne tapsoljanak, mert elég nagy hibát követtek el ezzel, de ez a maguk dolga! De ennek ilyen hatása, hogy dinamikusan hirtelen megnőtt a létszám azért, mert a tandíj eltörlésre került - hát azért ilyeneket ne mondjunk, ne csapjuk már be saját magunkat! A felsőoktatási létszám 1990 óta dinamikusan nő, kormányoktól függetlenül - és ez szerintem nagyon helyénvaló -, kiszámíthatóan, hiszen a kapuk tervezetten nyílnak szét. Az Antall József-féle kormánynak legalább akkora szerepe van ebben - csak hogy az ön számára is hízelgő helyzetet mondjak -, mint a jelenlegi, Orbán vezette kormányzatnak. Tehát ne próbáljuk meg becsapni magunkat ezekkel a kérdésekkel!
Ennyit mondanék most, és majd a későbbiekben folytatom. Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 46 Következő Ülésnap adatai