Felszólalás adatai

Parancsoljon!

MURÁNYI LEVENTE (Jobbik): Köszönöm. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Elnök úr, örömmel hallgattam az ülés kezdetekor az ön szép és megrendítő megemlékezését, azonban az örömöm nem volt maradéktalan, mert azt gondolom, az lett volna az igazán méltó folytatása ennek a megemlékező expozénak, hogy a végére odatesszük: a kommunista kiemelt nyugdíjakat megvonjuk, mégpedig azért, mert tudható az, hogy mondjuk, olyan személy, mint Biszku Béla, aki Kádár János belügyminisztere volt 1957-től 1961-ig, és az én három kivégzett társam halálos ítéletét is nyugtáznia kellett, ma fönt a Rózsadombon, a Felső Zöldmáli út 27-ben kiemelt pártnyugdíjjal tengeti napjait, és még szemtelenkedik a mai magyar valósággal.

Mátsik György ellen is, aki Mansfeld Péterre halált kérő ügyész volt, kértünk és tettünk egy feljelentést annak érdekében, hogy a bíróság vonja felelősségre ezt a vérügyészt. Ezt oly módon, oly hangvételű levélben utasította el az ügyészség, hogy amikor elolvastam, az volt az érzésem, hogy 1957-ben élek, legfeljebb lemaradt az utolsó fejezet, hogy Mátsik György elvtárs, a munkásosztály ökle ismét remek munkát végzett. Túlzások ezek, és az, hogy mi beadtunk a múlt héten egy törvénymódosító javaslatot, hogy a vérügyészeket, vérbírákat vonják felelőségre, állítsák bíróság elé, én azt remélem most is, hogy ez után a hangvétel után, ahogy ön is megemlékezett, elnök úr, sikerre fog jutni ez a javaslatunk. Tudni kell mindenkinek, hogy ma például az 1956-osok olyan nyugdíjból élnek, hogy csak tengetni tudják az életüket, míg az őket letartóztatók, megbüntetők, elítélők, rájuk vádat emelők viszont több százezer forintos kiemelt nyugdíj mellett élvezik az életet. De hát ez a kommunizmus!

Az, hogy ez a kommunizmus kialakulhatott az egész világon és főleg itt Európában, és ezen belül nálunk sajnos két alkalommal is jelen volt az életünkben, egyszer az első világháború után Kun Béla és bűnbandája jóvoltából, majd 1945 után Rákosi - és hadd ne folytassam az összes bűnelkövető nevével - jóvoltából, olyan nyomort taszítva, olyan tragédiát téve a magyar nemzet nyakába, hogy évszázadok kellenek ahhoz, hogy azt valamennyire is ki tudjuk heverni, mert ma is számtalan olyan ember él ebben az országban, aki vagy elvesztette a hozzátartozóját, vagy ő maga is börtönéveket tudhat maga mögött, vagy a teljes, a család által összehozott vagyont elvesztette és ma nyomorogva él ebben az országban.

Azt gondolom, hogy nemcsak azért kell megemlékezni a kommunizmus áldozatairól, mert úgy illik, hogy az áldozatok ne kerüljenek a feledés homályába, hanem azért is, mert az oktatásunk még mindig olyan, hogy sem a Kun Béla nevéhez fűzhető első ciklusú kommunizmust, sem pedig az 1945 utánit nem oktatják még megfelelő módon. Tudomásom van arról, hogy Pécsett ma is van olyan professzor, aki a jövő történelemtanárait még mindig abban a módban képzi, hogy ellenforradalomról beszél 1957 kapcsán.

Azt gondolom, a kommunizmus áldozataira való megemlékezéskor azt is mindenképpen meg kell említeni, hogy ez a nép, a magyar nép, a magyar nemzet volt az, amely 1956-ban olyan mélyütést vitt be ennek az eszmének a szovjet birodalmon keresztül, amely végzetes lett számukra. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha egy kicsit emelkedettebben fogalmaznék, azt mondanám, hogy az a maroknyi magyar szabadságharcos, aki részt vett a harcokban a szabadság lándzsájával, megtalálta ennek a szennyes ideológiának az Achilles-sarkát, azon sebet ejtett.

ELNÖK: Képviselő úr, jelentősen túllépte az időkeretet.

MURÁNYI LEVENTE (Jobbik): Bocsánat, elnézést! Azt tudom akkor végül egy mondatban elmondani, hogy mi, magyarok vagyunk azok, akik a szovjet birodalmat a kilencvenes bukás útjára helyeztük, és erre legyünk büszkék a világ előtt, hogy ettől a szennyes ideológiától mi szabadítottunk meg mindenkit Európában és a világon.

Köszönöm. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Válaszadásra ismét Rétvári Bence államtitkár úrnak adom meg a szót.

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol ön abbahagyta, fűzném tovább a gondolatát, hiszen 1956-ban valóban nyilvánvalóvá vált mindenki számára, aki Nyugat-Európában élt és tán idealistán gondolt a kommunista rendszerre, azt hívén, hogy az történik, amit a sztálini propaganda megpróbált elhinteni korábban éveken keresztül, hogy ott valóban egyfajta egyenlőség valósul meg, hogy ez nem igaz, hogy itt az emberek szenvednek, hogy a magyar nép elsöprő többsége, ahogy mint kiderült, nem is szavazott igazából soha többségében a kommunistákra, de nem is akart kommunista rabiga alatt élni.

(13.40)

S nemhiába lett 1957-ben az év embere a Time magazin szerint is a pesti srác, és került ki a Time magazinnak a címlapjára. Ez a tisztelet, ami Magyarország körül kialakult, pontosan '56-ban alakult ki, hogy akkor a hétköznapi emberek, nem nagy alakok, nem nagy forradalmárok, ott nem a népvezérek hozták fel a népből az ellenállást az aktuális hatalommal szemben, mint amit, mondjuk, Kossuth Lajosra és társaira lehet mondani, hanem a nép elégedetlensége tett hőssé adott helyzetben egy Nagy Imrét vagy másokat. Más volt akkor a hangulat, mint korábbi forradalmaink kapcsán.

A magyar alaptörvény is egyértelműen fogalmaz - ön is ismeri bizonyára -, hogy a mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki, ezt most már az alaptörvény is tartalmazza. Ami pedig az egykori kommunista hatalomnak a haszonélvezőit és áldozatait illeti, nos tehát az alaptörvényünk szintén kimondja, hogy: "Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett bűnök elévülését." - ön is ismeri ezt. Tehát az a nehézség, ami jogilag, elévülésileg az eljárások tekintetében volt akadály a felelősségre vonással kapcsolatban, az elhárult. Nyilvánvalóan a bizonyítás évtizedek elteltével sokkal nehezebb, mint egy frissiben elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, de az alaptörvényünk egyértelműen fogalmaz, hogy '44. március 19-e és '90. május 2-a között nem volt állami önrendelkezés, Magyarország megszállás és diktatúra alatt volt.

Ami az egyes nyugdíj-kiegészítéseket illeti, egyrészről a volt kommunista hatalom haszonélvezőivel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy valóban felállt egy ilyen bizottság még az elmúlt esztendőben, amelyik több mint ezer ember nyugdíjaktáit nézi át. Ugyanakkor nem gondoltuk, hogy ez ennyire összetett feladat lesz, és nem lehet három-négy hónap alatt elvégezni, hanem egy bő fél évre lesz hozzá szükség, ezért kérjük majd az Országgyűlést, hogy hosszabbítsa meg, és nyárig dolgozhasson ez a bizottság. Több mint ezer ember aktáját átnézte, levéltárakkal, a Történeti Levéltárral nemcsak felvette a kapcsolatot, de iratokba is betekintett, különböző adatokat összegyűjtött és rendszerezett. Áttekinti az 1990-ben a Göncz Árpád köztársasági elnök úr által vezetett bizottság indokolásait, és már most, ebben a fázisban is jól látható, hogy bizony akkor, a '90-es évek elején a köztársasági elnök úr által vezetett bizottság munkáján nagyon sok mindenki átcsusszant, az a szűrő nem volt elég alapos, és nagyon sokan kaptak húsz évig nyugdíj-kiegészítést az egykori kitüntetéseik nyomán, akik erre igazából érdemtelenné váltak.

A másik kérdés pedig a nyugdíj-kiegészítések, -juttatások azok számára, akik a kommunista rendszer áldozatai voltak. Ön is tudja, tisztelt képviselő úr, hogy mind a Gyurcsány-kormány utolsó idejében, mind a Bajnai-kormányzat alatt ezeket a kiegészítéseket befagyasztották a tekintetben, hogy nem növekedett annyival a nyugdíjnak ez a része, mint az alapnyugdíj. Hiába volt az alapnyugdíjban valamiféle emelkedés, ezeket a részeket, amelyek a forradalmároknak jártak, sem Gyurcsány Ferenc az utolsó éveiben, sem Bajnai Gordon egyszer sem emelte meg ugyanúgy, ahogy a nyugdíj alapösszege emelkedett volna. Ezt is valamelyest pótolandó ez a kormány már döntött egy 50 százalékos kiegészítésről, nyugdíjrészemelésről azok számára, akik ebbe a kategóriába tartoznak, még nem az összes áldozat tekintetében, de azoknak az előterjesztése is hamarosan a kormányzat asztalán fekszik. És a tavalyi nyugdíj-kiegészítés összege is, ahogy ön emlékszik rá, visszamenőlegesen, év elejétől járt az áldozatoknak. Így igyekeztünk valamelyest anyagilag is kárpótolni azokat az embereket, akik a kommunista diktatúra áldozataivá váltak.

Én úgy gondolom, hogy ezt a kormányzatot azzal vádolni, hogy ne tekintene vissza megfelelő méltósággal ezekre az áldozatokra, nem lehet. Nemhiába az első Orbán-kormány fogadta el azt a jogszabályt is, amely ezt a napot a kommunizmus áldozatainak emléknapjává tette, és azóta is igyekszünk ezen az úton haladni, akár az új Nemzeti alaptantervben, hogy amit ön mondott, az ne valósulhasson meg, és ne lehessen félremagyarázni sem '56-ot, sem a kommunista rendszernek az időszakát.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Felszólalások:   7-10   11-16   17-18      Ülésnap adatai