Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! A mai nap, úgy gondolom, abban egyet kell hogy értsünk, hogy a magyar jövőről szól. Mert akkor, amikor az oktatásügyről, szociálpolitikáról, egészségügyről beszélünk, akkor nemcsak a máról, hanem a jövőbe mutató irányokról is kell beszélni, és ezért nagyon jó lenne, ha a kormány is nagyobb létszámban képviseltetné magát. Rácz miniszter úr az expozéjában rendre utasított minket, azt mondta, hogy a problémafelvetésekben nagyon jók vagyunk, és reméli, hogy a megoldásokban is vitézkedni fogunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! - akik most a kormánypárti oldalon bólogatnak. Az ellenzék számára két lehetőség adódik arra, hogy az elképzeléseinek érvényt próbáljon szerezni.

Az egyik az, hogy itt a Házban törvényjavaslatokat nyújt be, illetve az adott törvényekhez módosító javaslatokat nyújt be. Nem akarom az időt húzni azzal, hogy hány törvényjavaslatot önök nem engedtek be ide a Ház elé, még csak tárgyalásra sem. Lehetne beszélni a tb-felügyeletekről szóló törvényről, lehetne beszélni a családorvosok képviseleti jogáról, és több százra tehető azon módosító javaslatok száma, amelyek pozitív irányba, a javítás irányába mutattak, de önök ezeket mind lesöpörték az asztalról.

(10.40)

Miniszter úr ezt követően egy számsort kezdett el ismertetni, hogy mennyivel több forráshoz jutott az egészségügy. Úgy gondolom, hogy akik figyelemmel kísérik, az állampolgárok, nem is nagyon értik; egy bizonyos összeg felett tulajdonképpen értékelhetetlenné válik az egész. Tudom, hogy az államtitkár asszony érti (Dr. Vojnik Mária: A képviselő úr is.), de úgy gondolom, lényegtelen az, hogy tulajdonképpen nekünk mi a véleményünk. Mi a lakosság véleménye? - azt hiszem, ebben egyetértünk, hogy az a fontosabb.

Hadd idézzek egy nagyon friss, ezzel kapcsolatos felmérést, és gondolom, hogy sem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Menedzserképző Központját, sem a felmérést végző Szonda Ipsost nem fogja senki azzal vádolni, hogy valamelyik irányba is elfogult lenne. Felmérést végeztek, hogy milyen a lakosság elvárása, mi a lakosság véleménye a magyar egészségügyről. Vannak strukturális, minőségbeli elvárások, de a panelok összegzése az, amit tapasztalunk mi is, és nem hiszem, hogy ebben a Házban egészségpolitikával foglalkozó van olyan, aki azt meri állítani, hogy ma akár az egészségügyben vagy akár a lakosság körében elégedettek az ellátórendszerrel.

Elégedetlen a magyar lakosság az egészségügyi ellátórendszerrel, és ennek két fő okát látják. Erről is szó volt ma itt: az, hogy a tb-járulékot nem fizetik, másrészt az, hogy rossz a kormány egészségpolitikája. Be is lehetne fejezni itt az egészet, mert úgy gondolom, hogy ez a lényeg.

Az elmúlt időszak egészségpolitikájával kapcsolatban Béki Gabriella azt mondta, hogy ne csak negatívumokat, hanem pozitívumokat is mondjunk. Az egészségüggyel kapcsolatban pozitívumként azokat a momentumokat lehet megjelölni, amelyeket nem tett meg a kormány. Nem verte szét az egészségbiztosítást, jóllehet hihetetlen nagy nyomás nehezedett rá a több-biztosítós modellt illetően, ezért mindenféleképpen köszönet jár. Nem vezette be a térségi egészségszervező szolgálatról és a regionális egészségfejlesztésről szóló törvényt, tulajdonképpen ezért is köszönet jár, de hihetetlenül sok energiát és időt kötött le ez a koalíción belüli belső küzdelem, és tulajdonképpen pozitívumként lehet értékelni azt is, hogy most már, úgy a ciklus vége felé belátták azt, amit a Magyar Demokrata Fórum is kezdetektől fogva mondott, hogy az irányított betegellátási modellt is be kell fejezni. Igaz, hogy ehhez kellett az Állami Számvevőszék lesújtó kritikája.

Én most nem sorolom föl azt, hogy a kormányzati ciklus elején mit ígértek önök. Azt, hogy a nemzeti össztermékből való részesedés fokozatosan növekedni fog, és fölzárkózunk az Európai Unióhoz, az ápolónők hűségjutalmát. Megvallom őszintén, kifejezetten örülök annak, hogy az ingyen gyógyszereket nem vezették be; ez a szakmában is elég furcsa véleményeket alkotott, és vannak tapasztalataink az ingyen gyógyszerek értékéről. Nem beszélek arról, hogy sem ápolásbiztosítást, sem önálló baleset-biztosítást nem csináltak. Nem beszélek arról, hogy a programjukban megígérték, hogy a köztestületek szerepét megerősítik a magyar egészségügy területén belül, ehhez képest lényegében a Magyar Orvosi Kamarát funkcionálisan lehetetlen helyzetbe hozták, és a mostani időszakban a Gyógyszerész Kamara sem azt a véleményt formálja meg, hogy nagyon jó a hangulata.

Azt mondták, hogy folytatni fogják azt, ami jó volt az előző kormányzati ciklusban. Azt el kell hogy ismerjék, és el is ismerték szavakban, hogy az előző ciklus népegészségügyi programja szakmailag megalapozott, jó volt, mindezek ellenére leállították, felülírták, újat vezettek be. Retorikailag lényegében nagyon nem haladt előre a népegészségügyi program. Nem is haladhatott, mert mindeközben olyan finanszírozási rendszert vezettek be a volumenkorláttal, ami kifejezetten ellentétes, amit tehát az egyik oldalon erőltettek, azt a másik oldalon lehetetlenné tették.

Az, hogy a száz lépés programjában ismételten előtérbe kerül - meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Bízzunk benne őszintén, hogy sikerülni fog az, amit önök elképzelnek. Pedig ha az elmúlt tíz év pozitívumát lehet a magyar lakosság egészségügyi állapotát illetően fölhozni pozitívumként, az az, hogy több mint 3 évvel nőtt az átlagéletkor, ez pozitívum. Egyetlenegy oldal, egyetlenegy kormány sem sajátíthatja ki ezeket az eredményeket, viszont azt figyelembe kell vennie, ha a lakosság átlagéletkora növekszik, öregszik a lakosság, akkor az egészségügyi szükségletek nőnek.

Egy jól kezelt daganatos beteg, akinek az átlagéletkora 5-6-8 évvel megnő, az bizony az egészségügyi ellátási szükségleteket növeli, tehát ezt előre lehet tudni. Mindezek ellenére az intézményeink most már évről évre, azt lehet mondani, hogy hónapról hónapra lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. Ismertek mindenki előtt a szakmában - és most már, gondolom, a közvélemény előtt is, hisz a sajtó is foglalkozott ezzel - azok a felmérések, amelyek az egészségügyi intézményeink adósságállományával foglalkoznak, hogy rövid idő alatt, negyedév alatt 9 milliárddal növekedett az adósságállomány; most már valahol közelít a 30 milliárd felé.

A miniszter úr pozitívumként értékelte, és tulajdonképpen pozitívumként is kell értékelni a száznapos program keretében adott bérnövekményt, de az egész ciklust kell értékelni. Korábban már az államtitkár asszonynak is átadtam az előző kormányzati időszakra, az egészségügyre vonatkozó bérfejlesztéseket, van még mit hozzátenni az eddigiekhez ahhoz, hogy az előző időszak bérnövekedési ütemét el tudják érni. A különbség az, hogy ehhez önök teljes egészében a forrásokat nem biztosították.

Attól a pillanattól kezdve, ahogy az alapdíjba és a német pontba beépítették a béreket, attól a pillanattól kezdve kiderült, hogy az nem elegendő, hogy ahhoz bizony a tulajdonosnak pótolni kell. Az önkormányzatoknak sincs pénzük, ezért létszámleépítések indultak el, naponta olvassuk, hogy egészségügyi intézményekből bocsátanak el embereket.

Hölgyeim és Uraim! Nem az a lényeg, hogy mi mit mondunk, hanem az a lényeg, hogy az ágazatban dolgozók mit éreznek, az a lényeg, hogy az állampolgárok mit éreznek akkor, amikor 3-4 hónapra kapnak egy-egy időpontot, akkor, amikor fél-egy napokat kell várniuk a rendelőben ahhoz, hogy az ellátáshoz jussanak. Nem rugaszkodom el a valóságtól, ha azt mondom, hogy a magyar egészségügy állapota sokkal rosszabb helyzetben van, mint a kormányzati ciklus elején.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)