Készült: 2020.08.08.05:32:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

94. ülésnap (1999.10.20.),  1-172. felszólalás
Felszólalás oka Általános vita megkezdése
Felszólalás ideje 6:43:30


Felszólalások:   1   1-172   172-363      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszöntöm önöket a mai reggelen, valamennyi jelen lévő képviselőt, és természetesen mindenkit, aki figyelemmel kíséri mai ülésnapunkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 13. ülésnapját ezzel megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Világosi Gábor és Kapronczi Mihály jegyző urak lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/1659. számon, az Állami Számvevőszék véleményét pedig T/1659/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1659/2., 4. és 5. számokon kapták kézhez a képviselők.

Először megadom a szót dr. Járai Zsigmond pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának, aki az ajánlás szerint húszperces időkeretben mondja el expozéját. Miniszter úr, önt illeti a szó.

DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak önök előtt fekvő T/1659. számú törvényjavaslatában foglalt költségvetés sarokpontjai az államháztartási törvény előírásainak megfelelően a gazdaságpolitika általános feltételrendszeréhez, a jogszabályi kötöttségekhez igazodó költségvetés-politikai iránymutatás alapján kerültek megállapításra.

A benyújtott törvényjavaslat szigorú, de végrehajtható költségvetést tartalmaz. A társadalombiztosítás pénzügyi alrendszerének bevételi főösszege 1718 milliárd forint, kiadási főösszege pedig 1759 milliárd forint, tehát 41,4 milliárd forint összegű hiányt tartalmaz. Ez elsősorban az Egészségbiztosítási Alapnál jelentkezik.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak hiánya az államháztartás teljes hiányán belül 9,4 százalékot képvisel. A tervezett bevételi és kiadási előirányzatok realitását megalapozzák az 1999. évi tendenciák is. Az idén megvalósított jelentős társadalombiztosítási járulékcsökkenés meghozta a várt eredményt. A vállalkozók a járulékot egyre inkább megfizethetőnek tartják, egyértelműen nőtt a befizetési fegyelem. Ezt tanúsítják az első-harmadik negyedévi kincstári pénzforgalmi adatok. A járulékbevételek és hozzájárulások teljesülése az egészségügyi hozzájárulási befizetések nélkül az időarányossal megegyező.

A tapasztalati adatok szerint az utolsó negyedévben a befizetések nőnek, az előirányzatok teljesülésével számolhatunk tehát annak ellenére, hogy az APEH behajtási tevékenységét csak a második félévben tudta hangsúlyozottá tenni, és a járulék-folyószámlák rendezése sem hoz várhatóan akkora eredményt, mint amekkorát jövőre várunk majd tőle, és nyilvánvalóan nem fogja elérni azt, hogy az elvárt tőketartozást mindenki befizesse.

Az egészségügyi hozzájárulás bázisévi teljesülésénél gondot a százalékos egészségügyi hozzájárulás jelent az idén, ahol mintegy tízmilliárd forintos elmaradással számolunk.

Jelentős elmaradás van eddig az idei egyszeri vagyonértékesítésből származó bevételeknél is. A jelenlegi információk alapján azonban joggal remélhetjük, hogy az év végéig a tervezett 53,7 milliárd forint összegű bevétel teljesíthető, sőt talán túlteljesíthető is lesz.

A 2000. évben a tb-alapok bevételei 1564 milliárdról 1718 milliárdra, 10,1 százalékkal nőnek, a kiadások pedig 9,2 százalékkal nőnek majd. Ebben benne van az állami költségvetéstől kapott, összesen 153 milliárd forint támogatás is, amelyből 36,3 milliárd a jövőre induló gyermekgondozási díj kiadásait fedezi.

A társadalombiztosítási költségvetés kiadásai között a legnagyobb tétellel a nyugdíjak szerepelnek. Az idei, átlagosan 14,3 százalékos, de az átlagosnál kisebb nyugdíjaknál ezt lényegesen meghaladó nyugdíjemelés azt eredményezte, hogy az eddig eltelt időszakban a nyugdíjak vásárlóértéke, reálértéke rendkívül gyorsan, több mint 4,5 százalékkal emelkedett. Ezt a tendenciát jövőre is folytatni kívánjuk, s az önök előtt fekvő tervezetben szereplő, a nyugdíjtörvényeknek megfelelő 8 százalékos átlagos nyugdíjemelés a tervezett 6,3 százalékos infláció mellett 1,7 százalékos reálérték-emelkedésnek felel meg.

A teljes nyugdíjemelés költségvetési kihatása 90 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy az átlagos nyugdíjak havi 2400-2500 forinttal emelkednek majd.

Nem igazak azok az ellenérvek a nyugdíjrendszer ellen, és nem mondanak igazat azok, akik azt állítják, hogy a tervezett nyugdíjemelés reálértékét a magasabb infláció majd csökkenteni fogja. Vagy nem tudják, hogy mit mondanak, vagy tudják, csak nem ismerik az 1997. évi LXXXI. törvényt, amelynek 62. § (5) bekezdése szerint "ha az infláció és a nettó átlagkereset a tervezettnél magasabb lesz, a nyugdíjakat az év második felében január 1-jétől visszamenőleg korrigálni kell. (Bauer Tamás: Még jó, hogy betartják a törvényt!) Bármilyen lesz tehát az infláció, a nyugdíjasok az eredetileg elhatározott 1,7 százalékos reálérték-emelkedést meg fogják kapni.

Való igaz, hogy a nyugdíjasok által az elmúlt tíz évben méltánytalanul elszenvedett reálérték-csökkenést ez a két éven keresztül tartó folyamatos növekedés csak részben tudta kárpótolni. Kijelenthetem azonban, hogy ez a kormány nem fogja megismételni azt a nyugdíjvásárlóerő-csökkentést, amely 1995-96 során oly nagy mértékben sújtotta a nyugdíjas-társadalmat. Tisztában vagyunk azzal, hogy mai jólétünk megteremtésében óriási szerepet játszott a 3,4 millió nyugdíjas döntő része, a gazdasági növekedés eredményeiből őket kizárni teljes mértékben igazságtalan lenne.

A nyugdíjasokat a korábbi esztendőkben ért sérelem egyike azoknak a fontos elmaradásoknak, amelyeket orvosolni a kormányzat kötelessége. Az 1999-2000-ben, két év alatt több mint 6 százalékos reálérték-emelkedés az, amelyet a gazdaság jelenlegi helyzetében el lehetett érni, és mint azt az önök előtt fekvő tervezet is tartalmazza, 2001-ben és 2002-ben ez a vásárlóérték-emelkedés tovább fog folytatódni. Sajnos, ennél nagyobb emelésre részben azért sincs módunk, mivel a központi költségvetés a magánnyugdíjpénztárakba átlépők miatti járulékkiesés miatt így is 69 milliárd forinttal támogatja a nyugdíjalapot. Ezt a támogatást a költségvetés jelenlegi helyzetében nem tudtuk növelni, ezért kellett a kötelező magánnyugdíj-pénztári hozzájárulást a korábbi 6 százalékos szinten tartani.

A törvények azonban lehetőséget adnak arra, hogy bárki egyénileg ennél magasabb magánnyugdíj-pénztári hozzájárulást fizessen; 10 százalékig emelhető a magánnyugdíj-pénztári hozzájárulás. Ezen túl lehetőség van önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásra is, amihez adókedvezmények társulnak. Nyitva áll tehát mindenki előtt az út az egyéni nyugdíj-takarékossághoz.

Az egészségügyi gyógyító-megelőző ellátás kiadásainál összességében az idei előirányzathoz képest 6,4 százalékos növekménnyel számolunk. Ez a költségvetés az egészségügyben mutatkozó feszültségeket alapvetően nem tudja mérsékelni, de a 13. havi bér mellett 8,25 százalékos bérnövekedéssel számol, 5 százalékos személyi juttatás mellett, amihez az egészségügyi szolgáltatók a foglalkoztatás hatékonyságának növelésével járulhatnak hozzá.

(8.10)

Az a tény, hogy a több mint 13 milliárd forinttal mérsékelt gyógyító-megelőző zárt előirányzat az egészségügyi ellátást 1999-ben úgy tudta biztosítani, hogy a betegellátás színvonala, hozzáférhetősége nem romlott, azt mutatja, hogy ezek a százalékos növekedések elegendőek a jelenlegi színvonal fenntartására. Elkerülhetetlennek tartom azonban a jövőben az egészségügy reformjának továbbvitelét és az egészségügyi kiadások átalakítása mellett azok növelését.

Az egészségügyben mutatkozó feszültségek teljes körű feloldása, a kívánatos egyensúly elérése a mainál lényegesen nagyobb gazdasági teljesítmény mellett lehetséges csak. Emiatt célszerű hosszabb távú, a kormányzati cikluson túlnyúló programok kialakítása. A kedvezőbb helyzet elérése elsősorban az életviszonyok, az életszínvonal javításával, a szociális biztonság növelésével, az életmód és környezet átalakításával lehetséges. Ezen túl szükséges az egészségügyi intézményrendszer működési hatékonyságának növelése, az egészségügyi szolgáltatások iránti társadalmi igények szakmailag eredményes és költséghatékony kielégítése is.

A finanszírozási rendszer átalakítása is sürgős feladat. A szabályrendszer felülvizsgálata megkezdődött, célja a teljesítmény-finanszírozás káros mellékhatásainak csökkentése és a strukturális átalakulást jelentő, korszerű ellátási formák térnyerésének elősegítése. Az amortizáció fokozatos beépítésével a társadalombiztosítási finanszírozásba szintén egyetértek. Ez a mai szerkezet átalakítását igényli, megvalósulása az egészségügy mai felhalmozási kiadásait fedező források terhére történhet meg. A műhelymunkák folynak, és reményeim szerint a döntéseket követően az intézkedések eredményeképpen a gyógyító-megelőző ellátás reálértékvesztése megállítható, illetve növekedéssé fordítható át.

A gyógyszertámogatás előirányzata 2000-ben 135 milliárd forint. Az utóbbi években a gyógyszer-támogatási előirányzatot rendszeresen tíz-, az utóbbi két évben húszmilliárd forinttal túllépték, ez volt jellemzője általában az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyhiánya kialakulásának. Az előirányzat tartása érdekében tervezett intézkedések jellemzően minden évben elmaradtak, illetve jelentős késéssel, szerény eredménnyel zárultak.

A kormány az alapok 1998. évi zárszámadásáról szóló törvényjavaslat keretében az eredeti előirányzat 18,1 milliárd forinttal történő emelésének parlamenti jóváhagyását kezdeményezte. A gyógyszerkeret zárttá nyilvánítása mögött az a kormányzati szándék állt, hogy megtörjön az előirányzat-túllépés eddigi tendenciája, és megtörténjék a társadalombiztosítási támogatási és a közgyógyellátási rendszer évek óta napirenden lévő korszerűsítése.

Ha ez nem is tud teljes mértékben megvalósulni, azt viszont mindenképpen eredményként kell megítélni, hogy fokozottan érvényesült a szabályozás átalakításáért való tárcafelelősség. A kormány több alkalommal határozatot hozott az év közepén, vagy az év közben megvalósítható változásokról, a támogatási rendszer átfogóbb alakítását, az új szabályozás bevezetését 2000. január 1-jében határozta meg.

A támogatási rendszer megújításánál követelmény, hogy a lakosság és a gyártó, forgalmazó cégek számára egyaránt átlátható, hosszabb távon a stabilitás jegyeit magában foglaló, az egészségpolitikai célokkal összehangolt, hatékonyan működtethető, mérsékeltebb lakossági terheket eredményező és a piaci viszonyokra épülő legyen. Olyan gyógyszer-támogatási rendszer kialakítása tehát az elvárás, amelyben nem fognak növekedni a lakosság által fizetett gyógyszerárak, de az ellenőrzés és a felhasználás racionalizálásával a jelenleginél hatékonyabb gyógyszerellátás érhető el.

Végezetül, nem vitatva, hogy a benyújtott törvényjavaslat kiadási előirányzatai, különösen az Egészségbiztosítási Alap esetében valóban rendkívül feszítettek, kérem önöket, hogy a benyújtott javaslatot fogadják el. Úgy gondolom, hogy ez reális és megvalósítható.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Most pedig megadom a szót Sándor István úrnak, az Állami Számvevőszék alelnökének. Alelnök úr, öné a szó.

SÁNDOR ISTVÁN, az Állami Számvevőszék alelnöke: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségének eleget téve elkészítette a társadalombiztosítás 2000. évére szóló költségvetésének véleményezését. Tette azt annak tudatában, hogy az államháztartás működése, nem kevésbé az állampolgárok mindennapi életvitele szempontjából is fontos, hogyan, milyen feltételekkel töltheti be az egészség-, valamint a nyugdíjbiztosítás a társadalmi közérzetet, a közhangulatot is érzékenyen befolyásoló feladatait.

Az előterjesztő is körültekintő szakmai felelősségtudattal igyekezett kialakítani a törvényjavaslatot. Ellenőrzésünk is tanúsíthatja e gondos felkészülést. A Pénzügyminisztérium tervezési körirata meghatározta az előttünk álló három évre vonatkozóan a társadalombiztosítás makrogazdasági paramétereit, a várható költségvetési támogatást és más fontos mutatókat. Igaz, ez az előrejelzés nem támaszkodhatott még megfelelően kimunkált reformtervekre, ezek még nem körvonalazódtak.

Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy ezen a területen érdemi korszerűsítés, reform nélkül évről évre óhatatlanul hasonló gondokkal találhatjuk szembe magunkat. Így van ez most is. Vannak ugyanis a társadalombiztosításnak, alapvetően az egészségbiztosításnak olyan részterületei, amelyek körében a Számvevőszék, szakmai lelkiismerete alapján, ismételten nem elhanyagolható kockázatokra kénytelen a tisztelt Országgyűlés figyelmét felhívni.

A Számvevőszék úgy látja, hogy óvatosságra intő bizonytalansági és kockázati tényezők a törvényjavaslat bevételi, kiadási oldalán egyaránt találhatók. A bevételek megalapozásának mérlegelését megnehezíti, hogy az idei, 1999. évi teljesítések mindössze nyolchavi adatai ismertek. Nem állnak rendelkezésre részletekbe menő, pontos kimutatások a társadalombiztosítás kintlevőségeiről sem. Mindemellett abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy milyen mértékű javuló eredményeket mutathat fel majd éves szinten a járulékbehajtásban az APEH.

Írásos véleményünk részletezi a társadalombiztosítás jövő évi bevételi előirányzatainak realitására vonatkozó megállapításainkat. Ezúttal mindössze néhányat emelnék ki ezek közül.

Az egyéni járulékbevételeket a bázisadatok bizonytalanságától eltekintve alapvetően megalapozottnak tartjuk. Az egészségügyi hozzájárulás előirányzatainak teljesítése a konstrukció 1997. évi bevezetése óta az Egészségbiztosítási Alapnak mindig kritikus, felültervezett bevételi eleme volt. Az előirányzatok egyetlen évben sem teljesültek. A 2000. évi előirányzat realitása most is fenntartásokkal kezelhető bizonytalansági pontja a költségvetési törvényjavaslatnak. Ugyancsak kockázati tényező a központi költségvetés hozzájárulási előirányzatának teljesülése, teljesíthetősége. Közelebbről és konkrétabban az, vajon a bevételek várható alakulása mellett elégséges lesz-e ez a hozzájárulás az Egészségbiztosítási Alap s ezzel a társadalombiztosítás 41,4 milliárd forintos nagyságrendben előirányzott hiánya túllépésének elkerüléséhez. A Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett vagyonbevételének teljesülése azért tartható aggályosnak, mert a meglévő vagyonállomány egy része a 2000. év végéig elidegenítési tilalom alatt áll.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi rendszer átfogó megújítása azért is elengedhetetlen, hogy reformjellegű megoldásokkal sikerüljön az egészségügyi intézmények működésének és gazdálkodásának korszerűsítését, hatásfokának növelését elérni.

(8.20)

Lehetőleg úgy kell ezt az utat végigjárni, hogy az átalakulás még ideig-óráig se járjon együtt a betegellátás zavaraival, s ne ingassa meg a lakosság bizalmát sem. Igaz, az egészségügyi rendszer megújítására évek óta különféle elgondolások, tervezetek, vitaanyagok készültek, számvevőink azonban egyelőre nem találkoztak olyan reformkoncepcióval, amely egy átfogó, betegségmegelőző és egészségmegőrző program részeként a konkrét cselekvés irányát is kijelölné. Ilyen körülmények között sajnos nem zárható ki, hogy a költségvetési és finanszírozástechnikai szempontból indokolható kiadásbefagyasztások egyes ellátási szakterületeken vagy némely intézményben az állampolgárok rovására, a betegek kárára valósulhatnak csak meg.

Éppen ilyen összefüggésben tartjuk különösen figyelemre méltónak a gyógyító-megelőző ellátás, mindenekelőtt a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök kiadási előirányzatait, amelyekre a törvényjavaslat szerint befagyasztott fix összeg, zárt kassza állhat rendelkezésre.

A 2000. évi társadalombiztosítási költségvetés megvalósíthatóságának egyik kulcskérdése a társadalombiztosítás kintlévőségeinek minél teljesebb beszedése. Indokolt lenne, nyilván az önök érdeklődésére is számot tartana a kintlévőségek nagyságrendjének, összetételének s a behajtásra vonatkozó tervszámoknak a törvényjavaslat mellékletében történő bemutatása.

Ehhez kapcsolódik az a javaslatunk is, hogy a kormány érvényesítsen olyan megoldást, amely az APEH munkatársainak jutalmazását a járulékbehajtás terén a tényleges teljesítményjavuláshoz köti.

Szóvá kell tennünk, hogy a törvényjavaslat adattartalma és prezentációja nem minden tekintetben felel meg a törvényi előírásoknak. Így például tartalmaznia kellene a hiányfinanszírozás módját, illetőleg rendelkeznie kellene az alapok kiadási többletének fedezetéről. Ezek pótlását javaslatainkkal indítványozzuk.

Hasonlóképpen hiányosság, hogy a dokumentumok nem tartalmazzák az államháztartási törvény által előírt adatsorokat. Ezt nem pótolhatja, hogy az ÁSZ a véleménye mellékletében bemutatja a társadalombiztosítási alapok gazdálkodásának főbb adatait az 1998-2000. évekre. Azt is kénytelenek vagyunk jelezni, hogy a korábban alkalmazott részletezettebb adatszolgáltatások és kimutatások helyett most több helyen összevontabb számokkal dolgozik az előterjesztő. Nem tagadható, hogy ez a megoldás némi egyszerűsítést jelent. Kétségtelen azonban az is, hogy a hatása nem kedvező az ellenőrzési lehetőségek szempontjából. Mindezeket a számvevőszéki vélemény természetesen megfelelően részletezi, a kiigazításokat szolgáló javaslatainkkal együtt.

Tisztelt Országgyűlés! Remélem, hogy szándékainknak megfelelően a Számvevőszék figyelemfelhívó észrevételei és jobbító célzatú javaslatai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az adott helyzetben a lehető legjobb, legteljesebb társadalombiztosítási költségvetés álljon rendelkezésre a jövő évben. Megköszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a bizottsági vélemények, továbbá a bizottságokban megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor. Az elfogadott napirendi ajánlás értelmében az előadók felszólalása 5-5 perces időkeretben történik.

Először a költségvetési bizottság előadójának adom meg a szót, Horváth Zsolt képviselő úrnak. Öné a szó, képviselő úr!

DR. HORVÁTH ZSOLT, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. A költségvetési és pénzügyi bizottság megtárgyalta a 2000. évi társadalombiztosítás költségvetését, és a tárgyalás során a többség azzal értett egyet, hogy ez nagyon feszes költségvetés lesz, amely a szinten tartás költségvetése, ha csak a társadalombiztosítás bevételeit nézzük.

Ugyanakkor a bizottság ülésén az is elhangzott, hogy az egészségügy finanszírozásának - elsősorban ezzel a részével foglalkoztak a képviselők - több lába van, nemcsak a társadalombiztosítási alap, az E-alap, hanem ezen kívül a minisztériumban, a hadügyminisztériumban, az önkormányzatoknál, tehát még nagyon sok helyen találhatók azok a pénzek, amelyek az egészségügy finanszírozásában részt vesznek. Ezért ha csak ezeket a számokat vennénk figyelembe, torz képet alakítanánk ki az egészségügy finanszírozásáról és a jövőben várható helyzetéről.

A bizottságban elhangzott: ez a költségvetés lehetővé teszi, hogy az egészségügyön belül a változások meginduljanak; azokra a területekre koncentrál, azokon a területeken növeli a kiadásokat, amelyek az egészségügy költséghatékonyabb területei. Ilyen például a járóbeteg-szakellátás, amely érezhetően jelentősen bővül a korábbiakhoz képest.

Hasonlóképpen beszélhetünk arról, hogy a költségvetés az egészségügyi kiadások egy részét az Egészségügyi Minisztériumba tette át. Ilyen például a rezidensrendszer, hiszen közel 650 fiatal pályakezdő orvos teljes bérköltségét az Egészségügyi Minisztériumon belül jeleníti meg, ami egyébként a tb-alapokat terhelné. Ez azt jelenti, hogy ez is pluszforrásként jelenik meg az egészségügynél. Persze elhangzott a bizottság ülésén, hogy a rezidensrendszer, a rezidensképzés ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír.

Összegészében az egészségügyre vonatkozó területről a képviselők álláspontja az volt, hogy sokkal szigorúbb, sokkal feszítettebb az előző évi költségvetésnél, de a fejlődési irányokat megszabja, és a fejlődés lehetőségét továbbra is megtartja az egészségügy számára.

A Nyugdíj-biztosítási Alap költségvetése egyensúlyban van, amely garancia a nyugdíjak folyósítására, arra, hogy a jövő év során a nyugdíjasok körülbelül 2 százalékos reálérték-növekedésre számíthatnak. A bizottság megállapította azt is, hogy az infláció várható üteme ezt nem fogja befolyásolni, hiszen a törvény erre külön szabályban kitér; amennyiben az infláció a várakozásoknál nagyobb lenne, akkor ezt a nyugdíjasoknak - újabb nyugdíjemelés formájában - kompenzálásként meg kell kapniuk az év során.

Mindezeket figyelembe véve a bizottság többsége általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A költségvetési bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Keller László képviselő úr ismerteti. Öné a szó.

KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kisebbségi véleményt megfogalmazók a vitában egyetértettek az előterjesztő képviselőjének azon megállapításával, hogy az E-alap előirányzatai rendkívül feszítettek, két szempontból különösen: a gyógyító-megelőző ellátási előirányzat bázisa 337 milliárd forint, és tulajdonképpen 6 százalék körüli növekedés biztosított ebben a költségvetésben.

A másik ilyen terület, ami rendkívül feszített: a gyógyszer-támogatási előirányzat. Az előterjesztő véleménye szerint is csak rendkívül komoly intézkedésekkel tartható a tervezett 135 milliárd forintos előirányzat.

Négy kérdésre kerestük kifejezetten a választ a vitában mi, ellenzéki képviselők, amelyek a költségvetés szempontjából meghatározók. Az egyik: a vagyonértékesítést olyan szempontból vizsgáltuk, hogy az ez évi értékesítések vajon milyen lehetőséget kínálnak a jövő évben a vagyonértékesítésre. A másik ilyen kérdés volt a gyógyszerkassza vizsgálata. Kifejezetten arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen konkrét kormányzati intézkedés van kilátásba helyezve, és mikor indítják el a gyógyszerártárgyalásokat. A harmadik kérdéskör az irányított betegellátás volt, hogy ez milyen megtakarítást jelent a költségvetés számára, és milyen tapasztalatokat szűrt le a kormányzat az idén elindított modellkísérletből. Végül a negyedik kérdéskör a járulékbehajtás volt, hogy hol tart most a remélt, több mint 40 milliárd forintos többletbevétel.

Nos, ami a válaszokat illeti, ezek nem elégítették ki az ellenzéki képviselőket. A vagyonértékesítésre vonatkozóan elfogadható választ kaptunk, a gyógyszerre vonatkozóan viszont egyáltalán nem kaptunk megfelelő választ. Elmondta az előterjesztő képviselője, hogy a július 15-én bevezetett változásnak csak nagyon lassan jelentkezik a hatása. A kormány tulajdonképpen csak azzal van tisztában, hogy problémák vannak, de nincs koncepciója arra vonatkozóan, hogy a problémákat hogyan kell kezelni.

(8.30)

Az irányított betegellátásra vonatkozóan a '99-es kísérlet hatásai nem ismertek, és tulajdonképpen most kérik a döntést egy nem ismert hatásra. Ami pedig a járulékbehajtást illeti, az előterjesztő is egyetértett azzal, hogy a külön törvény elfogadása ebben az évben gyakorlatilag fölösleges volt, mert nem hozta meg a kellő hatását az a törvény, amit itt, a parlamentben elég alaposan megvitattunk.

Általános észrevételeket is megfogalmaztak az ellenzéki szocialista és szabad demokrata képviselők. Bázisszemlélet uralkodik a költségvetésben; ez elfogadhatatlan, hiszen visszakorrigálják a bázisszámot 13 milliárd forinttal. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy okulni kellett volna a korábbi évek tapasztalataiból. Kifejtettük, hogy gyakorlatilag elmaradt az ellátórendszer szerkezetének átalakítása, és ilyen előirányzat mellett valószínűleg nem lehet biztosítani az egészségügyi ellátórendszer változatlan működőképességét.

Ami a gyógyszerkasszát illeti, úgy vélekedünk, hogy a lakosság drasztikus terhelése nélkül az előirányzat nem lesz tartható. A '99-ben meghozott intézkedések hatása pedig hosszú távon nem hoz számottevő megtakarítást a kasszának. Mi, ellenzéki képviselők úgy ítéljük meg, hogy a bevételi oldalon is megalapozatlan a költségvetés, hiszen a '99-re jelzett bevételnövekmény nem megalapozott; rossz tehát a bázis, ily módon a 2000. évi költségvetés is megalapozatlan. Az amortizáció nem épült be a költségvetésbe. A reformról maga az Állami Számvevőszék is rögzítette azt a jelentésében, hogy semmiféle elgondolással nem rendelkezik a kormányzat. A hiány mértékéről pedig az a véleményünk alakult ki, hogy a társadalombiztosítás költségvetése ilyen alacsony hiánnyal nem finanszírozható.

Az ellenzéki képviselők a bizottsági vitában megállapították azt, hogy a minimális elvárásoknak sem felel meg ez a benyújtott törvényjavaslat. Javasoltuk, hogy vonja vissza a kormány, a valós folyamatokat érvényesítse az átdolgozott költségvetésében, és ezzel tulajdonképpen elejét lehetne venni annak, hogy a jövő évben pótköltségvetéssel vagy egy burkolt pótköltségvetéssel korrigáljuk a társadalombiztosítás előirányzatait.

Természetesen nem tudtuk támogatni a benyújtott törvényjavaslatot. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most pedig megadom a szót az egészségügyi és szociális bizottság előadójának, Mánya Kristóf képviselő úrnak. Öné a szó.

DR. MÁNYA KRISTÓF, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi és szociális bizottság egy hete tartott ülésén megvitatta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot és azt általános vitára alkalmasnak találta.

A bizottság többsége megelégedéssel nyugtázta, hogy az államháztartásról szóló törvény előírásait pontosan megtartva, a kormány a tb-alapok költségvetését a központi költségvetés törvényjavaslatával együtt és időben nyújtotta be. Ezt azért is fontos kiemelni, mert ez az előző ciklusban rendszeresen nem így volt.

Az Állami Számvevőszék véleményével összhangban lényegesnek tartjuk, hogy az együtt-tárgyalás révén az Országgyűlés tisztább képet kaphat a központi és társadalombiztosítási alrendszer költségvetésének összhangjáról, kapcsolódási pontjairól. A biztosítási elv fokozott és régóta várt érvényesülését jelenti, hogy 2000. január 1-jétől új forrásként a sorkatonai szolgálatot teljesítők után, valamint a fegyveres testületek hivatásos tisztjei nyugdíjkedvezményének megtérítésére a központi költségvetés járulékot fizet.

A jövő év eleji 8 százalékos nyugdíjemelés a nyugdíjak vásárlóértékének 2 százalékos emelkedését teszi lehetővé. Fontosnak tartjuk, hogy a tervezettnél magasabb infláció vagy nettó átlagkereset-növekedés esetén évközi, visszamenőleges hatályú nyugdíjemelésre kerül sor. A nyugdíjbiztosító igazgatási szerveinél, kirendeltségeinél az idén elkezdett és jövőre befejeződő informatikai fejlesztésekre a költségvetés biztosít forrásokat. Így a nyugdíjak megállapítása, folyósítása lényegesen gyorsabb, míg a nyilvántartás egyszerűbb lesz. Több százezer nyugdíjas ügyintézési kényelmetlenségeit lehet így csökkenteni.

Az egészségbiztosítás költségvetési tervezetének tárgyalásánál a bizottságban igen éles vita alakult ki a kormánypárti és az ellenzéki oldal között. Kormánypárti oldalról nem tudtuk elfogadni azt az ellenzéki véleményt, hogy az előirányzatok feszessége egyben az ellátórendszer működésképtelenségét is jelentené. Főleg azért nem, mert mi összevetjük a költségvetés előirányzatában kétségkívül meglévő feszültséget az egészségügy szerkezetének jövő évi változásával és az ebben lévő jelentős tartalékkal. Itt mindenekelőtt a háziorvosi ellátás privatizációjára és a kórházak közhasznú működésére gondolunk, a megfelelő törvényi szabályozás segítségével.

A bizottságban olyan vélemény is elhangzott, hogy az egészségbiztosítás tervezett, 41,4 milliárd forintos hiánya nehezen lesz tartható. Bevételi oldalon az egészségügyi hozzájárulás előirányzata felültervezettnek tűnik, és ez annál is inkább így van, mivel az idei teljesülés eddig elmaradt az időarányostól.

A bizottság többsége a legnagyobb feszültséget abban látja, hogy az egészségügyi dolgozók évek óta várt, legalább a nemzetgazdaság átlagos kereseti szintjét elérő béremelésére a gyógyító-megelőző kassza nem biztosít elegendő forrást. Ezt a feszültséget tehát meg kell oldani, s e tekintetben a központi költségvetés szerepvállalására is számítunk.

Célszerű figyelembe venni azt is, hogy az ország számos kórházában a tulajdonos önkormányzat támogatásával már most elkezdődött a szerkezeti átalakítás a gazdaságosabb, költséghatékonyabb működés érdekében. Ez az átalakítás elébe megy a kihívásoknak, s nem mindent a finanszírozási források jelentős bővülésétől vár.

Fontosnak tartjuk, hogy az előttünk lévő költségvetési javaslat egy-egy előirányzata már a szerkezetátalakítást támogatja forrásoldalról. Ezt látjuk például a járóbeteg-ellátás kiemelt, 4 milliárd forintos fejlesztést biztosító előirányzatában és az irányított betegellátás 200 ezer főre való kiterjesztésében. Meg lehet találni az új, az intézményeknek és egészségügyi dolgozóknak egyaránt ösztönző elemeket, de csak akkor, ha az ellátórendszer jelzett átalakulása felgyorsul. Ezt is figyelembe vettük akkor, amikor javasoltuk általános vitára a tb-alapok 2000. évi költségvetését.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az egészségügyi bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt dr. Schvarcz Tibor képviselő úr ismerteti. Öné a szó, képviselő úr.

DR. SCHVARCZ TIBOR, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága október 13-án megtárgyalta a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetését. A vitában, ahol a témát felügyelő államtitkár úr nem vett részt, elhangzott, hogy ez a költségvetés egy sanyarú költségvetés - kormánypárti alelnökünket idézve.

Elhangzott az is, hogy ez a költségvetés sem az ígéreteket, sem az elvárásokat nem váltotta be. Az ágazatban változatlanul folyik a forráskivonás, és megmarad az ágazat alulfinanszírozottsága. Kormánypárti képviselőtársaink úgy védték ezt a költségvetést, hogy csökken a reálértékvesztés ebben az idei költségvetésben. De kérdezem: miért kellene reálértékvesztésről beszélni akkor, amikor a gazdaság mutatói ezt egyáltalán nem indokolják?

A költségvetés megőrizte reálértékét - mondták kormánypárti képviselőink. Hogyan őrizné meg a gyógyszerkassza esetében, ahol a tavalyi zárolások utáni értéket vették bázisértéknek, ezt még alátervezték, és így nyújtották be a gyógyszerkasszáról szóló költségvetést?

Megalapozott a költségvetés - mondták -, hiszen 6,4 százalékos emelkedés van benne, 6-7 százalékos prognosztizált infláció esetében. A beterjesztő elfelejti, hogy az egészségügyben az infláció mértéke mindig nagyobb, mint a normál szférában. A költségvetés a beterjesztés alapján 5 százalékos béremelésre és 0 százalékos dologi emelésre ad lehetőséget. Ez valóban csődbe juttatja a kórházak zömét.

Egyetlen jelentős emelkedés található ebben a költségvetésben, ez pedig a végkielégítésre szánt összegek 513 százalékos emelkedése. Ez azt jelenti - az egészségügyi tárca képviselője meg is erősített minket a vitában -, hogy ebben az ágazatban is, ahol komoly nővérhiány és már orvoshiány is mutatkozik, végre kell hajtani a 3,2 százalékos létszámleépítést.

Alelnökünk a vitában megjegyezte, hogy már a halászat is elhagy minket a bérskálán ezen költségvetés elfogadása és végrehajtása esetén.

(8.40)

A vitában, mint az ÁSZ képviselője elmondta, kétségek merültek fel afelől, hogy reális-e a bevételi oldal és a kiadási oldal. A részletezett táblázatot csak külön kérésre juttatták el hozzánk a gyógyító-megelőző kasszára. A költségvetésben legjobban kidolgozott rész az úgynevezett irányított betegellátás modern kísérlete.

Előrelépést jelent kormánypárti képviselőink szerint az, hogy most már lehetőség van arra, hogy a dologi kiadások területére lehet átirányítani a kasszák közül. Emiatt fogták perbe korábban a Csongrád megyei kórházak menedzsmentjét, és a vitában az is elhangzott, hogy példát kell venni azokról a menedzsmentekről, ahol sikeresen gazdálkodnak. Sikeresen gazdálkodó menedzsmentet küldtek el egy megyei kórház esetében azzal, hogy mivel 600 millió forint megtakarítása volt a kórháznak, valószínűleg ezt a betegektől spórolták meg, és ez szabálytalan.

Gondot jelentett a vagyoneladás kérdése is, hogy miért kell a társadalombiztosítás vagyonát értékesíteni, és miért ilyen módon.

Nagyon sok vita volt, és érvek, ellenérvek hangzottak el abban az értelemben, hogy irreálisan magasnak tartjuk az APEH-dolgozók jutalmazási keretét. Nagyon rossz üzenete van a képviselőtársaink szerint annak, ami úgy szól, hogy "a gyógyszerfelírás ösztönzése". Az ÁSZ szerint nem működött és nem működik jól a központosított közbeszerzés az OEP-nél sem, de a kórházaknál és a közbeszerzéssel kapcsolatban az egészségügyben rossz tapasztalataink vannak. Problémát jelentett az, hogy mit jelent a gyakorlatban majd a MEP jogi személyiségének megszüntetése.

A költségvetésben szerepel és a vitában is elhangzott, hogy a változás és a struktúraátalakítás szükséges az egészségügyben. Ezzel messzemenőleg egyet tudunk érteni, de struktúrát úgy nem lehet átalakítani, hogy előre nem biztosítjuk a forrásokat és nem biztosítjuk a kimeneti lehetőséget, tehát nem teremtjük meg azokat az intézményeket, azokat az ellátórendszereket, amelyek az aktív ellátást tehermentesítenék.

A fentiek alapján a bizottságban az ellenzéki képviselők nem tartották általános vitára alkalmasnak a tb költségvetését, és nem is tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A számvevőszéki bizottságban megfogalmazott vélemény ismertetésére felkért képviselőtársunk akadályoztatása miatt nem tud jelen lenni, ezért megkérdezem, hogy a számvevőszéki bizottság kíván-e másik előadót állítani. (Nincs jelentkező.) Nem.

Ez esetben megadom a szót a kisebbségi vélemény ismertetésére dr. Lotz Károly képviselő úrnak. Öné a szó, képviselő úr.

DR. LOTZ KÁROLY, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kisebbségi vélemény során igen élénk viták folytak a bizottságban.

A kisebbség erősen kifogásolta a számvevőszéki bizottságban, hogy az adóhivatal képtelen havi adatokat szolgáltatni a járulékbevételekről, így nem ismertek az idén várható bevételek - erre a Számvevőszék alelnöke utalt már -, és ez teljesen mértékben elbizonytalanítja a 2000-re könyvelt bevételek realitását. Ilyen jelentős prémium mellett, amire majd még visszatérek, miért képtelen erre az adóhivatal? És miért nem lehet ezt megkövetelni? Hiszen ez lenne az alapja a valódi előrelátásnak a következő esztendőre!

Igen élénk vita folyt a tb-kintlevőséggel kapcsolatban, ami már szinte kezelhetetlen mértékű. Ezzel kapcsolatban, talán kicsit furcsa, de a Kisgazdapárt képviselője, költségvetési szakértője fogalmazta meg a legmarkánsabb véleményt. Szó szerint olvasom: "Arról van hivatalos tudomásom, hogy hozzávetőleg 260 milliárd a tb kintlevősége; azért csak hozzávetőleg, mert a nyilvántartásaikból nem állapítható meg, hogy mennyi az annyi. Ha pedig nem tudjuk, hogy mennyi az annyi, ettől a ponttól kezdve az ügy kezelhetetlen. Közpénz ilyen módon való kezelése elfogadhatatlan, és magyarázatként sem fogadható el, hogy milyen szervezeti, integrációs vagy más okok miatt keletkezett ez a nyilvántartási gond. Itt olyan tömegű kintlevőségről, közpénzről van szó, amelynek felelős kezelését meg kell oldani. Ma ennek első számú felelőse a pénzügyminiszter, hiszen az ő felügyelete alatt működik az APEH." Úgy gondolom, ez világos beszéd volt.

A bizottság kisebbségi véleménye igen erősen egybeesett a Számvevőszék véleményével, mind a kiadási, mind a bevételi oldal bizonytalansága miatt, és ilyen szempontból erős kifogások merültek fel, hogy alultervezettség, illetve a bevételek esetében felültervezettség látszik, és ez meglehetősen bizonytalanná teszi a valódi mérleget.

A bizottság kisebbsége értetlenségét és megbotránkozását fejezte ki az APEH 1 milliárd 680 millió forintos prémiuma miatt, ráadásul előre fizetve, megalapozatlan teljesítmény alapján. Érthetetlen ennek a külön szerepeltetése, és főleg a társadalombiztosítási kasszára való terhelése. Különösen érthetetlen az, hogy még csak nem is a szokásos mértékű megosztással történik; a szokásos mértékű megosztásban a nyugdíjalap ennek kétharmadát fedezi, az Egészségbiztosítási Alap az egyharmadát, ezzel szemben 200 millió forinttal rosszabbul jár az Egészségbiztosítási Alap ebben az esetben.

Természetesen a kisebbségi vélemény nálunk is élénken foglalkozott a gyógyszerkassza kérdésével. Erősen kifogásolta a kisebbség a gyógyszerkassza összegének irreális megnyirbálását. 1999-ben 141 milliárd forint a frissen megcélzott gyógyszerkassza összege, és ha igaz, hogy kéthetes előfinanszírozásra csökken a korábbi egyhavi előfinanszírozás, akkor ehhez még 5 milliárd forintot hozzá lehet tenni, tehát az összehasonlító adat 146 milliárd forint, ehhez képest 2000-re 135 milliárd forint van megcélozva. Egy ilyen mértékű csökkenés lehetetlen helyzetbe fogja hozni a gyógyszerkasszát, méghozzá úgy, hogy ebből a 135 milliárd forintból kellene a háziorvosok racionális gyógyszer-felhasználási ösztönzését is megoldani. Vajon számolt-e a kormány azzal, hogy hány háziorvos fogja a konfliktust vállalni a betegeivel, hogy olcsóbb, kevésbé hatékony, de általa még kielégítő hatékonyságúnak minősített gyógyszert írjanak fel számára, azért, mert a saját érdekeltségét fontosabbnak tartja, mint betegének a gyógyulását?

Végül, ugyancsak egyetértve a Számvevőszék véleményével, meg kell mondani, hogy törvényi kérdések is felmerültek, hiszen nem szerepel az előterjesztésben a működési kiadások részletezése, ami szigorúan ellene megy azoknak az államháztartási törvényi előírásoknak, amelyeket be kellene tartania a kormányzatnak.

Mindezen észrevételek alapján a bizottság kisebbsége természetesen nem tudta elfogadni a költségvetést. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Emlékeztetem önöket, hogy a napirendi ajánlás értelmében és a hétfői döntés értelmében ezt a napirendi pontot is időkeretben tárgyaljuk. A frakciók rendelkezésére álló időkeretet a napirendi ajánlás 2. számú melléklete tartalmazza. Először a frakciók vezérszónokainak felszólalása következik, ugyanennek az ajánlásnak az értelmében 20-20 perces időkeretben. Ezek között természetesen 2 perces felszólalásokra nem kerül sor.

Először megadom a szót Horváth Zsoltnak, a Fidesz frakció vezérszónokának; őt követi majd dr. Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka.

Képviselő úr, önt illeti a szó.

DR. HORVÁTH ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Úr! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről nagyon sok számadatot elmondtak már az előttem szólók, elmondtak a bizottsági felszólalók, bizottsági véleményeket elmondó képviselők.

Engedjék meg, hogy bevezetésképpen összefoglaljak néhány olyan gondolatot, amelyet mindenekelőtt fontosnak tartunk. Azt, hogy ne a számokról beszéljünk, ne csak a számokról beszéljünk, hogy mi hány forint, mi hány százalékkal nő, hány százalékkal változott vagy csökkent, hanem arról beszéljünk, hogy mit takarnak ezek a számok, mi van a számok háta mögött, mit tesznek lehetővé a jövőben, és melyek lesznek azok a részek, amelyekkel a továbbiakban érdemben tudunk majd foglalkozni, és amelyekben fejlődést és előrelépést tudunk elérni.

A két alapnak hatalmas összegeket kell kezelni. Ezek ránézésre, első gondolatra nagyon soknak tűnnek, szinte megfoghatatlanok egy átlag hétköznapi ember számára.

(8.50)

Ugyanakkor a feladatok is óriásiak, amelyeket a két alapnak el kell látnia. Az egyik rendkívül fontos feladat a nyugdíjak biztosítása, az a biztonság, amit a nyugdíjaknak, a nyugdíjbiztosítónak és végső soron a magyar államnak garantálni kell a nyugdíjasok számára. A nyugdíjbiztosítás alapja hiány nélkül egyensúlyban van, ahogy szaknyelven mondják a pénzügyesek: nullszaldós. Ez azt jelenti, hogy mindenki megkapja pontosan, rendben a nyugdíját, ez egy nagyon fontos dolog, amelyről beszélnünk kell. Elmondta a miniszter úr, megerősítették a képviselő urak is, én magam is elmondtam, hogy a nyugdíjak jövőre reálértékben emelkedni fognak, és erre törvényi garancia van, minden nyugdíjasnak egyforma arányban úgy, ahogy ez a törvényben rögzíttetett.

Mit tartalmaz a másik nagy alap? A másik nagy alap az Egészségbiztosítási Alap. Ha tételesen szétszedjük, két nagy részre vehetjük: az egyik része a pénzbeni ellátások, a másik része pedig a természetbeni ellátások. A pénzbeni ellátások közül egy új elem került be, amelyre nagyon büszkék vagyunk, és amelytől nagyon sokat remélünk, ez a gyermekgondozási díj ismételt bevezetése. Erről nagyon sokat beszéltünk. 36 milliárd forintot költünk el erre a jövő esztendőben. Néhány gondolatot erről engedjenek meg, hiszen már nagyon jól ismerik, de mindig elhangzik egy-egy kérdés ennek kapcsán, ha a választókerületemben járok.

Így például minden olyan család jogosult erre a pénzre, amely két év alatti kisgyermeket nevel. Ezek a családok természetesen akkor részesülhetnek ebben, ha biztosítotti jogviszonnyal rendelkeznek. A gyed után a költségvetés megfizeti a járulékokat, megfizeti a nyugdíjjárulékot és az egészségügyi járulékot, ennek megfelelően természetesen biztosítotti jogviszonynak számít, tehát be fog számítani a nyugdíjba. Ez biztonságot jelent azoknak a családoknak, akik gyermekvállalásra adják a fejüket, és reményeink szerint egyre többen lesznek ilyenek a jövő esztendőben.

Az egészségügyi alap másik része a természetbeni ellátások, ezek tulajdonképpen az egészségügy kiadásait takarják, illetve annak az egyik lábát, hiszen az egészségügy kiadásainak másik részét egy hatalmas nagy ellátórendszer, az önkormányzati rendszer biztosítja. A tulajdonosok, a települési, területi önkormányzatok azok, amelyek az egészségügyi források másik részét biztosítják. Éppen ezért van még egy harmadik rész is, amelyről ritkábban beszélünk, ezek a különböző ágazati minisztériumokban lévő összegek, amelyek szintén meglehetősen nagy források az egészségügy számára. Így röviden most szeretném áttekinteni, hogy az egészségügynek mely részei azok, amelyek ebből az alrendszerből részesülnek, milyen arányban, és ezek mit jelentenek a mi életünkben.

Mit jelentenek? Először is az életünkben az egészségügyi rendszertől biztonságot várunk, olyan biztonságot, amelyet ha kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk, betegek leszünk, akkor ez a rendszer biztosít számunkra. Mit kell hogy biztosítson? Nyilván az első találkozás a háziorvossal történik, ő az az orvos, akivel először vesszük fel a kapcsolatot egy probléma esetén. Éppen ezért a rendszer a háziorvosi rendszer megerősítésén fáradozott, és jelenleg is azon fáradozik. A háziorvosi rendszer megerősítésében a privatizációt tartjuk az egyik legfontosabb elemnek, amelyre vonatkozóan még ez év során törvényjavaslatot kívánunk a Ház elé terjeszteni.

A háziorvosi privatizációban az történik meg, hogy egy praxisjog átkerül a háziorvosokhoz, vagyis azok a betegek, illetve azok az egészséges emberek, akik egy háziorvost választanak, a választásukkal egy értéket képviselnek, ez a praxis, ez az érték nevesíthető, eladható, örökíthető lesz. Mit várhat ettől egy beteg? Azt várhatja, hogy az ő választása, az ő döntése, hogy egy háziorvosnál marad vagy elmegy onnan, a háziorvos számára egy vagyonihelyzet-változást is jelent. Tehát nyilvánvaló, hogy sokkal érdekeltebb lesz abban, hogy jól képezze magát, a betegei szükségleteit teljes mértékben kielégítse, és egy igazi szolgáltató háziorvossá váljon. Mit jelent a háziorvosok számára? Számukra pedig biztonságot jelent. Biztonságot jelent abból a szempontból, hogy a praxisukat nem vehetik el tőlük. Érdemes ebbe a praxisba befektetniük, érdemes a tudásukat növelniük, hiszen ha megfelelő végzettséggel rendelkezik a gyermeke, folytathatja a praxist, illetve eladhatja, vagy életjáradékra válthatja, ezzel akár a családjának, akár házastársának biztosíthat nyugodt idősebb kort.

Mi fontos, hogy a betegek számára elmondjuk erről a rendszerről? A betegek számára nem fog változást jelenteni. Ők változatlanul ugyanúgy ingyenesen vehetik igénybe az ellátórendszert. Amit ők látni fognak, az talán az, hogy egy kicsit gondosabb, az eddigieknél még odaadóbb orvosok fogják a gyógyulásukat szolgálni.

A háziorvosi rendszer privatizálása kapcsán a vagyoni jellegű privatizációra is lehetőség lesz, természetesen ez csak akkor történhet meg, ha az önkormányzatok is egyetértenek ezzel. Ennek a fedezetére a költségvetésben egy hitelgarancia szerepel 70 milliárd forint összegig. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Hol?) Képviselő urak, a Magyar Fejlesztési Bank hitelgarancia részénél megtalálhatók; keressék ki ezeket a részeket a költségvetésből! Tehát ennek a lehetősége adott, természetesen itt az önkormányzatok egyetértésére van szükség.

Ha továbbmegyünk ezen a soron, akkor a háziorvosi rendszerhez szorosan kapcsolódik egy nagyon fejlett rendszer Magyarországon, ez a védőnői hálózat. A védőnői hálózat szintén a családok és a gyermekeink biztonságát szolgálja a felnövekvésük során. A védőnő feladata rendkívül összetett. Ezt a rendszert mindenképpen szeretnénk megerősíteni. Két helyen található forrás erre a rendszerre. Egyik része a társadalombiztosítási alapok költségvetésében van, a másik része az Egészségügyi Minisztérium fejezetében, összességében 8,8 milliárd forint. Ez egy nagyon nagy összeg, amit erre a rendszerre fordítunk.

Ha nem mi magunk megyünk orvoshoz, hanem valami nagy baj történik, sürgősségi ellátásra lesz szükségünk. A sürgősségi ellátások területén, ahogy ezt már többször elmondtuk, két nagy rendszert indítottunk el és fejlesztettünk. Egyrészt a sürgősségi betegellátó centrumokat, ezeknek a kijelölése megtörtént az országban és összességében a következő év folyamán mintegy 2 milliárd forintot fordítunk ezeknek az osztályoknak a fejlesztésére, elsősorban a szaktudás elmélyítésére, illetve azoknak az anyagi eszközöknek a beszerzésére, amelyek egy ilyen sürgősségi betegellátó osztályhoz feltétlenül szükségesek.

A másik része ennek a mentőszolgálat és a mentőszolgálat területi egyenlőtlenségeinek javítása, hiszen jelen pillanatban más eséllyel jut orvoshoz, illetve mentőellátáshoz egy távoli kistelepülésen élő ember, mint amilyen eséllyel, mondjuk, egy megyei jogú nagyváros belvárosában élő ember jut hozzá. Mi szeretnénk felszámolni ezeket a különbségeket, éppen ezért az elmúlt évben 16 mentőállomás telepítését kezdtük meg, a jövő évben pedig 19 további mentőállomás telepítését fogjuk megcsinálni. Ez is több milliárd forintos beruházást jelent. A sürgősségi betegellátás terén ennek következtében közelebb kerülünk ahhoz, hogy minden magyar polgár, ha szüksége van rá, 10-15 percen belül ellátó orvoshoz juthasson. Ez egy kitűzött célunk, és nagyon jól haladunk ennek a megvalósításában.

Ha nagy baj van, vagy amikor műtétre kerül sor, elengedhetetlen sok esetben a különböző vérkészítmények használata. Vérből gyógyszereket is készítünk, vannak olyan embertársaink, akik ezen készítmények nélkül nem sokáig vagy csak nehezen maradhatnának életben. Épp ezért a vérellátás a biztonságunknak egy alapvető fontosságú része. Kevesebb szó esik róla, de 3 milliárd forintot költöttünk e rendszer átalakítására és a biztonságossá tételére.

A biztonságunk további fokozása az, ha jól képzett szakorvosaink vannak, olyan orvosaink, akik felkészültek a feladataikra. Ilyen orvossá az ember az egyetemi képzést követően a kórházakban gyakorlat során, sok tanulás mellett válhat. Ezért indítottuk el a rezidensrendszert, vagy a központi gyakornokrendszert, ahogy magyarul mondjuk. Központi gyakornokok lesznek az orvostanhallgatók. Idén 700-an végeztek és ebből már 650-en el is helyezkedtek, ez körülbelül megfelel egyébként a korábbi évek arányainak. Sajnos közel ekkora az aránya azoknak, akik a pályát elhagyják és más területeket választanak. De akik ebbe a rendszerbe be kívántak lépni, ők mindnyájan be tudtak lépni. Ebben a rendszerben kétéves képzésre kerül sor, amely során indexe van a hallgatóknak, pontosan megmondják, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket teljesíteniük kell ahhoz, hogy szakorvossá váljanak.

 

(9.00)

Valóban elvégezhetik azokat a műtéteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy mondjuk, valaki például sebészorvos legyen. Ebben a rendszerben fizetést biztosítunk számukra, amely fizetés egy közel 50 ezer forintos bruttó kezdő fizetés. Emellett utazási és lakástámogatást is kapnak a hallgatók, és ez teljes egészében a költségvetést terheli, az Egészségügyi Minisztérium fejezetében van, 3,4 milliárd forintról van szó. Ennek következtében ezeknek a hallgatóknak a bérezését nem az E-alapnak kell fizetni, de a kórházakban fognak dolgozni. Ez is egy olyan finanszírozás, ami itt nem jelenik meg.

A rezidensképzéssel együtt járt még valami: kórházaink minősítése. Együtt járt vele az, hogy melyek azok a kórházak és azok az osztályok, ahol a szakorvosképzés nagy biztonsággal folyhat, ahol van olyan mennyiségű beteg, ahol elvégeznek olyan jellegű beavatkozásokat, amiből a hallgató tanulhat. Ez egy sokkal fejlettebb rendszer, amely persze okozott kellemetlenségeket a bevezetése során, és nem minden kórháznak jó szembesülnie azzal, hogy esetleg az ő osztálya vagy kórházi osztálya nem alkalmas az oktatásra, de ugyanakkor ebben is úgy gondoljuk, hogy a biztonságunk fog növekedni, hiszen ezek a kórházak egy jelzést kaptak arra, hogy fejlődniük kell, tovább kell lépniük, tanulniuk kell azoknak, akik esetleg így jártak. És egy nagyon nagy előnye van a rezidensrendszernek, az, hogy EU-konform, tehát gyakorlatilag szakvizsgáink az Európai Unió területén is elfogadottak, elfogadhatók lesznek.

Ha továbbmegyünk ezen a rendszeren és a háziorvos már nem tudta megoldani a problémánkat, akkor lép be a járóbeteg-szakrendelés. A járóbeteg-szakrendelés egy nagyon-nagyon fontos eleme az egészségügynek, hiszen itt dől el, zömében itt dől el, hogy megoldható-e valakinek a problémája anélkül, hogy kórházba kelljen feküdnie, és ez a költségek szempontjából rendkívül nagy jelentőségű. Ezért egy jó járóbeteg-szakrendelés, egy magasan kvalifikált emberek által végzett, jól műszerezett járóbeteg-szakrendelés megítélésünk szerint nagymértékben képes csökkenteni a fekvőbeteg-intézetekre háruló terhelést.

Azt pedig tudnunk kell, hogy az alapellátás és a járóbeteg-szakrendelés a költségek szempontjából sokkal hatékonyabb a gyógyításban, mint a fekvőbeteg-ellátó intézet, vagyis a kórház. A kórházak rendkívül drágák. Természetesen szükség van rájuk, de mindenkinek az az érdeke - mind betegként, mind járulékfizetőként -, hogy amennyiben lehetséges, akkor a betegségeket járóbetegként vagy a háziorvosa, vagy pedig a járóbeteg-szakorvosa oldja meg. Éppen ezért a járóbeteg-szakrendelés kasszájában nagyon jelentős növekedés, egy 12 százalékos növekedés tapasztalható, hiszen ezt a területet is szeretnénk megerősíteni.

És akkor végezetül beszéljünk a kórházakról, mint arról a rendszerről, amelyikkel sokszor azonosítják az egészségügyet. Sokszor, amikor beszélnek róla, azt a látszatot keltik, vagy azt hihetjük gyanútlan szemlélőként, hogy a magyar egészségügy a kórházakból áll. Mint az előbb elmondtam, ez nem így van. Ennek ez az ellátórendszernek egy fontos és nagy szelete, de nem egyedüli szelete. Ugyanakkor a költségek zömét ez viszi el.

Ebben a rendszerben több feszültség is található. Elhangzott itt, hogy forráskivonás történne az egészségügyből. Tételesen sem igaz ez az állítás, remélem, hogy az előbb elmondottak alapján is igazolni tudtam önöknek. (Bauer Tamás: Selmeczi Gabi mondta négy éven keresztül!) Az idei évben, képviselő úr, semmiképpen nem történt forráskivonás az egészségügyből, és a jövő évre nézve sem igaz az az állítás, hogy az egészségügyből forráskivonás történne. Ugyanakkor azt tudni kell, hogy a kórház-finanszírozás két nagy lábon áll, az egyik a tulajdonos önkormányzatok, illetve, ha ez állami tulajdon, akkor a minisztérium vagy az a szerv, amelyhez tartozik, a másik pedig az egészségbiztosítás kasszája.

Az eddigi szabályok azt mondták ki, hogy az egészségbiztosítási kasszából kell a működési költségeket finanszírozni; és ebből felhalmozási kiadásokat fedezni, tehát felújítást, nagy értékű eszközöket, műszereket nem lehet vásárolni, vagyis nem lehet belőle beruházni, hiszen ez a tulajdonosok feladata, a tulajdonos önkormányzatok feladata.

A tulajdonos önkormányzatok feladatellátásáról az Állami Számvevőszék is készített egy véleményt, és nagyon vegyes az a kép, ami kibontakozik. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek sokszor erejükön felül is az egészségügyi ellátórendszerükre költenek, hiszen ezt egy alapvetően fontos területnek tartják. S vannak olyan önkormányzatok, amelyek lehetőségeiknél jóval szerényebb mértékben járulnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Ugyanakkor mondjuk el, hogy ez az önkormányzatok kötelező feladata; tehát nem választható feladat, hanem kötelező feladat a törvény erejénél fogva. Ennek ellenére azt kell hogy mondjam, sok önkormányzat ezt a feladatát nem vagy nem megfelelő mértékben teljesíti.

A kórházak vezetői, a kórházigazgatók az önkormányzatokkal szemben tehetetlenek, hiszen az önkormányzatok nevezik ki őket.

Világos, hogy a nyomás, amelyet ők ki tudnak fejteni - és egyébként ez nem csekély -, azt az egészségbiztosító pénztárra, az egészségbiztosítás kasszájára fejtik ki, ugyanakkor ezen nyomásgyakorló eszközökkel a tulajdonos önkormányzatok irányába nem tudnak fellépni; emiatt a finanszírozás felborult, az egyik lábára képtelen támaszkodni, fél lábon ugrál.

Ezen a helyzeten valamilyen módon változtatni kell. Azt hisszük, hogy azzal a módosítással, amelyet a társadalombiztosítás egészségügyi kasszájára hoztunk, miszerint a gyógyító-megelőző kassza kiadásai a továbbiakban felhalmozásra, beruházásra is fordíthatók lesznek, gyökereiben fog megváltozni kórházak helyzete. Régóta kérik ezt tőlünk egyébként a kórházigazgatók; ezzel a módosítással önállóan gazdálkodó szervvé válhatnak, felelős döntéseket hozhatnak arról, hogy ezt az összeget mennyiben kell gyógyszerre, fecskendőre, eszközökre, munkabérre, betegélelmezésre, és mennyiben kell az épület állagának megóvására, festésre, üvegezésre, kisebb átalakításokra költeni, esetleg műszerek beszerzésére.

Ezzel a racionális forrásfelhasználásban egy nagy lépést teszünk előre, és számítunk a kórházak vezetőire, felelős gazdálkodásukra, felelős magatartásukra; ugyanakkor ismételten el kell mondanunk, számítunk a tulajdonos önkormányzatok viselkedésének megváltozására, és számítunk arra, hogy ezek az önkormányzatok - felismerve az egészségügy fontosságát, a saját területükön élő állampolgárok biztonsága érdekében - a kórházvezetőkkel karöltve segítenek az esetleges forráshiányok megoldásában, és a rendelkezésükre álló forrásoknak nagyobb részét fogják ezután az egészségügyre fordítani, mint tették ezt eddig.

Mindezeket együttvéve az egészségügy ellátó rendszerében valóban vannak feszültségek, a finanszírozásban is vannak feszültségek, ám, mint az előzőekben elmondtam, több lábon áll, és a kitörés lehetőségét, a kitörési pontokat megtaláltuk, megmutattuk - ha úgy tetszik, az egészségügyi reform első lépései megtörténtek.

Túl vagyunk az első lépéseken. Senki ne várjon hirtelen nagy, látványos átalakításokat, hiszen az egészségügy átalakítását úgy kell elképzelni, mint egy vízen úszó hajót, amelyet úgy kell szétszedni és újra összerakni, hogy közben mindvégig a vízen van és úszik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik dr. Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi majd Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

Képviselő asszony, öné a szó.

DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pénzügyminiszter úr a társadalombiztosítás jövő évi költségvetésének beterjesztésekor 12 percet szánt az expozéra - lehet, hogy nem is ér meg ennél több beszédet.

Azért nagyon fontos, hogy azt is megnézzük: kik vannak jelen a mai napon ezen a vitán? Mert annak is jelzésértéke van, hogy a társadalombiztosítás jövő évi költségvetéséről szóló vitából hiányzik az Egészségügyi Minisztérium minden képviselője, aki a hierarchiában számít! (Keller László: Selmeczi szakértő!) Hiányzik a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselője, hiányzik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár képviselője!

Vajon miről lehet szó? Magára hagyták a pénzügyminisztert? (Keller László: Az államtitkár úr!) Nem vállalják vele a közösséget?

 

(9.10)

Nem róluk szól ez a költségvetés? Ha nem, kiről szól ez a költségvetés, tisztelt képviselőtársaim? Vajon csakugyan a 21 paragrafusból álló törvény összesen annyit ér meg, hogy teleírtunk vele néhány oldalnyi papírt, amúgy egyébként ennyiben is marad? Vajon nem kell hogy érdekeljen bennünket, hogy mire telik ebből a tervezett költségvetésből, a forrásokból? Vajon indokolt-e, hogy pénzügyminiszter úr, amikor a költségvetési tervezet expozéját megtette, egy kicsit távol is tartotta magát ettől a költségvetéstől, mintha azt mondta volna: én ennyit tudtam erre, amúgy nektek kell arról gondoskodni, hogy ezt tartalommal töltsétek ki. Erre egyébként utalt a Fidesz vezérszónoka is, és erről majd később kell beszélni.

Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim zokon vették, amikor az adó- és járuléktörvények vitájában azt mondtam, hogy ismerve a kormány szándékát, a forrásokat és az elosztások módját, a társadalombiztosítás jövő évi költségvetése megalapozatlan. A kormánynak nincs elgondolása, főleg az egészségügyi ellátórendszer működtetéséről, és nincs elgondolása ennek az ellátórendszernek a korszerűsítéséről sem. Hosszú vitákat folytattunk le, és nem jutottunk előrébb. Tegnap már döntöttünk a módosító indítványokról. Láttam a kormány szándékát és a kormánypárti képviselők szavazatait, és ezért megismétlem az állításomat: a társadalombiztosítás jövő évi költségvetése megalapozatlan, a szükséges ellátásokra ebből a forrásból a következő évben nem telik annyi, hogy akár csak a színvonalat is meg lehessen belőle őrizni.

Mire alapozom ezt? Az Egészségbiztosítási Alap helyzete kérdéses. A tervezett hiányt a kormány maga sem tudja pontosan tarthatónak, ezért tehát azt a javaslatot teszi, hogy a kalkulált hiányról csak a következő évi, tehát a 2000. évi zárszámadásban kelljen dönteni, mert akkor majd a deficitet elrendezzük. Én azonban a Számvevőszék véleményét osztom ebben a kérdésben, hogy amennyiben a hiány tartós, gondoskodni kell a társadalombiztosítás költségvetésében a beterjesztéskor ennek a fedezetéről is.

Megalapozatlan ez a költségvetés azért is, mert a központi költségvetésből olyan kevés pénz áramlik át a társadalombiztosítás költségvetésében azok ellátásainak fedezetére, akik maguk járulékot nem fizetnek, hogy ez teljesen irreálissá is teszi magát a bevételi oldalt.

Irreális továbbá a bevételi oldal tervezése azért is, mert ahogy korábban a bizottságok kisebbségi előadói elmondták, az APEH tevékenysége a társadalombiztosítási bevételek teljesítéséről vagy a források megjelöléséről olyan bizonytalan, hogy ha azt mondjuk, hogy korábban ebben a helyzetben káosz volt, akkor az APEH tevékenysége nem csökkentette, maga okozza a káoszt a jövőben.

Rendelkezésünkre áll az 1999. évi első nyolc hónap bevételi adatairól szóló ismertetés. Mindazok az adatok, amelyeknek a biztosságáról az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak kellett volna beszámolni, az egészségügyi és szociális bizottságba eljuttatott tájékoztató adatok szerint vagy arról számolnak be, hogy nincs adat, vagy arról számolnak be, hogy ezeknek az adatoknak a bizonyossága kérdéses.

Igaza van Horváth Zsolt képviselőtársamnak abban, hogy ne csak a számokról beszéljünk, mert sokkal fontosabb, hogy azokról beszéljünk, akiknek az ellátásáról a társadalombiztosítási költségvetés pénzeinek elköltésekor gondoskodni fogunk. Ezért tehát valóban beszéljünk arról, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetéséből mire telik, hogyan változik a nyugdíjasok helyzete, és természetesen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogyan változik azoknak a helyzete, akiknek a járadéka és ellátása a mindenkori nyugdíjminimumhoz kötött.

A jelenlegi beterjesztett kormányjavaslat természetesen a formai szabályoknak megfelel, hiszen ebben az évben valóban a keresetkiáramlás és a várható infláció köztes mértékében tervezi a nyugdíjellátások növelését. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy az eredendő törvénytelenség egy évvel ezelőtt már megtörtént. Most tehát az a 8 százalék emelés arra a csökkentett alapra jön rá, amelyet egyébként véleményünk szerint a kormány jogtalanul vont el a nyugdíjasoktól. És azoknak a járadéka emelkedik remélhetőleg legalább 8 százalékkal, akiknek ugyancsak a tavalyi évben csak 11 százalékkal nőtt az úgynevezett szociális minimuma, ami nem a nyugdíjminimummal volt egyenlő, és ezért őket ez a sérelem továbbra is érni fogja. Képviselőtársaim ezekről a témákról a mai és a következő napi vitában még szólni fognak.

Szeretnék beszélni az egészségbiztosítási ellátások helyzetéről annak ismeretében, hogy milyen költségvetési feltételek között kell működni az Egészségbiztosítási Alaphoz tartozó intézményeknek, szolgáltatóknak. Arról szeretnék beszélni, miért kell vitatkoznunk azzal, hogy elégséges-e, hogy a ráfordítások reálértéke csökkenésének tendenciája a következő évben mérséklődik. Ezt kormánypárti képviselőtáram mondta a vitában, az egészségügyi bizottságban, egészen pontosan a hiány és a reálérték-csökkenés mérséklődéséről beszélt. Én pedig arról szeretnék beszélni, hogy miért is kellene reálértékvesztést elszenvednie az egészségügyi ellátórendszernek akkor, amikor ezt a gazdaság teljesítőképességének növekedése, a makrogazdasági mutatók nem teszik szükségszerűvé és elkerülhetetlenné sem.

Fideszes vezérszónok képviselőtársam azt mondta, hogy nagyon sok reform értékű kezdeményezés van, aminek az eredményeképpen a társadalombiztosításban, az egészségbiztosítási kasszában a gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható pénz elégséges lesz. Képviselőtársam olyan törvényjavaslatokról és olyan reformokról beszélt, amiket ma még nem ismerünk, amiknek törvényjavaslatai nem fekszenek az Országgyűlés előtt, amikről nem vitatkoztunk, amikről nem döntöttünk, és amiknek hatása az 1999. évben meghozott törvények esetén - amire persze most nincs esély - nem érzékelhető még 2000-ben.

Pontosan miről is van szó? Azt mondja képviselőtársam, hogy megoldást hoz a háziorvosi ellátásban a háziorvosi privatizáció. Nincs privatizációs törvény a háziorvosi ellátásokra. Nincsenek pluszforrások a háziorvosi ellátórendszer fejlesztésére. Azt mondja képviselőtársam, hogy a háziorvosok meg fogják kapni a praxisjogot, és azt is, hogy a praxisok megvásárlására lesz hitelgarancia-alap a Magyar Fejlesztési Banknál; lehet, hogy lesz, lehet, hogy van.

(9.20)

Ez nem tartozik a költségvetésre, és különösen nem tartozik bele a társadalombiztosítási költségvetésbe, de azért persze nem baj, ha erről az Országgyűlés előtt képviselőtársam beszél. Az a baj, képviselőtársam, hogy ezek az ígéretek olyanok, mint szegénység idején a karácsonyfadísz, hogy a sztaniolban nincs szaloncukor. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Ezzel szemben az a tény áll, hogy a háziorvosi ellátásokra nem jut érdemben több pénz, mint amennyi az előző évben jutott. Ezzel szemben mivel is kecsegtetik a háziorvosokat? Hogy az egyébként irreálisan alacsonyra tervezett gyógyszerkasszából a racionális gyógyszerfelírás arányában valamivel több pénzhez fognak jutni. A törvényjavaslat nem rendelkezik arról, hogy mi ez az arány. Arról se rendelkezik, hogy hogyan lehet ehhez hozzájutni. Arról se rendelkezik, hogy mit kell tennie ezért a háziorvosnak, vagy mit kell tenni például az egészségbiztosítónak, hiszen ez a dolog rá is tartozik.

Hanem akkor mit is sugall? Azt, hogy innentől kezdve a beteg nem fogja elhinni a racionálisan csökkentett árú gyógyszerről se, hogy azért írta fel az orvos, mert az jó, hanem azt fogja kérdezni, nem azért írta fel, hogy jobban járjon, és ezért a legnagyobb bajt teszi vele, Horváth képviselőtársam, amit csak tehet, hogy megingatja az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt.

A szakellátások és a kórházi ellátások kérdéséről is szólnék néhány szót. Igen, van benne nominális növekmény, bár ennek értéke nem érti el az inflációt. Csak azt felejtette el megmondani képviselőtársam, hogy az indulási érték nem az 1999. évi tervezett, hanem a zárolással csökkentett összeg. Emlékeznek képviselőtársaim, mit mondtam a tavalyi tb-költségvetés vitájában? Azt, hogy milyen kár, hogy az alapok költségvetése 1 százalékának zárolásáról rendelkező rész mindegyike csak a gyógyító-megelőző kasszát érinti, ezért ott a zárolás mértéke 2,7 százalék. Akkor azt mondták, hogy majd a gazdaság teljesítménye alapján vissza fogják kapni a zárolást. De nem ez történt, hanem a zárolás elvonásra került, és a gyógyszerkassza túllépése miatt további zárolásokra került sor.

Azt mondja kormánypárti képviselőtársam - és ebben igaza van -, a törvény megengedi, hogy most már a gyógyító kasszából, a kórházak pénzéből ne csak a betegek ellátására, ne csak a bérre, a tizenharmadik havi bérre, a fűtésre, az élelmiszerre lehessen fordítani, hanem felújításra, műszerbeszerzésre, pótlásra és fejlesztésre is. Miért kell ezzel a javaslattal arra kényszeríteni az amúgy is nehéz helyzetben lévő intézményeket, hogy maguk gazdálkodjanak abból, amiből eddig is alig tudták fedezni az ellátások költségeit? Vajon ez valódian érdemi megoldása-e annak, amit korábban úgy szerettünk volna megfogalmazni, hogy az amortizáció költségei kerüljenek bele a költségvetésbe? Az önök javaslata nem megoldás!

Önök úgy gondolják, ha kisebb számot írunk a gyógyszerkasszába, akkor kevesebbet is költünk. Azt mondja képviselőtársam, hogy lesz új gyógyszerfelírási szabály. Igen, lesz, érvénybe fog lépni, a hatása remélhetőleg pozitív lesz - ha jó a rendelet, amiről ma még persze nem lehet tudni igazából semmit -, és körülbelül egy év múlva érzékelhető. De mit sem segít 2000-ben azon, hogy a tervezett kiadások fölött nem egy, nem tíz, hanem több tíz milliárd forinttal túl kell költekezni. Mi a kormány kérése? Az a kérése, hogy a parlament továbbra is járuljon hozzá ahhoz, hogy a gyógyító-megelőző ellátások között a kasszák átjárhatók legyenek. Mi ehhez nem tudunk felhatalmazást adni.

Nem érvényesíthetjük azt a szabályt, hogy a zárt rendszer alkotórészeit képező elemek bármelyikének növekedése maga után kell hogy vonja a többiek csökkenését, ahogy ezt a Kórházszövetség ülésén az OEP főigazgatója mondta. Mert nem lehet olyanra tervezni a zárt rendszert, hogy abból valamelyik alkotóeleme szükségképpen ne nőjön nagyobbra.

Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetése arról szól, ha nem tudunk pénzt adni, akkor hogyan intézzük el azt, hogy ezt ne lássák azok, akiknek az ellátására biztosítani kell a forrásokat. Ehhez a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nem tud felhatalmazást adni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hozzászólásra következik Hegedűs Mihály képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetségének vezérszónoka. Képviselő urat illeti a szó.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Független Kisgazdapárt nevében összevonjam a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetését az Állami Számvevőszék véleményével, és együtt értékeljem azokat. E helyről ismételten szeretném megköszönni az Állami Számvevőszék munkatársainak azt a tisztességes, korrekt, gondos munkát, amelyet végeztek, és azokat a javaslatokat, amelyek segítségével szerintük és szerintem is előrelépést lehetne elérni az egészségügyben, a társadalombiztosításban.

Szeretném ezt az alkalmat megragadni arra, hogy ne dicséretektől hemzsegő beszédet tartsak, hanem inkább az előrehaladást, az előremutatást sürgető reformokat magam is sürgessem, és megpróbáljak egy-két gondolatot kifejteni, hogy milyen irányba kellene haladni az egészségügy fejlődésének, fejlesztésének, mire kellene odafigyelni az egészségügyi kormányzatnak.

El kell mondani, hogy a Független Kisgazdapárt ezt a törvényjavaslatot támogatni fogja, mindannak ellenére, amit el fogok mondani. Támogatjuk annak ellenére, hogy a törvényjavaslat egyes stratégiai és sok-sok taktikai elemével nem értünk egyet. Nehéz helyzetben vagyok, mivel egy évvel ezelőtt ugyanezen törvény 1998. évi tárgyalásánál a következőket mondtam: "Örömmel fogadjuk azt a tényt, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetése végre reálértékben emelkedést mutat, de az emelkedés mértékét elégtelennek tartjuk." Kénytelen voltam most saját magam idézni, de ha nem tettem volna, attól tartok, hogy képviselőtársaim tették volna ezt meg, és ez egy kicsit kínosabb lett volna. (Bauer Tamás: Így van!)

Mit mondhatok most, amikor reálértékben emelkedés nincs? Például a gyógyító-megelőző ellátások kiadásainak 2000. évi előirányzata 358 milliárd forint. Ez az előirányzat az 1999. évi eredeti, a céltartalék-, valamint az évközi zárolásokkal csökkentett előirányzaton alapszik, és azt 6,4 százalékkal haladja meg. Kedves Képviselőtársaim! Ez azt jelenti, hogy az előző évi reálérték megtartásának esélye kicsi. Hogy legalább a tavalyi szinten maradjon a gyógyító-megelőző ellátások értéke, minden, jelenleg még csak jósolt feltételnek hiánytalanul kell teljesülni.

(9.30)

Néhány gondolatot áldoznék a mai magyar népegészségügyre. Köztudott, hogy Magyarország népegészségügyi válsággal néz szembe, amelynek következményei hosszú időn át meghatározzák a költségvetés stabilitását és a gazdaság teljesítményének egészét. A magyar népesség egészségügyi állapotának romlása növelte a szakadékot Magyarország és az Európai Unió között, és ez a szakadék tovább szélesedik. A népesség romló egészségügyi állapota amellett, hogy fokozza az egészségügyi kiadásokra gyakorolt nyomást, egyéb közvetlen és közvetett költségekhez vezet, amelyek a munkaerő produktivitásának csökkenése miatt jelentkeznek. A döntés-előkészítők és mi, döntéshozók azzal a kihívással nézünk szembe, hogy javítani kellene az egészségügyi szolgáltatásokat és a népesség egészségügyi állapotát. Ugyanakkor el kellene kerülni a költségrobbanást és a hatalmas hiány kialakulását.

A jelenlegi intézményrendszer nincs arra felkészülve, hogy megküzdjön ezzel a kihívással. A gyógyszerköltségek növekedése folytatódik, pedig sok kísérlet történt és történik ennek megakadályozására. Jelenleg is túlzott kapacitások állnak rendelkezésre a kórházi ágyakból, és a berendezések, az ágyak, a gyógyító személyzet is egyenlőtlenül oszlik meg. A kórházak nem kellően hatékony finanszírozási rendszere oda vezetett, hogy gyorsan nőtt a csúcstechnológiával folytatott kezelésekre fordított összeg. Gyakori, hogy a kórházak manipulálják elszámolási rendszerüket úgy, hogy túlzó jelentéseket adnak a diagnózisokról és az eljárásokról bevételeik növelése érdekében. A szolgáltató hálózat rendkívül kiegyensúlyozatlan, a kórházi betegellátás és szakorvosi kezelés javára. Ugyanakkor a szektor hosszú távú kezelést, illetve gondozást nyújtó intézeti lehetőségek, például krónikus ágyak hiányától szenved. Kevés a szakképzett, diplomás kórházi ápolónő. Az alapellátás és a prevenció csökkenő költségvetéstől szenved.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az egészségügyi ellátásért való felelősséget túlnyomórészt az önkormányzatokra ruházták, és a helyi önkormányzatoknak gyakorta hiányos az elképzelése az egészségügy menedzseléséről, mivel az egészségügy helyi kiadásainak 90 százalékát az egészségügyi alapból és a központi kormányzattól származó juttatásokból finanszírozzák. Az egészségügyi alap nem rendelkezik olyan törvényi felhatalmazásokkal, hogy mint a szolgáltatások vásárlója, a minőség ellenőreként léphessen fel. Jelenleg az önkormányzati kórházak költségtúllépései, az irracionális beruházási és munkaerő-ellátási elvek miatt gyakran hozzájárulnak az egészségügyi alap hiányához, de csekély hatással vannak a népesség egészségügyi állapotára. Ösztönözni kell az önkormányzatokat arra, hogy csökkentsék túlzott kapacitásukat, és erősítsék a helyi kórházi menedzsmentet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézésüket kérem, hogy látszólag eltávolodtam a törvényjavaslat szűkebb témájától, de ezt a pár perces kitérőt, elemzést szükségesnek tartottam. A most elhangzott rövid helyzetelemzés, értékelés alátámasztja, hogy a két nagy működő rendszer, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási rendszer alapos megújításra szorul. A rendszerek bevételi oldalán komoly előrelépés történt. Megkezdődött a járulékfizetés magas mértékének csökkentése, az arányosságra való törekvés. Jelentős döntés az adók és járulékok beszedésének egy helyre való összpontosítása és az adórendőrség működésének kezdete. De mind a finanszírozó, mind az ellátórendszerek reformja késik. Az elmúlt év a tervezést volt hivatva előkészíteni. Bízunk benne, hogy jövőre a stratégiai elképzelések konkrét terv alakját öltik, és 2001-re elkezdődhet a konkrét tervek megvalósításának előkészítése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az egészségbiztosító mai költségvetési terveivel foglalkozva a pozitívumok tudomásulvétele és nem túlhangsúlyozása mellett néhány, általam stratégiai hibának tűnő ténnyel foglalkozzam. Az eddigiekből kitűnik az ellátó egészségügyi rendszerek szerkezetátalakításának szükségessége. Ezen szerkezetátalakítás lényege ma az ellátások tömegének a lakosságközeli, alacsonyabb költségszintű ellátási formák felé terelése. A drága költséghelyet ma a kórházak jelentik, az olcsót a jól működő alapellátások és a járóbeteg-ellátásnak az a része, amely a kórházaktól függetlenül működik. A jelen finanszírozási rend a kórházakat minél nagyobb teljesítmény elérésére sarkallja. Így a kórházak által működtetett járóbeteg-szakellátás, sőt a kórházi orvosok által működtetett magánorvosi szakrendelések sem törekednek a definitív, olcsóbb ellátásra, hanem a drágább, a kórházi ellátás felé terelik a betegek tömegeit. Ezzel kettős hatást érnek el: jelentősen drágítják az ellátást, másrészt a betegekben erősödik a tudat, bajukra csak a drága kórházakban találhatnak gyógyírt. Ez a folyamat öngerjesztővé válik, fokozza a drága ellátás felé irányuló igényeket, amit a költségvetés nem képes a felfokozott igényeknek megfelelően kielégíteni. Ez a kielégítetlenség politikai tényezővé válik, és akadályozza a reformok életbelépését.

Az előző egészségügyi kormányzat szerintem helyesen ismerte fel a kórházi ellátás túlsúlyát, és stratégiailag helyes döntést hozott, amikor a kórházi kapacitás szűkítésébe kezdett. Az azóta eltelt pár év is elegendő távlati értékelésre. Az egyértelmű kudarc oka több tényező figyelmen kívül hagyása volt. Nem számoltak az előbb vázolt politikai elégedetlenséggel, amely a reform sikerét részben megakadályozta. A helyes stratégiai elgondolást rosszul megválasztott taktikai, talán sakknyelven szólva, rossz lépéssorrend akadályozta meg. Előbb kellett volna a krónikus ágyak, az ápolási osztályok kapacitását növelni, az otthonápolás és az ápolási otthonok feltételeit segíteni. A felsoroltaknál jelentős magántőkét lehetett volna bevonni a folyamatba. Végül a háziorvosi rendszer további segítését folytatva valóban alkalmassá kellett volna tenni szakmailag megalapozott és megfelelő eszközökkel végrehajtott definitív ellátásra. Meg kellett volna teremteni a járóbeteg-szakellátás és a háziorvosi praxisok praxisközösséggé való összeolvadásának lehetőségét. Így elérhetővé lett volna, hogy a kórháztól független praxisközösségek képesek legyenek a definitív ellátásra és a betegáramlás irányán fordítani tudjanak. Ha ez legalább részben sikerül, akkor a betegek a hatékony és olcsó alapellátás, járóbeteg-ellátás irányába áramlanak, megszűnik az öngerjesztő költségrobbanás, és az elégedetlenség megszűnik politikai tényezőként működni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottakat nem lépte meg a jelenleg ellenzéki, előző kormányzat. De mindnyájan tudjuk, hogy nem lépte még meg a jelenlegi egészségügyi kormányzat sem, de még lehetősége van ezen lépésekre. Nem szerepel jelentős pénz sem az Egészségügyi Minisztérium, sem a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetésében a reformok végrehajtására. Ebből az is következik, hogy lényeges reformlépésekre nem számíthatunk a következő évben sem, mivel szerkezetátalakítást csak anyagi ráfordítással végezhetünk. (Bauer Tamás: Elég baj az!)

Ha tovább taglaljuk a reform irányába teendő lépéseket, nem hagyhatjuk szó nélkül az úgynevezett irányított betegellátásnak nevezett modellkísérletet. Ez a rendszer egyes fejlett országokban már jól vizsgázott. Itthoni bevezetésekor a legfontosabb tényező háttérbe szorult. Az idő szorítása miatt csak a jól fejlett infrastruktúrával rendelkező nagy intézetek teljesíthették időben a pályázat feltételeit. Ilyen feltételekkel csak a nagy kórházak rendelkeztek. Így a reformkísérlet, modellkísérlet nem képes az eredeti célt szolgálni, a betegek olcsóbb ellátási hely felé irányítását, hanem ellenkezőleg, a kórházat arra használták, hogy a saját működési nehézségeik megoldását segítsék ezzel.

(9.40)

Az Állami Számvevőszék ellenőrzési megállapításai szerint a kísérletben részt vevő szolgáltatóknál az egészségügyi kiadások felhasználása nem követhető nyomon, és nem ellenőrizhető megfelelő szabályozás hiányában. Tehát magyarra lefordítva, kissé előkészítetlen és elkapkodott volt a kísérlet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy továbbra is a reform irányába történő intézkedéseket, fedezetet keressek a 2000. év költségvetésében. Sajnos, a szerkezetátalakításban kulcsfontosságú szerepet játszó alapellátás nem kap segítséget ebben a költségvetési javaslatban. Míg a gyógyító-megelőző ellátás finanszírozása talán megközelíti összességében az infláció mértékét, de az alapellátás ennek mélyen alatta marad, ennek egyharmadát sem éri el. Összesen 600 millió forintból kell megoldani a definitív ellátást, a hatékony prevenciós munkára történő elemek bevezetését, és emellett a praxisok számának emelkedésére is ebből a 600 milliós többletből kellene a pénzt biztosítani. És érdekes ellentmondás, hogy megjelöli célként a költségvetés, hogy az eddig elért finanszírozási színvonal nem csökkenhet. Csoda lenne, ha kevesebb pénzből emelkedne a finanszírozás színvonala. Ez lehetetlen!

Reményeink szerint egy hónapon belül a tisztelt Ház elé kerül a háziorvosi teljes privatizációval foglalkozó törvényjavaslat. Nem kívánok előre vitát nyitni nehezen kezelhető törvényi háttérről. A jelen költségvetés tervezete nem tartalmazza azt a beígért 5-6 milliárd forintot, amely a háziorvosi praxisok ingó és ingatlan vagyonának amortizációját fedezné. Ezen összeg hiányában felelőtlenség lenne privatizációról beszélni. Beszélhetünk a privatizáció folyamatának megindulásáról, és a háziorvosi társadalomnak be kell érni a valódi tulajdonba vétel helyett egy virtuális, tamagocsiszerű privatizációval, amely sok mindenben hasonlít a valósághoz, de valójában csak játék.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az ÁSZ véleményét elfogadva az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásairól az ÁSZ szavaival mondjak véleményt. Idézem: "A költségvetési törvényjavaslat 358 milliárd forintos előirányzatát összességében nem tartjuk megalapozottnak, mivel nem láthatók a tervezésnél érvényesített, megszorításokat ellensúlyzó, intézményi belső tartalékokat feltáró, működésük hatékonyságát növelő intézkedések." Ez az, amiről eddig tíz percen keresztül beszéltem, egy mondatban összefoglalva.

Néhány szót szánnék az egészségügyi kiadások jelentős részét kitevő gyógyszertámogatásra. Ha a számokat nézzük, a helyzet valójában kedvezőtlenebb, mint egy évvel ezelőtt. Az 1999. évi valós gyógyszertámogatás meghaladta a 141 milliárd forintot. A 2000. évre vonatkozó előirányzat 135 milliárdot szán a gyógyszertámogatásra. A Független Kisgazdapárt nagyon szeretné, ha az alultervezettnek tűnő előirányzat elegendő lenne, és ez az egészségügyi kormányzatnak rendkívüli sikerét jelentené - nagyon drukkolunk.

Az Állami Számvevőszék mind bevételi, mind kiadási oldalon aggályosnak ítélte a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetését. A bevételeknél a bázisadatok körüli bizonytalanság okozza a legnagyobb gondot. Nagy gondot jelent, hogy nem lehet megjósolni, hogy a járulékbeszedési hatékonyságát mennyire lesz képes növelni az APEH. Még nagyobb gond az, hogy nem látható, nem tudható, csak becsülhető, hogy mennyi az a járulékhányad-összeg, amely eddig nem folyt be. Tehát nem tudjuk, hogy mennyit, mikor, és milyen arányban sikerül behajtani. De egyet tudunk biztosan, konkrétan meghatározva, ezt tudjuk a költségvetésből: mennyi jutalom üti a markát az APEH apparátusának, ha bizonytalan nagyságú kinnlevőségből bizonytalan nagyságú tartozást behajt. Az Állami Számvevőszék javasolja a kormánynak, hogy dolgoztasson ki olyan, az APEH járulékbehajtási tevékenységét értékelő és ösztönző feltételrendszert, amely tényleges teljesítményjavuláshoz, nem csupán egyes - behajtási hatékonysággal kevésbé összefüggő - előirányzatok túlteljesítéséhez köti a jutalmazást. Azért mint orvosnak, egészségügyben 30 éve dolgozónak el kell mondani, hogy ennek a jutalomnak, és csak a jutalomnak a nagysága ötszörösét teszi ki az egészségügyben kialakult béreknek. Ehhez nem kell kommentár!

Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt változatlanul fenntartja azon véleményét, hogy az 1997-ben közmegegyezés nélkül megszavazott nyugdíjtörvény stratégiai alapjairól a tisztelt Ház rendezzen vitanapot, és keressük a megegyezést a jelenleginél jobb törvény megalkotására.

A Nyugdíjbiztosítási Alap 2000. évi költségvetésével kapcsolatban közel sincs annyi aggályom, mint az egészségbiztosítással. A nyugellátások emelésénél 2000-ben kerül sor első ízben a tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 30-70 százalékos arányú súlyozott átlagának az alkalmazására, s ennek következtében a nyugdíjkiadások az előző évihez viszonyítva átlagosan 8 százalékkal emelkednek. Ez az arány az egészségügy reálkeresetének emelkedéséhez nagyon magas, a megélhetéshez nagyon szerény emelkedést biztosít.

Összegezésül hadd zárjam beszédem az Állami Számvevőszék megállapításával; csak az összegzés: "Mindezek alapján az egészségügyi alap helyzetét kérdésesnek tartjuk, ugyanis nem zárható ki, hogy a tervezettnél magasabb összegű hiány fog bekövetkezni."

Megköszönöm türelmüket. Köszönöm. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr. Hozzászólásra következik Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka; őt követi majd Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum frakciójából. Képviselő asszony, öné a szó.

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül nagy jelentőségű témát tárgyalunk, hiszen volumenében a társadalombiztosítási költségvetés ma már megközelíti, eléri a nemzetgazdasági költségvetés felét. 1700 milliárd forint sorsáról kell döntenünk; és hozzá kell tennem, hogy egy nagyon-nagyon gyenge, nagyon-nagyon ingatag előterjesztés alapján.

A tegnap kezdődött költségvetési vitában a szabad demokraták vezérszónoka, Kuncze Gábor azzal a hasonlattal kezdte, mintha menne egy autó, amely azonban már üresjáratban van, mintha a sofőr úgy csinálna, mintha lázasan vezetné az autót, gesztikulál, meg úgy tűnik, mintha vezetne, de ezenközben a kocsi már üresjáratban van és lassult. Ha én tovább akarom használni ezt a hasonlatot a társadalombiztosítás költségvetésére, akkor azzal egészítem ki, hogy nem is aszfalt az, amin gurul a kocsi, még egyelőre üresjáratban a tehetetlenségi erejéből kifolyólag, hanem egy nagyon-nagyon zötyögős, köves, sóderes út. Szóval, nagyon komolyan számítani kell rá, hogy előbb-utóbb megáll, nem lehet úgy végigcsinálni az évet, hogy pótköltségvetésre ne legyen szükség.

Az általános megjegyzések már ellenzéki oldalról elhangzottak: a bevételek túltervezettek, nagyon bizonytalan ezeknek a bevételeknek a befolyása, a kiadások pedig alultervezettek, megengedhetetlenül alultervezettek több ponton. Szeretnék én magam is röviden kitérni arra, hogy a tervezettel kapcsolatos kritikai észrevételeit az ÁSZ a maga kulturált, finom stílusában nagyon határozottan megfogalmazta.

(9.50)

És erre a pénzügyi tárcának nagyon oda kellene figyelnie, ha már a Fidesz-kormány olyan helyzetet teremtett, hogy nincsenek önkormányzatok, amelyek a nyugdíjbiztosítás, illetve az egészségbiztosítás területén tényleg valóságos, reális alternatívákat fogalmazhatnának meg, ha már nincsen olyan helyzet, hogy a különböző vélemények, erők egymásnak feszüléséből alakulhatna ki a költségvetésben valami, ami közelít a realitásokhoz.

Ennyi bevezető után szeretném először nagyon röviden megnézni a nyugdíjalap helyzetét, ami sok tekintetben egyszerűbb - elhangzott már, hogy nullszaldósra tervezett -, és utána egy kicsit bővebben, alaposabban az Egészségbiztosítási Alap helyzetét.

Ami a nyugdíjhelyzetet illeti, az egyik érdemi, lényeges kifogás a magánnyugdíjpénztárak helyzetének alakulásával kapcsolatos. Ez a tervezet betervezi azt a bizonyos 69 milliárdot a magánnyugdíjpénztárba átirányított kieső összeg fedezetére a költségvetésből, és megtakarítja, lespórolja azt a 11 milliárdot, amit viszont az eredeti reformelképzelések szerint már idén át kellene irányítani. Nem akarom hosszan, még egyszer elmondani, hogy ez hogyan érinti hátrányosan mindazokat, akik a magánnyugdíjpénztárba átléptek, hogyan ingatja meg a törvénybe, a jogbiztonságba vetett hitet. Azt gondolom, hogy rossz helyen takarékoskodik a kormány, amikor erre nem talál fedezetet a költségvetésben.

A nyugdíjfelhasználásokat illetően a legizgalmasabb kérdés minden évben a nyugdíjemelés alakulása. Ez 8 százalékra van tervezve, miközben a kormány inflációs várakozása 6,5 százalék körül alakul. Tehát azt gondolhatnánk, hogy a nyugdíjak ebben az évben reálértékvesztést nem fognak elszenvedni, de sajnos él bennünk a kétség, hogy ezek a számok bizonytalanok. Bizonytalan az az inflációs várakozás, amivel a kormány tervez, ezt a költségvetési vitában a közgazdászok tegnap elmondták, és a következő napokban még hosszan értékelni, kifogásolni fogják.

A nyugdíjkérdésre most nem akarok több időt szentelni, mert a drámai helyzet az egészségalap vonatkozásában alakul ki, úgyhogy ezt szeretném egy kicsit részletesebben áttekinteni.

Ami a bevételi oldalt illeti, itt mintegy 15 százalékos növekedést tervez a pénzügyi tárca, de hozzá kell tennem, hogy a bevételi oldalnál és a kiadási oldalnál is igen jelentős mértékben meghamisítja az adatot, a százalékos emelkedés alakulását az a ténykörülmény, hogy a gyedet 36 milliárd forinttal átcsurgatják a társadalombiztosítási költségvetésen. Ezek a számok ugyanis lényegesen kisebbek, ha a gyedet kivonjuk belőle, hiszen ez egyszerű könyvelési művelet, hogy átteszi a költségvetésből a társadalombiztosítási alap bevételi és kiadási oldalára. Ha ezt lehántjuk, akkor bizony az egészségbiztosítással kapcsolatos kiadások összességében alig több mint 5 százalékkal fognak növekedni, miközben már az előbb is említettem, hogy a tárca által tervezett és alultervezett infláció ennél jelentősen magasabb.

Nézzük először a bevételi oldalt, a bevételi oldalon megfigyelhető bizonytalanságokat! Mindjárt az egyik tétel - ami pedig a bevételnövekedés tekintetében a legjelentősebb növekedést mutatja -, mintegy 20 százalékos növekedésre tervezett tétel: a munkaadói, munkáltatói táppénzek hozzájárulásának növekedése. Mindannyian tudjuk a tegnapi döntés után, hogy ezek a változások nem lépnek életbe a munkaadói terhek táppénz vonatkozásában, lényegében úgy maradnak, ahogy voltak. Ilyen körülmények között erősen megkérdőjelezhető, hogy 11 milliárdról 13 milliárdra fog-e nőni az a keret, az az összeg, ami munkáltatói táppénz-hozzájárulás címen tervezve van most a költségvetésben.

A másik nagyon jelentős tétel, aminek a teljesítését eddig még soha, egyetlenegy évben sem sikerült megoldani, az egészségügyi hozzájárulás. Az egészségügyi hozzájárulás összege jelentős, ugrásszerű növekedésen ment keresztül: '97-ben 71 milliárdot, közel 72 milliárdot szedtünk be ilyen címen, '98-ban 92,5 milliárdot, '99-re a várható egészségügyi hozzájárulás összege 160 milliárd, hiszen itt az eredeti fix összeg mellé még a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás is bevezetésre került - azokból az adatokból, amelyek a kezünkben vannak a '99. évi várható teljesítésről, az derül ki, hogy 160 milliárd körülbelül az, ami befolyik -; a 2000-re tervezett pedig közel van a 180 milliárdhoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, egyáltalán nem valószínű, hogy ezt a növekményt teljesíteni fogja a tárca.

De sokkal izgalmasabb elböngésznünk a kiadási oldalon, hogy az egészségügyben jelentkező kiadásokat hogyan tervezi alakítani a pénzügyi tárca. Vegyük először mindjárt a gyógyító-megelőző ellátás sorát, amelynél a tervezett kiadásnövekedés 6-6,5 százalékos, tehát körülbelül az infláció arányának megfelelő színvonalra van tervezve. De ha megnézzük azt a bizonyos táblázatot, azt a részletező táblázatot, amit pótlólag-utólag megkaptunk a tárcától, abban azt látjuk, hogy meglehetősen nagy differenciák vannak a növekmény felhasználásában; a háziorvosi ellátás, a fekvőbeteg-szakellátás 105 százalékra van tervezve, tehát infláció alatti mértékűre.

Ahol igazán aggasztó a tárca elképzelése - valószínű, hogy erre a vitában ki kell térnünk és szeretnék rá választ is kapni -: mi a magyarázata annak, hogy a gondozóintézeti ellátások közül az alkohológiai és drogellátásra fordított összeget 88 százalékra, tehát lényegesen kevesebbre tervezi a javaslat, mint az idei kiadás volt? Mi lehet a magyarázata ennek, tisztelt képviselőtársaim? Hiszen nincs tudomásunk arról, hogy akár az alkohol-, akár a drogprobléma jelentős javuláson ment volna keresztül! Ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ezek a problémák a társadalom legsúlyosabb gondjai közé tartoznak, és ezeket a gondozóintézeti ellátásokat fejleszteni, nem pedig visszaszorítani, leépíteni kellene.

De ugyancsak nagyon csekély növekménnyel van tervezve a házi szakápolás, ahol 3 százalékos a fejlesztési lehetőség, pedig azt hiszem, ha egészségügyi szerkezetváltásban gondolkodnak, ha racionalizálni akarják az ellátásokat, a házi szakápolásra bizony sokkal nagyobb gondot kellene fordítani.

Egyetlen tétel van, ami nagyon, üvöltően kiemelkedik ebből a sorból, egyetlen olyan növekedés, amelynél az ötszörösére nő az összeg: ez a végkielégítések sora, mintha jelentős létszámleépítést tervezne a tárca - nem tudom, az egészségügyi vagy a pénzügyi tárca.

(10.00)

De hogy ennek mi a racionális tartalma, hogy emögött milyen szerkezetátalakulás, milyen reform értékű elképzelés, program van, arról bizony nem tudunk semmit!

A gyógyító-megelőző ellátásokkal kapcsolatban megjegyzést érdemel még az a 6. § (2) bekezdésében elrejtett kis üzenet, hogy szemben az eddigi gyakorlattal, amikor ezt a kiadást csak működtetésre lehetett használni, most beruházási célra is lehet belőle fordítani. Tudom, hogy a jelenlegi, élő gyakorlatban is előfordult, hogy bizony a működési célú előirányzatból fejlesztésre is elvettek, mert máshonnan nem tudták megoldani ezeket a problémákat. Mégis azt gondolom, hogy ha ilyen szándék van, akkor többletforrás feltüntetésével, többletforrás odarendelésével kellene ezt a szándékot megvalósítani.

Rátérek a második legnagyobb tételre és problémára, problémahalmazra, ami az egészségügyi alapnál kiadási oldalon szerepel, és ez a gyógyszerfelhasználás kérdése. Az előbb említett 6. § a (4) bekezdésében azt fogalmazza meg, hogy a háziorvosok racionális gyógyszerfelhasználásra ösztönző keretét is bele kell érteni ebbe a bizonyos gyógyszerkasszába. Ami a gyógyszerkaszát illeti, előttem szocialista képviselőtársam már elmondta, hogy ez a tervezet itt bizony megint drámai csökkentésre számít, hiszen a 2000. évi előirányzat 135 milliárdot tartalmaz, miközben mindannyian tudjuk, hogy a '99. évi várható teljesítés már 141 milliárdnál tart. Ha tehát itt a '99-es várható tényszámhoz viszonyítunk, megint csak nem emelés, hanem csökkenés van tervezve, mégpedig 95 százalékra redukálás. Hogy ennek mi a racionális tartalma, hogy ezt hogyan fogja megoldani a kormány, és hogy mindennek tetejébe hogyan fog ebből az eleve csökkentett összegből levenni a háziorvosok ösztönzésére... - hát ember legyen a talpán, aki ezt meg tudja magyarázni! (Bauer Tamás: Így van!)

A háziorvosi ösztönzőkerettel kapcsolatban másfajta problémáim is vannak, túl azon, hogy azt gondolom, nem ebből a szűkös keretből kellene forrást találni hozzá - lehet, hogy a háziorvosi kasszából. Nagyobb gond, hogy ennek a gondolatnak a szakmai szabályai sincsenek végiggondolva: hogy tudniillik pontosan mire kívánják ösztönözni az orvosokat.

Teljesen logikátlan, hogy ha már ilyen irányba - és ezt zárójelben jegyzem meg - szándékozik elmenni a kormány, akkor a szakorvosi ellátásnál, a fekvőbeteg-ellátásban a gyógyszerfelhasználást miért nem tervezi racionalizálni semmilyen módon. Ezt a kérdést, azt gondolom, nem ezeken a pénzügyeken keresztül kellene megközelíteni, hanem hatékony és következetes ellenőrzés útján. De ebbe az irányba érdemi lépések nem történtek.

Végül a gyógyszerkasszával kapcsolatban szeretnék még utalni egy olyan sorra, ami véleményem szerint nagyon-nagyon árulkodó. A bevételi oldalon ugyanis van egy sor összeg nélkül: a "gyógyszertámogatás visszatérülése" előirányzat. Mintha a tervezet készítője eleve számítana a túllépésre, összeget ehhez nem rendel, csak így, biankóban, üresen hagyva odaír egy sort. Meg kell majd keresnünk a költségvetésben, hogy a költségvetésben vajon van-e egy ilyen, ugyancsak biankóban odabiggyesztett sor, hogy erre is szánnak pénzt. De ha költségvetésről van szó, számokról és forintokról, akkor mi értelme van az üresen hagyott soroknak? Hogyan lehet ezt érteni, pénzügyminiszter úr?

Nagyon kevés az időm, ezért több témáról részletesen nem tudok beszélni, pedig szándékom szerint szívesen foglalkoztam volna a vagyon kérdésével is, hiszen itt nagyon sok tisztázatlan probléma van. Onnan kezdve, hogy egyáltalán nem világos, mennyi ezeknek a vagyonoknak a piaci értéke, és hogy ilyen körülmények között hogyan tervezhető, hogyan forintosítható; ha nem teljesült az idei vagyonértékesítés, akkor hogyan lehet egy lényegesen jelentősebb értékesítést betervezni jövőre s a többi s a többi.

De vannak olyan kérdések, amiket mindenképpen szóba szeretnék hozni. Az egyik ilyen a késedelmi pótlék és bírság jövőbeni beütemezésének kérdése. Azt gondolom, hogy rendkívül fontos előrelépés volt a költségvetés és a társadalombiztosítás szétválasztása. Ezeknek a tételeknek a mentén, hogy például a késedelmi pótlékot és bírságot - mert együtt kezeli az APEH, együtt hajtja be, meg hogy törvénymódosítás is van a kielégítés sorrendjét illetően, szóval hogy egyre inkább szétválaszthatatlan, következésképp majd 30:70 százalékos arányban egyszerűen szétosztjuk a bevételt.

Azt gondolom, hogy ez is, valamint az a tétel, amelyik a társadalombiztosítási alap kiadási költségvetésében próbál fedezetet biztosítani az APEH-dolgozók ösztönzésére, egyre inkább összemossa és összekeveri ezeket a pénzeket. De ha a számokat nézem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor az az érzésem, hogy ezzel az összemosással a társadalombiztosítás jár rosszul.

Elnézést, elnök asszony. Majd megpróbálom kétpercesekben folytatni. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony, a megértését. Hozzászólásra következik Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka; őt követi majd Gidai Erzsébet asszony, a MIÉP képviselőcsoportjából.

A képviselő urat illeti a szó.

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhány héttel ezelőtt, a társadalombiztosítási alapok 1998. évi költségvetési mérlegének tárgyalásakor azzal zártam mondanivalómat, hogy csak úgy fogadhatjuk el nyugodt lélekkel a zárszámadást, ha hisszük, hogy ugyanazokat a hibákat nem követjük el, illetve nem követi el az előterjesztő, melyeket az 1998-as társadalombiztosítási költségvetés készítésekor elkövetett.

Reményeinkben részben csalatkoznunk kellett. Az előttünk fekvő, T/1659. számú, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat véleményezése során az Állami Számvevőszék ismételten annak a véleményének adott hangot: "Az alapok költségvetési tervezése során nem történik meg az előirányzatok reális kialakítása, és az alapok által elérhető bevételek nem képesek önmagukban fedezni azok kiadásait."

Mit jelent ez pontosan? A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételi és kiadási főösszegét egyaránt 992 milliárd 418 millió forintban határozza meg a törvényjavaslat. Azaz az alapnál sem többlet, sem hiány nem keletkezik, az alap összköltségvetése az előző évhez képest 8,5 százalékkal nő.

A különböző tételeken belül azonban lényeges arányeltolódás figyelhető meg. A társadalombiztosítási járulékok mértékében változást nem terveznek. Az így beszedendő járulékok, valamint az ehhez kapcsolódó hozzájárulások összege 17,9 százalékkal magasabb, mint az ez évi költségvetésben. Ezt a növekedést a sorkatonai szolgálatot teljesítők utáni nyugdíj-biztosítási és nyugdíjjárulék, valamint az ágazati minisztériumoknak a fegyveres testületek kedvezményes nyugellátásainak kiadásaihoz való hozzájárulása mint új elem okozza.

 

(10.10)

Jól emlékszünk arra, hogy valamikor az 1980-as évek végén vált szufficitesből deficitessé a társadalombiztosítás. Ez a rohamosan romló demográfiai és népegészségügyi helyzet következménye. A hosszú évtizedeken keresztül keletkező bevételi többletet azonban - ahelyett, hogy a nehezebb időkre félretették volna - felélték, így jelenleg a rendszerek működtetésére alapvetően alig több mint 4 millió aktív honfitársunk által történő járulékfizetés szolgál csupán.

1990-ben a nyugellátások a nyugdíjazás óta eltelt időtől és a nyugdíj összegétől függő, eltérő, fix összeggel emelkedtek. Az emelés a nyugdíj nagyságához képest degresszív volt. 1991-ben, ha szerény mértékben is, de figyelembe lett véve a nyugdíjasok szolgálati és nyugdíjban eltöltött ideje is. 1992-től kezdődően, a nettó átlagkereset várható növekedéséhez igazodóan, évente két alkalommal kerül sor rendszeres nyugdíjemelésre. A januári és a szeptemberi emelésen kívül júliusban korrekciós jellegű nyugdíjemelésre is sor került, melyet a kétlépcsős emelési rendszerre történő áttérés következtében felszabadult források tettek lehetővé.

1993 és 1995 között a várható nettó átlagkereset-növekedést többé-kevésbé követő, évi kétszeri nyugdíjemelésre került sor. 1996-ban a tárgyévre várható nettó átlagkereset-növekedést figyelembe vevő emelésről áttértek az előző évi tényleges mértékre. A keresetek évi tényindexének követése a nyugdíjakban utólagos lett, és mivel a tényadatok csak április végén váltak ismertté, az év eleji emelés mellett szükség esetén júliusban korrekcióra került sor. 1997-ben erre nem volt szükség, mert a januári emelés meghaladta az előző évi tényadatot. Rá egy évre az emelés mértékénél figyelembe kellett venni az özvegyi nyugdíj növelésére fordított emelést. Januárban 19 százalékos, júliusban 2,2 százalékos emelés történt.

Ebben az évben szociális indíttatásból differenciált nyugdíjemelés történt, amely százalékosan 11 százalék és 25,5 százalék közötti, fokozatosan emelkedő mértékű növelésnek felelt meg, átlagosan meghaladta a 14 százalékot.

Az emelés módszere jövőre változik. A 2000. január 1-je előtti időponttól megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugdíjellátást, baleseti nyugellátást - ide értve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát - a 2000. évre tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 30 és 70 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni.

Ha az árnövekedés és a nettó átlagkereset-növekedés várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja a tervezett mértéket, akkor november hónapban január 1-jei visszamenőleges hatállyal kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés nem haladja meg az említett mértéket, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.

Tisztelt Országgyűlés! Az emelés technikájának és mértékének nagyságánál sokkal fontosabb az érintettek számára a nyugdíjak vásárlóértéke, azaz a fogyasztói árindexhez való viszonyuk. A rendszerváltozás első hét évében a nyugdíjak emelésének üteme kezdetben kisebb, majd nagyobb mértékben elmaradt a fogyasztói árindex növekedésének ütemétől. 1997-től kezdődően a nyugdíjak megőrizték vásárlóértéküket, sőt összességében a fogyasztói árindexet évenként kisebb-nagyobb mértékben meghaladták. Ez a jövő évben is így lesz.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint 2000-ben az infláció mértéke 6,3 százalékkal, a nyugdíjak 8 százalékkal fognak nőni, tehát reálértékük kissé növekszik. Ezt részben a gazdaság kedvező növekedési adatai és részben a nyugdíjfizetés szempontjából kedvező demográfiai adatok teszik lehetővé. Hosszú idő után a jövő év lesz az első, amelyben az ellátottak száma mintegy 0,2 százalékkal csökken. A kiadásnövekedést mérsékli, hogy folytatódik a korhatáremelés, mindkét nemre vonatkozóan egy évvel. A nyugdíjak reálértékének elmúlt háromévi és várható jövő évi kismértékű növekedése messze nem kompenzálja az elmúlt évtizedben elszenvedett veszteségeket. Boldogabbak lennénk, ha a törvényjavaslatban szereplő 8 százalékosnál nagyobb mértékű emelésről tárgyalhatnánk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Egészségbiztosítási Alap költségvetése kapcsán nyugodtan felolvashatnám az egy évvel ezelőtti beszédemet, senki nem venné észre, hogy az nem a 2000. évi költségvetésről szól, annyi különbséggel, hogy a hiányt most nem 41 milliárd 600 millió forintra, hanem csak 41 milliárd 411 millió forintra tervezik. Időközben bizonyára ennyivel pontosabbak, finomabbak lettek a Pénzügyminisztérium tervezési módszerei. Be kell vallanom, hogy ebben nem igazán hiszek. Ha ugyanis az idei év várható teljesítéseit nézzük, akkor azt látjuk az előterjesztésben, hogy amíg a nyugdíjalapnál sikerült betartani a tervezett egyenleget, addig az egészségbiztosításban a hiány 1 milliárd forinttal várhatóan nagyobb lesz az idei évre tervezettnél. Hogy nem sokkal nagyobb, annak ellenére, hogy a gyógyszer-támogatási keretet mintegy 18 milliárd forinttal túlléptük, annak köszönhető - és ezt idézőjelbe teszem -, hogy a járóbeteg-ellátásból több mint 7 milliárd, a fekvőbeteg-ellátásból több mint 4,5 milliárd forintot vontak el év közben a gyógyszerkassza hiányának enyhítésére.

A jövő évi társadalombiztosítási költségvetés tervezésekor azután úgy járt el a Pénzügyminisztérium, hogy hol a tervezett 1999. évi költségvetést, hol a fejlesztés adatait tekintette bázisnak annak érdekében, hogy összességében tartani lehessen az inflációarányos 6,4 százaléknyi tervezett emelkedést. Ha azonban reálisnak fogadjuk el az 1999. évi költségvetés tervezésekor érvényesnek tűnt arányokat - és mást nemigen tehetünk, hisz nagyrészt ugyanazok dolgozták ki a mostani költségvetést is, mint a tavalyit -, akkor azt látjuk, hogy a növekedés tényleges mértéke mindössze 5 százalék.

Miközben az évek óta tartó jelentős pénzkivonás és az idei megszorítások miatt az egészségügyben felhalmozott hiányokat görgetjük magunk előtt, és miközben azt is tudnunk kell, hogy az infláció ezen a területen közel kétszerese az átlagos fogyasztói árszintnövekedésnek, azért, mert nagyon magas a használt anyagok és eszközök importhányada, és ezek ára a tudományos-technikai fejlődés következtében a hatalmas kutatási összegek miatt gyorsabban nő az átlagos inflációnál, az egészségügyre fordított költségek ezért nagyobb mértékben nőnek mindenütt, mint a nemzeti jövedelmek. Igaz, ez mindenütt komoly problémákat is jelent. Szegény országban, mint a mienk is, természetesen nem lehet annyit költeni erre a célra, mint, mondjuk, az Egyesült Államokban, ahol az egy főre jutó egészségügyi költség tízszerese a miénknek. De a nemzeti jövedelem azonos hányadát erre fordítani, azt hiszem, nem méltánytalan kérés lenne. Nemzetünk egészségügyi helyzete riasztó. Az év első felében, a pesszimista számításokat is felülmúlva, csökkent az ország lakossága. Csökken a születések és emelkedik a halálozások száma.

Hazánkban a népegészségügyi helyzetet döntően meghatározó betegségcsoportokban a megbetegedés évekkel korábban jelentkezik, mint Európa boldogabb felén, és így a születéskor várható időtartam évekkel rövidebb. Nem egyik pillanatról a másikra kialakult helyzetről van szó. Szakemberek hosszú évek, évtizedek óta próbálják a mindenkori kormányzat figyelmének középpontjába állítani ezt a problémát. A rendszerváltozást követően, az igen nehéz gazdasági helyzet ellenére az Antall-, Boross-kormányok hozzáláttak az egészségügy átalakításához, és ennek érdekében az ágazat költségvetését a nemzeti össztermék 4,5 százalékáról 7 százalékra növelték. De ez is csupán a forráscsökkenés lassítására volt elegendő. Kialakult a családorvosi rendszer, létrehozták az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot.

 

(10.20)

Az addiginál igazságosabb, teljesítményarányos finanszírozást vezettek be fokozatosan a járó- és fekvőbeteg-ellátásban. Új intézményi rekonstrukciók indultak a cél- és címzett támogatások rendszerében. A műszerezettség tekintetében is komoly eredményeket sikerült elérni. Megvalósult a gyógyszertárak privatizációjának jogi lehetősége, amely alapján néhány év alatt majdnem minden gyógyszertár magántulajdonba került.

Mindezen intézkedések hosszabb távon az egészségügyi rendszer hatékonyságának növekedését és az ellátás minőségének javulását idézték volna elő. 1995-től azonban az ágazatból ismételten jelentős mennyiségű forrás kivonása kezdődött. A nemzeti össztermékből való részesedése a korábbi szintre csökkent. Az előző kormány bukásában jelentős szerepe volt annak, hogy érzéketlennek mutatkozott a nemzet jövője szempontjából alapvető népegészségügyi helyzettel és ezen keresztül az egészségüggyel szemben. A most tárgyalt költségvetés alapján sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem tanultunk mások hibájából.

Az egészségügyi alap jövő évi költségvetésének általános irányelvei szerint szinten tartásra, illetve szűkítésre való törekvés tükröződik a keretszámokban. A költségvetés nem tartalmaz reformelképzelések miatti kiemeléseket. Az alap következő évi tervezésekor szerkezeti változásként bekerültek a gyes-, a gyedkiadások, amelyek nem teljesen illenek az egészségbiztosítási kiadások közé. Olyan képet mutat, mintha 36,4 milliárd forinttal több költségvetési támogatást kapna az ágazat. A szakmai igényeket, szükségleteket jóformán teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a költségvetési tervezet.

A szakmai javaslatok alapján kalkulált mintegy 18 milliárd forint fejlesztés töredéke sem került be a tervezetbe. Az idei évben a zárolások miatt elmaradt fejlesztések kompenzálásáról sincs szó a jövő évi költségvetésben, sőt az elvonásokkal, zárolásokkal csökkentett összegek jelentik a következő évi számítás alapját, de erről már volt szó.

A 6,3 százalékra becsült várható infláció ellenére dologi növekmény nélkül képzeli el a tervezet az intézmények jövő évi működését. Ennek hiánya a betegellátás minőségén érezhető lesz, s a tulajdonos önkormányzatok számára is nehezen magyarázható. Bár túlzóak azok a kijelentések, melyek az egészségügyi intézmények összeomlásával rémisztgetnek, azonban az tény, hogy tartalékaik határára értek. Ezt támasztja alá az Egészségügyi Minisztérium egészségügyi főosztályának kimutatása "A fekvőbeteg-intézmények pénzügyi helyzetének vizsgálata és az 1998. évi mérlegadatok" című kimutatás alapján. A fekvőbeteg-intézmények összes szállítói tartozása a múlt év végén 13 milliárd 957 millió forint, mely az előző évhez képest 36,2 százalékos emelkedést mutatott.

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

Az összes szállítói határidőn túli tartozások, mely a csődhelyzet kialakulására leginkább jellemző, s ezt be kell ismerni, 6,5 százalékkal csökkentek. Az adósságok felével az egyetemek, fővárosi önkormányzati intézmények és az országos intézetek rendelkeztek. Az igazsághoz az is hozzátartozik, a vizsgált időszakban az intézmények 84 százalékában stagnált vagy csökkent az adósságállomány. Az idei év a zárolások és visszaigénylés miatt azonban nagy valószínűséggel ismételten a veszélyes zónába sodorta ezen egészségügyi szolgáltatókat.

Tisztelt Ház! Bár ma elhangzott, hogy ne a számokat tekintsük, de ha a törvényjavaslat mellékleteinek adatait elemezzük, még szomorúbb kép tárul elénk. Az egészségbiztosítás pénzbeni ellátásai esetében gyed nélkül is több mint 8 milliárd forint emelkedést tartalmaz a tervezet. Ez a múlt évi várható teljesítéshez képest 14,9 százalékos növekedést jelent. Ezzel nincs is gondunk. A természetbeni ellátások, melyek lényegében a gyógyítás jövő évi feltételeit határozzák meg, ezen ellátások növekedése azonban még a 4 százalékot sem éri el úgy, hogy a gyógyszerkassza 6 milliárd forinttal kevesebbre van tervezve az idei év várható teljesítéséhez képest.

Ha csupán a törvény indoklását olvassuk, és nem vesszük figyelembe a mellékleteket, meg is nyugodhatnánk. A háziorvosi szolgálatokkal kapcsolatban azt olvashatjuk, hogy a definitív ellátásra és a hatékony prevenciós munkára ösztönző elemek bevezetésére, valamint a praxisok számának növelésére törekszenek. Mindezek ellenére a kassza költségvetésének növekedése csupán 2 százalék; ha az egy évvel ezelőtti előirányzatot vesszük alapul, csupán 0,6 százalék. A privatizáció finanszírozásáról már szó sincs. Még siralmasabb lesz a védőnő-, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem helyzete, hisz a pénzügyminiszter úr csupán 0,93 százalékos növekedést engedélyez számukra.

A fogászati ellátás mennyiségi és minőségi fejlesztésére, különös tekintettel a gyermekfogászati ellátásra szánt 5 százalékot meghaladó forrásnövelés a feladatok teljesíthetőségét illetően illúzió. A gondozóintézetek, kiemelten a tüdőgondozók hálózatának kiterjesztése az ellátottság szempontjából elmaradt területekre szintén az új fejlesztések között szerepel, de az erre a területre szánt többletpénz nagysága sem éri el a tervezett infláció mértékét. Itt azért kell szurkolnunk, hogy a fejlesztések meg ne valósuljanak, mert ez a meglévő hálózatok tönkretételével járna. A járóbeteg-szakellátás kasszája 12 százalékkal nő, de a jelentős kapacitásnövekedésből adódó teljesítménynövekedés csökkenti a finanszírozás értékét. Hasonló hatása lesz az átlagosnál magasabb pontértéken megállapított eljárások rendszerbe illesztésének is. A betegszállításra, valamint a modern képalkotó eljárások alkalmazására nominálisan is kevesebb jut jövőre, igaz, utóbbi esetben ez a fekvőbeteg-intézeteknél idén a hbcs-ből finanszírozandó tételek közé került. A fekvőbeteg-szakellátásra 6,5 százalékkal fog jutni jövőre, ami az egészségügyben korábban részletezett inflációt figyelembe véve szintén forráskivonást jelent.

Vannak olyan tételek is, melyek bővülésre számíthatnak. Ezek közül a művesekezelésre szánt közel 15 százalékos növekedést emelném ki. Ennek még örülni is lehetne, ha közben nem csökkentenék a sokkal költséghatékonyabb s a beteg emberek életminősége szempontjából sokkal kedvezőbb transzplantációra szánt összeget. Ebben még az is érdekes, hogy művesekezelést kizárólag magán-, külföldi tulajdonú cégek végeznek hazánkban.

Tisztelt Ház! Amikor a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és szerveinek állami felügyeletét ellátó államtitkárságot a Pénzügyminisztérium hivatali szerkezetébe illesztették, a Magyar Demokrata Fórum tiltakozott. Tiltakoztunk, mert féltünk, hogy az egészségügy finanszírozását illetően tovább fog élni az a rideg, fiskális politika, mely az elmúlt években komoly károkat okozott. Ez a költségvetés sajnálatos módon igazolja félelmeinket. Az egészségügy, mely a nemzet jövője szempontjából stratégiai ágazatnak minősül, ismét vereséget szenvedett. Úgy gondolom, ennek figyelembevételével mindenkinek a lelkiismerete szerint kell döntenie, hogy jelen formájában elfogadja-e ezt a költségvetést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Én szeretnék nyugodt lelkiismerettel egészségügyi kollégáim szemébe nézni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, a Magyar Igazság és Élet Pártja vezérszónokának.

DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kezünkbe kapott, költségvetést tárgyaló mintegy tíz kötet közül néhány a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetésével foglalkozik. Ha szakmailag összehasonlítjuk a köteteket, akkor azt mondhatjuk, hogy a legfelületesebben vagy legfelszínesebben sajnálatos módon éppen a nagyon fontos terület, a társadalombiztosítás sokat vitatott pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetése készült el.

Ezt indoklom mindenekelőtt azzal, hogy ez a költségvetés semmiféle szakmai megalapozottságot, szakmai indoklást nem tartalmaz, ebből adódóan ha nem épül egy költségvetés szakmai alapokra, koncepciókra vagy alapelvek megváltoztatásának indokolására, akkor ez a költségvetés nem tartható. Márpedig ha áttekintjük az Állami Számvevőszék jelentését, áttekintünk olyan háttéranyagokat, amelyek a költségvetést elemzik, akkor egyértelműen kiviláglik ezekből, hogy maga a Pénzügyminisztérium sem vette komolyan e költségvetés tarthatóságát. Már eleve beépített veszteséget, eleve beépített olyan tényezőket, amelyeknek a forrását nem adja meg, miután nem tudja biztosítani, vagy a bevétel bizonytalan, ezért nyitott kapukat hagyott, és majd lesz ahogy lesz alapon meglátjuk, mi történik az évezred első évének végén.

 

(10.30)

Ezért ha így összehasonlítjuk ezt a költségvetést, a Magyar Igazság és Élet Pártja nem tudja támogatni a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetését sem. Annak ellenére, hogy az elmúlt évben, amikor szó volt a társadalombiztosítást képező önkormányzatok átalakításáról, mi elfogadtuk és üdvözöltük azt, hogy végre a kormányzat egy olyan minőségi lépést tett meg, hogy az MSZOSZ kinyújtott karjából kivette a társadalombiztosítási forrásokat, ahol rendkívül sok visszaélés volt, hiszen több milliárd forint hiányzott vagy több milliárdos tétel tűnt el a két kasszából, a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási kasszából. De vártuk volna azt is, hogy ennek következménye lesz, feltárják, hova került ez a forrás, és megkíséreli a kormányzat ezeket a forrásokat visszaszerezni.

Már a tavalyi vitán is elmondtuk, hogy amennyiben a költségvetés kiterjeszti a felügyeletét és bevonja a költségvetés szerkezetébe a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait, akkor ezeket a pénzügyi alapokat, a befizetett járulékokat 100 százalékban arra kell felhasználni, amiért befizetik a járulékokat, és nem lehet ezeket megcsorbítani és pénzügyi deficit finanszírozására felhasználni.

Márpedig ha végigtekintjük a mostani költségvetést és háttéranyagait, akkor ebből egyértelműen kiviláglik, hogy mindenekelőtt a biztosítók... - tehát ha akár az OEP, az egészségbiztosítási kassza és a Pénzügyminisztérium küzdelmét tekintem a tervezés során, akkor bizony a Pénzügyminisztériumnak az elképzelései voltak a meghatározóak, és ez mindenekelőtt egy nagyon szűk látókörű pénzügyi átgondolás vagy át nem gondolás volt, amely elsősorban arra törekedett, hogy a pénzügyi deficitet kell csökkenteni, ebből adódó megszorításokat életbe kell léptetni anélkül, hogy ennek jogosultságát, szakmai hátterét és legfőképpen következményeit felmérték és elemezték volna.

Nem tudjuk elfogadni azt az optimista elképzelést, ami az inflációt illeti, mindenekelőtt szakmailag nem tudjuk elfogadni, jóllehet egy 6 vagy 6,5 százalékos infláció nagyon jó lenne a következő évre. De ha egy kicsit át is gondolják, és át tetszenek nézni, pénzügyminiszter úr, akkor ez közgazdaságilag is hibás megközelítés. Én elfogadom, hogy vannak ilyen kívánságaik, de ha megnézzük, hogyan számítják ki az inflációs rátát, és hogyan lehet ezt előre prognosztizálni, akkor bizony hamis bázison számolnak, hiszen rossz fogyasztói kosarat építenek fel. Márpedig ha a fogyasztói árindexet, a CP-indexet nézzük, amit így szoktunk nevezni, akkor bizony egy olyan mesterséges fogyasztói kosarat teremtenek, amely nem jellemzi és nem érvényes a lakosság tényleges fogyasztására. Tehát nem lehet inflációs rátát úgy számolni, hogy elvonatkoztatok a tényleges fogyasztói kosártól, a fogyasztási szerkezettől, mert hamis képhez, hamis eredményhez jutok.

Mi reméljük, hogy nem azért jelenik meg a 6,3 százalék, hogy különböző kozmetikázással szeretnék majd a tényleges inflációt korrigálni. Valójában ha a fogyasztói kosár tényleges alakulását nézzük, különösen ami a társadalombiztosítási alapoknál jelenik meg, akkor ma a magyar népesség, a magyar családok, az átlagjövedelemmel rendelkező családok körében az átlagjövedelem négy fő tételből tevődik össze a fogyasztás szempontjából: élelmiszer-fogyasztás, rezsikiadás, bizonyos közlekedési és oktatási, iskoláztatási költség. A többi tétel elhanyagolható, hiszen nem jellemző az átlagjövedelem elköltésére.

Ha ilyen szempontból nézem, akkor valójában a hazai fogyasztói kosárnak ez a fő jellemzője, és ha ezt áttekintve azt nézem, ahol a legnagyobb áremelkedés várható, akár az energiaáraknál, az élelmiszeráraknál, az oktatás költségeinek vagy a közlekedés költségeinek a növekedésénél, akkor a tényleges várható inflációs ráta 10-12 százalék között várható az elkövetkező években. De még egy alacsonyabb, 8-10 százalék körüli inflációs ráta is ellentmond a költségvetésben szereplő és ezekkel számított 6,3 százalékos inflációs rátának. Ez nyilvánvalóan torzítja a jövedelmek változtatásának a lehetőségét, alacsonyabbra tervezhető, és ebből adódóan biztos, hogy a 2000. év a társadalombiztosítási költségvetést illetően nagyon komoly deficittel fog zárulni, ami nagyon jelentős társadalmi konfliktusokat fog életre hívni.

Ha ezek után áttekintjük a két biztosítási alapot, akkor a Nyugdíjbiztosítási Alap esetében mindenekelőtt azt kifogásoljuk, hogy nem történt meg a nyugdíjak változtatásának az a formája és mértéke, amit gyakorlatilag önök megígértek. Márpedig az ígéret betartása kötelez, erkölcsi kötelesség is. Természetesen, ha a nyugdíjasok fogyasztását és a nyugdíjak nagyságát áttekintem, akkor ma Magyarországon az öregségi nyugdíjakat tekintve a nyugdíjasok mintegy 60 százaléka él a 30 ezer forint alatti nyugdíjból.

Tessék végiggondolni, hogyan lehetséges, ha egy egyszemélyes háztartást veszek, vagy akár kétszemélyes nyugdíjas háztartást veszek, ahol egyszemélyes háztartás esetében a létminimum összege mintegy 35-40 ezer forint/hónap, két személy esetében 50-60 ezer forint, akkor gyakorlatilag 20-24 ezer forintos nyugdíjból - de ennél alacsonyabb nyugdíjak is vannak -, 16 ezer forintos nyugdíjból nem lehet létezni; hogy hozzátegyem - nem szeretnék ironizálni -: még meghalni sem.

Ezek olyan költségeket jelentenek a nyugdíjas korosztály számára - az ő fogyasztásuk, élelmiszer-fogyasztásuk vagy a rendkívül magas gyógyszerfogyasztásuk -, amire ez a nyugdíj nem ad fedezetet. Márpedig ha a nyugdíjasoknak több mint 50 százaléka a szegénységi küszöbön él, akkor én rendkívül erkölcstelennek és politikailag is hibásnak tartom - vagy tegyem hozzá: politikai bűnnek -, hogy a nyugdíjasok helyzetét ennyire háttérbe sorolják, és nem foglalkoznak vele kiemelten egy olyan országban, ahol bizony a nyugdíjasok aránya eléri a népesség, a sajnos fogyó népesség közel 30 százalékát. Tehát emberi életfeltételeket kell teremteni mindenki számára.

És itt felhívom a fiatal korosztály figyelmét arra, nehogy azt higgyék, hogy ha ez a trend folytatódik, akkor egy magánnyugdíjpénztárnak az illúziójával majd a számukra sokkal kedvezőbb életfeltételek lesznek, mert akkor itt nagy tévedésben élnek, hiszen a magánnyugdíjpénztár semmiféle garanciát nem ad számukra sem arra, hogy 25 vagy 30 év múlva a pénzüknél lesznek, hogy magasabb nyugdíjat kapnak, és erre kormányzati garancia sincs. Márpedig ha európai összehasonlítást végzünk, akkor bizony a nyugdíjakról való gondoskodás kormányzati feladat és kormányzati felelősség is.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja javasolni fogja és módosító indítványt fog benyújtani arra vonatkozóan, hogy a nyugdíjminimum érje el a minimálbér nagyságát, ez 25 ezer forint lesz várhatóan a jövő évben, és ettől kezdve kell 60 ezer forintig a nyugdíjakat korrigálni. De emellett javasolni fogjuk a nyugdíjak teljes, átfogó reformját, amely a megélhetési feltételek biztosításához igazodik, nem pedig egy szűk látókörű pénzügyi szemlélethez vagy deficit finanszírozásához. Ilyenformán például újra vitatnunk kellene a nyugdíjak korhatárát, hiszen Európában zajlik most a nyugdíjkorhatár körüli vita. Németországban, amelyet mindig szeretünk példaként venni, jelenleg arról zajlik a nagy vita, hogy a munkahelyek biztosítása végett a nyugdíjak korhatárát 60 évre szállítsák le. Természetesen ez azt is jelenti, hogy számunkra is a nyugdíjkorhatár kötelez, és ennek felülvizsgálatát fogjuk javasolni.

A másik nagy terület az Egészségbiztosítási Pénztár, az egészségügyi ellátás finanszírozása. Jómagam, aki elég hosszú időt töltöttem ennek az ágazatnak a közgazdasági, pénzügyi elemzése területén, szeretném megint hangsúlyozni, hogy ugyanaz történik, mint ami a korábbi évek kormányzatának hibájából bekövetkezett, hogy nincs egészségpolitikai koncepcióra épített költségvetés. Nincs egy olyan alapbázis, amely azt jelentené, hogy milyen az egészségügyi szolgáltatások iránti szükséglet, tehát a népesség egészségi állapotának milyen változása várható, milyen felgyorsult romlás várható - hiszen Európában a legrosszabb mutatóink vannak ebben a vonatkozásban -, és milyen az ezzel szembeállított ellátás minősége, mennyire biztosítja az ellátás az egészségügyi szolgáltatások iránti kereslet vagy szükséglet kielégítését.

Ha ilyen szempontból tekintjük át, akkor egy hatalmas eltérés van a szolgáltatás, az ellátás finanszírozása - és sajnálatos módon nemegyszer minősége - és az ez iránti szükségletek között.

 

(10.40)

 

Vagyis növekszik az ellátatlan lakosság aránya. Természetesen ez abban is megjelenik, hogy az utolsó pillanatra hagyják a betegek az orvoshoz fordulást, mert hiszen számukra egzisztenciális kérdés: a munkahelyüket akkor tarthatják meg, ha nem lesznek betegek. Tehát ebből adódóan növekszik a rés az ellátás és a szükséglet között.

Az Egészségbiztosítási Pénztár, tehát az OEP és a Pénzügyminisztérium között egy komoly vita alakult ki abban a tekintetben, hogy melyik az az összeg, amely megfelelő lehet az egészségügy ellátásának a biztosítására. Ha ezeket az adatokat áttekintjük, akkor az OEP, tehát a Egészségbiztosítási Pénztár például a gyógyító-megelőző ellátásra 373 milliárd forintot javasolt. Ezzel szemben a Pénzügyminisztérium 358 milliárd forintot hagyott jóvá. Tehát mintegy 14 milliárd forintot eltüntetett a kasszából, amely gyakorlatilag a költségvetési deficit finanszírozását szolgálja. Nem értünk ezzel egyet. Ezeket a forrásokat vissza kell juttatni a gyógyító és megelőző ellátás forrásaihoz.

Ha ilyen szempontból tekintjük át, akkor gyakorlatilag a gyógyító-megelőző ellátás esetében a megelőző ellátás újból háttérbe szorult, az egészségnevelés és a prevenció, és a 358 milliárd forint gyakorlatilag arra sem lesz elegendő, hogy az egészségügyi intézmények az elmúlt év, tehát a '99. év színvonalát tartani tudják. Ez azt jelenti, hogy ha figyelembe veszem, hogy az egészségügy területén a gyógyszerek, a műszerek és az eszközök tekintetében lényegesen magasabb árszínvonal-változással kell számolni, mintegy 10,3-12 százalékos árszínvonal-változással, akkor ebben a vonatkozásban gyakorlatilag a 358 milliárd forint egy nagyon súlyos reálérték-csökkenést jelent, vagyis az egészségügyi ellátás működőképessége forog kockán. Márpedig ezt lazán elintézni - amit néhány háttéranyag is magába foglal, hogy majd privatizációval megoldjuk, vagy a már elindult funkcionális privatizáció megoldja ezt a kérdést - felelőtlenség! Mert a fekvőbeteg-ellátás funkcionális privatizációja, amelyre vonatkozóan már több szerződést voltak szívesek megkötni, több kórház vonatkozásában, ez gyakorlatilag a költségeket hárítja át a fogyasztóra, a páciensre, és ezt a fogyasztó, a páciens nem tudja megfizetni, mert bizony a magyar családok pénzügyi helyzete nagyon erőteljesen és drasztikusan romlott, és ezzel együtt az életminősége is romlott.

Hadd emeljem ki a sokat vitatott gyógyszertámogatást. Természetesen mi is osztjuk azt a véleményt, hogy a gyógyszertámogatás alultervezése történt a 135 milliárd forinttal. Az OEP, az Egészségbiztosítási Pénztár 142 milliárd forintot javasolt, de a tényleges szükséglet, ha figyelembe vesszük az árak alakulását, akkor jövőre várhatóan 160 milliárd forintot fog kitenni. Kérdezem én, hogy az eleve 41 milliárd forint deficittel tervezett biztosítási pénz, kiadás-bevételi egyenleg miből fogja ezeket a többleteket majd megfinanszírozni, amennyiben erre vonatkozóan semmiféle forrást nem teremtett.

De hadd tegyem hozzá: még súlyosabb kérdésnek tartom, hogy a gyógyszereknek közel egyharmadánál, amely vényfelírás-köteles, tehát receptköteles, nincs meg a cégekkel az ártárgyalás. Márpedig, ha ez nincs, akkor olyan árat kérnek, olyan költségeket számolnak el, amilyeneket akarnak, és ez jelentős mértékben fel fogja hajtani a gyógyszerárakat, ami egyébként is - a gyógyszerár és -költség egész helyzete - katasztrofális állapotba került.

Hadd említsem még meg az amortizáció kérdését, ezt a sokat vitatott témát, amely a fejlesztés alapjait biztosítaná az egészségügy számára. A kormányzat ezt a kérdést megint oldalra söpörte. Nagyon minimális a fejlesztési forrás. És mindaddig, amíg az amortizáció kérdése meg nem oldódik, az egészségügy technikai fejlettségi szintje rendkívül elmaradott lesz, vagy rendkívül differenciált ennek a milyensége és minősége. Ez bizony egy olyan sürgős, akut feladattá vált, amelynek a megoldását nem lehet tovább terelni, hiszen '94 óta és azt megelőzően is mindig a következő évekre, a következő kormányzatokra hárítják át ennek a felelősségét és feladatát, és eddig még nem került megoldásra.

Szeretném még kiemelni azokat a modellkísérleti intézményeket, amelyekről a költségvetés szól, hogy bizony, nagy kérdőjeleket teszünk a modellkísérletekhez. Nem tudjuk, milyen az elszámolás a háttérben. Ez elsősorban magánintézményeket jelent. A kettős finanszírozás veszélye áll fenn. Tehát erre vonatkozóan sokkal részletesebb és átfogóbb elemzést kérünk.

Végül szeretném itt megemlíteni, hogy nem tartalmazza az anyag, legalábbis nagyon marginálisan tartalmazza az egészségügyben dolgozók bérezését. Többször említettük, jómagam is, hogy ha európai összehasonlítást végzünk, szégyenteljes az a bér, amely az egészségügyben kifizetésre kerül. Itt nem arról van szó, hogy 5 vagy 10 százalékos béremelést kell végrehajtani, hanem egy új, teljesen más bérkiszámítást kell végrehajtani, amely bizony mintegy kétszeres vagy háromszoros bérváltozást is jelentene. Ezt sem oldja meg a privatizáció, a funkcionális privatizáció. Nem oldja meg, hogy áthárítják a paraszolvenciára, mert már nincs miből paraszolvenciát is szedni, legalábbis nagyon szűk ez a kör. Tehát itt egy alapvető minőségi változtatásra van szükség.

Végezetül szeretnék arról szólni, hogy nincs forrás, gyakran halljuk, nem lehet miből biztosítani a megfelelő ellátás költségeit. Ezt nem osztom, és ez nem is igaz. Ezek hamis állítások, mert hiszen a központi költségvetés is... - de ha az államháztartás egészét nézem, akkor ott vannak a források, csak ezeket a forrásokat nem úgy kell elosztani, ahogyan jelenleg is csinálja a költségvetés, és továbbviszi a korábbi kormányzatok hibás, bűnös költségvetési szerkezetét. Ezért az egészségügyi ellátás, a nyugdíjellátás is kormányzati felelősség. Sehol Európában nem hárítják át ezt a felelősséget a privát szektorra. Tehát a kormányzatnak kutya kötelessége - elnézést a kifejezésért - megoldani ennek a katasztrofális helyzetbe került ágazatnak a sorsát. A források ott találhatók. Az egyik legfontosabb forrás magán a kasszán belül van, tehát például a késedelmi díjakat, bírságokat nem lehet elvonni 70 százalékban a költségvetésben, hanem azt ott kell hagyni és vissza kell forgatni, amennyiben behajtásra kerül a kinnlevőség vagy ezzel járó bírság; ott kell hagyni az ellátó intézményeknél. Ez az egyik; ez 7,5 vagy akár - ha a 250 milliárdos halmozott kintlevőséget nézem, annak a behajtása - még több milliárd forintos forrástöbbletet is jelent.

De ugyanide tartozik a költségvetésben bent levő kiadási oldalon az az adósság, amelyet a Magyar Nemzeti Banktól vett át a költségvetés, az általunk sokat említett piszkos pénz, és most a Magyar Nemzeti Bank rossz ügyleteiből eredő veszteséget finanszírozza meg. Ez a kamattörlesztésben 133 milliárdot jelent, az egyéb törlesztés, az úgynevezett adósság törlesztése 340 milliárdot. Tessék kivenni a költségvetésből legalább a kamattörlesztést, mert a másikra úgy sincs fedezet, és ebből meg lehet oldani ezeket a kérdéseket!

Ma a bevételi forrást alapvetően, kétharmadban a lakosság biztosítja, tehát a munkavállalók és a családok biztosítják. Ugyanakkor a pénzügyi intézmények például még 1 százalékos társasági adót sem fizetnek; 0,8 százalék a befizetett adó. Nevetségesen alacsony! Úgyszintén a multinacionális cégek adómentessége is a költségvetési bevételeket csapolja meg. Át kell alakítani a bevételi szerkezetet, és abban a pillanatban, ha egy olyan adózás működik, amelynél ezek az intézmények is befizetik a társasági adót, akkor lesz elegendő forrás az egészségügyi ellátásra és a nyugdíjak tisztességes biztosítására.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a további hozzászólásokra kerül sor. Ismertetem a hozzászólók sorrendjét: elsőként Surján László, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi Keller László, a Szocialista Párt részéről; majd Danka Lajos, a Független Kisgazdapárt részéről.

Megkérem Világosi Gábor jegyző urat, ismertesse az időkereteket, még mielőtt hozzáfogunk az érdemi hozzászólásokhoz.

DR. VILÁGOSI GÁBOR jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A frakciók rendelkezésére álló időkeret a mai napon - a vezérszónokok által fel nem használt időt is beszámítva - a következő: a Fidesz-frakció számára 68 perc; az MSZP-frakció számára 76 perc; a Független Kisgazdapárt számára 28 perc; a Szabad Demokraták Szövetsége számára 20 perc; az MDF számára 14 perc, a MIÉP számára szintén 14 perc; míg a függetlenek számára 2 perc áll rendelkezésre.

Felhívom a képviselők figyelmét, hogy a fel nem használt idő a következő napra nem vihető át.

 

(10.50)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Néhányan jelentkeztek kétperces hozzászólásra. Azt kérem, hogy aki egyébként is hamarosan sorra kerül, majd akkor mondja el a véleményét. Surján László kétperces hozzászólásra is jelentkezett; s ha ő a kétperces hozzászólástól visszalép, még akkor is ketten maradnak, az egyik Horváth Zsolt képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Hegedűs Mihály, a Független Kisgazdapárt részéről. Megadom a szót Horváth Zsolt képviselő úrnak.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két percben szeretnék reagálni Vojnik képviselő asszony mondataira, ezen belül is arra, hogy forráskivonás folyna jelen pillanatban a magyar egészségügyből.

Ez a megállapítás nem állja meg a helyét. Ha összeadjuk azokat a forrásokat, amelyek az Egészségügyi Minisztérium fejezetében, illetve az E-alapban találhatók, akkor látjuk, hogy több mint reálérték az egészségügyre fordítható összegük.

Képviselő asszony azt mondta, hogy a zárolt összeg miatt már az idén is forráskivonás van az egészségügyben. Több fórumon megvitattuk ezt. Nagyon kérem, végezze el azt az egyszerű matematikai műveletet, hogy a 337-et elosztja 300-zal, akkor kap egy számot, ami 12 egész valahány század százalék - fejből nem tudom megmondani, hogy pontosan mennyi -, majd megnézi az inflációt, ami az országban van, ez 10 százalék körüli; ez azt jelenti, hogy mintegy 2,5 százalékos a reálérték-növekedése az idén a zárolások után az egészségügyi kasszának. Nagyon sok fórumon elmondtam, hogy legyen kedves elvégezni ezt a matematikai műveletet, most is erre kérem, és ennek megfelelően folytassuk le a tárgyalást. Legalább a számokat ne változtassuk meg, mind a kettőnk ugyanabból az anyagból dolgozik.

Tehát az egészségügyből nincs forráskivonás, a reálérték-megőrzés ebben az évben megvalósul, az előző évben pedig forrásbővülés volt.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Hegedűs Mihály képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Vojnik Mária képviselőtársam hozzászólására, beszédére szeretnék reagálni, arra a témára, amit feszegetett, aminek részben van alapja, de jól kezelve mégis megoldható. Ez az, hogy milyen konfliktushelyzetbe kerülnek az orvosok egy megszabott gyógyítási keret, gyógyszerkeret felhasználása során.

Ez így elmondva önmagában igaz, de azért a világ megváltozott azóta, amióta felnőttünk az orvosi szakmában. Mi úgy tanultuk, hogy mindig a legjobbat, ha szükséges, a legdrágábbat kell nyújtani a betegeinknek, és a kortársaim közül nagyon sok orvos ebben a meggyőződésen él. De az egész világ megváltozott már, és az egész világon az az elv alakult ki, hogy mindig a lehetséges keretből kell a legjobbat és a szükségeset felírni, nyújtani a betegnek. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor a meglévő lehetőség, a meglévő keret annyira csökken, hogy a többi beteget éri károsítás, ha egy betegnek felírjuk a szükségesnél drágább gyógyszert, vagy drágább műtétet nyújtunk.

Abban igaza van képviselőtársamnak, hogy az orvosnak a maximális empátiájára, a rábeszélő készségére, a kommunikációs készségére van szükség, hogy a fellépő konfliktushelyzetet kezelni tudja. De kell kezelni, mert a lehetőségeink végesek, az igények a gyógyítás irányában pedig végtelenek. Tehát nekünk, orvosoknak nagyon türelmes munkával meg kell találnunk azt az utat, amellyel a közösségnek is tudunk használni és a beteg érdekeit maximálisan képviselni tudjuk.

Köszönöm.

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Kökény Mihály képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Biztos, hogy nem fogunk egyetérteni Horváth Zsolt képviselőtársammal abban, hogy vásárlóerejét tekintve valójában csökken-e az egészségügy rendelkezésére álló forrás, vagy nem csökken. Azt szeretném egyértelműen leszögezni, hogy mi bázisnak a zárolás előtti előirányzatot tekintjük, azt a bizonyos 350 milliárdot, amelyből már helyből elvontak 7 milliárdot, aztán ahogy haladtak előre a hónapok, úgy csökkent ez egészen 337 milliárdig.

Arra is szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy az Állami Számvevőszék sem tartotta megfelelőnek ezt a bázisképzési gyakorlatot. Az ágazati költségvetések ideszámolását pedig tulajdonképpen nem is tudom megmagyarázni, tisztelt képviselő úr. Nem értem, hogy miért kell ide keverni az ágazati költségvetéseket, de ha már itt vesszük számba az Egészségügyi Minisztérium fejezeti előirányzatait, akkor szeretném elmondani, jó lenne, ha nem lennénk optikai csalódás áldozatai. Az Egészségügyi Minisztérium előirányzatai valójában... - ha itt sem vesszük figyelembe a zárolásokat, csak 5 százalékkal nőnek az ideihez képest, miközben beruházásra egyetlen fillérrel sem jut több pénz, felújításra még kevesebb jut.

Tehát sajnos - mint ahogy azt kormánypárti képviselők is hangsúlyozták a vezérszónoklatukban - az egészségügy forrásai reálértékben összességében bizony csökkennek.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, Magyar Igazság és Élet Pártja.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is ahhoz szeretnék hozzászólni, hogy melyik bázist vesszük figyelembe, és mennyi a változás mértéke. Ha a zárolás előtti bázist - ahogy hallottuk - vesszük figyelembe, akkor természetesen ez jóval kevesebb, és reálérték-csökkenést is jelent. De ha 2 százalékos reálérték-változás jön ki, nos, 2-3 százalékos reálérték-változás közgazdaságilag kezelhetetlen, és nem sok értelme van. Ez az anyag valójában nem tartalmazza azokat a váratlan áremelkedéseket, amelyek a 2 százalékos reálérték-válto-zást is természetesen módosítani fogják.

A legnagyobb baj az, ha a technikailag, orvosilag lehetséges és gazdaságilag megengedhető elv érvényesítését emelem ki, akkor a gazdaságilag megengedhető elv is sérült. Azért sérült, mert nem mérték fel a forrásokat és azt a fajta összehasonlítást, amiről már korábban is szó volt, hogy milyen az ellátási szükségletek viszonya. Ez súlyos költségvetés-tervezési hiba! Tehát úgy állítok össze költségszerkezetet, hogy az előző év vitatható bázisához valamiféle növekményt hozzácsapok anélkül, hogy tudnám, ez kielégíti-e az egészségügyi szolgáltatások iránt jelentkező növekvő szükségleteket. Ez nagyon súlyos ellátási zavarokat is fog okozni.

Az a meggondolás, amit a forrásteremtésnél próbálnak meg nagyon izzadságszagúan összeszedni az anyagok, hogy a funkcionális privatizáció révén majd források átcsoportosíthatók lesznek, ez teljes egészében hamis útra viszi az ellátást, és a csődhelyzetet fogja fokozni, hiszen ez előkészítetlen, nem beszélve arról, hogy csak korlátozottan művelhető a funkcionális privatizáció a fekvőbeteg-ellátásnál. Ezt nagyon komolyan át kell gondolni, és revízió alá kell venni.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth Zsolt képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kökény Képviselő Úr! Még egyszer el kell mondanom, hogy forráskivonás a magyar egészségügyből 1995-ben és '96-ban volt, ezt a tényszámok bizonyítják. 1998-99-ben forrásbővülés volt, 2000-ben az egészségügyből nem történik forráskivonás, és nem lesz reálérték-csökkenés.

A vezérszónoklatomban már elmondtam, miért kell a tárca költségvetését figyelembe venni akkor, amikor az egészségügyről, illetve erről a biztosítási alapról beszélünk. Itt van például a rezidensek helyzete; 3,4 milliárd forintot költ rá a költségvetés. Ezek az orvosok a kórházakban dolgoznak, ezek az orvosok a betegellátásban részt fognak venni. Ez az egészségügy helyzetét nyilván meg fogja változtatni, javítani fogja.

Összességében pedig nagyon kérem, hogy a számok tükrében ne állítsanak valótlant. Magyarországon az egészségügyből nincs forráskivonás. Egyezzünk meg, hogy arról beszélünk, amit a számok mutatnak. Ha önök más számokról beszélnek, akkor nem fog érdemi vita kialakulni közöttünk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(11.00)

ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólásra jelentkezett Kökény Mihály képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Két perc sem lesz, csak szeretném világosan megállapítani, hogy két különböző dologról beszélünk. Természetesen itt nem 1995 és '96 a jelenlegi vita tárgya, hanem az, hogy a társadalombiztosítás egészségbiztosítási ágát tekintve - mert hiszen ez a jelenlegi napirend - van-e reálérték-csökkenés 1999 és 2000 között. Én változatlanul azt állítom a számokat figyelembe véve és a bizottsági vita tanulságait figyelembe véve, szakértők véleményére alapozva, az Állami Számvevőszék véleményére alapozva, hogy bizony van. Önnek erről más a véleménye, de természetesen én a magam részéről a sajátomat fenntartom.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Varga Mihály: Bukott miniszter véleményére is adunk!)

ELNÖK: Azt kérem majd a tisztelt képviselő uraktól és a képviselő asszonytól is, hogy ha lehet, akkor újabb kétperces körben ne mondják el ugyanazt, hiszen most már második, lassan a harmadik körben halljuk lényegében ugyanazokat a véleményeket megismételni.

Természetesen megadom kétperces hozzászólásra a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, és hadd kérjem, hogy utána térjünk vissza az írásban előzetesen jelentkezők sorrendjére.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Én itt szeretném egyrészt kihasználni a 14 percet kétpercesben, amit ön és a program nekem adott. Csak arra szeretném mondani, amit Horváth Zsolt említett, mert én egyetértek önnel, 1996, tény: 43 milliárd forint az egészségügyi kiadás-bevételek egyenlege; '97, tény: 55 milliárd forint mínusz; '98 - azt már vitattuk - 70 milliárd. Tehát folyamatosan egy óriási deficittel dolgozott az Egészségbiztosítási Alap, ebben igaza van, ami azt jelenti, hogy a források biztosítása nem volt megfelelő, és kétségtelen: amíg a kasszák önkormányzati formában működtek, igen jelentős összeget vontak el más célra az egészségbiztosítási kasszából - hiszen erről az ÁSZ-jelentés meg más elemzés is meggyőzött bennünket vagy ismerjük - anélkül, hogy ennek következménye lett volna. Ahonnan eltűnik a kasszából '95-ben 5 milliárd forint, nem tudni, hogy hova, és ügyészi feljelentés történik, és semmi nincs, a pénz is eltűnt, és ezt szó nélkül hagyják, nagyon súlyos vétségről van szó, ez már a Btk. körét is érinti. Tehát nyilvánvaló, hogy ennek a hatásai is érződnek.

Amit továbbra is kifogásolok, hogy nem történtek hatástanulmányok, hatásvizsgálatok. Nagyon régi problémája az egészségügynek, a korábbi kormányzatok sem csináltak ilyet, pedig hatástanulmányok, vizsgálatok nélkül nem lehet költségvetést, nem lehet pénzügyi tervet készíteni, így csak rögtönözni lehet, és a rögtönzés, akár pénzügyileg, akár közgazdaságilag nézem, csak hibás lehet, és gyakorlatilag megbuktatja azt a költségvetést, vagy legalábbis működőképtelenné teszi.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Keller László.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy ezt évek óta megszoktuk, a társadalombiztosítási alapok költségvetése viszonylag szűk családi körben tárgyaltatik meg itt, ebben a Házban. Ez most is így van. Jó lenne, ha ennek az előnyeit is ki tudnánk használni, és a vita tényszerű és szakszerű lenne, ahogy ez egy ilyen családi körtől elvárható.

Persze tudom, hogy a társadalombiztosítási költségvetés is költségvetés, és mint ilyen, hordozza magával azt a szerepjátékot, ami abból adódik, hogy ki ül az ellenzéki oldalon, ki ül az kormánypárti oldalon. Ez valamiképpen természetes; az ellenzék nincs abban a helyzetben, hogy támogasson egy költségvetést, mert a szerepéből az következik, hogy nem ez a dolga. Ne becsüljük le az ellentmondás szerepét! Hiszen azt gondolom, hogy tökéletes költségvetés nem létezik, és egy tárgyszerű és szakszerű, kívülálló vélemény úgy kell a kormányzó erőnek, mint a falat kenyér.

Ennek a mai költségvetési vitának a figyelemmel kísérése azt a benyomást keltette bennem, mintha ebből a helyzetünkből adódó szerepből, legalábbis a kormányoldalon, megpróbálnánk kitörni. Komoly oka van ennek. Nem az, hogy a költségvetés minden eddiginél rosszabb és ezért még kormányoldalról is kritizálják, hanem az a társadalmi elvárás, amely az objektivitást kívánja meg a képviselőktől, nem a szédelgő földicsérést az egyik oldalról és nem a sárba gyalázást a másik oldalról mint szerepjátékot. Nos, ez a költségvetés, azt gondolom, sem a sárdobálásra nem alkalmas objektíven nézve, sem a szédelgő földicsérésre nem ad elegendő támpontot.

Magam ebben a hozzászólásban elsősorban a nyugdíjakra szeretnék centrálni. A nyugdíjasok számára sok fenyegető elem létezik a jövő éveket nézve. Vannak rövid távú problémák, és vannak hosszú távú problémák. A rövid távú problémák részben a magánnyugdíjpénztárak bevezetéséből adódnak, abból a forráskivonásból, amely itt kétségtelen, hogy létezik, és amelyet az állami költségvetésből kell, kötelező okvetlenül pótolni, különben a nyugdíjak kifizethetetlenné válnak. Azt gondolom, hogy ezen úrrá lehet lenni, de egy kicsit biankó a számla. Nehéz volt az induláskor pontosan fölmérni, hogy mennyi az az összeg, ami itt átáramlik.

Van azonban egy ennél súlyosabb probléma: a nyugdíjasok, az inaktívak nagy száma az országban és a várható demográfiai helyzetünk. Távlatosan nézve nem megnyugtató dolog nyugdíjasnak lenni, illetve még kevésbé megnyugtató dolog a mai középgeneráció számára az, hogy ha majd valaha nyugdíjas lesz, lesz-e, akinek a munkája hozzásegíti őt, hogy a nyugdíjához hozzájusson.

Abban a szerepjátékban, amelynek az emlegetésével a beszédemet kezdtem, úgy érzem, hogy az ellenzék két nagyon súlyos hibát követ el, nem föltétlenül itt most ma délelőtt, hanem általában véve a témához való hozzászólásában.

Az egyik hiba az infláció megbecsülésével kapcsolatos. Jól tudjuk, hogy az infláció részben várakozásból áll. Minden olyan üzenet, amely azt mondja, hogy az infláció nem annyi lesz, hanem amannyi, annál több, az okvetlenül tettestársi felelősséget vállal ennek az inflációnak a tényleges alakulásában. Azt gondolom, hogy ezt nem így kell tenni. Lehet kritizálni a kormányt, hogy rosszul becsülte meg az inflációt, de az ország érdekében ez a kritika úgy kellene hangozzék, hogy túl nagynak tartja a kormány, és ezért kevesebb lesz. És akkor lehet, hogy annyi lesz, mint amit a kormány most mond. De ha most azt mondjuk, biztos, hogy nem 6 százalék, akkor biztos, hogy nem 6 százalék lesz - de kár ezt ténylegesen elősegíteni! Ez az egyik hiba, amit azt gondolom, hogy nem kellő bölcsességgel mérlegelt az ellenzék, amikor evvel kapcsolatban megfogalmazta a maga mondanivalóját.

A másik pedig a gyermekellátásokra való centrálás és annak a kifogásolása, hogy itt ebbe az irányba mennek el a pénzek, és közben mások meg elmaradnak. Ez ugyanis azt a benyomást kelti, hogy ha fordulna a politikai váltógazdaság és a mai ellenzék kerülne kormányzati pozícióba, akkor a most bevezetett, újra bevezetett, visszahozott családpolitikai intézkedések eltűnnének. Én fölvetettem ezt a kérdést korábban már a bizottságban, és nem kaptam az ellenzéki oldalról világos választ arra, hogy igen, vissza fogjuk vonni, vagy nem, meg fogjuk tartani. (Bauer Tamás: Beépítjük a családi pótlékba! - Varga Mihály: Visszavonnák, nyilván!) Azt gondolom, nekem nem tisztem eldönteni, meg úgyis azt remélem, hogy erre úgysem kerül sor (Csige József: A fene tudja!), hogy módjuk legyen ilyen döntéseket hozni. De most ne viccelődjünk itt a politikai jövőképet illetően (Bauer Tamás: Akkor ne kezdd el!), hanem azt szeretném mondani, hogy a családok számára az egyik legfontosabb dolog a stabilitás kérdése. Hogy reagáljak itt egy közbeszólásra, itt most én nem a családi pótlék versus személyi jövedelemadó-kedvezmény kérdéséről beszélek elsősorban, hanem a gyedről, és nem annyira a kisebbik szociálliberális párt véleménye a számottevő itt, hanem a nagyobbiké, hiszen ha egyáltalán, akkor ők kerülhetnek abban a pozícióba, hogy erről döntsenek.

 

(11.10)

 

Nos, én azt gondolom, hogy ezek nagyon fontos dolgok a nyugdíjak szempontjából is. Van azonban a nyugdíjügyben egy nagyon jó hír. 1997-re sikerült viszonylag a reálérték közelébe hozni a nyugdíjak változását, és '98-99 és 2000 egy reálérték-növekedést, tehát vásárlóerő-növekedést jelent a nyugdíjasok számára. Ez egyik évben sem volt falrengető, egyik évben sem jelenti azt, hogy lényegesen javultak volna a nyugdíjasok életviszonyai. De nagyon jelentős dolog, hogy a nyugdíjaknak az az értékvesztése, amely azért évtizedes, több évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, '98 óta megállt. És azt gondolom, hogy ebben nagyon sok mindenkinek a munkája benne van, és ez egy nagyon-nagyon fontos üzenet, hogy legalább az a félelem múljon el a nyugdíjasoktól, hogy évről évre kevesebbet fog érni az, amit nyugdíj címén kapok.

Itt persze érdemes egy picit visszanézni, hogyan is alakultak a nyugdíjak értékei, ahol azt látjuk, hogy 35-36 százalékos infláció mellett 1991-ben a nyugdíjak 7 százalékot veszítettek az értékükből. Innentől fogva megindult egy relatív javulás, ami '94-ben több mint 5 százalékos értéknövekedést eredményezett. Erre lehet mondani, hogy természetesen választási év volt, és ilyenkor a Pénzügyminisztérium is mindig egy kicsit lazábbra veszi a gyeplőt. Hát ezt azért egy hideg zuhany követte, mert '95-ben 10 százalékkal romlott a nyugdíjak értéke, miközben a Bokros-csomag minden inflációnövelő ereje mellett sem sikerült 30 százalékos inflációt produkálni, csak 28-at - az azt megelőző 18-hoz képest azért ez is egy derék teljesítmény volt. Nos, innentől fogva, '95 óta megint megindult a folyamatos javulás, és ez, mint említettem, '97-től kezdve állt át a pozitív oldalra.

Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy egy költségvetést nemcsak a saját évében, hanem összefüggéseiben, tendenciáiban is látni kell, és ezt talán érdemes lenne minél inkább tudatosítani az állampolgárokban, hogy ugyan a nyugdíjasok helyzete nagy javulást még nem mutat, de megállt az értékvesztés, egy enyhe értéknövelés állapotába jutottunk. Az a feladata a gazdaságpolitikának, teremtse meg a feltételeit annak, hogy ez a tendencia folytatódjék.

Mik itt a kilátások? Ezt nyilván nem most kell minden részletében áttekintenünk és átbeszélnünk, de azt gondolom, hogy ha ez a sokoldalú megközelítése a kérdésnek, amely egyszerre segíti a munkavégző emberek életviszonyát, jobb helyzetet teremtve számukra, egyszerre segíti a gyermeket nevelő családokat ahhoz, hogy gyermekeiket becsülettel és tisztességgel fel tudják nevelni, és ne jelentsen katasztrofális anyagi veszteséget egy gyermek megjelenése a családban, és eközben biztosítjuk a nyugdíjak értékállóságát és kisfokú, a gazdasági teljesítőképesség függvényében való további emelését, akkor emelkedő állapotba kerülhet a társadalombiztosítás.

Számomra ez a költségvetés azt jelenti, hogy nincsenek falrengető változások. Mindig irigyeltem azokat a kormányokat, ahol a vita nem is 2-3 százalékon, hanem 2-3 tizedszázalékon múlik, mert évről évre nincs nagyobb változás, mint ilyesmi. Itt még nem tartunk. Ott azonban már tartunk, hogy egyfajta nyugalmat, stabilitást és biztonságot ígérhetünk a nyugdíjasoknak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Surján László egyik megjegyzése nagyon megütötte a fülemet, amikor úgy fogalmazott, hogy nagyon sok mindenki érdeme, hogy a reálérték-csökkenés, a nyugdíjak reálérték-csökkenése megállt. Én is így gondolom. Ennél jobban már csak annak tudtam volna örülni, hogyha kimondta volna, hogy ebben a folyamatban az előző kormánynak van igazán nagy érdeme. Merthogy volt ereje meghozni olyan intézkedéseket, amelyek népszerűtlen intézkedések voltak, volt ereje megcsinálni a korhatáremelést, amit elkezdett az első parlamenti ciklusban még az első, MDF-kormány, de '94-ben meghátrált a folytatás elől, a második kormányra maradt ez a hálátlan intézkedés, és volt ereje megcsinálni a nyugdíjreformcsomagot. Azt gondolom, hogy ezek olyan tények, amelyekre tekintettel kell lenni, de talán idővel eljut oda a kormányoldal, hogy ki tudja majd mondani.

A rendelkezésemre álló rövid időben szeretnék a gyed-kérdésre is reagálni. A szabad demokraták ugyanis eléggé következetesen, kezdettől fogva azon az állásponton voltak, hogy ezt az intézményt nem akarják bevezetni, visszavezetni, hiszen egy tízéves története van a dolognak. Azt mondtuk, hogy igazságtalan az ellátás, mert jövedelemarányos, mert biztosítási jogviszonytól függ, következésképpen, ha meg lehet csinálni, akkor csak a társadalombiztosítási rendszeren keresztül lehet megcsinálni.

Most kaptunk egy költségvetést, ahol a bevételi oldalon is és a kiadási oldalon is ott van a tétel, de hát valójában nem a társadalombiztosítás finanszírozza, hanem a költségvetés, és azt gondolom, hogy ez okoz igazán zavart. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)

Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Surján László képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Béki Gabriella! Én mindent szívesen elismernék, ha azok, amiket ön fölsorolt és kétségtelenül tények, bármiféle módon hozzájárultak volna a nyugdíjak reálértékének emeléséhez. Szerintem egyáltalán nem járultak hozzá, ezért nem gondolom, hogy különösképpen dicsérni kellene. Ha az előző kormánynak valamilyen intézkedését dicsérni szeretném, akkor például a vámpótlék ideiglenes bevezetését hajlandó vagyok dicsérni; de azt, hogy közben a szociális ellátórendszert tönkre tetszettek tenni, nem tudom a magam oldaláról dicsérni.

Arról pedig hadd szóljak annyit, hogy nyilvánvaló, ezt a gyed-vitát már nagyon sokszor lefolytattuk, és attól szép az élet, hogy nem értünk egyet, hát ez a dolog természete. A magam részéről azért Andorka professzor úrra emlékszem vissza szeretettel és tisztelettel, aki a gyed bevezetését a leghatékonyabb népesedéspolitikai intézkedésnek tekintette, és azt gondolom, hogy szívesen követjük el ezt a hibát újra. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, Magyar Igazság és Élet Pártja.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak adatszerűen szeretnék itt a nyugdíjak változásának tényleges alakulására vonatkozóan felhozni egy-két érvet. '94 és '98 között a KSH elemzése szerint 20 százalékos reálérték-csökkenés következett be a nyugdíjaknál. Ez különösen sújtotta az alacsony nyugdíjakból élőket, hiszen a '98-as statisztikai adat is azt mutatja, hogy ha összegzem, akkor a 30 ezer forint alatt élők teszik ki a teljes öregségi nyugdíjban részesülőknek mintegy 60 százalékát. Korábban ez az arány, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők összes adatát ha nézem, magasabb volt, és nagyon súlyos megélhetési gondokkal küszködtek a nyugdíjasok, és küzdenek, küszködnek mind a mai napig is.

Tehát nem volt, megint szeretném kiemelni, olyanfajta hatástanulmány és vizsgálat korábban sem, és ezt teljes mértékben nélkülözték a költségvetések tervei, amelyek valójában azt mérték volna föl, hogy milyenek a nyugdíjasoknak a fogyasztói szokásaik, milyenek a kiadásaik, milyen a fogyasztói kosaruk, és akkor ennek alapján lehetett volna természetesen a nyugdíjak változtatását végrehajtani.

(11.20)

Még egy dolgot szeretnék mondani: a nyugdíjkorhatár felemelését mint nagy büszkeséget emlegetjük. Én messze nem tartom büszkeségnek, hogy 62 éves korhatárig történő emelés következett be, hiszen nagyon erőteljes ma már a vita mindenféle magasabb nyugdíjkorhatár korrigálására vonatkozóan.

Megint fel szeretném hozni a Németországban jelenleg zajló vitát, ahol 60 évre szeretnék visszahozni a nyugdíjkorhatárt, mert a gyakorlatban a munkahelyteremtés okoz súlyos gondokat. Ez tehát annál sokkal összetettebb probléma, mint hogy azt mondjuk, csodálatos eredmény volt a nyugdíjkorhatár felemelése, hogy ezzel is később kerüljön sor a nyugdíjkifizetésre, amit esetleg nagyon sokan meg sem érnek, ha - különösen a férfiaknál - az egészségi állapot súlyos romlását veszem figyelembe.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Danka Lajos, a Független Kisgazdapárt részéről.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Elöljáróban szeretném visszautasítani azt a polgárokat fenyegető hangnemet, amelyet a pulpitusról beszélve Surján képviselő úr megengedett magának. Azt gondolom, aki ebben az évben több tíz milliárd forintot vett ki a nyugdíjasok zsebéből (Révész Máriusz: Hazugság! - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Miről beszél? Miről van szó?), amit a szocialista-liberális többségű parlament megszavazott (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Tényszerűen kérjük!), nos, annak a szájából hiteltelenül hangzik az a fenyegető mondat, amit ön megengedett az előbb a parlamentben. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Statisztika! - Dr. Horváth Zsolt: Mondja meg, mi a probléma! - Dr. Surján László: Idézni tessék talán!)

Tisztelt Képviselőtársak! Szeretnék rátérni a társadalombiztosítás 1999. évi költségvetésére. Azzal szeretném kezdeni, tavaly elhangzott az az ígéret, hogy megváltoztatja a kormányzat a tervezést, s a korábbi bázisszemléletről át fog térni egy egészen más tervezési metódusra. Nos, ahogy látjuk, ez nem következett be. Éppen ezért mindenképpen foglalkoznunk kellene az 1999-es évi folyamatokkal. Azért mondom, hogy kellene, mert nagyon nehéz ezzel úgy foglalkoznunk, amilyen módon bennünket háttéranyagokkal, az 1999. évi folyamatok elemzésével ellátott a kormányzat.

Az országgyűlési képviselők számára valójában nagyon nehezen elemezhető a '99-es esztendő. Az elemzésben én is arra tudok támaszkodni, amire már Vojnik képviselőtársam utalt: az egészségügyi bizottság megkapta a két alap I-VIII. havi jelentését, illetve a Pénzügyminisztérium I-IX. havi gyorsjelentésére tudok támaszkodni. Sajnos ezek az anyagok nem teszik lehetővé számomra az alapos elemzést, azt azonban meg lehet állapítani, hogy a nyugdíjalapnál az I-VIII. havi hiány 55 milliárd forint.

Két alapvető okra vezethető vissza az, hogy ilyen nagymértékű a hiány: a költségvetés nem utalta át időben azt a forrást, amit a Nyugdíjbiztosítási Alapnak át kellett volna utalnia, illetve a vagyonértékesítésből származó bevétel a 26 milliárd helyett csak 6,7 milliárd forint. Ha elvégezzük azokat a bűvészkedéseket, amelyeket a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelője elvégzett, akkor a korrigált egyenleg mínusz 12 milliárd forint, az év végére ez 2 milliárd forintra valószínűsíthető. Mindezekből megállapítható, hogy a '99. évi várható adatok optimisták, éppen ezért a 2000. évi tervezés is meglehetősen megalapozatlan.

Nem mi mondjuk, hanem a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelője írta le a számunkra világosan, hogy rendkívül nagy a bizonytalanság az APEH hatáskörébe átkerült kintlévőségek behajtásából eredő bevételek elszámolásánál. A járulékbevételek elszámolása nem történt meg mind a mai napig, a tényleges elszámolás hiányzik. Sajnálatos, hogy a nyugdíjalap - de lehet majd mondani az Egészségbiztosítási Alap kezelőjét is - nem lát bele a bevételszerző tevékenységbe.

Egy évvel ezelőtt a vitában világosan elmondtuk, és felhívtuk a figyelmet arra: nem lehet úgy alapot kezelni, hogy a bevételekre nincs rátekintése, rálátása a kezelőnek. Az Egészségbiztosítási Alap '99. évi pozíciójának megítélése még nehezebb a számunkra, hiszen várható adatokat sem közöl a beszámoló. Éppen ezért egyszerűen nem lehet megítélni az alap ez évi pozícióját! Fel kell tenni a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy nyolc hónapon keresztül az alap kezelője nem jut érdemi információhoz a bevételeket illetően.

De ha a kiadásokat megnézzük, ott is látható, hogy mind a táppénzkiadásnál, mind a terhességi-gyermekágyi segélynél rendkívül nagy bizonytalanság tapasztalható a kiadások elszámolásánál. Azt sem lehet igazából megítélni, hogy a működőképesség mennyire biztosítható ebben az esztendőben.

A gyógyszerfronton az I-IX. havi adatok, tisztelt képviselőtársak, mutatják azt, hogy a zárszámadásba beépített költségvetési törvénymódosítási előirányzatból sem tud kijönni az előirányzat ilyen zárt kassza mellett. Az idő előrehaladta miatt ezt nem bizonyítom, de kérem, nézzék meg, hogy milyen kiadások terhelik a gyógyszerkasszát, és milyen kiadásokat irányzott elő a kormányzat erre az évre!

A társadalombiztosítási költségvetési javaslat törvénysértő és átláthatatlan. Ezt nemcsak mi mondjuk, hanem az Állami Számvevőszék is megállapítja. S nagyon érdekes, tisztelt képviselőtársak, összevetni a hároméves prognózissal, amit szintén a kormány nyújtott be a számunkra. A kormány a hároméves prognózisában azzal számol - tartósan -, hogy bevételekből nem tudja finanszírozni az egészségügyi nyugdíjkiadásokat, növekvő hiánnyal számol. Ha megnézik, 2000-re 41 milliárdos hiánnyal számol, 2002-re pedig 49 milliárdos hiánnyal. Hogy miképpen támasztja alá a három évre kialakított számokat? Ha a tisztelt képviselőtársaim a tb-költségvetés bármelyik vastag kötetét előveszik, egy szót nem tudnak erről olvasni! Nem azért, mert nem tudnak olvasni, hanem mert nincs benne a kötetekben. A társadalombiztosításra vonatkozóan rövid, háromsoros elgondolása van a kormánynak a kötetbe foglalva, és sajnálatos módon ez is meglehetősen cinikusra sikerült. Azt állítja ugyanis, hogy jelentős mértékű reálnövekedést biztosító nyugdíjemelés valósult meg 1999-ben. Egyszerűen komikus ez az állítás a kormány szájából!

És nincs több mondanivalója arról, hogy mit akar tenni a biztosítási rendszerrel, hogyan akarja formálni az ellátórendszert! S éppen ezért mértékadónak tekintem a fideszes Domokos László keddi megszólalását, amikor is azt mondta, hogy az egészségügy átalakításának kimunkálása még nem kezdődött el. Ugyanakkor olvashatjuk a napi sajtóban is, hogy milyen nagy ívű reformelgondolások fogalmazódtak meg a kormány konyhájában - ami csak azért érdekes, mert abszolút nincs semmiféle viszonyban azzal a költségvetési tervezettel, illetve hároméves prognózissal, amit benyújtottak hozzánk, a Háznak.

Csak egy példát szeretnék elmondani arra, hogy mennyire megalapozatlan ez a költségvetés. Horváth Zsolt képviselőtársam a bizottsági ülésen is már többször szóvá tette a központi gyakornoki rendszer kezelését a kormányzat részéről. Nos, azt mondja az indokolás az egyik vaskos kötetben: a támogatás növekménye lehetővé teszi, hogy folytatódjon az 1999. évben elindított központi gyakornoki rendszer az egészségügyi felsőfokú szakképzés kiegészítéseképpen, amelyre a költségvetés tervezete 3,4 milliárd forintos előirányzatot javasol. Ezt állította Horváth Zsolt is.

S mit mond az Állami Számvevőszék? Azt mondja, hogy: az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben részt vevők számára szervezett központi gyakornoki rendszerről szóló 125/99-es kormányrendelet a 2000. évre, az előző évet 2,5 milliárddal meghaladóan, 3,4 milliárd forint kiadást indukál, amelyre a tárca a saját forrásait kénytelen igénybe venni. Tehát Horváth Zsolt állításával szemben nincs 3,4 milliárd forintot tartalmazó jogcím a tárca költségvetésében. Miről beszélünk, milyen reformról beszélünk, milyen reformtámogatásról beszél Horváth Zsolt képviselőtársam?

 

(11.30)

És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy a 3,4 milliárd forint személyi kiadás dologi és egyéb következménye sehol nincs megtervezve a tb-költségvetésben! Most, amikor a költségvetésről kell dönteni, számos nagy jelentőségű, sajtóban beharangozott elgondolásról, nagyvonalú koncepcióról nincs tudomásunk. Tételesen nem megyek bele, csak felsorolom, hogy mit kellett volna legalább tisztázni a kormányzatnak a költségvetés benyújtásáig.

Mi lesz az új gyógyszerár-támogatási rendszer? Semmit nem olvashatunk róla. Mit jelent a praxisjog-értékesítés, a háziorvosi privatizáció? Hogy alakul a járulékbehajtás? Megbirkózik-e a feladattal az APEH 2000-ben? Mert 1999-ben nem tudott megbirkózni. Milyen lesz éppen ezért a várható bevétel? Hogyan alakul a vagyonértékesítés? Nem számolt be erről a kormányzat, csak azt mondta, hogy még rosszul állunk, de hogy hogy fogunk, azt nem mondta.

Mi van a rokkantrendszer átalakításával? Mikorra készül el a koncepció, mikorra készülnek el a törvényjavaslatok, mikor fog hatni az irányított betegellátás, és milyen eredménnyel járt? Milyen megtakarítást hoz a rendszerbe? A '99-ben elvont 13 milliárd forintra számíthat-e az ágazat? Vagy úgy gondolják, hogy ezt már vissza sem kell adni? Milyen következménye lesz a téves, szakszerűtlen '99-es finanszírozási gyakorlatnak? Az amortizációról többen szóltak, de mindenki csak a kérdéseket tudja ezzel kapcsolatban feltenni. És milyen járulékpolitikát folytat középtávon a kormányzat? Hiszen az látszik, hogy az ez évi járulékcsökkentés megállt, a terhek növekednek.

Mindezekre, tisztelt képviselőtársaim, nem tudjuk a választ. Ez azért is külön sajnálatos, mert a társadalombiztosítási alapokat a kormány irányítja és felügyeli. Semmiféle egyéb felügyeleti lehetősége az Országgyűlésnek nincs. Éppen ezért sajnálatos, hogy mindazokra a kérdésekre... - és persze még lehetne sorolni, képviselőtársaim fogják is sorolni azokat a nyitott kérdéseket, amelyeket a kormány elfelejtett, vagy nem is azt mondom, hogy elfelejtett, egyszerűen nem képes tisztázni.

Éppen ezért nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ez a költségvetés megalapozatlan, kiszámíthatatlan, és egy dologra érett: átdolgozásra, tisztelt képviselőtársak. Javaslom, hogy vonja vissza a kormányzat, államtitkár úr, és egy tisztességes, normális tb-költségvetést nyújtson be rövid időn belül, amiről érdemben lehet vitázni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Varga Mihály: Ne komolytalankodjunk! - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek most. Elsőként megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Elnök Úr! Nagyon sok eleme volt Keller úr hozzászólásának, amit hallottam. Szeretnék egy adatsorára reagálni, amit a nyugdíjakról mondott.

Ha a '89. évet vesszük 100 százaléknak, akkor a mélypont '96-ban volt: 63 százalékra csökkent a nyugdíjak reálértéke. '99-ben 72,4-re emelkedett a '97-es 64 százalékról. Ez kétségtelenül reálnövekményben 4-4,5 százalék, de ez növekmény.

A másik, amit a központi gyakornokokról mondott; úgy emlékszem, hogy dolgozott a tárcánál, ezért a sorokat illik ismerni. 6,9 milliárd forint van a szakirányú továbbképzés során - ebben van ez a sor. És talán még két sor van, ami az oktatást, szakirányú képzést adja: ez egyrészt eszközfejlesztés, másrészt a gyógyítási tevékenység segítése. Egy pici tájékozatlanság mondatta mindezeket ki önnel. A praxisjog kérdésével most nem foglalkoznék, mert ez egy kialakult jog, ami ingyenesen kerül át. Remélem, hogy a parlament elfogadja a törvényt.

A gyógyszerár-támogatási rendszer kimunkálása befejeződött. Kétségtelen, hogy egy kötöttebb forma az a 135 milliárd, ami szerepel, de a négyszáz 20 százalékkal olcsóbb szer generikumként rendszerbe kerülése, azt gondolom, lehetővé teszi a teljesítését. Nem ideális a soron lévő pénz, de a mostani tendenciákat figyelembe véve, azt gondolom, teljesíthető lesz. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Egyelőre további öt kétperces hozzászólás az, amit a monitoron látok. Elsőként megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A magam részéről szeretném az előbb szónokló szocialista képviselőtársamnak megköszönni azt, ahogy a beszédemmel foglalkozott. Ez, azt gondolom, minden rádióhallgató, tévénéző számára meglehetősen világos eligazítást jelentett arról, hogy hogyan lehet komolyan venni mindazt, amit egyébként Keller úr a költségvetésről mondott. Ez olyannyira volt igaz, mint a rólam mondottak.

Egyebekben pedig érdemes talán arról szólni néhány szót, hogy teljesíthető-e ez a költségvetés vagy összeomlik-e. Azt gondolom, fölmerül, hogy hiteles-e, mondjuk, azok szájából, akik nem hajtottak végre egy olyan nyugdíjemelést, amit senki nem akart végrehajtani, hiszen nem tervezték be... - bemutattam annak idején (Keller László: Nem azt mondtam.) a költségvetési törvénytervezetből a ténylegesen szükséges értékeket. Nos, az a szakmai színvonal, ami ekkor működött, úgy nézett ki, hogy két évben is módosították a tb költségvetését menet közben, és ezt a módosított költségvetést egyik évben 5, a másik évben 15 milliárddal még túllépték az egészségügyi vonalon. Azt gondolom, hogy ez a szakszerűség jellemezte a hozzászólásokat most is. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Keller László Képviselőtársam! Úgy tűnik, a tények nem zavarják önt különösen. Ön a felszólalása elején folyamatosan valótlanságokat állított.

Ha a statisztikákat megnézzük, 1994 és 1998 között, az önök kormányzása alatt 17 százalékot vesztett a nyugdíjak reálértéke. (Bauer Tamás: A '90-94-et miért nem mondod?) Még egyszer mondom: 17 százalékot.

1999-ben ezzel szemben a következő történt: 14,3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak. Ezzel szemben az infláció 10 és 11 százalék között fog valahol alakulni az év végéig. (Dr. Surján László: Legrosszabb esetben!) 10 és 11 százalék között, de még az is lehet, hogy 10 százalék alatt lesz az infláció mértéke. Ezt azt jelenti, hogy a nyugdíjak reálértéke ebben az évben körülbelül 4 százalékkal növekszik. 4 százalékkal!

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha minden évben a nyugdíjakat ugyanolyan mértékben tudnánk növelni, mint 1999-ben, akkor ez a négy év pontosan elegendő lenne arra, hogy amit önök elvettek, azt mi négy év alatt visszaadjuk a nyugdíjasoknak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak megadom a szót kétperces hozzászólásra Horváth Zsolt képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bevallom, későbbre számítottam egy kicsit, mert azt hittem, a túloldalról is lesz reagálás. (Varga Mihály: Nincs mondanivaló.)

Képviselő Úr! Amit ön az előbbiekben a felszólalásában elmondott, annak egy részét már tényszerűen cáfolták. Csak azt szeretném önnek megerősíteni, amit bizottsági ülésen is többször elmondtam. A tárgyról legyen kedves beszélni! Olyan kérdéseket vet föl, amiket soha nem szoktak egy költségvetés tárgyalásánál számon kérni senkitől. De ha már fölveti, akkor legalább tárgyszerűen tegye meg, és legalább az a szakmai háttér- és ismeretanyag álljon a rendelkezésére, amivel egyáltalán becsülettel kérdezni vagy bírálni lehet.

Amíg azon vitatkozunk, hogy egyes sorok szerepelnek-e a költségvetésben, és ezt külön kell megvitatnunk, addig nincs értelme ennek a vitának a Házban. Kérem, hogy tegye meg ezt a következőkben!

Köszönöm, (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Koltai Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd mondjam el, hogy azt, amit ellenzéki képviselőtársam az imént elmondott a pulpitusról, hazug propagandának tartom. És hadd mondjam még egyszer azt, hogy hazug propagandának! A "minél rosszabb, annál jobb" elve mentén folytatja ezt a vitát, hogy azok is magasabbnak érezzék a gyógyszerárakat, akik ténylegesen kevesebbet költenek rá.

Hadd mondjam el azt is, hogy igenis tudomásul kell venni ebben a parlamentben azt, hogy a polgári koalíció kormánya megpróbál visszaadni mindent, megpróbálja visszaadni mindazt, amit az előző kormánykoalíció elvett ettől a nemzettől.

 

(11.40)

 

Tudomásul kell venni azt, hogy Magyarországon a Bokros-csomag áldásos hatása miatt emberek milliói kerültek a létminimum alá vagy éppen fölé. Ne tessék nevetni, ez így van! Meg kell nézni a tényadatokat, és meg kell nézni a statisztikákat. És az, hogy Magyarországon ma a szegénységet úgy nevezik, hogy Bokros-arcú, az előző koalíció hibája. Tessék ezt végre egyszer tudomásul venni! (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, Magyar Igazság és Élet Pártja.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a vagyon kérdéséhez szeretnék hozzászólni, ami itt felvetődött.

Ha a vagyonértékesítésnek, amelyet tervbe vettek - és ez valószínűleg a 2000. évre húzódik most már át -, az összegét áttekintjük, láthatjuk, hogy ez 71,1 milliárd forintos előirányzatként jelenik meg. A nagy kérdés természetesen az, hogy ennek mennyi valójában a piaci értéke. A könyv szerinti értéke mintegy 30 milliárdot forintot tesz ki. És ha ezt a vagyonértékesítést összekapcsolom a Postabank-viszontgaranciához kapcsolódó kötelezettségekhez, amit a 2000. év után is fizetni kell, akkor itt felmerül egy olyan kérdés, hogy a járulékokból lesz majd ez a kifizetés, vagy mi a forrása a Postabank garanciakötelezettségének a kifizetéséhez.

Tehát ez azt jelenti, hogy ha ez az egész vagyonáttekintés és vagyonértékelés piaci értéken sem történik meg, akkor itt bizony nagyon súlyos veszteségekkel kell szembenézni. Márpedig abban az esetben, ha ez a veszteség továbbmegy 2001-re és 2002-re, akkor bizony a Postabankkal kapcsolatos elkötelezettségnek csak a járulékból lehet eleget tenni, vagy más forrást fognak teremteni.

Tehát a javaslatunk az, hogy az egész vagyonértékesítés, vagyongazdálkodás kérdését, beleértve a Postabankkal kapcsolatos kötelezettségeket, amelyek korábban keletkeztek, természetesen újra felül kell vizsgálni, és ennek egy új programját kell kidolgozni, mert különben a társadalombiztosítás költségvetése nagyon súlyosan sérül.

Még egy kérdést szeretnék megemlíteni: az amortizációt. Nagyon sokat vitatott téma, felvetik, hogy az amortizációt félretolták a költségvetésből. Több szerződés van a kezemben, amelyeket 1997-ben kötöttek, és amely szerződések a funkcionális privatizációnak egy megjelenési formája. Ezekben az üzemeltetési szerződésekben többek között az szerepel, hogy egy kft.-nek adják át az üzemeltetést, és ezért amortizációs díjat is felszámolnak. De ezt a további hozzászólásomban majd kifejtem.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Ügyrendi kérdésben jelentkezett Bauer Tamás, vagy pedig kétperces hozzászólásra? (Bauer Tamás: Ügyrendi!) Ügyrendi kérdésben. Akkor megadom a szót, és utána folytatjuk a kétperces hozzászólások sorát.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént Koltai Ildikó képviselőtársunk a "hazug" kifejezést használta Keller képviselő úr felszólalásával kapcsolatban, amit én nem tartok feltétlenül problémának egy parlamentben, viszont az ügyrendi bizottság 27/1998-2002. állásfoglalásában elmarasztalta Wekler Ferencet, az Országgyűlés alelnökét azért, mert Vancsik Zoltán egy felszólalásakor elmulasztotta figyelmeztetni Vancsik képviselő urat azért, hogy hasonló kifejezést használt, és szeretném az elnök urat megóvni attól, hogy hasonló kellemetlenségben legyen része.

Köszönöm szépen. (Derültség. - Varga Mihály: Itt tettenérés volt!)

ELNÖK: Képviselő úr! Meg tudom én védeni magamat! (Derültség.) Egyébként jólesik, hogy ilyen aggódva tekint a pulpituson ülőre, de én azt gondolom, hogy - annak ellenére, hogy ez melengeti egyébként a szívemet - mégiscsak térjünk vissza inkább a vita érdemi részéhez, és nézzük, hogy a kétperces hozzászólások kapcsán a viszontválaszokban - hiszen most ezek következnek, csupa MSZP-s képviselő neve jelent meg a monitoron - mi hangzik el.

Megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy a kormánypárti oldalon ilyen nagy érdeklődést váltott ki számos kritikánk a társadalombiztosítás költségvetésével kapcsolatban; ez eddig nem volt tapasztalható, ettől lesz érdemi a vita.

Gógl miniszter úrnak szeretném arra felhívni a figyelmét, hogy nagyon jó lenne, ha olyasmikről vitatkoznánk itt a parlamentben, amelyek írásos dokumentumaival, előterjesztésével rendelkezünk. Sajnos, a privatizációval kapcsolatos kérdések, a praxisjog kérdése nem szerepel a Ház előtt, nem ismerjük a törvényjavaslatot, a pénzügyi konzekvenciáit se ismerjük, hiszen ezt az állami, illetőleg a benyújtott társadalombiztosítási költségvetés egyelőre nem részletezi. A gyógyszer-támogatási előirányzatról ön azt mondta, hogy ez feszített. Sajnos, azt kell mondanom, hogy betarthatatlan, és csak annyit hadd tegyek hozzá, hogy illene legalább a törvényben rendelkezni a betarthatóságra szánt intézkedésekről, túlzottnak tartjuk itt a felhatalmazó intézkedéseket.

Ami pedig a Bokros-csomag emlegetését illeti, tisztelt képviselőtársaim, be kellene már fejezni a pellengérre állítását ennek a stabilizációs csomagnak. Én azt gondolom, hogy ennek köszönhetjük azt, hogy a gazdaság növekedési pályára állt, ennek köszönhetjük azt, hogy ma lehet arról vitatkozni, hogy mit osszunk el és kiknek. Ami pedig a gyógyszerárak idei dinamikáját illeti, tisztelt képviselőtársaim, hadd mondjam el, hogy a Központi Statisztikai Hivatal önökhöz is eljutott jelentése azt mondja, hogy júliusban és augusztusban a gyógyszer-, gyógyáru-kategóriában - a két hónapban az áthúzódó hatásokat is figyelembe véve - több mint 20 százalékos volt a növekedés.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Vojnik Mária képviselő asszony, Magyar Szocialista Párt.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Surján képviselőtársunk emlékeztetett bennünket arra, hogy az előző kormány hibás tervezése miatt pótköltségvetés benyújtására kényszerült. Igen, ez igaz; de, azt gondolom, megtette.

1998-ban azonban, amikor jól láthatóan a költségvetési előirányzatok a gyógyszerkassza túllépése miatt nem voltak tarthatók, az új kormány ezt már nem tette meg, 1999 végén pedig egy költségvetési zárszámadásban rejtette el a pótköltségvetés tervezetét. Azt gondolom, hogy attól, hogy valami nem látszik a felszínen, de mégiscsak rá kellett kényszerülni, megtörtént.

Ami pedig Horváth Zsolt képviselőtársam hozzászólását illeti; a képviselőtársam azt mondja, a társadalombiztosítás költségvetéséről beszéljünk. Szeretném, ha visszaolvasná a saját felszólalását, amelynek alig volt köze a társadalombiztosítás konkrét költségvetéséhez, ezzel szemben az egészségügyi ellátások olyan komplex rendszerét és reformjának olyan intézményi feltételeit sorolta fel, melyeknek tervezési stádiumáról kormányképviselők tájékoztatnak heti váltásban bennünket, és amelynek legújabb változatát a tisztelt képviselőtársaim is olvashatják a Népszava mai címoldalán.

Ami Koltai képviselő asszony hozzászólását illeti; képviselő asszony, azt szeretném mondani, a szegénység súlyos és komoly dolog, nem engedi meg, hogy ilyen felszínesen lehessen róla beszélni (Koltai Ildikó: Ez sajnos így van!). Ezért arra kérem önt, gondolja meg, hogy hogyan is volt a szegénység kialakulása, a klasszikus szegénység visszatérése, a munkaerő elvesztése, a tömeges munkanélküliség kialakulása az országban a rendszerváltást követően, és hogyan viszonyul az önök kormánya a szegénység kezeléséhez, amikor nem a szegényeken való segítés, hanem az őket sorsukért való felelőssé tevés van napirenden.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Keller László képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én nem igénylem azt, hogy az elnök úr megrója Koltai képviselő asszonyt, mert olyat állított, aminek semmiféle alapja nincs. Én ugyanis semmiféle propagandatevékenységről nem számoltam be. Jó lett volna, ha megmondja, hogy mit tekintett ő propagandának. Én tényszerűen soroltam fel azokat a kérdéseket, amelyeket illett volna tisztázni akkor, amikor a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot benyújtja a kormány.

Tisztelt Képviselőtársak! Egy költségvetést a megfelelő törvényekkel meg kell alapozni. Ez nem történt meg, ezekre hívtam fel a kormányzat figyelmét. Én megértem azt, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy keserű a szembesülés a valósággal. Ettől még nem kell indulatosnak lenni önöknek.

(11.50)

Az sajnálatos, hogy nemhogy megoldásokat találtak volna a valóban nagyon nehéz egészségbiztosítási kérdésekre - sajnálatosan, tisztelt képviselőtársak, ezt nem találták meg -, de olyan kiszámíthatatlan, bizonytalan költségvetést nyújtottak be, amely az ágazat működőképességét veszélyezteti. Közben azt próbálják elhitetni a hozzászólásokkal, hogy önök megtalálták a megoldást. Csak éppen ezt jól titkolják!

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: A kétperces hozzászólások végére értünk. Megadom a szót Danka Lajos képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Bauer Tamás, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.

DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! A Független Kisgazdapárt a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000. évi költségvetéséről szóló T/1659. számú törvényjavaslattal kapcsolatban a következő álláspontot foglalja el, kiegészítendő Hegedűs képviselőtársam vezérszónoki beszédét.

A társadalombiztosítás jelenleg egy pazarló, a vállalkozók és a lakosság befizetéseit elherdáló rendszer, amely mindenféle változtatással, a pazarlások megszüntetésével szembeszáll. A magas járulékbefizetések ellenére a rendszer állandóan hiánytermelő a nemzetgazdaságon belül. A fentiekben elmondottak ellenére senki sem elégedett az egészségügyi és nyugdíjrendszer működésével. Nem elégedettek az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők, magyarul a betegek, hiszen reálértékben csökkent az elmúlt évek során például a gyógyszertámogatások mértéke, az egészségügyi megelőző tevékenységre fordított összeg.

Nem kívánom különösebben kiemelni az érintett szakterületeket, de jelzés értékű például a fogászati ellátás finanszírozásának leépítése, amely az egészségügyi ellátások hangsúlyának áthelyeződését jelenti a megelőzésről a betegellátásra. A magyar társadalom amúgy is az egyik legbetegebb európai és világviszonylatban is. Ebből automatikusan következne, hogy a hangsúly a megelőzésre és az egészséges életmód propagálására kellene hogy helyeződjön, ez a mai napig nem történt meg. Minden maradt a régiben, és a rendszer pazarlásának csökkentése helyett - az Állami Számvevőszék szavaival élve - az egyes ellátások mérséklése a megoldás. Véleményünk szerint az osztogatást és a járulékok felélését kell megszüntetni.

A fentieken túl nem elégedettek az egészségügyi dolgozók sem, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy milyen alacsony az itt dolgozók jövedelme. Azok az emberek, akik azért dolgoznak, hogy az egész ország megrokkanását csökkentsék a munkavállalók egészségét tekintetbe véve, éhbérért kell hogy dolgozzanak. A nyugati megyék esetében ez azt jelenti, hogy az egészségügy már szinte működésképtelenné válik, hiszen az alacsony bérek miatt a szakképzett ápolónők és egészségügyi dolgozók vagy kimennek dolgozni például Ausztriába a szakmájukba, vagy elhelyezkednek egy bűvöskocka-összeszerelő üzembe betanított munkásként. Ha ez a tendencia folytatódik, például Vas megyében, kötéllel sem lehet fogni olyat, aki az egészségügyben akar dolgozni, és pár megszállott kivételével nem lesz, aki a betegekkel foglalkozna. Aki megbetegszik, annak viszont ez felér majd egy katasztrófával, most is felér, hiszen nemcsak a munkahelyét veszélyezteti, hanem a családot anyagilag is tönkreteszi, hiszen az orvoson kívül az ápoló személyzetet is saját zsebből kell megfizetni. Ez teljes egészében a feketegazdaság felé tolja el az embereket.

A nyugdíjrendszert figyelembe véve sem mondható jobbnak a helyzet, hiszen addig, amíg egy nyugat-európai vagy japán nyugdíjas azzal kínlódik, hogy eldöntse, a világ mely táját kívánja meglátogatni, ahol még nem járt, nálunk minden idősebb honpolgárunknak, aki 40-50 vagy akár több évet is ledolgozott, megélhetési gondjai vannak. Nemcsak luxusra, kirándulásra, kikapcsolódásra nem tud költeni, hanem unokáira sem, sőt saját életszínvonalát sem tudja megtartani, és csak azért nem hal éhen, mert pluszmunkát vállal a megélhetése érdekében akár az iparban, akár mint mezőgazdasági őstermelő.

Figyelembe véve ezeknek az embereknek a fizikai teljesítőképességét és egészségügyi állapotát, ez részükről sokkal nagyobb áldozat, mint amit a magyar társadalom elvárhat tőlük. Ráadásul a fiatal generációnak sem érdeke, hogy ezeket az embereket kényszerítse munkára, hiszen teljesítőképességük már nem olyan, mint 40 éves korukban. Amíg a fiatalok pályájukat munkanélküliként kezdik, mivel nincs lehetőség az elhelyezkedésükre, addig értelmetlen véleményünk szerint az idősebb korosztályt rákényszeríteni az életük végéig tartó rabszolgamunkára. A Független Kisgazdapárt ezért a mai napig nem mondott le a nyugdíjkorhatár régi szintre történő visszaállításának tervéről. (Dr. Gidai Erzsébet tapsol.) Amikor a magyar átlagéletkor 10-20 évvel marad el a nyugat-európaitól, és ennek ellenére a nálunk jobb körülmények között lévő országok a nyugdíjkorhatár csökkentésének lehetőségén törik a fejüket, szerintünk ez elkerülhetetlen.

Annál is inkább, mert aki fiatal korában nem tanul meg dolgozni, és nem veszi fel az ehhez tartozó életritmust, egész életében a társadalom nyakán élősködik majd. Ezért kell a fiatalokat feltétlenül munkához juttatni, és szüleinket, akik végigkínlódták a második világháborút, az utána következő nélkülözéseket, a negyvenéves kommunista uralmat, majd a rendszerváltást és a privatizációnak nevezett szabad rablást, majd amikor már azt hitték, hogy az ország elindult a jó irányba, kénytelenek voltak végigszenvedni egy Bokros-csomagnak nevezett nemzetnyomorító gazdasági programot, amely közvetlen következménye volt a liberális gazdasági elképzeléseknek, igazán megérdemelnek annyit, hogy nyugodtan, megfelelő anyagi körülmények között élvezzék a nyugdíj biztonságát és előnyeit.

A mi véleményünk szerint, ha az elmúlt tíz évben a kormányzat feleannyit fordított volna a tb finanszírozására, mint a bankok konszolidációjára, és megszüntette volna a pazarlásokat, akkor most nem kellene nekünk törni az agyunkat azon, hogy miként oldjuk fel az említett ellentmondásokat. Ideje lenne a társadalombiztosítást úgy átalakítani, hogy a lakosság jól érezze magát az országban, és az ő szempontjaikat is figyelembe kellene már venni.

Nem elégedett a rendszerrel a vállalkozók többsége sem, hiszen a magas befizetések ellentételezését nem érzékelik. Főleg a kis- és középvállalkozásokat sújtják érzékenyen a jelenlegi szabályzók, például a 3900 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás.

Áttérve az előttünk fekvő javaslatra, a bevételi oldalon a járulékok mértéke nem változik, ami a rendszert kiszámíthatóvá teszi ugyan, ám ebből kifolyólag nem csökkennek az élőmunka terhei. Kiadási oldalon a nyugdíjak reálértéken emelkednek ugyan, de messze nem az elvárható mértékben. A gyógyszertámogatás, ami amúgy is alacsony, az előirányzat szerint az idei évi teljesítésnél, kisebb összeget tartalmaz. A magas működési kiadások megnövelése megfontolandó. Erőteljesen javítani kell a tb kintlevőségeinek behajtását, hiszen a hiány egyik oka éppen ez. Mindnyájan tudjuk, hogy a járulékok magas szintjét az okozza, hogy a tisztességes vállalkozásokkal és vállalkozókkal fizetettjük meg, míg a lógósok tartozásainak nagy részét szinte minden évben elengedjük. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy a fizetési morál olyan, amilyen.

Az adminisztrációs terhek folyamatosan nőnek, hiszen például amióta az adóhivatal vette át a járulékok beszedését, a vállalkozó két külön számlára fizeti be a tételes és a százalékos hozzájárulást, amit eddig egyben fizetett. Itt kell megemlítenem, hogy például a magánnyugdíjpénztárba belépett dolgozó után öt-hat nyomtatványt kell kitölteni, ami a befizetéssel egyáltalán nincs arányban.

A járulékbeszedés átalakításakor arra számítottunk, hogy a vállalkozók adminisztrációs terhei csökkennek, a járulékbeszedés hatékonysága javul, azonban az eddigi tapasztalatok ezt nem támasztják alá. Érdekes észrevételeket tesz az ÁSZ-jelentés a fenti törvényjavaslattal kapcsolatban, ők is megállapítják, hogy a bevételek és kiadások vizsgálata megalapozatlanságot és bizonytalanságot is feltár. Magyarra fordítva: nem lehet tudni a bevétel összegét, és a jelentés szavaival élve, nem zárható ki a magasabb összegű hiány kialakulása. Hab a tortán, hogy a javaslat nem tartalmazza az alapok kiadási többletének fedezetét, illetve a hiány finanszírozásának módját.

 

(12.00)

Összegezve az elmondottakat: engem a társadalombiztosítás jelenlegi rendszere a merkantilista gazdaságpolitika előtti francia állapotokra emlékeztet, ahol a beszedett adó elolvadt, mire a kincstárba ért volna. A mi véleményünk az, hogy felül kellene vizsgálni a rendszer működését és megszüntetni a pazarlást és az osztogatást. Ez teszi lehetővé, hogy az idősebb generáció méltósággal és ne szégyenben élje meg utolsó éveit, és azok az emberek, akik rászorulnak az egészségügyi ellátásra, megfelelő körülmények között és minél gyorsabban tudjanak túlesni ezen az állapoton, és lehessenek újra a nemzet számára hasznot hajtó polgárok.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébet képviselő asszonynak, Magyar Igazság és Élet Pártja.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előbb elhangzott, amit mi is képviseltünk, hogy a nyugdíjkorhatár felemelése az elmúlt kormányzatnak véleményünk szerint is egy szégyenteljes lépése volt, és ezt nem lehet úgy elkönyvelni, mint egy pozitív eredményt. A nyugdíjkorhatár csökkentése gyakorlatilag a mostani kormányzat feladata lenne, és mi is erre vonatkozóan majd módosító javaslatot fogunk előterjeszteni.

Ami a nyugdíjasok megélhetését illeti, szeretném elmondani, hogy valójában egy 33 ezer forintos átlagos nyugdíj, amit terveznek az elkövetkező évben, ez az összeg a megélhetési minimum alatt van, tehát egy egyedülálló nyugdíjas számára a 33 ezer forint a 40 ezer forintos megélhetési minimum alatt van. Hangsúlyozni szeretném, hogy az elmúlt időszakban például a 24 ezer forint alatt élő nyugdíjasok tették ki az össznyugdíjasok majdnem 50 százalékát, ez katasztrofális megélhetési viszonyokat eredményezett.

Ha azt nézem, hogy például egy átlagos esetet véve 24-26 ezer forintos nyugdíjból ha valaki 10 ezer forintot - és ez konkrét eset - vagy 13 ezer forintot költ gyógyszerekre, mondjuk, olyan szívgyógyszereket szed, akkor neki semmire nem marad a megélhetését illetően, mert még a rezsiköltségét sem tudja finanszírozni ebből, tehát óhatatlanul a betegség további romlása jelenik meg, amely egy újabb terhet jelent természetesen az egyénnek is és az ellátórendszernek is, tehát egy összekapcsolódó körről van szó. Ezért lett volna szükséges, hogy komoly hatástanulmányok alapján készüljenek el ezek a költségvetési tételek.

A másik, amit szeretnék megemlíteni, hogy természetesen a nyugdíjasok egy része kénytelen munkát vállalni, mert hiszen nem tudja biztosítani megélhetését. De nem tudunk egyetérteni azzal, hogy az adózási rendszert nem változtatták meg annak értelmében, hogy a nyugdíjat és a pluszt, a pótlólagos kereseteket összevontan adóztatják. Ezt nagyon helytelennek tartjuk, mert kiszámítva, ha valakinek 24-26 ezer forintos nyugdíja van, a pótlólagos keresetét hozzáveszem, mondjuk, minimálkereseten (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor ez egyhavi nyugdíjcsökkenést jelent éves viszonylatban az összevont adózás miatt. Ennek a megszüntetését fogjuk kérni.

Köszönöm szépen. Elnézést kérek.

ELNÖK: Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, Szabad Demokraták ; őt követi majd Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum részéről.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy gondolat erejéig szeretnék visszatérni a költségvetési vitában elhangzott pénzügyminiszteri expozé egy mondatára, és majd látni fogják az összefüggést.

A pénzügyminiszter úr - kár, hogy nem tudta már megvárni a vitának ezt a későbbi szakaszát ma - a tegnapelőtti expozéjában azokról az úgynevezett prognózisokról beszélt, amelyeket ellenzéki politikusok és a hozzájuk kapcsolódó vagy csatlakozó gazdasági és pénzügyi kutatók, elemzők, újságírók készítettek a gazdaság és a költségvetés lejáratására.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Azt gondolom, hogy nem jó dolog az, ha a gazdaságpolitikai vitákba beleszűrődik egy effajta hang. Az én ismereteim szerint Magyarországon vannak közgazdászok, vannak elemzők, vannak kutatók, és nincsenek kormánypárti meg ellenzéki számok, kormánypárti meg ellenzéki prognózisok. Óvjuk meg a gazdaságpolitikai gondolkodást az ilyenfajta mellékízektől. Már csak azért is, mert egyáltalán nem egyértelmű az, hogy a fél évvel, egy évvel ezelőtti aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak. Nem egyértelmű ez a '99-es költségvetést illetően sem, hiszen ha a folyó kiadásokat és a folyó bevételeket vetjük egybe, és kikapcsoljuk azokat az egyszeri bevételeket, amelyekkel a költségvetés lyukait idén betömik, akkor bizony nem voltak alaptalanok azok... (Tóth István: Azelőtt nem voltak lyukak?) De azelőtt is voltak, de olyan értelemben nem voltak, mint most. Akkor nem voltak alaptalanok az aggodalmak.

De hadd figyelmeztessek arra is, most már tovább haladva a mai napirendi ponthoz, hogy azok a tavaly megfogalmazott aggodalmak a tb-költségvetés vitájában... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)

ELNÖK: Képviselő Úr! Arra szeretném kérni, nem szívesen szakítottam meg önt, de figyelmesen hallgatva, két vita van az Országgyűlés előtt, az egyik az általános költségvetés vitája, a másik a tb-költségvetés vitája. Ha kérhetem, akkor a tb-költségvetéshez tartozó kérdésekről beszéljen, hiszen az általános költségvetésről még lesz mód és lehetőség itt a Ház előtt beszélni.

Köszönöm szépen. (Dr. Gidai Erzsébet tapsol.)

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Természetesen, éppen ebben a mondatban jutottam vissza a tb-költségvetéshez, és arra utaltam, hogy a '99-es tb-költségvetés vitájában, tisztelt Országgyűlés, az ellenzéki pártok is és független szakértők is éppen a gyógyszerkasszával kapcsolatban figyelmeztettek arra, hogy a gyógyszerkassza-előirányzat tarthatatlan lesz, és ebben is igazuk volt a kritikusoknak. Nem árt tehát minősítgetés előtt odafigyelni az érvekre.

Ami pedig a pénzügyminiszter úr mai expozéját illeti, a mai expozéban volt egy mondat, amely a következőképpen szólt: kijelenthetem, hogy a mai kormány nem fogja megismételni azt a nyugdíj-reálértékcsökkenést, ami '95-96-ban bekövetkezett. Nos, azt hiszem, hogy ez megint egy olyan mondat, akárcsak az előző, ami nem meglepő a Fidesz-kormány egy miniszterétől, de mindenképpen méltatlan Járai Zsigmond közgazdászhoz.

Mert nyilvánvaló, hogy Járai Zsigmond mint közgazdász - de azt is hozzátehetem, Varga Mihály mint közgazdász - pontosan tudja, hogy miért következett be '95-96-ban a nyugdíjak reálértékének a csökkenése. (Tóth István: Tudjuk!) Még Surján László is elmondta az imént, hogy helyesli, helyeselte a vámpótlék bevezetését. Más alkalommal elmondta ő is, elmondta Varga Mihály is, hogy indokoltnak tartotta '95-ben az egyszeri nagy forintleértékelést.

Aki a forintleértékelés, a vámpótlék bevezetésével egyetért, és az elemi közgazdasági összefüggésekkel tisztában van - amit nem mindenkiről feltételezek, de Járai Zsigmondról és Varga Mihályról feltétlenül -, az azt is tudja, hogy ezeknek az intézkedéseknek az volt a kifejezett rendeltetése és célja, hogy egy súlyosan megbomlott egyensúlyi helyzetben visszafogják a belföldi fogyasztást. Igaz, Surján képviselő úr? Azt is tudja, hogy ennek ez volt a rendeltetése, másképp nincs értelme, másképp nem alkalmas az egyensúly helyreállítására.

Tehát meg kell kérdezni Járai Zsigmondtól mindenekelőtt, hogy abban a gazdasági helyzetben, amivel '94-95-ben szembenézett az ország, amit az MSZP-SZDSZ-kormány örökölt, elkerülhető volt-e a leértékelés, elkerülhető volt-e abban a két évben a reálbérek csökkenése. És ha nem volt elkerülhető, akkor elkerülhető volt-e, hogy abban a két évben a nyugdíjak reálértéke is csökkenjen, hiszen abból az elvből, amit Surján miniszter úr minisztersége idején fogadott el széles konszenzussal az Országgyűlés (Dr. Surján László közbeszól.), vagyis hogy a reálbérek együtt mozognak a reálnyugdíjakkal - igaz, Surján képviselő úr? -, következett az, hogy abban a két évben csökkentek a reálnyugdíjak.

Könnyen mondja Járai pénzügyminiszter úr és vele együtt az egész kormánytöbbség, hogy ebben a ciklusban nem kerül sor a reálnyugdíjak csökkentésére. Persze hogy nem, mert amikor önök hivatalba léptek, akkor már stabil növekedési pályán volt a magyar gazdaság, eltérően '94-95-től, sőt, egy kiegyensúlyozott stabil növekedési pályán volt, amikor senkinek eszébe nem jut, hogy a reálbérek csökkenésétől kellene tartani, senkinek eszébe nem jut, hogy a nyugdíjak csökkenésétől kellene tartani. Persze, hogy nem fogják megismételni, mert nincs olyan helyzet, amikor ilyesmi bárkiben felmerülhetne.

A nyugdíjaknál maradva, a 2000. évi költségvetésnek van egy jelentős újdonsága az 1999. évihez, és ezt üdvözölni kell. Nevezetesen az, hogy nem módosítják a társadalombiztosítási nyugdíjakra vonatkozó törvényt, hanem betartják. Ez egy előrelépés, amit el kell ismernünk.

(12.10)

Hozzá kell azonban tennünk, ez úgy történik, hogy egy alacsonyabb bázisról teljesítik azt a nyugdíjemelést, amit a hatályos törvények előírnak. Olyan ez, mint amikor egy társasjátékban azt mondják, hogy visszamegy a kiindulópontra és onnan megy tovább előre - ismerjük ezt a dobókockás játékot -, hiszen a hatályos törvényhez képest az idei költségvetésben kétségkívül 50 milliárddal csökkent a nyugdíjak összege a Fidesz-kormány döntésére. És ez nem egy egyszeri 50 milliárd veszteség a nyugdíjasok számára, hanem 2000-ben is, 2001-ben, 2002-ben is ismétlődő veszteség a nyugdíjasok számára, egészen az életük végéig. (Tóth István: Ez marhaság!) Hogy ebből mennyi volt elkerülhetetlen és mennyit lehetett volna nem csökkenteni, ez egy hosszú közgazdasági vitakérdés. A tavalyi tb-költségvetés vitájában Béki Gabriella részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel.

Azt azonban semmiképpen sem lehet mondani, amit Horváth Zsolt a vezérszónoklatában mondott, aki a nyugdíjakat a "biztonság" szóval hozta összefüggésbe. Mert ami a magánnyugdíjakat illeti, ott biztonságról a Fidesz-kormány idején semmiképp sem beszélhetünk, hiszen tavaly 7-ről 6 százalékra, az idén 8-ról 6 százalékra csökkentették - éppen tegnapi döntésükkel, amikor módosító javaslatainkat a szavazáskor elutasították - a magánnyugdíjpénztárakba befizethető tagdíjat.

Nos, én úgy gondolom, a polgár fontos jellemzője, hogy betartja a szerződéseket. A polgár még a jogelődje által kötött szerződéseket is be szokta tartani. A tegnapi szavazáskor önök kétmillió szerződést módosítottak, kétmillió magánnyugdíj-pénztári tag szerződését módosították, ráadásul úgy, hogy még júniusban is azt ígérték itt az Országgyűlésben, hogy jövőre már 8 százalék lesz. Ez igaz, államtitkár úr: a júniusi előterjesztésükben még 8 százalék szerepelt magánnyugdíj-pénztári tagdíjként, ezt módosították utólag 6 százalékra. Ami pedig azt jelenti - szemben az "egyet fizet, kettőt kap" szokásos kereskedelmi trükkel -, hogy ugyanannyit fizet a biztosított, és kevesebbet kap érte, amikor majd valamikor nyugdíjas lesz.

Annyit mondhatunk tehát nyugdíjügyben a Fidesz vezette jobboldali kormányról, hogy egy elindult, meglévő reformot roncsol ezzel a döntésével.

Áttérnék a tb-költségvetéssel érintett másik témakörre, az egészségügyre. Amikor az előző négy évben egészségügyről volt szó ebben az Országgyűlésben, az akkori ellenzék, a jelenlegi kormánypárt képviselői, élükön Pusztai Erzsébet jelenlegi államtitkár asszonnyal és Selmeczi Gabriella képviselőtársunkkal, rendszeresen olyan benyomást keltettek a hallgatóságban, mintha csak egy kormányváltás és a tb-önkormányzatok megszüntetése kellene ahhoz, hogy megszűnjön a tb-költségvetés hiánya, hogy megszűnjenek a visszásságok, és hogy teljes körű és magas színvonalú egészségügyi ellátást lehessen mindenki igényei szerint biztosítani.

Kormányváltás volt, tb-önkormányzatok nincsenek, és ha ránézünk az egészségbiztosítás költségvetésére és mindarra, amit az egészségügyről tudunk, akkor azt kell látnunk, hogy nincs változás. A kiadások reálértéke nem emelkedik, a statisztikai érzékelhetőség határán belül van, Gógl miniszter úr választási programígéretei elfelejtődtek, a gyógyszerkasszát pedig befagyasztják, és a befagyasztás persze nem tartható.

Az Állami Számvevőszék alelnökének ma reggeli beszédéből idézve: átfogó megújulási reformcsomag, reformkoncepció nincs, ilyen körülmények között pedig a költségvetési szempontból indokolt kiadásbefagyasztások csak az állampolgárok, a betegellátás kárára valósíthatók meg. Így van, mint ahogy így volt ez korábban is. Így volt persze a Surján miniszter úr féle ciklusban is, így volt az előző, MSZP-SZDSZ-kormány által jellemzett ciklusban is, és így van most is. Változás nincs. Mert a mai intézményrendszerben, az egészségügy jelenlegi intézményi struktúrájában csak a "melyik ujjunkból harapjunk le?" logika működik, megoldani a problémákat nem lehet. Olyan kényszerintézkedéseket hoznak a kormányok, mint a kapacitástörvény volt az előző ciklusban, vagy a gyógyszerkassza befagyasztása most.

Van azonban egy kis különbség: a gyógyszerkassza befagyasztása szerintem egy perspektívátlan, rossz irány. A tavalyi tb-költségvetés vitájában már elmondtam, hogy a biztosítási elvvel ellentétes az, hogy egy meghatározott összegben befagyasszák a gyógyszerkasszát.

A kapacitástörvény, valljuk be, egy rossz lépés volt - egy jó irányba. Mert a lényege az volt, hogy az egészségügy struktúráján belül az egészségügy nehéziparától, a kórházaktól az egészségügy könnyűipara, a járóbeteg-ellátás és az alapellátás felé kell szerkezetváltozást elérni, ha ugyanannyi pénzből jobb egészségügyi ellátást akarunk biztosítani.

Márpedig ez a változás - amivel, azt hiszem, mindnyájan egyetértünk, hogy egy ilyen szerkezeti átalakulásra van szükség; gondolom, abban, hogy kórház helyett járóbeteg-ellátás, ebben talán egyetértünk - a jelenlegi intézményi rendszerben csak kényszerintézkedésekkel próbálható meg, és nem fog sikerülni, mint ahogyan az előző ciklusban sem sikerült. Egy ilyen változás csak átfogó egészségügyi reform keretében képzelhető el. Az alapellátás privatizációját - amivel egyetértünk, és a folytatásával is egyetértünk, miniszter úr - követnie kell a járóbeteg-ellátás privatizációjának és szerkezeti átalakításának, no meg a kórházak üzemszerű, korszerű működése lehetővé tételének; olyan megoldásoknak, amelyek az orvosok számára teszik lehetővé és kívánatossá, hogy a kórházakból elmenjenek a jórészt privatizált járóbeteg-szakellátásba és az alapellátásba, és hogy velük együtt és ne az ő ellenükre valósuljon meg ez a szerkezeti átalakulás. Ezekről a reformokról pedig tudomásunk szerint nincs szó.

Tegyük hozzá: nem elég a szolgáltatási oldal reformja, mint azt sokan képzelik, hanem elengedhetetlen az egészségbiztosítási rendszer reformja is. Erről a Fidesz a programjában beszélt, a kormányprogram még beszélt, Selmeczi Gabriella képviselőtársunk közel egy éven keresztül beszélt - a tett azonban elmaradt, és megfelelően előkészítve mindmáig nincsen. Azt gondolom pedig, hogy olyan egészségbiztosítási reform nélkül, amely a nyugdíjreformhoz hasonlóan választhatóvá teszi a polgárok, a biztosítottak számára azt az egészségbiztosítót, amely támaszuk és szövetségesük az egészségügy ellenőrzésében, az egészségügyi költségek ellenőrzésében, avégett, hogy mindazt megkapják az egészségügyi szolgáltatóktól, amihez egészségvédelmükhöz és gyógyulásukhoz szükségük van, de ne költsenek az ő számlájukra olyan kiadásokra, amelyek nélkülözhetők és pazarlást jelentenének, egy ilyen típusú egészségbiztosítási reformra, amely ugyanakkor biztosítja azt, hogy mindenki hozzájusson a szükséges ellátáshoz és ne szakadjon ketté a biztosítottak köre - egy ilyen egészségbiztosítási rendszerre, egy ilyen egészségbiztosításra nagy szükség lenne.

Az már világos, hogy ettől a kormánytól ezt az ország nem fogja megkapni, hiszen egy ilyen egészségügyi biztosítási reformot egy kormánynak a hivatalba lépése másnapján kell elkezdeni ahhoz, hogy ebből a reformból egy ciklusban még egyáltalán lehessen valami. Sajnálatos, hogy ezek a reformok elmaradnak, és sajnálatos, hogy az Európai Bizottság országjelentésében is arról ír - szabadon kell fordítanom, mert csak angol szövegem van -, hogy az egészségbiztosítási reform elmaradásának súlyos pénzügyi következményei lesznek, fenyegetik a közpénzügyi helyzet tartós biztonságát, ugyanakkor a hatékonyságra is káros hatásuk van. Hozzáteszi azt is, hogy az egészségügyi reform elhúzódása sajnálatos, miközben a kormánynak az a döntése, hogy nem növekszenek a nyugdíjreform második pillérébe való befizetések, az új nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát teszik kérdésessé.

Ebből vonja le az EU-jelentés - szó szerinti idézet angolul, csak idő hiányában nem olvasom föl - azt a következtetést, hogy ezek a lemaradások is azok, amelyek megakadályozták azt, hogy a bizottság javítsa a magyar gazdaságpolitika értékelését az idei országjelentésben. Ezért nem kedvezőbb a pozíciónk ma Brüsszelben, ez is szerepet játszik ebben.

 

(12.20)

 

De hadd tegyem hozzá, nem a brüsszeli értékelés a számunkra igazán döntő, amikor sajnálatosnak tartjuk, hogy ebben a ciklusban elmarad az egészségügyi reform és roncsolják a nyugdíjreformot, és ezért nincsenek megalapozott társadalombiztosítási költségvetések, hanem mert Magyarországnak lenne érdeke mindez a reform, ami elmarad. Ezért mondjuk azt, hogy ez a kormány a társadalombiztosítás terén is csak abból él, amit a korábbi kormányok megtettek, ezért mondjuk a társadalombiztosítási költségvetésről is, hogy itt egy gazdaságpolitikai és társadalompolitikai üresjáratnak lehetünk a tanúi.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gógl Árpád miniszter úrnak.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Képviselő Úr! Elnök Úr! Nagyon örültem, hogy Bauer képviselő úr azt mondta, könnyen mondjuk, hogy nem lesz reálnyugdíj-csökkenés. Kétségtelenül ezt mondjuk, és örülök, hogy ön egyetért velünk, mert megnyugtatjuk a nyugdíjasainkat. Senkinek nem jut eszébe - hogy őt idézzem szó szerint -, hogy reálbércsökkenés lesz. Megnyugtatásul közlöm a magyar lakossággal, hogy ezzel egyetértünk, s mivel Bauer úr kiváló szakértő, így mondhatom, hogy mégsem olyan rossz ez a költségvetés.

Az egészségügyi ígéretek és reformok hiányát nekem is címezte. Végtelenül sajnálom, hogy nem követik 1994 óta a Fidesz anyagait és az arra épülő döntéseinket. Az ellátási reformban egy döntésen alapuló hierarchiát építünk fel, szétválasztva a problémák megjelenítését, és befejezett rendszerré szervezzük. Ezt azért fogalmazom így, mert közgazdásszal vitázom.

A finanszírozási reform összetettebb kérdés, és ugyancsak sokkal korábban elindult, mint a hatalomra jutásunk, de az alapkérdés az, hogy a biztonságnak meg kell maradni. A biztonság megmaradása csak úgy lehetséges, ha egy szűk döntési hierarchiát feltételező struktúrát tartunk fenn; a baleset-biztosítási rendszer előkészítése befejeződik, és a kiegészítő biztosítások - amelyekből már több mint húsz kiscsoport működik - fejlesztése megtörténik. A jövő évi költségvetésben tételesen szerepel a közlekedési dolgozók és a MÁV-dolgozók komplex kiegészítő biztosítási rendszere.

Ennyit a reformokról. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ellenzéki Képviselőtársam! Szeretném felhívni a figyelmét, hogy amikor önök a magánnyugdíjpénztárba átlépőket tervezték, akkor 1,3 millió fővel kalkuláltak, ehelyett körülbelül 2 millióan léptek át. 50 százalékos hibával tervezni nem szerencsés, ez semmiképpen nem válik az előző kormány büszkeségére.

Bauer Tamás képviselőtársam közgazdász, tudja, hogy a létszámnövekedésből adódó terheket valakinek mindenképpen viselni kell, ennek komoly költségvetési kihatásai vannak. Mivel Bauer Tamás képviselőtársam közgazdász, ezért tudja azt is, hogy az az 50 milliárd forint, amit emleget, önmagában nem mond semmit. Az a lényeg, hogy az inflációhoz képest mekkora a nyugdíjak növekedése. Adhatunk 20 százalékos növekedést, hogyha 18 százalék az infláció, akkor a nyugdíjasok rosszabbul járnak, mint ebben az esetben. Éppen ezért kezeljük súlyuknak megfelelően a dolgokat, és lássuk azt, hogy a nyugdíjak emelkedése igazából csak az inflációhoz képest jelent valamit.

Önök a múlt évben, az előző költségvetés során vitatták azt, hogy a 11 százalékos inflációs prognózist teljesíteni tudja a kormányzat... (Bauer Tamás: Dehogy vitattuk!) - meg kell nézni a jegyzőkönyveket! Nos, mi ezt teljesítettük. A nyugdíjasokat és a nyugdíjakat a legnagyobb mértékben az infláció fenyegeti, és a kormány hosszú távon akkor teszi a legtöbbet a nyugdíjasokért, ha az inflációt le tudja szorítani, az inflációs várakozásokat csökkenteni tudja. Ebben az ellenzék sajnos nem partnere a kormánynak.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Még további három kétperces hozzászólásra kerül sor. Most pedig átadom az elnöklést Wekler Ferenc alelnök úrnak.

 

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

ELNÖK: Jó napot kívánok, kedves képviselőtársaim! Kétperces hozzászólásra következik Hegedűs Mihály, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Kénytelen vagyok reagálni Bauer Tamás neves közgazdász képviselőtársam három gondolatára, az egyik a magánnyugdíj, a másik a Bokros-csomag, a harmadik pedig az egészségügyi reformok kérdése. Nagy meglepetésemre nagyon sok mindenben egyetértek vele.

Nem akarok családi vitát folytatni, ezért a Bokros-csomaggal kapcsolatban én inkább a gyökerekhez nyúlnék vissza. Abban egyetértünk, hogy a Bokros-csomag kényszerhelyzetben született, de abban már ellentmondás van köztünk, hogy mi idézte elő a kényszerhelyzetet. Szerintem a szocialista rendszer alatt felhalmozódott hatalmas államadósság az egyik gyökér, a másik a rosszul sikerült privatizáció, a harmadik pedig, amiről soha nincs beszéd, az, hogy az előző szocialista-liberális kormány nagyon jelentősen késlekedett a reformok bevezetésével, ami fokozta a kényszerhelyzetet. Azzal egyet tudok érteni, hogy ebben a kényszerhelyzetben a vám- és különböző más intézkedések elkerülhetetlenek voltak. Így elkerülhetetlen volt az életszínvonal-csökkenés; az a családellenes politika azonban, amely anyagi nyereséget nem hozott az előző kormánynak, csak politikai veszteséget, elkerülhető lett volna. Itt különbözik a véleményünk.

Szeretnék még két szót szólni a magánnyugdíjakról. A régi latin közmondás kimondja, hogy a szerződések márpedig be kell hogy tartassanak. Ezt a jogászok mondják - de azt nem mondják, hogy a rossz szerződések is. (Bauer Tamás: De igen, azok is!) De ha az ország érdekét nézzük, akkor én azt mondom, hogy a rossz szerződéseket felül kell vizsgálni, nem lehet betartani.

Mivel lejárt az időm, egy újabb kétperces hozzászólás keretében majd folytatom. Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Surján László úr, a Fidesz képviselője.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Három dolgot szeretnék elmondani. Az egyik az, hogy az általam felsorolt két hibán - az infláció túlbecsülésén és azon, amit elmondtam a beszédemben - túl van egy harmadik hiba is, nevezetesen az országjelentés negatívumainak a túlértékelése. Ahelyett, hogy ez az ország ellenzéki és kormánypárti oldalról egyaránt örülne annak, hogy rendkívül jó minősítést kaptunk, ahelyett a sorok között nagy nehezen megtalálható apró negatív megjegyzések túlragozása folyik. Azt gondolom, hogy ez értelmetlen! Ha a kormányzó erők nem ismernék el, hogy vannak negatívumok a jelentésben, akkor ez ellen is szót emelnék, mert az struccpolitika lenne. Ezek a negatívumok azonban a sorminta erejével bírnak, és ezt túlragozni nem szabad. Ez az egyik, amit mondani szeretnék.

A másik ennek a bizonyos szerződésnek a kérdése. Az előző ellenzék soha nem adta hozzájárulását ahhoz, amit önök nyugdíjreformnak mondanak. Annak számos elemével ugyan egyetértett, de legalább annyi elemével nem, és meg is mondtuk, hogy ezt így nem tartjuk kivitelezhetőnek. Ezért itt szerződésszegésről beszélni egyszerűen nem lehet, hiszen a választók ennek a kritikának a tudatában adtak mandátumot számunkra.

Nem férek bele az időbe, ezért a harmadik mondandómtól elállok, később talán még visszatérek rá. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a képviselő úr felszólalása nyomán a gyógyszerkasszára szeretnék rátérni. Más felszólalók is érintették, azt hiszem, ideje végre ezt a dolgot rendbe raknunk.

A gyógyszerkassza hosszú évek óta azt a tendenciát mutatta, hogy növekedésének az üteme infláció plusz 10 százalék. Ez meglehetősen nagy ütem, olyan nagy, hogy képes egy ország teljes inflációját akár 1 százalékkal is megemelni, és az inflációs várakozásokat ez mindenképpen nagymértékben gerjeszti. Ennek a megállítására tettünk kísérletet.

A gyógyszerkassza megállításának több elvi lehetősége van. Az egyik például az, hogy az orvosok költségtudatos magatartását segítjük, erre a rendszerre felkészültünk, a jövő évben ezt be fogjuk vezetni a háziorvoslás területén.

A másik lehetőség, hogy kemény ártárgyalásokat folytat a kormányzat a gyógyszergyártókkal, és ezen a területen megtakarításokat ér el. Ezt meg is tettük az előző időszakban. Állandóan azzal vádolnak bennünket, hogy a gyógyszerkassza befagyasztása nem hozott eredményt.

 

(12.30)

Kérem szépen, a gyógyszerkasszát valóban túlléptük, de - és ezt most tessenek jól megnézni! - idén várhatóan infláció plusz 5 százalék lesz a gyógyszerkassza növekedési üteme, ami azt jelenti, hogy csökkent a növekedés.

Képesek vagyunk megfékezni ezt a dolgot, és ez egy óriási eredmény. Ezt önök nem hajlandók tudomásul venni. De kérem, értsék meg, olyan ez, mint amikor egy 120-szal robogó gyorsvonatot valaki egyetlen mozdulattal akarna megállítani! Lehetséges - csak akkor többet nem beszélhetünk vonatról.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Hegedűs Mihály, a Független Kisgazdapárt képviselője.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Belémszakadt a mondat, szeretném befejezni (Derültség.) a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban.

Végül, a rossz szerződéseket nem kell betartani, a kiszámíthatatlanul, társadalmi konszenzus nélkül megkötött szerződéseket szintén. A Független Kisgazdapárt úgy gondolja, hogy ezeket újra kell gondolni. Elképzelhetetlen, hogy ez az óriási pénztömeg, ami akár 8-10 éven belül a magyar GDP-nek akár 20 százalékát is kiteheti, s amelyeket külföldi bankok képeznek, forgatnak, mozgatnak, bármikor a spekulatív tőke játékszerévé válhat... (Bauer Tamás: Állampapírokba kell fektetniük! - Varga Mihály: Egy részüket!) Igen, de máris előfordul... (Zaj.) Igen, nem egy kétperces, kedves képviselőtársam, és sajnos nem vagyok egyenértékű vitapartner önnel (Derültség.), de nagyon szívesen tanulnék öntől a parlamenten kívül. De ezek tények, amit mondtam.

Ez tehát egy olyan szerződés volt, aminek kiszámíthatatlan volt a végösszege, és most is kiszámíthatatlan. Kiszámíthatatlan volt az átlépők összege, tehát magyarul - ezt nem közgazdászként is el tudom mondani - megalapozatlan számításokra alapuló szerződés volt, amelyet újra kellene tárgyalni.

S akkor hadd beszéljek olyanról is, amiben teljesen egyetértek önnel, az egészségügyi reformok sürgetésével. Itt végre olyan van, amivel egyetértünk: nem lehet elkapkodni, de lemaradni sem a reformok vonatáról. Az a reform, amely később indul be, hasznavehetetlenné válik, és több kárt tud okozni. Tehát ebben egyetértünk, sürgetni kell, csinálni kell, és nagyon örülnék, ha végre az egészségügyben megtalálnánk a konszenzust az ellenzék és a kormánypártok között, és arra kérem, hogy ezt önök is segítsék. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Surján László úr, a Fidesz képviselője.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bauer képviselőtársam meg is szólított a Bokros-csomag kapcsán, és én újra elismétlem, hogy például a vámpótlékot valóban helyesnek tartottam bevezetni. Tessék megnézni, az akkori ellenzék a táncrendnek megfelelően ezt a két elemet, amit ön is említett, nem igazán támadta! (Bauer Tamás: Abból következik a másik fele is!) Hogy ehhez miért kellett tönkretenni a magyar szociálpolitikai ellátórendszert, ezt a mai napig senki nem tudta megérteni, és ezt a témát nagyon szívesen lezárjuk, mihelyt önök elismerik, hogy ez tévedés volt, és netán meg is követik a nemzetet az elkövetett hibákért.

Abba is tessék belegondolni, hogyan nézett ki ez a szociális csomag a beterjesztés pillanatában és a megvalósulás pillanatában! Nem is hasonlított hozzá, összegszerűségében is jelentéktelen volt - de az okozott károk felbecsülhetetlenek. Ezért nem tudunk megnyugodni, hiszen még ma is az önök által elkövetett hibák reparálásával kell foglalkoznunk. (Dr. Géczi József Alajos: Ne már! - Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Bauer Tamás, az SZDSZ képviselője, de figyelmeztetem, hogy csak 50 másodpercnyi ideje van hátra az SZDSZ-nek.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Révész Máriusznak annyit, hogy Lengyelországban egy hasonló nyugdíjreformnál 6 millió helyett 9 millióan léptek át, ugyanígy másfélszer annyian, mert a kelet-európai polgárok szeretik az ilyen típusú rendszereket, szemben azzal, amit önök feltételeznek róluk.

Ami pedig a konszenzuskövetelményt illeti, érdekes, hogy ez csak addig számít önöknek, amíg ellenzékben vannak - amióta kormányon vannak, a konszenzus követelményéről megfeledkeztek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő Úr! A lengyel példa nem a legszerencsésebb volt, ugyanis Lengyelországban a kasszájuk kétszer kiürült, és jelen pillanatban előfordult, hogy nem tudtak nyugdíjat fizetni, emiatt több napos késés is előfordult náluk. Nem ezt az utat akarjuk járni. Tehát a példa, Lengyelországé éppen elég szerencsétlen volt. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van!)

Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt folytatnánk a rendes felszólalásokat, ismertetem a hátralévő időkereteket. A Fidesznek 37 perc 40 másodperce van, az MSZP-nek 55 perc 50 másodperce, a Független Kisgazdapártnak 11 perc 49 másodperce, az SZDSZ-nek 19 másodperce, az MDF-nek 14 perce, a MIÉP-nek 4 perc 20 másodperce.

Rendes felszólalásra következik Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Megadom a szót.

FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítási költségvetés kapcsán két külön költségvetést említek itt: központi költségvetés és társadalombiztosítási költségvetés - így kaptuk meg az előterjesztést. Mégis a két költségvetés között van egy híd, és a híd szerepét sajnos a hiány tölti be általában, hiszen a központi költségvetés valamilyen úton-módon rendszerint megfinanszírozza egyrészt a tervezett hiányt, másrészt a nem tervezett, minden évben nagyobbra duzzadó hiányt. Jelen pillanatban ismereteim szerint mintegy 89 milliárd forintnál tartunk a hiány nagyságában, ugyan nincsenek még meg azok a bevételek, amit majd terveztünk privatizáció, vagyis vagyoneladás útján.

De miről is szól a tb-költségvetés? Rólunk szól, lakosokról, állampolgárokról, azokról, akik egyrészt igénybe szeretnék venni a társadalombiztosítási lehetőségeket, támogatásokat, másodszor pedig azokról szól, akik befizetnek ebbe a kasszába, és ezáltal megteremtik az alapjait az igénylésnek. Ezeknél a vitáknál általában fiskális szemlélet uralkodik, hogy ennyi jelen pillanatban - 1700 milliárd forintról van nagyjából szó a társadalombiztosítási költségvetésnél -, és hogy ezt az összeget hogyan, miképpen kellene elosztani, talán miképpen kellene hatékonyabban elosztani. Közben elveszítjük szem elől véleményem szerint a legfontosabbat, a legnagyobb problémát, hogy mivel rólunk, állampolgárokról szól ez a költségvetés, különösen a társadalombiztosítási költségvetés, ott mi is történik akkor, amikor a lakosság vészesen fogy. Ez hogyan hat ki a társadalombiztosítási költségvetés mostani és majdani esetleges állapotára? Az milyen problémát okoz, hogy jelenleg körülbelül 4 millió aktív munkavállaló tartja el a 6 millió inaktív személyt? Ez hosszú távon - ha megnézzük a prognózist, amit a kiadott törvénytervezetben találunk - még azzal fokozható, hogy az ellátottak száma folyamatosan nő, az aktívak száma pedig folyamatosan csökken. Emellett pedig párhuzamosan csökken Magyarország lakossága.

Itt szeretnék visszakapcsolódni, hogy én elismerem és természetesen mindannyian, hogy az igénylők, akik joggal igénylik a társadalombiztosítási költségvetésből azt, ami őket megilleti, úgy néz ki, hogy jelen pillanatban többet igényelnek ki, mint amit a befizetők teljesíteni tudnak. Ebből aztán hiány keletkezik. Mit csinál ekkor a kormány? Azt, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességét nagyon megterhelő esetben is, de természetesen teljesíti, kifizeti a fennálló hiányt, mert nem hagyhatjuk ellátás és nyugdíj nélkül azokat, akik erre teljesen joggal tartanak igényt. Csakhogy a magyar gazdaság teljesítőképessége sem végtelen, sőt azt mondhatnánk, hogy még nem is érte el azt a fázisát, amit nagyon szeretnénk, tehát a magyar gazdaság teljesítőképessége korlátos. Ebből a korlátozottságából adódóan nem lehet minden határ nélkül különböző területekre pénzt juttatni. Így a társadalombiztosítás területére sem lehet minden határokon fölül pénzt juttatni, habár szeretnénk.

Ha ezt az állapotot tudja egy kormány - és már nemcsak a mostani, hanem az ezt megelőző, sőt a többeket előző kormány is tudta ezt -, akkor abban a helyzetben, amikor látja, hogy fogy a magyar lakosság, sőt ezen belül egy nagyon rossz szerkezeti aránnyal, egy rossz demográfiai térképpel rendelkező ország vagyunk, akkor mit is kellene tenni?

(12.40)

Amellett, hogy itt próbáljuk minél hatékonyabban elosztani azt a szűk költségvetést, ami ebben a szektorban illetett, valami alapjaiban mást is kellene tenni. Sokan persze azt gondolják, hogy ez a reform. Nem, én nemcsak erre gondolok ez esetben, hanem arra szeretném helyezni a hangsúlyt, amelyet ez a kormány, ez a polgári koalíció mert kezdeményezni. Azt találta ki, hogy ha folyamatosan nő az inaktívak száma, folyamatosan nő a nyugdíjasok száma, sőt jó lenne a rendszerünk, ha még a nyugdíjaséletkor is növekedne, ez azt eredményezi, hogy nem lesz utánpótlás, amely befizetéseket fog majd eszközölni a társadalombiztosítás kasszájába.

Miért nem lesz? Mert nem elégséges a születendő gyermekek száma. Ugye kellemetlen, vagy egy kicsit rideg, bizarr, hogy közgazdasági kategóriákban beszélünk magunkról, humán lényekről, az emberekről, de bizony a közgazdaságtannak a legalapvetőbb egyik eleme, alkotója maga az ember. Nincs mese, akkor ezt be kell foglalnunk, hogy hogyan épül be a közgazdaságtanba maga az ember, azaz az utánpótlás, hogy elégséges-e a születendők száma ma Magyarországon. Úgy néz ki, hogy nem elégséges.

Ennek két következménye lesz, mint említettem: egyrészt folyamatosan fogy az ország, ennek nagyon súlyos a közgazdasági háttere, az országunknak a fogyasztói képessége kevesebb. Tudjuk, hogy azokat az országokat nem nagyon szeretik, ahol beszűkül a fogyasztás, ez egy más kérdéskör, de azt a kérdéskört is fölveti, hogy nem jó az arányszámunk, túlságosan elöregedett, és nem elég aktív lakosokkal rendelkező a jelenlegi lakosságszerkezetünk.

Ez a kormány márpedig azt mondta, hogy ezen szeretnénk változtatni. Hogyan? Nagyon nagy mértékben, majdnem azt kell néha mondani, hogy erőnket meghaladó mértékben - de talán még nem - azt vállalta föl, hogy a születendő gyermekek ösztönzésére törekszik, tehát arra ösztönzi a lakosokat, hogy minél több gyermeket vállaljanak. Szeretné elősegíteni, hogy minél több gyermek szülessék. Ez lenne az első alappillére, amelyik talán a jövőbeni reményben megváltoztathatja egyrészt a demográfiai térképünket, másrészt közgazdasági következményei miatt a társadalombiztosítás költségvetésének a szerkezetét, a hiány és a pozitív egyenlegét esetlegesen. De mikor?

A jelenlegi elhatározás mellett szerintem még külön az emelhető ki, és ezt igen nagy becsületére szeretném írni ennek a kormánynak, hogy azt vállalta föl, hogy tesz egy olyan lépést, ez a gyermekek vállalására való ösztönzés, amelynek az eredménye várhatóan nem az ő kormányzati ciklusában fog sikerrel járni, hanem legalább 14-16 év múlva várhatóak ennek az első eredményei. És mégis, minden politikai taktika ellenére, amit szoktunk, szoktak alkalmazni akár költségvetésnél, akár egyéb területen, azt vállalta föl, hogy itt vészhelyzet van, nem tartható tovább fönn ez a nagyon kellemetlen arányhelyzet, ez a nagyon rohamos lakosságiszám-csökkenés, ezért megteszem azt, amit már régebben meg kellett volna tenni - és talán utoljára az MDF-kormány idején volt erre példa -, hogy ösztönzöm nagyon határozott elképzeléseimmel és pénzzel az elképzelés mellett, hogy tessenek gyermekeket vállalni, hogy ezzel javítsuk Magyarország pozícióit.

Mondom, ebben az a legbecsületesebb, hogy ennek az eredménye nem most fog, ennek a ciklusnak az ideje alatt érvényesülni, hanem majd valamikor. És ekkor válik majd talán olyan helyzetűvé ez a társadalombiztosítási költségvetés, hogy itt nem a mindenkori mínuszok, és ennek a hatásában, hogy a kormány ezt mikor és hogyan teljesíti, majd a 2000. évi zárszámadáskor fogja tisztázni, hogy a mínuszokat hogyan teljesíti a kormány... - hanem végre elégséges lenne a befizetők által fizetett pénz, ez mindenkor egyenlő vagy több lenne annál a pénznél, mint amit a jogos igénylők onnan ki szeretnének, és ki is fognak venni.

Én erre az összefüggésre szerettem volna felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy egy hosszú távú gondolkodást indított meg a gyermekek vállalására való ösztönzéssel a kormány, amelynek konkrét kihatása a társadalombiztosítás költségvetésében fog megmutatkozni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébetnek, a MIÉP képviselőjének.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Nagyon fontos kérdést vetett fel képviselőtársam, és nagyon örülök, hogy ezt felvetette, hiszen a demográfiai helyzetünknek a romlása egy nagyon súlyos jövőképet vázol fel, amire ugyan a Világbank egyes liberális tisztségviselői azt mondják, hogy nagyon jó, mert hiszen nyolcmilliós lélekszámra van szüksége ennek az országnak. Reméljük, ezzel a nemzetellenes kijelentéssel szemben minden erőnkkel megtesszük, hogy ne valósuljon meg.

Azonban fel szeretném hívni itt egy nagyon fontos dologra a figyelmet, ami a járulék-befizetéseket illeti, hogy nemcsak ebből adódó helyzetből fakadhat később esetleg a járulékfizetésnek a csökkenése, hanem már most vannak olyan források, amelyek pont a járulék befizetését csökkentik, és mindenesetre vagy mindenekelőtt itt a multinacionális cégekre szeretnék utalni. Jómagam, aki a budapesti és Pest megyei valamikori nagyon rossz egészségbiztosítási önkormányzatnak voltam a tagja... - kimutatták egyértelműen, hogy 150 milliárd forintos elmaradása van, amit már többször említettem, az egészségbiztosítási pénztárnak, és ennek több mint felét nagy cégek és külföldi cégek nem fizetik be. Tehát ezeket a forrásokat meg kellene kísérelni akár APEH-rendőrség segítségével is behajtani.

Egy újabb trükköt találtak ki, hiszen adómentessége amelyik multinacionális cégnek már megszűnt, abban az esetben megkíséreli még a járulékfizetést is valamilyen formában szabotálni. Ennek egyik formája: például bedolgozókkal, vállalkozókkal váltja ki a munkaerőt, a vállalkozó minimálbéren fizeti meg saját magát, vagy esetleg más formában, tehát kettős nem fizetés: a multinacionális cég nem fizeti be nemcsak az adót, hanem a járulékot sem, a bedolgozó, vállalkozó pedig saját magát minimálbéren honorálva megint lényegesen kevesebb járulékot fizet. Tehát egy nagyon összefonódó kör, ahol természetesen nagyon szigorú leszabályozását kellene elvégezni a társasági törvényen keresztül, és visszamenőleg is ezeket a terheket a multinacionális cégektől be kell hajtani, különben folyamatosan veszteség keletkezik. (Az elnök a felszólalási idő leteltével kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)

ELNÖK: Képviselő asszony, lejárt a két perc. Másnál is meg fogom tenni.

Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Kökény Mihály úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót. Őt Steinerné Vasvári Éva, a Fidesz képviselője követi.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az indián közmondások felfedezésének heteit éljük, és most magam is szeretném gyarapítani képviselőtársaim tudását, s az alábbi, tárgyhoz illő mondást (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban: Halljuk!) figyelmükbe ajánlani: ha rossz irányba lovagolsz, minél gyorsabban vágtatsz, annál messzebb kerülsz a céltól. (Varga Mihály: Nagy hülyeség!) Köszönöm szépen az értékelést. Nos, ha jelen esetben az a cél, hogy a jövő évezredben stabil és fenntartható egészség- és nyugdíj-biztosítási rendszere legyen az országnak, meg kell mondanom, hogy ezzel a költségvetési javaslattal ezt a törekvést a kormány nem segíti elő.

Ez a javaslat távolít a céltól. Hiszen már a tervezési munka bázisát képező 1999. évi várható adatokról sem áll rendelkezésre hiteles adat, mint ahogy erről Keller képviselő úr szólt. A kiadási előirányzatokat irreálisan szerény inflációra és bérkiáramlásra vetítették. (Dr. Horváth Zsolt: Nincs csökkenés!) Horváth Zsolt képviselőtársam arra figyelmeztetett bennünket, hogy ne csak a számokról beszéljünk. De el kell mondanom önöknek, hogy a számok mögött sejthető megszorítások szakmai megalapozása teljes mértékben hiányzik. Valószínűleg ilyen indokolás nem is készíthető. Mint ahogyan az is nehezen becsülhető, hogy a már most is tartalék nélküli helyzetben az egészségügyi intézmények miként reagálnak a további reálérték-csökkentésre, mert szeretnék kitartani már az előző vitában rögzített álláspontom mellett. Szeretném azt is kijelenteni, hogy a szűkülő erőforrások miatti restrikciók szakmai következményeit a kormánynak kell vállalnia, nem szabad, sőt tisztességtelen ezt zárt kasszával a szolgáltatókra hárítani.

(12.50)

A makrogazdasági mutatók alábecslése miatt feszített a nyugdíjbiztosítás költségvetése. A tavalyi 50 milliárdos veszteség után az idős emberek nadrágszíjuk még szorosabbra húzására kényszerülnek, hiszen bár most tételesen nem sérül a törvény, de az aligha valószínű, hogy a nyugdíjasok fogyasztásában döntő élelmiszer- és gyógyszerárak növekedése 6 százaléknál megáll.

A beterjesztett törvénytervezet az egészségbiztosításban egyetlen reform értékű intézkedést sem tartalmaz, tehát nem meglepő, hogy Bauer képviselőtársam az Európai Unió országjelentésére kellett hivatkozzon, amelyben az egészségügy átalakításának késésére hívták fel a figyelmet - nem ragozom ezt a kérdést túl, ahogy Surján képviselő úr erre a figyelmet felhívta. Az a véleményem, hogy nem szabad a dicséretekből kiindulni, a sorok között meglévő figyelmeztetésekből kell okulni.

De kérdezhetném, mint ahogy már kérdezték képviselőtársaim: hol van a rokkantnyugdíjrendszer korszerűsítése, hol késik a korkedvezményes nyugdíjrendszer felülvizsgálata? Járai miniszter úr elvárásokról, igényekről beszélt az expozéjában, állítólag kész műhelymunkák léteznek, hallottunk erről Gógl miniszter úrtól is. De hol vannak ezek a tervek? Hol lehet ezeket megismerni? Miért a sajtóból kell a képviselőknek a reformterveket megtudniuk? Lehet, hogy azért, mert a következő nap megjelenik ennek a cáfolata, vagy egy újabb koncepció lát napvilágot.

Igazat kell adnom annak a kormánypárti képviselőtársamnak, aki a bizottsági ülésen összességében sanyarúnak minősítette a társadalombiztosítás költségvetését, és hozzátette, hogyha megszavazzák, azt nem jókedvükben fogják megtenni, hanem a kisebbik rossz elve alapján.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a költségvetés amellett, hogy a korábbi évek átlagánál is áttekinthetetlenebb, az előirányzatai nagyságával és bizonytalanságával, kritikus helyzetbe sodorja az ellátórendszereket. Hiányzik belőle, de még az indokolásból is, hogy az intézmények milyen szakmapolitikai segítségre számíthatnak az állandósuló hiányhelyzet kezelésében.

Szomorúan kell megállapítanunk, hogy nincs döntés az egészségügy finanszírozása átalakításának fontos kérdéseiben, jóllehet például a különböző ellátási formák közötti díjharmonizáció, a kórházon kívüli ápolásban érdekeltséget teremtő lépések, a valóságos teljesítményt és nem csak a leadott kártyaszámot elismerő háziorvosi finanszírozás bevezetésének szükségességében már évek óta egyetértés van az egészségügy szereplői között. Sőt, a kidolgozott javaslatok fellelhetőek a minisztériumi köztisztviselők iratai között.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány részletkérdésre is kitérjek. A tervezet megengedné, erről már volt szó, hogy a jövőben az Egészségbiztosítási Alap intézményi, működési költségeket fedező előirányzatait felhalmozási célú kiadásokra is fordítsák. Emlékeztetem önöket arra, hogy idén még büntető feljelentés várt az erre vetemedő kórházigazgatókra. Sajnos, nem tudok örülni a kormány nagyvonalúságának, hiszen ez az indítvány most azt üzeni az egyébként fuldokló kórháztulajdonos önkormányzatoknak, hogy bátran hivatkozhatnak az egészségbiztosítás kasszáira, bátran mutogathatnak ezekre az előirányzatokra, mivel az inflációtól is elmaradó növekményből most már műszercserére, tetőtérbeépítésre is lehet áldozni. És attól félek, hogy ez a rendelkezés sok fenntartónak kínál majd menekülési útvonalat a tulajdonosi felelősség elől, ami elfogadhatatlan, és ellenkezik az eddig több kormány által is követett szakmapolitikai logikával.

Örökzöld téma a gyógyszer-támogatási kassza alakulása is, és Horváth Zsolt képviselőtársam nem tudta ezt a kétperces hozzászólásában rendbe pakolni, ahogy említette. Meg kell mondanom, sajnos elképesztő megoldás, hogy az idei fiaskó után az előirányzat nagyságrendjét a tényleges idei teljesítésnél kisebb mértékben, és változatlanul túlléphetetlennek tervezik.

A nyilvánvalóan betarthatatlan előirányzat betarthatóságát szolgáló intézkedésekről meg lényegében semmi hiteleset nem lehet tudni.

Azt sem lehet tudni, miért mondott le a miniszteri biztos. Nem ismert, miképpen kívánja a kormány a gyógyszerkasszát hatásvizsgálatok nélkül, nem kellően szabályozott módon ösztönzésre fordítani, nem szólva arról, hogy ha csak a háziorvosok gyógyszerrendelését fogják meg, akkor az alapellátás nyilvánvalóan szakorvoshoz, illetve indokolatlanul kórházba fogja utalni a betegét, aminek nyilvánvalóan további költségnövekedés lesz a következménye.

Félő, hogy a hatóanyag-támogatás mechanikus kiterjesztése akadályozza majd a gyógyszerválaszték korszerűsödését, ellehetetleníti a hazai termelést, mondjuk, az olcsó távol-keleti import beengedésével. Nem tudjuk, hogyan kívánja kezelni a kormány a gyógyszertárak drasztikusan csökkenő árréstömege problémáját, a vidéki kis patikák csődhelyzetét. De főképpen azt nehezményezzük, hogy nincs valóságos párbeszéd a gyógyszerellátás szereplői között, legalábbis üzenetváltások tanúi vagyunk a sajtóban, s nincsenek olyan javaslatok, amelyek nem okoznak ijesztő teheremelkedést és megőrzik a gyógyszerellátás biztonságát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Már említettem, meg mások is szóltak róla, hogy baj van a járulékbevételek tervezésével. Ennek alapjai hiányoznak, az APEH jóvoltából. A két biztosítási ágazat egyszerűen nem jut hiteles tájékoztatáshoz, komolytalanná téve az alapszerű gazdálkodást. Ezek után érthetetlen, miért tesz a törvényjavaslat olyan engedményt az amúgy jól szponzorált APEH-nek, amely lehetetlenné teszi a korrekt mérleg elkészítését, a pénzügyi alapok törvényi határidőben történő auditálását. Ha az alapok kezelői csak a tárgyévet követően jutnak összefoglalt és hiteles adatokhoz, képtelenek lesznek az államháztartási törvény előírásainak megfelelni.

Vitathatónak tartom a vagyonértékesítés előirányzatát. Röviden úgy is fogalmazhatnék, hogy ha az ez évi kötelezettségek teljesülnének, akkor a 2000. évi költségvetési tétel komolytalan, ha pedig nem, akkor az ez évi törvényi kötelezettség nem stimmel. Arról nem is beszélve, hogy az egész vagyonértékesítés homályban van, sem a közvélemény, sem a parlament illetékes bizottságai nem tudnak a részletekről. Nem tudunk arról, miért éppen az ÁPV Rt.-vel kötött a korábbi miniszterelnöki hivatali politikai államtitkárság szerződést. Mennyibe kerülnek a tranzakciók? Ki, mikor, milyen feladatokra kötött külső szerződéseket, milyen összeggel és hasznosulással? Megítélésem szerint olyan ügyekről van szó, amelyek indokolttá teszik, hogy a parlament éljen az ellenőrzési funkciójával.

Tisztelt Országgyűlés! A kiragadott példák, úgy gondolom, jelzik a kormány szakszerűtlen előkészítését, s talán azt a szándékát is, hogy hosszabb távon fenntartsa a szociális biztonság alappillérei, a társadalombiztosítási ágak egyfajta kiszolgáltatottságát.

Ezt a törvényjavaslatot ezért felelősséggel gondolkodó képviselő nem vállalhatja, nem szavazhatja meg. Csatlakozom Keller képviselőtársamhoz: vissza kellene ezt a törvényjavaslatot vonni, ne kínlódjunk feleslegesen módosító indítványokkal, hátha még sikerül elkészíteni egy megalapozottabb tervezetet az év hátralévő részében.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Gidai Erzsébet, a MIÉP képviselő asszonya. Megadom a szót.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Szeretnék visszatérni a privatizáció és az amortizáció kérdésére, ami több hozzászólásban felmerült, s ami mindenekelőtt a forrásokat is érinti, hogy mennyi jut az egészségügy számára.

Említettem már, hogy több szerződés van a kezemben, több olyan szerződést tekintettem át, amely a funkcionális privatizáció kapcsán jelent meg. Ez egy kicsit bújtatott, vagy ha úgy tetszik, teljes mértékben bújtatott privatizáció, hiszen ennek a törvényi rendezése nem történt meg, ezt '96-97-ben indították el.

Végigtekintve majdnem 30 ilyen szerződést, különböző megyei és más fekvőbeteg-ellátó intézményeknél, kórházaknál, egyértelműen kimondja a szerződések többsége, hogy az üzemeltető a szolgáltatás megrendelőjének, tehát a fekvőbeteg-ellátó intézménynek, a kórháznak a szolgáltatás díjában elszámolja a 20 százalékos leírási kulcsnak megfelelő amortizációs összeget, amely összeget - természetesen ez kérdés - a fekvőbeteg-ellátó intézmény megfizet. Miből fizeti meg, ha az amortizáció nincs a működési költségekbe, de még a fejlesztési költségekbe se beépítve? Itt valamiféle költségelszámolási kérdőjel is van.

A másik, ezzel függ össze, hogy a privatizáció esetében a funkcionális privatizációk, amelyek többek között a diagnosztikánál, a laboratóriumi vizsgálatoknál és más ilyen tevékenységek elvégzésénél jelennek meg, olyan szerződéseket tartalmaznak, amelyekből mindenekelőtt a beteg jogai maradtak ki.

 

(13.00)

Tisztázva vannak a pénzügyi elszámolások, tisztázva van bizonyos profitérdek, de hogy a beteggel - a folyamatos ellátás fenntartása biztosításával - történik-e valami akkor, ha ez a vállalkozás csődbe jut, erre egyetlenegy szerződés sem tér ki. Ebből adódóan nagyon sürgősen rendezni kell ezt a funkcionális privatizációt, felül kell vizsgálni, és ezt a fajta vad privatizációs folyamatot minél előbb le kell állítani. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr, az előbbi felszólalásánál egy darabig még jegyzeteltem, hogy mi minden lesz az, amire reflektálni akarok, de utána rájöttem, hogy fölösleges. Egy rossz, helytelen feltételezésből kiindult, előre megírt beszéddel állunk szemben, ami azt tűzte ki célul, hogy arról fog szólni, hogy itt reálérték-csökkenés van, ebből indult ki. Ezt ma már az ülésteremben tisztáztuk, hogy nincs reálérték-csökkenés az egészségügyben. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Tisztázzuk!) Ennek megfelelően az ön által soroltak tételesen sem igazak.

A gyógyszerkassza helyzetéről világosan és egyértelműen elmondtam, hogy mi a helyzet vele. Igen szép eredménynek tekinthető, hogy sikerült megállítani a növekedést, jelentős mértékben csökkenteni az ütemét.

Ön az amortizációra célzott. A felszólalásomban ezt is pontosan és világosan elmondtam, hogy milyen helyzet van. Az intézmények vezetői azért, mert az önkormányzatok nem biztosították számukra a forrásokat, saját felelősségükre sokszor átlépték a törvényes kereteket. Tekintettel arra, hogy a közeljövőben nem számíthatunk arra, hogy az önkormányzatok változtatnának ezen a politikájukon - bár én kértem a pulpitusról, és minden önkormányzati vezetőt most is ismételten kérek erre -, ennek ellenére beláttuk, hogy jobb, ha a biztosítjuk ezt a lehetőséget a kórházigazgatóknak, és nem kényszerítjük őket törvénysértésre. Ez is világos, tiszta és egyenes beszéd volt. Nem tudom, hogy hogy sikerült kiforgatni a szavainkat, és nem tudom, hogy hogy sikerült egy koncepciójában helyes irányokat mutató előterjesztést állandóan mint az egészségügy legnagyobb rémét beállítani a mai vitában.

Uraim! Hölgyeim! Ez pánikkeltés, ami folyik. Kérem, térjünk vissza a tárgyszerű vitához! Abban az esetben van esélyünk arra, hogy esetleg jó javaslatokat is hallunk önöktől.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Csáky András úrnak, az MDF képviselőjének.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is csak reflektálni szeretnék a gyógyszer-támogatási rendszer kérdéskörére, ami, azt hiszem, az egyik legneuralgikusabb pontja a társadalombiztosítás egészségügyi alapja egész költségvetésének.

Abban mindannyian egyetértünk, akik érintettek vagyunk a szakmában, hogy annak a támogatásnövekedésnek, ami az elmúlt 5-6-7 évben kialakult, egyrészt az okait jó lenne nagymértékben megvizsgálni, hogy ez a gyógyszerárak oldaláról milyen módon keletkezhetett.

Azt sajnálatosan kell tapasztalni, hogy a rendszerben részt vevők akkor, amikor a gyógyszergyárak, -forgalmazók viselkedését, promóciós tevékenységét kezdi az ember boncolgatni - aminek nyilvánvalóan nagy árfelhajtó hatása van -, akkor mindenki tartózkodik ettől.

Nem hiszem, hogy igaza lenne Kökény elnök úrnak, amikor azt mondja, hogy a támogatási rendszer átalakítása a gyógyszerválaszték csökkentését vonhatná maga után. Szerintem a kettő egymástól teljesen független; pláne, ha a gyógyszergyártók szabad uralma változatlanul megmarad.

A bizottsági ülésen direkt rákérdeztem, hogy a nyáron beindult új támogatási rendszer hatása érezhető-e már. A kormány is könnyebb helyzetben lenne most, ha az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat a Ház elé hozta volna, hisz az ott elhangzottak szerint érezteti a hatását, méghozzá szignifikánsan, és erre Horváth Zsolt képviselő úr is utalt: szignifikánsan csökken az az igény, mint korábban. Úgyhogy kérek mindenkit, hogy ezzel kapcsolatosan tanúsítsunk önmérsékletet.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólására megadom a szót Kökény Mihály úrnak, az MSZP képviselőjének.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy a pánikkeltéstől már csak egyetlen lépés van a rémhírterjesztésig, és akkor nem tudom, hogy még milyen minősítéseket kell meghallgatni.

Azt gondolom, hogy az ellenzék a dolgát végzi, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy milyen következetlen, milyen előkészítetlen ez a törvényjavaslat. Sajnálattal kell megállapítanom - mert nem szeretnék már Horváth képviselő úrral vitatkozni -, hogy a tényektől sem zavartatja magát, és ajánlom szíves figyelmébe az Állami Számvevőszék jelentését.

Horváth Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy azért borzasztó nagy baj, hogy a gyógyítókasszát jelöljük meg az amortizáció, a cserepótlás, a fejlesztés, a felhalmozás lehetséges forrásaként, mert ezt a kasszát már annyi mindenre megjelöltük! Megjelöltük 13. havi fizetésre, bérekre, ügyeletre, hadd ne soroljam fel! Mindig azt mondtuk, hogy mindez benne van! És aztán tudjuk, hogy mi a következménye. Ez az elmúlt években is elég nagy baj volt, csakhogy most nagyobb a mozgástér. Önöknek nagyobb a mozgásterük ebben a tekintetben, tisztelt képviselőtársam.

Nos, az a baj, hogy ugyanakkor pedig a települési, tulajdonos önkormányzatok forrásai szűkülnek, és könnyűszerrel fognak lemondani a tulajdonosi kötelezettséget jelentő feladatokról, amikor a kórházi felújítást kellene finanszírozni. Azt gondolom, hogy Csáky alelnök úrnak abban a tekintetben igaza van, hogy kell egy elmélyült elemzés arról, hogy a gyógyszertámogatás előirányzatai hogy alakultak, milyen programok teljesültek és milyenek nem.

Egyébként nem a támogatási rendszertől óvtam én a gyógyszerválasztékot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem a hatóanyag-támogatás gyorsított kiszélesítésétől. Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Gidai Erzsébetnek, de figyelmeztetem, hogy csak 15 másodperc áll rendelkezésére.

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Igen, köszönöm szépen. A gyógyszerárak mesterségesen magasan tartott árak. Közgazdaságilag semmi köze nincs a költségszínvonalhoz, ezért itt nagyon sürgős felülvizsgálatra van szükség, mert ez nem érdeke a gyógyszerforgalmazónak és a -gyártónak sem, hogy ezeket az árakat lejjebb vigye, hiszen (A felszólaló mikrofonját kikapcsolják.) az egész jutalék rendszerét ehhez igazította és alakította. (Taps a MIÉP soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsoltnak, a Fidesz képviselőjének.

 

(Kapronczi Mihály helyét a jegyzői székben

dr. Juhászné Lévai Katalin foglalja el.)

 

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Képviselő Úr! Elnézést kérek, hogy ismételten ellent kell mondanom önnek, de megint egy tárgyi tévedést mondott az előbb. Nem szűkülnek a jövő évben a települési önkormányzatok forrásai! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) Legalább valamelyik költségvetést olvassák el a kettő közül, mert egyszerűen az ilyen fajta vitastílus ellen nem lehet védekezni. (Dr. Kökény Mihály nevet.) Sorra valótlanokat állítanak, uraim!

Egyszer már szépen elmondtam, most elmondom még egyszer. Ha gondolják, huszonötször fölállok; ott vannak, ugyanazokból az anyagokból, ugyanazokból a benyújtott törvényjavaslatokból dolgozunk. (Dr. Kökény Mihály: Nálunk nincs rózsaszín szemüveg!) Tessenek szívesek lenni elolvasni és összeadni a számokat!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Hegedűs Mihály úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az önkormányzati támogatásokkal tényleg van gond. Nem abból adódik, hogy csökken, ez eddig is volt, és félő, hogy fokozódik. Gyakorlatilag az önkormányzatok az egészségügyi támogatási kötelezettségeiket nem szívesen teljesítik. Nagyon sokszor átcsoportosítanak pénzt (Dr. Kökény Mihály: Nincs is miből!), és annak ellenére, hogy a magam részéről igazságosnak tartom a kiegyensúlyozó szerepet az elosztásnál, de nyilván az egészségügy megint a vesztesek közé kerül az önkormányzati támogatások között. Még jobban - csúnya szóval kifejezve - lenyúlhatják az önkormányzatok az egészségügyi pénzt.

A másik, amiről most szeretnék szólni: a gyógyszerfogyasztási szokások átalakításánál: egy előre nem látott palackot engedett ki a magyar parlament, amikor megengedte azon gyógyszerek reklámozását, amelyek nem receptkötelesek. Sajnos a rendelőbe betérő és onnan kitérő nyugdíjas azzal jön be és azzal megy ki, hogy 3-4 ezer forintot fizet egy-egy alkalommal a 20-25 ezer forintos nyugdíjából gyógyszerre. Nagyon sokszor kiderül, hogy ebből a 3000 forintból 1800 forintot különböző hatástalan kenőcsökre, tablettákra költ, mert a tévében látta. A tévében olyan reklámok jelennek meg, amelyek alkalmasak a beteg súlyos megtévesztésére, hogy tudniillik valamilyen kenőccsel mélyre ható izomfájdalmat is meg lehet szüntetni.

El kellene tehát gondolkodnunk a gyógyszerfogyasztási szokásokon, hogy valamilyen formában szűkíteni kellene a szabad reklámot, a gyógyszerek szabad reklámozását, mert ezzel önkéntelenül is árfelhajtó hatást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és káros gyógyszerfogyasztási szokásokat indukálunk.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Ékes Józsefnek, a MDF képviselőjének.

 

(13.10)

ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az én olvasatomban egyetlenegy egészségügy létezik, a magyar egészségügy, és Horváth Zsoltnak maximálisan igazat adok abban, hogy nem kell indulatokat gerjeszteni, meg kell találni a megoldást.

De sajnos, az önkormányzatok által fenntartott kórházak esetében, ha most a személyi jövedelemadó visszajuttatása mérséklődik, akkor a beruházások tekintetében, a felújítás, karbantartás tekintetében a helyi kórházakra kevésbé fog jutni pénz. Ezért szeretném mindenképpen, ha a magyar egészségügy valóban helyreállna, és az önkormányzati és az állami kórházak kérdésköre meg tudna oldódni. De visszavezetném arra, amit Kökény képviselőtársam elfelejtett mondani: az elmúlt időszakban az ágyszámleépítésekből adódóan a magyar egészségügy óriási nagy veszteséget és bonyodalmat élt át. És sajnos, pontosan ez az ágyszámleépítés nem kormányzati szinten történt meg, hanem lepasszolták a megyei közgyűléseknek, ahol sajnos politikai szinten történtek meg a döntések, és ebből adódóan keletkeztek tulajdonképpen azok az aforizmák, amelyek a magyar egészségügynél, a magyar kórházfenntartásnál a jelen viszonyok között jelentkeznek.

Ezeket a kérdéseket kellene először is helyre tenni, és utána lehetne egy egységes magyar egészségügyről és kórházfenntartásról beszélni. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Steinerné Vasvári Éva, a Fidesz képviselője; őt Szabó Sándorné, az MSZP képviselője követi. Megadom a szót a képviselő asszonynak.

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az Egészségbiztosítási Alap 2000. évi költségvetésének bevételi főösszege 725 ezer 641 millió forint. Ezen belül szerepel a központi költségvetési hozzájárulások 66 ezer 900 milliós előirányzatának 36 ezer 300 milliós tétele, amely a gyedfolyósítás kiadásának központi költségvetési megtérítését tartalmazza. Ez természetesen a kiadási előirányzatok között is megjelenik.

A 2000. január 1-jével bevezetésre kerülő gyed előzetes biztosítási jogviszonyhoz kötött pénzbeli, egészségbiztosítási ellátás, amelynek költségeit a költségvetés fedezi. A gyed ideje a táppénzéhez hasonlóan biztosítási jogviszonyban töltött időnek minősül, ami után a munkáltatói nyugdíjjárulékot ugyancsak a központi költségvetés fizeti. A gyermekgondozási díjról szóló törvényjavaslatban foglaltak szerint az ellátás havi összegének megállapítása a táppénzviszonyokhoz hasonul azzal, hogy felső határa a minimálbér kétszerese. Ezek a szakmai zsargon szavaival megfogalmazott tudnivalók.

De mit mond nekem mint kétgyermekes édesanyának és a többi asszonynak ez a szakma nyelvén fogalmazott néhány mondat? A biztosítási jogviszonyhoz kötött ellátás nekem azt jelenti, azon dolgozó édesanyákat kívánjuk döntésükben segíteni, ahol a család e támogatási forma hiányában nem tudja nélkülözni az édesanya fizetését. Ezen családok eddig úgy érezhették, hogy anyagilag nem áll módjukban gyermeket, illetőleg gyermekeket vállalni, mivel nem látták biztosítva a gyermekük elképzelésük szerinti felnevelését; nem látták biztosítottnak gyermekük olyan szakmával, olyan lehetőséggel való útra bocsátását, amely biztos megélhetést és polgári jólétet biztosít majd számukra. Ez jogos elvárás egy gyermekét felelősen nevelő szülőpár részéről, hisz mindannyian szeretnénk gyermekeink jövőjét biztosítva látni. Ebben kíván a 2000. évi tb-költségvetésben megjelenő gyed segítséget nyújtani.

A második szakmai meghatározás, miszerint a gyed ideje a táppénzéhez hasonlóan biztosítási jogviszonyban töltött időnek minősül, ami után a munkáltatói nyugdíjjárulékot a központi költségvetés fizeti, ez a legfontosabb üzenet a gyermeket vállaló édesanyáknak. A gyed évei beszámítanak a nyugdíjba, és a nyugdíjjárulékot a költségvetés biztosítja. Ezzel segítjük az édesanyákat az anyaság és a munka, a szakmai karrier nagyon nehéz, embert próbáló összeegyeztetésében. Előzetes prognózisok szerint a gyed körülbelül 100 ezer, két év alatti kisgyermek otthoni, édesanya melletti nevelésében nyújt segítséget, enyhíti a gyermeknevelés többletterheit.

A harmadik tétel, miszerint a gyed táppénzhez hasonlatos ellátás, azzal, hogy felső határa a minimálbér kétszerese, azt jelenti a jövendő, illetve a ma két év alatti gyermeket nevelő édesanyák számára, hogy valódi döntési helyzetben vannak, mert a gyed összege a mai költségvetési és jövedelemviszonyok között nagyon méltányos összeg, amely a gyermekvállalás esetén biztos anyagi támaszt nyújt a megnövekedő gyermeknevelési költségeikre. Az édesanyákat és a családokat a gyermekvállalásban segíteni kívánjuk, mert mindannyian ismerjük Magyarország demográfiai adatait, tudjuk, hogy katasztrofálisan alacsony a születendő gyermekek száma.

A gyed 2000. január 1-jei bevezetésével azon családokat kívánjuk erősíteni, akik vállukon viszik az ország gondját, akik becsületes munkával szerzik jövedelmüket, és munkájuk mellett gyermekeket nevelnek. A gyermekek kétéves koráig édesanyjuk által is szerető, gondoskodó nevelésének támogatása és az anyák ebbéli döntésében való megerősítése a nagyobb anyagi biztonság megteremtésével nagyon jó befektetés a jövőbe. Az erre a célra előirányzott 36,3 milliárd forint kamatostól fog megtérülni a jövő generációja személyében.

Kérem képviselőtársaimat, e nagyon fontos 2000. évi költségvetési előirányzatot jó szívvel támogassák. Higgyék el, szavazatukkal jó ügyet szolgálnak.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Szabó Sándorné, az MSZP képviselő asszonya; őt Mánya Kristóf, a Fidesz képviselője követi. Megadom a szót a képviselő asszonynak.

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném külön köszönteni a társadalombiztosítási ügyek körünkben megjelent ex- és jelenlegi államtitkárát is. Különösen azért teszem ezt örömmel, mert a bizottsági ülésen, tehát a szociális és egészségügyi bizottság ülésén nem volt alkalmunk a jelenlétükben kifejteni az álláspontunkat és a véleményünket.

Tudjuk, a kampány a győztes számára is elkezdődik a választások befejezésének éjszakáján. Ezt tapasztalhattuk itt is, a mai társadalombiztosítási költségvetés vitájában is. De engedjenek meg, mielőtt a társadalombiztosítás költségvetéséről a mondandómat elkezdeném, egy reflexiót az előbb elhangzottakra. Nem tudom, kormánypárti képviselőtársaim tudják-e, de kormánypárti módosítóként szerepel majd egy olyan módosítás, legalábbis a mai újságok ezt tartalmazták, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó, szabad rendelkezésű részét 5 százalékról 7 százalékra tervezi egy MDF-es képviselő, kormánypárti képviselő megnövelni. Tehát úgy gondolom, hogy a kormánypártiak körében is vitatott ez, amit az előbb a kormánypártiak egy másik csoportja elutasított.

De igazándiból a társadalombiztosítási költségvetésről és az Állami Számvevőszék jelentéséről szeretnék érdemben szólni. A 2000. évre szóló társadalombiztosítás költségvetéséről a legsommásabb, legtömörebb véleményt az Állami Számvevőszék jelentése a következőképpen fogalmazta meg: "A bevételeknél a bázis, az 1999. évi várható adatok körüli bizonytalanság okozza a legfőbb gondot. A társadalombiztosítási járulék és hozzájárulás bevételeiről jogcímek szerinti részletezettségben hiteles adatok jelenleg még nem állnak rendelkezésre. Emiatt a prognózis csak fenntartásokkal kezelhető, aminek következtében az erre épített 2000. évi tervadatok is bizonytalanná válnak." Továbbá nagyon sok múlik azon, olvashatjuk az Országgyűlés ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék jelentésében, hogy a járulékbeszedési tevékenység hatékonyságát milyen mértékben tudja az APEH növelni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a régi vicc jutott a tb-költségvetés kapcsán az eszembe, miszerint lekiált a kapitány a gépházba: mennyi? A gépész visszaszól: negyven! Mi negyven? - kérdi a kapitány. Mi mennyi? - kérdi a gépész. Még nevetni is lehetne ezen, ha nem rólunk, magyarokról, a rossz életkilátású magyar lakosságról, az egészségügyről és a nyugdíjasokról lenne szó e törvénytervezet kapcsán.

 

(13.20)

Még nevetni is lehetne rajta, ha nem ugyanazzal a technikával találkoznánk itt is, a bevételeket túl- és a kiadásokat alultervezik, és az előző évi zárszámadásban próbálják elrejteni az ez évben keletkezett nyilvánvaló és várható kiadásnövekményt.

Koncepcionálisan nagy gond számunkra a tb-költségvetésben a családtámogatások régi-új elemének, a gyednek a bevezetése. Tudom, sokszor hallottuk, ez a társadalombiztosítás költségvetésén csak egy átfutó tétel. Ez a legfőbb oka a problémánknak is. Ha a társadalombiztosítás költségvetése csak folyósítja ezt a táppénzszerű ellátást, akkor nem a járulékbevétel az alapja, hanem a költségvetési adóforintok. Ha pedig adóforintokból finanszírozódik, akkor elfogadhatatlan, hogy azoknak az adójából is fizetik, akik minimálbérért vagy alacsony bérért dolgoznak, olyan bérekért, amelyek alapján a kiszámolt gyed nem vagy alig több, mint a gyes. Tehát a szülő jövedelme alapján a gyermek jogán vehető igénybe, ezzel gyermek és gyermek közt különbséget téve, rosszabb anyagi helyzetűek adójából is finanszírozva. Sokkal tisztább, átláthatóbb lenne a helyzet, ha tisztán társadalombiztosítási járulékból finanszírozódna táppénzszerűen, és nem a költségvetés köldökzsinórjáról táplálkozva. A lehető legrosszabbnak tartjuk ezt a felemás helyzetet.

A másik nagy problémánk a következő: a pénzügyminiszter úr hétfőn az expozéjában funkcionális szerkezetét emelte ki pozitívumként a jövő évi költségvetésnek. Sok tételéhez kapcsolódik ez a társadalombiztosítási költségvetésnek is. Jó lenne, ha a funkcionalitás látható, érzékelhető, sőt számszakilag értelmezhető, áttekinthető lenne. De sajnos nem az. A társadalombiztosítási költségvetés bevételi oldalán a különböző minisztériumi fejezetekből átvett összegek, hivatkozások, előirányzatok nem feleltethetők meg egymásnak, nem azonosíthatók.

A harmadik komoly gondunk a nyugellátással kapcsolatos. Nagy vitát váltott ki már képviselőtársaim között a nyugdíjemelés ügye. Szeretném tájékoztatni a képviselőtársaimat, különösen azokat, akik az előző ciklusban és azt megelőző, tehát a rendszerváltás utáni parlamentnek nem voltak a tagjai, hogy az Antall-kormány idején a parlament 1991-ben fogadott el egy olyan országgyűlési határozatot, amely a nyugdíjrendszer megváltoztatását tűzte ki célul. Ebben benne volt a nyugdíjkorhatár-emelés is. Az már az Antall-kormány bátortalanságára vezethető vissza, hogy nem volt ereje, mersze ezt végigvinni. Ez is a következő kormányra maradt tehertételként, és az előző kormány, tehát a Horn-kormány ezt megtette. A gazdasági csődöt is kezelte a Horn-kormány.

A jövő évi nyugdíjemeléssel kapcsolatosan a nyugdíjemelés 8 százalékos mértéke számunkra a gond. Miért mondom ezt? Azért, mert tudjuk, hogy az inflációt a várakozás is gerjeszti. Döbbenten olvastam Áder házelnök úr nyilatkozatát - és sajnálom, hogy nem ő ül itt mögöttem, mert ő nyilatkozta -, a Győr-Moson-Sopron megyei újságban, a Kisalföldben úgy nyilatkozott, hogy amit a szocialisták elvettek a nyugdíjasoktól, azt ők, a Fidesz vezette kormány visszaadta. (Varga Mihály: Így van! - Dr. Horváth Zsolt: Jól nyilatkozott!) Igen ám, adott, de nem annyit, amennyit adhatott volna; 7 százalékos gazdasági növekedést ígért, és a 7 százalékos gazdasági növekedés mellett többet adhatott volna.

Tudjuk azt, és szeretném kifejezésre juttatni, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke a bérek vásárlóértékével párhuzamosan a rendszerváltást követő években jelentősen csökkent. '98-ban és '99-ben a '97-ben elfogadott nyugdíjtörvény alapján úgy lehetett volna a nyugdíjasok helyzetén javítani az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elv alkalmazásával, hogy minden nyugdíjat az előző évi nettó átlagbér-növekedésnek megfelelő százalékkal, tehát '99-ben 18,4 százalékkal kellett volna emelni. Nem így történt. Szeretném tájékoztatni a kormánypárti képviselőtársaimat, a nyugdíjasok százezrei várják izgatottan az Alkotmánybíróság döntését. Mivel nem így történt, a nyugdíjasok többsége csak az "együtt sírunk" időszakot élte meg, az "együtt mosolygás" sem jutott a túlnyomó többségnek. Különösen azok kerültek hátrányba, akik hosszú szolgálati idővel rossz időpontban töltötték be a nyugdíjra jogosultságot, rossz időpontban mentek nyugdíjba. Úgy gondolom, itt nem a kormány, illetve a kormánypárti képviselők a mi vitapartnereink, hanem a nyugdíjasok az ő vitapartnereik, nekik, illetve velük kell majd szembenézniük.

Mi bajunk ezzel a 8 százalékos nyugdíjemeléssel? Az, hogy úgy gondoljuk, alábecsült a jövő évi bérkiáramlás is, és alábecsült a jövő évi infláció mértéke is. Nem tartjuk elfogadhatónak azt, hogy a megélhetési gondokkal küszködő nyugdíjasok hitelezzenek az államnak egy szinte már biztosra vehető utólagos korrekció mértékéig. Ezért a szocialista frakciónak nagyon határozott álláspontja, hogy a 8 százalék helyett 10 százalékos nyugdíjemelés az elfogadható.

A másik gondunk az, hogy úgy érezzük, a kormány elvesztette szavahihetőségét, amikor az idén törvénymódosítással vett el a nyugdíjasoktól 50 milliárd forintot. Jogos a félelem, elképzelhető, hogy jövőre is inkább törvényt módosít.

Sok a gondunk ezzel a tb-költségvetéssel, tisztelt képviselőtársaim. Az is bajunk vele, amit tartalmaz, és azzal is van bajunk, amit nem. Kerestem és nem találtam az esélyegyenlőségi törvényt követő fogyatékosügyi programnak például az orvos szakértői minősítő bizottság megnövekedett feladataihoz pluszforrást. Sorolhatnám még a hiányosságokat. A kormány előterjesztésének egyik melléklete, amit még a Fogyatékosügyi Tanács elfogadott, illetve velük együtt, egyetértésben határoztak meg, még tartalmazott egy 40 milliárdos jövő évi költségvetési csomagot, viszont képviselőtársunknak az a módosító javaslata, amely tartalmazta, hogy ennek legyen is meg a garanciája, kerüljön be, hogy jövő évre ennyi kerül erre, ezt kormánypárti képviselőtársaim nem szavazták meg. Tehát félő, hogy közben változott a helyzet, kevesebb jut arra a törvényre, arra a programra, arra a témakörre, amelyben eddig a parlamentben nagy konszenzussal közösen egyetértettük kormánypárti képviselőtársaimmal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnáljuk, de ezért sem tudjuk támogatni a társadalombiztosítások jövő évi költségvetését. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Danka Lajos, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót.

DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Két-három téma is lenne, ami a mostani felszólalással kapcsolatban felmerül bennem. Az egyik a nyugdíjkorhatár-emelés. Hogy lehet úgy nyugdíjkorhatárt emelni, hogy a fiatalok többségének nincs munkája? Hogy azokat a 60 év feletti embereket kényszerítjük további munkára, akik ledolgozták az életük javát, és nincs olyan teljesítőképességük, mint negyvenéves korukban? Inkább adjuk meg a fiataloknak a lehetőséget arra, hogy munkahelyhez jussanak, mint hogy ezeket a szerencsétleneket, akik 40-50 évet lehúznak tulajdonképpen az iparban, a mezőgazdaságban, ezeket kényszerítjük további munkára.

A fizikai dolgozók többsége - én tíz évig dolgoztam folyamatos üzemben gyárban, ezért tudom - elhasználódik 60 éves korára. Ötvenöt éves korában már szinte használhatatlan ez a kategória, mi meg arra akarjuk őket kényszeríteni, hogy még dolgozzon tovább. Pedig tudom, hogy a munkatársaim többsége 58 éves korában meghalt, nem érte meg a nyugdíjkorhatárt sem. Aki tudja hasznosítani a tapasztalatait, a gyakorlatát, az az értelmiség. De a fizikai dolgozók többsége ennyire idős korában már sajnos felét sem tudja teljesíteni annak, amit elvárnak tőle.

A másik megjegyzésem a tb-vel kapcsolatos. Az MSZP jogelődjének roppant nagy szerepe volt abban, hogy a szufficites, tehát a többletes tb felhasználása nem úgy történt, hogy befektetésre került volna, és most lehetne hasznosítani azokat a kamatokat és jövedelmeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyeket akkor befektettek.

Köszönöm, elnök úr.

 

(13.30)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Pósán László úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. A nyugdíjkérdéssel kapcsolatosan engedtessék meg, hogy egy más aspektust is előhozzak, amit nagyon sokan sérelmeznek az általam ismert választópolgári körből. Az előző kormányzat idejéből datálható az a gyakorlat is, hogy nyugdíjkorhatár elérését követően is állásukban megmaradnak emberek, és kapják a fizetésüket is, valamint kapják a nyugdíjukat is.

Én azt gondolom, hogy ez a rendszer vagy ez a fajta logika azért sem a legszerencsésebb, mert egyrészt a foglalkoztatás esélyeit rontja az egyik oldalról, a másik oldalról pedig azon nyugdíjasok pozícióit is rontja - ha szabad így fogalmaznom -, akik viszont már csak és kizárólag a nyugdíjukból élnek. Ez az előző kormány időszakától kezdve vált gyakorlattá, tehát én azt gondolom, ha az egyik oldalon a Horn-kormány emelte a nyugdíjkorhatárt, akkor a másik oldalon azoknak esetében, akik úgymond már nem estek bele ezen nyugdíjkorhatár-emelési kvótába, talán nem kellett volna feltétlenül ilyen típusú kiváltságot vagy privilégiumot biztosítani.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Ön a járulékszámlákkal kapcsolatosan idézett egy ÁSZ-álláspontot. Valóban így van, jelen pillanatban a járulékszámlák vezetése késésben van, körülbelül öthónapos késésben van. Ennek oka végtelen egyszerű, a következő. Az örökölt járulékszámlák nagyjából a teljes káosz állapotát mutatták, ezt találtunk, hosszú, kígyózó sorokban álltak a vállalkozók, illetve azok, akiket a tb berendelt számlát egyeztetni.

Kérem, ez az a rendszer, amit mi fel fogunk számolni! Ennek az az ára, hogy most épp egy kicsit csúszásban vagyunk, de utol fogjuk érni magunkat, és akkor pontos, világos képünk lesz. Tehát nem arról van szó, hogy itt valami hanyagság lenne, arról van szó, hogy az elmúlt időszakból - és nem akarom mondani, hogy melyik időszakban keletkezett, mert nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy a 40 év alatt, az utána jövő 4 vagy az azt követő 4 év alatt - olyan kaotikus számlaállapotokat örököltünk, amit tisztába kell rakni. Ez a munka folyik, emiatt csúszunk, de itt nem hanyagságról és nem mulasztásról van szó.

Az infláció mértékének megítéléséről tetszett megint beszélni. Az infláció egy olyan különleges dolog, hogy a várakozások nagymértékben képesek befolyásolni. Ezt már elmondtuk. Önök ma a teljes parlamenti nyilvánosságot arra használták fel, hogy ezt a várakozást fokozzák. Ezzel gyakorlatilag részeseivé válnak annak, hogy az infláció magasabb legyen az országban. Az infláció egy olyan valami, ami ellen senki nem tud védekezni, egyetlen magyar polgár sem, mert úgy nyúl be a zsebébe, hogy nem tud ellene védekezni.

Tudjuk, hogy ez mit jelent, Bokros úr elmondta, világos és egyértelmű volt a szava: nem tudtok olyan bért kikövetelni és kisztrájkolni, amit én ne tudjak elinflálni. Nem akarunk ehhez a politikához visszatérni! Úgyhogy nagyon kérem önöket ismételten, legyenek ebben partnerek. Az infláció ütemének mérséklődése közös (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) felelősségünk és az ország érdeke. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Ékes József úrnak, az MDF képviselőjének, de felhívom a figyelmét, hogy 1 perc 23 másodperc áll rendelkezésére.

ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, tudom, hogy nagyon rövid az ideje az MDF-nek. De ha egy dolgot kiragadunk, a nyugdíjak emelését, akkor azért sorba kellene rakni azt is, hogy az ország korosodik, tulajdonképpen csökken a gyermekek száma, és ha a rendszerből kivesszük a gyes-gyed kérdését, a családi pótlék igénylésének a lehetőségét, és a másik oldalon a nyugdíjasoknak adunk, akkor mit fog tenni a nyugdíjas: visszaadja az unokájának vagy a családjának a pénzt.

Ha a gyes-gyed kérdését tudjuk rendezni, a családi pótlék kérdését tudjuk rendezni, a nyugdíjasok is kapnak egyfajta emelést, akkor a nyugdíjasnak kevésbé kell a saját unokájára költeni a pénzt, mert a rendszer azért valahol helyreáll, és saját magára tudja használni az emelt nyugdíjat.

A másik pedig az, hogy korosodik az ország, ezáltal tulajdonképpen nem volt célszerű a nyugdíjkorhatár felemelését ebben az esetben eszközölni, hanem ösztökélni kellett volna a fiatal generációt arra, hogy a gyermekszületések számával valahol az egyensúlyt tulajdonképpen az országban helyre tudjuk állítani.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Csige József úrnak, az MSZP képviselőjének.

CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meglepetéssel hallgattam az előbb Pósán képviselő úr megjegyzését, miszerint az a gyakorlat, hogy a nyugdíjas tovább is dolgozhat, és ez nem zavarja a nyugdíj igénybevételét, az előző kormányhoz kötődne. Élénk tévedés a dolog, ugyanis ez egy alkotmánybírósági döntés következménye és távolról sem kormányzati vagy parlamenti döntés.

Azt gondolom, így lehet a lényegről elterelni a figyelmet. Ha a nyugdíj nem emelkedik kellőképpen, akkor külsődleges, harmadlagos, tercier okokat veszünk elő, és az előző kormány nyakába varrjuk. Nem jó! Jobb, ha a tényekre szorítkozunk, és azt mondjuk, ez van, ennyi a lehetőség, és egy kicsivel többet adunk a nyugdíjasoknak. Ez a legfontosabb!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban, valamint a karzaton.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Szabó Sándornénak, az MSZP képviselőjének.

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Sajnálom, hogy a rémhírterjesztés vádjával is illetnek itt burkoltan bennünket, de szeretném visszautasítani azt, amit már Csige képviselőtársam megtett, hogy a párhuzamos foglalkoztatást is teherként róják fel nekünk. Én úgy gondolom, érdemes azokkal a nyugdíjasokkal beszélgetni, akik hirtelen a törvény érvénybe lépése után a rájuk szakadt nyugdíjkorhatár-emeléssel találták szembe magukat. Pontosan nekik is kellett egy lehetőséget biztosítani.

És szeretném felhívni a képviselőtársam figyelmét, ha itt marad, és 3 órától a nem a tévényilvánosság előtt folyó költségvetési vitát meghallgatja, a Szocialista Pártnak van javaslata arra, hogy hogyan lehet nem a különböző társadalmi csoportokat egymással szembeállítva, hanem hogyan kell egymást támogatva nyugdíjat is emelni, és lehet családi pótlékot is emelni, és nem rászorultsági elvet alkalmazni, hanem a családok 30 százalékát, a legrosszabb helyzetűeket is lehet támogatni, ami a Fidesz látóköréből kiesik.

Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselő Asszony! Próbálok nagyon udvarias lenni, nem tudom elfogadni azt, amit ön az előbb mondott. A Fidesz és a polgári koalíció minden eddigi tettének, cselekvésének mond ellent, amit ön elmondott. Mi nem állítottunk szembe egyetlen generációt sem a másikkal. Kérem, elég ha ránéz a padsorainkra! Mi együtt fogtunk össze az idősebb generációval, a fiatalabb generáció, és együtt keressük az ország javát. Ugyanígy nem állítottuk szembe a nyugdíjasokat a gyerekekkel. Mi a családot egészében és egyben kezeljük.

Amit pedig tételesen elmondtunk: nincs olyan 30 százaléka ennek az országnak, amelyik a polgári kormány látókörében ne lenne benne, és ne tett volna meg mindent ezekért az emberekért is. Úgyhogy képviselő asszony, ezeket kénytelen vagyok tételesen visszautasítani.

Ugyanakkor fontos, hogy beszéljünk arról, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét ez a kormány jelentősen növelte mind az elmúlt évben, és az idei évben is ez fog történni. És az inflációról azért beszéltem önnek az előbb, mert ez alapvetően befolyásolhatja azt, hogy a nyugdíjasok számára mekkora lesz ez a növekedés, és hogy szükség lesz-e év közben egy újabb nyugdíjemelésre. Ha önök partnerek, biztosak vagyunk abban, hogy nem lesz szükség.

És még egy, az önök prognózisainak a helyességére: kérem, tessék, ha előveszik a jegyzőkönyveket, ugyanezt mondták el egy évvel ezelőtt, körülbelül egy évvel ezelőtt, hogy a költségvetésben a 11 százalékos infláció tarthatatlan dolog, mit képzelünk, hogy jön ez. Úgy néz ki, hogy 10 százalék körül fog megállni az infláció, képviselő asszony, tehát a várakozásaink és a becsléseink helyesek voltak mindazon propaganda ellenére, amit egyébként folytattak.

Év közepén kitartóan tele volt vele az újság, hogy a magyar költségvetés hiánya tarthatatlan méreteket ölt, azonnal csomagot kell gyártanunk, és azonnal tenni kell valamit, mert összeomlik az ország. Kérem szépen, világosan látszik, hogy igazunk van, a költségvetés számai rendre teljesülnek. Ideje lenne abbahagyni ezt a fajta propagandát és az ország valós helyzetéről beszélni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és nem a vágyaikról. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Mánya Kristóf úr, a Fidesz képviselője, aki a helyéről akarja elmondani a mondandóját; őt Schvarcz Tibor, az MSZP képviselője követi. A képviselő urat illeti a szó.

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában - bár az elmúlt tíz perc nem ezt bizonyította - mindkét oldalról és erős hangsúlyokkal elhangzott, hogy a társadalombiztosítás jövő évi költségvetésének az egészségbiztosítási költségvetés a legkomolyabb gondokra okot adó része. Magam is így látom, hiszen a gyógyító ellátások előirányzata például csak szinten tartást tesz lehetővé, a gyógyszerkassza pedig az ideihez képest még csökken is.

(13.40)

Célszerűnek látszik ezekkel a feszültségekkel olyan szempontból foglalkozni, hogy lehetővé teszik-e az alapellátás és a kórházi rendszer soron lévő és részben folyamatban lévő átalakítását. A kérdésre a válaszom: igen. Igen, mert látom, hogy a kórházak egy része kezd gazdaságosabban, költséghatékonyan működni. Már nemcsak arra törekszenek, hogy mindenáron nagyobb tb-bevételt érjenek el, hanem hogy minél nagyobb nyereséget tudhassanak magukénak. A kettő ugyanis nem mindig ugyanaz.

Azok az intézmények például, amelyek a foglalkozás-egészségügyi ellátás területén nagyobb piacot tudtak szerezni, eddig is több tíz millió forintos saját bevételre tehettek szert évente. De példának mondhatnék szakértői tevékenységeket is, melyek díjazása szintén piaci alapokon van. A hiányzó biztosítói forrásokat tehát a jól gazdálkodó kórházak igenis jelentős mértékben tudták és tudják pótolni. Ezek a kórházak sem eddig nem mentek csődbe, és várhatóan a jövőben sem fognak csődbe menni. A magam részéről nem látok elkerülhetetlen végzetet, olyan végzetet, amiről Vojnik Mária képviselőtársam beszélt, amennyiben azt mondta, hogy a kórházaknak nem lesz miből beruházniuk a jövő évben. A saját bevételeik mellett erre az önkormányzatok forrásai rendelkezésre állnak, a pályázati forrásokról pedig már ne is beszéljünk.

Ellenzéki képviselőtársaim arról is beszéltek, hogy ez a költségvetés megalapozatlan, sőt Béki Gabriella képviselő asszony egyenesen a pótköltségvetés jövő év eleji kényszeréről beszélt. Attól tartok, elfeledkeznek arról, hogy az előttünk lévő egészségbiztosítási költségvetés hiánya csak akkor nőhet, ha az egészségügyi rendszer szerkezete, az ellátórendszer szerkezete 2000-ben változatlan maradna. Márpedig azt a szakma is elismeri, hogy a jelenlegi körülbelül 88 ezer kórházi ágy sem mennyiségben, sem összetételben, sem elérhetőségben nem felel meg a lakosság igényeinek.

Közhelyszerű arról beszélni, hogy túl kórházcentrikus az ellátórendszerünk. A kapacitások átrendezése tehát továbbra is indokolt, ezt a törvényjavaslat 23. §-a kapacitáslekötési megállapodások határidejének rögzítésével elő is írja. A kapacitások igényekhez és forrásokhoz történő igazítását véleményem szerint mind a háziorvosi privatizáció, mind a kórházak törvénnyel szabályozott átalakulása előre fogja hozni. Úgy gondoljuk, elsősorban a betegek érdeke, hogy ha állapotuk engedi, ne kerüljenek kórházba. Biztonságos gyógyításukat otthon és a korszerűen felszerelt, privatizált háziorvosi rendelőben végezzék. Mint ahogy az is az ő érdekük, hogy tartós ápolási igény esetén ápolási otthon álljon rendelkezésükre. Ezen új intézményeket akár alapítványi, akár közhasznú társasági formában is lehet működtetni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, belátható, hogy egy költséghatékonyan működtetett intézményrendszer tudja kezelni a jövő évi viszonylagos forráshiányt. Ehhez természetesen a tulajdonosi jogosítvánnyal rendelkező önkormányzatoknak továbbra is biztosítani kell a legalapvetőbb fenntartási költségeket. Az egészségügyi intézmények gazdájaként - példa itt a fővárosban is akad - az utóbbi időben több önkormányzat bizonyított. Nem hiszem, hogy konstruktív politika volna erről lebeszélni őket.

Mi a magunk részéről bízunk az érintettek megfelelő párbeszédében, és ennek eredményeként az egészségügyi intézmények racionális átalakításában.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Schvarcz Tibor, az MSZP képviselője; őt Koleszár Lajos, szintén az MSZP képviselője fogja követni.

Schvarcz Tibornak megadom a szót.

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon röviden szeretnék reflektálni a nyugdíjkorhatár-emelésről kialakult vitára. Ez egy 1991-es országgyűlési határozat végrehajtása volt az MSZP-SZDSZ-kormány részéről, másrészt pedig a demográfiai helyzet kényszerített minket arra, hogy a nyugdíjkorhatárt felemeljük. Most a társadalombiztosítási költségvetésnek nem része a demográfiai helyzet, habár a költségvetés kapcsán kénytelen leszek érinteni az aggasztó demográfiai helyzetet.

A társadalombiztosítási költségvetés mindig sajátos műfaja a költségvetésnek, és ezen belül is a korábbi költségvetések kapcsán - beleértve már az 1993-tól napjainkig tartó társadalombiztosítási költségvetéseket - mindig ugyanazok a kérdések vetődtek fel, és a válaszok mindig sorstragédiaszerűen ismétlődtek, bármekkora retorikai mutatványok is voltak a költségvetések körül. Vagyis - az egészségbiztosító költségvetésére térve - mindig deficites lett az egészségbiztosító költségvetése, bármennyire mondták, mondtuk, hogy most az idén nem, majd a Pénzügyminisztérium azt mondta, azért deficites a társadalombiztosítás, főleg az egészségbiztosítás költségvetése, mert nem a Pénzügyminisztérium nyújtotta be. Már két költségvetést nyújtott be a Pénzügyminisztérium, de azok is deficitesre sikerültek. A bevételeket mindig túl-, a kiadásokat pedig mindig alultervezik.

Kis különbséget azért lehet látni a társadalombiztosítási költségvetéseknél, ugyanis az utóbbi időben már előre betervezik a deficitet. Ez az 1997-es költségvetés során jelentkezett először, amikor már nem erőltetetten nullszaldóra tervezték a költségvetést, hanem előre be volt tervezve a deficit.

A kérdés mindig az, hogy teljesül-e a jóslat és mekkora lesz ez a hiány. Ellenzéki és kormánypárti oldalról mindig a körül vannak a legnagyobb viták, hogy 41 vagy 71 milliárd lesz a várható deficit nagysága, de mindig deficites lett, kivéve a nyugdíjbiztosítót az utóbbi időben. Eddig sohasem sikerült pontosan eltalálni a hiány nagyságát, főleg az egészségbiztosítás területén. Ennek az okát nem a tervezésben kell keresni, hanem abban, hogy a rendszerben komoly hiányosságok vannak, és ha az egészségbiztosítást, az egészségügyi rendszert megnézzük, akkor azt látjuk, hogy az ágazat alulfinanszírozott, és - vitatkozom Horváth Zsolt képviselőtársammal - az egészségügyből 1990 óta igenis forráskivonás folyik. Jelenleg az 1990. évi reálérték 60 százalékán van az egészségügyben a forrás.

A reálértékvesztés változatlanul folyik az egészségügyben. Hogy az utóbbi két költségvetés során a reálértékvesztés nagysága csökkent - mint ahogy ebben a bizottsági vitában megegyeztünk -, nem jelenti azt, hogy az ágazat átkerült volna a pozitív oldalra, annak ellenére, hogy a gazdaság állapota már megállíthatta volna ezt a folyamatot, és megengedhette volna azt, hogy valamilyen módon előbbre lépjünk és nagyobb mértékű forrásokhoz jusson az egészségügy, főleg a társadalombiztosítás területén.

Az egészségügy már a második évben kénytelen szomorúan szembesülni a választási ígéretek nagyon sovány, erőtlen megvalósulásával; a bérek, valamint az ellehetetlenülés miatt a szakma csalódott, kiábrándult, és ha megnézi ezen költségvetés számait, megint becsapva érzi magát.

Amit a Fidesz vezérszónoka vezérszónoklatában elmondott, az nagyon jó egy politikai vitanapon, de a szakemberek számára ez ma már nem elfogadható, hiszen egy nagyívű egészségügyi reformkoncepciót és struktúraváltási koncepciót vázolt fel. Ennek semmi köze az egészségbiztosítás, a társadalombiztosítás költségvetéséhez. A társadalombiztosítás költségvetésében - ez elhangzott a bizottsági vitában is - benne vannak az egészségügy kitörési pontjai, benne vannak a reformok.

Vannak immateriális és vannak materiális dolgok. Egy költségvetés kapcsán elsősorban materiális, kézzelfogható dolgokról kell beszélni. Az egészben immateriális például a praxisjog privatizációja vagy az ígéretek és a reformok meglebegtetése, a struktúraváltás ígérete, valamint az, hogy valamilyen gyógyszer-támogatási ösztönzőrendszer kerül bevezetésre, illetve az, hogy valamilyen módon támogatni fogják a háziorvosi privatizációt bizonyos pénzösszegekkel.

(13.50)

Amíg nem látszanak a költségvetési sorokban komoly tételek, milliárdok ezekre a célokra, addig immateriális dolgok, mondhatjuk úgy is, hogy ígéretek vagy meg nem valósult elképzelések. A szónoklatok kapcsán érintették már a korábbi struktúraváltást, hogy a törvény annak idején jó irányba ment, csak rossz irányba hajtottuk végre, és rossz volt a végrehajtás. Ha abban a törvénytervezetben akkor lehetett volna mellé forrásokat tenni, és ha a kórházi struktúraváltás mellé akkor sikerül letenni és egy időben elindítani a sürgősségi ellátás koncepcióját - ami most egy fáziskéséssel jön a kórházi ágyak csökkentése mellé -, akkor ez nagyon jól kiegészítette volna egymást.

Mi elkezdtük az ágyak csökkentését. Most Mánya képviselőtársam 88 ezer kórházi ágyról beszélt, akkor százezer fölött volt a kórházi ágyak száma, de akkor a megszűnő kórházi ágyakat ki lehetett volna váltani, vagy a feszült helyzeten lehetett volna segíteni egy sürgősségi ellátási koncepcióval, egy mentőállomás-, egy mentőfejlesztési koncepcióval; akkor a dolog, azt hiszem, elfogadhatóbb és könnyebben kivitelezhető lett volna.

Sajnos az egészségügyben úgy jönnek a reformok, hogy mindig valami fáziskésés van, és mindig látszik ez a négyéves ciklusonkénti változás, és mindig az utóbbi kormányzat meg akarja haladni az előzőt, és valamilyen módon annullálni akarja a korábban elkezdett, elvégzett reformokat. Ez vonatkozik a prevenció területére is, aminek a költségvetési forrását jelenleg a tb-költségvetésben abszolút nem látni, de sajnos a nagy költségvetés területén sincs nagy pénzösszeg erre elkülönítve.

Szó került arról, hogy a kórházak ma már jól gazdálkodnak, és nem fenyegeti az a végzet, amit mi itt felvázoltunk, a kórházak jelentős részét, hogy ellehetetlenülnek, illetve csődbe jutnak. Ez a végzet nem fenyegeti őket, hiszen már ott vannak: a 116 kórházból körülbelül 20-25 kórháznál nagyon komoly, 60 napot meghaladó az adósságállomány, de másik 50-70 kórháznál is jelentős adósságállomány van. Ezek adódnak abból, hogy forráskivonás volt, adódnak az ügyeleti perekből, adódnak abból, hogy a kórházak - amit most a törvény lehetővé tesz - kénytelenek voltak a gyógyító-megelőző kassza forrásaiból amortizációra, beruházásra, felújításra pénzt fordítani.

Nemcsak azt jelenti a forráskivonás, hogy most a finanszírozás reálértéken van vagy reálérték fölött van, hanem az egészségügyi infláció - ez többször elhangzott már - magasabb a normális inflációnál, és magasabb az az inflációs ráta is, amellyel a kórházaknak meg kell terhelniük a gyógyító-megelőző kasszánál a bevételi oldalon keletkező nyereségeket vagy bevételeket. Tehát abból a bevételből kell fedezni a 13. havi fizetéstől kezdve rengeteg kiadást, és ez erre, 2-3 százalékos növekedés mellett és nulla dologi növekedés mellett elégtelen.

Tehát nem riogatni akarjuk itt mi a kórházakat, és nem riogatni akarjuk a tévénézőket, hanem a valós helyzetet szeretnénk felvázolni, és szeretnénk valami olyan megoldást találni együtt, hogy ezek a kórházak kilábaljanak ebből a csődközeli, illetve csődbe jutott helyzetükből.

Itt elhangzott Horváth Zsolt képviselőtársamtól, hogy ha az ellenzéknek lenne jó javaslata, azt megfogadnák. Van jó javaslatunk, volt tavaly is, az önkormányzati egészségügyi normatíva bevezetését már háromszor javasoltam személy szerint, meg kellene próbálni megkísérelni, hogy bevezetik, hiszen az önkormányzatok így valamilyen módon forráshoz jutottak.

Tehát nemcsak azok a kórházak kerültek jobb helyzetbe, akik jól gazdálkodnak, hanem azok a kórházak vannak jó helyzetben, akik jól gazdálkodnak, és akiknek a büdzséjükhöz a helyi önkormányzat vagy a megyei önkormányzat hozzá tud tenni évente több milliót. Itt említeném a szegedi példát, ahol rendszeresen 120 milliót adnak, Nyíregyházán 100 milliót adnak a kórháznak évente rendszeresen. Ott, ahol a megyei jogú városok nem foglalkoznak a megyei kórházaikkal, és nem adnak semmit, ott nagyobb gondok vannak, és számos megyei kórház emiatt is nehéz helyzetbe kerül. Tehát ha az önkormányzatok valamilyen normatív támogatást kapnának a központi költségvetésből, amit csak egészségügyi célokra fordíthatnának, akkor mindjárt lenne forrásuk ahhoz, hogy megvalósíthassák a struktúraváltást, a pályázati pénzek önrészét és így tovább. Tehát mindenképpen azt kellene nézni, hogy hogyan lehetne az önkormányzatok forrásait növelni, amit az egészségügyi kiadásokra tudnak fordítani.

A költségvetésben benne van annak az ígérete és annak a reális valósága, hogy létszámot kell leépíteni az egészségügyben, hiszen elhangzott a bizottsági vitánál is, és 600 millióval ott van a végkielégítés valahol a tb-költségvetésben az, amit végkielégítésre kell fordítani, tehát ez az ágazat, ahol létszámhiány van, mindenképpen kénytelen további létszámleépítésre.

Ez is egy lehetőség, hogy a kórházi struktúrát valamilyen módon átalakítsuk, úgy, hogy ellehetetlenítjük a kórházakat, és saját maguk kénytelenek valamilyen módon csökkenteni a struktúrájukat és megváltoztatni az ágyszámokat. Ez hasonlít ahhoz, mikor a róka csapdába kerül, és ahhoz, hogy futni tudjon, lerágja a saját lábát. Csak az a baj, hogy nem mindig azon a területen történik ez, abban a kórházban következik ez be, ahol nincs szükség arra az ellátásra, tehát ez semmiképpen nem tervezhető, ez spontán alakuló folyamat, és nagyon nehéz ezt törölni.

A gyógyszerkasszára csak egy reakcióm lenne. Itt már többször elhangzott, hogy milyen jól megoldotta a Fidesz vezette kormányzat ezt a több éve és több országban komoly problémát jelentő dolgot; íme, egyszerre két év alatt sikerült megoldani, mert itt nem beszéltünk a promóciós tevékenységről, nem beszéltünk az árfelhajtó hatásról, és egy csomó mindenről nem beszéltünk még, amit nem sikerül olyan könnyen fejlett biztosítási rendszerekkel rendelkező kórházaknak vagy országoknak sem utalni.

De a gyógyszerkassza bezárása nagyon komoly gondot jelentett azokban a betegségcsoportokban, ahol korábban 90 vagy 100 százalékos finanszírozású gyógyszerek voltak, amik most kikerültek ebből a körből. Most nem reklámként mondom, de az oszteoporózis világnapján engedtessék meg nekem elmondani: az oszteoporózis néhány gyógyszere szintén kikerült ebből a körből; tehát be lehet zárni a gyógyszerkasszát, lehet valamit racionalizálni, de meg kell nézni, hogy mik azok a betegségcsoportokat, amelyeknek a gyógyítását mindenképpen ebből a kasszából szolidarisztikus alapon finanszírozni kellene. (Szórványos taps.)

A kisebbségi véleményem ismertetése kapcsán elmondtam már, hogy mik azok a gondok, amiket nem tudunk elfogadni e költségvetésnek kapcsán. Itt ezt pusztán szerettem volna még árnyalni azzal, amit most elmondtam; tehát semmiképpen nem tartjuk ez a költségvetést jónak és támogatandónak.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Gógl Árpád egészségügyi miniszter úr.

Megadom a szót.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Nagyon sok és számunkra is hasznos és eddig is képviselt álláspontot mondott el Schvarcz képviselő úr. Talán öt pontra szeretnék reagálni. Az utolsó az oszteoporózis kérdése. A legszakszerűbben történt az átalakítás. Egy csoport került ki, az ép veséjűek már nem kaphatnak 1,25 kolekalciferolt, mert működik a veséjük. Egyébként minden készítmény bennmaradt a rendszerben, ellenőrzött oszteoporózisnál rendelkezésre áll.

A reálértékvesztés igenis megszűnt, '98-ban már pozitív, ez évben is pozitív, és a jövő évben is tervezett reálérték-növekedés van az egészségügyben; nem elégséges, de van. A sürgősségi rendszert '94-ben leírtuk, tehát rendelkezésre állt volna, hogy a LXIII. törvénnyel egyidejűleg ez elinduljon. Hajdúböszörményben adjuk át a következő állomást, nagyon szívesen meghívom a képviselő urat, hogy megnézzük, hogyan működik egy ilyen rendszer.

A prevenció elve megváltozott, minden rendszerrel való találkozást tekintünk prevenciós tanácsadó fórumnak is, és az egészségfejlesztő kutatóintézet pedig a modellszerű működést leírta. Tegnap fogadtunk el egy törvényt, ami az ÁNTSZ bevonását is lehetővé teszi.

Az egészségügyi infláció kétségtelenül néha magasabb, mint az általános infláció, ezt a célt szolgálja a gyógyszerár-támogatási változtatás is, a kórházi gyógyszerárképzést is - ez egy 20 százalékos eleme a gyógyszerköltségeknek - szeretnénk elkülöníteni a járóbetegkasszától, és az európai gyakorlatnak megfelelően alacsonyabb értékű gyógyszerárakat érünk el.

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Csáky András úrnak, az MDF képviselőjének.

 

(14.00)

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Schvarcz képviselő úr mondandójának egyik középpontja a kórházi csődök kérdése volt, ami valóban egy súlyos kérdéskör; jó lenne azonban megvizsgálni azt is, hogy az országon belül miért ilyen egyenetlenül alakulnak ki a különböző fekvőbeteg-intézmények között ezek a gazdasági anomáliák.

A beszédemben is említettem volt, hogy a minisztérium kimutatása alapján az intézmények fele Budapesten található, illetve a többi között is inkább a nagyobb, megyei kórházak azok, amelyek ilyen jellegű gazdasági problémákkal küzdenek. Ebből számomra az következik - és gondolom, ezzel senki nem vitatkozik -, hogy az a pénz, amit a fekvőbeteg-ellátásra biztosítunk, lehetne több is, de talán a kapacitások eloszlása nagyon egyenetlen, és bizonyos területeken olyan kihasználatlan túlkínálatokat működtet a rendszer, aminek a megváltoztatása pont a tulajdoni viszonyok heterogén volta miatt igen nehéz és igen kényes kérdés.

Az önkormányzati normatíva, ha csak bevezetnénk, meggyőződésem szerint nem oldaná meg a problémát mindaddig, amíg a különböző önkormányzatoknak az egészségügyi intézményekhez való kapcsolódását valamilyen formában nem próbálnánk meg szabályozni. Ugyanis ha odaadjuk a pénzt, abból még nem következik az, hogy feloldódik az az anomália, ami most van, hogy mondjuk, egy 40 ezres város fenntart egy ezerágyas kórházat, húsz település viszont nem járul hozzá ennek az intézménynek a működtetéséhez. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Horváth Zsolt úrnak, a Fidesz képviselőjének.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Ott folytatom, ahol Csáky képviselő úr abbahagyta: a normatívának ez a legnagyobb problémája, méghozzá az, képviselő úr, hogy létezik olyan nagyváros Magyarországon, amelynek nincs kórháza, mert az ő területén egy megyei kórház üzemel, tehát a 100 ezer főre odajuttatott normatív támogatás nem jut el abba a kórházba, amelyben egyébként azokat az embereket ellátják. Egyébként négy év állt a rendelkezésükre, és önök sem választották ezt a megoldást, furcsállom, hogy most előjöttek vele. Szakmailag ezzel rengeteg baj van, gyakorlatilag kivitelezhetetlen, és az egészségügy helyzetén nem segítene - még egyszer: csodálom, hogy ezt előhozták.

A kórházak helyzete, csődhelyzet. Igen, a napi sajtóból értesültem, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház élére egy csődbiztost nevezett ki a tulajdonos önkormányzat, és hirtelen talált 50 millió forintot, amit gyorssegélyként átadott a kórháznak. Ez győzelem, ez az egészségügy győzelme, a tulajdonos önkormányzatok végre érezni kezdik a felelősségüket, illetve a rendszer, amely életben van, érezteti velük azt a felelősséget, hogy nekik igenis kötelességük helytállni, és ez annak köszönhető, hogy hagytuk életbe lépni azt a törvényi szabályozást, amely a kórház csődje esetén lehetőséget biztosít arra, hogy az önkormányzat csődje következzen be. Ez egy teljesen jó dolog, garantálja az ellátás biztonságát azoknak az embereknek, akik ezeknek a kórházaknak az ellátási területén élnek, illetve amely ellátási területhez tartoznak.

Azon valóban el kellene gondolkodni - ismét visszatérek Csáky képviselő úr mondataira -, mi okozza azt a különbséget, hogy ugyanolyan finanszírozás mellett, bizonyíthatóan nem jobb önkormányzati finanszírozási háttérrel, egyes kórházak nem küzdenek adóssággal, kifizették a munkabéreket és a kórház gazdaságosan üzemel, más kórházak pedig milliárdos adósságot halmoznak fel. Ezen el kellene gondolkodni, és itt ismét az a helyzet, hogy a tulajdonos önkormányzatnak nemcsak az anyagi, hanem az egyéb felelőssége is fennáll.

Köszönöm.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem a hátralévő időkereteket: a Fidesznek 16 perc, az MSZP-nek 16 perc 50 másodperc, a Kisgazdapártnak 8 perc áll a rendelkezésére; a többi párt frakciójának elfogyott az időkerete.

Hozzászólásra következik Koleszár Lajos, ha itt van... (Dr. Koleszár Lajos nincs az ülésteremben.) - nincs még itt. Akkor Kertész István következik, az MSZP részéről; őt Sándor László követi, az MSZP részéről.

KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első mondat hadd legyen az Állami Számvevőszéké, amely megcselekedte a lehetetlent: szeptember 24-én megkapta a központi költségvetést, aznap megkapta a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét, és képes volt október 8-áig elkészíteni azt a véleményt, amelynek az elkészítéséhez korábban hónapokra volt szüksége.

Valóban, az államháztartási törvény nem írja elő tételesen azt, hogy a költségvetés tervezetét az Állami Számvevőszéknek mikor kell átadni, hány napot kell biztosítani ahhoz, hogy érdemben véleményezni tudja az előterjesztést, csupáncsak ráutaló jelleggel, a zárszámadások kötelező érvényű feltételeként írja elő azt, hogy az Állami Számvevőszéknek legalább 60 nap kell a rendelkezésére álljon ahhoz, hogy a zárszámadást ellenőrizze. Úgy gondolom, hogy ha összehasonítjuk a zárszámadásokhoz előírt 60 napot és a most kapott szűk két hetet, semmiféleképpen nem illethetjük az Állami Számvevőszéket azzal, hogy túl hamar végezte el munkáját. Úgy gondolom, az Állami Számvevőszék lehetetlent tett, a világ nyolcadik csodáját hajtotta végre akkor, amikor nekünk, képviselőknek használható, értékelhető adatokat és táblázatokat kiegészítő jelentéseket, javaslatokat tett le az asztalunkra.

Ami pedig a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét illeti, hadd kezdjem számokkal. Valóban, a társadalombiztosítási alapok 1999-ről 2000-re bevételi oldalon 9,9 százalékkal, kiadási oldalon 9,5 százalékkal kapnak több pénzt. Ezek a számok azonban, tisztelt képviselőtársaim, nem összehasonlíthatóak! Mindkét tételben benne van a gyedre fordítandó 36,3 milliárd forint, ami a bázisban nem szerepelt, ezért talán a tervezet előirányzatát is korrigálni kell ezzel. Ha az összeget korrigáljuk a gyedre fordítandó 36 milliárd forinttal, akkor a bevételek többlete 7,8 százalékra zsugorodik, a kiadási többlet pedig 7,4 százalékra csökken, azt pedig valamennyien tudjuk - talán csak a kormányt kivéve -, hogy 1999-ről 2000-re nem fog 8 százalék alá csökkenni az infláció. Sajnos tényszerű az a megállapítás és igaza van ellenzéki kollégáimnak, akik azt mondják, hogy jobbik esetben nem fog csökkenni a társadalombiztosítási alapokra fordított összeg reálértéke, de hogy növekedni nem fog, az egészen biztos.

Ha az ellátásokra és főleg az egészségbiztosítási ellátásokra koncentrálunk - hiszen a nyugdíjbiztosításban különösebb újság, koncepcionális váltás és említésre méltó előírás-módosulás nincsen -, akkor azt a kérdést kell igazából megfogalmazni magunknak, hogy milyen koncepcionális változásokat tartalmaz ez az előterjesztés, és jobb lesz-e ettől az ellátás, az egészségügyi rendszer működése.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, összesen két alapvető módosulása van a rendszernek, de ettől a kettőtől sem lesz jobb a működési feltételrendszer: az egyik a gyógyszerkasszára vonatkozó elképzeléshalmaz, amit, azt hiszem, súlyos kritikával kell illetnünk, a másik pedig az ellátásszervezői rendszer törvény által pontosított keretrendszerben való üzemeltetése, ami szintén nem egészen szerencsés.

A kormány elkövette azt a csodát, hogy új naptárt talált fel. A gyógyszerkassza vonatkozásában 1998-ban 13 hónapos évvel, 1999-ben 11 hónapos évvel számolt, a 2000. évben pedig 12 hónappal számol. Amikor a kormány ilyen viszonyítási alapokkal, torzítva nézi a gyógyszerkiadásokat, akkor tulajdonképpen nagyon barátságos számokat tud prezentálni. A valóság viszont az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a gyógyszerkasszára 1998-ban 125 milliárd forintot költött ez az ország, idén - az előlegfolyósítási rendszer változása kapcsán - a 141 milliárdhoz még legalább 10 milliárdot hozzá kell adni, az 151 milliárd forint, és ezt a 151 milliárd forintot kell összehasonlítani a 2000-re tervezett 135 milliárd forinttal. Tehát a kormány, amely ezt nagyon jól tudja - hiszen 1999 elején minden lehetséges lépést megtett azért, hogy a gyógyszerek áremelkedését visszafogja, ennek ellenére 1998-ról '99-re a gyógyszerkiadások több mint 20 százalékkal nőttek -, azt a csodát fontolgatja, azt szándékozik velünk elhitetni, hogy 2000-re 15 százalékkal kevesebb gyógyszer elegendő lesz; és nem volumenben, bocsánat, értékben, folyó áron számítva 15 százalékkal kevesebb elég lesz - és ráadásul ebből a 15 százalékkal kevesebb költségkeretből még a háziorvosokat is dotálni akarja!

(14.10)

Ez sem semmi, mert ha valaki figyelmesen nézte az előirányzatokat, a háziorvosi szolgálatok előirányzata összesen 2 százalékkal növekszik 2000-re 1999-hez képest. Tehát igenis reális annak a veszélye, hogy a háziorvosok reáljövedelmük szinten tartása végett, lehetséges többletjövedelmük növelésére igenis megpróbálnak a gyógyszerkasszához hozzányúlni valamilyen szerencsés vagy nem szerencsés módon.

Számolt-e vajon a kormányzat azzal, hogy mennyire megkérdőjeleződik alapjaiban az a bizalmi pozíció, ami a beteg és a háziorvosok között van? Ma is vannak természetesen a nagy számok törvényei szerint is félregyógykezelt betegségek, betegek. De vajon amikor a közvélemény előtt is nyilvánvalóvá válik, hogy a gyógyszer-megtakarításból a háziorvosnak többletjövedelme, prémiuma származik, nem az lesz-e az első reakciója a betegnek, hogy azért kezelt engem rosszul, azért nem adott nekem hatékony, eléggé hatékony gyógyszert, merthogy ez számára ellenérdekelt pozíciójából hátrányos lett volna.

Én úgy gondolom, hogy önmagában ez a dolog legalábbis megfontolandóvá teszi a rendszer alkalmazását. Tehát ráadásul nem is arról szól a történet, hogy van egy kassza a háziorvosok ösztönzésére, és van egy elkülönített kassza a gyógyszer-finanszírozásra. A gyógyszer-finanszírozás kasszájának terhére ösztönzik a háziorvosokat, tehát valóságos az az alternatíva, hogy vagy a saját érdekeit nézi a háziorvos, vagy pedig a betegnek az érdekeit nézi. Én úgy gondolom, hogy ezt az alternatívát nem lehet felvállalni, és ebben a vonatkozásban, remélem, a végrehajtás nem fog engem igazolni.

A gyógyszerbeszerzésekkel kapcsolatos az az immár szokásos kormányzati magatartás, hogy ha nem működik egy törvényi rendszer az általuk elvárt módon, akkor azt meg kell változtatni természetesen, nem a működési rendet, hanem a törvényi peremfeltételeket. Korábban az adózás rendjéről szóló törvényben terjesztette elő a kormányzat azt, hogy az adónyomtatványokat kivonta, beszerzését kivonta a közbeszerzési eljárás hatálya alól; most ki akarja vonni a gyógyszerbeszerzést is a közbeszerzési törvény hatálya alól, pedig 135 milliárd forintról van szó. Igen, sajnos ez szerepel az előterjesztésben; ha ő azt mondta a miniszter úrnak, akkor csodálkozom rajta.

A másik ilyen új ellátási forma az ellátásszervezői rendszernek a törvény által való szabályozása. Az Állami Számvevőszék is azt írta a jelentésében, hogy szerencsésebb lett volna minisztériumi szinten kezelni ezt a problémakört. Tudniillik a törvény hatálya alá vonása megosztja a betegek közösségét, kockázatközösségét. Lesz egy 200 ezres közösség, amely feltehetőleg nagyobb odafigyeléssel, nagyobb takarékossággal, jobb, magasabb színvonalú ellátással, de mindenféleképpen valamennyivel drágábban fogja megkapni azt az ellátást, amit a többi állampolgár a szokásos módon fog megkapni. Én úgy gondolom, hogy ez a rendszer lehet, hogy hosszú távon jó lesz, de megbontja a kockázatközösségét a betegeknek, egyértelműen drágább, hiszen önmagában a fix költség 1000 forint/fő szervezői jutalék, és mindenféleképpen valahol a rendszertől idegen, és nem illeszkedik a társadalombiztosítási törvényben foglaltakba, szellemiségébe legalábbis nem.

Számomra a nyugdíj-biztosítási ágon van egy különlegesen érdekes apró, kis javaslat, és az, hogy a korkedvezményes nyugdíjba vonulásnál, amennyiben a munkavállalók nem fizetik be a korkedvezményes nyugdíj folyósításához szükséges összegeket, akkor ezen túl mód lesz arra, hogy a Munkaerő-piaci Alapból téríttesse meg a kormány a hiányzó összeget. Én úgy gondolom, ez egy nagyon veszélyes irány, s ez is egyébként illeszkedik abba az irányba, amikor az állam saját problémáit a munkavállalók, munkáltatók közösségének problémájává degradálja, és áttelepíti a problémákat. Én úgy gondolom, hogy a Munkaerő-piaci Alapot a munkavállalók és a munkáltatók befizetései hozták létre, ezért a nem fizető adós munkáltatók közösségétől, kisebb közösségétől nem kell elvenni a felelősséget, velük szemben kell eljárni úgy, ahogy az illik, nem pedig az egyébként tisztességesen fizetők ellátására, pályáztatására rendelkezésre álló forrásokat kell csökkenteni.

A bevételi oldalon is problémák vannak. Tisztelt Képviselőtársaim! A bevételi oldal tervezése nem optimista, nem pesszimista, rossz és összefüggéstelen. Szerencsénkre a költségvetéssel egyidejűleg kaptuk meg a társadalombiztosítási ellátások költségvetését, így tudok hivatkozni arra, hogy a Pénzügyminisztérium fejezeti előirányzataiban szerepel a progresszív jövedelemadó alá eső jövedelmek 1999-es és 2000-es összege. Mindkét összeg - hangsúlyozom, tehát a progresszív jövedelemadó alá eső összegről van szó - azt mutatja, hogy ha a munkáltatói befizetéseket nézem csak, tehát a 11 százalékos egészségügyi alapot és a 22 százalékos nyugdíjalapot nézem, évről évre 109 milliárd forint tűnik el a rendszerből, nem kerül be előirányzatként a törvénytervezetekbe.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez majdnem fele az eddig felhalmozott hátraléknak, és ez évről évre 109 milliárd forint: 1999-re pontosan 109 milliárd forint volt, 2000-re pedig ez 109,5 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy a Pénzügyminisztérium egyik osztálya tudja, hogy mennyi lesz a progresszív jövedelemadó alá eső jövedelem, s egy másik illetékes főosztálya nem ezzel a számmal kalkulál, ami teljesen ettől független, valahonnan vett számot ír elő előirányzatként. És ehhez képest van a lemaradás, tehát a probléma igazából halmozódik, és duplán jelentkezik.

A behajtási ösztönzésről is szeretnék néhány szót szólni. Jelenlegi kormányzati elképzelések szerint külön kell ösztönözni a társadalombiztosítási bevételeket, és külön kell ösztönözni az adóbevételeket. Mindkettő ösztönzésének nagyon nagy fontossága van, és ezt tükrözi az elmúlt négyéves kormányzat is, hiszen egyetlenegy szervezet volt tulajdonképpen, ami a közpénzek behajtásával foglalkozó szervezeti rendszer - az APEH és VPOP -, amelynek a létszám- és bérelőirányzatai a legrosszabb időben sem csökkentek.

Tehát az ösztönzésre szükség van. De nem erre az ösztönzésre, tisztelt képviselőtársaim. Nem a társadalombiztosítási járulékot kell behajtani, nem az áfát kell behajtani, nem az szja-t kell behajtani, hanem a közpénzeket kell egyformán behajtani. És nagyon szerencsétlen megoldás az, hogy egyik oldalon az APEH kap 1 milliárd 680 millió forint behajtási pénzt a társadalombiztosítási járulékok behajtására, másik oldalon pedig a költségvetésben előirányzunk több mint 6 milliárd forint pénzt, prémiumot, többletjuttatási lehetőséget az adóbevételek behajtására. Nem az összeg nagyságrendje csak csupán a probléma, az is egyébként, hanem az a probléma, hogy ha valamelyik vállalkozó adós, akkor az általában adós a társadalombiztosítással szemben is, adós az adóhatósággal szemben is, és adós a VPOP-val szemben is. Tehát általában van rossz fizető, és általában van jól fizető polgár. Ebből kiemelni, hogy most az adóra koncentrálok, mert ott 6,6 milliárd forint a prémium, és szemben azzal, ha járulékra koncentrálnék, amikor csak 1,7 milliárd forint prémiumot kapok, azt hiszem, ez az ágazatokat állítja szükségtelen módon szembe egymással.

Arra lenne szükség, hogy egységes behajtó szervezet van már ma Magyarországon, egységes ösztönzést kellene alkalmazni, és méghozzá rugalmas módon kellene alkalmazni, mert nagyon szerencsétlen megoldás az, hogy most egy fix határhoz kötjük a prémiumok összegét. Ha ezt a fix határt 1 forinttal túllépi az APEH, akkor mintegy 9 milliárd forint prémium kifizetése válik ezzel lehetővé, de ha 1 forinttal elmarad ettől a határtól, akkor ugrott a 9 milliárd forint. Vajon arányban van-e ez, tisztelt képviselőtársaim?

Azt pedig, hogy mennyire összefüggéstelen és mennyire rendszertelen a bevételi oldal arányhalmaza, szeretném néhány konkrét számmal is szemléltetni. Az Egészségbiztosítási Alap és a nyugdíjalap aránya egymáshoz 1:2, tehát magyarul, a bevételek 33 százalékának kellene lenni az Egészségbiztosítási Alapba jövő összegnek, s 66 százalékának a Nyugdíjbiztosítási Alapba jutó összegnek. Ezzel szemben, amikor elvonják a rendszerből az 1680 millió forintot, az APEH-nek szánt juttatási összeget, akkor az Egészségbiztosítási Alapból 42 százalékot rónak rá, és a Nyugdíjbiztosítási Alapból 58 százalékot rónak rá, ez 196 millió forint átcsoportosítás az Egészségbiztosítási Alap rovására.

 

(14.20)

Amikor a késedelmi kamatokat, kötbéreket osztják fel a két alap között, akkor a százalékarány 43:57. Itt megint másik százalékkal találkozhatunk, tisztelt képviselőtársaim! Amikor az adók és a járulékok között kell megosztani a késedelmi kamatokat és a kötbéreket, az arány 70:30 a törvénytervezet előírása szerint. Ha valaki érdemben megpróbálta értelmezni a 4. számú mellékletet, és kiszámította a várható adatokat, ebből az adódik, hogy 40 százalékkal kellene a társadalombiztosítási alapoknak részesülnie ezekből a költségvetési pluszforrásokból.

Tehát úgy gondolom, tarthatatlan, hogy egy rendszeren belül a Pénzügyminisztérium két főosztálya nem tud találkozni, nem tud egymással zöldágra vergődni, hogy legalábbis azonos adatbázisokat használjon, s hogy egy rendszerben három-négy-ötféle százalékok működjenek, és ezt látszólagos megoldásként kezeljék.

Azzal szeretném zárni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a vitát figyelmesen és türelmesen végighallgattam, nem szóltam hozzá kétpercesben, s meggyőződésemmé vált a vita során, hogy a most uralkodó politikai elit hitvallása és gyakorlata szerint a látszat, a részigazságok sulykolása fontosabb a valóságnál.

Tisztelt Képviselőtársaim! Látszatból még senkit sem sikerült meggyógyítani. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gógl Árpád egészségügyi miniszter úr. Megadom a szót.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Elnök Úr! Kertész Képviselő Úr! Hadd kezdjem az utolsó mondattal, mert a látszat és a valóság dialektikája ősi dialektika. És az orvoslás kétségtelenül természettudomány, úgyhogy valahol a valóságban kell gyökereznie.

Azért örülök, hogy a nyugdíj és az egészségügy egy témaként került ma sorra, mert világosan kell látni, hogy az egészségügyi szolgáltatást az idősek, az elesettek veszik a leginkább igénybe. Ismételten el kell mondanom, hogy a nyugdíj vonatkozásában nem látszat, hanem valóság az, hogy a '95-96-os év volt a nyugdíjasok mélypontja, elvesztették a nyugdíjak értékének több mint 20 százalékát. Akkor vesztették el, és ezt nagyon-nagyon nehéz visszapótolni; s az utolsó két év az, amikor ténylegesen reálérték-növekedés volt a nyugdíjaknál.

Hogyan kapcsolódik ez az egészségügyhöz? Úgy, hogy több kérdést kellene érintenem, de a gyógyszerkasszát érintem. A jövő évi kassza miért lesz tartható? Azért, mert az a 400 hatóanyag, amit döntően a nyugdíjasok használnak, 20 százalékkal olcsóbban kerül a rendszerbe. Ez a gyógyszerfogyasztásnak több mint 30 százaléka. Két dolgot segítünk ezzel, hogy a gyógyszerkassza betarthatóvá váljék, és hogy indirekt eszközzel segítsünk az elesett nyugdíjasainkon. Körülbelül ennyit erről.

Még egy ellentmondás, mert azt fejtegette Kertész képviselőtársam, hogy egy rendszer rosszaságán a kormányok most már többszörösen törvénymódosítással akarnak változtatni - nem, kérem! Az egészségügyi rendszert szeretnénk átalakítani! (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Takács Imre, az MSZP képviselője. Jelzem, hogy 20 másodperc áll a rendelkezésére a felszólaláshoz.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Megpróbálom... Elnök Úr! Képviselőtársaim! Gyorsan! Az inflációhoz, egy: sokkal nehezebb 10 százalék alatt az inflációs rátát csökkenteni, mint magasabb szinten. Ezt az elmélet és a gyakorlat is igazolja.

A másik, hogy azon javak súlyaránya nő a fogyasztáson belül, amelyeknek az árszínvonala most is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) és a következő években is sokkal... (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.)

ELNÖK: Elfogyott az MSZP időkerete is a televíziós közvetítési időből.

Kétperces hozzászólásra jelentkezett Csáky András, az MDF képviselője; a Fidesz 4 percet átadott a saját időkeretéből az MDF részére.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm a lehetőséget is a koalíciós társaknak. Én is Kertész képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban szeretnék reagálni, méghozzá "az uralkodó elit hitvallása" című befejező mondata és a beszédében elmondottak kapcsán, amelyekben feltételezi, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok esetében a gyógyszerfelírási szokások ösztönzése úgy merül fel, hogy az a saját érdeke vagy a beteg érdeke. A kollégák nevében eleve vissza kell utasítsam azt a feltételezést, hogy bármelyik tisztességesen dolgozó orvosban ilyen kérdés felmerülne.

Itt egyszerűen arról van szó, hogy az új megszokása, az újra való átállás mindig nagyon nehéz. Nagyon jól tudjuk, hogy ez az élet minden területén így van. Ennek az ösztönző rendszernek a beépítése tulajdonképpen kedvet csinál a kollégáknak ahhoz, hogy mélyebben nézzenek utána azoknak a lehetőségeknek, amelyek a gyógyszerfelírások kapcsán esetleg nemcsak a rendszernek, hanem a betegnek is megtakarításokat eredményezhetnek. Ez nem mehet a gyógyítás rovására! S az a feltételezés, hogy ez, esetleg pont az orvosok szokásváltása miatt, a hatékonyság rovására megy, úgy gondolom, az orvosokra nézve is sértő, úgyhogy ettől én nem félek.

Arról pedig már szó volt, és abban mindannyian egyetértünk, hogy a természetbeni ellátások több mint 25 százalékát adó gyógyszerkasszával kell valamit tenni. Ezért kértem az előbb is, hogy ezzel kapcsolatban tanúsítsunk önmérsékletet, és inkább javító kritikát gyakoroljunk! Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Hegedűs Mihály, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én még mulathatok, mert van 8 perce a Független Kisgazdapártnak, tehát elmondhatom egy-két dologról a véleményemet.

Kezdem talán az irányított betegellátás szükségességével, amiről Kertész képviselőtársam kritikát fogalmazott meg. Én is kritikát fogalmaztam meg vele szemben a vezérszónoklatomban, de a jobbítás szándékával. Az irányított betegellátás számomra egy nagyon lehetséges és nagyon követendő modellt van hivatva megalapozni. Ez a modellkísérlet, tudjuk, Angliában sikeres volt, és olyan lehetőséget jelent, amely lehetőség lényegesen olcsóbbá, racionálisabbá teheti a gyógyítást, magyarul a betegek kórházba való áramlását, az olcsó hely felé áramlását tudja biztosítani.

Hogy ezer forint fejenként: végül is, akik erre vállalkoztak és pályázatot nyertek, az egészségügy apparátusa helyett végzik ezt a munkát, és lehet, hogy sokkal olcsóbban, mint az egészségügyben, mert lehet, hogy ott ez a tízszeresébe kerülne fejenként. Tehát én ezt üdvözölni tudom.

Mint említettem, a pályázat során túlnyomóan nagy intézmények nyertek, de nyert kis intézmény, járóbeteg-ellátást szem előtt tartó intézmény is, tehát lesz egy reális összehasonlítási alap, és lehet, hogy jövőre vagy két év múlva már nem 200 ezer, hanem 2 vagy 4 millió ember vehet részt ebben a rendszerben. Ennek az iskoláját ki kell járni, és ez a fejenkénti ezer forint minimális összeg ahhoz, hogy ezt működtetni lehessen.

Tisztelt Elnök Úr! Nem tudom, most hagyjam abba, vagy pedig folytathatom? Mert van még időm.

ELNÖK: Képviselő úr, ha normál felszólalásra kér lehetőséget, akkor folytathatja.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Most akkor azt szeretnék...

ELNÖK: Ha annak tekintjük, akkor folytassa. (Dr. Hegedűs Mihály: Normál felszólalást...) Akkor áttérünk a normálra, és amíg az időkerete engedi, addig mondhatja.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Nem biztos, hogy kihasználom az egészet.

ELNÖK: Képviselő úr, tisztázzuk akkor! (Dr. Hegedűs Mihály: Normál!) Úgy veszem, hogy most újra szót kért, és normál felszólalásra kért lehetőséget, nehogy ebből később probléma adódjon.

DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A normál felszólalás folyamán szeretném még a gondolataimat kifejteni a gyógyszerkasszáról.

Ez a tavalyi költségvetésben, az idei évben is neuralgikus pont volt. Az egészségügyi bizottságban kifejtettem, hogy egy kísérlet történt az elmúlt évben; most nem mondom a Mercedes és a gombostű hasonlatát, de a kormányzat végül is rájött arra, hogy zárt kasszában ezt kezelni nem lehet.

(14.30)

Most lehet kezelni, viszont a jelen rendelkezések, elképzelések szerint benne van a lehetőség, hogy az egészségügyi kormányzat bizonyos fejezeti címek közül átcsoportosíthat. Tehát, ha ez a kísérlet nem pontosan milliárdnyi forinttal fogja betakarni az elképzeléseket, nem történik tragédia, lehet átcsoportosítani, a betegek nem maradnak ellátatlanul. A betegek ellátása a szolidaritás elve alapján mindenféleképpen még az államra tartozik. Tehát ezzel nem lesz gond. Gond a számokkal lehet. Ha ez a kormányzat sem kísérli meg valamilyen formában megváltoztatni a gyógyszer-felhasználási, gyógyszerfelírási és gyógyszer-támogatási szokásokat, akkor a társadalombiztosítás tovább halad egy kielégíthetetlen és finanszírozhatatlan felhasználás felé.

Végül is a gyógyszerfelhasználásnak durván négy fő szereplője van. Vannak a gyógyszergyártók, akik minél több pénzt, minél nagyobb profitot szeretnének elérni. Van egy gyógyszertámogatást megállapító szervezet, amelynek kötelessége féket szabni, és megálljt kiáltani a csillagos égig törekvő áremelési kísérleteknek. Ahogy a miniszter úr az előbb elmondta, erre nagyszerű lehetőség például a generikumok támogatása, az olcsóbb hatóanyagok támogatása, és erre van is egy példa. Ma Európában, a Közös Piacon belül is működnek gyógyszert olcsón vásároló biztosítók, és a magyar egészségügyi vezetés, a magyar biztosító is szeretne ezek közé tartozni. Ez a könnyebbik része a dolgoknak. A nehezebbik része - ebben igaza van Kertész képviselőtársamnak - az orvosokra, háziorvosokra fog nehezedni. Nagyon nehéz lesz egy reklámok által is gerjesztett rossz gyógyszer-felhasználói, gyógyszerszedői szokást átalakítani. Ez egy év alatt nem fog sikerülni, ehhez több év kell. El kell kezdeni ezt a folyamatot, különben az egész rendszer kezelhetetlen lesz.

 

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Arra a kérdésre, hogy vagy a beteg lesz a vesztes, vagy az orvos, ha a gyógyszerfelírási szokásokat nem tudjuk kordában tartani, azt tudom mondani, hogy nem, ennek a folyamatnak csak nyertese lehet, mégpedig a beteg. Ha a beteg annyi gyógyszert kap, amennyire szüksége van, és nem többet, abban az esetben egyértelműen a beteg a nyertes. Nem lehet garanciát találni arra, hogy az orvos meg fogja találni azt a hangot, módszert, amellyel a betegét meg tudja győzni egy perc alatt, egy találkozás alkalmával - lehet, hogy tíz orvos-beteg találkozás kell hozzá -, de ha nem kíséreljük meg, az egész helyzet kezelhetetlen lesz.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az FKGP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A Kisgazdapártnak 1 perc 30 másodperc ideje maradt. Megadom a szót kétperces hozzászólásra Csáky András képviselő úrnak, MDF.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Szabó képviselő asszony kiment, akkor még nem tudtam, hogy lesz-e lehetőségem reagálni a mondandójára. A nyugdíjkorhatárral kapcsolatban említette, hogy 1992-ben, az Antall József vezette kormány idején hozott az Országgyűlés egy olyan határozatot, amely a nyugdíjemeléssel volt kapcsolatos. Való igaz, a Ház hozta azt a határozatot, hogy egy törvényt készítsenek elő a társadalombiztosítás anyagi ellehetetlenülésének megoldása érdekében; a demográfiai jelzések már akkor előre mutatták ezeket a problémákat.

Ezzel párhuzamosan nagyon jól tudjuk - számtalanszor elhangzott ebben a Házban -, hogy olyan családpolitikai intézkedéseket is hozott, amelyek a gyermekvállalás ösztönzésére voltak hivatva, és ezek meg is hozták hatásaikat, hiszen a posztkommunista országok közül Magyarországon volt a legkisebb mértékű a születések számának a csökkenése, ez statisztikai adat. Tulajdonképpen az elhíresült Bokros-csomag ezt verte szét, és az egész rendszer átalakítására is ezért került sor. Az az országgyűlési határozat időpontokat nem határozott meg, csak az előkészítést. Amennyiben a demográfiai kép kedvezőbb lett volna, akkor lehet, hogy nem ebben az ütemben kellett volna önöknek bevezetniük a nyugdíjkorhatár emelését.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Így az MDF is kimerítette az időkeretét. Megadom a szót Gógl Árpád egészségügyi miniszter úrnak.

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Elnök Úr! Képviselőtársaim! Lassan a vitánk végére érünk, és néhány elem vagy nem válaszolódott meg, vagy nem került újra szóba, de az összegezésben - mert mi is lassan kimerítjük az időkeretünket - mindenképpen érdemes szót ejteni róluk. Nyilvánvalóan az egészségügyi minisztert döntően az E-alap költségvetése érinti, bár az előző hozzászólásaimban többször jeleztem, hogy ez összefügg a nyugdíjasok kérdéskörével is, mert az időskorúak kétharmadrészt az egészségügyi rendszer igénybevevői.

Mit rögzíthetünk a költségvetési vita eme szakaszában? Bármennyire vitatható, az infláció 6-7 százalékra becsülhető, és ez jó becslés. Azok, akik vitatják, elfeledkeznek arról, amit a képviselőtársaim többször hangsúlyoztak, hogy egy évvel ezelőtt ugyanígy vitatkoztunk ezen, és irreálisnak ítélték a 11 százalékot, és a valóság valahol 10 százalék körül lesz. (Bauer Tamás közbeszólására:) Én elhiszem, de tavaly ugyanezt hallottuk, pedig akkor nem láttuk az orosz válságot (Bauer Tamás közbeszól.), nem láttuk az egyéb válságokat. (Az elnök csenget.)

ELNÖK: Képviselő Úr! Majd utána elmondhatja. Ne tessék közbeszólni!

DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Elnézést! Igen, azt hiszem, hogy Bauer úrral majd vitatkozhatunk a folyosón, de a jegyzőkönyveket is elő lehet keresni.

Tény, hogy 10 százalék körüli lesz az infláció, és ezt végre már önöknek is el kellene ismerniük. Tételezzék fel, hogy hasonló felkészültségű a jövő évi becslés is, és ez be fog következni. Ha ehhez mérem a változásokat, akkor a tárca költségvetése kifejezetten jó, mert 10 százalék feletti. Az E-alap költségvetése 10,1 százalékos, mert 696,5 milliárdról 767,1 milliárdra nőtt. Tény, hogy én magam mint egészségügyi miniszter nem ezt szeretném. Én azt szerettem volna, ha jelentősebb lehetőség lett volna az egészségügy szférájára pénzt fordítani. Tudomásul kell venni, hogy egy örökölt helyzetben ennek a költségvetési évnek 800 milliárd vagy azt meghaladó adósságtörlesztése van, ezt nem mi akkumuláltuk. Ezt örököltük, ezt kell továbbvinnünk, és ezt kell kifizetnünk. Ha emellé még elsődlegességeket épít be a kormány a költségvetésbe, mérlegelni kell, hogy vajon ez a legaktuálisabb, vagy ez a számunkra legelfogadhatóbb.

Azt gondolom, nem vitatható, hogy egy fogyó társadalomban támogassuk a családokat. A munkahelyteremtés sem vitatható, és az sem, amit a képviselőtársam nagyon helyesen mondott, hogy a fiatalokat munkára szoktassuk és ne munkanélküliségre, és ne arra, hogy céltalan az életük - ehhez munkahelyeket kell teremteni. Amikor a lakástámogatási rendszert átalakítjuk, akkor egy olyan területnek adunk munkalehetőséget, ahol a legkevésbé minősített munkaerő, a segédmunkára képes népcsoportok is részt tudnak venni munkavállalással. Ez az, amiért ezt akceptáltam mint miniszter.

Még egy dolgot figyelembe kell venni: a balkáni helyzetet. A háborúnak vége van, de teljes egészében még nincs béke a Balkánon. Ezért a NATO-hoz való csatlakozást is figyelembe véve, a hadsereg támogatottságát el kellett fogadni. Ez az oka annak, hogy ennyi jutott az egészségügyre, és ez az oka annak, hogy türelmet és megértést kérek az egészségügyi dolgozóktól és mindenkitől támogatást - számunkra és számukra.

 

(14.40)

Ha ezt így, indításnak elfogadják tőlem, akkor mit tud tenni a tárca és az E-alap ezzel a pénzmennyiséggel? Azt tudja tenni, hogy a személyi és a tárgyi strukturális feltételeken javít. Ez az oka annak, hogy a sürgősségi rendszerhez a mentőszolgálat fejlesztését elsődlegessé tettük. Ez az oka annak, hogy bármennyire nem találta meg mindenki a sorokban, a szakorvosképzésre fordítható összeg a rendszerben van, két évre biztosított. Reméljük, hogy a harmadik évre majd elő fogjuk teremteni a továbbiakat is.

Meg kell jegyeznem azt is, hogy a sürgősségi betegellátásra fordítható több mint 1,5 milliárd forintból a fideszes képviselőkhöz már el tudtam juttatni, de többi képviselőtársamhoz is eljuttatom annak az ötven mentőállomáshelynek a listáját, amit szeretnénk felépíteni - föl is fogjuk építeni. A terveink szerint a legsürgősebb helyeken, mert 15 percen belül segítséget szeretnénk nyújtani.

Mi az, ami befejeződik és már látható a vége? Annak a vérellátórendszernek a kialakítása, ami már több mint egy évtizede vajúdik. Évről évre visszatért nyáron a vérmizéria. Kérem, emlékezzenek vissza, hogy volt-e az idén nyáron a vérellátásban gond! Már nem volt, és jövőre már biztosan nem lesz.

Mi az, ami még belefér a rendszerünkbe? Hogy az időskorúakat támogassuk. Nem tudom, mennyire tűnt fel önöknek, de az idén ősszel nincs gond az influenza elleni védőoltással. Egymillió védőoltást vásároltunk a tárca pénzéből, nem az OEP pénzéből, és a jövő évre 1,1 millió oltóanyag fedezete biztosított a költségvetésben. Ez az, amit az időseknek még adni tudunk, mivel a nyugdíjakat olyan nagyságrendben nem tudjuk még emelni, mint ahogy szeretnénk.

Mit teszünk még a prevenció terén? Azt, amit bevezettünk: a hepatitis-B oltást, bevezettük a rubeola elleni oltást, és bevezettük az újszülöttek vérmérgezéses halálához vezető hemophylus influenzae profilaxisát. Lehet, hogy a jövő évben ennek a B-hepatitis területére való kiterjesztését fogjuk tudni elérni.

Mi az, ami még belefér? A védőnői szolgálat fejlesztése: 8,8 milliárdot lehet az OEP során találni itt és a tárcánál is a képzésben. Kérem, valóban nem egy csodálatos költségvetés ez, de ennyit tesz lehetővé az értékteremtés.

A járóbetegkassza az, ami az OEP költségvetésében úgy nő 5,5 milliárddal, hogy ez 12 százalékos többletet jelent. Azt tehát, amit mondunk, hogy a betegellátást a járóbetegszférába tesszük, meg tudjuk valósítani.

Van még egy olyan elem, ami tavaly december óta lóg a levegőben: ez a béradósság rendezésének kérdése. A tárca intézményrendszerénél - ez jelenti az állami intézményeket, az egyetemeket - 2 milliárd forint jelenik meg a soron a béradósság rendezésére. Kérem, ez az, amit ebből a költségvetésből a jövő évben a szerkezetátalakításra, szerkezetstabilitásra, az ellátottak, a 10 millió magyar ellátásának biztonságáért tenni tudunk.

Végül is a kormányprogramban mit ígértünk az egészségügy vonatkozásában? Biztonságot, hozzáférhetőséget. Ezt igyekszünk biztosítani. Ígértünk még méltó, európai vagy legalábbis magyar viszonyokhoz méltó életet az egészségügyben dolgozóknak. Ez ügyben nagy előrelépést nem tudunk tenni. Végtelenül sajnálom, személy szerint, higgyék meg, talán a legjobban átérzem ennek a gondját. De hiszem azt, hogy a következő évben lesz lehetőségünk ennek a pótlására is.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására holnap délután kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása. Az előterjesztést T/1658. számon, az Állami Számvevőszék véleményét T/1658/1. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/1658/4-18., 21., 23. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a hétfői ülésnapon döntöttünk az előterjesztés 30 órás időkeretben történő tárgyalásáról. Felkérem Világosi Gábor jegyző urat, hogy ismertesse a frakciók rendelkezésére álló mai napi időkeretet.




Felszólalások:   1   1-172   172-363      Ülésnap adatai