Felszólalás adatai

Felszólalások:   87-94   95-119   119-128      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, Kontrát Károly államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőségünk.Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a földművesek emléknapjáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig. A Turi-Kovács Béla, Simon Miklós, Farkas Sándor, Jakab István, Czerván György, Bencsik János és Font Sándor, Fidesz, valamint Szászfalvi László KDNP, képviselők által benyújtott előterjesztés H/893. sorszámon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Elsőként megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének.

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor azt mondom, hogy régi adósságunkat rójuk le egy olyan magyar társadalmi csoport, sőt Magyarország tartópillérei iránt, akkor nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a régi adósság itt nálunk körülbelül ezeréves, az emberiség történetében meg úgy 12 ezer éves. Valóban, az emberiség története, civilizációja, kultúrája akkor indult el, amikor valahol ott a Közel-Keleten, ahol ma is háború dúl, és ahol nem akar béke lenni, de ahol az emberek egyszer rájöttek arra, hogy lehet úgy földet mívelni, hogy arra kultúrát, civilizációt lehet építeni; akkor indultunk el valami felé, az emberiség jövője felé.

Magyarországon akkor, amikor megteremtettük ezt az országot, létrejött ez az ország, nagyon rövid idő alatt, mintegy másfél évszázad alatt kialakult egy olyan társadalmi rend, ahol léteztek azok, akik a társadalmat fenntartották, eltartották, dolgoztak keményen azért, hogy a társadalom egésze megmaradjon, és csak kevés avagy semmilyen joggal nem rendelkeztek. Igen, ők voltak a földmívesek, akiket nevezzünk csak a nevén, egyszerűen ők voltak a paraszti társadalom. Ez a társadalom volt az, amelynek abban a tudatban kellett élnie, hogy az ő jövőjét nem maga, hanem mások határozzák meg; akinek abban a tudatban kellett élnie, hogy csak fölötte valók vannak, ők valahol alattvalók. Azt gondolom, hogy ez a társadalom, ez a társadalmi forma hosszú évszázadokon keresztül azért tudott fennmaradni, mert ebben a társadalmi rétegben még így is benne volt egy erős hazaszeretet, egy olyan erős hazaszeretet, amely számtalanszor bizonyította, hogy igen, ők a haza megtartóerői.

Gondoljuk csak végig történelmünk néhány nagy eseményét! Gondoljuk végig: vajon lehetett volna Bocskai-szabadságharc a magyar paraszt, a magyar földmíves nélkül? Lehetett volna Rákóczi-szabadságharc a magyar paraszt, a magyar földmíves nélkül? És nem ők harcolták végig azokat a háborúkat, amelyek minden ellenkező híreszteléssel szemben nemcsak az osztrák birodalom, hanem Magyarország megtartó részei is voltak? Igen, ilyen volt akár az örökösödési háború, a hétéves háború, a Napóleon elleni háborúk, mind megtartóerejű háborúk voltak ezek, ahol a magyar paraszt helytállt, ahol a magyar paraszt nemcsak az élelmet biztosította, nemcsak az anyagiakat adta, hanem hősiesen harcolt is. És erről szólt a két világháború is, még minden értelmetlensége mellett is. Amikor egy-egy hősi emlékművet megtekintünk valahol, bármelyik településen, bármelyik falun, mégis mit látunk ott fölvésve? Nem a helyi földmívesek, a helyi parasztemberek neve van ott, akik az életüket áldozták azért, hogy ez az ország megmaradjon?

Arról szól hát ez a mai javaslat, hogy adjunk ennek a társadalmi rétegnek egy méltó emléknapot, adjunk egy olyan napot, amely napon arra emlékezünk, hogy a magyar társadalomnak ma is van egy olyan rétege, van egy olyan társadalmi és magyartudattal megáldott rétege, amely hajlandó áldozni ezért az országért, hajlandó ennek az országnak áldozni az élete nagyobb felét.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, amikor erről a társadalmi rétegről beszélünk, akkor nem egyszerűen a mai földművesekről beszélünk, akkor én a magyar faluról is beszélek. Minden embernek, aki ott él ebben a közegben, és aki a földművelésnek szenteli így vagy úgy az életét, az életformáját, valahol itt ebben az emléknapban benne kell hogy szerepeljen. Azt gondolom, még ennél is többről van szó. A magyar társadalomnak az a része, amelyet ma szeretünk értelmiségnek nevezni, még ha gyakran nem is úgy viselkedik, mintha értelmiség lenne, nos, a magyar társadalomnak ez a nagyobbik része vajon honnan jön, honnan jött? Onnan, ahonnan a mi paraszti őseink jöttek. Onnan, ebből a társadalomból jöttek, és ezek a megtartóerői most is, és maradnak ennek az országnak szilárd pillérei a jövőben is. Erről is szól akkor, amikor azt kérjük az Országgyűléstől, hogy ezt az emléknapot szavazza meg az Országgyűlés.

És miért Nagyatádi Szabó István? Talán egy felirattal tudnék válaszolni, amelyet szeretnék pontosan idézni. Erdőcsokonya református temploma melletti szoborkertben áll egy Nagyatádi-szobor, és ezen van egy felírás: „Az én politikai működésem nyomán sem vér, sem könny nem fakadt”. Erről az emberről van szó, arról, aki elsők között vagy talán legelsőként bekerült abba a politikai közegbe, amit döntéshozónak szeretünk nevezni. Kikerült abból a közegből, ahonnan egy hatholdas parasztembernek akkor kivergődnie majdnem olyan nehéz volt, mint ma is. Igen, egy hatholdas parasztembernek el kellett jutnia addig, hogy ebben az országban a döntéshozók közé kerüljön.

A sors úgy hozta, hogy a magyar tragédia olyan helyzetet teremtett 1920-ban, hogy az a Kisgazdapárt, amelyen tegnap egy immáron törpepárttá alakult baloldali párt olyan jót mosolygott, nevetett, nos, az a Kisgazdapárt akkor meghatározó ereje volt ennek az országnak. Senki, Bethlen István sem indíthatott volna kormányt a Kisgazdapárt nélkül, és Nagyatádi Szabó Istvánnak, akinek többsége volt abban a parlamentben, volt annyi szolgálatkészsége a haza iránt, hogy azt tudta mondani, hogy igen, elfogadom, hogy ez a közösség, ez a keresztény és ez a paraszti közösség úgy fogja ezt az országot szolgálni, tudja szolgálni olyan módon is, hogy mi talán kevesebbet, egy kicsit kisebbet kapunk a hatalomból, mint amennyit megérdemelnénk a szavazatok alapján. Ez az igazi nagylelkűség, és ez az, ami ebben az országban oly ritka.

Igen, tisztelt Ház, én azt gondolom, hogy ez a Nagyatádi Szabó István méltán lesz majd a megemlékezések középpontjában a jövőben is. Méltán lesz ott azért, mert ebben az országban sok mindenre szükség van, de a méltóságra és az ezzel párosuló szerénységre talán a leginkább, és nagyon gyakran éppen ott, ahonnan a frusztráció hozza azt, hogy nagyon nehéz szerénynek lenni, tudom, de meg kell próbálni.

(13.00)

Tisztelt Ház! Az elkövetkezendő időben én azt remélem, hogy évről évre valamiben majd egyet tudunk érteni. Évről évre egyet tudunk abban érteni, hogy a magyar társadalom csak akkor tud igazán fennmaradni, hogyha azt az építő és tartó pillérét, amelyet ez a társadalmi réteg, a magyar földműves társadalmi réteg jelent, ezt megtartjuk, erősítjük, és fejlesztjük. Nem voltam, és nem vagyok híve annak, soha nem is leszek, hogy a földműves-társadalmat valahogy úgy határoljuk be, hogy az ne legyen nyitott az egész magyar társadalom irányába. Ez az egész magyar társadalom számára elérhető és nyitott olyan pálya kell legyen, amely meghatározóan vesz részt az ország életében.

Tisztelt Ház! Végül el kell mondanom azt is, hogy az, hogy ma itt vagyunk, és én azt gondolom, kötelességem ezt elmondani…  valakinek, aki sokáig itt volt a Házban, és akinek a személye oly ambivalens sokak előtt, és akinek köszönhettem személy szerint jót is rosszat is, mégis elindított egy gondolatot, a földművesek napja gondolatát, igen, dr. Torgyán Józsefről van szó. Ő volt az, aki először úgy gondolta, hogy ezt a napot ide kell hozni a Ház elé.

És én örömmel teszek eleget ennek a kötelezettségemnek, függetlenül attól, hogy mi történt, a személy és a személyek közötti összecsapások, különbözőségek semmit nem számítanak, ha a hazáról van szó. Semmit nem számítanak akkor, ha a megtartóerőről van szó, mert a következőkben is arra van szükségünk majd, hogy az Isten adjon jó termőföldet, ahhoz jó esőt, megfelelő napsütést és kellő észt és bölcsességet annak a parasztembernek, földművesnek, aki majd megadja a mindennapi kenyerünket. Kérem, támogassák a javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, Turi-Kovács Béla úrnak. Most pedig megadom a szót, amennyiben kéri, a kormány nevében Farkas Sándor államtitkár úrnak.

FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A földtulajdon és az agrárstruktúra Európa történelme során a társadalmi, a politikai, a gazdasági és a jogi kérdéseknek a fókuszában állt. A vita arról, hogy kié legyen a föld, évezredek óta folyik, és sokáig a magyar társadalom- és gazdaságfejlődés olyan megoldatlan problémája volt a földkérdés, amely egyben a földművelő parasztságnak, a magyar társadalomban betöltött helyének és valós szerepének az elismerését is akadályozta. A földkérdés és az annak megoldására irányuló törekvések a magyarországi polgári fejlődés elindulásakor, az 1848-as jobbágyfelszabadításkor kaptak igazi lendületet. Ekkor, az 1848. évi IX. törvénycikkel számolták fel a parasztok földesúrtól való feudális kori függőségét és minden a földesúrnak járó szolgáltatást. Az 1867-es kiegyezés hosszú időre stabilizálta az agrárfejlődés 1848-ban kialakult kereteit.

Az 1918. októberi őszirózsás forradalom tett először kísérletet a földreform végrehajtására. Az 1919. évi XVIII. néptörvény, amelyet a Magyar Tanácsköztársaság hatályon kívül helyezett, és helyette a föld szocializálását rendelte el, alapvetően a viszonylag nagyobb, 500 kataszteri holdat meghaladó birtokokra vonatkozott. A földkérdés megoldását 1919 után már nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter  aki egyben a Kisgazdapárt megalapítója is volt  által előterjesztett, majd az Országgyűlés által elfogadott 1920. évi XXXVI. törvénycikk, amelynek végrehajtására 1920. június 20. és 1929. december 31. között került sor, ennek korabeli megítélésében is kritikus volt, és sokan erősen kritizálták.

Fejes János 1943-ban megjelent, a magyarországi földbirtokhelyzet 250 éves folyamatát elemző könyvében így ír: „A nagy port felvert földreformot a nemzeti közvélemény csak látszatföldreformnak ítélte, mert csak egymillió hold földet osztottak ki mintegy 420 ezer egyén között, és ebből a nagybirtok csak 650 ezer holdat adott, a többit kisebb birtokosoktól vették el. Végeredményben a nagybirtok szerencsésen megúszta a földreformot.”  idézet vége. Ez a kritikai felfogás tükröződik a népi írók, többek között Szabó Dezső, Szabó Zoltán, Kovács Imre és Erdei Ferenc munkáiban is. Ugyanakkor elvitathatatlanul fontos mérföldkő volt a Nagyatádi-féle földreform, amely a magyar történelemben elsőként enyhítette a földtulajdoni viszonyokban fennálló aránytalanságokat és igazságtalanságokat.

Tisztelt Országgyűlés! Megvizsgálva, ezen a napon nem található az országgyűlési határozatban rögzített más emléknap. Az előterjesztők határozati javaslata alkalmas arra, hogy elismeréssel éljünk a mezőgazdaságban, az agráriumban a földdel foglalkozó dolgozók munkája előtt, valamint növeljük az ágazat társadalmi presztízsét, amelyhez én is kérem a szíves támogatásukat, hozzáállásukat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

(Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

ELNÖK : Én is köszönöm szépen, államtitkár úr. Üdvözlöm önöket. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalásokkal folytatjuk a munkánkat. Most megadom a szót Pócs János képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!

PÓCS JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A H/893. számú, a földművesek emléknapjáról szóló határozati javaslat célja, hogy az Országgyűlés szeptember 17-ét, Nagyatádi Szabó István születésnapját a földművesek emléknapjává nyilvánítsa. A magyar földműves évszázadokon keresztül fenntartója és megtartója volt az országnak, verejtékes munkájával és a háborúban kiontott vérével kiszolgáltatottan is a haza szolgálatára állt. 1848 februárjában, majd áprilisában a jobbágyi kötöttségek túlnyomórészt eltörlésre kerültek. A magyar földműves elindulhatott a polgárosodás útján. Az alapvető termelőeszköz, a föld mérhetetlenül igazságtalanul oszlott meg. A magyar földműves, a magyar paraszt továbbra is a földért volt kénytelen küzdeni.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Erős elme, erős lélek, erős akarat, erről még hallani fogtok!  így szólt annak idején Tisza István Nagyatádi Szabó Istvánról. Ő volt az első országos magyarországi parasztpárt megalapítója, a demokratikus földreformprogram kidolgozója, 1910-ben az első paraszti származású képviselő a magyar parlament történetében. A forradalmak után, 1920-ban az ország legnépszerűbb politikusa és a legnépszerűbb párt, a Kisgazdapárt vezetője volt. A nevével fémjelzett Nagyatádi-féle földreform megvalósításáért az 1920-as években földművelési miniszterként folytatott hosszú küzdelmet. A földreformja a nagybirtokosok ellenállása miatt csak kis részben valósulhatott meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy a törvényjavaslat indokolásában is olvashatják: Nagyatádi Szabó István, aki hatholdas kisparaszti családból származott, és csak 6 elemi osztályt tudott elvégezni, egész életének és politikai munkásságának középpontjába a termőföld igazságosabb elosztását helyezte. A földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920. évi XXXVI. törvénycikk, amelyért Nagyatádi oly sokat küzdött, csak enyhíteni tudta a földtulajdoni viszonyban fennálló aránytalanságokat és igazságtalanságokat.

Ez a földosztás, amely Nagyatádi Szabó István nevéhez kötődik, minden hibája és minden gyengesége ellenére reményt adott arra, hogy az igazságosabb földtulajdoni viszonyok elérhetőek legyenek. Nagyatádi Szabó István születésnapján, szeptember 17-én a földműves-társadalomról emlékezünk meg, amely a jó és a balsorsban egyaránt mindig készen állt a haza szolgálatára.

(13.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, támogassák a határozati javaslat elfogadását, amely méltó emléket kíván állítani a magyar földműveseknek, Nagyatádi Szabó Istvánnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Magyar Zoltán képviselő úr, a Jobbik vezérszónoka következik. Parancsoljon!

MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nem kívánom megismételni itt kormánypárti képviselőtársaim nemes és fennkölt gondolatait, amelyekkel természetesen egyetért a Jobbik frakciója, és mi is úgy gondoljuk, hogy Nagyatádi Szabó István munkásságának ezúton is érdemes emléket állítani, és az emléknap is egy támogatandó gondolat, úgyhogy ezt így elöljáróban már le kívántam szögezni. Ugyanakkor azért mégiscsak meg kell itt említeni néhány dolgot, ami szerintem egy ilyen emléknap vitájában nem maradhat ki itt a Magyar Országgyűlés falai között. Mégpedig, hogy egy picit aktualizáljuk a kérdést, és nézzük meg, hogy ha már nagyon helyesen egy emléknapot szentelünk a magyar földműveseknek, a parasztságnak, az ő nemzetmegtermékenyítő akaratuknak és hitüknek, akkor nézzük meg azt, hogy mi a jelen helyzet, és hogy áll most a családi gazdaságoknak például az állapota, miként tudnak boldogulni Magyarországon.Itt Turi-Kovács Béla képviselőtársam kezdte az egész előterjesztést, és ahogy mondtam, mélységesen egyetértek az ő gondolataival, de nagyon tetszett például az a szélesítő látásmód, értelmezés, amivel elmondta azt, hogy bizony itt nemcsak a földművesekről van szó, hanem gyakorlatilag a magyar faluról, a teljes vidékről, és ha megnézzük az élelmiszert, magát a tájat vagy éppen a múltat, akkor bizony a városi lakosságra is ugyanúgy kiterjeszthetők ezek a gondolatok. Ezért tartottam nagyon fontosnak, hogy benyújtsam ezeket a módosító indítványokat, amelyek szerintem ezt az emléknapot képesek lennének a mai magyar valóságba is behelyezni és értelmet adni neki, és nemcsak arról szólna onnantól kezdve egy emléknap, hogy fennkölt gondolatokat el tudunk mondani évről évre a magyar földművesekről, hanem talán hasznunkra is válnának ezek a módosítások.

Farkas Sándor államtitkár úrtól hallhattuk, hogy egy nagyon fontos, évszázados kérdés, hogy kié legyen a föld. Ezt mi is így gondoljuk, csak arra nem számítottunk, hogy éppen a Fidesz-KDNP-kormányok lesznek azok, akik erre a kérdésre egy olyan választ adnak évszázadok elteltével, amit nagyon nem vártunk tőlük, és ami gyakorlatilag 180 fokkal szembemegy azzal, amit még ellenzékben hangoztattak. Azaz mi nagyon nem azt a választ vártuk volna, amit például az állami földprivatizáción keresztül adtak önök erre a kérdésre, hogy nem azoké lett a föld végül, akik helyben élnek, akik magyar családokként megművelik azt, hanem az esetek nagy részében  az olyan területekre gondolok itt, amelyek egyben komoly értéket, százmilliós értékeket jelentenek , tehát ezek az óriási birtokok egy nagyon szűk réteghez kerültek. Gyakorlatilag az Ángyán-jelentéseken keresztül vagy a mi vizsgálatainkon keresztül világos képet kaphat mindenki arról, hogy megyei bontásban gyakorlatilag egy 2-3 fős megyénkénti családi körről, gazdasági körről van szó, akik ezeket a területeket megszerezték, és ez nagyon-nagyon távol áll attól a Nagyatádi-féle gondolattól, aminek apropójából itt ma összeültünk.

Szintén elhangzott államtitkár úrtól, hogy a feudális függés csökkentése milyen fontos volt Nagyatádi számára és egyáltalán a pártja számára. Jó lenne, ha ebből az örökségből egy picit önök is átvettek volna, a gyakorlatban pont az ellenkezőjét látjuk. Tehát már-már kezdtük mi is elhinni, hogy megszűnik hazánkban a feudális függés, mikor az a bizonyos elmúlt 8 év  mármint nem az, amire önök gondolnak, hanem amit most tényleg az elmúlt 8 évben megéltünk fizikailag  pont az ellenkező folyamatokat indította be, azaz hogy a feudális függés vidéken évről évre nő. Ez tetten érhető az európai uniós források brutális aránytalanságán, azaz hogy ezen támogatások kétharmadát gyakorlatilag a legtehetősebb 10 százalék zsebeli be ma Magyarországon, de tetten érhető az önök birtokpolitikájában is, amire már utalást tettem, azaz éppen ellenkező folyamatok indultak be, éppen a legtehetősebbekhez, a legtőkeerősebbekhez kerültek az állami földterületek.

De akár a bürokrácia helyzetét mérlegelve szintén azt tudom mondani, hogy azok a cégek köszönik, jól érzik magukat, és azok a nagy földbirtokosok, akik megtehetik, hogy könyvelőt tartsanak, akiknek van egy olyan embere főállásban, akinek semmi más dolga nincs, mint a lobbierejét kifejteni a különböző kormányzati szerveknél, azok jól vannak. De akik nem rendelkeznek akkora birtokmérettel, hogy erre képesek legyenek, ők bizony szenvednek a mai napig komolyan a bürokráciától, ami kifejezetten családigazdaság-ellenes. Épp ezért bátorkodtam tehát ezt a néhány módosító indítványt benyújtani.

Például, ahogy már említést tettem róla, a támogatások tisztességes elosztását szeretném elérni, és akkor, azt hiszem, ahogy a beadvány is fogalmaz, méltó módon tudnánk megtartani ezt az emléknapot, ha erre sokkal inkább odafigyelnénk. Tudom én azt, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani, de hogy a 8 év azzal telt el, hogy rosszabb arányokról tudok beszámolni, mint amikor elkezdtük ezt 2010-ben, azért azt hiszem, hogy erre egyikőjük sem lehet büszke.

Ha már ez a kiterjesztő értelmezés szóba került, és érdemes tényleg a vidék helyzetét is idehozni, akkor el kell mondani, mondjuk, Ausztria példáját, mert mégiscsak hasonló földrajzi helyen van, és hasonló sok tekintetben hazánkhoz. Mondjuk el, hogy a 70-es évek végén, a 80-as évek elején az osztrák vidék és az osztrák városok közötti életszínvonalbeli különbség, az olló persze más szinten volt már akkor is, de mindenképpen ugyanilyen tág volt, mint hazánkban, csakhogy ők a hazai és az európai uniós forrásokat arra használták fel, hogy azt az ollót csökkentsék, és ma már közhely, de kimondhatjuk, hogy Ausztriában vidéken élni, gyakorlatilag egy olyan életminőséget jelent, amit nagyon sok osztrák városi polgár áhítattal követ és szeretne elérni. Jó lenne, ha abba az irányba mozdulnánk el, hogy ez az emléknap ezen emberek, ezen polgártársaink számára is valódi emléknap legyen, akik vidéken élnek, és hasonló körülményeket szeretnének a környezetükben megtapasztalni.

A bürokráciát már említettem, erre is nyújtottam be egy konkrét módosító javaslatot, hiszen ez például az esetek döntő részében pénzbe nem is kerül, csupán hozzáállás kérdése, és mindjárt méltóbb módon emlékezhetnénk meg.

Szövetkezet: szintén egy olyan dolog, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ilyen emléknapot tartalommal töltsünk fel, és évről évre majd ezeken az emléknapi megemlékezéseken el tudjuk mondani azt, hogy mennyi mindent léptünk előre ahhoz képest, ahol mondjuk, a korábbi években tartottunk, de itt sem lehetnek büszkék magukra. Államtitkár úr nagyon jól tudja, hogy 2010 óta minden félévben több alkalommal rákérdezek szóban, írásban arra, hogy mikor lesz az az ígért szövetkezeti törvény. Nem én követeltem először a Magyar Országgyűlésben, önök ígérik meg ezt gyakorlatilag félévről félévre. Ebben sem léptünk előre, nincs semmi, miközben tudjuk azt, hogy mennyi terület van, ahol gyakorlatilag egy jó szövetkezeti törvény képes lenne az egyébként már-már csírájában meglévő akaratot, gondolatokat, a mind ágazati, mind területi szinten meglévő kezdeményezéseket segíteni, és versenyképes hálózatot tudna létrehozni itt a magyar vidéken a családi gazdálkodók számára.

Még egy példát engedjen meg, államtitkár úr, ami szintén színesebbé és sokkal átélhetőbbé tenné ezt az emléknapot, ha például a nemzeti vidékstratégiát végre elkezdenék végrehajtani. Szintén 2010-re kell visszanyúlnom, ahol önök úgy fogalmaztak, hogy ez a vidék alkotmánya lesz, és ennek megvalósítása, amit 2020-ra lőttek be, hogy akkor lesz ennek a programnak vége, majd eléri azt a közös álmot  talán mondhatom így, mert a Jobbik-frakció is ebben maximálisan támogatta önöket , elérjük azt, hogy a magyar vidék egy minőségileg sokkal jobb helyzetbe kerül, mint azt 2010-ben tapasztalhattuk. Tehát már ott tartunk, és én is jól tudom, bizony túl vagyunk a 2018-as esztendő felén, és elég közel vagyunk ahhoz a bizonyos 2020-as dátumhoz, ehhez képest a vidékstratégia nemhogy időarányosan nem követi a megvalósulását, hanem el sem indult még, sőt továbbmegyek, nem merték még az Országgyűlés elé se hozni ezt a stratégiát. Mennyivel jobb lenne, ha legalább már időarányosan állnánk, és itt el tudnánk mondani büszkén ezen emléknap kapcsán akár, hogyan is áll az aktuális évben a vidékstratégia végrehajtása.

A földprivatizációról már tettem említést, de azt hiszem, hogy Nagyatádi Szabó István nevében is mondhatom, ha szabad ilyet itt megjegyeznem, hogy nagyon-nagyon nem lenne büszke erre a földprivatizációra. Az a fajta földosztás, amit ő elképzelt, és tudom én, hogy csak nagyon részileg sikerült végrehajtani  javarészt önhibáján kívül , ezzel a logikával, amit ő képviselt, pont szembe menve, önök szánt szándékkal egy teljesen más logikával hajtották végre ezt a földprivatizációt.

(13.20)

Egyáltalán nem méltóak tehát ahhoz, hogy az ő nevét szájukra vegyék, és vele próbálják fémjelezni ezt az emléknapot.

Ha már itt tartunk, és államtitkár úrnak van szerencséje ezt az emléknapot itt védeni kormányoldalról, akkor talán érdemes megemlítenem egy másik módosító indítványomat is. Ebben arra teszek javaslatot, hogy egy olyan rendszert hozzanak létre, amelyben a családi gazdaságok sajátjuknak tudják érezni ezt az emléknapot, és ne csak az a néhány család, akit személyesen ismernek.

Mire gondolok itt? Például Mezőhegyes esetére. Államtitkár úrnak talán ezt jogosan vetem itt fel, hiszen kormánymegbízottként is részt vett ebben a munkában. Nagyon érdekes lenne hallani és nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mondjuk, Turi-Kovács Béla képviselőtársam hogyan gondolja, miként illeszkedik az emléknap logikájába és Nagyatádi emlékébe az, ami Mezőhegyesen történt. A szocialista kormányok külföldi érdekköröknek privatizálták szerintem teljesen indokolatlanul Mezőhegyest, majd önök ugyan visszavették, de először a földterületet leválasztották róla, privatizálták a haverjaiknak, majd valamilyen okból meggondolták magukat. Olyan brutális bánatpénzt fizettek ezeknek a fideszes helyi kiskirályoknak, hogy még bíróságra sem mentek, egész egyszerűen örömmel visszaadták az államnak a földet, 20 évnyi nyereséget plusz a föld árát megkapták. Majd felújították, nem tudom pontosan, hány milliárdból, ami nem az én hibán, mert egyszerűen ahány írásbeli kérdésre választ kapok, az mind ellenkező számokat tartalmaz, tehát maradjunk annyiban, hogy jó sok állami, azaz közpénzből, milliárdokból felújították az épületeket.

Nagyon előremutató működést véltünk felfedezni, én is azt mondtam, hogy szüksége van a magyar nemzetnek egy ilyen bemutatóközpontra, ahol a középiskolától egészen a felsőoktatási intézménybe járó, agrárium iránt érdeklődő ifjúság megtapasztalhatja a XXI. századi technológiákat éppúgy, mint a múlt értékeit. Ehhez képest most az újabb kétharmad birtokában becsempésztek egy olyan módosítást, amely lehetővé teszi, hogy Mezőhegyest gyakorlatilag privatizálni fogják. Azt, hogy pontosan kinek, egyelőre én még nem tudtam meg, de gondolom, sokk tippje nincs is senkinek, mert az az egy, maximum két kormányközeli oligarcha közül lehet majd választani, gondolom, hogy kik fogják Mezőhegyest továbbvinni. Azaz közpénzmilliárdokból visszavásárolták, felújították, majd a haverok vihetik az egészet.

Mindez a szemlélet, mindez a hozzáállás Nagyatáditól és a Jobbiktól is nagyon-nagyon messze van, ezért ez a szemléletváltozás és ezek a módosítók azok, amelyek szükségesek szerintem ahhoz, hogy ez az emléknap ne csupán egy fontos és szép lehetőség legyen arra, hogy megemlékezzünk a magyar földművesekről és parasztságról, hanem hogy fel is tudjuk tölteni tartalommal, és úgy tudjunk beszélni erről az emléknapról és erről a társadalmi rétegről, ahogy azt megérdemli és ahogy az szükséges lenne. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Szászfalvi László képviselő úr, a KDNP vezérszónoka jön. Parancsoljon, képviselő úr!

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a földművesek emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat nagy jelentőségű, szimbolikus javaslat. Megtisztelő számomra, hogy annak egyúttal előterjesztője is lehetek.Ez az emléknap szándékaink szerint egyrészt emlékállítás; emlékállítás Nagyatádi Szabó Istvánnak, az első parasztszármazású politikusnak, a „csizmás” miniszternek. Tisztelgünk az ő emléke és életműve előtt, amely példát adott és példát ad mindannyiunknak. A földművesek napja a javaslat szerint szeptember 17-e, Nagyatádi Szabó István születésnapja. Nagyatádi Szabó Somogyországban, a választókerületembe tartozó Erdőcsokonyán, a mai Csokonyavisontán született 1868. szeptember 17-én. A település lakói, önkormányzata ma is büszkén és méltó módon ápolja emlékét, amelyet ezúton is tisztelettel megköszönök. Felújított lakóházában emlékház lett kialakítva, és így állítanak maradandó emléket neki, amelyet megköszönök az Arany-Korona Alapítványnak.

Végül, de nem utolsósorban én is köszönetet mondok Torgyán József volt földművelésügyi miniszter úrnak, aki ezt a javaslatát éppen Csokonyavisontán jelentette be annak idején.

Tisztelt Ház! Nagyatádi Szabó István politikai tevékenységének legnagyobb teljesítménye a földprogramja volt, de Nagyatádi nem kívánta a tulajdonviszonyok radikális, erőszakos megváltoztatását, ám széles körű földreformot hirdetett, amelyet csak részlegesen tudott megvalósítani. Ez mégis sikeresnek mondható és mégis előremutató volt.

Kevesebbet beszélünk róla, de Nagyatádi kezdte meg az Alföld fásítását, csatornázási és öntözési programokat indított el, valamint szövetkezetek és téli mezőgazdasági iskolák létrehozását is szorgalmazta. Széles körű tevékenységének, színes életének csak két fontos vonását szeretném most kiemelni. Kitartóan, állhatatosan és keményen harcolt azokért, akiket képviselt: a kisemberekért, a kisgazdákért és családjaikért. De ezzel együtt Nagyatádi tudott és akart együttműködni más társadalmi csoportokkal.

Nagyatádi Szabó István nem osztályharcos volt, hanem nemzetét, hazáját szerető hazafi. Rájött arra, hogy a kemény, konzekvens elvhűség mellett csak a társadalom többi rétegével együtt lehetséges a közös társadalmi célok megvalósítása. Ezt jelképezi a Nagyatádi Szabó István Kossuth téri szobrán található relief, amely hála istennek most már a kommunista időszakban történt leverettetés után visszakerült, és amely a gróf Bethlen István miniszterelnökkel történt szimbolikus kézfogását ábrázolja.

Nem véletlen, hogy temetésén Bethlen István miniszterelnök búcsúbeszédében így fogalmazott: „Senki sem szerette jobban a magyar hazát, a nemzetet, mint Nagyatádi Szabó István. Szerette népét, mellyel összeforrt, melynek javára demokráciát kívánt. Szabó István a magyar földreform megalkotója és megtestesítője.”

Tisztelt Országgyűlés! Másodszor ez a határozati javaslat emléket állít, illetve tiszteleg a földművesek, a mezőgazdaságból élők, a magyar paraszttársadalom előtt. Ez a réteg, ez a közösség mindig nemzetmegtartó erő volt történelmünkben. Az indoklásban ezt a jelentőséget néhány mondatban röviden méltatjuk is. Ennek a határozati javaslatnak, a mostani vitának nem hivatása nyilvánvalóan az agrárium helyzetének megvitatása, de annyit el kell mondanunk, hogy az elmúlt évek alatt nagyon komoly lépések történtek ezen a területen. Hogy csak egy programot emeljek ki: a „Földet a gazdáknak!” program keretében a rendszerváltozás óta legnagyobb földbirtok-politikai intézkedésként a magyar földművesek egyharmada, 30 ezer gazda, gazdálkodó család tudott állami földet vásárolni, amelynek eredményeképpen 200 ezer hektár föld került a legjobb helyre, a magyar gazdák tulajdonába. Ezek szerint 30 ezer család. Azt gondolom, hogy egy ekkora nagyságrendű program, mellette sok más kiváló programmal együtt persze, egészen más történelmi kontextusban és előzmények után, de mindenképpen méltó Nagyatádi Szabó István munkásságához és emlékéhez.

Tisztelt Ház! Megtiszteltetés volt számomra, hogy mind a múlt évben, amikor Csokonyavisontán, Nagyatádi Szabó István szülőfalujában az első, mind az elmúlt szombaton Vasadon a második földművesek napján személyesen jelen lehettem. Azt mondhatom, hogy fontos, felemelő és persze szimbolikus találkozások és ünnepek voltak ezek a napok, kiváló alkalmak Nagyatádi Szabó István kultuszának ápolására, és a magyar földművesek, földművelők, családi gazdálkodók előtti tisztelettételünk ünnepe is. Persze ez az emléknap nem pusztán visszatekintést jelenthet majd az elkövetkezendő időszakban, hanem a mai gazdálkodók, földművesek megbecsülését és kitüntetését is, és az emléknapok ma is nemzetépítő és közösségépítő alkalmakká válhatnak.

Azt kérjük a kormánytól, hogy az elkövetkezendő időszakban segítsék és támogassák, hogy minél felemelőbb módon és minél méltóbban tudjunk emlékezni erre a társadalmi csoportra és segíteni az ő mai tevékenységüket és mai munkájukat. A KDNP támogatja természetesen ezt az előterjesztést, és erre kér minden más frakciót is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

(13.30)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most előre bejelentett felszólaló képviselő felszólalásával folytatjuk a munkánkat. Megadom a szót Apáti István képviselő úrnak, a Jobbik képviselőjének. Parancsoljon!

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen magát a javaslatot támogatni fogja a Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti frakciója. Na de hát akár ennél az egy mondatnál be is fejezhetném és helyet foglalhatnék újra, de természetesen nem ezt fogom tenni, hiszen szeretnék átfordulni egy olyan logikára, egy olyan gondolati sorba, hogy vajon Nagyatádi Szabó Istvánnak tetszene-e, amit most lát, ha élne, vagy ha odaföntről látja, akkor vajon mit szól ehhez, akár a rabló-földprivatizációhoz, ami megint csak a haverok gazdagodását szolgálta, akár például az agrárium jelenlegi helyzetéhez. És akkor vegyük sorba, konkrétan számokat fogok mondani  a számok nem hazudnak, a számok makacs dolgok.Mit szólna vajon Nagyatádi Szabó István ahhoz, hogy 18 forint a léalma felvásárlási ára, nemcsak és kizárólag, de elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtó módon? Mit szólna ahhoz, hogy az önök prominensei  Budai Gyulával az élen  tíz évvel ezelőtt halált megvető bátorsággal, verekedésig, már önpusztító módon kiabáltak, ordítottak, visítottak, hogy a 30 forint alatti léalmaár az hazaárulás? Akkor a 18 forint micsoda? (Derültség a Jobbik soraiban.) Vagy a 13? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Infláció!)

A parasztgazdák megdicsőülése? Kiemelt támogatása? Szabadságharc? (Dr. Kovács Zoltán: Tárgyra térés!) Az ő védelmük? Az próbáljon bekiabálni, aki földet nemcsak virágcserépben látott (Derültség a Jobbik soraiban.), arra kérem tisztelt képviselőtársaimat. 13 forintról indult a léalma felvásárlási ára az idén, aztán 20 forint… (Dr. Kovács Zoltán: Mi köze van ehhez…?) Tudom, hogy nehéz hallgatni a kritikát, de itt még kénytelenek lesznek végighallgatni, ha tetszik, ha nem. Mit szólna ehhez Nagyatádi Szabó István? Úgyhogy az ő emlékét gyalázzák meg akkor, amikor ilyen agrárpolitikát folytatnak!

Aztán megjelent halált megvető bátorsággal ismét hat fideszes Szabolcs megyei képviselő  talán egyiknek van köze a földhöz, az összes többinek a világon semmi köze , feltornázták a 13-at 20-ra. Ezzel el volt intézve a történet. Most ez 18 forint. Akkor mesélek önöknek néhány dolgot, csak hogy érezzék a rémtetteik meg a bűneik súlyát. Körülbelül 13 forint, tisztelt hölgyeim és uraim, a betakarítás és a beszállítás költsége, és akkor még az előállítás költsége abban nincsen benne, tudják? Mert amikor azt mondják, hogy 13, meg onnan lett 20 forint: hát persze, majdnem 50 százalékos emelés, azt így lehet mondani, na de gyenge a bázisadat, és a csigától gyorsabban futni nem túl acélos teljesítmény, és ahhoz nem kell Ato Boltonnak vagy Ben Johnsonnak lenni, mint ahogy önök ezt próbálják beállítani magukról. És most ez ismét lecsökkent 18 forintra, tudják? Ezzel kellene foglalkozni, amellett, hogy persze nagyszerű ötlet az emléknap.

Vagy mit szólna Nagyatádi Szabó István ahhoz a termelési szerkezethez, ami például a zöldség-gyümölcs ágazatban kialakult, tisztelt hölgyeim és uraim? Hogy a korszerűtlent támogatják. Vajon Nagyatádi Szabó István is támogatná, ha élne és döntéshozó lenne? A korszerűtlent támogatják, a korszerűt meg akadályozzák. Elmondom, hogy miről beszélek, elmondom, hogy mely tények támasztják ezt alá. AKG-val együtt durván 300-400 ezer forint/hektár  maradjunk az almánál  egy hektár alma éves támogatása. Ugyanannyit kap a korszerűtlen is, mint a korszerűs. Mi következik ebből, némi túlzással? Maradjanak azok az ültetvények, amelyek többségében nem étkezési almát termelnek, hanem léalmát, amelyekre körülbelül úgy kell felmászni, mint Mauglinak a dzsungelben az őserdő fáira, kis túlzással persze  nyilván próbálom színesíteni meg sarkítani a mondanivalómat.

És mi a fő probléma? Az, hogy a 2004-2006-os, a 2007-2013-as és a 2014-2020-as programozási időszakban is a korszerű ültetvények létesítését szolgáló pályázati források eleve alacsonyak voltak, rendkívül alacsonyak voltak a keretösszegek, de önök, mint ahogy egyébként balliberális elődeik is, nemcsak a termeléstől veszik el lassan a kis és közepes parasztgazdák kedvét, hanem lassan az életkedvüket is elveszik. Ezt jobb, ha így rögzítik, ahogy mondom, ez úgy van, higgyék el. Az más dolog, hogy egyelőre nem kell újabb parasztfelkeléstől tartaniuk, mert jobban félnek a gazdák önöktől, tisztelet a kivételnek. Akinek nem inge, ne vegye magára természetesen, minden szavamat értsék így.

Adminisztratív, túlszabályozott, rendkívül lassú az elbírálás, a kifizetés még inkább. Vegyék tudomásul, hogy akár Csenger környékén  csak maradjunk a választókerületemnél , Nyírmada környékén, Mátészalka és Kocsord környékén számos olyan gazda van, akár önökhöz közel álló, korábban még önöket támogató gazda is, aki lassan tönkre fog menni, mert bár támogató döntést kapott, a kifizetési kérelem kapcsán is mindent teljesített, amit előírtak, hitelből megfinanszírozta a beruházást, amellyel rengeteg munkahelyet teremtene egy egyre inkább elnéptelenedő környéken, azért kockáztat, nemcsak a saját maga érdekében, hanem hogy a népességmegtartó képessége egy kicsit erősödjön a mi elszegényedő vidékünknek, és mivel nem fizetik ki nekik, a bank pedig követeli a jussát, lassan tönkre fognak menni, főleg, ha ilyen felvásárlási árakkal terrorizálják őket. Szóval eleve alacsony források, eleve nagyon nehéz felhasználás, hozzáférési lehetőség, ez pedig egyenesen odavezet, hogy a termőterületeink az utóbbi 30 évben körülbelül megfeleződtek. A nagy részük egyébként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van, most főleg az almáról beszélek, de majdnem az összes gyümölcsfajtára ezt rá lehetne húzni. Én csak azért hozom példának az almát, mert családi gazdaságunkon keresztül is erre nagyobb nyilvánvalóan a rálátásom, és nemcsak dobálózni akarok a szavakkal meg a súlyos kifejezésekkel, hanem amit elmondok, azt tényekkel igyekszem alátámasztani.

Aztán nézzük a kárenyhítési rendszer körül kialakult helyzetet. Az emléknap alkalmából, az emléknap meghirdetése, létrehozatala, majdani, közeljövőbeni megszavazása kapcsán tegyük fel a költői kérdést: vajon Nagyatádi Szabó István ilyen kárenyhítési rendszert álmodott volnae meg? Nagyon egyszerűen megfogalmazva: ha egy gazdának többmilliós vagy több tízmilliós terméskiesése van, jellemzően aszály, tavaszi fagy vagy jégkár vagy viharkár kapcsán  ez a négy a leggyakoribb , akkor, ha minden kötelezettségét teljesítette, tehát egy forintot ő befizet, mellétesz az állam is egy forintot, akkor néhány tíz- vagy esetleg egy-két százezer forint kifizetést kap. Erre is vannak dokumentumok, ezeket is alá tudom támasztani tényekkel. Magyarul, semmire nem elég, ugyanis olyan számítási képletet alakítanak ki, az elmúlt öt év átlaga, kiveszik a legrosszabb és a legjobb évet, és szépen úgy átlagolják, hogy gyakorlatilag a parasztnak az jár, ami önök szerint megfelelő, a majdnem semmi. Lehetne ezen változtatni, csak talán az ellenzéki javaslatok irányába befogadóbbnak kellene legalábbis egy picikét lenniük.

Aztán itt van a talajgenerátoros védelmi rendszer. Milliárdokat öltek bele, nem mondom, hogy teljesen…  az ötlet kiváló, ezt el kell ismerni, hogy dicsérőleg is fogalmazzak. A hatásfokkal vannak picikét problémák. És ha megint csak a választókerületemre kanyarodhatok vissza, mert nyilván az a szívemnek legkedvesebb terület, akkor kérném önöket nagy tisztelettel, hogy Kárpátalja, de főleg a Partium irányába szíveskedjenek a jelenlegi határainkon átnyúló együttműködés keretében azért a rendszer telepítését felgyorsítani, ugyanis Csenger és Rozsály környékét folyamatosan mindig azért veri el szőnyegbombázásszerűen, mert a jelenlegi határvonalhoz képest 20-30 kilométeres mélységben is kellene védekezni. Ha ezt megtennék, akkor például Rozsályban nem néznének úgy ki a lakóházak épületei, mintha harci helikopterekről ágyútűz vagy pergőtűz alá kerültek volna, mint történt ez 2016. június 21-én a kora hajnali és a késő délelőtti órákban.

Aztán beszéljünk olyan kérdésekről, amelyekről ritkán esik itt szó, ez pedig a tészbűnözés, tisztelt hölgyeim és uraim. Nem tudom, feltűnte önöknek, megint hozzáteszem kellő mértéktartással, hogy tisztelet a kivételnek, és akinek nem inge, ne vegye magára, nem általánosítok (Dr. Hoppál Péter: Á, nem!) és nem egyöntetűen tartom bűnözőknek a tészvezetőket, de sajnos a többségüknek minimum súlyos felelőssége merül fel, nemcsak polgári jogi, anyagi, hanem akár büntetőjogi értelemben is, amikor a telephely-korszerűsítési pályázatok kapcsán mutyiznak egy-egy jó ízűt. Arról szól a történet  elnézést a kifejezésért, Kósa Lajost fogom idézni , nekik mindent, a tészvezetőknek, a tagságnak meg coki. Körülbelül így lehet jellemezni ezt a hozzáállást. Ha egy tésztag egy átlagos esetben göngyöleget kér vagy bármilyen munkaszerződési vagy egyéb segítséget szeretne kérni, általában a tészvezetők többségének az az álláspontja, hogy fordulhatnak esetleg a római katolikus vagy éppen a református egyházhoz segítségért, de ők ebben nem illetékesek. Ők, amiben nem látják a szerepüket, abban nem is igyekeznek különösebben dolgozni.

(13.40)

Ha már az önök szeretve tisztelt vezére most éppen jelentéstevő pozícióban elment, ugye, az orosz cárhoz, akkor kíváncsi lennék arra, hogy vajon esetleg eszébe jute megemlíteni  bár a miniszterelnök úr sajnos nem túl érzékeny az agrárium problémái iránt , hogy a magyar-orosz kapcsolatoknak nem feltétlenül Paks II. kapcsán lenne a legnagyobb értelme, hanem ha már értelme lenne ezt a kapcsolatrendszert egy kicsit felpezsdíteni vagy azt az izzószálat kicsit hevíteni, akkor az pontosan az agrárkapcsolatok kérdése. Tudom, hogy ez nem önöktől függ, embargók vannak, nemzetközi tilalmak. De adott esetben, ha fordul a világ, mert a szeretve tisztelt vezetőjük jövő májusban erre számít, 9-10 hónap van hátra, tisztelt hölgyeim és uraim, akkor érdemes lenne esetleg előkészíteni azokat a lehetőségeket, amelyekre egyébként tisztességes keretek között számítanának Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, akár Somogy megye és más megyék mezőgazdasági termelői, főleg a kis és közepes családi gazdaságok, hogy ne a felvásárló maffiának legyenek kiszolgáltatva, és ne 18 forintos léalmával kelljen számolniuk és 60 forintos étkezési almával, amely 60 forintos étkezési almát több száz forintos darabáron adnak el a multik. Tudom, hogy uniós tilalom van az úgynevezett védett árak kapcsán, tudom, na de, ha valamiért, akkor ezért érdemes lenne szabadságharcot folytatniuk. Na de, hát ahhoz bátorság is kellene meg, tudják, egyfajta elkötelezettség. Én tudom, hogy Béla bácsiban ez megvan. Én nem kételkedem abban, hogy ő elkötelezett ez iránt az ügy iránt.

Itt az újabb lehetőség egyébként, egy új miniszter került pozícióba. Ő ilyen értelemben tiszta lappal indul előttünk. Nagyon bízunk benne, hogy ebből minél többet megvalósít. Valóban neki még van némi tekintélye a mi szemünkben. Bizonyítson! Reméljük, hogy bizonyít és nem ellenbizonyít ezzel kapcsolatban. Az orosz kapcsolatokat a felvásárlási árak javítása, az értékesítési lehetőségek megteremtése érdekében érdemes lenne erőltetni. Ha valami, ez nagyon népszerűvé tenné önöket a magyar parasztgazdák szemében.

Az egyik legnagyobb probléma, ami nem csak a fővárost és nem csak az építőipart és a vendéglátóipart érinti és sújtja, a munkaerőhiány problémája. Képzeljék el, hogy Budapesttől közel 300 kilométer távolságra, a keleti határ szélén a munkanélküliség és a munkaerőhiány együtt vannak jelen. Ennek nemcsak az elvándorlás, a kivándorlás az egyik fő oka, hanem az önök által nagyon rosszul megszervezett közmunka. Hozzáteszem megint biztonsági betétként, nehogy félremagyarázzák a szavaimat, a Jobbik nem közmunkaellenes. Nem azt mondjuk, hogy be kell tiltani vagy meg kell szüntetni a közmunkát. Azt állítjuk, hogy szükség van rá, de jelentősen át kell alakítani  mert sok esetben leszoktatja a munkáról az alacsonyabb státuszú rétegeket  úgy, hogy meg lehetne már most is teremteni a lehetőségét, a jogi keretei megvannak annak, hogy a közmunkás az idénymunka, a szezonmunka idejére fizetés nélküli szabadságra megy, alkalmazásba kerül a gazdánál, nem szakad meg a jogviszony a közmunka tekintetében, jogfolytonosan fennmarad, amikor az idénymunka véget ért, szépen visszamegy, a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.

Igen ám, csak ez a gyakorlatban nem így néz ki. Ennek a közmunka gyakorlati megszervezésében vannak az okai, meg annak, hogy egész egyszerűen a munkavállalókat is olyan szinten elrontották, hiszen könnyű szavazóbázist jelent sajnos a szegény sorsú közmunkásemberek döntő többsége, hogy úgy próbálnak kedvezni nekik, hogy a gyakorlati megvalósulás során bizony nem nagyon hajlandóak elmenni fizetés nélküli szabadságra, ők szeretnének egyszerre két jogcímen is javadalmazást felvenni. Látva az önökhöz tartozó családok rablóhadjáratát, ez némileg érthető, hogy éreznek valami erkölcsi felhatalmazást, hogy ha odafent, Pesten lehet az uraknak, akkor vidéken nekünk miért nem jut némi morzsa. Eleve mérgezi a társadalmat, ami az elmúlt 30 évben ebben az országban történt.

De a lényeg, hogy ha ezt nem fogják megszervezni, akkor a munkanélküliséggel leginkább sújtott vidékeken a munkaerőhiány olyan lesz, hogy lehet, hogy már jövőre meg fogjuk érni azt, hogy a gyümölcsök még szenteste is a fán lesznek, mert nem lesz, aki leszedje. Ez nem a nagygazdaságok, hanem a kis és közepes családi gazdaságok számára is elképesztő problémákat fog okozni.

Tudják jól, hogy generációs problémák vannak a mezőgazdaságban. A fiatalok közül nagyon kevesen akarják átvenni ezt a nagyon szép, de nagyon nehéz, nagyon embert próbáló hivatást, hiszen ez egy hivatás, nem csak egyszerű munkahely vagy foglalkozás. Mind szellemileg, mind fizikailag elképesztő, átlag fölötti képességet kíván, ha az ember ezt jól akarja csinálni. Ha a mostani generáció, amely leginkább a hatvanas vagy a hetvenes éveit tapossa, kiöregszik vagy eltávoznak közülünk, akkor ki fogja ezt a nemes hivatást továbbvinni?

Mindazokkal, amiket elmondtam, ha nem tudják megoldani, a felvásárlástól a pályázati rendszeren át a munkaerőhiányig, sorolhatnám, nem akarom ezt még egyszer megismételni, akkor a maradék népességmegtartó képessége is elvész a vidéknek. Ha ezek a gazdák, miután az életkedvük is lassan elmegy, nem csak a termeléshez való kedvük, leteszik a lantot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor gyakorlatilag a vidék még megmaradt munkahelyteremtése is meg fog szűnni, és akkor újra fogjuk termelni a közmunkát és az azzal kapcsolatos reménytelenséget. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Fidesz képviselője. Parancsoljon!

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, ma itt, a Ház falai között vagy azon kívül kevesen vannak, akik a szövetkezésről többet beszéltek, mint én, itt belül és kívül. Sokszor elmondtam, és újra elmondom, hogy szövetkezés nélkül sem a szükséges tőkekoncentráció, sem az a fajta munkamegosztás, amire szükség van, aligha jöhet létre. Pusztító erővel van jelen, ez tény, a magyar társadalomban mindaz, amit belevittek egy kolhoztudattal. Csak közösen tudjuk ezt a magyar társadalomból száműzni és megértetni, hogy közös érdek a szövetkezés. Ugyanígy van még számos kérdésben. De kérdezem én igen tisztelt jobbikos képviselőtársaimtól: nincs itt valamilyen műfajzavar? Ez az, amit most itt hallunk, nem egy politikai vitanap része? Hát jöjjön politikai vitanap, álljunk oda, mondjuk el azt, amit a magyar mezőgazdaságról, a magyar vidékről gondolunk, tegyük meg az indítványokat, de tessék mondani, karácsony szentestéjén kell elmondani mindazokat a bajokat, amelyek egy családban, mondjuk, tényleg léteznek, vagy akkor valami olyasmire készülődünk, amely mindannyiunknak örömet okozhat?!Arról van szó, hogy amikor egy olyan emléknapot szeretnénk, amely az egész magyar társadalmon belül elfogadott, akkor talán egy kicsikét, egy nagyon kicsikét felül kellene emelkedni mindazokon a mindennapos, egyébként létező, többnyire létező politikai gondokon, amelyekkel mindannyian szeretnénk talán foglalkozni majd egy politikai vitanap keretein belül. Én ismételten azt kérem, hogy ez a nap hadd legyen annak a napja, amikor a magyar földmívest megpróbáljuk arra a piedesztálra emelni, amelyet már réges-régen megérdemelt. (Taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik, két percben!

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Turi-Kovács Béla szavaira szeretnék reagálni, hogy szerintem ezeket egy Fidesz-frakcióülésen kellene elmondania. Örülök, ha ön sokat beszélt a szövetkezetekről, de azért akkor a munkáját próbálja meg egy kicsit a képviselőtársaira is rábízni, próbálja egy kicsit őket noszogatni ez ügyben, mert 2010 már nagyon régen volt. Valóban, ahogy ön is elmondta, jelenleg az európai uniós kötöttségek és a szabadkereskedelmi megállapodások tengerében nagyon más lehetősége nincs is a magyar vidéknek és mezőgazdaságnak, csak ha ezeket a modelleket komolyan vesszük, újraértelmezzük, jogi alapokat adunk neki és persze mellé forrásokat is biztosítunk.Én is örülnék, ha csak fennkölt szavakban kellene most a magyar családi gazdaságok és a földművesek helyzetéről beszélni, de azért ne hallgassuk el a valóságot, mégiscsak ellenzéki képviselők vagyunk. Azzal kezdtük mindannyian, hogy természetesen támogatjuk ezt az emléknapot, egyetértünk annak a tartalmával, indoklásával és a szükségszerűségével is. De az már engedtessék meg itt, a magyar parlamentben, hogy elmondjuk azokat a kritikákat és problémákat is, amelyek akadályozzák azt, hogy teljesen őszintén csak az ünnep jellegét vegyük ennek a javaslatnak. Lássuk a tartalmát, és lássuk azt is, hogy Magyarországon családok ezrei, akiket ünnepként kellene hogy ez az emléknap érintsen, miért nem fogják tudni ugyanúgy fennkölten értelmezni ezt a javaslatot, és miért ne képviselnénk az ő érdeküket, hiszen ők küldtek minket ide, az Országgyűlésbe.

Tehát én egyáltalán nem úgy tekintek erre, mintha mi az emléknapnak keresztbe tennénk, vagy éppen megcsúfolnánk az emléknap létét, hanem éppen ellenkezőleg, azért dolgozunk, és azért mondjuk el ezeket, hogy eljöjjön majd egy olyan időszak, amikor valóban csak a szépre, a jóra tudunk emlékezni egy ilyen emléknap kapcsán. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most normál szót kérő képviselő felszólalásával folytatjuk. Apáti képviselő urat tájékoztatom, hogy a következő körben tudok neki szót adni kétperces felszólalásra. Varga László képviselő úr, MSZP, parancsoljon!

(13.50)

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt előterjesztő Képviselőtársaim! Én az előttem szólókhoz képest jóval rövidebben kívánok ezúttal szólni, és inkább maradnék az előterjesztésnél. Tegnap a Mezőgazdasági bizottság ezt az előterjesztést megtárgyalta, és az a gondolat akkor is megfogalmazódott bennem, hogy amikor 110 éve Nagyatádi Szabó István képviselő lett, itt a Házban oligarchák, földesurak, óriási vagyonnal rendelkező emberek, illetve az ő érdekeiket képviselők voltak elsöprő többségben. Ő mégis komoly erőfeszítéseket tett saját elképzeléseinek a megvalósítása érdekében, egy olyan korban, amikor a fennálló társadalmi rendet sokan megváltoztathatatlannak gondolták, elsősorban persze az ebből hasznot élvezők, azok a nagyvagyonos emberek, akik itt a Házban is a többséget alkották, illetve az ő érdekeikben eljárók. Ebben a korban sok versengő elképzelés volt arra, hogy hogy lehet ezt a társadalmi rendet progresszív módon megváltoztatni a sok vidéken élő szegény ember érdekében is. Az a kérdés, hogy jó, előremutató volte ekkor Nagyatádi Szabó István elképzelése. A válasz erre röviden: igen. S ugyan egy nagyon rövid időszakban, nagyon korlátozottan kapott lehetőséget arra, hogy az elképzeléseit megvalósítsa, 1920-tól, de mégis kapott, és azt gondolom, hogy az életműve túlmutat az életén, és a XX. század egy jelentős részében meghatározó.

Már lassan száz év, egy évszázad távlatából szerintem azt kell vizsgálnunk, a személye alkalmase arra, hogy egy ilyen, az egész nemzetnek fontos emléknap kapcsán az ő születési dátuma egy emléknap legyen. Én azt mondom, hogy vizsgálva az életművét és annak a haladó voltát, a válasz erre is igen. Tehát röviden azt tudom mondani az előterjesztőknek, államtitkár úrnak és az itt lévő képviselőknek, hogy azt fogom javasolni a saját frakciómnak, hogy támogassuk ezt az előterjesztést, legyen ez a nap a magyar földművesek számára egy olyan emléknap, amely inkább az egységről és az előremutató elképzelésekről szól, mint a csatározásokról. Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Czerván György képviselő úr, Fidesz!

CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Ahogyan a fegyvert fogók századokon át a külső ellenség ellen védték az országot, a földművelő nép  mint Acsády Ignác A magyar jobbágyság története című nagy munkájában érzékletesen írja  úgy küzdötte a munka terén örökös, tömérdek életet fogyasztó harcait a vad természet szilajságával, midőn duzzadó erejének tetemes hányadát arra áldozta, hogy irtsa az erdőt, zabolázza a vadvizeket, fölszárítsa a mocsarakat, ingoványokat, lápokat, melyek a dús talajt ellepték. Évszázadról évszázadra, soha nem lankadó eréllyel, zajtalan, de hősi kitartással folytatta e dicső feladatát. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a magyarság a történelem viharaiban megtarthatta a hazát, azt nemcsak honvédő harcainak, hanem éppoly mértékben termelő munkájának köszönhette. A mindenkori korkívánatoknak megfelelő államszervezeti intézmények is önmagukban csak üres váz lettek volna a meghódított föld békés birtokbavétele, a földet művelők nemzedékeinek tettereje és szorgalma nélkül, amelyek nemcsak az ország védelmi képességét biztosították, de alapjaiban a nemzet megmaradásának is legfőbb záloga voltak. Wass Albert szavait szeretném idézni: „Hont foglalni alkalmas a kard, s annak védelmezésében hasznos is. Megtartani a hont azonban csak kaszával lehet. Kaszával, ekével, izzadságos, becsületes munkával. Hont veszejt, ki másra bízza a munkát.”

Tisztelt Országgyűlés! Ezekkel a gondolatokkal üdvözlöm az előttünk fekvő előterjesztést, amely elfogadásához kérem a támogatásukat, hogy a társadalomnak ezen legfőbb nemzetmegtartó ereje, a földművesek népének megbecsülése önálló formát nyerjen, és ezzel egyúttal egy új fejezetet is megnyissunk a magyar hagyománytörténetben. Köszönöm a figyelmüket, és kérem, hogy fogadják meg korelnök úr, az általam nagyon-nagyon tisztelt Turi-Kovács Béla javaslatát, és ne keverjenek bele ebbe az emelkedett vitába mindenfajta aktuálpolitikát.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Apáti István képviselő úr, Jobbik!

DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Turi-Kovács Béla Képviselőtársam! Egyrészt van egy praktikus meg egy becsületbeli oka, s legalább még két plusz extra oka annak, hogy én 15 percben felszólaltam, és azt mondtam, amit mondtam. Az egyik, hogy nagyon kevés az ellenzék számára nyitva álló időkeret, felület, lehetőség arra, hogy egy egészséges és normális kritikát ki tudjon fejteni, ugyanis az önök szeretve tisztelt vezére és az ő tettestársai az elmúlt nyolc évben kizártak, bezártak, elzártak, kitiltottak, betiltottak szinte minden olyan médiát, kigyomláltak, tönkretettek, szőnyegbombáztak minden olyan területet, felületet, ahol elmondhatnánk a véleményünket. És hát, szemesnek áll a világ alapon, természetesen igyekszünk kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyeket még kegyeskedett az itteni cár atyuska meghagyni számunkra. Hát nem fogunk egy ekkora ziccert kihagyni! Azért kicsit jobban focizunk, mint a magyar focisták, két méterről az üres kaput csak eltaláljuk! (Szórványos derültség.) Ha ez se sikerülne, ha ilyen szerény képességekkel sem rendelkeznénk, akkor mindegy lenne, eltolnánk a biciklit, aztán tényleg nyomás haza almát szedni! Akkor gondolkozhatnánk így is! A másik pedig egy becsületbeli ügy. Tudják, tisztelt képviselőtársaim, becsületbeli ügynek tekintem, hogy ha már egyszer otthon mi magunk is családi gazdaságként működünk, ez biztosítja a család megélhetését, tősgyökeres paraszti családból származom, akkor ezeket a problémákat, ha már a Jóisten úgy adta, és a választópolgárok hozzásegítettek ahhoz, hogy parlamenti mandátummal rendelkezzem, akkor elmondom ezeket a problémákat. S amennyi csak telik a lehetőségünkből vagy az én lehetőségemből, igyekszem javítani az ország egyik legszebb, s egyben legszegényebb, elszegényített, kirabolt környékének a fejlesztése, fejlődése érdekében.

Meg az is becsületbeli ügy, hogy behozom, amit Csengerben, Csengerújfaluban, Kocsordon, Mátészalkán, Nyírmadán, Leveleken, Apagyon rám bíztak a gazdák az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy feltétlenül hozzam be ennek az üzenetét ide, meg településvezetők, nevük elhallgatását kérő településvezetők. Jellemző egyébként, ez csak a fortélyos félelem kapcsán jut eszembe, hogy nem merik vállalni az arcukat, a nevüket és a kritikáikat. Sokszor jelzem nekik, hogy miért nem küldtök e-mailt vagy miért nem írtok papír alapon, hagyományosan levelet. Hát, azt ők nem merik, mert kifordítják őket a bundájukból, ha túlságosan kritikusak mernek lenni; tisztelet a kivételnek.

Meg tudják, van egy másik része is a becsületbeli ügynek. Mi úgy érezzük itt nyolc éve, hogy ahogy egy terhes nő, bocsánat, egy állapotos nő, egy áldott állapotban lévő, hogy a legszebben fogalmazzak, kettő helyett eszik, úgy egy jobbikos képviselő legalább kettő helyett dolgozik, az egyéni választókerületekben is, attól függetlenül, hogy országos listáról tudott a többségünk mandátumot szerezni. Bármennyire is nagyon büszkék arra, hogy egyéni mandátummal rendelkeznek, néhányuknak van is erre oka, ezt percig nem vitatom, tehát nem általánosítok és nem a kollektív bűnösség vélelmét próbálom előszedni a középkor homályából, de azért a többségük a megvásárolt szavazatok meg a kampánylogisztika alapján igencsak szerény kellene hogy legyen egyéni mandátumügyben. Ezt már csak zárójelben jegyzem meg. Tehát kötöznivaló bolondok lennénk, már elnézést a kifejezésért, ha ezeket a lehetőségeket itt nem használnánk ki.

(A jegyzői székben Szávay Istvánt Arató Gergely váltja fel.)

És azzal kezdtük, hogy támogatjuk, jó ötletnek tartjuk, és biztos, hogy mindannyian meg is fogjuk ezt szavazni. Ezzel a világon semmi gond nincs. Csak most is úgy tesznek, hogy a kellemetlenségekről ne beszéljünk az emelkedettség okán, seperjük a szőnyeg alá, ismét húzzuk hetekig-hónapokig a problémákat, ne is beszéljünk róluk, mert az úgy jó önöknek.

Azt meg próbálják már egy kicsit végiggondolni, nemcsak az agrárium problémái kapcsán, hanem általában a kormányzásuk kapcsán, hogy önök csak a sikerekért felelősek? Nem sok van belőlük, mondjuk, rövid a felsorolás, de a gondokért, problémákért pedig vissza lehet mutogatni iksz évre vagy évtizedre? Hát hogy van ez, tisztelt hölgyeim és uraim? A kilencedik évüket kezdik meg megszakítás nélkül, harmadszor nyertek kétharmadot, öt évig folyamatosan kétharmaduk volt, most körülbelül fél éve lassan már megint két harmaduk volt, hát akkor kire, mire mutogatnak? Vagy amikor hirtelen probléma alakul ki, akkor a nemzetközi helyzetre meg az Európai Unióra hivatkoznak?

Hát ott kellene ketrecharcosnak lenni, odakint, amikor a magyar parasztság megvédéséről lenne szó, amikor piacszerzésről lenne szó, ott kellene rugdosni a combosokat Brüsszelnek! Úgyhogy én nagyon kérem önöket arra, számíthatnak egyébként ránk minden olyan esetben, amikor normális, a kis- és középparasztság érdekeit szolgáló javaslatok jönnek be, hogy szedjék össze a gondolataikat, rendezzék sorba, és az emléknap megszavazása után soványdisznó-vágtában kezdjünk hozzá az általam is felsorolt problémák megoldásához, annak érdekében, hogy a magyar vidék ne ürüljön ki, mert nincs időnk még egy ciklust meg még egy ciklust tologatni, halogatni. Nincs.

(14.00)

A legősibb és legszebb mesterséggel, hivatással fel fognak hagyni a magyar parasztok, mert egész egyszerűen nem fogja nekik megérni. És nem fogják már sokáig benyelni azt, hogy verejtékes munkájuk gyümölcsét bűnözők arassák le. És nem azért dolgoznak, vegyék tudomásul, nem azért akarnak dolgozni, hogy estére, a nap végére jól elfáradjanak, és ezzel elégedetten hajtsák álomra a fejüket. Úgyhogy ezután hajrá, veselkedjünk neki, és kezdjük meg már az ősz során megoldani ezeket a problémákat, hogy jövőre egy sokkal kedvezőbb helyzetről tudjunk beszámolni! Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselők! Néhány másodperces hezitálásom oka az, hogy idáig jelentkezett egy képviselő úr, aki azóta nem jelentkezik, következésképpen nyilván mondanivalója okafogyottá vált, vagy legalábbis azt nem akarja elmondani. Mindezt azért mondtam ilyen hosszan, hogy fölkészüljek arra, hogy lezárjam a napirendet. (Derültség.)Minthogy további felszólalásra nem jelentkezett senki, formailag is meg kell kérdeznem még egyszer, kíváne még valaki szólni. A kormány nevében államtitkár úr jelentkezik. Parancsoljon! Öné a szó.

FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik támogatólag szóltak, és természetesen az ellenzéki pártok képviselőinek is köszönjük azt a támogatást, amit kinyilvánítottak. De azt hiszem, egyetlenegy olyan ellenzéki képviselő úr volt, aki talán a legkorrektebben fogalmazta meg ennek a napnak a jelentőségét, és az ő ellenzéki felszólalásával, úgy gondolom, a legkézenfekvőbben nyilatkozott. Ő nem volt más, mint Varga László képviselő úr.Már csak azért is, mert megértem az ellenzéki pártból, a Jobbikból azokat a felszólalókat, akik elmondták személyes tapasztalataikat, elmondták azokat a gondokat, amelyeket ők látnak, netalántán még tapasztalnak is. De egyet azért szeretnék az önök figyelmébe ajánlani. Ma az Agrárminisztériumban, az agrárirányításban, úgy gondolom, komoly szemléletváltás történt, és ezt nem véletlenül mondom. Az Agrárminisztérium vezetésében egyre többen vagyunk azok, akik azért ismerik a vidéket. Nem mintha eddig nem ismerték volna, de onnan jöttünk. Tehát ezeknek a problémáknak egy részét, amelyeket önök fölvetnek, én sarkítottnak érzek. Gondolom, azért is mondják, hogy még erősebb legyen ebben a parlamentben a hang. Azért, mint vidéki képviselő, ugyanúgy járom a választókörzetemet, most már államtitkárként járom az országot is, és azért érzek egy bizonyos bizalmat, érzek egy bizonyos, azt is mondhatnám, megelégedettséget, amit természetesen nem szabad túlértékelnünk. (Dr. Apáti István: Kegyelmi állapot.) De ezt nem annak venném. Azért szakmailag ennél többre értékelem azokat a hangokat, amiket megkapunk.

Az, hogy Szabolcsban vannak nehéz helyzetek, van az almaültetvényeseknek, gyümölcstermelőknek ilyen problémájuk, sajnos mindannyian tudjuk, de úgy gondolom, nem ennek a napnak a feladata, hogy ezeket a kérdéseket most részletesen megvitassuk. (Magyar Zoltán: Elmúlt 8 év.) Az, hogy elmúlt 8 év, tisztelt képviselő úr is tudja nagyon jól, hogy számtalan lehetőség, alkalom volt arra, hogy akár egy agrárgazdaságról szóló jelentés, akár más témakörben, földtörvény módosításakor, törvények módosítása során mindenki, mindannyian elmondhattuk a véleményünket. Szerintem lesz is erre még nem kevés alkalom, mivel az agrártárca törvényalkotási programjában, azt hiszem, az ősz folyamán többször elmondhatják.

Még egyszer kérem önöket, hogy a mai benyújtott törvényjavaslatot próbáljuk minél tisztességesebben, méltón elfogadni, és majd azon alkalmakkor ezekről a kérdésekről tárgyaljunk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Minthogy további felszólalásra nem jelentkezett senki, az általános vitát lezárom. Tájékoztatom önöket arról, hogy az előterjesztőnek joga van most válaszolni a vitában elhangzottakra. Megkérdezem Turi-Kovács Bélát, az előterjesztők nevében kíváne reagálni. (Jelzésre:) Képviselő úr jelzi, hogy nem. Tájékoztatom önöket, tisztelt Országgyűlés, hogy a módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az EUROFISH Nemzetközi Szervezetet létrehozó Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/1356. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Elsőként ismét megadom a szót államtitkár úrnak, Farkas Sándor képviselő úrnak, az Agrárminisztérium államtitkárának, előterjesztőnek. Parancsoljon!

Felszólalások:   87-94   95-119   119-128      Ülésnap adatai