Felszólalás adatai

ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hock Zoltán frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Demokrata Fórumtól.

HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Úgy fogalmaztam, hogy még nem késő visszatérni a tárgyalásokhoz. Hiszen a parlament egy biztos kudarc irányába menetel, amely nemcsak a parlament kudarca lesz a mi megítélésünk szerint, hanem az egész politikai osztálynak a további erodálását fogja előidézni.

Október 1-jével a miniszterelnök innét, a patkótól néhány tíz méterre kiugrott a mikrofonok elé, és bejelentette, hogy most elszánta magát, hogy megtisztítja a közéletet, és egy tisztasági csomaggal fogja meglepni a magyar Országgyűlést. Ezzel önmagában nincsen baj, hiszen évek óta minden politikus ezzel kel és fekszik, hogy hogyan lehet a korrupciót visszaszorítani, hogyan lehet a politikát transzparenssé, átláthatóvá tenni, és általában hogyan lehet elviselhetővé tenni a politika és a társadalom viszonyát.

Az időzítéssel volt a baj, nem a szándékkal, a megoldási metodikával volt baj, nem a törekvéssel, tudniillik eleve lehetett látni, hogy ebből sem megállapodás, sem törvény, sem élhető politika, sem új kiegyezés, sem értelmes működés nem fog következni. Hiszen azt a kérdést, amelyet 17 év alatt nem sikerült megoldania a politikának, nem lehet egy hét alatt, nem lehet két hét alatt megoldani. Látható volt, hogy a miniszterelnök beszorultságában, politikai értelemben egy beszorult állapotából kitörendő az egész konfliktust áttolta a parlament színterére, egyfajta zsarolási pozíciót alakított ki a maga számára, és a parlament nem vette észre a csapdát és belement ebbe a játékba, rosszízű játékba.

Múlt héten itt a patkóban folyt ennek a törvénynek az általános vitája - a képviselők tiszteletdíjáról van természetesen szó -, amely rendkívül színvonaltalan volt, rendkívül ízléstelen volt, és aki látta, az szégyellte magát, aki részt vett benne, azóta is tagadja, hogy akkor a parlamentben helyet foglalt, illetve adott esetben hozzászólt. Azt gondolom, hogy ebben a kérdésben meg kellett volna tudni a parlamentnek adni saját magának a lehetőséget, hogy értelmes párbeszéd keretében, értelmes határidőket megszabva saját magunknak, a közös célok elérése érdekében a tárgyalóasztalnál érleljük ki azokat a szándékokat, törekvéseket, amelyeket aztán később törvény formájában a parlament tárgyalni tud, és amelyekhez meg lehet szerezni mindkét oldalnak a teljes támogatottságát, és ezáltal lehet elfogadhatóbbá, élhetőbbé tenni a társadalom számára. Nem történt ez meg, nem sikerült ez. Kommunikációs technikák, a közvélemény tematizálása, a nyilvánosság tematizálása sokkal fontosabb, mint értelmes, világos törvényeknek az alkotása.

Fantasztikus érveket hallottunk pró és kontra ebben a kérdésben. Az egyik oldal azt mondja, hogy csak bruttósítjuk a költségtérítést. Milyen nagyszerű! Holnap már a költségtérítés után is adót fogunk fizetni. Erre persze fölkiált több tíz- vagy több százezer közalkalmazott, köztisztviselő, hogy az ő közlekedési hozzájárulásukat, az ő étkezési hozzájárulásukat, az ő ruhapénzüket miért nem lehet bruttósítani, miért nem költheti ettől kezdődően arra egyébként, amire szeretné, hiszen ha bruttósítjuk, akkor adót is fizet utána, és nem kell neki sem elszámolnia, és nem csak arra költheti adott esetben, amire a jogalkotó vagy éppen a munkáltatója ezt szánta számára. Tehát önmagában az érvelés hamis.

És persze hallottunk kiváló érveket a másik oldalról is, hiszen a képviselő a költségtérítéséből most is adózik, hiszen amikor benzint vásárol, megfizeti a jövedéki adót, megfizeti a forgalmi adót, sőt amikor virágot vásárol, akkor is adózik, hiszen az is tartalmaz bizonyos áfavonzatot.

(8.30)

Mulatságos ezt persze képviselő szájából hallani, hiszen a hallgatónak az juthat az eszébe, hogy adott esetben csak a képviselőknek kell adót fizetni, mindenki más számára áfa- és jövedékiadó-mentes minden szolgáltatás és termék. Ez is mutatja, hogy mennyire kiérleletlen, mennyire átgondolatlan ez a törvény, és ez is mutatja, hogy egy buta mennyiségi szemlélettel hajszoljuk bele magunkat a biztos kudarcba. Úgy gondolom, ha fel tudja ismerni a parlament, a patkóban ülők fel tudják ismerni a saját önérdeküket, a politika fel tudja ismerni a saját önérdekét, akkor a biztos kudarcot elkerülendő van még lehetősége, hogy kihátráljon ebből a lehetetlen, ostoba, idióta helyzetből.

Ennek megfelelően kérem a törvény benyújtóit, hogy vonják vissza ezt a törvényt, kezdjünk el egy új bázison tárgyalásokat, belátható időn belül hozzuk vissza ezt a törvényt, amely adott esetben bírja az öt párt támogatását, és ennek megfelelően ebben a kérdésben békét lehetne teremteni. Nagyon fontos az Egyesült Államok alkotmányának 27. kiegészítése, amely úgy szól, hogy a képviselők és a szenátorok illetményéről szóló törvény csak akkor léphet hatályba, ha a következő választás megtörténik, és az új képviselőkre vonatkozik. Elképzelhető, hogy ez a megoldás, ez a helyes út, hogy ebben kezdjünk el gondolkodni, hogy nem magunkról hozunk törvényt, hanem előrevetített hatállyal, előremutató körülményként fogalmazzuk meg a törvényt, amely adott esetben mindenki által támogathatóvá válik, és ennek megfelelően rendet tudunk ebben a kérdésben tenni.

Ezért kérem a parlament valamennyi pártját, amelynek van ebben felelőssége, nem késő, van még két hetünk, tegyék meg, amit tudnak érte.

Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)

ELNÖK: Az elhangzottakra Tátrai Miklós államtitkár úr kíván válaszolni.

TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kicsit értetlenül állok Hock képviselő úr felszólalása előtt, hiszen napirend előtt napirenden nem szereplő ügyről lehetne beszélni. Ehhez képest a holnapi ülésnapon tárgyalja az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amelyről képviselő úr felszólalása szólt. A vitának holnap van a helye, holnap lehetősége lesz nemcsak képviselő úrnak, nemcsak az MDF frakciójának és a kormány egy képviselőjének, hanem valamennyi frakció valamennyi tagjának ebben a vitában részt venni. Ha képviselő úr a párbeszéd, a tárgyalások és a megegyezés híve, akkor olyan keretben kell felszólalni, amely keretet az Országgyűlés vitára biztosított, és valamennyi félnek rendelkezésére áll a lehetőség álláspontja kifejtésére. Ez a mai felszólalás éppen nem ezt a célt szolgálta.

Ennek ellenére azzal én magam egyetértek, és a kormány is azt az álláspontot képviseli, hogy az a célszerű, az a hasznos, az az üdvözítő, ha ezekben a kérdésekben a parlamentben konszenzust, de legalábbis minél szélesebb körű egyetértést ki lehet alakítani. És nemcsak azért, mert a szabályok egy része kétharmados szabály, hanem azért, mert nagyon fontos kérdésekről, a demokrácia sarokköveiről van szó. Hiszen például nem lehet - és jó lenne, ha ebben nem lenne köztünk vita - fenntartani azt a helyzetet tovább, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselői más szabályok szerint jutnak jövedelemhez, és más szabályok szerint fizetnek vagy nem fizetnek adót, mint a Magyar Köztársaság bármelyik, nem országgyűlési képviselő állampolgára. És nem azért, mert a képviselők tisztességtelenebbek, vagy tisztességesebbek mint bárki más, hanem azért, mert olyan szabályokat alkottak önök az elmúlt években, hogy ez a különbség kialakult.

Ez nem jó; ez éppen az Országgyűlésnek, az Országgyűlés tekintélyének nem jó, mert nem transzparens. Nem lehet azt mondani, hogy az, aki a piaci szférában vagy akár a közszférában kap 500 ezer forint fizetést, többet vagy kevesebbet keres, mint egy országgyűlési képviselő, aki adott esetben 200 ezret keres, és költségtérítésként ehhez még sokat kap. Nem lehet ilyen összehasonlításokat végezni, folyamatosan védekezni kényszerül a politika, amikor azzal támadják, hogy bizonyos felvett összegek után nem fizet adót a politikus, az országgyűlési képviselő. Miközben mi itt, a teremben tudjuk, hogy persze ez egy álvita, de semmibe nem kerül, sokkal hitelesebbé teszi a közös munkánkat, ha egy olyan rendszert hozunk létre, amiben világos, hogy a politikus minden megkeresett forintja után pontosan úgy fizet adót, mint bármelyik másik adófizető polgár.

Semmi mást nem céloz a kormány javaslata, mint azt, hogy azonos szabályok vonatkozzanak politikusra és nem politikusra. Ennek következtében nem kell hogy változzon senkinek az anyagi, jövedelmi helyzete, ettől nem fog többet vagy kevesebbet hazavinni senki, csak pontosan azt lehet mondani, hogy ennyi a bruttója, ennyi a nettója, a kettő között pedig, ugyanúgy, mint bárki más, befizeti az adót az a munkavállaló, aki történetesen országgyűlési képviselő. Amikor tehát ezekről a kérdésekről beszélünk, és a konszenzus igényével lépünk fel, akkor arra is muszáj visszautalni, hogy az elmúlt tizenvalahány évben egy-két évente ez a kérdés folyamatosan kinyílt, az éppen aktuális kormány vagy ellenzék ezt felnyitotta, elkezdődtek róla tárgyalások, amelyek soha nem vezettek eredményre.

Most is zajlottak, már ebben a kormányzati ciklusban egyeztetések erről a kérdéskörről a frakciók között, nincs eredménye. A kormány benyújtotta azt a javaslatot, amelyet helyesnek tart, amelyet jónak tart a cél eléréséhez, és az Országgyűlésé az a feladat most, hogy e mögött a javaslat mögött, vagy ha ennek egyes pontjai a parlament számára elfogadhatóak, akkor ehhez képest egy másik javaslat mögött a többséget létrehozza, akár a konszenzust létrehozza. Most van egy olyan vitaanyag, amelyet persze a kormány, még egyszer mondom, helyesnek tart, amelyhez minden frakciónak viszonyulnia kell. Ha önök azt mondják - de ön most ilyet nem mondott, képviselő úr -, hogy ez és ez a pontja nem jó, ez és ez legyen helyette, akkor ez egy értelmes, előrevivő vita, nem egy parttalan háttéregyeztetés a nyilvánosság kizárásával a Parlament épületének valamelyik szobájában.

Nagyon jó lett volna, ha legalább a mostani felszólalásában képviselő úr elmondja azt, hogy mi az MDF álláspontja a kormány javaslatának egyes tételeiről. Nem hangzott el ilyen. Azt szeretném kérni öntől is és minden frakciótól is, hogy világos álláspontot alakítsanak ki a kormány javaslatáról, a kormány kész a tárgyalásokat folytatni akkor, ha konkrét javaslatokról konkrét vélemények vannak. Azt a parttalan vitát, amely eddig sem vezetett eredményre, nyilván nincs értelme folytatni, érdemi tárgyalásokra van szükség.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)