Felszólalás adatai

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A kormány közel három és féléves munkájának politikai vitanap keretében történő értékelése során jogos elvárás a tárgyilagosság. Az erre való őszinte törekvés esetén is a következő kérdések merülnek fel. Mi a viszonyítás alapja: az előző kormányzati ciklus teljesítménye, vagy létezik valamilyen abszolút mérce? Ha az Országgyűlés által elfogadott kormányprogramból indulunk ki, akkor milyen módon súlyozandók a teljesített és az elmaradt vállalások?

Ha a magyar társadalomban végbement változásokat tekintjük mérvadónak, ennek a mérleg két serpenyőjébe helyezése is feltételezi az értékelő sajátos szempontját. Nos, a mi elemzésünk, figyelembe véve mindezt, az objektivitás igényével készült, elkerülhetetlenül vállalva a Magyar Igazság és Élet Pártja saját nézőpontját.

A Fidesz vezette kormány tevékenységét összehasonlítva a megelőző MSZP-SZDSZ-kormányéval, a szándékokat és az eredményt tekintve is a pozitív változás megkérdőjelezhetetlen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.) Természetesen ez az összevetés nem szűkíthető le a fontos, de alkalmanként kizárólagosnak tekintett gazdasági eredményre. Ez utóbbinak a mai vitában itt is, úgy tűnik, egyetlen, általunk jelentőségében másként értékelt mutatója a GDP, a bruttó hazai termék. Ennek a növekedése az előző kormánykoalíció tagjai szerint egyetlen lépésnek tudható be, nevezetesen az úgynevezett Bokros-csomagnak. Lehetséges, hogy az adott helyzetben megszorító intézkedésre - szép kifejezéssel: stabilizációra - szükség volt, de annak mértéke, különös tekintettel a megcélzott csoportokra és társadalmi területekre, helyenként máig is jóvátehetetlen veszteséget okozott, mert éppen a jövőnket aknázta alá. Ezért elfogadhatatlan az a felfogás, amely szerint minden jó innen ered, a gazdasági növekedést ők ezzel elindították - szinte olyan jelszóval: nekünk Mohács kell -, és a mostani kormány bűne, hogy nem ad eleget az egyes társadalmi csoportoknak. E logika szerint még az is elképzelhető, hogy egyszer, a megszépítő messzeségből a Bokros-csomag a gulyáskommunizmushoz hasonló legendává válik. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

A kormány teljesítményének értékeléséhez engedje meg a miniszterelnök úr, hogy ne a mostani beszédét használjam föl, hanem vezérfonalnak az 1998-as kormányprogram vitájában elmondott expozéját tekintsem, kitérve a MIÉP képviselője által akkor elmondottakra, és összevetve az eredményekkel és kudarcokkal. A bevezetőben miniszterelnök-jelöltként Orbán Viktor a következőt mondta: "Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az elmúlt két hét során megkötöttük a kormánytöbbséghez szükséges megállapodásokat, ezzel létrejött a polgári koalíció kormánya. Mi több, nemcsak megállapodást kötöttünk, de együttműködésünket a politikai matematika kényszerének mezsgyéjéről a kölcsönös bizalom alapjára helyeztük át. A koalíciós pártok között megszületett az a kapcsolat, amely a közös munka fundamentumaként szolgál majd. Ezáltal biztosítottuk a kiegyensúlyozott és határozott munkához szükséges megnyugtató mértékű parlamenti többséget." Meg kell állapítanunk, hogy a miniszterelnöki bizalom kinyilvánításának ugyan érthető magyarázata volt, de az megalapozatlannak bizonyult, mint ahogyan a fundamentum sem kősziklát jelentett, és a kormány mai helyzetét részben az befolyásolja, hogy hiányzik a megnyugtató parlamenti többsége.

A miniszterelnök úr a vitában a kormányprogram célját a következőképpen határozta meg: "A kormányprogram pedig arra való, hogy választ kaphassunk két kérdésünkre: mit akar a kormány és hogyan akarja céljait elérni?" A MIÉP, elfogadva ezt a meghatározást, a megfogalmazott szándékokkal jórészt egyetértve, a megvalósítás eszközeivel kapcsolatban fenntartásait világossá téve szavazta meg ezt a programot, ezzel egyben választási ígéretét is teljesítve hozzájárult az MSZP-SZDSZ-kormány leváltásához.

A kormányprogram kilátásba helyezte a büntető törvények szigorítását, a bűnelkövetők méltó büntetését, az állam- és a rendvédelmi szervek megerősítését. A koalíció a törvényhozás területén jórészt teljesítette vállalását, ebben a MIÉP is támogatta. Az állampolgárok mégis sokszor úgy érzik, hogy nem jogállamban élnek, mert a jogalkalmazás során gyakran nem jutnak érvényre a törvényhozói szándékok. Természetesen tudjuk, hogy a hatalmi ágak szétválasztásának érvényesülnie kell, és így a kormánynak kevés eszköze van ennek orvoslásához.

A rendőrség és a katasztrófavédelemben is részt vállaló tűzoltóság tekintetében a pénzügyi feltételek érdemben nem javultak, itt nem rajzolódik ki az a bizonyos életpályamodell. Csak bízni tudunk benne például, hogy a tűzoltók a veszélyességi pótlék tekintetében a jogos igényüket visszakapják, és nem tüntetéssel kell ezt elérniük.

A miniszterelnök-jelölti expozé lényeges eleme volt a családok helyzetével és a népességfogyással foglalkozó rész. Idézem: "A gyermek érték, érték a család és az állam számára is. Ez a meggyőződés vezet bennünket családpolitikai döntéseinkben, ezért kell minden gyermek után elérhetővé tennünk a családi pótlékot, és ezért vezetjük be a gyermekek után járó adókedvezményt is. Nincs olyan zseniális közgazdász, aki a 25 év múlva mintegy 7,5 milliónyira apadó s a mainál is vészesebben elöregedett magyar társadalom számára életképes gazdasági programot tudna alkotni." Egyetértettünk ezekkel a megfogalmazásokkal, ezért is szavaztuk meg a családi támogatások visszaállítását és új elemként az adókedvezmény bevezetését.

(12.20)

El kell ismerni, hogy a többgyermekes és megfelelő jövedelemmel bíró családok esetében az adókedvezmény bevezetése jelentős érdemi javulást eredményezett. Hozzá kell ugyanakkor tennünk, hogy az említett családtámogatási elemek nem helyettesítik szerintünk azt az anyai hivatás gyakorlását közvetlenül és főállásként elismerő státust, aminek bevezetése a továbbra is fogyó népességre való tekintettel indokolt lenne.

Újabb idézet: "A hosszú ideje romboló, nem csupán gazdasági, de kulturális, erkölcsi, civilizációs okokkal is magyarázható baj, mint a népességfogyás, pusztán gazdasági eszközökkel és csak a kormány által nem orvosolható." Szomorúan kell megállapítanunk, hogy ezzel a megfogalmazással szerintünk ellentétben a Fidesz, az MSZP segítségével, a történelmi egyházak egyértelmű állásfoglalását is figyelmen kívül hagyva, magzatvédelmi törvény néven egy egyértelműen liberális abortusztörvényt alkotott meg.

A kormány célja az, hogy megőrizzük a nyugdíjak reálértékét és orvosoljuk a nyugdíjrendszeren belüli igazságtalanságokat. Ezt a vállalását a kormány teljesítette, sőt a nyugdíjak reálértéke növekedett is. Azt azonban nem sikerült elérni, hogy tisztességesen végigdolgozott életpálya után ne kelljen szembesülni az életnívó jelentős visszaesésével, a kisnyugdíjasoknak pedig a közüzemiszámla-fizetés olykor megoldhatatlan nehézségével.

Örülünk annak, hogy a kormány, egybeesően a MIÉP mindig is hangoztatott javaslatával és módosításaival, most olyan törvényt terjesztett be, amely megszünteti a munkát is vállalók nyugdíjának megadóztatását.

Az állami nyugdíjrendszer megerősítését nagyon fontos döntésnek tartjuk, reformját támogatjuk.

A kormány egy olyan jövő érdekében dolgozik majd, ahol a tanulás lehetősége a szorgalomhoz, a képességhez, és nem a tehetősséghez kötődik. A tandíjat ezért el kell törölni. A tanárok, pedagógusok nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsüléséhez kapcsolódó gondolat az expozéból: olyan helyzetbe kell hoznunk őket, hogy idejük, szellemük és személyiségük legjavát gyermekeinkre fordíthassák. Az oktatás a kormányprogram hangsúlyos része volt, ezért indokolt, hogy ezzel a területtel én is részletesebben foglalkozzam.

A közoktatás területén az előző négy évben elszenvedett 16 százalékos reáljövedelem-csökkenéshez képest vitathatatlanul előrelépés történt. Ahhoz azonban, hogy a mindennapi életvitelben is érezhető minőségi változás legyen, a pénzügyi rendszer keretein is változtatni kellett volna. Ehhez egyetlen adat: az oktatás kiadásainak a GDP-hez viszonyított aránya az 1998-as 4,8 százalékról 2002-re 4,4 százalékra csökken, miközben az általánosan elfogadott és oly sokat emlegetett EU-elvárás 6 százalék. Vajon mikor kerül egy fiatal pedagógus házaspár abba a helyzetbe, hogy lakásvásárlás esetén jövedelme alapján hitelképes ügyfélnek tekintsék a pénzintézetek? Idejük, szellemük és személyiségük legjavát gyermekeinkre fordítani akkor tudják, és akkor támaszthatunk velük szemben magasabb követelményeket, ha hivatásukhoz tartozó jövedelmük lehetővé teszi az életvitel napi gondjaival való küszködés helyett a kiegyensúlyozott, polgári értelmiségi létet.

A kormányzat a felsőoktatást egyik legsikeresebb területének tekinti. Törvényileg és a valóságban is végbement az intézményi integráció, jelentős mértékben növekedett a felsőoktatásba bekerülők száma, eltörölték a tandíjat, kedvező feltételű diákhitelrendszert indítottak el, egységes és áttekinthető oktatói bérrendszert vezettek be.

Nézzük meg mindezeket közelebbről! Az intézményi integráció évtizedes vajúdás után megszületett. A legfőbb cél, a nagy összegű beruházások, intézményfejlesztések akadozva indultak meg, és végül a kormányzat felmondta - szerintünk indokoltan - a Világbankkal kötött, annak túlzott beleszólását lehetővé tevő és pénzügyileg sem kedvező hitelmegállapodást. Most azonban, mivel a fejlesztések elmaradtak, csak bízni tudunk abban, hogy ennek a bizonyos 100 milliárd forintos csomagnak a végrehajtására valóban, most már közvetlen költségvetési forrásokból sor is kerülhet.

A tandíj eltörlése helyes lépés volt, bár nyilvánvaló, hogy a hallgatói kiadásoknak ez kisebb részét tette ki. Ennek megfelelően valóban indokolt a hallgatói hitelrendszer bevezetése, amelynek a konstrukcióját is jónak tartjuk. Más szempontból ez a lépés mégis csak pótcselekvés, hiszen a hallgatói juttatások forrását jelentő normatíva évtizede gyakorlatilag változatlan - nemcsak ebben a ciklusban, az előzőben sem változott -, és így sajnos teljesen elértéktelenedett.

A felsőoktatásban részt vevők számának jelentős növekedésével nincsenek összhangban a tárgyi és személyi feltételek, az oktatás minősége romlott. A bérrendezés az egységesség irányába jelentett elmozdulást, érdemi fizetésváltozást nem eredményezett. Nem rajzolódik ki vonzó életpálya az oktatók számára, egyes területeken az elöregedés néhány éven belül bekövetkező megoldhatatlan helyzetet vetít előre.

Mindezek alapján ki kell mondanunk, hogy az előrelépés ellenére sem sikerült megteremteni az oly sokat emlegetett tudásalapú társadalomnak a jövőre nézve is megnyugtató, a minőséget garantáló oktatási hátterét.

Néhány idézet a miniszterelnöki expozé gazdaságra vonatkozó részéből:

Azt valljuk, hogy a gazdaság javainak a társadalmat kell szolgálniuk, de az újraelosztás terhei, a társadalmi érdekek szabta korlátok nem béníthatják meg, nem roppanthatják össze gazdaságunkat, és nem törhetik meg a versenyképességet sem. Ezért mondjuk mi azt, hogy számunkra a javuló gazdasági-pénzügyi mutatók nem önmagukért valók, hiszen akkor megy jól az országnak, ha jól megy a polgárainak. Úgy látjuk - és érdemes figyelni -, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kezdeményezőkészségének kibontakoztatásával az európai átlagot meghaladó ütemben nőhet majd a magyar gazdaság termelékenysége; tehát a hazai vállalkozások eredményeként.

A kormányzat sajnálatos módon teljesítette a jövedelem újraelosztására vonatkozó liberális gazdaságpolitikai vállalását. 2002-re, jövőre az állami jövedelemkoncentráció szélsőségesen alacsony arányra csökken, a GDP-nek csupán 37,9 százaléka kerül az államháztartásba, miközben a már kiépített és jól működő ellátó rendszerekkel bíró Európai Unióban 46 százalék ez az átlag. Ezek után nincs mit csodálkoznunk azon, hogy az úgynevezett humán szférában, az egészségügy, az oktatás és a kultúra terén a szükséges változáshoz nem álltak rendelkezésre a források.

A javuló pénzügyi mutatók tényleg nem önmagukért valók, a kormánypropaganda középpontjában mégis egyetlen mutató, a bruttó hazai termék, a GDP dinamikus növekedése áll. Nem kellene azonban elhallgatni, hogy emögött meghatározó módon a vámszabad területen működő, közterheket nem viselő, a magyar tulajdonú vállalkozásokkal szemben egyoldalú versenyelőnyöket élvező, a szakképzettségéhez mérten olcsó hazai munkaerőre építő, a profitot közvetlenül és közvetett módon az országból egyre nagyobb mértékben kivonó külföldi transz- és multinacionális vállalkozások állnak. Ezt tudva már nem is olyan meglepő, hogy az állam a közjó szolgálatára nem tudott elegendő forrást teremteni. Ehhez a magyar tulajdonú vállalkozásokat kellett volna kedvezőbb helyzetbe hozni, a külföldiekkel pedig, legalább fokozatosan növelve, adót fizettetni.

A Széchenyi-terv fő célkitűzése a hazai kis- és közepes vállalkozások támogatása. Ennek tényleges eredménye azonban nem a kiírt pályázatok számával, hanem azok megvalósulásával mérhető. Hozzá kell tennünk: utóbb a kormány helyes korrekciókat hajtott végre annak érdekében, hogy a támogatások igénybevételének feltételei változzanak, és a tervezett célok elérhetők legyenek.

Engedjék meg, hogy felidézzek néhány gondolatot abból, amit a MIÉP felszólalói ebben a kérdésben 1998-ban a kormányprogram vitájában elmondtak. Idézem véleményünket:

"Egyetértünk a kormánynak azzal a szándékával, hogy a gazdaságpolitika ösztönzésével kell elérni mind a külföldi tőke beáramlási ütemének fenntartását, illetőleg növekedését, mind pedig a hazai kis- és középvállalati szféra eddigieknél lényegesen dinamikusabb fejlődését. A kérdés csak az, mivel, milyen eszközökkel kívánják a hazai kis- és középvállalkozásokat a dinamikus fejlődés útján elindítani, illetőleg megtartani. Mi kell ehhez? Hazai tőke és a tisztességes haszonból visszafizethető hitelfeltételek mellett folyósított kölcsön, esetleg még állami támogatás is. No meg egyenlő, a multikkal, a külföldi befektető tőkével azonos versenyfeltételek."

(12.30)

Ugye, mindebből semmi nincs, illetőleg pont a fordítottja van, de ma már olyan magyar bankrendszer sincs, amelyik az állami akarat direkt vagy indirekt hatásait valóban közvetíti is. Az a konkrét cselekvési tér, magatartás, hogy önök négy év alatt milyen irányba viszik el az ország gazdaságát, nem a programjuktól függ elsődlegesen, hanem azoktól a törvénymódosításoktól, amelyekkel esélyegyenlőséget biztosíthatnak a hazai vállalkozásoknak.

Ezek voltak azok a fenntartások, amelyekről sajnos most azt kell mondanunk, hogy jogosnak bizonyultak. A bankrendszerrel kapcsolatos felvetésünk részben megoldásra talált, egyetértettünk, és a törvényhozás során támogattuk az állami akaratot közvetítő Magyar Fejlesztési Bank létrehozását. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bankról megalkotott törvény a kormány és a jegybank viszonyában, szerintünk, elfogadhatatlan helyzetet teremtett. A jegybank egy mindenek felett álló hatalmi ággá vált, ezzel a kormány gazdaságpolitikája a mindentől és mindenkitől független Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájának lesz kiszolgáltatva.

A nemzet összetartozásáról a kormányprogram expozéjában elhangzott: "A polgári koalíció kormányának az a szándéka, hogy az összetartozás kormánya legyen. Védeni, ápolni, bátorítani és gyarapítani fogjuk azokat az erőket, értékeket és intézményeket, amelyek összetartanak bennünket. Összeköt bennünket a magyarság több mint ezeréves története." A Magyar Igazság és Élet Pártja elismeri mindazt, amit a kormány ezen a területen tett, támogattuk azokat a törvényeket és kormányzati lépéseket, amelyek a nemzethez tartozást erősítették, legyenek azok szimbolikus, érzelmi jellegűek vagy intézményiek és költségvetési kihatásúak. Kiemelkedően fontosnak tartjuk a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény megalkotását, mert ez valóban alapja lehet - ahogy a miniszterelnök úr fogalmazott - a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének. Most az a feladat, hogy a megfelelő rendeletekkel együtt 2002. január 1-jén, minden gáncsoskodás ellenére, ez a törvény hatályba léphessen.

A most felidézett programbeszédben az "egészségügy" szó egyetlen mondatban szerepelt, idézem: "A társadalom működésének alapját adó feladatokra, az egészségügyre, az oktatásra, a közbiztonságra az eddigieknél több forrás nyílik meg." Az egészségügyről szólva, ezen a szó szoros és átvitt értelmében is létfontosságú területen a források - még ha részben növekedtek is - szűkösnek bizonyultak. A MIÉP meggyőződése szerint nincs az a miniszter, aki bármilyen reformmal, népegészségügyi programmal komoly eredményt érhetne el a költségvetési ráfordítások jelentős növelése nélkül.

A mezőgazdaságról a programbeszédben egyetlen mondat sem hangzott el, nem szerepel az a szó a programbeszédben, hogy "agrárium", "mezőgazdaság". (Orbán Viktor: A "vidék" szerepelt!) Talán a miniszterelnök úr már akkor tudta, hogy ki lesz a leggyengébb láncszem. A kormány egész teljesítményére rányomja a bélyegét ennek a területnek a kudarca. Most, a ciklus végén kezdjük el tárgyalni a termőföld tulajdonára és használatára vonatkozó törvényeket, de az Európai Unió irányában már elkötelezte magát a kormány. A Magyar Igazság és Élet Pártja szerint a meghozandó törvények sorskérdéseket fognak eldönteni.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A kormány tevékenységéről a Magyar Igazság és Élet Pártja képviseletében elmondottakat nehezen tudnám egyetlen sommás mondatban összegezni. Az elmúlt évtizedre visszatekintve azt viszont ki kell mondanom, hogy miközben 1990 óta a rendszerváltás a parlamenti demokrácia, a piacgazdaság intézményrendszere kiépülése tekintetében, ha úgy tetszik, a szükséges keretek vonatkozásában végbement, addig lényeges, tartalmi kérdésekben - beleértve a tulajdon- és hatalmi viszonyokat - a változás részben nem történt meg, vagy nem a társadalmi elfogadáshoz szükséges jogi és erkölcsi normák betartásával ment végbe.

Ezért mi a rendszerváltást nem tekinthetjük lezártnak, annak véghezviteléhez a következő években a jelenleginél határozottabb és a pénzügyi rendszert is megváltoztató kormányzati intézkedésekre lesz szükség.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a MIÉP soraiban. - Orbán Viktor kopog az asztalon.)